Hely hiány miatt sem kell lemondani kerti vagy akár egy erkélyi „tó” elkészítéséről. A dézsató gyorsan megvalósítható, könnyen gondozható formája a mini tavaknak. Csak egy fadézsára van szükség, amit tófóliával gondosan kibélelünk. Erre egyrészt azért van szükség, hogy a víz ne szivároghasson ki a dézsából, és azért is, hogy a fa részeket ne károsítsa az állandó nedvesség.
Tófóliát többféle vastagságban vásárolhatunk. Minél vastagabbat veszünk, az annál strapabíróbb, de annál nehezebb is egyben formára hajlítani, amikor egy dézsát bélelünk ki vele. Ezért elegendő egy vékonyabb tófólia is erre a célra. Hagyományos fekete fóliát ne használjunk, mert az nagyon sérülékeny, ellenben a tófólia sokkal rugalmasabb, gumihoz hasonló tapintású és viselkedésű.
A dézsatónak viszonylag kicsi a vízfelülete, de mély, ez a növények betelepítésénél lesz lényeges. Amikor elkészültünk a fóliás béleléssel, elkezdhetjük vízzel feltölteni a kis tavat. Amíg nincs teljesen feltöltve, addig a tófólia ráncait még eligazíthatjuk, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol kevésbé látszanak. A tó aljára kavicsot szórhatunk, és néhány nagyobb követ is beletehetünk díszítő jelleggel. Érdemes a színek összeállítására figyelni: a tófólia fekete, vagy sötétszürke, ezeken nem sok minden látszik. Ha fehér, vagy világos apró kaviccsal szórjuk be a dézsa alját, és arra néhány nagyobb sötét követ teszünk, akkor az jól kiemeli majd a vízinövények színét. Míg egy akváriumban oldalról kell, hogy látványos legyen a kompozíció, itt ugyanez felülről lesz érdekes.
A növényeket célszerű cserepekbe ültetve lesüllyeszteni a dézsa aljára. A cserépbe tegyünk tőzeget, amibe a növények gyökereikkel kapaszkodnak majd, a tetejére pedig egy kavicsréteget, ami megakadályozza, hogy a növények ültető közege a vizet szennyezze.
A vízinövényeket különböző mélységi zónákba sorolva ültessük be a számukra megfelelő mélységbe. Az iszapban gyökerezőknek kell az előbb említett cserepes megoldás, a vízen úszóknak és a hínárféléknek nem, hiszen azok életmódjuktól függően vagy a víz tetején vagy a vízben lebegnek.
A vízi-, és mocsári növényekre általában jellemző (és a szárazföldiektől ez jelentős eltérés), hogy a számukra szükséges tápanyagokat egész testfelületükön veszik fel. Tehát ha van is gyökerük, az leginkább rögzítési célokat szolgál. Így a növényeknek szükséges tápanyagokat a vízbe kell adagolnunk. Ezzel azonban érdemes óvatosan bánnunk, mert a túlzott tápanyag-ellátottság, főleg magas nitrogén tartalommal és hőmérséklettel, valamint sok fénnyel párosulva algásodást indíthat el, ami egy ilyen kis tóban sokkal rosszabb képet fest, mint egy nagyobb méretű kerti tó esetén.
Az algásodást dézsatónál vegyszeresen nem tudjuk akadályozni, hiszen az a többi növényre esetleg a betelepített állatokra is kedvezőtlenül hatna. Ha mégis beindul az algavirágzás, akkor próbáljunk olyan körülményeket teremteni, ami kedvezőtlen az algák számára. Ilyen lehet a víz mozgatása vízpumpával, valamilyen szökőkút adapter üzemeltetésével. Árnyékolhatjuk a tavat, és hűthetjük a vizét. Ez a víz részbeni cseréjével oldható meg, ami egyben csökkenti a víz oldott tápanyag tartalmát is, ami szintén kedvezőtlen az algáknak.
Bár az akvarisztikai szaküzletek és a kertészeti boltokban nagy a választék vízinövényekből, mi magunk is begyűjthetünk belőlük kirándulásaink során.
Vízpartokon, vizes élőhelyeken akár a dézsatavunkba is alkalmas növényekre lelhetünk. Patakpartok, folyók, holtágak, tavak növényzetének egyes tagjai mind alkalmasak lehetnek arra, hogy otthon neveljük tovább azokat.
