Az Európai Bizottság 715 millió eurót (mintegy 286 milliárd forint) fordít az uniós költségvetésből a Globális Alap támogatására az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelemben 2023 és 2025 között – közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a 2023 és 2025 közötti időszakra vonatkozó uniós felajánlás kiegészíti azt a 150 millió eurós támogatást, melyet idén bocsátott rendelkezésre az uniós költségvetésből a Globális Alap koronavírus elleni fellépése részére. Az év eleji felajánlás az egyéni védőeszközök, a diagnosztikai tesztek és a terápiás készítmények költségeinek fedezésében segítette a rászoruló országokat.
A Globális Alap a 2023 és 2025 közötti időszakban legalább 18 milliárd dollárt kíván mozgósítani 20 millió ember életének megmentésére, több mint 450 millió fertőzés megelőzésére, a HIV, a tuberkulózis és a malária okozta halálozási arányszám 64 százalékos csökkentésére, valamint az egészség világméretű előmozdítására.
Az AIDS, a tuberkulózis és a malária felszámolására irányuló célon túl a Globális Alap a koronavírus-járvány elleni fellépése során az oltóanyagokoktól eltekintve minden más téren az alacsony és közepes jövedelmű országok pénzügyi támogatójává vált. Segítette az országokat az egyéni védőeszközök, a diagnosztikai tesztek és a terápiás készítmények költségeinek fedezésében.
Az EU és a tagállamok 2020 és 2022 között a Globális Alap számára 550 millió eurós felajánlást tettek. A 715 millió eurós új felajánlással együtt az Európai Bizottság 2001 és 2025 között összesen 3,5 milliárd eurós támogatást nyújt a Globális Alap számára. 2001 és 2022 között az EU és 27 tagállama 21,2 milliárd dollárral járultak hozzá a Globális Alap működéséhez.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Bizottság 715 millió eurót (mintegy 286 milliárd forint) fordít az uniós költségvetésből a Globális Alap támogatására az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelemben 2023 és 2025 között.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1663879320
[modified] => 1663872014
)
[title] => Az EU több száz millióval támogatja az AIDS, a tuberkulózis és a malária megelőzését
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=119455&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 119455
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 119457
[image] => Array
(
[id] => 119457
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[original_lng] => 87602
[original_w] => 1200
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap-1024x512.jpg
[width] => 1024
[height] => 512
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/global-fund-globalis-alap.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1663861214:12
[_thumbnail_id] => 119457
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2457
[_oembed_c4cbd5d3e681609a12815038eee7693b] =>
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM