Oltásponttá alakítják át Franciaország legnagyobb stadionját

Oltásponttá alakítják át Franciaország legnagyobb stadionját

10:51 Április 4, 2021

Közélet 1990 3 хвилини

Українська

Oltásponttá válik jövő héten a legnagyobb francia stadion, a híres Stade de France-. Április 6-án, kedden megkezdődik az állampolgárok koronavírus elleni védőoltása. A tervek szerint hetente legfeljebb 10 000 ember kaphatja meg az oltást a Stade de France-ban, azonban a védőoltások rendelkezésre állásától függően ez a szám növekedhet.

Ugyanakkor a helyi média szerint a Stade de France-ban tervezett összes futballmérkőzést is megrendezik majd.

Emmanuel Macron francia elnök a napokban hetedik alkalommal mondott beszédet a Covid-19 járvánnyal kapcsolatban. Bejelentette, hogy az intézkedések, melyeket április 3-án vezetnek be Franciaország 19 megyéjében, május 2-ig tartanak majd. Ezenkívül továbbra is érvényben van a kijárási tilalom az ország egész területén este 19 és reggel 6 óra között. Az országban csak azok a boltok működhetnek, melyek megfelelnek a kormány által megszabott feltételeknek.

Az elnök azt is hangsúlyozta, hogy az intenzív osztályon a  hétezerre növelték a férőhelyek számát, és a közeljövőben 10 ezerre szeretnék bővíteni. Megköszönte az egészségügyi dolgozóknak, valamint a nyugdíjas orvosoknak és a diákoknak a mindennapi segítségnyújtást a fertőző betegek ellátása terén.

A helyzet pozitív tendenciája esetén április 26-án megnyílnak óvodák, továbbá az iskolák alsó tagozatos osztályai, a felsősök legalább május 3-ig távoktatásban részesülnek majd. Azokat a szülőket, akik valamilyen oknál fogva nem tudják megoldani gyermekgondozást távmunkával, ideiglenes vagy részleges munkanélküli rezsimre helyezik át.

Franciaországban az oltási terv szerint a 60 éven felüli állampolgárokat április 16-tól oltják be, május 15-től 50 éven felüliek is jelentkezhetnek, és június közepéig pedig minden 18. évét betöltött személy feliratkozhat a vakcinációs listára.

Jelenleg Franciaországban az oltást az AstraZeneca, a Pfizer, a Moderna cégek által gyártott oltóanyagokkal végzik, április 1-től pedig a Johnson & Johnson vakcinát is bevezették az országban.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei