Így írtak ők: Hat legendás író eltérő munkamódszere

Az írás tanulható ugyan, de messze nem egzakt tudomány, nincsenek egyöntetűen hatékony tippek az íróvá válásra, sem követhetően kitaposott ösvények, minden egyes író, más és más úton, más módszerekkel jutott el oda, ahol jelenleg is tart. Nos, nyilván szükséges egy istenáldotta tehetség is hozzá.

Érdekes látni, hogy valóban ahány különböző író, annyi különböző munkamódszer létezik, és valóban mindenki másra esküszik, így most összegyűjtöttünk 6 legendás írót, akik különböző interjúkban elárulták, miként fest a napi rutinjuk, mit vesznek igénybe az alkotáshoz, vagy egyáltalán melyik a legtermékenyebb napszakuk.

Haruki Murakami

Az 1Q84, és a Norvég erdő japán szerzője rendkívül szigorú napi rutinra esküszik, és határozottan vallja, hogy ennek a monoton ismétlődése segíti elő valójában azt, hogy egy olyan mély lelkiállapotot érjünk el, mely segít egy sokkal meggyőzőbb és hitelesebb olvasói élmény megteremtésében is. Egy 2004-es interjúban így vallott erről: „Minden egyes nap tartom a rutinom. Hajnali négykor felkelek, öt-hat órán át dolgozom, délután pedig úszok, vagy futok, esetleg mindkettő. Este olvasok, zenét hallgatom, és lehetőleg korán, legkésőbb kilenckor lefekszem.” Murakami szerint az írás egyik fontos hozzávalója nem csupán a mentális, de a fizikai egészség is, ezért szükséges a testmozgás, mert, ahogy fogalmaz „egy hosszú regény írása olyan, mint egy kemény kiképzés, harc a túlélésért, amihez a fizikai erő ugyanolyan fontos, mint a művészi érzékenység.”

Ernest Hemingway

Hemingwayről köztudott, hogy olykor meglehetősen hektikusan dolgozott a művein, ha épp volt ihlet, akkor napi tíz-tizenkét órán át is írt megállás nélkül, ha nem volt, akkor keresett jobb szórakozást, általában kihajózott horgászni, vagy beült kedvenc bárjába egy italra, vagy kettőre, ugyanakkor sokszor iszonyatos bűntudat gyötörte érte, hogy képtelen újabb mondatokkal bővíteni éppen aktuális írását. Több interjúban is kérdezték a munkamódszeréről, sőt, ő maga is több, kortársával folytatott levelezésében mesélt arról, miként születik egy-egy újabb mű: „Amikor egy újabb történeten dolgozom, nagyon korán kezdem a munkát, a hajnali nap első sugaraival. Olyankor még senki és semmi nem zavarhat meg. Ha elakadok, elolvasom, amit addig leírtam, de addig nem megyek tovább, amíg nem tudom, mi a következő lépés. Amikor aztán befejezem, üresség lesz úrrá rajtam, de ez nem igazi üresség, mert folyton, észrevétlenül töltődik.”

Kurt Vonnegut

A XX. századi amerikai irodalom egyik legfurcsább, és legsokoldalúbb alakját egyaránt tisztelik a sci-fi olvasók, és a szépirodalmat kedvelők is, utánozhatatlanul egyedi hangvételű írásai a mai napig óriási népszerűségnek örvendenek. Vonnegut is alapvetően Hemingway-hez, és Murakamihoz hasonlóan a korán kelés híve, 1965-ben írt egy levelet a feleségének, mely később egy gyűjteményes kötetben jelent meg, ebben viszonylag részletesen kifejti a napi írásra vonatkozó rutinját. Ugyanakkor ő volt az, aki alapvetően a kortársakhoz képest nem vitte éppen túlzásba a napi munkát: „Általában fél hat környékén már ébren vagyok, és nyolcig megállás nélkül dolgozom, aztán megreggelizek, majd folytatom a munkát nagyjából tíz óráig.” Ezt követően Vonnegut nem sok időt szentel már napjából az írásnak, általában 10 óra után uszodába ment, ebédelt, majd délután egyéb elfoglaltságainak hódolt, például tanított, munka után egy kis szíverősítőre esküszik, az estéit pedig viszonylag csendben, általában jazz hallgatással töltötte.

