A málenkij robot áldozataira színházi előadással emlékeztek november 25-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), valamint a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont szervezésében. Az „Uram, segíts haza minket!” című darab megrázó hitelességgel mutatta be a 80 évvel ezelőtti események borzalmait, emberközeli módon idézve fel a valóságot. Az előadás során a nézők szinte képtelenek voltak kívülállóként tekinteni a történtekre. A színészek lenyűgöző alakítása, a tragikus emberi sorsok hiteles megjelenítése mélyen megérintette a közönséget, felejthetetlen élményt nyújtva.
A rendezvény a főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a megjelent társadalmi szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit Matl Péter Gúzsban című alkotásánál. Ezt követően az intézmény Esztergom termében folytatódott a program, amelyen Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára köszöntötte az egybegyűlteket.
Megemlékezvén a 80 évvel ezelőtt zajló történésekről dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke kiemelte: 80 éve a 2. Ukrán Front elérte a Kárpátokat és Kárpátaljára is betört. Az itt talált magyar és sváb férfiakat – akik nem fegyverrel fogadták őket, akik egyszerű munkások, civilek voltak – begyűjtötték, „háromnapi munkára” hívva hajtották el gyalog Szolyváig, s aki a gyűjtőtábort túlélte, azokat tovább hurcolták Szamborba, majd a szibériai lágerekbe. A lágerekből visszatértek már nem is Magyarországra jöttek haza, hanem a szovjet birodalomba. Az 1944-es események megtizedelték a kárpátaljai közösséget, s mindez etnikai alapon zajlott. Az elnök asszony visszaemlékezve a KMKSZ megalakulására elmondta: a szervezet egyik fontos kezdeményezése volt, hogy 1989-ben minden településen elkezdték összegyűjteni az elhurcoltak névsorát, akiknek aztán mindenütt emlékművet is állíttattak. Kifejtette azt is, hogy a málenkij robot nemcsak az elhurcoltak sorsát pecsételte meg, de mindazon generációkét is, akiknek életrajzából kiderült, hogy családjában volt olyan személy, akit elhurcoltak. Ettől kezdve az akkori szovjethatalom embertelenül ellehetetlenítette a leszármazottak boldogulását is. A jelenlegi helyzetre reflektálva kifejtette, abban reménykedett, hogy ilyen dolgok sosem ismétlődhetnek meg, ám újra háborúban élünk. Mint fogalmazott: imádkoznunk kell azért, hogy a 20. században zajló borzalmak sohase jöjjenek vissza.
A jelenlévők ezt követően egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az elhurcolt áldozatokról.
Dr. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, a II. RF KMF docense emlékezve a múlt borzalmaira megjegyezte: sajnos nagyon sokáig nem lehetett beszélni ezekről az eseményekről. A szovjet időszakban tabutémának számított. A 90-es évek elejétől aztán már megjelentek könyvek, tanulmányok, elkezdtek emlékműveket állítani az áldozatoknak, és ettől az időponttól kezdve rendszeresen megemlékezünk az elhurcoltakról. Fontos emlékeznünk, tanulnunk a múlt hibáiból, hiszen ha nem emlékezünk, akkor ezek az események megismétlődhetnek. A kárpátaljai magyarok egy olyan közösség leszármazottai, akik az évszázadok során nehéz körülményeket éltek túl, s akik itt meg tudtak maradni, azoknak a génjei továbböröklődtek, s valahol ez a tudás és élni akarás a mostani generációban is megvan – fejtette ki. Mint mondta: biztos benne, hogy a jelenlegi helyzeten is túl tud lépni a kárpátaljai magyarság, és továbbra is megmarad itt, Kárpátalján.
Az emlékező gondolatokat követően dr. Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontigazgatója,a II. RF KMF docense A málenkij robot és a kárpátaljai magyarok egyéni és kollektív tragédiája címmel tartott történelmi előadást az 1944-es borzalmakról, a valós, megtörtént, felgyűjtött eseményekről. A történész előadásában kifejtette: a szovjet előrenyomulás nem csupán térnyerést, hanem fizikai alapon való etnikai tisztogatást is jelentett. A második legnagyobb nemzetiség abban az időben a magyar volt – a II. világháború veszteségeit is leszámítva – Kárpátalján. A jelenlegi levéltári források alapján több mint 30 000-re becsülik az elhurcoltak számát – jegyezte meg a történész, aki előadásában több személyes történetet is bemutatott a beregszászi járási elhurcoltak és családtagjaik visszaemlékezései közül. Mint kifejtette, nagyon fontos, hogy az eseményeket emberközelivé tudják tenni, ebből adódóan szükséges az egyéni történetek feldolgozása. „A lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad valaki a földön, aki élete igazságát kimondja” – tette hozzá Hamvas Béla szavait idézve, felhívva a figyelmet arra, hogy mivel a regnáló hatalom nem rehabilitálta az áldozatokat, ezért a mi kötelességünk évről évre emlékezni és emlékeztetni.
A történelmi előadást követően a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház „Uram, segíts haza minket!” című előadásának premierjét láthatta a közönség, mely az 1944-ben és azt követően zajló eseményeket megélt egyéni sorsokat feldolgozó történetek alapján hozta közelebb a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiáját. S bár valóban elrettentő mélységeket, húsba maró fájdalmakat vittek színre a színészek az itthon maradt női sorsok megidézése által s a háttérben felcsengő férfiszínészek hangján a lágereket felelevenítő pillanatok közben, mégis a mély borzalmat és nyomorúságot az előadásban egy halvány reménysugár is átitatta, hogy itt és így nem lehet vége, hogy az Isten ott van fent az égben, és ki reményét belé veti, azon megkönyörül s hazaviszi. Az előadás drámaiságán túl emberközelivé teszi a málenkij robot eseményeit, segít megérteni és feldolgozni a ma embere számára azokat a nyolcvan évvel ezelőtt zajlott embertelenségeket, amelyeket épp ésszel talán fel sem tudunk fogni. A kárpátaljai színészek nagy odaadással, kiváló színészi játékkal méltóképpen emlékeztek meg elődeink sortragédiájáról.
Az előadást a meghatódott, könnyekkel küszködő közönség hosszú percekig állva, vastapssal jutalmazta.
A premiert követően Gál Natália színművésszel, a darab színpadra állítójával beszélgettünk, aki elmondta: „Hála Istennek, Kárpátalján is vannak olyan emberek, akik fontosnak tartották az 1944-es eseményeknek, illetve az utána következő időszaknak a felgöngyölítését. Az egyik Molnár D. Erzsébet, illetve Dupka György, akiknek a munkájából rengeteget olvastam és használtam fel a darab létrehozásánál. Azt gondolom, hogy hálásnak kell lennünk azoknak az embereknek, akik megjárva azt a poklot mégis tudtak és mertek beszélni arról, amik történtek. Ezenfelül megmaradtak naplók, amelyekből szintén sok mindent el lehet olvasni. A művész az nem történész, a művésznek az a feladata, hogy egy hidat képezzen az emberek között és az érzelmek között, az ember és a gondolat vagy egy eszme, egy történés között. Fontos, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik a lágereket megjárták vagy odavesztek; természetesen az én családomban is többen voltak, akiket elhurcoltak. Mindazon túl, hogy megemlékezünk ezen emberekről, azt gondolom, fontos, hogy a mai generációnak egy kicsit kinyissuk a szívét, hogy ne csak megismerjék a történéseket, de érezzék a mélységét is.”
A kárpátaljai magyarság sortragédiáját bemutató előadást a KMKSZ Kárpátalja több településére is eljuttatja a következő napokban, így látható lesz Munkácson, Técsőn, Nagyberegen, Csapon és Tiszapéterfalván is.
Visken, a református templom előtt emlékeztek meg a nyolcvan évvel ezelőtt a szovjet diktatórikus rendszer által elrendelt málenkij robot áldozatairól. Az 1944-es események során a kutatások szerint a településről 286 ártatlan férfit hurcoltak el, akik közül sokan soha nem térhettek vissza családjukhoz. Az elhurcoltak egyetlen bűne az volt, hogy magyarnak születtek.
Az emlékező közösséghez szólva Szabó Gabriella, a KMKSZ Viski Alapszervezetének elnöke kiemelte: 80 évvel ezelőtt, a második világháború romjain számtalan magyar család életét szakították ketté azok a borzalmas események, amelyekről ma is nehéz beszélni. A málenkij robot nem csupán a múlt része – a jelenünket is formálja. A mai kor emberének feladata, hogy emlékezzen és emlékeztessen, továbbadja gyermekeinek és unokáinak azoknak az áldozatoknak a történetét, akik életükkel fizettek a történelem kegyetlenségeiért. Hozzátette: „Legyen ez az évforduló figyelmeztetés arra, hogy a békét és a szabadságot nem vehetjük természetesnek. Őrizzük meg az emlékezet lángját, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg hasonló tragédiák.”
Ezt követően a Kölcsey Ferenc Líceum diákjai verses-prózai összeállítással emlékeztek meg a nyolcvan évvel ezelőtt történt eseményekről. Az 1944. november 18-ai történések mindmáig elevenen élnek minden kárpátaljai család emlékezetében, hiszen nem volt olyan magyar család, amelyik ne lett volna érintett ebben a szörnyűségben. A 18 és 50 év közötti munkaképes viski férfiak úgynevezett „háromnapos munkára” való elhurcolását követően a települést majdhogynem halálra ítélték. S csak a remény és az isteni gondviselés mentette meg a közösséget a pusztulástól. Az egykori túlélők visszaemlékezései, valamint az irodalomban is megörökített gondolatok által hozták közelebb a fiatalok a borzasztó eseményeket a ma emberéhez. Bizonyságot téve arról, hogy nem szabad feledni, és nem szabad megengedni, hogy ezen szörnyűségek újra bekövetkezzenek. Az előadást a viski református gyülekezet énekkarának szolgálata tette teljessé.
A megemlékezést követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit a református templom várfalán található márványtábláknál, melyek a már eddig azonosított áldozatok neveit tartalmazzák. Az eseményen jelen volt Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Hajovics Jaroszláv, a Viski kistérség polgármestere, valamint Visk testvértelepülésének, Pápa városának képviselete.
Budapesti és Pest vármegyei, más magyarországi vidéki ukrán nemzetiségi önkormányzatok, civil egyesületek és iskolák, illetve a Kárpátaljai Katonai Közigazgatás képviselői közösen emlékeztek meg a budapesti Holodomor emlékműnél az 1933-as nagy ukrajnai éhínségről és az ártatlan áldozatokról. 1932-től 1934-ig tartott az ukrán történelem egyik legnagyobb tragédiája, a Holodomor, amely egyes számítások szerint közel 8 millió áldozatot követelt. A nagy ukrajnai éhínséget bizonyítottan a sztálini diktatúra idézte elő. 2006-banaz ukrán parlament elfogadta azt a törvényt, amely szerint a Holodomor az ukránok ellen elkövetett szándékos népirtás volt.A magyar Országgyűlés 21 évvel ezelőtt ismerte el határozatban népírtásként a Holodomort.
Egy év telt el azóta, hogy eltávozott közülünk – örökre, egy jobb helyre. Az iskolaigazgató, aki egy szép, korszerű iskolaépülettel gazdagította közösségét. A politikus, aki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökeként és a KMKSZ alelnökeként, valamint különböző képviselő-testületek tagjaként, vezető pozíciókban is mindig vidékünk magyarságának szolgálatában állt. Egy olyan ember, aki ezekben a nehéz időkben különösen hiányzik nemzetrészünk számára. Ő volt Barta József, aki Salánkon született, és itt is talált végső nyugalmat. Rá emlékeztek 2024. november 24-én az ugocsai község református templomában és temetőjében.
Az istentiszteleten Balogh Attila salánki református tiszteletes a bibliai Dávid életét elevenítette fel, aki Istenben bízva állt ki Góliát ellen, s egy kövecskével győzte le felfegyverzett ellenségét. S bár később kilátástalan helyzetbe került a rá féltékeny Saul király üldözése miatt, Isten akkor sem hagyta el. Az igehirdető közös vonásokra mutatott rá Dávid és Barta József sorsának alakulásában, hisz életük folyamán mindkettőjüket a halál torkából menekítette ki Isten – Barta József hosszú évekkel elhunyta előtt halálos betegségből gyógyult fel, így még sokáig szolgálhatta közösségünket –, amellett mindkettőjüket érték veszteségek, de megnyugvást találtak, s mindkettőjüknek voltak életcéljaik, melyekért munkálkodtak. Barta József a kárpátaljai magyarságért…
A prédikáció után Bacskai József ungvári magyar főkonzul szólt a gyülekezethez. Kitért az 1944. őszi deportálások áldozatairól az elmúlt napokban lezajlott megemlékezésekre, s kifejtette, miszerint az elhurcoltak emlékét örökre megőrizzük. Majd felidézte megismerkedését Barta Józseffel, aki közösségét segítette munkálkodásaival. Végezetül pedig biztosította a megjelenteket arról, hogy az anyaország a jövőben is támogatni fogja a kárpátaljai magyarságot.
Az istentiszteletet követően a község református temetőjében megkoszorúzták Barta József sírját. Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke pedagógusként, építőként, politikusként közösségét szolgáló emberként méltatta a KMKSZ volt alelnökét. Kiemelte, hogy közéleti személyiségként képes volt lecsitítani a legindulatosabban fellépő személyeket is, tehetsége volt ahhoz, hogy békét teremtsen az egymásnak feszülő emberek között. Balogh Attila tiszteletes pedig rámutatott, hogy Salánk egyik legkiemelkedőbb szülötte volt, akit politikusként sok nemes ügy előmozdítójaként őrzünk emlékezetünkben. Térségünk kiemelkedő alakjaként a magyarság érdekében munkálkodott.
A megemlékezést a fent említettek mellett jelenlétével megtisztelte dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Gulácsy Géza, a KMKSZ általános alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője, Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és Petei Judit valamint más megyei tanácsi képviselők.
November 23-án Görögországban a helyi kommunisták megzavarták a holodomor áldozatai emlékére tartott rendezvényt – számolt be Ihor Poszolenik, az ukrán görögkatolikus egyház helyi papja, írta az LB.ua.
Elmondása szerint szombaton a holodomor ukrajnai áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett békés rendezvényen agresszív egyének csoportja kommunista zászlókkal és jelszavakkal támadt az ukránokra, akik között nagy számban voltak ukrán iskolák tanulói, különböző egyesületek női tagjai (Madras, Görögország).
Az incidens Tarasz Sevcsenko emlékművénél történt, ahol összegyűltek az ukránok, hogy megtartsák a bejelentett eseményt, és imádkozzanak a holodomor áldozataiért.
Ukrán egyházi, oktatási és kulturális szervezetek tagjai, gyerekek és felnőttek érkeztek az emlékműhöz, hogy méltassák a 20. század egyik legnagyobb emberiesség elleni bűne, a holodomor idején elhunyt emberek milliói emlékét. Rendezvényüket azonban ismeretlenek egy csoportja megszakította.
A résztvevők vallomásai szerint a kommunista jelképekkel felvértezett támadók lezárták az emlékműhöz vezető utat, és agresszív tettekhez is folyamodtak. Sértések és fenyegetések következtek.
Az nagykövetség egyik diplomatája is van a sérültek között. (Az ukrán nagykövetség az erre vonatkozó közlemény kiadására készül).
A helyi ukrán közösség felszólítja a görög hatóságokat, hogy vizsgálják ki az esetet, azonosítsák a tetteseket, és garantálják az ilyen események biztonságát a jövőben.
Emellett felvetődik a kérdés, hogy az európai oroszbarát propaganda egyes csoportjainak támogatása valódi veszélyt jelenthet-e a polgári békére.
A Budapesten élő ukránok és a magyar fővárosba menekültek közösen emlékeztek meg a háború kitörésének vagyis, az agresszor Oroszország által indított teljes körű katonai invázió 1000. napjáról. A megemlékezők 1000 másodperc néma csenddel emlékeztek a háború 1000. napjára. A Deák téri gyertyás megemlékezést a Nova Hvylja ukrán egyesület szervezte. Emellett az Egység egyesület szervezésében egy emlékmenetet is tartottak a háború 1000. napja alkalmából. Kedd este a Lánchíd is kék-sárga fénybe borult Ukrajna mellett való kiállásként.
Nyolcvan éve, 1944. november 12-én írták alá azt szigorúan titkos hadi parancsot, amely a német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek hadifogolytáborba, kényszermunkára való elhurcolásáról rendelkezett. A Kárpátalja etnikai megtisztítására irányuló kegyetlen hadiparancsot a szovjet biztonsági szolgálat speciális egységei érvényesítették: 18-tól ötven éves korig több mint 30 ezer kárpátaljai magyar és német férfit deportáltak a szovjet hatóságok málenykij robotra, azaz a 3 napos munkára. Közülük mintegy 12 ezren soha nem tértek haza. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közösen emlékeztek meg az sztálini rezsim áldozatairól, valamint megkoszorúzták Matl Péter 2021-ben, a főiskola udvarán felállított Gúzsban című alkotását.
Nagyszabású megemlékezést tartottak Beregszászon a teljes körű háború ezredik napján. A tiszteletadáson megemlékeztek arról a 28 beregszászi katonáról, akik a háborúban vesztették életüket. Nevüket és rövid életrajzukat Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere olvasta fel, ezt követően a helyi iskolások elhelyezték mécseseiket az emlékobeliszknél azt hangsúlyozva, hogy a fiatalok nem feledkeznek meg az elesett honvédekről és arról az áldozatról, amit szeretteikért és az országért hoztak. A magyar kormány támogatásával felújított Hősök terén, az obeliszk talapzatán nem csupán a város, de a környékbeli elesett katonák nevei is felkerültek a márványtáblára. Az ezer napja tartó háború hőseit méltató megemlékezés nem csak a gyászról, a köszönetnyilvánításról is szólt. A város polgármestere háláját fejezte ki a helyi lakosoknak, vállalkozóknak, a civil és karitatív szervezeteknek, valamint a testvértelepüléseknek, akik támogatják a közösség megmaradását és a menekültek ellátását. Az alkalom az elesett katonák hozzátartozóinak megemlékezésével zárult. A megemlékezéshez csatlakoztak a város különböző felekezetű templomai: imát mondtak az elesettek lelki üdvéért, a közösség megmaradásáért és kitartásáért.
2024. november 19-én, kedden volt 1000 napja, hogy az országban kitört a teljes körű orosz invázió.
Ungváron ezen alkalomból megemlékezést tartottak, melyen részt vett a város és a megye vezetősége, a rendészeti és ellenőrző struktúrák vezetői, a katonaság képviselői és a régió lakossága. A koszorúzást követően a jelenlévők egyperces néma csenddel tisztelegtek az elesett hősök előtt, majd felcsendült Ukrajna himnusza.
Ma van az 1000. napja a teljes körű inváziónak. 1000 nap fájdalom, vér, könnyek és kitartás, bátorság és államegyesítés, öröm az elért eredményekből. Ezt az életet éltük, de senki sem hitte el. Mert mindannyian emlékszünk arra, hogy különböző szakértők azt mondták, hogy pár napig tart majd. Megváltoztattuk a világ véleményét
– hangsúlyozta Miroszlav Bileckij, a megyei OVA vezetője.
Roman Szarah, a Kárpátaljai Megyei Tanács vezetője megjegyezte, hogy ezer nappal a teljes körű orosz invázió kezdete után Ukrajna példás ellenálló képességről tett tanúbizonyságot, visszaverve a világ egyik legnagyobb hadseregét.
Mikola Pavlov főtörzsőrmester, aki jelenleg az ungvári toborzóközpontnál teljesít szolgálatot, elmondta, 1000 nap egy nehéz időszak, hiszen sokak az életüket adták értünk.
November 19-én a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Beregszászi Polgármesteri Hivatal, valamint a történelmi egyházak a hagyományt követve idén is közösen emlékeztek meg a 80 évvel ezelőtt történt szörnyűségek sorozatáról, azokról az emberekről, akiknek életét a sztálinizmus totális diktatúrája oltotta ki, azokról, akiket igazságtalanul hurcoltak el és tettek ki felfoghatatlan borzalmaknak a málenkij robot néven álcázott szovjet haláltáborokban.
Kárpátalja történelmében az egyik legnagyobb tragédia a málenkij robot, melynek ürügyén a rendelkezésre álló adatok alapján vidékünkről mintegy negyvenezer személyt deportáltak szovjet munkatáborokba, akiket később kínoztak, börtönbe zártak, vallattak, üldöztek, megbélyegeztek. A kommunista elnyomás áldozatait megfosztották a szabad cselekvés és választás lehetőségétől, s megnyomorították őket testileg és lelkileg egyaránt.
A magyar és német nemzetiségű férfiak 1944. november 18-án indultak el a szolyvai gyűjtőtábor felé, amely körülményeiben már önmagában is megfelelt egy haláltábornak. Akik túlélték az ottani rendkívüli megpróbáltatásokat, azokat Sztarij Szamborig vezették, ahonnan marhaszállító vagonokban szállították őket a céltáborokba. A málenkij robotra elhurcolt emberek közül több mint tízezren soha nem tértek haza szeretteikhez, a kényszermunka alatti embertelen körülmények, az éhezés és a betegségek jelentős számú áldozatokat követeltek.
Ezek az események fontos részét képezik történelmünknek. A tragédia emlékezete ma is él a helyi közösségben, melynek tagjai fontosnak tartják az odaveszettek emlékének őrzését, hiszen a múlt tragédiáiból való tanulás hozzájárulhat ahhoz, hogy elkerülhessük azok megismétlődését a jövőben.
A málenkij robot áldozataira való emlékezés a Rákóczi-főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a jelenlévők megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című háromalakos szoborkompozícióját, melyet 2021. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján avattak fel.
Ezt követően az emlékezők a Vérke-parti város református templomában gyűltek össze ökumenikus istentiszteletre, melyen Molnár János római katolikus püspöki helynök, Marosi István görögkatolikus áldozópap és Margitics János református lelkipásztor hirdette Isten igéjét, s a jelenlévőkkel együtt emlékeztek meg azokról, akik a legnehezebb időkben sem tagadták meg keresztény hitüket és büszkén vállalták nemzetiségüket.
„A málenkij robot áldozatai nemcsak a harcok során elvesztett katonákat jelentik, hanem mindazokat, akik a háború következményeként szenvedtek, akiket elhurcoltak, megkínoztak, és akik a legnagyobb méltóságot, az emberi élet tiszteletét nélkülözve, kényszerítve dolgoztak idegen földeken, hogy teljesítsék egy gyarló és kegyetlen diktatúra szándékait. Az ő történetük nemcsak fájdalmas, hanem tanulságos is. Tanulságos abban az értelemben, hogy fel kell hívnunk a figyelmet a háborús áldozatok szenvedésére, és meg kell értenünk, hogy soha többé nem engedhetjük meg, hogy az emberi jogok semmibe vétele bárhol is előforduljon a világban” – emelte ki beszédében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője. „Ma, miközben itt emlékezünk és tisztelgünk a málenkij robot áldozatai előtt, nemcsak a múlt árnyait hívjuk életre, hanem elköteleződünk egy olyan jövő mellett is, ahol az ilyen borzalmak soha nem ismétlődhetnek meg. Ahogyan a túlélők történetei, úgy az ő áldozatuk is segít abban, hogy a jövő generációi tisztán lássák, milyen súlyos következményekkel járhat a háború, és milyen értékek mentén kell élniük ahhoz, hogy a világ egy jobb, békésebb hely legyen” – húzta alá a diplomata.
Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense, az Apáczai Csere János Könyvtár igazgatója felszólalásában a nyolcvan évvel ezelőtt Beregszászban lezajlott eseményeket elevenítette fel: felidézte a szovjet megszállás körülményeit, az emberek nemzetiség alapján történt szétválogatásának folyamatát, a magukat magyar nemzetiségűnek valló fogva tartott férfiak tragikus élethelyzeteit, az 1944. november 18-a reggelén elindult deportálás szörnyű körülményeit. A statisztikák, a fennmaradt egyéni és családtörténetek alapján elmondható, hogy „a deportálás a beregszászi magyarság egyik legmeghatározóbb, máig ható egyéni és közösségi traumája volt” – jelentette ki a történész.
„Miután nincs olyan kárpátaljai magyar, német, sváb család, akinek a családjában ne lett volna érintett, ezért az utánuk jövő generációnak, így a mi nemzedékünknek és az utánunk következőknek is emlékezniük kell ezekre a tragikus eseményekre, az elhurcoltakra, és emlékeztetni, hogy még egyszer ilyen elő ne forduljon” – fogalmazott dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke.
Ezután az esemény résztvevői felolvasták a beregszászi elhurcolt áldozatok neveit, majd megkoszorúzták a templom bejáratánál található emléktáblát. Ezt követően az emlékezők gyertyával a kezükben vonultak a Kossuth térről az elhurcoltak Széna téri emlékművéhez, s útközben a Tarasz Sevcsenko-líceum falán lévő emléktáblánál is elhelyezték az emlékezés koszorúit.
