Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyMjM0O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 262763
[content] =>
Az Európai Műsorszórók Uniója (EBU) az Eurovíziós Dalfesztivál szavazási szabályainak változásait jelentette be a bizalom és az átláthatóság megerősítése érdekében, olvasható az EBU hivatalos honlapján közzétett közleményben, írta az Ukrinform.
Az új szabályok korlátozásokat vezetnek be a befolyást kiváltó reklámkampányokra, beleértve a harmadik felek, köztük a kormányok által szervezett és támogatott kampányokat is. A résztvevőknek és a műsorszolgáltatóknak tilos lesz részt venniük az ilyen kampányokban, és támogatniuk azokat.

A különböző formátumú szavazások során (online, SMS-ben és telefonon) a leadható szavazatok maximális száma 20-ról 10-re csökken. Az elődöntők ugyanazt a szavazási rendszert alkalmazzák, mint a döntők – „50/50”. A pontok felét a közönség, a másik felét pedig a zsűri ítéli oda az előadónak.
A zsűritagok száma 5-ről 7-re nő, legalább két zsűritagnak 18 és 25 év közöttinek kell lennie. A zsűritagoknak alá kell írniuk egy „hivatalos nyilatkozatot”, amelyben kötelezik magukat a független és pártatlan szavazásra.
Technikai eszközöket is bevezetnek a csalárd vagy összehangolt szavazás felderítésére. A „gyanús viselkedési modellek” ellenőrzését fokozzák a közönségszavazás eredményeibe vetett bizalom fenntartása érdekében.
Az EBU közleménye szerint ezek az intézkedések növelik a verseny eredményeibe vetett bizalmat, annak átláthatóságát és a közönség bevonását.
Megjegyezték, hogy az új szabályok 2026-tól lépnek hatályba.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Műsorszórók Uniója (EBU) az Eurovíziós Dalfesztivál szavazási szabályainak változásait jelentette be a bizalom és az átláthatóság megerősítése érdekében, olvasható az EBU hivatalos honlapján közzétett közleményben, írta az Ukrinform.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1763934600
[modified] => 1763921464
)
[title] => Változtak az Eurovíziós Dalfesztivál szavazatszámlálási szabályai
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=262763&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 262763
[uk] => 262597
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 262598
[image] => Array
(
[id] => 262598
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837.jpg
[original_lng] => 137802
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/630-360-1652555160-837.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1763914273:5
[_thumbnail_id] => 262598
[_edit_last] => 5
[views_count] => 776
[_algolia_sync] => 533682246002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
[5] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
[5] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 3834
[1] => 33356
[2] => 12234
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Eurovíziós Dalfesztivál
[1] => szabályok
[2] => szavazás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 240252
[content] =>
Több választójoggal rendelkező bíboros van, mint amit a szabályzat megenged. Egyedülálló kánonjogi helyzet alakult ki a Ferenc pápa halálát követő pápaválasztás előkészítésekor – írta a Magyar Nemzet.
A május 7-én kezdődő konklávén ugyanis 135 választásra jogosult bíboros vehet rész. Két bíboros, Antonio Canizares és Vinko Puljic bíboros korábban jelezte, hogy egészségi problémák miatt nem lehetnek jelen a pápaválasztáson. Így a résztvevők száma csökkent, de még így is 13 bíborossal több van, mint amit a szabályzat engedélyez.

A cikk emlékezetet, hogy a Romano Pontifici eligendo 33. cikkelye úgy fogalmaz, hogy a bíborosok száma nem haladhatja meg a 120 főt. Sőt, VI. Pál pápa egy olyan kikötést is beiktatott, amely semmissé teszi azon bíborosok szavazatát, akik a 120 személyen kívül vannak. Ez azt is jelentheti, hogy a maximális létszám túllépésével érvénytelenné válhat a pápaválasztás.
Ugyanakkor ugyanazon apostoli konstitúció egy olyan kitételt is tartalmaz, amely ellentmond a korábbiaknak. Leszögezi, hogy egyetlen bíboros sem zárható ki a pápa megválasztásából.
2026-ra a Bíborosi Kollégium tagjainak száma 119-re csökkent volna, ami tökéletesen megfelelne a pápaválasztás szabályzatának. A cikk szerint Ferenc pápa halála azonban sajátságos helyzet elé állította a kollégium tagjait.
Tekintettel a kialakult rendkívüli helyzetre, valószínűleg egy módosító határozattal oldódhat meg az ellentmondás. Arra hivatkozva, hogy bár a résztvevők száma nem haladhatja meg a 120 főt, ugyanakkor egyetlen bíborost sem lehet kizárni a szavazásból.
Amennyiben ezt a megoldást választják, 133 bíboros lépheti át a Sixtus-kápolna kapuját, azok is, akik az év hátralévő részében töltik a 80. életévüket.
[type] => post
[excerpt] => Több választójoggal rendelkező bíboros van, mint amit a szabályzat megenged. Egyedülálló kánonjogi helyzet alakult ki a Ferenc pápa halálát követő pápaválasztás előkészítésekor – írta a Magyar Nemzet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1746012600
[modified] => 1745984071
)
[title] => Pápaválasztás: több bíboros van, mint a megengedett
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=240252&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 240252
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 240253
[image] => Array
(
[id] => 240253
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave.jpg
[original_lng] => 172557
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/konklave.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1745973272:12
[_thumbnail_id] => 240253
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1558
[_oembed_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => 1746001807
[_oembed_530c389abccf38bd023a978840935255] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_530c389abccf38bd023a978840935255] => 1746001807
[_oembed_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => 1746001807
[_oembed_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => 1746001808
[_algolia_sync] => 1298866540001
[_oembed_8fa0d1f7e99cd49f6a1a9cb297254ec1] =>
[_oembed_time_8fa0d1f7e99cd49f6a1a9cb297254ec1] => 1747342320
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 854
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => vallás
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1893153
[1] => 1890282
[2] => 1881307
[3] => 12234
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bíborosok
[1] => konklávé
[2] => pápaválasztás
[3] => szavazás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 231856
[content] =>
Ingyen sörrel próbálják az urnákhoz csábítani a választókat Duisburgban, ahol február 23-án előrehozott választásokat tartanak.
A németországi Duisburgban a helyi önkormányzat és a karnevál szervezői összefogtak, hogy növeljék a választási részvételt. Azok a választók, akik február 15-én, szombaton 10 és 14 óra között leadják szavazatukat, egy korsó helyi sörrel, a König Pilsenerrel (vagy alkoholmentes változatával) ünnepelhetik a demokráciát.

Duisburgban alacsony a részvételi arány a választásokon, ezért a város vezetése új megoldásokat keresett.
Mitől lesznek érzelmileg érintettek az emberek? A helyi sörtől, amely 1858 óta készül Duisburgban, mélyen kötődik a városhoz – mondta Martin Murrack, a városvezetés egyik tagja.
Duisburg már tavaly is próbálkozott egy hasonló akcióval az európai parlamenti választások előtt, de akkor csak alkoholmentes sört ajánlottak fel az előre szavazóknak, valószínűleg ez okozta, hogy az érdeklődés minimális volt.
Ezúttal a város központjában rendezik meg az eseményt, és az alkoholos változatot is elérhetővé tették. A kampányt ráadásul a karnevál időszakára időzítették, amely február 27-én kezdődik a régióban.
Ám nem mindenki lelkesedik az ötletért.
Nem ingyen sört várok a várostól, hanem azt, hogy tegyenek valamit – nyilatkozta egy helyi lakos.
Murrack azonban optimista. Szerinte már az is siker lenne, ha 100-150 ember részt venne, de bízik benne, hogy a közösségi médiában keltett figyelem révén még többen érdeklődnek majd.
[type] => post
[excerpt] => Ingyen sörrel próbálják az urnákhoz csábítani a választókat Duisburgban, ahol február 23-án előrehozott választásokat tartanak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1739046120
[modified] => 1738992275
)
[title] => Ingyen sörrel csábítja az urnákhoz a választókat egy német város
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=231856&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 231856
[uk] => 231866
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 231857
[image] => Array
(
[id] => 231857
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor.jpg
[original_lng] => 82497
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/sor.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1738985076:12
[_thumbnail_id] => 231857
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1954
[_oembed_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => 1738985077
[_oembed_530c389abccf38bd023a978840935255] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_530c389abccf38bd023a978840935255] => 1738985078
[_oembed_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => 1738985078
[_oembed_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => 1738985078
[_algolia_sync] => 1203100678001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 69177
[1] => 12234
[2] => 15270
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ingyen sör
[1] => szavazás
[2] => választások
)
)
[3] => Array
(
[id] => 225629
[content] =>
A legfrissebb közvélemény-kutatás adatai szerint Valerij Zaluzsnij, Kirilo Budanov és Volodimir Zelenszkij vezeti a potenciális elnökjelöltek listáját, miközben a társadalomban igény mutatkozik új politikusok iránt, akiket az állampolgárok elsősorban a katonák körében látnak – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az Interfax-Ukrajina hírügynökségre hivatkozva.
Egy szociológiai felmérés eredményei szerint az ukránok 20,4%-a támogatja a választások bármilyen feltétel melletti és mielőbbi megtartását. Összességében a válaszadók 54,3%-a gondolja úgy, hogy háború idején (bizonyos feltételek mellett) meg lehet tartani a választásokat. Az előző kutatás adataihoz képest Ukrajnában 3,3%-kal nőtt a választások iránti lakossági igény.

Arra a kérdésre, hogy milyen hatalmi szervet kell újraválasztani a közeljövőben, a válaszadók abszolút többsége azt válaszolta, hogy a Legfelső Tanácsot (77,8%). A második és harmadik helyen az önkormányzati (54,8%) és a polgármesteri (50,6%) választások állnak. A válaszadók 49,2%-a gondolta úgy, hogy a közeljövőben újra kell választani Ukrajna elnökét. Összességében elmondható, hogy az ukránok készsége a választásokra 81,1%.

A felmérés azt is kimutatta, hogy Valerij Zaluzsnij (70,9%) és Kirilo Budanov (63,3%) rendelkezik a legmagasabb bizalmi index-szel az ukrán társadalomban. Az Active Group alapítója Andrij Jeremenko felhívta a figyelmet arra, hogy az októberi vizsgálat adataihoz képest a Zaluzsnij iránti bizalom közel 5%-kal (75,9%-ról 71,0%-ra) csökkent. A Budanov iránti bizalom szintje ugyanakkor alig változott (64,0%-ról 63,3%-ra). Ukrajna jelenlegi elnöke, Volodimir Zelenszkij (44,8%) a harmadik helyen áll a bizalmi index tekintetében.
A válaszadók 45,8%-a nem ért egyet a háború befagyasztásával a jelenlegi frontvonalon, 39,1%-a egyetért vele.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A legfrissebb közvélemény-kutatás adatai szerint Valerij Zaluzsnij, Kirilo Budanov és Volodimir Zelenszkij vezeti a potenciális elnökjelöltek listáját, miközben a társadalomban igény mutatkozik új politikusok iránt, akiket az állampolgárok elsősor...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1733870220
[modified] => 1733859281
)
[title] => Egyre nő a választások iránti igény Ukrajnában, Zelenszkij a harmadik a választói szimpátiát tekintve
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=225629&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 225629
[uk] => 225637
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 225634
[image] => Array
(
[id] => 225634
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok.jpg
[original_lng] => 39073
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/ukrajna-valasztasok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1733852039:2
[_thumbnail_id] => 225634
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2619
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] =>
[_oembed_time_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] => 1733863028
[_oembed_f355678769cb25b67daf80fd1f644280] =>
[_oembed_time_f355678769cb25b67daf80fd1f644280] => 1741269003
[_oembed_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] =>
[_oembed_time_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] => 1743156064
[_oembed_c277e8db80ed5acf7c2a402053102db8] =>
[_oembed_time_c277e8db80ed5acf7c2a402053102db8] => 1743156064
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1743867398
[_algolia_sync] => 508518877000
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1746008986
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749644438
[_oembed_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] =>
[_oembed_time_80a93c513f8b1c6784b3576712c96ab2] => 1750766198
[_oembed_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] =>
[_oembed_time_c6f5870c9cb97a96953c011e304263d9] => 1750766199
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1751909774
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => {{unknown}}
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1755424240
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761283830
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761283830
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761283830
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764149719
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1764149719
[_oembed_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] =>
[_oembed_time_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] => 1764679948
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1995
[1] => 12234
[2] => 10324
[3] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => statisztika
[1] => szavazás
[2] => társadalom
[3] => Ukrajna
)
)
[4] => Array
(
[id] => 221063
[content] =>
A megkérdezett ukránok viszonylagos többsége általában nem ellenzik, hogy a háború alatt Európába menekültek szavazzanak az elnök- és parlamenti választásokon, de nem indulhatnak a tisztségért – derült ki a Razumkov Központ frissen végzett felméréséből, számolt be kedden az rbc.ua hírportál.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a válaszadók relatív többsége úgy véli, hogy azoknak az állampolgároknak, akik a háború alatt elhagyták Ukrajnát és nem tértek vissza, rendelkezniük kell szavazati (választói) joggal a háború utáni első parlamenti és elnökválasztáson (47 % és 48 % megfelelően). Ezt 36 %, illetve 35,5 % ellenzi.

A megkérdezettek túlnyomó többsége (81-82 %) úgy véli, hogy azoknak az állampolgároknak, akik a háború alatt elhagyták Ukrajnát és nem tértek vissza, ne legyen joguk arra, hogy a háború utáni első parlamenti és elnökválasztáson választhatók legyenek városi/községi polgármestereknek és városi/községi tanácsi képviselőknek.

A felmérést a Razumkov Központ 2024. június 15. és 20. között végezte 2016 válaszadó bevonásával. A felmérést csak azokon a területeken végezték, amelyeket Ukrajna kormánya ellenőriz, és ahol nem folynak harcok. Az elméleti mintavételi hibahatár nem haladta meg a 2,3 %-ot.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A megkérdezett ukránok viszonylagos többsége általában nem ellenzik, hogy a háború alatt Európába menekültek szavazzanak az elnök- és parlamenti választásokon, de nem indulhatnak a tisztségért – derült ki a Razumkov Központ frissen végzett felméré...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1730815620
[modified] => 1730806878
)
[title] => Az ukránok relatív többsége szerint az Ukrajnából elmenekültek részt vehetnek az elnök- és parlamenti választásokon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=221063&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 221063
[uk] => 221069
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 29484
[image] => Array
(
[id] => 29484
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1.jpg
[original_lng] => 113886
[original_w] => 1200
[original_h] => 832
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1-300x208.jpg
[width] => 300
[height] => 208
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1-768x532.jpg
[width] => 768
[height] => 532
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1-1024x710.jpg
[width] => 1024
[height] => 710
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 832
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 832
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/szavazas-1.jpg
[width] => 1200
[height] => 832
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1730803015:3
[_thumbnail_id] => 29484
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2060
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] =>
[_oembed_time_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] => 1732871171
[_oembed_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] =>
[_oembed_time_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] => 1734351680
[_oembed_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] =>
[_oembed_time_73afd8b3bc03d1a4035ec758017bbdac] => 1741891397
[_oembed_5407d5422500c7dcf5759c040d83a26d] =>
[_oembed_time_5407d5422500c7dcf5759c040d83a26d] => 1741891397
[_algolia_sync] => 508487699000
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1744307615
[_oembed_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] =>
[_oembed_time_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => 1747748785
[_oembed_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] =>
[_oembed_time_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] => 1753288805
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1757568800
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761307105
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763907668
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1984
[1] => 1985
[2] => 12234
[3] => 291
[4] => 82890
)
[tags_name] => Array
(
[0] => felmérés
[1] => közvélemény-kutatás
[2] => szavazás
[3] => Ukrajna
[4] => ukrán menekültek
)
)
[5] => Array
(
[id] => 217231
[content] =>

Brit munkáspárti képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be az aktív eutanáziáról, melyet 2015-ben már egyszer leszavaztak. Jelenleg is megosztott a törvényhozás a kérdésben. Az öngyilkosságban való segítségnyújtás illegális az országban, amely több éves börtönbüntetéssel sújtható. Magyarországon Karsai Dániel próbált eredményt elérni a kérdésben a közelmúltban.
Brit képviselők javaslatokat fogalmaztak meg a halálos betegek eutanáziához való jogáról, melyet egy munkáspárti képviselő terjesztett be. A törvényjavaslat ebben a hónapban kerül a londoni parlament elé − írta meg a Politico.
Kim Leadbeater munkáspárti képviselő szerint eljött az ideje az eutanáziáról szóló törvény megvitatásának, melyet már egyszer 2015-ben elutasítottak. A részletek véglegesítése ugyan még zajlik, de várhatóan a korábbi igazságügyi miniszter által benyújtott törvényjavaslatot veszi alapul.
Keir Starmer brit miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, hogy személyesen elkötelezett a törvény módosítása mellett, és megválasztása után ígéretet tett arra, hogy megvitatják ezt a javaslatot. A képviselők lelkiismereti szabadságukra hivatkozva voksolhatnak, nincs egységes pártutasítás a kérdésben. Az öngyilkosságban való segítségnyújtás Nagy-Britanniában illegális, és legfeljebb 14 év börtönbüntetéssel sújtható.
Megosztottak a brit képviselők a kérdésben
Egy ismert brit műsorvezető, Esther Rantzen kampányolt az aktív eutanázia ügyében, aki tüdőrákosként egy svájci céghez fordult segítségért, ugyanis a közép-európai ország mellett Ausztria, Kanada és az Egyesült Államok 11 államában már legalizálták az eutanázia ezen formáját, valamint Skócia fontolgatja a törvénymódosítást.
A brit energiaügyi miniszter kegyetlennek nevezte a jelenlegi szabályozást, és támogatja a módosítást. Az egészségügyi miniszter ugyan 2015-ben még a törvény ellen szavazott, de a szabad választás jogát hangsúlyozva megváltoztatta véleményét.
Tanni Grey-Thompson egykori paralimpikon viszont ellenzi a „kiszolgáltatott emberekre gyakorolt hatásokkal kapcsolatos aggodalmak” miatt. Egészségügyi szakemberek és vallási vezetők is kétségeket fogalmaztak meg, de nincs egységes álláspont az ügyben.
[type] => post
[excerpt] => Brit munkáspárti képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be az aktív eutanáziáról, melyet 2015-ben már egyszer leszavaztak. Jelenleg is megosztott a törvényhozás a kérdésben. Az öngyilkosságban való segítségnyújtás illegális az országban, amely tö...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1728166200
[modified] => 1728142734
)
[title] => Szavazást tarthatnak a brit parlamentben az aktív eutanáziáról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=217231&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 217231
[uk] => 217412
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 217232
[image] => Array
(
[id] => 217232
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1.jpg
[original_lng] => 43127
[original_w] => 750
[original_h] => 499
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/eutanazia-1.jpg
[width] => 750
[height] => 499
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1728291017:3
[_thumbnail_id] => 217232
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3355
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => 1728155407
[_oembed_530c389abccf38bd023a978840935255] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_530c389abccf38bd023a978840935255] => 1728155408
[_oembed_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => 1728155408
[_oembed_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => 1728155408
[_algolia_sync] => 1203086014001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1357778
[1] => 70839
[2] => 12234
)
[tags_name] => Array
(
[0] => brit parlament
[1] => eutanázia
[2] => szavazás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 189243
[content] =>
Az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán négy európai uniós tagállamban kötelező a részvétel – olvasható az EP Kutatószolgálat (EPRS) összesítésében.
Ez alapján Belgiumban, Bulgáriában, Görögországban és Luxemburgban a választásra jogosultaknak kötelező voksolniuk. A kötelező szavazás az állampolgárokra, valamint a választási névjegyzékbe felvett, az adott ország állampolgárságával nem rendelkező uniós polgárokra egyaránt vonatkozik.
A kötelező szavazás az oka annak, hogy a legnagyobb részvételi arányok ezekben az országokban mérhetők az EP-választáson.

Míg 2019-ben európai szinten mindössze 50,7 százalékos volt a részvétel, Belgiumban a jogosultak 88,5 százaléka ment el voksolni, hasonlóan Luxemburghoz, ahol 84,2 százalék szavazott. A két tagállamban egyébként 1979-től, amióta közvetlenül választják az EP tagjait, folyamatosan 90 százalék körüli volt a részvétel az EP-választáson.
Bár kötelező a szavazás Görögországban is, ott öt évvel ezelőtt a választásra jogosultak 58,7 százaléka ment el szavazni, 2014-ben 60 százalékos volt a részvétel. Bulgáriában 2019-től kötelező a választási részvétel az EP-választáson, ott 2014-ben 35,8, 2019-ben 32,7 százalékos volt a részvétel.
A többi tagállamban nem kötelező a választójog gyakorlása, az a választópolgár szabad elhatározásán alapul. Azon tagországok közül, ahol nem kötelező a szavazás, hagyományosan Máltán a legmagasabb a választási részvétel: 2004-ben a választásra jogosultak 82,4 százaléka, 2009-ben 78,8 százaléka, 2014-ben 74,8 százaléka, 2019-ben pedig 72,7 százaléka ment el szavazni.
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán négy európai uniós tagállamban kötelező a részvétel – olvasható az EP Kutatószolgálat (EPRS) összesítésében.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717536060
[modified] => 1717481134
)
[title] => Vannak országok, ahol kötelező szavazni EP-választásokon
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=189243&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 189243
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 189244
[image] => Array
(
[id] => 189244
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep.jpg
[original_lng] => 193886
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/ep.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1717470335:12
[_thumbnail_id] => 189244
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2250
[_oembed_3c5ac8d1fb2ef0d743fae747979bde0f] => Should I step down as head of Twitter? I will abide by the results of this poll.
— Elon Musk (@elonmusk) December 18, 2022
[_oembed_time_3c5ac8d1fb2ef0d743fae747979bde0f] => 1717470343
[_oembed_1c8da2681efd609840acf7a94d88be84] => Ganó el Sí. Se ha hecho justicia. Aprobar el #CódigoDeLasFamilias es hacer justicia. Es saldar una deuda con varias generaciones de cubanas y cubanos, cuyos proyectos de familia llevan años esperando por esta Ley. A partir de hoy seremos una nación mejor. #ElAmorYaEsLey ❤️🇨🇺 pic.twitter.com/O5o0Hi2cm1
— Miguel Díaz-Canel Bermúdez (@DiazCanelB) September 26, 2022
[_oembed_time_1c8da2681efd609840acf7a94d88be84] => 1717470344
[translation_required_done] => 1
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1717525390
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1717525390
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1717525391
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1717525391
[_oembed_94adc106c027725f1e7e5612afe80640] =>
[_oembed_time_94adc106c027725f1e7e5612afe80640] => 1719009324
[_oembed_ab1a3bbfbd7f81da7da80edcf580a74f] =>
[_oembed_time_ab1a3bbfbd7f81da7da80edcf580a74f] => 1719360643
[_oembed_73b31260fed169960a7177e6d1030037] =>
[_oembed_time_73b31260fed169960a7177e6d1030037] => 1719498003
[_oembed_a78ebb2ed1e1f419fd8e8b454a80cd91] =>
[_oembed_time_a78ebb2ed1e1f419fd8e8b454a80cd91] => 1719498003
[_oembed_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => 1719498004
[_oembed_530c389abccf38bd023a978840935255] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_530c389abccf38bd023a978840935255] => 1719498004
[_oembed_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => 1719498004
[_oembed_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => 1719498004
[_oembed_fda0c5f46a885da533b801352a5866c9] => Should I step down as head of Twitter? I will abide by the results of this poll.
— Elon Musk (@elonmusk) December 18, 2022
[_oembed_time_fda0c5f46a885da533b801352a5866c9] => 1719498004
[_algolia_sync] => 831882161002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1054900
[1] => 1054901
[2] => 12234
)
[tags_name] => Array
(
[0] => EP-választás
[1] => kötelező szavazás
[2] => szavazás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 181456
[content] =>
Március 15-én kezdődött meg a háromnapos elnökválasztás Oroszországban, és országszerte több mint 94 ezer szavazóhelyiséget nyitottak meg, amelyekben helyi idő szerint reggel nyolctól este nyolcig lehet szavazni. Már az első napon számos helyen megzavarták a voksolást, míg az utolsó napot inkább a békés demonstráció jellemezte.

A szentpétervári Krasznogvardejszkij kerület egyik lakója unokájával együtt ment el szavazni az Oroszországi Föderáció elnökválasztására. A szavazásra magával vitte háziállatát − egy Csunecska nevű vadászgörényt − is, jelentette a kerületi közigazgatás sajtószolgálata.
A legszokatlanabb vendég érkezett a szentpétervári Krasznogvardejszkij kerület szavazóhelyiségébe. Egy Chunechka nevű vadászgörény. A háziállat gazdája a nagymamájával jött szavazni, és nem tehetett mást, mint hogy magával vitte szőrös családtagját. A fiú azt mondta, hogy amikor betölti a 18. életévét, ő is részt fog venni a választásokon − tájékoztat a hivatal a Telegram-csatornáján.
Egy óriási vaddisznó is voksolt
„Ez az oroszországi választások második napja a háromból, így ott folytatom, ahol tegnap befejeztem. A szibériai Csita hírhedten lepusztult városában, a szovjet diktátor, Joszif Sztálin leadta szavazatát − írta Francis Scarr, a BBC és a The Telegraph újságírója.
Igazi bohóckodás Burjátföldön, ahol egy óriási vaddisznó is szavazott.
És egy jegesmedve is.
Perm városában egy robotot utasítottak ki egy szavazóhelyiségből.
Kaluga régió környezetvédelmi minisztériumának egyik tisztviselője így jelent meg a szavazáson.
Pókember megérkezett a szavazásra a szibériai Kuzbassz szénbányászati régiójában.
A külföldi helyszíneket nem számítva a választások Oroszországban vasárnap este, moszkvai idő szerint 21 órakor érnek véget a kalinyingrádi régióban lévő szavazóhelyiségek bezárásával.
Azonban már a szavazás első napján számos helyen megzavarták a voksolást: néhány szavazóurnába festéket öntöttek, de arra is volt példa, hogy megpróbálták felgyútjani, felrobbantani ezeket. Vasárnapra, a választás utolsó napjára pedig az orosz ellenzék 12:00-ra hirdette meg a „Délben Putyin ellen” akciót, amelynek lényege, hogy mindenki, aki Putyin ellen foglal állást, egyszerre, azonos napon, azonos időben jelenik meg a szavazófülkék előtt. Emiatt hosszú sorok alakultak ki a budapesti Orosz Kulturális Központ épülete előtt.
[type] => post
[excerpt] => Március 15-én kezdődött meg a háromnapos elnökválasztás Oroszországban, és országszerte több mint 94 ezer szavazóhelyiséget nyitottak meg, amelyekben helyi idő szerint reggel nyolctól este nyolcig lehet szavazni. Már az első napon számos helyen me...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1710760140
[modified] => 1710729563
)
[title] => Sztálin, egy jegesmedve és Pókember is szavazott az orosz elnökválasztáson
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=181456&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 181456
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 181457
[image] => Array
(
[id] => 181457
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas.jpg
[original_lng] => 145899
[original_w] => 727
[original_h] => 481
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas-300x198.jpg
[width] => 300
[height] => 198
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas.jpg
[width] => 727
[height] => 481
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas.jpg
[width] => 727
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas.jpg
[width] => 727
[height] => 481
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas.jpg
[width] => 727
[height] => 481
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/orosz-valasztas.jpg
[width] => 727
[height] => 481
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1710722363:12
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1710721548
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1710721670
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1710721731
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1710722033
[_thumbnail_id] => 181457
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2167
[translation_required_done] => 1
[_oembed_974d9eccc9c4ce28f9bff5fdec612635] => Mallorcan families fill beaches in protest against tourists in latest efforts to drive out holidaymakers #PublicResponsibility #PublicServant #PublicLeadership #PublicSector #PublicService [Video] Protesters occupied a ... https://t.co/4EQsIGlO5T
— Amanda Dillard (@AmandaDGNN) June 3, 2024
[_oembed_time_974d9eccc9c4ce28f9bff5fdec612635] => 1718106654
[_oembed_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => 1719501686
[_oembed_530c389abccf38bd023a978840935255] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_530c389abccf38bd023a978840935255] => 1719501686
[_oembed_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => 1719501687
[_oembed_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => 1719501687
[_oembed_4fbe13cda29474f801f75aa02606fc89] => Mallorcan families fill beaches in protest against tourists in latest efforts to drive out holidaymakers #PublicResponsibility #PublicServant #PublicLeadership #PublicSector #PublicService [Video] Protesters occupied a ... https://t.co/4EQsIGlO5T
— Amanda Dillard (@AmandaDGNN) June 3, 2024
[_oembed_time_4fbe13cda29474f801f75aa02606fc89] => 1719501687
[_oembed_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] =>
[_oembed_time_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] => 1732209376
[_algolia_sync] => 831880055002
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
The crowd… pic.twitter.com/7251jRn5AQ
— NEXTA (@nexta_tv) October 14, 2025
[_oembed_time_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => 1760770444
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1762975586
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 25
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Videók
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 22788
[1] => 689
[2] => 12234
[3] => 1249
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnökválasztás
[1] => Oroszország
[2] => szavazás
[3] => tiltakozás
)
)
[8] => Array
(
[id] => 139110
[content] =>
Az ukránok többsége úgy döntött a Gyijában indított szavazáson, hogy továbbra is legyen szabadnap a március 8.

A hírt a Digitális Átalakulási Minisztérium közölte.
Az információk szerint 1,3 millióan támogatták azt, hogy továbbra is szabadnap legyen a nőnap, 703 ezren munkanappá nyilvánítanák, 110 ezren pedig nem tudtak egyértelmű döntést hozni.
A szavazáson több mint 2,1 millióan vettek részt.
[type] => post
[excerpt] => Az ukránok többsége úgy döntött a Gyijában indított szavazáson, hogy továbbra is legyen szabadnap a március 8.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1678122000
[modified] => 1678111692
)
[title] => Az ukránok továbbra is szabadnapot akarnak március 8-ra
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=139110&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 139110
[uk] => 139059
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 139060
[image] => Array
(
[id] => 139060
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto.png
[original_lng] => 353486
[original_w] => 730
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto-300x197.png
[width] => 300
[height] => 197
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto.png
[width] => 730
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto.png
[width] => 730
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto.png
[width] => 730
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto.png
[width] => 730
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/thumb-780-730-410-0-0-auto.png
[width] => 730
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1678104361:5
[_thumbnail_id] => 139060
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3004
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1712036594
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1712036595
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1712036595
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1712036595
[_oembed_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => {{unknown}}
[_oembed_eabde1ae16b6eb2b33e9c3c3aaa17a76] => {{unknown}}
[_oembed_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_4be74c5cd654b3c172f8abac996179ec] => 1719501043
[_oembed_530c389abccf38bd023a978840935255] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_530c389abccf38bd023a978840935255] => 1719501043
[_oembed_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_8890078065ee9673f0210a9479aff7f8] => 1719501043
[_oembed_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_db3edbcb35b4ee8d0714e7c46bf641f1] => 1719501043
[_oembed_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] =>
[_oembed_time_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] => 1732292175
[_algolia_sync] => 1202873432001
[_oembed_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] =>
[_oembed_time_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] => 1763370757
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 590
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 63343
[1] => 40662
[2] => 30933
[3] => 12234
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gyija
[1] => március 8.
[2] => szabadnap
[3] => szavazás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 138517
[content] =>
A Gyija alkalmazásban új közvélemény-kutatás indult: legyen-e továbbra is szabadnap Ukrajnában a március 8. vagy módosítsák általános munkanappá.

A Digitális Átalakulási Minisztérium elmondása szerint az eredményeket figyelembe veszik az új törvényjavaslat elfogadása előtt.
Közölték: a legtöbb országban nincs szabadnap március 8-án, azonban a posztszovjet államokban – így Ukrajnában is – hivatalos szabadnap volt eddig.
Az eredményeket a szavazás befejeztével teszik nyilvánossá.
[type] => post
[excerpt] => A Gyija alkalmazásban új közvélemény-kutatás indult: legyen-e továbbra is szabadnap Ukrajnában a március 8. vagy módosítsák általános munkanappá.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1677679620
[modified] => 1677678196
)
[title] => Új szavazás a Gyijában: legyen-e szabadnap a március 8.?
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=138517&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138517
[uk] => 138385
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 138386
[image] => Array
(
[id] => 138386
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316.jpg
[original_lng] => 68789
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/630-360-1670147688-316.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1677670997:5
[_thumbnail_id] => 138386
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3194
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1712907735
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1712907735
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1712907736
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1712907736
[_oembed_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] =>
[_oembed_time_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => 1713360934
[_oembed_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] =>
[_oembed_time_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] => 1732217986
[_algolia_sync] => 1202872861001
[_oembed_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] =>
[_oembed_time_5d83f2a967da7fad97f5c5f7bbeee1e9] => 1763290433
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 590
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => IT
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 63343
[1] => 40662
[2] => 30933
[3] => 12234
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gyija
[1] => március 8.
[2] => szabadnap
[3] => szavazás
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 12234
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 12234
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
szavazás (1 Oldal)