Jack Kerouac

A beatnemzedék fenegyereke, akit még a hippimozgalmak is egyfajta szellemi vezetőjüknek tekintettek, és amit ő maga elutasított, sőt, gyűlölt, köztudottan szívesen hódolt a tudatmódosító szereknek, ezek közül is a benzedrinnel ápolt különösen közeli kapcsolatot, és ennek hatása alatt írta mindössze három hét alatt az Úton című, 25 nyelvre lefordított világhírű regényét, a beatnemzedék Bibliáját. Kerouac megszállottan dolgozott, éjjel és nappal, megállás, pihenés és alvás nélkül, önmagát a végkimerülés határára száműzve. Nem hiába született meg főművének eredeti kézirata egy 36 méter hosszú tekercsen, melyet a szerző akkorára vágott, hogy beleférjen az írógépbe, és így anélkül tudott dolgozni, hogy lapot kellett volna cserélnie. Saját maga által kreált tudatfolyam típusú technikáját sokan gúnyolták, egy alkalommal Truman Capote azt mondta róla, ez nem írás, hanem gépelés, ám Kerouac saját maga felé is egyetlen rövid gondolatban fogalmazta meg jótanácsát: „bíznod kell benne, hogy zseni vagy.”

Hunter S. Thompson

Az ember, akit sokan balhéi után csak gonzó ökölnek hívtak, és aki alapvetően a gonzó újságírás atyja volt, noha alighanem manapság jobbára a Félelem és reszketés Las Vegasban című regénye alapján ismerik a nevét. Thompson, aki szintén az általában írói és alkotói szabadság híve, furcsamód egyszer mégis az időnyomás jótékony hatásairól beszélt: „El sem tudom képzelni, hogy határidő nélkül írjak.” Bár a legtöbb író általában a csendre esküszik, mint az alkotói munka háttérzenéje, Thompson ebben teljes mértékben elüt az átlagtól, ő maga azt vallotta, hogy a rossz filmek, és a jó zene, vagy akár a kettő párosítása stimulálja az alkotói gondolatokat. „A zene valójában üzemanyag. Az érzékeny emberek inspirációnak nevezik, pedig ez szimplán üzemanyag. Elméletem szerint egy autó üres tankkal akkor is elmegy ötven mérföldet, ha a rádióban a megfelelő zene üvölt.”

Khaled Hosseini

Az afgán származású orvosból lett író Papírsárkányok című művével robbant be a köztudatba, mely egy hónapot tanyázott a The New York Times bestsellerlistájának élén, és további 97 hét hetet a listán. Hosseinivel Noah Charney újságíró készített hosszabb riportot, melyben kifejthette, mit gondol az írás módszertanáról: „Az első vázlat megírása nehéz és fáradtságos munka. Gyakran kiábrándító, és csak ritkán válik olyanná, amilyennek korábban elképzelted. Újraírni azonban üdítő munka, hiszen az első vázlatra ekkor kerülnek rá a színek, az árnyékok, a különböző rétegek. Ebben a periódusban rejtett rétegeket, apróságokat, újabb lehetőségeket fedezhetsz fel, mindazt, amit az első vázlatból annyira hiányoltál.” Hosseini egyértelműen osztja az olvass sokat, és írj sokat eszméjét is: „Minden nap írnod kell, akár tetszik, akár nem, akár van kedved, akár nincs, akkor is, ha jót írsz, akkor is, ha rosszat. Ne pazarold az időt arra, hogy kitaláld, mások mit akarnak majd elolvasni, csak írd, amit írni akarsz.”

(ectopolis.hu)