Elhunyt Farkas Árpád

Életének 77. évében, vasárnap este súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék volt főszerkesztője.

Újságírói, szerkesztői munkáját mindvégig a közösség iránti felelősségvállalás jegyében, a kisemberek igazát keresve végezte, tizennyolc éven át tartó főszerkesztői tevékenysége során hivatásához hű maradt, a Kós Károly-i szellemiséget átörökítve hitt abban, hogy a székelyföldi, erdélyi magyarság képes maga alakítani sorsát, és nemzete iránt elkötelezett értelmiségiként konokul kereste-kutatta azokat a lehetőségeket, amelyek az önálló gondolkodást és cselekvést erősítették. Sokoldalú érdeklődése, közéleti ügyeinkben tanúsított éleslátása, szüntelenül az igazat kereső újságírói-szerkesztői magatartása sokunk számára jelentett és jelent követendő példát.

Farkas Árpád 1944. április 3-án született Siménfalván. Kisgyermekéveit jobbára a közeli Székelyszentmiklóson, a nagyszülői házban töltötte. Általános iskoláit már Székelyudvarhelyen járja: 1957–61 között a volt katolikus gimnázium diákja. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar szakán végzi. 1963-tól tagja a kolozsvári Gaál Gábor Körnek, írásai jelennek meg az Ifjúmunkásban, az Utunkban, Korunkban. 1967-ben szerepel a Vitorla-ének című, fiatalokat bemutató antológiában. 1968-ig Vajnafalván tanít, 1968-tól Sepsiszentgyörgyön él, a Megyei Tükör alapító munkatársa. 1968-ban megjelenik első kötete, a Másnapos ének. 1969-ben résztvevője a Kapuállító című, főképpen a Megyei Tükör köré szerveződő alkotókat bemutató antológiának. 1971-től a marosvásárhelyi Igaz Szó szerkesztőségi tagja. Ekkor lát napvilágot második verseskönyve, a Jegenyekör. 1979-ben harmadik verseskönyve is megjelenik, Alagutak a hóban címmel, 1983-ban jelenik meg Asszonyidő című publicisztikai kötete. 1989-ben Bolhalakodalom címmel gyermekvers-kötete jelenik meg, 1998-ben utánnyomásban is. 1990-ben a Látó című folyóiratnak lesz szerkesztője. 1993-tól 2010-es nyugdíjba vonulásáig Háromszék főszerkesztője. Ezt követően a Háromszék Hétvége lapszámának szerkesztőjeként dolgozott.

A róla készült monográfiában Cs. Nagy Ibolya eleveníti fel Sütő András értő és érző sorait Farkas Árpádról és műveiről. „Drámai módon ábrázolta az erdélyi magyartalanítás néma rettenetét”, „Dsida Psalmus Hungaricusa után a méltó folytatás szenvedélyével és tündökletes esztétikai gazdagságával”. Ugyancsak Sütő András írja, hogy Farkas Árpád világlátása áll talán legközelebb Kós Károly transzszilván világlátásához. „Ikerszellemek ők, testvérlelkek a személyes sorsukká lett nemzetféltésben úgy, mint a férfias hűség fortissimóiban – fuvintásnyi retorika s a fájdalomban, ragaszkodásban egyetlen félhang kisiklása nélkül. (…) Farkas Árpád […] az erdélyi nagy télben a transzszilván történelmi fagynak a gyomrából próbálta kifelé dudorászni magát meleg kis dalocskák éneklése közben. Mert sorsa elől ő nem futott, hanem inkább elébe szaladott, s nem félfülű hallomás folytán, hogy van ám költő, kinek esetében sors és jellem a sziámi ikrek végzetével tartozik egybe, szóval nem véletlenségből, hanem törvény szerint vette magára s viselte poétai Nessus-ingét, nevezzük akár transzszilván fátumnak is.”

Farkas Árpád munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között már 1985-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját, 1993-ban a József Attila-díjat, 2002-ben a Balassi Emlékkardot. 2016-ban a Magyarország Babérkoszorúja-díjjal tüntették ki, 2018-ban Kossuth-díjat kapott, 2019-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata Pro Urbe-díjban részesítette.

Halála elkerülhetetlen közelségét érzékelve Farkas Árpád mintegy búcsú gyanánt elevenítette fel Nagy László költő szavait, akit arról kérdeztek, hogy mit üzenne az utókornak. „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük.”

Mi, akiknek még talán van emberi arcunk, jól tudjuk: ez a „csak” a minden volt. És ezért hálásak vagyunk.

(3szek.ro)