Az Örök tél Beregszászban

A munkatáborok kegyetlen világát, a II. világháború végén a Szovjetunióba deportált kényszermunkások tragikus sorsát bemutató, 2017-ben készült Örök tél című filmet február 26-án vetítették a Rákóczi-főiskolán. Az alkotás 2018-ban megkapta a legjobb európai tévéfilm díját, a montreali filmfesztiválon Szász Attila elnyerte vele a legjobb rendezőnek járó díjat, a főszereplő Gera Marina pedig 2019-ben a filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznőnek járó Nemzetközi Emmy-díjat is átvehette első magyar színésznőként.

A főiskola Esztergom termének népes közönségét diákok, tanárok és a városból érkezett érdeklődők alkották, akik a vetítés végén egy érdekes beszélgetést is hallhattak Havasi Jánossal, aki a film forgatókönyvének alapjául szolgáló Lánykák, az idő eljárt című könyvet írta, édesanyja történetét megörökítve benne. Havasi János ismert magyarországi újságíró, televíziós szakember, 2015-től négy éven át a Párizsi Magyar Intézet igazgatója volt, 2019. július 16-tól a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. rádiószolgáltatási igazgatója.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy egy nappal a kommunizmus áldozatainak emléknapja után, a KMKSZ 31. születésnapján kerül sor a film kárpátaljai bemutatójára, azon a napon, amikor 80 éves lenne Fodó Sándor, a KMKSZ alapító elnöke. Brenzovics örvendetesnek nevezte, hogy a film bemutatójára Kárpátaljára látogatott Havasi János, hisz az ő édesanyjának, Irénnek a történetét dolgozza fel a film, az első olyan filmalkotásként, amely kellő és méltó módon mutatja be ezt az emberileg nehezen felfogható, tragikus eseményt. A KMKSZ elnöke Havasi Jánosnak megköszönte, hogy bárhol is dolgozott, sokat tett a határon túli magyarságért, mindig odafigyelt az itteni médiára. Kiemelte, hogy Havasi János többször is járt édesanyja szenvedéseinek helyszínén, ahová Debreceni Mihály is elkísérte, és több dokumentumfilmet is készítettek erről mindent megtéve azért, hogy múltunknak e tragikus fejezete ne merüljön feledésbe.

A film által feldolgozott történet 1944 decemberében egy dél-dunántúli sváb faluban, a Tolna megyei Szekcsőn kezdődik, ahonnan szovjet katonák málenkij robotra visznek sváb lányokat és asszonyokat – nekik azt mondják, hogy kukoricatörésre mennek. Amikor a férjét a frontról hazaváró Irén (Gera Marina) és a többi asszony elhagyja a szeretteit és gyerekeit, nem tudja, hogy néhány nap helyett évekig lesznek távol: a szovjetek ugyanis marhavagonokba terelik, és szülőföldjüktől 1500 kilométerre, a kelet-ukrajnai Donyec-medencébe (Donbászba) szállítják őket, hogy szénbányában kényszermunkát végezzenek.

Irén a kegyetlen körülmények között a túlélésért vívott elkeseredett küzdelemben is ember próbál maradni, de ha élni akar, lassan változnia kell. A körülményekhez jól alkalmazkodó Rajmunddal (Csányi Sándor) kialakult kapcsolata mindkettőjük túlélését segítette, de végül mégsem maradhatnak együtt, mert Irén haza akar menni a lányához és a családjához.

Havasi Jánost az eredeti történetről, édesanyja szenvedéseiről, a Lánykák, az idő eljárt című könyvről és a filmről a kárpátaljai veterán televíziós, Debreceni Mihály kérdezte. Megtudhattuk, hogy 2007-ben utaztak első alkalommal a Donyec-medencébe televíziósként Debreceni Mihállyal, elkísérte őket kisebbik fia, Havasi Dániel és egy mohácsi vállalkozó, aki édesapja sírját szerette volna ott megtalálni. A helyszínen Debreceni Mihály barátja, Viktor Sepilov író, a Donyecki Televízió zenei rendezője segítette kutatómunkájukat, valamint egy Kantarnoje településen élő kárpátaljai ruszin férfi. 2009-ben másodszor is ellátogattak az egykori láger területére, akkor már a Baranya Megyei Német Körrel, illetve – a filmbemutatón jelen lévő – Kovács Elemér újságíró és Dupka György Gulág-kutató is elkísérte őket. Havasi János elmondta, hogy édesanyja 1944 karácsonyától 1949 októberéig volt a Donyec-medencében egy Szpartak nevű településen, amelyet ma Sirokojének hívnak, és a mostani harcokról szóló híradásokból ismert Ilovajszk nevű vasúti csomópont közelében van. A másik település pedig, ahol jártak, Kantarnoje, ahol az édesanyja leveleiből utólag kiderült, rabtársához fűződő románc játszódott. Amit akkor kiderítettek, azt dokumentumfilmjeikben elmondták. De Havasi Jánost továbbra is foglalkoztatta édesanyja nem mindennapi szenvedésekkel teli megpróbáltatása, és egy ihletett éjszaka megírta a Lánykák, az idő eljárt című novellát, amely a film Köbli Norbert által írt forgatókönyvének alapjául szolgált. A kommunizmus áldozatainak emlékévévé nyilvánított 2015-ben sikerült a filmre pénzt szerezni, a Gulág Emlékbizottságnak és Balog Zoltán miniszternek köszönhetően, Szász Attila rendező pedig egy, a fölösleges melodrámát és kliséket elkerülő, szikár, visszafogott kapcsolattörténeten keresztül mutatja be Irén történetét. Havasi János elmondta, hogy bár a film édesanyja történetét dolgozza fel, de számos dolgot elhagytak az eredeti történetből, más, kitalált részleteket pedig betoldott a forgatókönyvíró Köbli Norbert. Ilyenek például a Rajmund által felállított túlélési szabályok, például az, hogy nem szabad álmodni. Vagy az a János számára elképzelhetetlen jelenet, hogy anyja a filmben édesapja Bibliáját cigarettagyártási célokra használja. A filmet 2016 tavaszán kezdték forgatni a Mafilm fóti telephelyén felállított barakkokban, valamint Szlovákia hegyei között a kinti jeleneteket. A sváb faluhoz a korhű hátteret a Fejér megyei Vérteskozmán és a szentendrei skanzenben találták meg a film alkotói. A film végül másfél évig készült, állítólag több kritikus is kifogásolta, hogy túl steril, élettelen lett a falu. Havasi János elmondta, hogy akik jártak a Donyec-medencében, biztosan észreveszik azt is, hogy a táj arra nem olyan, mint a filmben, hisz ott nincsenek nagy hegyek és fenyvesek, vörös színű meddőhányók uralják a tájképet a bányavidéken. Gera Marina Havasi János szerint nagyon jól elkapta édesanyja karakterét, és Csányi Sándor is jól alakítja azt a férfit, aki feltűnt ebben a történetben – igaz, az általa játszott Rajmundot eredetileg Feketics Lajosnak hívták, és nem szabadkai volt, hanem nagybecskereki. Valóban két gyereke volt, és nem tért haza, inkább Németországba ment, majd onnan Amerikába. A film főhősét, Irént és társait eredetileg nem a filmben szereplő Szekcsőről, hanem a szomszédos faluból, Csikóstőttősről vitték el az orosz katonák, aki hazaérkezése után hiába várta vissza első férjét a Don-kanyarból. 1950-ben férjhez ment a szomszéd falu ugyancsak szovjet fogságból hazatért evangélikus papjához, Havasi János édesapjához. Kimaradt a forgatókönyvből egy valóban filmbe illő furcsa esemény. Ugyanis Havasi János édesanyja a háború előtt Budapesten élt első férjével és kislányával. A férjet a frontra vitték, ő pedig a közelgő szovjet csapatok hírére hazament lányával szülőfalujába. Amikor a csikóstőttősi fiatal nőket listázták a szovjetek, a helyi Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége) vezetője nem tudta elviselni, hogy a pap lányát nem viszik el az oroszok, és feljelentő levelet írt a szovjet katonai parancsnoknak. Ennek következtében került fel a deportálandók listájára a film főhőse, Irén. A sors különleges szeszélyéből a feljelentő levél valahogy visszakerült a feljelentőhöz, akinek fia harminc évvel a háború után bevitte azt a Takarékszövetkezetbe, János édesanyjához, hogy: „Irénke néni! Maga tud oroszul. Nézze már meg, hogy mi van ezen a papíron!” Így derült ki utólag, hogy emiatt kellett neki is elmennie öt évre Donbászba szenet bányászni a falubeli asszonyokkal.

A film valóban megható módon tárja elénk, hogy a korábbi generációknak hogyan kellett szenvedniük a szovjetek kollektív büntetése miatt.

(dózsa/Kárpátalja hetilap)