![A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Mikulása Kárpátalján](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/nski.jpg)
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet Mikulása Kárpátalján
2013 óta minden évben megrendezi Mikulás-ünnepségeit Kárpátalja-szerte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) – idén a járványhelyzet miatt sokkal szerényebb keretek között adták át az intézet mikuláscsomagjai, de a gyerekeket így is nagyon boldoggá tették.
![](http://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/nski.jpg)
A Beregszászi Horváth Anna 6. Számú Általános Iskolában – ahol egyébként a tanulók a kezdeményezés által az NSKI „örökbe fogadott” diákjaivá váltak – december 4-én adták az ajándékcsomagokat, melyekből nem csupán a gyerekek részesülhettek, hanem az iskola pedagógusai, illetve a kisegítő személyzet is. Tóth Edit, a tanintézmény igazgatónője lapunknak elmondta, hogy ezúttal nem tarthattak nagyszabású ünnepi műsort, ezért csak az alsós tagozatos diákok készültek kisebb előadással, amelyet a saját osztályukban osztálytársaik előtt adtak elő. A mikuláscsomagokat minden osztály a saját tantermében vehette át, összesen 206 gyerek.
Badó Krisztina, a Kárpátaljai Református Egyházkerület titkárságvezetője arról tájékoztatott, hogy az NSKI által küldött ajándékcsomagokból a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, a Csapi, a Tiszaújfalui és a Tiszaásványi Református Gyülekezet hátrányos, illetve szociálisan nem megfelelő környezetben élő gyerekei részesültek, összesen 124-en. A csomagok tartalmát illetően a titkárságvezető elmondta: voltak névre szóló csomagok, ami azt jelenti, hogy előzőleg megküldtünk az intézet számára egy listát, amelyen a gyerekek életkora szerepelt, valamint az is, hogy mivel szeretnek foglalkozni, így értelemszerűen az NSKI munkatársai ennek megfelelően állították össze az ajándékcsomagokat, melyek a legójátékokon át, a könyveken keresztül az iskolai tanszerekig mindent tartalmaztak. Emellett mindegyik csomaghoz járt egy élelmiszercsomag is.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség 70 csomagot vehetett át az NSKI-től, illetve osztott szét, melyeket még kiegészítettek különböző egységcsomagokkal. Ezek egy internetes aukció révén – melynek keretén belül 16 ezer hrivnya folyt be – valósulhattak meg – mondta el örömmel lapunknak Kurmay Sándor, az egyházközség titkára. A rászoruló családokon kívül az egyházközség önkéntesei és munkatársai is részesültek a közös egységcsomagokból. Az egyházközség sem szervezett átadóünnepséget, inkább családlátogatás keretén belül személyesen adták át az ajándékcsomagokat. A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség az esperesi kerületi központ mivolta révén a környező falvakba is juttatott a csomagokból a Karitász kapcsolattartóin keresztül. Az egyházközség titkára azt is elmondta, hogy ez idáig a csomagok körülbelül 80%-a került átadásra, ugyanis vannak olyan családok, ahová különböző okok miatt – köztük a koronavírus is szerepel – még nem tudták eljuttatni az adományokat, viszont az akadályok elhárulásával azonnal sort kerítenek rá.
(Dankai Péter/Kárpátalja hetilap)
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás