Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyMDY2OTE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 210762
[content] =>
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán. Az egy hetes táborba a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával, negyven, elsősorban szociálisan nehéz helyzetben élő gyermeket hívtak meg, illetve olyanokat, akiknek nincs más nyaralási lehetősége. Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a mostani tábornak otthont adó Nagyberegi Református Líceum lelkészi igazgatója kiemelte, fontosnak tartják, hogy a hittanos gyerekek, a gyülekezetek ifjúsága számára nyáron is biztosítsanak olyan lehetőségeket, ahol Isten közelében lehetnek, töltekezhetek és egyben ki is kapcsolódhatnak. A tábort programját úgy állították össze, hogy minden ide érkező fiatal megtalálja a számára tetsző elemet, így különböző ügyességi versenyen, csapatjátékokban vehettek részt, amellett hogy megismerkedhettek a Biblia tanításaival. Az infrastruktúra a Nagyberegi Református Líceumban adott, a fiatalok pedig egymás után próbálhattak ki különböző játékokat, eszközöket. Természetesen egyházi tábor lévén kiemelten foglalkoztak idén a példázatokkal, amik közül a magvető története fogta meg a Makkosjánosiból érkező László Dorinát is. Ahogy a példázatban is mindenkinek a saját talentumja szerint kell boldogulnia, úgy az életben is. Viszont mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget, hogy kibontakoztassa tudását, amire jó lehetőség volt a a Magyar Református Szeretetszolgálat által támogatott nyári tábor is.
[type] => post
[excerpt] => A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1723390500
[modified] => 1723390122
)
[title] => Nyári tábor a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210762&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210762
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 210764
[image] => Array
(
[id] => 210764
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[original_lng] => 155172
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-15.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723379322:14
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1723378884
[_thumbnail_id] => 210764
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2428
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1723379707
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1723379707
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723379707
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1723379707
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1723379707
[_oembed_f4302d6ea44ec32b32b9ca4e0744ca06] => {{unknown}}
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724406105
[_oembed_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] =>
[_oembed_time_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] => 1724406106
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1726156933
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1726156933
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732822219
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733391831
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733391831
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1734828561
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1734828561
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735284698
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1735284698
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1739792187
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1739951508
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1741525226
[_algolia_sync] => 831896053002
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747758028
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748441416
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749459987
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1756719970
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760857732
[_oembed_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] =>
[_oembed_time_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] => 1760857732
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760857732
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764939823
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1766238966
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1768323420
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1768323421
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1768323421
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1768323421
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1773769228
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1775992701
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1778573348
[_oembed_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] =>
[_oembed_time_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] => 1778573349
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1206690
[1] => 1206691
[2] => 61686
[3] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregi Református Egyházmegye
[1] => Egyházmegyei gyermektábor
[2] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[3] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
[1] => Array
(
[id] => 210708
[content] =>
A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán. Az egy hetes táborba a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával, negyven, elsősorban szociálisan nehéz helyzetben élő gyermeket hívtak meg, illetve olyanokat, akiknek nincs más nyaralási lehetősége. Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a mostani tábornak otthont adó Nagyberegi Református Líceum lelkészi igazgatója kiemelte, fontosnak tartják, hogy a hittanos gyerekek, a gyülekezetek ifjúsága számára nyáron is biztosítsanak olyan lehetőségeket, ahol Isten közelében lehetnek, töltekezhetek és egyben ki is kapcsolódhatnak.
[type] => post
[excerpt] => A Beregi Református Egyházmegye szervezésében második alkalommal rendeztek nyári gyerektábort a Nagyberegi Református Líceum bázisán.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1723308900
[modified] => 1723316009
)
[title] => Egyházmegyei gyermektábor az MRSZ támogatásával Nagyberegen (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210708&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210708
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 210712
[image] => Array
(
[id] => 210712
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[original_lng] => 209778
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/nevtelen-9.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723305210:14
[_oembed_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] =>
[_oembed_time_bae893668eeb9f1e7bbfd41938607694] => 1723295675
[_thumbnail_id] => 210712
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2562
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] =>
[_oembed_time_790c8d84375723183ba656d3892b2b8d] => 1723298106
[_oembed_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] =>
[_oembed_time_fb2495d98efda70d5317f03801b096bd] => 1723298106
[_oembed_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] =>
[_oembed_time_3187623a0cd0fb31bfbea0a7afde55c3] => 1723298107
[_oembed_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] =>
[_oembed_time_a6f80887aae17c0d040bfe756699748f] => 1723298107
[_oembed_f4302d6ea44ec32b32b9ca4e0744ca06] => {{unknown}}
[_oembed_190729fe13f427d287094f07069e1b94] => {{unknown}}
[_oembed_91bc9b66d07915436f02ea93a08e149d] => {{unknown}}
[_oembed_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] =>
[_oembed_time_cb402608e79e247da316092d3c6a76fb] => 1723555272
[_oembed_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] =>
[_oembed_time_c71a426921b98460af433b0ad3a1f871] => 1724165081
[_oembed_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] =>
[_oembed_time_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] => 1724165081
[_oembed_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] =>
[_oembed_time_8e4659d96ead1c3c87d99650993d3a89] => 1725557581
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1726157772
[_oembed_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] =>
[_oembed_time_2b655ae94f6601211cfafe18c478f03e] => 1732614177
[_oembed_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] =>
[_oembed_time_9ac570f2f3154e4952f38f248f95732d] => 1733456788
[_oembed_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] =>
[_oembed_time_944267c5c6f7d8c0981a91c667eb1150] => 1733547823
[_oembed_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] =>
[_oembed_time_bb87f39161c650755d112051ec6b1960] => 1734330650
[_oembed_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] =>
[_oembed_time_5d3b48e0f2e5898fa448385c797db4fa] => 1734330650
[_oembed_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] =>
[_oembed_time_fdf7c9348b037c67c7d3e8117f065dd6] => 1735258817
[_oembed_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] =>
[_oembed_time_11a95faf41f3ae80438ff6c71139025e] => 1735258817
[_oembed_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] =>
[_oembed_time_df430ae22e3fcf622619ad996d2e88f1] => 1735258818
[_oembed_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] =>
[_oembed_time_5910dc92aecd64e06b128f2e349fbb69] => 1740256166
[_oembed_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] =>
[_oembed_time_d88f35aaaffe564b15fcf27f14f71593] => 1742229892
[_algolia_sync] => 1203085133001
[_oembed_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] =>
[_oembed_time_3a0d21ca7e397b0948bce5489bc31ac7] => 1747476560
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748974777
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749824774
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1758384684
[_oembed_7262ab350efff63391ae329c487e3567] =>
[_oembed_time_7262ab350efff63391ae329c487e3567] => 1760556914
[_oembed_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] =>
[_oembed_time_b121224355a00e3b99bd64bcc899048b] => 1760735714
[_oembed_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] =>
[_oembed_time_f652ff86d953fd8eb95bb881fa38ca96] => 1760957546
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764576715
[_oembed_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] =>
[_oembed_time_2149e997e42f3551eb9f29a364a72ab8] => 1765355903
[_oembed_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] =>
[_oembed_time_0bdc562968e861c3d6a250d838dcd41a] => 1766732126
[_oembed_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] =>
[_oembed_time_d1e132920fece7e2505bfc7924546c3f] => 1766767493
[_oembed_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] =>
[_oembed_time_ebf27822132ddef070a9464134bb614a] => 1766767493
[_oembed_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] =>
[_oembed_time_e73aa012a0cb9de3af71e2435da6e50a] => 1768916981
[_oembed_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] =>
[_oembed_time_7c9f122e512f6d0b421dfa1130eed00e] => 1773769228
[_oembed_0bee042afa3ac740140e387512697210] =>
[_oembed_time_0bee042afa3ac740140e387512697210] => 1775301918
[_oembed_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] =>
[_oembed_time_b2b292e855fa1c1685477655ce718f24] => 1778758899
[_oembed_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] =>
[_oembed_time_b69c156e380d0b5fb45e526369997f49] => 1778758899
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1206690
[1] => 1206691
[2] => 61686
[3] => 2220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregi Református Egyházmegye
[1] => Egyházmegyei gyermektábor
[2] => Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)
[3] => Nagyberegi Református Líceum
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1206691
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1206691
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Egyházmegyei gyermektábor (1 Oldal)