Denisz Bucsajev orosz miniszterhelyettes – akit nemrég menesztettek a természeti erőforrásokért és környezetvédelemért felelős tárcától – az Egyesült Államokba menekült, hogy elkerülje a vele szembeni büntetőeljárást – számolt be erről a The Moscow Times Farida Rusztamova újságíróra hivatkozva.
Bucsajevet a miniszterhelyettes ipozíciójából Mihail Misusztyin miniszterelnök még április 22-én mentette fel hivatalosan is a kormányzati dokumentumok tanúsága szerint.
Korábban a Vedomosztyi nevű orosz lap forrásai azt közölték, hogy a leváltott tisztviselő az elbocsátását követően hagyta el az országot, és Fehéroroszországon keresztül távozott. Rusztamova kormányzati forrásai szerint azonban már korábban, április 18-án elutazott.
„Bucsajev távozása az első ismert eset, amikor egy ilyen magas beosztású, hivatalban lévő tisztviselő elmenekül az országból” – írta Rusztamova, hozzátéve, hogy 2024 óta ő az első, aki külföldre menekülve sikeresen elkerülte az eljárást.
A volt helyettes miniszter – aki jelenleg nem áll nyugati szankciók alatt – Minszken és Tbiliszin keresztül jutott el az Egyesült Államokba.
„Szerencsés volt, hogy voltak barátai, akik időben figyelmeztették” – idézett egy forrást az újságíró.
Bucsajev 2025-ös minisztériumi kinevezése előtt a 2019-ben létrehozott, állami támogatású környezetvédelmi intézet, a REO vezérigazgatója volt, amely a Kreml hulladékgazdálkodási reformjainak végrehajtásáért felel.
A Vedomosztyi és Rusztamova beszámolói szerint az orosz hatóságok jelenleg a vállalat igazgatási vezetője és két másik felsővezető ellen folytatnak nyomozást csalás gyanújával. Bucsajev állítólag érintett lehet ebben az ügyben, bár egyelőre nem világos, hogy hivatalosan emeltek-e ellene vádat.
The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
Az Oroszországban árult gyermekbabák nem propagálhatnak az ország hagyományos értékrendjébe nem illeszkedő üzeneteket – mondta a RIA Novosztyinak Marija Butyina, az orosz törvényhozás nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának tagja.
„Elfogadhatatlannak tartom, hogy a boltokban például transznemű babákat vagy azonos neműek kapcsolatát népszerűsítő babákat lehessen megvásárolni”– mondta Butyina. A képviselő szerint a kormányzati megrendeléseket – például az óvodáknak szánt babákat – olyan orosz babagyáraktól kell beszerezni, amelyek szép játékokat készítenek, és megfelelő üzenettel bírnak. Butyina szerint a Mattel által gyártott Barbie babák az LMBTQ-lobbi programjának motorjai, így az LMBTQ-propagandát tiltó törvények szerint Oroszország területén nincs keresnivalójuk.
Butyina a Szovjetunió széthullásának küszöbén született a dél-szibériai Barnaulban. Létrehozott és vezetett egy országos szervezetet, amely a fegyverviselés oroszországi szabályozásának enyhítéséért lépett fel. Otthoni évei alatt összehozta a Jog a fegyverhez szervezetet, így az Egyesült Államokban rendszeres résztvevője volt több konzervatív, fegyverviselés-párti rendezvénynek. 2018-ban Amerikában a bíróság kémkedés vádjával őrizetbe vette.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB) fenntartott kapcsolatainak eltitkolásáért 2019-ben másfél év börtönre ítélték, kilenc hónapot töltött börtönben, majd átadták Moszkvának. Butyina hazatérve a Putyin által létrehozott Társadalmi Kamara tagjaként a fogvatartottak jogsegélyszolgálatával foglalkozott, majd képviselővé választották.
A képviselőnő nem ma kezdte a babázást, már 2021-ben a babák sokszínűségének szabályozására törekedett, a babák szabályozását célzó jogszabályon kezdett dolgozni, mindezt a gyermekjátékok növekvő sokszínűségére hivatkozva. Butyina akkor egy fehér bőrű orosz babát állított szembe egy sötét bőrű, pink hajú Barbie-val, a következő felirattal: „Talán itt az ideje elgondolkodni, nem?”
Szégyennek nevezte, hogy amíg az oktatási minisztérium szigorúan ellenőrzi az iskolai tankönyveket, az óvodai játékokra nem vonatkoznak szabályok, pedig ha az orosz gyerekek külföldi babákkal játszva nőnek fel, utánozni fogják azokat. „Még nincs konkrét tervem, de dolgozom rajta” – mondta akkor, és mára a gyümölcs beérett.
Donald Trump 2021 elején legalább száz embernek adott elnöki kegyelmet hivatalának utolsó óráiban, közöttük Paul Ericksonnak, a kémkedésért elítélt Butyina volt barátjának is, akit egyebek mellett pénzmosásért ítéltek el.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2013-ban írta alá a gyermekek körében az LMBTQ-propagandát tiltó törvényt. Az oroszok akár 5 ezer rubeles, a tisztviselők akár 50 ezer, a jogi személyek akár egymillió rubeles bírságra is számíthatnak, ha megszegik a törvényt. Az ilyen propaganda „a tömegmédia vagy az internet felhasználásával” történő terjesztéséért még szigorúbb büntetés jár. Putyin többször is kijelentette, hogy az LMBTQ-közösség jogai Oroszországban nem sérülnek.
A few weeks ago, Maxim Vasilyev was a mild-mannered Kursk regional deputy vacationing in Mexico. Today, he's apparently near the front lines in Ukraine, vowing to build fortifications to hold back the Ukrainian "homos." He resigned back in Kursk, a week ago. pic.twitter.com/wQxk3ZjzIo
A few weeks ago, Maxim Vasilyev was a mild-mannered Kursk regional deputy vacationing in Mexico. Today, he's apparently near the front lines in Ukraine, vowing to build fortifications to hold back the Ukrainian "homos." He resigned back in Kursk, a week ago. pic.twitter.com/wQxk3ZjzIo
Az Ukrajnával határos Kurszk régió parlamenti képviselője, Makszim Vasziljev a múlt héten egy videót osztott meg a Telegram-csatornáján, amin az látható, hogy éppen Mexikóban nyaral. A közvélemény felháborodott a magatartásán, aki külföldön üdül, miközben oroszok vesznek oda az ukrajnai harcokban. A politikus most önkéntesként indult a frontra, hogy vezekeljen a tettéért.
Maxim Vasziljev, Kurszk régió orosz parlamenti képviselője januárban Mexikóban nyaralgatott miközben a honfitársai Ukrajnában hullajtották a vérüket.
Vasziljev, aki függetlenként ül az orosz parlamentben, és nem tagja az Egységes Oroszország pártnak, alaptalannak és túlzónak nevezte a rengeteg kritikát, amit a nyaralása miatt kapott – erről a Ria Novosztyi hírportálnak beszélt. Rengetegen úgy gondolják, hogy a hozzáállása miatt a politikusnak le kell mondania minden tisztségéről. Azzal is próbált védekezni, hogy a videót csak egy szűk körnek szánta és nem akarta nyilvánosságra hozni, de mint mondta, valaki kiszivárogtatta. Hozzátette, hogy az utazást már jóval korábban lefoglalta és kifizette.
A rendkívül rossz visszhang miatt, amit az utazás generált, a politikai vezetés úgy döntött, hogy ajánlásában arra kéri a politikusokat, hogy a „különleges katonai művelet” ideje alatt tartózkodjanak a külföldi utaktól. Hivatalosan nem tilthatják el ettől a képviselőket, de az ajánlást valószínűleg komolyan veszik, hogy elkerüljék a túlzott társadalmi feszültséget az országban.
A few weeks ago, Maxim Vasilyev was a mild-mannered Kursk regional deputy vacationing in Mexico. Today, he's apparently near the front lines in Ukraine, vowing to build fortifications to hold back the Ukrainian "homos." He resigned back in Kursk, a week ago. pic.twitter.com/wQxk3ZjzIo
Vasziljev mindemellett azzal is megpróbálja jóvátenni az utazását, hogy önkéntesként részt vesz a háborúban. Egy friss videoüzenetben elmondta, hogy úton van a frontra, hogy önkéntesként részt vegyen a különleges katonai műveletben.
Kiemelte, hogy önkéntes munkájával szeretné jóvátenni, amit tett. Hozzátette: nem akar fegyvert fogni, másként kíván segíteni.
Emellett lemondott a regionális duma költségvetési, adóügyi és gazdaságfejlesztési állandó bizottságának alelnöki posztjáról.
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajnával határos Kurszk régió parlamenti képviselője, Makszim Vasziljev a múlt héten egy videót osztott meg a Telegram-csatornáján, amin az látható, hogy éppen Mexikóban nyaral.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1675341000
[modified] => 1675310978
)
[title] => A fronton vezekelhet az orosz képviselő, aki nyaralni volt a háború alatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=135710&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 135710
[uk] => 135749
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 135711
[image] => Array
(
[id] => 135711
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300.jpg
[original_lng] => 73544
[original_w] => 1200
[original_h] => 676
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300.jpg
[width] => 1200
[height] => 676
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300.jpg
[width] => 1200
[height] => 676
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/9d8d042d71b14a79935e730b6851b300.jpg
[width] => 1200
[height] => 676
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1675344860:2
[_oembed_60f9a33d8b4bb8995cd941a3274e3ea0] =>
A few weeks ago, Maxim Vasilyev was a mild-mannered Kursk regional deputy vacationing in Mexico. Today, he's apparently near the front lines in Ukraine, vowing to build fortifications to hold back the Ukrainian "homos." He resigned back in Kursk, a week ago. pic.twitter.com/wQxk3ZjzIo
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
A few weeks ago, Maxim Vasilyev was a mild-mannered Kursk regional deputy vacationing in Mexico. Today, he's apparently near the front lines in Ukraine, vowing to build fortifications to hold back the Ukrainian "homos." He resigned back in Kursk, a week ago. pic.twitter.com/wQxk3ZjzIo
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)