Legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez – Orbán Viktor

Legkorábban Magyarország térhet vissza a normális élethez – Orbán Viktor

11:07 Május 14, 2021

Közélet 1907 6 хвилин

A további nagy nyitás ötmilliónál lesz esedékes – Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút. Már van annyi vakcina Magyarországon, hogy aki oltást akar, választhat. Szólt arról is, hogy a tömegrendezvényeken augusztus közepéig biztosan kötelező lesz a védettségi igazolvány használata. 

Magyar vagyok, ezért sosem leszek elégedett a számokkal – felelte Orbán Viktor a műsorvezetőnek a beoltottak számára feltett kérdésére. Hangsúlyozta: nem szabad elfelejtenünk, hogy az emberéletek védelme a tét.

Miközben az oltásban elsők vagyunk, vannak veszteségeink, ezeket fel kell dolgoznunk – fogalmazott a miniszterelnök.

Csúfosan leszerepelt a baoldal

A baloldal csúfosan leszerepelt, nem segítették a járvány elleni védekezést, sőt ártottak. A védekezés pedig nemzeti ügy, ebben nem részt venni, és kamuvideókat gyártani, valamint bizalmatlanságot kelteni a vakcinák ellen, több mint hiba – jelentette ki Orbán Viktor. A portói csúcson szerzett tapasztalatairól beszámolva a magyar kormányfő úgy fogalmazott, hogy Nyugat-Európában 1-2 hónappal mögöttünk járnak, ott még az időseket oltják, míg nálunk már a fiatalok tömegei is megszerezhetik a vírus elleni védettséget.

Amikor Pintér Sándor belügyminiszter ezt először felvetette teljesen abszurdnak tartottam, viszont ő azt mondta, hogy ha jól szervezzük a dolgokat eljuthatunk oda, hogy nemcsak lesz elegendő vakcina, hanem el lehet majd dönteni azt is, hogy ki milyen vakcinával akarja beoltatni magát. Tehát ami először abszurdnak tűnt valósággá vált, így nem szabad kishitűnek lenni – fejtette ki a magyar kormányfő.

Mindenki tartsa be a korlátozásokat

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Magyarország lesz az, amely legkorábban térhet majd vissza a normális élethez Európában, ezzel együtt mindenkit arra kért, hogy a jelenlegi korlátozásokat tartsa be. A miniszterelnök megerősítette, hogy a következő lazítás ötmillió beoltott után lesz. A kormányban úgy látják, hogy ezt a számot még májusban elérjük.

A tömegrendezvényeken azonban csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni majd – erősítette meg a miniszterelnök. Szerinte az a kérdés, hogy lesz-e hatmillió beoltott, utána lehet majd csökkenteni a védettségi igazolvánnyal látogatható helyek számából.

Mindenki biztos lehet abban, hogyha esetleg kell harmadik oltás, az is elérhető lesz a magyaroknak – közölte Orbán Viktor, hozzátéve: hétfőtől már a világ bármely pontján élő magyar állampolgár regisztrálhat, és Magyarországon meg is kaphatja az oltását.

Orbán Viktor a gazdaság helyzetéről azt mondta, hogy elérték azt a szintet a foglalkoztatottságban, mint a válság előtt. Arra számít, hogy a dolgozó emberek száma tovább nő. Ahhoz, hogy a munkavállalók dolgozni tudjanak, ahhoz az egészségügynek kellett jól teljesítenie.

Kedvező költségvetési helyzet

Ez egy jó kis költségvetés, olyasmire is vállalkozik a költségvetés, amire nem gondoltam volna – mondta a magyar kormányfő. Lesz nyugdíjprémium és a 13. havi nyugdíj két heti mennyiségének a kifizetése. Jut pénz a 25 éven aluliak adómentességére is – mondta a magyar magyar kormányfő. Mindebből az következik, hogy ez a költségvetés európai szinten is jobb gazdasági pozíciót ad nekünk, mint a válság előtt. Persze ehhez még nagyon sokat kell dolgozni – tette hozzá. Egy hét múlva állhat föl a gazdasági újraindítási operatív törzs.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy ha nincs magyar gyereke, akkor nincs magyar jövő. A magyar kormányfő szerint 2010 körül látszott, hogy a magyar fiatalok több gyereket akarnak, mint amennyi megszületik. Ha jó gazdaságpolitikát és jó családpolitikát csinálunk, akkor Magyarországnak a népesedési egyensúlya helyre fog állni, de még nem tartunk itt – tette hozzá. A fordulópont akkor lesz, amikor azt tudjuk mondani, hogy aki gyermeket vállal, az anyagilag is jobban jár.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei