Intenzív osztályon kezelik a német korlátozásellenes tüntetők vezérét

Intenzív osztályon kezelik a német korlátozásellenes tüntetők vezérét

18:32 December 13, 2020

Közélet 3312 4 хвилини

Українська

A „querdenker” azaz „másképp gondolkodók” elnevezésű mozgalom lipcsei vezetőjét szállították kórházba alig egy héttel a korlátozó intézkedések ellen szervezett tüntetés után – adta hírül a Leipziger Volkszeitung német napilap cikke alapján a Magyar Nemzet.

A lipcsei egyetem kórházának professzora, Christophe Josten sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy a kórházba szállított betegek között van a korlátozások ellen rendszeresen tiltakozó „másképp gondolkodók” egyik vezéralakja, akit az intenzív osztályon intubálni is kellett. A vírus nem válogat – fűzte hozzá, a beteg állapotát nem részletezte.

A „másképp gondolkodók” csoportja áll amögött a németországi tüntetéssorozat mögött, amely hetek óta több német nagyvárosban is a járvány miatt elrendelt intézkedések ellen demonstrál. Az esetenként húszezer résztvevőt is mozgósító utcai megmozdulások gyakran erőszakba torkolltak.

A mozgalom Stuttgartból indult, és azóta számos olyan támogatót állított maga mellé – koronavírus-szkeptikusokat és korlátozásellenes civileket –, akiknek meggyőződésük, hogy a Covid–19 járvány ellen meghozott rendelkezések kizárólag az állampolgárok alapjogainak megnyirbálását szolgálják.

A mozgalmat bírálók szerint a tömörülés nem más, mint radikális jobboldali aktivisták – akiknek legfőbb képzelt ellensége a modern német állam – és konspirációs elméletek elvakult hívőinek gyülekezete.

A tüntetéseket már több város bírósága is betiltotta, mert az emberek alapvető joga az egészséghez fontosabb, mint a gyülekezéshez való joguk, s a tüntetések során a résztvevők egészségének védelme a vírussal szemben nem garantálható, indokolta döntését a drezdai bíróság.

Németországban már hat hete, hogy részleges korlátozások léptek életbe: a bárokat és éttermeket bezárták, az üzletek nyitva tartanak, az iskolákban folyik a tanítás, de a korlátozások mértéke és jellege régiónként eltér. Vasárnap azonban további szigorítások várhatók Angela Merkel német kancellár és az állami vezetők tanácskozását követően, amelynek során az állam vezetői arról is döntenek, hogy az erősödő járványban elrendeljék-e a boltok bezárását, éppen karácsony előtt, tekintettel arra, hogy a német kórházak intenzív osztályai elérték befogadó- és teljesítőképességük határát.

A legutolsó adatok szerint Németországban a koronavírussal eddig 1 300 516 ember fertőződött meg, a halálesetek száma pedig meghaladta a 21 ezret.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei