Visszájára sült el a spanyol posta antirasszista akciója

Visszájára sült el a spanyol posta antirasszista akciója

21:12 Május 31, 2021

Közélet 1689 3 хвилини

Félrement a spanyol posta antirasszista akciója, mely a különböző bőrszínű emberek egyenlőségét volt hivatott szimbolizálni. Ám hiba csúszott a fogaskerékbe azzal, hogy az eltérő színű bélyegek ára is eltérő volt – a legsötétebb lett a legolcsóbb, legvilágosabb pedig a legdrágább.

A kampányt emiatt sokan érzéketlennek tartják.

„Szerintem mindannyian egyenlők vagyunk, nem számít a bőrszín. Emberi lények vagyunk, egy helyen élünk, és csak együtt változtathatunk a gondolkodáson” – mondta egy fiatal szociális gondozó.

„Rettentő kirekesztőnek tartom, mert ha igazságos lenne, akkor ugyanannyiba kerülne az összes, nem lennének drágábbak bizonyos bélyegek és nem lennének olcsóbbak mások. Ezt nem tartom fairnek” – tette hozzá egy gambiai férfi, aki már negyedik éve él Spanyolországban, ahol menekültekkel foglalkozik.

„Ha az egyenlőség volt a cél, akkor miért kerül kevesebbe a sötétebb bélyeg? Szerintem homlokegyenest ellenkező az üzenet, mint amit az eredeti cél sugall. Így semmi értelme” – hangzott egy harmadik vélemény.

A posta közleménye szerint az árkülönbség direkt volt, pont ezzel akarták felhívni a figyelmet a rasszizmus okozta társadalmi egyenlőtlenségekre.

„Szerintem Spanyolországban javulás tapasztalható az antirasszizmus felismerése terén. Egyre többen kezdik felismerni, hogy a rasszizmus közöttünk is létezik, érzékelhető, nem csak az Egyesült Államokban. A következő lépés az antirasszizmus meghonosítása és tettekké alakítása. Az életünkön javítanunk kell, nekünk pedig észre kell vennünk ezt a javulást” – magyarázta Moha Gerehou, az SOS Racismo Madrid korábbi elnöke.

Az elmúlt években a spanyol posta többször beállt már társadalmi ügyek mögé: 2020-ban a Pride hónapjára jöttek ki szivárványos bélyeggel, egy évvel korábban pedig környezetvédő fiatalok mellé sorakoztak fel bélyegeikkel.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei