Puskás Ferencről neveztek el utcát Madridban

Puskás Ferencről neveztek el utcát Madridban

18:07 Május 27, 2021

Közélet 1812 4 хвилини

Ünnepélyes keretek között avatták fel szerdán a Puskás Ferencről, a magyar Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát a spanyol fővárosban.

– Büszkék vagyunk Puskás Ferencre, mint a legismertebb magyarra, aki a pályafutását a nehézségekkel és kihívásokkal teli történelmi időszakban tette rendkívül sikeressé – fogalmazott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a kelet-madridi Vicálvaro kerületben tartott rövid ünnepségen, ahol Szöllősi Györggyel, a Puskás-ügyek nagykövetével közösen leplezték le a Puskás Ferenc nevét viselő utcatáblát.

Szijjártó Péter beszélt arról, hogy bár Puskás Öcsi 15 éve elhunyt, de még mindig emlékeznek rá világszerte, méltatta „a kor legjobb futballistájának” teljesítményét, és felidézte máig megdöntetlen rekordját: az elmúlt hatvan évben senki nem tudott négy gólt rúgni az Európa-bajnokság vagy a Bajnokok Ligája döntőjében.

A tárcavezető a spanyol és a magyar nemzet közötti összekötő kapocsnak nevezte Puskás Ferencet, köszönetet mondott a spanyoloknak, a Real Madridnak és Madrid városának is, amiért méltó módon őrzik emlékét.

Már 15 esztendeje, hogy Öcsi bácsi a mennyei futballpályán kergeti a labdát, de még mindig ő a legismertebb…

Posted by Szijjártó Péter on Wednesday, May 26, 2021

– Puskás Ferenc a Real Madrid történetének alapvető figurája, a Real Madrid legendáját lehetetlen lenne megérteni Puskás Ferenc nélkül. Puskás Ferenc rajta van a címerünkön, a pólónkon, az egyenruhánkon és mindig is a szívünkben őrizzük – fogalmazott Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója. Mint mondta, Puskás tagja volt egy felejthetetlen generációnak, amely hozzájárult ahhoz, hogy a Real Madrid mítosszá nője ki magát.

– Nagyon nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ezentúl egy olyan utcánk is van, amely örökre emlékezetessé teszi Puskás Ferenc alakját – tette hozzá Butragueno.

Az ünnepségen részt vett Puskás Ferenc unokája és dédunokája is, valamint Amancio Amaro, a Real Madrid egykori csatára, aki 1962-től 1966-ig játszott együtt a Spanyolországban Pancho becenéven közismert magyar legendával.

Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverése után került Spanyolországba, ahol 1958 és 1966 között játszott a királyi klubban.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei