A kormány meghosszabbítja a karantént május 22-e után, mivel Ukrajnában a csúcspontján van a Covid-19 megbetegedés – mondta Denisz Smihal kormányfő az 1+1 Tv-csatorna reggeli műsorában. „Hivatalosan május 22-ig van karantén, de ez nem a végső határidő. Folytatni fogjuk” – nyilatkozta az ukrán kormány vezetője.
Denisz Smihal szerint a kormány most azt dolgozza ki, hogyan hajtsák végre a karantén feloldásának mind az öt szakaszát. „Ma nehéz megjósolni. Most a megbetegedések számának csúcsán vagyunk. Az elmúlt hét vagy nyolc napban nem növekedett a betegek száma. Mi több, talán egy kis csökkenést is mutat a már betegekhez viszonyítva. Még egyetlen olyan nap sem volt, amikor a gyógyultak száma meghaladta volna vagy megegyezett a volna a megbetegedések számával. Ez egy nagyon fontos fordulópont, amikor meglátjuk, hogy túl vagyunk a csúcson” – tette hozzá a miniszterelnök.
A metró és a távolsági közlekedés újraindításának kérdését a koronavírus-fertőzöttek magas száma miatt még nem veszik fontolóra. „A metró és a távolsági közlekedés nagyon fontos kérdés. Amíg nem vagyunk túl a csúcsponton, képzelje el, hogy kétmillió ember összegyűl a kocsikban – ez egy nagyon szoros érintkezés. A metró és a távolsági közlekedés katalizátora lehet a betegség terjedésének” – mondta Smihal. A metró és a távolsági közlekedés újraindításának ütemét illetően a kabinet vezetője nem tett előrejelzéseket. A miniszterelnök szerint ez nyár közepén esedékes. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a városok tömegközlekedése működik, és a polgármesterekkel együttműködve még növelték a kapacitást.
A fent közölt információk megerősítéséhez hozzáfűzhetjük, hogy az Elnöki hivatalban hagyományos konferenciabeszélgetés tartottak Volodimir Zelenszkij elnökletével a koronavírus terjedésének megakadályozásáról. A tanácskozáson a kormány és a bűnüldöző szervek képviselői vettek részt. A találkozó során a résztvevőket tájékoztatták arról, hogy a tüdőgyulladás tüneteivel jelentkező betegek száma csökken. Denisz Smihal miniszterelnök tájékoztatta az ország vezetését arról, hogy az Európai Unió országai betartják a karantén korlátozásait, bár enyhítéseket vezetnek be. Az értekezleten megvitatták a többi ország által a karantén biztonságos feloldása érdekében hozott intézkedéseket, valamint az korlátozások enyhítésére irányuló lehetséges lépéseket Ukrajnában.
„A jelenlegi mutatók lehetővé teszik a karantén mérséklésének jövőbeni szakaszai mérlegelését és tervezni a jövőt. Azonban szembe kell néznünk a helyzettel: a számok megváltozhatnak. Nem engedhetjük meg a koronavírus kirobbanását” – mondta Ukrajna elnöke. A tanácskozáson elhangzott, hogy mára már 569 élelmiszerpiac működik Ukrajnában.
Meg kell jegyezni, hogy május 11-től az Ukrajnában adaptív karantén van érvényben. Ez azt jelenti, hogy egyes régiókban a járványügyi helyzet súlyosbodása esetén a korlátozó intézkedéseket ott, és nem az egész ország területén szigorítják.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter a május 12-i reggeli eligazításon példákat hozott fel az adaptív karanténról Ukrajnában. Különösen a karanténintézkedések szigorításáról beszélt. „Már vannak példák az intézkedések szigorítására. Például Kijevben nem nyitottak ki a bevásárlóközpontok, Csernyivci megyében nem dolgoznak a szépségszalonok. Ez az adaptív karantén” – mondta az egészségügyi minisztérium vezetője.
Ugyanakkor Viktor Ljasko, Ukrajna tiszti főorvosa Lemberg (Lviv) megyét olyan példának nevezte meg, ahol fennáll a veszélye annak, hogy szigorítani kell a karanténintézkedéseket. „Példaként megemlíthetem Lemberg városát. Azt mondtuk, hogy május 11-től kinyithatnak a fodrász- és szépségszalonok. És Lembergben az elmúlt két vagy három napban megnőtt a koronavírus megbetegedések száma. Ezért a polgármester összehívta az ökológiai és technogén biztonságért felelős bizottságát. Megvizsgálták a helyzetet, és úgy döntöttek, hogy a fodrászatokat még sem nyitják meg Lembergben. Még megfigyelik a megbetegedések dinamikáját, meglátják, mi fog történni Kijevben. És utána visszatérnek a kérdéshez, ez egy normális gyakorlat” – hangsúlyozta Viktor Ljasko. Csernyivci megyében a technogén biztonsági és katasztrófavédelmi bizottság a napokban úgy döntött, hogy bevezeti az adaptív karantént.
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
Ukrajnában a karantén egyelőre május 22-ig van érvényben, de ez nem a végső dátum, utána meg lesz hosszabbítva – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök egy kedd reggeli televíziós műsorban, közölte az unn.com.ua hírportál.
A kormányfő kifejtette, a karantén hivatalosan május 22-ig van hatályban, de ez nem a végső dátum, meg fogjuk hosszabbítani. Hozzátette, a kormány jelenleg dolgozik azon, mikor vezessék be egyenként a karantén-feloldás öt szakaszát.
Smihal elmondta, hogy ma nehéz a helyzetet prognosztizálni, mert jelenleg Ukrajna a járványcsúcson van. Az utóbbi hét-nyolc napban egyenletes a fertőzések grafikonja, százalékosan nem növekszik a betegek mennyisége – emlékeztetett, megjegyezve, hogy enyhe visszaesést mutat az új megbetegedések és a már betegek aránya. Még nem volt egyetlen olyan nap sem, amikor a gyógyultak száma egyenlő lett volna a megbetegedettekével vagy meghaladta volna az – hangsúlyozta. Rámutatott: most a járvány fontos szakaszhoz, fordulóponthoz érkezett, amikor tudható lesz, hogy túl van a csúcson.
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp