A Voyager–1 űrszonda csaknem fél évszázada deríti fel a mélyűrt és a helioszférán túli csillagközi teret, valamint küldi a Földre az adatokat elemzésre, de az idő már igencsak megette a jármű alkatrészeit. Egyre több a kommunikációs hiba, ám a szakemberek folyton találnak valami kreatív megoldást, amivel ismét működésre bírják az „utazót”. Jelenleg épp egy 15 éve nem használt rádiósávon érték el a 24 milliárd kilométerre bolyongó szondát.
A 47 éves Voyager–1 űrszonda újra kapcsolatban áll a NASA-val – de még nem került ki a bajból –, miután egy műszaki hiba miatt napokig tartó kommunikációs zavar támadt a csillagközi űrben több milliárd kilométerre lévő történelmi szondával.
A Voyager–1 most egy olyan rádióadót használ, amelyre 1981 óta nem támaszkodott, hogy kapcsolatban maradjon a földi csapattal, amíg a mérnökök azon dolgoznak, hogy megértsék, mi volt a hiba – írta meg a CNN.
Ahogy az 1977 szeptemberében indított űreszköz öregszik, a csapat lassan kikapcsolja az alkatrészeket, hogy energiát takarítson meg, így a Voyager–1 24 milliárd kilométer távolságból egyedi tudományos adatokat küldhet vissza a Földre. A szonda a legtávolabbi űrszonda a Földtől, amely a helioszférán – a Nap mágneses mezőiből és részecskéiből álló, a Plútó pályáján jóval túlnyúló buborék – túl működik, ahol műszerei közvetlenül a csillagközi térben végeznek mintavételeket.
Az új probléma egyike azon gondoknak, amelyekkel az öregedő űreszköz az elmúlt hónapokban megküzdött, de a Voyager csapata folyamatosan kreatív megoldásokat talál, hogy a legendás felfedező tovább száguldhasson kozmikus útján a feltérképezetlen területekre.
Egy apró rádióhiba
A mérnökök időnként parancsokat küldenek a Voyager–1-nek, hogy kapcsolja be néhány fűtőberendezését, és melegítse fel azokat az alkatrészeket, amelyek az évtizedek alatt sugárzáskárosodást szenvedtek – mondta Bruce Waggoner, a Voyager-küldetés biztosításáért felelős vezetője.
A hő segíthet visszafordítani a sugárzás okozta károkat, amelyek rontják az űreszköz alkatrészeinek teljesítményét – mondta.
Az üzeneteket a NASA Pasadenában (Kalifornia) található Jet Propulsion Laboratory (NASA Sugárhajtás Laboratórium) misszióirányító központjából továbbítják a Voyagernek az ügynökség Deep Space Network hálózatán keresztül. A Földön található rádióantennák rendszere segíti az ügynökséget a Voyager–1-gyel és ikerszondájával, a Voyager–2-vel, valamint a Naprendszerünket kutató más űreszközökkel való kommunikációban.
A Voyager–1 ezután műszaki adatokat küld vissza, hogy megmutassa, hogyan reagál a parancsokra. Egy üzenet, egy út megtétele körülbelül 23 órát vesz igénybe.
Amikor azonban október 16-án parancsot küldtek a fűtőberendezésnek, valami beindította az űrszonda autonóm hibavédelmi rendszerét. Ha az űrhajó a szükségesnél több energiát vesz fel, a hibavédelmi rendszer automatikusan lekapcsolja a nem létfontosságú rendszereket, hogy energiát takarítson meg.
A csapat akkor fedezte fel a legutóbbi problémát, amikor október 18-án nem tudta érzékelni az űrszonda válaszjelét a Deep Space Networkön keresztül. A Voyager–1 évtizedek óta használja két rádióadójának egyikét, amelyet az általa használt frekvencia alapján X-sávúnak neveznek. Eközben a másik, más frekvenciát használó, S-sávnak nevezett adót 1981 óta nem használják, mert annak jele sokkal halványabb, mint az X-sávé.
A mérnökök azt gyanítják, hogy a hibavédelmi rendszer csökkentette az adók által visszaküldött adatok sebességét, ami megváltoztatta a Voyager–1 által a Deep Space Network monitorjai számára megosztott jel jellegét. A Voyager–1 csapata végül később, október 18-án a Deep Space Network által fogadott jelek átvizsgálásával lokalizálta a szonda válaszát.
Október 19-én azonban úgy tűnt, hogy a Voyager–1-gyel való kommunikáció teljesen leállt.
A csapat úgy véli, hogy a hibavédelmi rendszer ráadásul még kétszer működésbe lépett, ami kikapcsolhatta az X-sávú adót, és az űrszondát a kevesebb energiát használó S-sávú adóra állította át – közölte a NASA.
Lesz megoldás?
Bár a Voyager–1 csapata nem volt biztos abban, hogy a gyenge S-sávú jelet az űrszonda Földtől való távolsága miatt észlelni lehet, a Deep Space Network mérnökei mégis megtalálták. A csapat egyelőre addig nem küld parancsot a Voyager–1-nek, hogy újra bekapcsolja az X-sávú adót, amíg ki nem derül, mi indította el a hibavédelmi rendszert, ez pedig hetekig is eltarthat. A mérnökök óvatosak, mert meg akarják állapítani, hogy az X-sáv bekapcsolása nem jár-e potenciális kockázatokkal.
Ha a csapat újra működésre tudja bírni az X-sávú jeladót, a készülék képes lehet olyan adatokat továbbítani, amelyekből kiderülhet, mi történt – mondta Waggoner.
Közben a mérnökök október 22-én üzenetet küldtek a Voyager–1-nek, hogy ellenőrizzék, működik-e az S-sávú adó, és október 24-én visszaigazolást kaptak. De ez nem olyan javítás, amire a csapat túl sokáig szeretne támaszkodni. „Az S-sávú jel túl gyenge ahhoz, hogy hosszú távon használjuk” – mondta Waggoner.
Eddig a csapat nem tudta használni a telemetria (az űreszköz állapotáról szóló információk) lekérdezésére, nem is beszélve a tudományos adatokról. De lehetővé teszi, hogy legalább parancsokat küldjünk, és megbizonyosodjunk arról, hogy az űreszköz még mindig a Föld felé irányul – tette hozzá.
Ez az adókapcsoló csak egyike a számos innovatív ötletnek, amellyel a NASA idén a hosszú életű küldetés kommunikációs kihívásainak leküzdésére törekedett, beleértve a régi hajtóművek beindítását, hogy a Voyager–1 antennája továbbra is a Föld felé irányuljon, és megoldást talált egy számítógépes hibára, amely hónapokra elhallgattatta a szonda Föld felé továbbított tudományos adatfolyamát.
A NASA közel ötven év után 2026-ban újra holdraszállást tervez, ezúttal pedig sokkal komolyabb munkálatokba akar kezdeni. Az Artemis III. program tervei között szerepel, hogy a Holdon olyan bázisközpontot építsenek ki, melyről a NASA képes lesz missziókat indítani a Marsra. A távlati tervekbe azonban bezavarhat, hogy Kína is meg szeretné vetni a lábát a Holdon, így az űrügynökségek kénytelenek lesznek együttműködni egymással, ha el akarják érni céljaikat.
A NASA 2026-ban, közel ötven év után újra embert küld a Holdra – ezt elképzelést az űrügynökség lassan már valós tényként kezeli. Az elmúlt években rengeteg információt osztottak meg az Artemis-program terveiről, melynek fő célja egy újabb sikeres holdraszállás, valamint egy állandó, tartós holdbázis kiépítése. Ha mindez sikerül a NASA-nak, akkor új korszak kezdődik az űrkutatásban, de most már az amerikai űrügynökség nem lesz egyedül: Kína is tervezi saját holdraszállását, ez pedig jelentősen megnehezítheti a NASA dolgát, és még heves vitákat szülhet.
Az Egyesült Államok 1969-ben kitűzte zászlóját a Holdon, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy területileg birtokolná az égitestet. A nemzetközi Hold-egyezmény szerint a Holdat kizárólag békés célra lehet használni, valamint a felszíne és természeti kincsei az emberiség közös örökségét alkotják – tehát nem kisajátítható. Ez az egyezmény addig nem is okozott gondot, ameddig csak a NASA volt képes leszállni a Holdon.
Ha Kína is landolni tud a Holdon, rögtön kialakulhat egy területi vita a NASA-val.
Bill Nelson, a NASA vezérigazgatója nemrég beszélt az Artemis III. terveiről. és kitért Kína céljaira, valamint az ország űrprogramjával való együttműködésre is. Amikor a Space.com megkérdezte, hogy voltak-e az Egyesült Államok és Kína között egyeztetések a Hold déli pólusának közös felfedezéséről, Nelson annyit mondott: „A válasz egyszerű: nem.” Ezzel pedig megerősítette, hogy a két fél között még várhatók nézeteltérések, amint a kínaiak is landolnak a Holdon.
NASA vs. Kína: ki hol fog dolgozni?
„Volt néhány egyeztetésünk a Mars körüli pályák összehangolásáról, ez néhány éve történt” – nyilatkozta Nelson, hozzátéve, arra számít, hogy a jövőben hasonló egyeztetések lesznek a Holdra irányuló küldetésekkel kapcsolatban is, különben ez meg fogja nehezíteni az egymás melletti munkát. „Feltételezem, hogy lesznek egyeztetések a Hold körüli pályák összehangolásáról, de ezek eddig még nem történtek meg. Ami a Hold déli pólusát illeti, ez még eldöntésre vár” – mondta Nelson.
Hasonlóan a NASA-hoz, Kína is szeretne holdbázist építeni, ehhez viszont egyértelműen ki kell majd jelölni a munkaterületeket.
Ha minden jól megy, a NASA már négy éve lesz jelen a Holdon, mire a kínai asztronauták megérkeznek. Ez hatalmas előny, ugyanis mire Kína megérkezik a Holdra, a NASA már rég lefoglalhatja magának a legkedvezőbb kutatási helyszíneket, elkezdheti a holdbázisok és a FLOAT holdvasút építését, és elfoglalhatja a kényelmes keringési pályákat.
A NASA – valamint a vele együttműködő Axiom Space és SpaceX – nem titkolt célja, hogy a Holdat használják kiindulópontként a Mars-expedíciókhoz, ugyanis a Hold gyengébb gravitációja sokkal kedvezőbb egy űrrakéta indítására.
A valódi nehézség az, hogy miközben az Artemis-egyezmény partnerei valószínűleg közös szabványokat és interfészeket követnek a felszerelések tekintetében, Kína és partnerei eltérő szabványokat használnak majd, ami technológiai problémákat okozhat, ha az egyik fél a másiknak segíteni akar.
Így jutunk el újra a Holdra
Az Artemis-programmal kapcsolatban Nelson kijelentette, hogy a SpaceX sikeres Starship tesztrepülése október 13-án – amely magában foglalta a Super Heavy rakéta első fokozatának látványos elkapását az indítótoronnyal – előrelépés az Artemis III. ütemterve szempontjából. A küldetés 2026 szeptemberére van kitűzve, de az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2023. decemberi jelentése szerint valószínűleg késni fog. A NASA a SpaceX Starshipjét választotta az Artemis-program első, ember által vezetett holdra szálló egységének.
A vasárnapi SpaceX-teszt eredményei alapján úgy tűnik, hogy nagyon jól haladnak, és természetesen ez fogja meghatározni az Artemis III. leszállásának időzítését – mondta Nelson, majd megerősítette: „A vasárnapi teszten minden a terv szerint haladt.”
Ami pedig az űrruhákat illeti, a Prada és az Axiom Space szerdán felfedte együttműködésük gyümölcsét: az új űrruhát, amelyben 2026 szeptemberében közel ötven év után újra ember lép a Hold felszínére. A NASA új űrruhája az Axiom Extravehicular Mobility Unit nevet kapta, az előzetesen bemutatott prototípus végleges változata számos fejlesztést tartalmaz, a legfeltűnőbb, hogy már nem fekete, hanem fehér az alapszín.
A ruha fehér, szürke páncélzatszerű betétekkel a térdnél és könyöknél, piros csíkokkal és egy fényes ezüst sisakkal.
A tervezés fő célja az volt, hogy a ruha rugalmas legyen, alkalmas különböző testalkatú férfiak és nők számára, ugyanakkor esztétikus is legyen.
[type] => post [excerpt] => A NASA közel ötven év után 2026-ban újra holdraszállást tervez, ezúttal pedig sokkal komolyabb munkálatokba akar kezdeni. Az Artemis III. program tervei között szerepel, hogy a Holdon olyan bázisközpontot építsenek ki, melyről a NASA képes lesz mi... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1729550220 [modified] => 1729467631 ) [title] => Már a Holdon sem fér össze Amerika és Kína [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=219194&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 219194 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 219195 [image] => Array ( [id] => 219195 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold.jpg [original_lng] => 210714 [original_w] => 1347 [original_h] => 758 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/hold.jpg [width] => 1347 [height] => 758 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1729456831:12 [_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => [_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1729456755 [_thumbnail_id] => 219195 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1332 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => [_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1729539427 [_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => [_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1729539427 [_oembed_399ad795235db89e01f77babb17efbf2] => [_oembed_time_399ad795235db89e01f77babb17efbf2] => 1729539427 [_oembed_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] => [_oembed_time_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] => 1730982057 [_oembed_f07c9ddc493ae2ed0236f4f5f1edf74f] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 592 [2] => 598 [3] => 25 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Társadalom [2] => Tudomány [3] => Videók [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 24962 [1] => 1127 [2] => 2185 [3] => 1227 ) [tags_name] => Array ( [0] => Hold [1] => Kína [2] => NASA [3] => USA ) ) [2] => Array ( [id] => 217803 [content] =>
Minden eddiginél tisztább felvételt készített a Perseverance marsjáró a vörös bolygóról. Mint kiderült, a Marson rengeteg kékes színű szikla található, amelyek az égitest korai kérgének maradványai lehetnek. Ezenkívül a NASA robotja egy nagyon különös objektumra is felfigyelt, amelyhez hasonlót még nem láttak a bolygón.
A Perseverance rover folyamatosan teszi meglepőbbnél meglepőbb felfedezéseit a Marson, most olyan kék színű sziklatömbökről lőtt képeket, amelyek egy ősi, kiszáradt tómederben találhatók. A vulkanikus eredetű bazaltkőzetek egy fehér, pettyes sziklát vettek körül, amelynek összetétele olyan egyedi, hogy ahhoz hasonlót még a NASA tapasztalt szakemberei sem láttak korábban az égitesten. Az amerikai űrkutatási hivatal tudósai a Yellowstone Nemzeti Parkban található hegy tiszteletére „Mount Washburnnek” nevezték el ezt a sziklás mezőt.
A Perseverance marsjáró – amely tulajdonképpen egy autó méretű mobil laboratórium – 2021 februárja óta vizsgálja a Jezero-krátert. Ez a hely 3,7 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas tó volt, amelynek pereménél egy ősi folyó torkolatvidékének nyomai láthatók. A tóba ömlő folyók olyan finomszemcséjű homokot és iszapot szállítottak a Jezeroba, amelyek képesek megőrizni egykor élt lények fosszíliáit.
Ezért a kutatók azt remélik, a Jezero-kráterben rálelhetnek az ősi marsi élet nyomaira.
A Mars felszínén látható kékes-fekete kőzetek többsége bazalt. „A Mars nagyrészt a földi bazaltokhoz hasonló kőzetekből, úgynevezett tholeiitekből áll. Ilyen kőzetek alkotják egyébként a Földön a legtöbb óceáni szigetet, óceáni hátságot, illetve az üledékek által eltemetett tengerfeneket” – mondta dr G. Jeffrey Taylor, a Hawaii Egyetem geológusa.
Mi lehet az a furcsa szikla, amelyet a NASA marsjárója lefényképezett?
A kékes kőtenger közepéből kiemelkedő furcsán fehér, pettyes szikla azonban még a Perseverance marsjáró küldetéséért felelős kutatókat is meglepte. A rover Mastcam-Z kamerájával készítettek róla nagy felbontású képet, majd a SuperCam nevű műszerrel elemezték kémiai összetételét.
A komplex vizsgálat kiderítette, hogy a fehér szikla valójában anortozit, amely a bazalthoz hasonlóan vulkanikus eredetű, de sokkal több szilícium-dioxidot tartalmaz. A Marson eddig még nem találtak ilyen jellegű kőzetet.
A különleges kőtömb a kutatóktól az Atoko Point nevet kapta.
Az anortozit további elemzése választ adhat arra is, hogy miként kerülhetett az Atoko Point a Jezero-kráterbe.
Továbbra is bizonytalan annak a két űrhajósnak a visszatérése a Földre, akik a Boeing Starliner űrhajójával jutottak fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), de a kapszula meghibásodása miatt ott rekedtek – derült ki a NASA szerdai sajtótájékoztatóján.
Az amerikai űrhivatal tájékoztatása szerint legkorábban a jövő hét végén vagy az azt követő héten születhet döntés arról, hogy Barry Wilmore és Sunita Williams hogyan és mikor térhet vissza a Földre.
A két űrhajós júniusban indult az ISS-re, ahol egy hetet kellett volna eltölteniük, de azóta is ott vannak.
A NASA szerint visszatérésükre két lehetséges forgatókönyvet mérlegelnek. Az első, hogy a Starlinerrel térnek vissza, de ehhez először meg kellene javítani, miután az ISS-re érkezéskor hajtóműproblémákat és héliumszivárgást észleltek. A másik lehetséges forgatókönyv, hogy a Starliner legénység nélkül térne vissza a Földre, amihez jelentősen át kellene programozni a vezérlését. A két űrhajós pedig a szeptemberben a SpaceX rakétájával az ISS-re induló csapat visszatérésekor jöhetne vissza jövő februárban, de akkor a SpaceX küldetésének két tagját a Földön kellene hagyni, hogy legyen hely a visszatéréskor a fentrekedeteknek.
A Starliner részben többször is használható űrhajó, amely egy mintegy 3 méter magas űrkapszulából és egy szervizmodulból áll. A SpaceX Crew Dragon űrhajójával ellentétben nem vízen, hanem szárazföldön érne földet. A Starliner megalkotásával a cél az volt, hogy a SpaceX Crew Dragon mellett legyen alternatívája az űrbe jutásnak az Egyesült Államokból. A Starliner több évi csúszás és többszöri halasztás után június elején indult első emberes útjára a Nemzetközi Űrállomásra.
Július 17-én, szerdán a 220 méteres 2024 NF aszteroida megközelíti a Földet. Erről a NASA Jet Propulsion Laboratory (JPL) számolt be.
A NASA szerint ez az égi objektum először közelíti meg bolygónkat. A távolsága a Földig mindössze hárommillió kilométer lesz. Az aszteroida sebessége 73 044 km/h.
Ha egy aszteroida 7,5 millió km-nél közelebb közelíti meg a Földet, és mérete meghaladja a 150 métert, a NASA „potenciálisan veszélyes objektumnak” tekinti.
A 2024 NF aszteroida mindkét paraméternek „megfelel”.
A NASA Perseverance roverje egy szokatlanul világos színű sziklát fedezett fel a Mars Jezero-kráterében, amihez hasonlót még soha nem láttak a vörös bolygón. A projekt kutatói szerint a különös szikla új részletekre deríthet fényt a Mars ősi múltjáról.
Az Atoko Pointnak nevezett szikla, amelyet a Grand Canyon egy hasonlóan világos színű jellegzetessége után neveztek el, egyértelműen kiemelkedik a kráter Washburn-hegye melletti kutatási területet tarkító összes sötétebb szikla közül – írta a NASA közleményében a kutatócsoport.
A tudósok egy május 27-én készült, 18 képből álló mozaik részeként pillantották meg először a sziklát – írja a Live Science.
Az Atoko Point becslések szerint 45 centiméter széles és 35 centiméter magas. A tudósok a rover kamerás műszereinek, a SuperCam és a Mastcam-Z segítségével megerősítették, hogy a szikla piroxénből és földpátból áll. A csapat feltételezése szerint a halvány kőzetet a bolygó egy másik részéről egy ősi folyón keresztül szállították, vagy a föld alatt egy magma alakította ki, mielőtt végül az erózió révén felszínre került.
„A Washburn-hegy textúráinak és összetételének sokfélesége izgalmas felfedezés volt a csapat számára, mivel ezek a kőzetek a kráter pereméről és potenciálisan azon túlról lehozott geológiai ajándékokat képviselik” – mondta a közleményben Brad Garczynski, a bellinghami Western Washington Egyetem munkatársa és a jelenlegi tudományos kampány társvezetője.
A kutatók hozzátették, hogy bár az Atoko „az első a maga nemében”, amelyet a Marson észleltek, szinte biztos, hogy „nem az utolsó” lesz, mivel a Perseverance folytatja küldetését a Jezero-kráter pereme felé.
A Perseverance 2021 februárjában landolt a Marson, és azóta vizsgálja a Jezero-krátert – egy olyan régiót, amelyről úgy gondolják, hogy egykor egy ősi tó volt. A rover elsődleges küldetése az ősi élet jeleinek megtalálása, és már 24 geológiai mintát gyűjtött be a jövőbeli tanulmányozáshoz.
A világűrben ragadt két űrhajós, miután meghibásodott a Boeing Starliner űrhajója. A gép 28 hajtóművéből 5 tönkre ment, így az asztronauták nem tudnak vissza jutni a Földre. Egyelőre a Nemzetközi Űrállomáson maradnak, ahol a NASA közleménye szerint bőségesen van ellátmány a két űrhajós számára.
A NASA és a Boeing úgy döntött, hogy határozatlan időre elhalasztja a Starliner űrhajó visszatérését a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Földre – áll a NASA pénteki közleményében.
A Boeing által tervezett űrhajó, fedélzetén két űrhajóssal, június 5-én indult a világűrbe a floridai Kennedy Űrközpontból, és 24 órás repülés után csatlakozott az ISS-hez. Tervek szerint Butch Wilmore és Suni Williams egy hetet töltöttek volna az űrállomáson. A visszatérést azonban először június 18-ára, majd június 28-ára halasztották, mert meghibásodott a manőverezést segítő 28 hajtómű közül öt, és kisebb héliumszivárgást is észleltek.
A NASA most azt közölte, hogy semmi sem sürget, mivel az űrállomás jócskán fel van töltve készletekkel és augusztus közepéig nem tervezik új lakó érkezését sem.
Az űrkapszula az ISS-ről való leválás után mintegy hat órával érne földet a helyi időjárási viszonyoktól függően Új-Mexikó, Utah vagy Arizona állam sivatagi területén vagy más, előre számba vett helyszíneken.
Asztronautákkal a fedélzetén sikeresen a világűrbe bocsátották szerdán a Boeing űrkapszuláját, a Starlinert, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) floridai Kennedy Űrközpontjából indítottak tesztrepülésre.
A májusi két sikertelen indítást követően helyi idő szerint a késő délelőtti órákban az Atlas V hordozórakétához rögzített Starliner elhagyta az indítóállást, és nem sokkal később a kétfős legénység már a világűrben járt.
A Starliner amerikai legénysége, Butch Wilmore és Suni Williams a tervek szerint csütörtökön eléri a Nemzetközi Űrállomást, ahol egy hetet tartózkodnak majd, és elsősorban a Starlinerhez kapcsolódó tesztelési feladatokat végeznek. A két asztronauta – ugyancsak a Starliner fedélzetén- június 14-én érkezik vissza a Földre, amelyet az Egyesült Államok nyugati, sivatagos részén érnek el.
A Boeing által gyártott Starliner – a SpaceX által jegyzett Dragon űrkapszula után – a második űreszköz, amely a NASA megbízásából a jövőben legénységet és utánpótlást szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra.
Az amerikai űrkutatási szervezet 4,5 milliárd dolláros megbízást adott a Boeing számára, hogy működőképes űrkapszulát készítsen. A Starliner első, legénység nélküli tesztrepülése 2019-ben sikertelen volt, és csak 2022-ben ismételték meg. A kétfős legénységgel tervezett első tesztrepülést idén májusban két alkalommal is elhalasztották. Május végén alig négy perccel az indítás előtt, a számítógépes rendszerben fellépett hiba miatt fújták le.
A SpaceX űrhajója 2020-ban indult először a világűrbe asztronautákkal a fedélzetén, és azóta 9 alkalommal vitt legénységet a Nemzetközi Űrállomásra, valamint kereskedelmi űrhajóként is funkcionál, úgynevezett „űrturistákat” szállítva.
A NASA a korábban használt űrsiklóinak forgalomból való kivonása után adott megbízást a két magáncégnek űrhajók kifejlesztésére, ezeket az elképzelések szerint a jövő évtől felváltva vesz majd igénybe a Föld és a Nemzetközi Űrállomás közötti utakhoz.
WATCH: Sunita Williams and Barry Wilmore said they were confident the Boeing Starliner capsule would bring them home, in the first news conference since docking to the International Space Station more than a month ago https://t.co/ECeNXNTRcFpic.twitter.com/1JoCrOk9xA
A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz. Ők ketten fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát – jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel.
A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult az európai uniós külügyi tanács brüsszeli ülésére, hogy Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy a magyar űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik az elmúlt évtizedes tapasztalatok és hagyományok alapján, a tesztek pedig nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését.
Emlékeztetett arra, hogy 240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.
„A tegnapi éjszaka folyamán a szakértői bizottság meghozta végleges döntését mindenféle szempontot mérlegelve, és ez úgy szól, hogy Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutatóűrhajós, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott” – közölte.
Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került, ő pedig a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula lesz. Ők fogják végigcsinálni a kiképzés utolsó fázisát – tette hozzá.
Szijjártó Péter aláhúzta: nagyon komoly feladatokat kell majd végrehajtaniuk, mind a fizikai, mind a mentális állóképesség szempontjából, hiszen a következő magyar űrhajósnak ki kell bírnia például azt a mintegy 48 órás utat is, amelyet egy kapszulában szinte egy helyben kell eltölteni, amíg a Nemzetközi Űrállomást elérik.
A kiválasztottak hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.
„Mindketten ugyanazt a kiképzést fogják végigcsinálni, tehát ha adott esetben valamilyen ok miatt cserére van szükség, akkor sem veszik kárba az eddigi munka” – tudatta.
A miniszter arra is kitért, hogy a még az utolsó pillanatig versenyben lévő másik két jelölt a misszió munkáját majd a földi támogató egység vezető munkatársaként fogja segíteni.
„Gratulálunk a két kiválasztottnak, a repülő, illetve a tartalék űrhajósnak is. És őszintén reméljük, hogy ez a küldetés is legalább annyira sikeres lesz majd, mint a 44 esztendővel ezelőtti. Farkas Bertalan után tehát hamarosan újabb magyar repül az űrbe kutatóűrhajósként” – mondta.
Ritka csillagászati jelenséget rögzített a NASA Napdinamikai Obszervatóriuma: április 23-án, kedden egyszerre négy napkitörés is történt.
A Nap aktivitási ciklusának csúcsán, az úgynevezett napmaximumok idején gyakoriak a napkitörések. A Schwabe-ciklusnak ebben a szakaszában rendszeresen előfordulnak napfoltok és koronakidobódások (CME-k), amelyek néha látványos sarki fényt és rádiókimaradásokat produkálnak a Földön.
A napfoltok olyan területek, ahol a mágneses mező körülbelül 2500-szor erősebb a földinél. A szokatlanul erős mágneses mező miatt a mágneses nyomás megnő, miközben a környező légköri nyomás csökken. Ez viszont mérsékli a hőmérsékletet a környezetéhez képest, mert a koncentrált mágneses tér gátolja a forró gázok áramlását a Nap belsejéből a felszínre – idézi az IFL Science magazin az amerikai Országos Meteorológiai Szolgálatot.
A folyamat robbanásokat eredményez a Nap felszínén. Ritkán kettős napkitörés is létrejöhet egyidejűleg. Ezeket korábban egymástól független eseményeknek gondolták, egy 2002-es statisztikai elemzés viszont bizonyította, hogy nem azok, hanem mágneses hurkokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz.
Még ritkább, de nem elképzelhetetlen, hogy egyszerre négy napkitörés is kialakuljon.
Ez történt a napokban is.
Egyelőre nem világos, hogy a napkitörések elérik-e a Földet. Ha igen, a Spaceweather.com becslése szerint erre legkorábban április 26-án kerül sor. A legtöbb geomágneses viharhoz hasonlóan azonban most sincs ok az aggodalomra, csupán a sarki fény lehet intenzívebb és kisebb zavarok keletkezhetnek a rádiós kommunikációban és az elektromos hálózatokban.
A legnagyobb napkitörések
Az 1859-es Carrington-esemény számított a modern kor egyik legerősebb napkitörésének. Ekkor egy intenzívebb fler (a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedése) keltett zavart bolygónk magnetoszférájában. Ennek hatására a távíróhálózat vezetékei szikrázni kezdtek, egyes távíróhivatalok kigyulladtak, használhatatlanná téve ezzel a Viktória-kor telekommunikációs rendszerét.
Minden idők egyik legerőteljesebb naptevékenysége 775-ben következhetett be, az ősi szuperfler 10-szer erősebb lehetett az 1989-es napkitörésnél, és még a Carrington-eseményt is jócskán felülmúlhatta. Ennek ellenére a 775-ben történtek nem veszélyeztették a földi élővilágot, csupán a fák évgyűrűiben maradt nyoma a fokozott naptevékenységnek.
Bár a négy egyszerre jelentkező napkitörés fenyegetőnek tűnhet, szintén nem kell tartanunk a Föld pusztulásától.
