Miért van kudarcra ítélve az ENSZ glasgow-i globális klímakonferenciája?

Az ENSZ a skót Glasgow-ban megrendezésre kerülő kéthetes klímacsúcsa (KC26, más néven COP26) szinte biztosan kudarccal fog végződni – még ha a világ vezetői ezt nem is ismerik el. Ennek számos oka van.

A csúcstalálkozó fő iránytűje a 2016-os Párizsi „a norma – 1,5 fok” megállapodás. Vagyis 2030-ra a globális felmelegedés nem haladhatja meg az 1,5 Celsius-fokot az iparosodás előtti korszakhoz képest. Más esetben viharok, tüzek, szárazság és hőhullámok várnak ránk, amelyek egyre súlyosabbak és potenciálisan halálosak lesznek abban az esetben, ha a 1,5 fokot meghaladja a felmelegedés.

Vajon reális ez a cél? Ennek kapcsán nagyon komoly kételyek merülnek fel, mert az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése a termelés és a megélhetés globális átalakítását követeli meg.

És az esélye annak, hogy a közel 200 ország, aki elküldte képviselőit Skóciába, megállapodik abban, hogy gazdasági és politikai „megrázkódtatásnak” teszik ki magukat annak érdekében, hogy elérjék a cél eléréséhez szükséges radikális kibocsátás csökkentését, abszolút minimális.

„Ez nagyon valószínűtlennek tűnik. Még csak jele sincs annak, hogy a nagy játékosok meg akarnák ezt tenni”, véli Oliver Heden, a Német nemzetközi kapcsolatok és biztonsági Intézet a klímaváltozás politikai gazdaságtanának szakértője.

És maga a 1,5 fokra való korlátozás célja is egy „járó szellem”, mert valójában nincs életalapja, de nem lehet eltemetni, az ENSZ klímapolitikájának alapja, amely viszont némi reményt ad arra nézve, hogy az emberiség valaha is meg tudja majd menteni magát a globális katasztrófától.

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete szakértői – a témával foglalkozó legmagasabb tudományos testület – legutóbbi átfogó tanulmánya kimutatta, hogy abban az esetben, ha a globális kibocsátás ebben az évtizedben való meredek csökkenése ellenére is túllépi az 1,5-ös küszöböt, majd ismét leereszkedik a szén légkörből való eltávolítására irányuló nagyszabású erőfeszítések segítségével. Ma azonban semmi jele annak, hogy egy ilyen mentési terv kidolgozása megkezdődött volna.

Ezen kívül a világ országainak több mint fele bemutatta a környezetvédelmi terveit, és a világ gazdaságának mintegy 75%-nak, beleértve Kínát, a bolygó legnagyobb „szennyezőjét”, jelenleg az a célja, hogy a század közepére elérje a nulla kibocsátási szintet.

De sok ígéret nincs is alátámasztva kibocsátás csökkentési tervekkel ebben az évtizedben, és együtt sem érik el a 1,5 fokos célt. Ráadásul még a világ leggazdagabb, folyamatosan a globális felmelegedés elleni küzdelemről nyilatkozó országokban sincs elég politikai akarat, hogy többet tegyenek ezen ügyben.

És ahogy az lenni szokott, a globális problémák megvitatása során a valódi cselekedeteket a felelősség végtelen elhárításai váltják fel. A Nyugat például a fejlődő országokra mutat, különösen a nagyokra, mint például Kína, India és Indonézia, és azzal érvel, hogy nem tesznek eleget a kibocsátás csökkentéséért. A maguk részéről ezek a fejlődő országok, valamint a szegényebbek azzal vádolják a gazdag államokat, hogy nem tesznek elegendő intézkedést a saját kibocsátásuk csökkentéséért és nem különítenek el elegendő forrást a szegényebb országok gazdaságának „kizöldítésére” és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.

A pénzügyi támogatás kérdése az egyik fő ellentét a tárgyalások során. A gazdag országok ígéretet tettek arra, hogy évente 100 milliárd dollárt utalnak ki az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására, de most azt mondják, hogy 2023-ig nem tudják ezt az összeget biztosítani. Pénz nélkül pedig egyes fejlődő országok nem akarják csökkenteni a kibocsátást.

Ha a gazdagok a „szellemet” akarják hajszolni, akkor gyorsabban kell csökkenteniük saját kibocsátásuk szintjét, jelentette ki Radjani Radjan Rashmi, egykori indiai klímatárgyaló hozzátéve: „A 1,5 fokos plafont minden esetben elértük. Nem számít, hogy akarjuk-e vagy sem”.

Eközben néhány vezető európai tisztviselő már arra készül, hogy elmagyarázza a társadalomnak, miért nem jelent teljes kudarcot az 1,6 vagy 1,7 fok. Azok a politikusok, akik a KC26-ot „az utolsó esélynek a 1,5 éves cél eléréséhez” nevezték, már azt tervezik, hogy a KC27 2022-ben találkozik az egyiptomi Sharm el-Sheikh-ben. Több mint valószínű, ez lesz a „legeslegutolsó esély”.

NEWMAKER