![Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek az eucharisztikus kongresszusért](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ferenc-papa-2.jpg)
Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek az eucharisztikus kongresszusért
Ferenc pápa levélben mondott köszönetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) megszervezéséért.
![](http://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/ferenc-papa-2.jpg)
A levélben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán juttatott el az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmazott: „apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm azokat a nagy pillanatokat, amelyeket Isten népével együtt éltem meg, akik imádságban egybegyűltek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárására”.
Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek a munkájáért, hozzátéve, „sokak rejtett és csendes együttműködése – püspököké, papoké és lelkipásztori munkatársaké – lehetővé tette mindenki számára, hogy megújítsa lelkét az eucharisztia színe előtt, amely a szeretet és a hit forrása”.
Az egyházfő megköszönte a bíborosnak azt „az előrelátást is, amellyel jó megoldásokat javasolt” a rendezvény szervezése során jelentkező „problémákra és kihívásokra”.
Végül jelezte, imádkozik Erdő Péterért és a főegyházmegyéért. Úgy fogalmazott: „az Úr áldjon meg titeket bőségesen és támasszon számos, hitben elkötelezett világit, akik Jézus Krisztusról tanúságot akarnak tenni és meg akarják élni a nyolc boldogságot”.
A pápa üdvözölte továbbá a főegyházmegye papjait, szerzeteseit és szerzetesnőit, Isten áldását kérve hivatásukra.
A kongresszust szeptember 5. és 12. között tartották Budapesten, a katolikus világesemény záró szentmiséjét Ferenc pápa mutatta be a Hősök terén.
MTI
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás