Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxODg1OTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 217465
[content] =>
A már több mint 10 éve tevékenykedő Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága mindig kiemelt figyelmet fordított a helyi magyar családokra. Úgy vélik, hogy fontos olyan programokat szervezni, főleg a háború árnyékában, ami összehozza a családokat, azon belül pedig a különböző generációkat is. Ebből a megfontolásból szerveztek legutóbb egy vidám családi délutánt. A családi nap keretében két versenyt is hirdettek, amelyekre előzetesen kellett regisztrálni. Az első pályázat címe: Mit jelent számomra a családom?, amelyben a gyermekek mutathatták be alkotásaikon keresztül családjuk fontosságát. Felnőttek számára pedig első alkalommal hirdettek sütiversenyt Nagymamáink ízei címmel. A megmérettetésre hagyományos kárpátaljai receptekkel lehetett nevezni, melyet a helyszínen négytagú zsűri bírált el. Rejtett kincseink – erőforrásaink felfedezése címmel tartott előadást, Lánczi Viktória mentálhigiénés szakember. Nem hiába kapta ezt a címet a foglalkozás, hiszen a szakember a jelenlévő felnőtteknek, szülőknek próbálta felhívni a figyelmét arra, hogy ezekben a nehéz időkben hogyan és miből tudunk a leginkább táplálkozni. A gyerekek szórakozását a Máltai Szeretetszolgálat mozgó játszóháza biztosította. Volt ügyességi feladatok, sportlehetőség és különböző fejlesztő játékok is. Egy csupán nőkből álló társaságban akarva-akaratlanul dominál az érzelem, ami bár sokszor hátrányt, de ha az igazi gondoskodásról van szó, akkor mindenképp előnyt lehet. Hiszen a nőkben rejlő anyai ösztön, az empátia gyakran az, ami miatt képesek minden nehézség ellenére odafigyelni azokra az emberekre, akiknek a legnagyobb szüksége van erre. A Rózsahölgyek Társasága tehát egy kellemes családi délutánt szervezett, ahol szórakozhattak és beszélgethettek kicsik és nagyok. Azok pedig, akik a versenyen is részt vettek, értékes ajándékokkal gazdagodva térhettek haza.
[type] => post
[excerpt] => A már több mint 10 éve tevékenykedő Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága mindig kiemelt figyelmet fordított a helyi magyar családokra. Úgy vélik, hogy fontos olyan programokat szervezni, főleg a háború árnyékában, ami összehozza a családokat, azon b...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1728319200
[modified] => 1728318875
)
[title] => Híd a generációk között
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=217465&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 217465
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 217466
[image] => Array
(
[id] => 217466
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7.jpg
[original_lng] => 77602
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-7.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1728308075:14
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1728307709
[_thumbnail_id] => 217466
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1923
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d43e12d8b59844576ef328419a38ccda] =>
[_oembed_time_d43e12d8b59844576ef328419a38ccda] => 1728314573
[_oembed_fea5039bd2a26460d7017bab23d8e884] =>
[_oembed_time_fea5039bd2a26460d7017bab23d8e884] => 1728314573
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1728324523
[_oembed_d3c7ccf1d6ed8f8b3375bfa539e9d8d0] =>
[_oembed_time_d3c7ccf1d6ed8f8b3375bfa539e9d8d0] => 1728376179
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1728385633
[_oembed_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] =>
[_oembed_time_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] => 1728385633
[_oembed_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] =>
[_oembed_time_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] => 1730911253
[_oembed_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] =>
[_oembed_time_20f8888ee895d038929dd6c53f46452d] => 1737113422
[_oembed_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] =>
[_oembed_time_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] => 1737113422
[_oembed_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] =>
[_oembed_time_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] => 1737113422
[_algolia_sync] => 1203086071001
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1757867769
[_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] =>
[_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1760853857
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1760853857
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1760853857
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1760853858
[_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] =>
[_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1760853858
[_oembed_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] =>
[_oembed_time_3cc90cf7479c3962206afdf43169d6b6] => 1760853858
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1761900866
[_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
[_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761900866
[_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] =>
[_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763279874
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 18859
[1] => 1030
[2] => 56686
[3] => 109410
[4] => 1363556
)
[tags_name] => Array
(
[0] => családi nap
[1] => kárpátalja
[2] => Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága
[3] => Máltai Szeretetszolgálat
[4] => sütiverseny
)
)
[1] => Array
(
[id] => 212849
[content] =>
Sárosorosziban vihar döntötte ki a falu legidősebb, körülbelül 150 éves fáját. A helyiek nem akarták tűzre vágni. Végül egy Szent István szobrot készíttettek belőle, amit a családi nap keretében fel is avattak. Lajos és István azt a helyet mutatja, ahol a hatalmas kocsányos tölgy állt. A törzse maradványából is jól látszik, hogy öreg lehetett, sok mindent láthatott, hiszen nagyjából másfél évszázada a temető bejárata közelében szökkent szárba, akárcsak 100 év körüli unokaöccse, amely sudár és ép törzsének köszönhetően túlélte a vihart. Kidőlt öreg rokona viszont nagyon pórul járt, ami a művésznek komoly fejfájást okozott a szobor kifaragásánál. A szobor talapzatát a helyiek önerőből készítették el. Összefogtak a férfiak a nemes cél érdekében. A sárosorosziak Rácz István, helyi plébános javaslatára döntöttek úgy, hogy az ősi tölgyből a magyar államalapítást, a kereszténység felvételét és a magyar nemzet összetartozását jelképező alkotást készíttetnek. A leleplezés után Szent István szobrát az atya áldotta meg, majd beszédében úgy fogalmazott, hogy aki elhalad előtte és rátekint annak szívét remélhetőleg megdobogtatja ez a műalkotás, s arra emlékezteti, hogy a magyarok immár ezer éve élnek itt ezen a vidéken. Szent István király mindannyiunk számára egy kiemelkedő szent, egy kiemelkedő magyar ember, aki mind a katolikus, mind a református, minden magyar számára egy kiemelkedő személy. A sárosorosziak pedig úgy döntöttek, úgy döntöttünk közösen, hogy egy ilyen szentnek állítunk emléket, akitől sokat tanulhatunk, és akinek a személye sokat segít abban, hogy még jobban erősödjünk magyarságunkban, identitástudatunkban. Köszöntőjében Buczkó István, beregszászi konzul arról beszélt, hogy Szent István király több mint ezer évvel ezelőtt a hit sziklájára építette a magyar államot, amely évszázadokon át védelmet és otthont nyújtott a honfoglaló magyarok utódainak. A magyar kormánynak is fontos célja, hogy segítse a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítését és támogassa a kárpátaljai magyarság szülőföldjén való boldogulását. A magyarság és a magyar identitástudat megőrzése szempontjából rendkívül fontos, hogy legyenek itt Kárpátalján magyar emlékhelyek. Minél több ilyen. Minél több ilyet tudunk felmutatni, annál több kötődésünket tudjuk kimutatni a magyar nemzethez, az anyaországhoz. A szoboravatást követően a sárosorosziak a plébánia udvarán folytatták az ünneplést, hiszen a családi napra színes kulturális programmal készültek. Egymást váltották a színpadon a hagyományőrző csoportok. Népdalok csendültek fel és a tehetséges fiatalok több fajta táncot is előadtak. Bemutatkozott a kultúrház bábszínháza is. A produkciókat Mihók Erika és Gáti Gyöngyi tanította be. Az ünnepségsorozat agapéval zárult.
[type] => post
[excerpt] => Sárosorosziban vihar döntötte ki a falu legidősebb, körülbelül 150 éves fáját. A helyiek nem akarták tűzre vágni. Végül egy Szent István szobrot készíttettek belőle, amit a családi nap keretében fel is avattak.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1724948700
[modified] => 1724949109
)
[title] => Aktuális (2024.08.29) - Újabb Szent István szoborral gazdagodott Kárpátalja (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=212849&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 212849
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 212850
[image] => Array
(
[id] => 212850
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45.jpg
[original_lng] => 142490
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/maxresdefault-45.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1724938309:14
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1724937990
[views_count] => 1945
[_thumbnail_id] => 212850
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1724938325
[_oembed_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] =>
[_oembed_time_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] => 1724938325
[_oembed_a09ccc13004ba63f62df0e2f017bf32a] =>
[_oembed_time_a09ccc13004ba63f62df0e2f017bf32a] => 1724938326
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1724938326
[_oembed_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] =>
[_oembed_time_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] => 1724938326
[_oembed_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] =>
[_oembed_time_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] => 1724938326
[_oembed_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] =>
[_oembed_time_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => 1724940564
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1729592730
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1729592730
[_oembed_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] =>
[_oembed_time_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] => 1730888763
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1740407972
[_oembed_c00860caa1765152d67841ba33b7505b] =>
[_oembed_time_c00860caa1765152d67841ba33b7505b] => 1740407972
[_algolia_sync] => 1203085691001
[_oembed_ea617fc65552d8d23b7cd47c15855982] =>
[_oembed_time_ea617fc65552d8d23b7cd47c15855982] => 1747302152
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1750053018
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1753726452
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 277
[1] => 18859
[2] => 683754
[3] => 1267874
)
[tags_name] => Array
(
[0] => avatás
[1] => családi nap
[2] => Sárosoroszi
[3] => Szent István szobor
)
)
[2] => Array
(
[id] => 210939
[content] =>
Közel ezren látogattak el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja által idén harmadik alkalommal megszervezett családi napra.


Az MCC Beregszászi Képzési Központjának programjai évről évre rendkívüli népszerűségnek örvendenek a helyi fiatalok körében, hiszen a különböző korosztályokat megszólító kurzusok, a hazai és külföldi szakemberek izgalmas előadásai, valamint a tehetséggondozó foglalkozások megannyi iskolás gyereknek felkeltik az érdeklődését. A központnak otthont adó felújított, impozáns épületben méltó környezetben zajlik a tehetséggondozás, melyet számos színvonalas kulturális rendezvény egészít ki. Az MCC kárpátaljai csapata a nyár végéhez közeledve augusztus 11-én ismét családi napot szervezett a beregszászi Barátság Stadionban.

A család minden tagját megszólító alkalom ünnepélyes megnyitóján elsőként Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntötte a megjelenteket. Beszédének elején a diplomata kiemelte, nagyon remélik, hogy Ukrajnában mihamarabb helyreáll a béke, hiszen „a kárpátaljai magyar közösség alapvető érdeke, hogy Kárpátalja és az itt élő magyarság jövője egy békés, fejlődő, stabil, állampolgárainak jólétet biztosító országban történjen”.

„A magyar kormány fontos célja, hogy segítse a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítését, a magyarság kulturális, nyelvi értékeinek a megőrzését, és támogassa az itteni nemzetrész szülőföldjén való boldogulását” – jegyezte meg Gyebnár István, hozzátéve: mindezek az MCC kárpátaljai szervezetének a törekvései is. „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság egységesen tudjon cselekedni az elért eredmények megőrzése, továbbfejlesztése érdekében” – fűzte hozzá a konzul.

„Az MCC egy nagy család – ez rendezvényeink jelmondata is” – emelte ki köszöntőjében Dobsa Beáta, az MCC Beregszászi Képzési Központjának vezetője, hangsúlyozva: ennek a kitartásból és összetartásból minden nap jelesre vizsgázó „nagy családnak” méltatják ma a napját. Dobsa Beáta elmondta, ez idáig több mint háromszáz családot sikerült bevonni a tevékenységükbe, s mint mondta, nem titkolt céljuk, hogy a jövőben még több embert megszólítsanak Kárpátalja-szerte. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a nehéz idők ellenére is egyre több család, diák és szülő teszi le voksát a Mathias Corvinus Collegium mellett, hiszen a hozzánk csatlakozó tanulók száma egyre csak növekvő tendenciát mutat” – konstatálta, majd köszönetet mondott a rendezvényre ellátogatóknak, akiknek kellemes időtöltést kívánt. „Bízunk abban, hogy jövőre azokkal a családtagokkal, barátokkal is találkozhatunk, akik most távol vannak” – fűzte hozzá az MCC Beregszászi Képzési Központjának vezetője.
A stadion már a kora délutáni órákban hangos volt a gyermekzsivajtól. Az érdeklődőknek számos lehetőségük nyílt arra, hogy ebben a kihívásokkal teli, bizonytalan és olykor nagyon nehéz időszakban kicsit kikapcsolódjanak és minőségi időt töltsenek el egymás társaságában. A legfiatalabbakat körhinta, hatalmas ugrálóvár, arcfestés és különböző gyermekjátékok várták, emellett szabadon birtokba vehették a stadion játszóterét is, a kamaszok kipróbálhatták a Kaptár csapatának teljes kínálatát: a lézerharcot, a darts- és buborékfocit, s akadt elfoglaltság a felnőttek számára is. Az eseményen a hagyományok is szerepet kaptak, ugyanis bárki betekinthetett a nemezelés ősi technikájába, Reskó-Papp Angéla és Gogola Éva tiszacsomai kézművesek iránymutatásával pedig el is készíthette saját tulipánját, nyusziját vagy békáját.


Az esemény kiemelt programja, Berghauer-Olasz Emőke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság vezetője Megküzdési stratégiák krízishelyzetben című előadása lelki feltöltődést nyújtott a hallgatóság számára. Két és fél éve háborús krízisben élünk, így már elég hosszú ideje kell ehhez a nem könnyű állapothoz alkalmazkodnunk – mondta Berghauer-Olasz Emőke, aki rávilágított: valójában az egész életünk krízisek mentén zajlik. A szakember olyan elméleteket mutatott be a gyakorlatban is jól alkalmazható példákkal, amelyek segítenek ezekkel az élethelyzetekkel úgy megküzdeni, hogy lelkileg is egészségesen tudjanak tekinteni az emberek előre a jövőbe. Mindenkiben ott vannak az erőforrások, hiszen vannak külső és belső erőforrásaink, amelyekre lehet ilyenkor támaszkodni. Már az is komoly előrelépést jelent, ha az ember tudatosítja magában, hogy éppen rossz passzban van. Meg kell találni, hogy melyik az a stratégia, amely az adott helyzetben az adott illető számára személyiségvonásának megfelelő stratégia, melyet elő lehet ilyenkor venni és alkalmazni – fogalmazott, kiemelve a rendszeres testmozgás fontosságát. Az előadó emlékeztetett arra is, hogy a kárpátaljai magyarok bármikor segítséget kérhetnek a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság szakembereitől.


Az óvodás- és kisiskoláskorú gyerekeknek még egy különleges bábszínházi élményben is részük lehetett. Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze és Ferku Szilveszter segédszínész két előadással készült. Gárdonyi Géza Ugri meg Bugri című interaktív zenés mesejátékában egy mókustestvérpár történetén keresztül próbálták az óvodásokat a pozitív emberi tulajdonságokra tanítani. A Rákóczi virágai és más mondák című, kisiskolásoknak és kamaszoknak szóló előadásban pedig helyi legendákat és mondákat elevenítettek meg a gyerekek számára, akik ezáltal a színház eszközeivel szórakoztatva ismerhetik meg szülőföldünk értékes történeteit, jeles alakjait és eseményeit. „Nagyon fontosnak tartom azt, hogy minden korosztálynak a számukra fontos témákat vigyük el, és megmutassuk a színháznak a varázsát is. Ennek keretén belül próbáljuk őket valami szépre és jóra tanítani. Mindig pozitív tapasztalatokat gyűjthetünk össze, amikor gyerekeknek játszhatunk, hiszen a gyermek a leghálásabb nézőközönség” – fogalmazott tudósítónknak Gál Natália.






A családi napon szerzett élményeket a hagyományos kárpátaljai káposztás paszuly elfogyasztása tette teljessé. Az ízletes vacsoráról a Kiscsikó gondoskodott. A rendezvény kertmozival zárult: a jelenlévők a Coco című, vidámsággal és kalanddal teli amerikai animációs filmet nézték meg.
A MCC családi napja egyszerre zajlott a jótékonyság jegyében is. Az ide látogatók önkéntes adományaikkal egy beregszászi játszótér kialakítását támogathatták.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Közel ezren látogattak el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja által idén harmadik alkalommal megszervezett családi napra.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1723568700
[modified] => 1723553617
)
[title] => Családi napot szervezett az MCC Beregszászi Képzési Központja
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=210939&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 210939
[uk] => 211082
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 210944
[image] => Array
(
[id] => 210944
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 1013775
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/dsc-1207-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1723625848:2
[_thumbnail_id] => 210944
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3068
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1723542193
[_oembed_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] =>
[_oembed_time_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] => 1723542193
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1723542193
[_oembed_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] =>
[_oembed_time_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] => 1723542193
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1723542809
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] =>
[_oembed_time_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] => 1723557907
[_oembed_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] =>
[_oembed_time_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] => 1723559420
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] =>
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1723964312
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] =>
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1723964312
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1724939671
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1725466353
[_oembed_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] =>
[_oembed_time_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => 1726215955
[_oembed_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] =>
[_oembed_time_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] => 1726215955
[_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] =>
[_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1726215956
[_oembed_6039df369bdc95302378526b4178ff95] =>
[_oembed_time_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => 1726595651
[_oembed_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] =>
[_oembed_time_db4821c5a10b1481263eaf9d9a086a14] => 1727506152
[_oembed_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] =>
[_oembed_time_92e837de118f348371da3dd4d8145fe5] => 1727614464
[_oembed_f9bd578f4ecd378d98b65be3c1146c33] =>
[_oembed_time_f9bd578f4ecd378d98b65be3c1146c33] => 1727766594
[_oembed_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] =>
[_oembed_time_f97970db7431600ac6b6f5c0f11ff552] => 1727790051
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1728815536
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1728815536
[_oembed_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] =>
[_oembed_time_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] => 1729503460
[_oembed_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] =>
[_oembed_time_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] => 1730187597
[_oembed_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] =>
[_oembed_time_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] => 1730187597
[_oembed_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] =>
[_oembed_time_3556318ccb7233fb3165f1b67d67ea37] => 1731221420
[_oembed_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] =>
[_oembed_time_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] => 1731221421
[_oembed_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] =>
[_oembed_time_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] => 1731221421
[_oembed_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] =>
[_oembed_time_3832d32319e5ea5c6f519b8bc2728df2] => 1731221421
[_oembed_e791f77c0b8515c1fac6dc675ae22f3d] =>
[_oembed_time_e791f77c0b8515c1fac6dc675ae22f3d] => 1731943374
[_oembed_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] =>
[_oembed_time_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] => 1731943374
[_oembed_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] =>
[_oembed_time_a8d5e5c1a215c18376e9e504824dd4b6] => 1732892291
[_oembed_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] =>
[_oembed_time_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => 1732892291
[_oembed_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] =>
[_oembed_time_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] => 1732892292
[_oembed_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] =>
[_oembed_time_92e01851128d041c26de5b73ff1cfd68] => 1732892292
[_oembed_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] =>
[_oembed_time_81e03091d9007c03b13df27fad72cce7] => 1732892292
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733414214
[_oembed_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] =>
[_oembed_time_cb0461ce21884807f918dfa4fa70b459] => 1733414214
[_oembed_b0c6f78117653932160855da0bcd6d0d] =>
[_oembed_time_b0c6f78117653932160855da0bcd6d0d] => 1733414214
[_oembed_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] =>
[_oembed_time_47f03ce599fcb650f3097a9826409a73] => 1733820854
[_oembed_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] =>
[_oembed_time_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] => 1733820854
[_oembed_68725ffe433a2efd411a4096f9f330ff] =>
[_oembed_time_68725ffe433a2efd411a4096f9f330ff] => 1733820854
[_oembed_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] =>
[_oembed_time_c8b5200f8b52f27a5823884419a425ff] => 1733992671
[_oembed_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] =>
[_oembed_time_3a2119fd25000d7e3a847b1e521c7581] => 1734334394
[_oembed_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] =>
[_oembed_time_790fa2dfb65f62898b27e628934441f0] => 1734334394
[_oembed_c5cd1594851514da029908a5b289f4e3] =>
[_oembed_time_c5cd1594851514da029908a5b289f4e3] => 1736720277
[_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
[_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1736769314
[_oembed_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] =>
[_oembed_time_9a52d25f9411dcc9162293335054c174] => 1736769314
[_oembed_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] =>
[_oembed_time_3552286bc97f9c754121fe3acb74a272] => 1736769315
[_oembed_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] =>
[_oembed_time_3dc8d6262607452305892da27ba83c95] => 1736769315
[_oembed_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] =>
[_oembed_time_afe00ea58dbc26b8a47ba4804b9e17c7] => 1737789967
[_oembed_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] =>
[_oembed_time_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] => 1737789967
[_oembed_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] =>
[_oembed_time_0837033d43c6e925bfa3618617fbe79e] => 1738080621
[_oembed_1d3ebb487710dcff80feadfcd7503b24] =>
[_oembed_time_1d3ebb487710dcff80feadfcd7503b24] => 1738080621
[_oembed_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] =>
[_oembed_time_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] => 1738162241
[_oembed_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] =>
[_oembed_time_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] => 1739302470
[_oembed_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] =>
[_oembed_time_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] => 1739302470
[_oembed_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] =>
[_oembed_time_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] => 1739302470
[_oembed_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] =>
[_oembed_time_e7d835a21153d185fa7181ccc1baf66f] => 1739302470
[_oembed_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] =>
[_oembed_time_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] => 1739302470
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1739302470
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1740239021
[_oembed_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] =>
[_oembed_time_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] => 1740744269
[_oembed_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] =>
[_oembed_time_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] => 1740744269
[_oembed_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] =>
[_oembed_time_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] => 1741005431
[_oembed_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] =>
[_oembed_time_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] => 1741530269
[_oembed_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] =>
[_oembed_time_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] => 1742030541
[_oembed_fa0a5abe377e0bc9a8122d05968039d4] =>
[_oembed_time_fa0a5abe377e0bc9a8122d05968039d4] => 1742847476
[_oembed_8c39731ecdd92fcc477faf9f01e8f8a3] =>
[_oembed_time_8c39731ecdd92fcc477faf9f01e8f8a3] => 1743603687
[_algolia_sync] => 831896105002
[_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] =>
[_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1744193912
[_oembed_35346e95998997e75518568b666da2a6] =>
[_oembed_time_35346e95998997e75518568b666da2a6] => 1744640898
[_oembed_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] =>
[_oembed_time_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] => 1744640898
[_oembed_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] =>
[_oembed_time_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] => 1744640899
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1744913555
[_oembed_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] =>
[_oembed_time_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] => 1744913556
[_oembed_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] =>
[_oembed_time_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] => 1745105318
[_oembed_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] =>
[_oembed_time_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] => 1746090879
[_oembed_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] =>
[_oembed_time_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] => 1746352392
[_oembed_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] =>
[_oembed_time_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] => 1746352392
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746352392
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1746352392
[_oembed_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] =>
[_oembed_time_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] => 1746901115
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1748332058
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749295469
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1749295469
[_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
[_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1749295469
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1749295470
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1750151146
[_oembed_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] =>
[_oembed_time_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] => 1751963817
[_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
[_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1751963817
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1752943962
[_oembed_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] =>
[_oembed_time_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] => 1752943962
[_oembed_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] =>
[_oembed_time_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => 1752943962
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1752943962
[_oembed_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] =>
[_oembed_time_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] => 1754132152
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1754744302
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1754744302
[_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] =>
[_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1754744302
[_oembed_93e63e202748aa56e78b31d4d8a3bab1] =>
[_oembed_time_93e63e202748aa56e78b31d4d8a3bab1] => 1754744302
[_oembed_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] =>
[_oembed_time_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] => 1756648041
[_oembed_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] =>
[_oembed_time_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] => 1756648041
[_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
[_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1756648041
[_oembed_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] =>
[_oembed_time_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] => 1756648042
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756648042
[_oembed_b12a79fccde899703fa628fde2daebb9] =>
[_oembed_time_b12a79fccde899703fa628fde2daebb9] => 1757786660
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1758126350
[_oembed_9534951c0c0d8d96038d42b78f8da889] =>
[_oembed_time_9534951c0c0d8d96038d42b78f8da889] => 1758126350
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1758126350
[_oembed_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] =>
[_oembed_time_53d1a96c8da141c43f7de2f401fc63c5] => 1758534274
[_oembed_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] =>
[_oembed_time_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] => 1758534274
[_oembed_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] =>
[_oembed_time_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => 1759087856
[_oembed_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] =>
[_oembed_time_61a72bf78d8ece942b2dd28071be7e8f] => 1759087857
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1760030237
[_oembed_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] =>
[_oembed_time_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] => 1760351277
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1760351277
[_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
[_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1760767965
[_oembed_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] =>
[_oembed_time_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => 1761643103
[_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] =>
[_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1761643103
[_oembed_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] =>
[_oembed_time_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] => 1761643103
[_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
[_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1761643104
[_oembed_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] =>
[_oembed_time_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => 1761643104
[_oembed_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] =>
[_oembed_time_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] => 1761643104
[_oembed_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] =>
[_oembed_time_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] => 1761643104
[_oembed_41f82d6a305a5b5e8a806cce47f2021f] =>
[_oembed_time_41f82d6a305a5b5e8a806cce47f2021f] => 1761643104
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762930536
[_oembed_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] =>
[_oembed_time_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] => 1762930536
[_oembed_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] =>
[_oembed_time_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] => 1762930536
[_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] =>
[_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1762930536
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1763120381
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1763295276
[_oembed_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] =>
[_oembed_time_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] => 1764589662
[_oembed_6a7b9469742758168b016d10967a62ca] =>
[_oembed_time_6a7b9469742758168b016d10967a62ca] => 1764859826
[_oembed_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] =>
[_oembed_time_ecac46a238025e8304dd681f7642cc35] => 1764859827
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764859827
[_oembed_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] =>
[_oembed_time_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] => 1764859827
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 77
[1] => 18859
[2] => 2063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszász
[1] => családi nap
[2] => Mathias Corvinus Collegium (MCC)
)
)
[3] => Array
(
[id] => 207402
[content] =>
Az elmúlt években már megszokottá vált, hogy a nyár folyamán a Kárpátaljai Református Egyházkerület családi napokat tart szerte vidékünkön. Bár a tematika sokszor eltérő, de a lényeg minden esetben ugyanaz, hogy Isten igéjének segítségével megoldásokat adjanak egy-egy élethelyzetre. Tiszapéterfalván a Máramaros-Ugocsai egyházmegye tartott csendes napot, ahová idén főként olyan családokat vártak, akik valamilyen testi vagy mentális betegséggel küzdő gyermeket nevelnek. „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul”. Hunyadi Attila esperes köszöntőjében Isten feltétel nélküli szeretetére, ajándékaira, a gyermekeinkben kapott áldásokra, illetve a megújulás fontosságára hívta fel a figyelmet, Jeremiás szavaival. A nap folyamán a közös imák mellett számos más programban is részt vehettek az ideérkező hívek. A családi napon idén az „Élim” Hetyeni Református Fogyatékkal Élő Napközi Otthon mutatkozott be. Cseresznye Erzsébet intézményvezető elmondta, hogy a 2012-ben indult otthon elsődleges célja a segítségnyújtás, a fiatalok fejlettségi szintjének megfelelő foglalkozások szervezése fejlesztésük érdekében, illetve a családok tehermentesítése adott időre. Az élethelyzetek, akár a gyermekek is, eltérőek, de mégis vannak olyan problémák, amelyekre hasonló megoldások lehetnek, ezért is kellenek hasonló napok, ahol meg tudjuk osztani a nehézségeket, vélekedett az egyik résztvevő szülő. A délutáni programot Pintér Béla magyarországi keresztyén énekes és zeneszerző koncertje zárta. Stábunk kérdésére kiemelte, hogy Isten mindenkinek más-más talentumot adott, ő pedig mindig örömmel érkezik Kárpátaljára, hogy a sajátjával segítsen a helyieknek feltöltődni. A program végén a házigazdák szeretetvendégségre invitálták a megjelenteket, majd kézműves foglalkozásokra került sor.
[type] => post
[excerpt] => Az elmúlt években már megszokottá vált, hogy a nyár folyamán a Kárpátaljai Református Egyházkerület családi napokat tart szerte vidékünkön.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1720460423
[modified] => 1720460424
)
[title] => Aktuális (2024.07.08) Családi nap Tiszapéterfalván (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207402&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 207402
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 207403
[image] => Array
(
[id] => 207403
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2.jpg
[original_lng] => 227465
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-7-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1720449625:16
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1720449515
[views_count] => 2102
[_thumbnail_id] => 207403
[_edit_last] => 16
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1720450732
[_oembed_6c37e41ce6e3e590aadacb2cf00728ef] =>
[_oembed_time_6c37e41ce6e3e590aadacb2cf00728ef] => 1720450732
[_oembed_33c3c1639d68e68d6da70b4e4ffc403a] =>
[_oembed_time_33c3c1639d68e68d6da70b4e4ffc403a] => 1720450732
[_oembed_c0d658b266bf7cf9b20e533df1273ef1] =>
[_oembed_time_c0d658b266bf7cf9b20e533df1273ef1] => 1720450732
[_oembed_dcdb794929dd130329da3d9fefa23c00] =>
[_oembed_time_dcdb794929dd130329da3d9fefa23c00] => 1720450733
[_oembed_dd5bbec2198191fd773199bf5a049e78] =>
[_oembed_time_dd5bbec2198191fd773199bf5a049e78] => 1720450733
[_oembed_26ec93b0bedf9f80bf47e8fc39528072] =>
[_oembed_time_26ec93b0bedf9f80bf47e8fc39528072] => 1720452568
[_oembed_684501e4f89eef2ac68805c381de4086] =>
[_oembed_time_684501e4f89eef2ac68805c381de4086] => 1720791329
[_oembed_c15d1391adcca2f3258bcd79ce518224] =>
[_oembed_time_c15d1391adcca2f3258bcd79ce518224] => 1724564867
[_oembed_25adb15f5cb2f0fef09f072382e6b065] =>
[_oembed_time_25adb15f5cb2f0fef09f072382e6b065] => 1724887355
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1725733594
[_oembed_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] =>
[_oembed_time_8c0a06501314714ea2ecf5808699e511] => 1725900546
[_oembed_d6cde56df4585e25c423e6e207634978] =>
[_oembed_time_d6cde56df4585e25c423e6e207634978] => 1725900546
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1729144284
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1729144285
[_oembed_6c24e9ed3d3f892e4a926d6d952efe40] =>
[_oembed_time_6c24e9ed3d3f892e4a926d6d952efe40] => 1729144285
[_oembed_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] =>
[_oembed_time_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] => 1731876686
[_oembed_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] =>
[_oembed_time_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] => 1731876686
[_oembed_4e99cb29566073e61b0c9b64291e986b] =>
[_oembed_time_4e99cb29566073e61b0c9b64291e986b] => 1732201022
[_oembed_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] =>
[_oembed_time_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] => 1732201023
[_oembed_0e280c52f5d8323740f84986c43ab35f] =>
[_oembed_time_0e280c52f5d8323740f84986c43ab35f] => 1735844338
[_oembed_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] =>
[_oembed_time_9205772848c8bfff95baf8ecfe44160e] => 1735844338
[_oembed_3ff662b305a385cff6719814a19099a8] =>
[_oembed_time_3ff662b305a385cff6719814a19099a8] => 1735844338
[_oembed_5b75d8945110afd3b8eb4b27de6836b5] =>
[_oembed_time_5b75d8945110afd3b8eb4b27de6836b5] => 1735844338
[_oembed_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] =>
[_oembed_time_289bb412d636aeeddceaefa81b8e7ee7] => 1735844339
[_oembed_fa9c8e71b5f88ec7225a8c234883b5dc] =>
[_oembed_time_fa9c8e71b5f88ec7225a8c234883b5dc] => 1737463921
[_oembed_c261bdb68790015006ba08219e2bcae1] =>
[_oembed_time_c261bdb68790015006ba08219e2bcae1] => 1737463921
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1740573767
[_oembed_38ac3b2865114f3295c83a0a5dd47889] =>
[_oembed_time_38ac3b2865114f3295c83a0a5dd47889] => 1742035742
[_algolia_sync] => 508472229000
[_oembed_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] =>
[_oembed_time_c14303c8c3996ea1adc5e57af129d80f] => 1744184004
[_oembed_5143c96076da626cf2131b419e8a37da] =>
[_oembed_time_5143c96076da626cf2131b419e8a37da] => 1746730438
[_oembed_dcfeb43b86ef769781161d870b94a593] =>
[_oembed_time_dcfeb43b86ef769781161d870b94a593] => 1749491657
[_oembed_71c99b6a602bea16447bf2aa0bd459ac] =>
[_oembed_time_71c99b6a602bea16447bf2aa0bd459ac] => 1749491657
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1750054300
[_oembed_3417df9123df53d49ad60d769b70d27d] =>
[_oembed_time_3417df9123df53d49ad60d769b70d27d] => 1750225570
[_oembed_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] =>
[_oembed_time_71e466143334d1db854fbf26068bacc3] => 1750536067
[_oembed_f201ffe2cb26d893adf39b5a8757385d] =>
[_oembed_time_f201ffe2cb26d893adf39b5a8757385d] => 1752035045
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1753371597
[_oembed_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] =>
[_oembed_time_e9ba77a4ac454e9f7209dc5ce716cd85] => 1754938181
[_oembed_bde1381d77f6fe1a53930e5e51f1cf59] =>
[_oembed_time_bde1381d77f6fe1a53930e5e51f1cf59] => 1757181445
[_oembed_e1803f29363e73778936f8c9a91b63ee] =>
[_oembed_time_e1803f29363e73778936f8c9a91b63ee] => 1758129129
[_oembed_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] =>
[_oembed_time_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] => 1758129129
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1760038116
[_oembed_291ecd9a792f23ee3f0f3f47a78f1fa0] =>
[_oembed_time_291ecd9a792f23ee3f0f3f47a78f1fa0] => 1760806452
[_oembed_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] =>
[_oembed_time_829f3142147c51c8679a9cef626afd36] => 1761256147
[_oembed_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] =>
[_oembed_time_14c754cc1ca42d8375d84216cda3a689] => 1761385255
[_oembed_cd59887fd3cb340a35f8da37de61c112] =>
[_oembed_time_cd59887fd3cb340a35f8da37de61c112] => 1762176905
[_oembed_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] =>
[_oembed_time_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] => 1762176905
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1762176906
[_oembed_d7fb3242340a0b9c7b9aa41a7040e101] =>
[_oembed_time_d7fb3242340a0b9c7b9aa41a7040e101] => 1762762143
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1150462
[1] => 18859
[2] => 597353
[3] => 53941
[4] => 1150461
[5] => 47722
)
[tags_name] => Array
(
[0] => „Élim”
[1] => családi nap
[2] => Hunyadi Attila
[3] => Kárpátaljai Református Egyházkerület
[4] => Máramaros-Ugocsai egyházmegye
[5] => Tiszapéterfalva
)
)
[4] => Array
(
[id] => 190155
[content] =>
A családnak, a közösségi életnek megtartó ereje van. Ez különös akkor fontos, amikor nehéz időszakot élünk meg. Ezzel a céllal szervezett családi napot Fancsikán a KMKSZ helyi alapszervezete. Az alkalomnak a Jótékonysági Római Katolikus Szent Katalin Óvoda előadó- és sportterme adott otthont. A Nagyszőlőstől mindössze 7 km-re eső község maréknyi magyar közössége őrzője a magyar létnek, hangsúlyozta Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlői Járási Középszintű Szervezetének ügyvezető elnöke. A rendezvényen jelen volt Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője. Felszólalásában összefogásra és a közösség megtartására bíztatta szülőfaluja magyarságát. Az alkalmat megáldotta Weinrauch Márió atya, a Kárpátaljai Ferences Misszó tagja, Királyháza, Fancsika, és Tiszabökény lelkipásztora.
[type] => post
[excerpt] => A családnak, a közösségi életnek megtartó ereje van. Ez különös akkor fontos, amikor nehéz időszakot élünk meg. Ezzel a céllal szervezett családi napot Fancsikán a KMKSZ helyi alapszervezete.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1718205300
[modified] => 1718207088
)
[title] => Családi nap Fancsikán (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=190155&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 190155
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 190157
[image] => Array
(
[id] => 190157
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16.jpg
[original_lng] => 110282
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-16.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1718196289:14
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1718195943
[views_count] => 2315
[_thumbnail_id] => 190157
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] =>
[_oembed_time_cdb0990ab79dc31ea2d1411562e6eacd] => 1718208996
[_oembed_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] =>
[_oembed_time_06a3be4cf2d7db4471f243a7dc71e51c] => 1718208996
[_oembed_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] =>
[_oembed_time_e258113c7f8720e8d79f97db947347cb] => 1718208996
[_oembed_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] =>
[_oembed_time_f351d265c4a7c0e7b3edb7c8dd37df5a] => 1718208996
[_oembed_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] =>
[_oembed_time_cbbe75689c73367b68818c412f18d8aa] => 1718217007
[_oembed_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] =>
[_oembed_time_325671dc89244e2e51f53b23226e046c] => 1718217008
[_oembed_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] =>
[_oembed_time_143cfd3bc2a9583d5cb0d0d14fc23bc9] => 1718217008
[_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] =>
[_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718217008
[_oembed_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] =>
[_oembed_time_e98a9cd599d837774bd3e6d03fc3b829] => 1718805334
[_oembed_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] =>
[_oembed_time_373d00b33101fe7a8b6f99b49416c9d5] => 1718805334
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1719501998
[_oembed_728e9004a6cb5cf8d727b0829028845b] =>
[_oembed_time_728e9004a6cb5cf8d727b0829028845b] => 1719619237
[_oembed_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] =>
[_oembed_time_a4953881db4a8bed53a2050f0488ba21] => 1720017872
[_oembed_0a904671f4d14d65c0cfae99b631a8c9] =>
[_oembed_time_0a904671f4d14d65c0cfae99b631a8c9] => 1720017872
[_oembed_5714314759d3d600674a9269a6635053] =>
[_oembed_time_5714314759d3d600674a9269a6635053] => 1720017872
[_oembed_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] =>
[_oembed_time_8eb4b4c614c51bb8a452b66f3c16ce7c] => 1720017872
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720017872
[_oembed_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] =>
[_oembed_time_c5b53ec873aea9e7b8e06a3b8dcb87c5] => 1720017872
[_oembed_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] =>
[_oembed_time_0e609a92acb733b494202aeb1b2e06d5] => 1720017872
[_oembed_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] =>
[_oembed_time_c007f8c075f5c315be259e5dcef0964e] => 1720538870
[_oembed_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] =>
[_oembed_time_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] => 1720538870
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1721125887
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1721199914
[_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] =>
[_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1721199914
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1721199914
[_oembed_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] =>
[_oembed_time_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] => 1721199914
[_oembed_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] =>
[_oembed_time_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] => 1721199914
[_oembed_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] =>
[_oembed_time_fa86e3b5cf5488dcf571c39a50394597] => 1721199914
[_oembed_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] =>
[_oembed_time_57ac316da80c3a7790348a5a145ea9cc] => 1722152716
[_oembed_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] =>
[_oembed_time_d7951b8e923a05d1c287c080641f0994] => 1722152716
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725261607
[_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] =>
[_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1725261607
[_oembed_ca145a77b2e46337bf5704cf2ec9ce65] =>
[_oembed_time_ca145a77b2e46337bf5704cf2ec9ce65] => 1725261607
[_oembed_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] =>
[_oembed_time_4d8c9b85f69ce0b1c46d73bed90afb5c] => 1725261607
[_oembed_bec93a7267ad630c7a5bfab597b2ad9b] =>
[_oembed_time_bec93a7267ad630c7a5bfab597b2ad9b] => 1725261607
[_oembed_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] =>
[_oembed_time_70ebc5f590ebda63ae7bd9c0d54a1acf] => 1725261607
[_oembed_8e2222b463d7c7b2e66fc993cc3a1065] =>
[_oembed_time_8e2222b463d7c7b2e66fc993cc3a1065] => 1725261608
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1725261608
[_oembed_2d5eb57fd760a5f0589fb4f24bcfd0f2] =>
[_oembed_time_2d5eb57fd760a5f0589fb4f24bcfd0f2] => 1725905785
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1725905785
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] =>
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1725905785
[_oembed_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] =>
[_oembed_time_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] => 1729270581
[_oembed_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] =>
[_oembed_time_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] => 1729270581
[_oembed_1c4a5363b71d296779de984048694781] =>
[_oembed_time_1c4a5363b71d296779de984048694781] => 1729270581
[_oembed_82a5db2d4f42199b36a4e94bd34ea46a] =>
[_oembed_time_82a5db2d4f42199b36a4e94bd34ea46a] => 1729270581
[_oembed_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] =>
[_oembed_time_f7a7c7f26b79aa3c4110377277adb7b7] => 1729270581
[_oembed_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] =>
[_oembed_time_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => 1729270581
[_oembed_d2d6989a04c626b338bd1af5425db10c] =>
[_oembed_time_d2d6989a04c626b338bd1af5425db10c] => 1729270581
[_oembed_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] =>
[_oembed_time_42656e71b59b722c94a79af2c09f2dd2] => 1729270581
[_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] =>
[_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1730702251
[_oembed_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] =>
[_oembed_time_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] => 1730722908
[_oembed_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] =>
[_oembed_time_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] => 1730722908
[_oembed_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] =>
[_oembed_time_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] => 1730722909
[_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] =>
[_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1730722909
[_oembed_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] =>
[_oembed_time_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] => 1730722909
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730722909
[_oembed_d97fd4f935949f6af25bd7aefdada695] =>
[_oembed_time_d97fd4f935949f6af25bd7aefdada695] => 1731429481
[_oembed_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] =>
[_oembed_time_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] => 1732823101
[_oembed_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] =>
[_oembed_time_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] => 1732823101
[_oembed_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] =>
[_oembed_time_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] => 1736870719
[_oembed_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] =>
[_oembed_time_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] => 1736870719
[_oembed_7b13fd29507232dcd64333a8a0976c52] =>
[_oembed_time_7b13fd29507232dcd64333a8a0976c52] => 1736870719
[_oembed_d76d5c62163dee1294f88dec6ebecc36] =>
[_oembed_time_d76d5c62163dee1294f88dec6ebecc36] => 1736870720
[_oembed_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] =>
[_oembed_time_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] => 1736870720
[_oembed_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] =>
[_oembed_time_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] => 1736870720
[_oembed_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] =>
[_oembed_time_c11cf6b2010711cb7a664934c255442d] => 1738439177
[_oembed_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] =>
[_oembed_time_4f1107e74e8b8472d15d826b274516cc] => 1738439177
[_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
[_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1738439177
[_oembed_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] =>
[_oembed_time_c2f1b3b90a0edd75778389aeccc62d33] => 1738439177
[_oembed_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] =>
[_oembed_time_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] => 1738439177
[_algolia_sync] => 1203046325001
[_oembed_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] =>
[_oembed_time_ec2e3ff8efec4b2f01894304f6905c1f] => 1748023281
[_oembed_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] =>
[_oembed_time_90113d3c388adc24be36880dcf1e03c0] => 1748023281
[_oembed_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] =>
[_oembed_time_a00d47ff344d2b7c8a694ec8e9e5ec90] => 1748023281
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1748784105
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1748784105
[_oembed_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] =>
[_oembed_time_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] => 1748784105
[_oembed_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] =>
[_oembed_time_e6b65b0485cb0e6669419e5eda935550] => 1748784105
[_oembed_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] =>
[_oembed_time_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] => 1748966961
[_oembed_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] =>
[_oembed_time_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] => 1748966961
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1749048759
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749048759
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749048759
[_oembed_112d0887d318e0f59c0f0ddecbe151b1] =>
[_oembed_time_112d0887d318e0f59c0f0ddecbe151b1] => 1749048759
[_oembed_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] =>
[_oembed_time_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] => 1749048759
[_oembed_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] =>
[_oembed_time_0944a87524009eb5bfd16c57eaf288d8] => 1760083722
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1760083722
[_oembed_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] =>
[_oembed_time_21ab25020c10f40ade9bfc2a5a81fc17] => 1760083722
[_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] =>
[_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1760083723
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761139779
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1761139779
[_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] =>
[_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1761139779
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761139779
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1761139779
[_oembed_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] =>
[_oembed_time_8fe64bd3e0e4679c9420ddf8b7b460c8] => 1763368383
[_oembed_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] =>
[_oembed_time_7ea87f582da9b71f880f07e98756384a] => 1763368383
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763368384
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763368384
[_oembed_9dac817c713632d767d145dbcc970431] =>
[_oembed_time_9dac817c713632d767d145dbcc970431] => 1763368384
[_oembed_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] =>
[_oembed_time_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] => 1763368384
[_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] =>
[_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763368384
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 18859
[1] => 1082549
[2] => 1082553
[3] => 1030
[4] => 1082555
)
[tags_name] => Array
(
[0] => családi nap
[1] => Fancsika
[2] => Jótékonysági Római Katolikus Szent Katalin Óvoda
[3] => kárpátalja
[4] => KMKSZ helyi alapszervezete
)
)
[5] => Array
(
[id] => 188073
[content] =>
Nyíregyháza Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata nagyszabású családi napot szervezett „Magyar-ukrán családok napja” címmel. A nagyszabású nyíregyházi ukrán kulturális eseményre Budapestről is érkeztek családok. A népszámlálási adatok szerint Magyarországon Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található a legtöbb ukrán nemzetiségű család. Az ünnepségen a Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola nyíregyházi diákjai és családjaik is ott voltak. A szabolcsi megyeközpontban a gyerekek tudásszintjének megfelelően 6 csoportban tanulnak az ukrán gyerekek anyanyelvükön a Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskolában. Az ukrán anyanyelvű oktatásban 6 és 14 év közötti gyerekek vesznek részt kedd, csütörtök és péntek délután. Az iskolába Magyarországra korábban áttelepült családok gyermekei és a háború miatt elmenekült fiatalok egyaránt járnak. A tanórákon a gyerekek elsősorban az ukrán nyelvet, az olvasást, írást tanulják, illetve nagy hangsúly fektetnek a gyerekek hazafias nevelésre is. Az oktatást a magyar állam támogatja.
[type] => post
[excerpt] => Nyíregyháza Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata nagyszabású családi napot szervezett „Magyar-ukrán családok napja” címmel. A nagyszabású nyíregyházi ukrán kulturális eseményre Budapestről is érkeztek családok.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1716481260
[modified] => 1716479074
)
[title] => Magyar és ukrán családok napja Nyíregyházán (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=188073&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 188073
[uk] => 188095
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 188075
[image] => Array
(
[id] => 188075
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31.jpg
[original_lng] => 161582
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-31.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716468274:14
[_oembed_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] =>
[_oembed_time_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] => 1716467610
[_thumbnail_id] => 188075
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2711
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4a82d840bf8338e9e82694b30bb8bf3c] => {{unknown}}
[_oembed_38c00f09a8fda6526b61840e9998ed83] => {{unknown}}
[_oembed_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] =>
[_oembed_time_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] => 1716470466
[_oembed_36523e08631f0cc3d40b6e05f56c789d] => {{unknown}}
[_oembed_c19563a5b64cbf52c415f1308ac4b633] => {{unknown}}
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1718371585
[_oembed_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] =>
[_oembed_time_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] => 1719489226
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1719489226
[_oembed_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] =>
[_oembed_time_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] => 1719489226
[_oembed_4261d7e5229a0cfdbacf09b0212e3daf] => {{unknown}}
[_oembed_fb083f6322a20a74c52b4892a31b3e11] => {{unknown}}
[_oembed_c7bb080a6cc184894167e0839acafad4] => {{unknown}}
[_oembed_89d3c545b741606371b76e0db4f54c74] => {{unknown}}
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1721288878
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1725568793
[_oembed_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] =>
[_oembed_time_00ece1f7ca0cc84b2496be0d00c21b1a] => 1726318658
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1730020939
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1730020939
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1740907552
[_algolia_sync] => 831881551002
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1749752049
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1752751235
[_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] =>
[_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1757603165
[_oembed_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] =>
[_oembed_time_4dcc782120c7d5a1de81235bcd7fdaed] => 1757603165
[_oembed_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] =>
[_oembed_time_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] => 1757603165
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 18859
[1] => 643387
[2] => 1017060
[3] => 661039
)
[tags_name] => Array
(
[0] => családi nap
[1] => Leszja Ukrajinka Országos Ukrán Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola
[2] => Magyar-ukrán családok napja
[3] => Nyíregyháza Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata
)
)
[6] => Array
(
[id] => 187841
[content] =>
Második alkalommal szervezték meg a pünkösdi hazaváró családi napjukat a helyi civil szervezetek és intézmények Tiszacsomán a helyi görögkatólikus templomnál. Az alkalom az elmúlt évhez hasonlóan pünkösdi szent liturgiával és ünnepi körmenettel kezdődött, amelyet Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki helynöke celebrált. Mint a misét, mint az azt követő programokat az összetartozás jegyében szervezték meg, emellett kiemelt hangsúlyt kaptak a gyermekek is, kik számára ugráló várral és körhintával is készültek. Ahogy szinte minden Kárpátaljai településen, úgy Tiszacsomán is nagy problémát jelent a falu elnéptelenedése. A családi nappal ezért nem csak a helyben maradtaknak kívántak programot szervezni, de egyben üzenet is volt, hogy mindenkit hazavár Tiszacsoma. A pünkösdi misére a község fiataljai ünnepi öltözékekben érkeztek. Tiszacsomán az alapvető problémák ellenére is aktív a kulturális élet. A település hagyományőrző csoportjában például 50 fiatallal foglalkoznak mind a mai napig. A kultúrház és a hagyományőrző kör működését szinte folyamatosan támogatja a Csóri Sándor program. A pünkösdi hazaváró családi napon a település lakosai mellett, olyanok is részt vettek akik Tiszacsomai felmenőkkel rendelkeznek, ezzel is jelezvén, hogy bár elköltöztek a településről, de a szívűk visszahúzza őket szeretett falujukba. A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
[type] => post
[excerpt] => Második alkalommal szervezték meg a pünkösdi hazaváró családi napjukat a helyi civil szervezetek és intézmények Tiszacsomán a helyi görögkatólikus templomnál.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1716305760
[modified] => 1716323214
)
[title] => Pünkösdi hazaváró családi nap Tiszacsomán (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187841&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187841
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 187842
[image] => Array
(
[id] => 187842
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5.jpg
[original_lng] => 184777
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/maxresdefault-6-5.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716312415:16
[_oembed_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] =>
[_oembed_time_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] => 1716293424
[_thumbnail_id] => 187842
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2286
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9ea399cb4f020112f2b9b6cbe72e99f2] => {{unknown}}
[_oembed_3f9192bb3ccd8b47f9a5f4670ae9a49b] => {{unknown}}
[_oembed_8b5dec5c028b9301eb71e98f20f61a68] => {{unknown}}
[_oembed_19f210dd279302fa0c9668cc0e9c84f9] =>
[_oembed_time_19f210dd279302fa0c9668cc0e9c84f9] => 1716294966
[_oembed_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] =>
[_oembed_time_da012952fdb60db31ec3d00e1ff92902] => 1716294966
[_oembed_4bc9e63e36930628ec2b1a926152170b] => {{unknown}}
[_oembed_e0ec706c2587583af29b2fd5555b9d39] =>
[_oembed_time_e0ec706c2587583af29b2fd5555b9d39] => 1717082619
[_oembed_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] =>
[_oembed_time_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] => 1717241247
[_oembed_c46c59a0178f7fba325f9d0f943156eb] =>
[_oembed_time_c46c59a0178f7fba325f9d0f943156eb] => 1718712586
[_oembed_9ab712b98c746749dc32dabfc59ff11d] =>
[_oembed_time_9ab712b98c746749dc32dabfc59ff11d] => 1718712586
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1719125161
[_oembed_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] =>
[_oembed_time_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] => 1719514428
[_oembed_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] =>
[_oembed_time_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] => 1720460685
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1720460685
[_oembed_688f38f16a2217ffda513086e844031a] =>
[_oembed_time_688f38f16a2217ffda513086e844031a] => 1720460685
[_oembed_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] =>
[_oembed_time_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] => 1720460686
[_oembed_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] =>
[_oembed_time_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] => 1720460686
[_oembed_d63016a2c96e399a02def180f750b805] =>
[_oembed_time_d63016a2c96e399a02def180f750b805] => 1720460686
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1721292534
[_oembed_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] =>
[_oembed_time_426fc2a46d0215dbdcbf4abf16da9e6b] => 1722152244
[_oembed_7ccc43167a08207a1f93876b85e69332] =>
[_oembed_time_7ccc43167a08207a1f93876b85e69332] => 1722152244
[_oembed_c17793562296665fd4df670cca48cca2] =>
[_oembed_time_c17793562296665fd4df670cca48cca2] => 1723146264
[_oembed_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] =>
[_oembed_time_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => 1724749642
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1726495368
[_oembed_89289571add4b08724b9ffdb01981411] =>
[_oembed_time_89289571add4b08724b9ffdb01981411] => 1728034541
[_oembed_482839de163284e04ad319036c7323f3] =>
[_oembed_time_482839de163284e04ad319036c7323f3] => 1728831799
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1728831799
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1728831799
[_oembed_a49133bbd40c4c8b35be8843eadbbca4] =>
[_oembed_time_a49133bbd40c4c8b35be8843eadbbca4] => 1728831800
[_oembed_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] =>
[_oembed_time_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => 1732649515
[_oembed_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] =>
[_oembed_time_9d9a12abf103c4aac96a5b6a41d3d457] => 1732817020
[_oembed_5ff46bf54b718b86337a7dd022f32b0c] =>
[_oembed_time_5ff46bf54b718b86337a7dd022f32b0c] => 1735894216
[_oembed_1c4852e483aab6572311d148567bc218] =>
[_oembed_time_1c4852e483aab6572311d148567bc218] => 1735894216
[_oembed_697f165ac125a8076fe6407965985b5a] =>
[_oembed_time_697f165ac125a8076fe6407965985b5a] => 1735894217
[_oembed_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] =>
[_oembed_time_c4ce6150e1dc9219b9efd86f07bd5a99] => 1737114969
[_oembed_a504d205aad36f9a936288af98c344f2] =>
[_oembed_time_a504d205aad36f9a936288af98c344f2] => 1739501011
[_oembed_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] =>
[_oembed_time_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] => 1740868531
[_oembed_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] =>
[_oembed_time_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] => 1740868532
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1742194906
[_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] =>
[_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1742194906
[_oembed_8c39731ecdd92fcc477faf9f01e8f8a3] =>
[_oembed_time_8c39731ecdd92fcc477faf9f01e8f8a3] => 1743337289
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743337289
[_algolia_sync] => 508441528000
[_oembed_65134007687cf4684e19fb3ffb1bb35e] =>
[_oembed_time_65134007687cf4684e19fb3ffb1bb35e] => 1745154496
[_oembed_cec3df0cff23eb189b65b82173039eac] =>
[_oembed_time_cec3df0cff23eb189b65b82173039eac] => 1747069293
[_oembed_b83ed6730891f11c0d8bdabacf023e11] =>
[_oembed_time_b83ed6730891f11c0d8bdabacf023e11] => 1747069293
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1747069293
[_oembed_84157f37bbc75825f22c3be8760297fd] =>
[_oembed_time_84157f37bbc75825f22c3be8760297fd] => 1747069293
[_oembed_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] =>
[_oembed_time_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] => 1748935457
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1750061686
[_oembed_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] =>
[_oembed_time_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] => 1750592979
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1750592979
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1752774120
[_oembed_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] =>
[_oembed_time_02677b1b2279db7e6a46cc89ddb065d0] => 1754850896
[_oembed_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] =>
[_oembed_time_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => 1756470742
[_oembed_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] =>
[_oembed_time_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] => 1756470742
[_oembed_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] =>
[_oembed_time_d7cf2f2f92e53fea5cef6d3c927e26cf] => 1759318876
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759318876
[_oembed_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] =>
[_oembed_time_e87ba9a80af6ff53bb430e0255f78b82] => 1759318876
[_oembed_a9969d367e715a3c95aff1b95f1d4c04] =>
[_oembed_time_a9969d367e715a3c95aff1b95f1d4c04] => 1759318876
[_oembed_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] =>
[_oembed_time_93af2dad1dba81749c104d5cb28cc1ed] => 1759318876
[_oembed_633addefe8e040801d8e99a6889140ac] =>
[_oembed_time_633addefe8e040801d8e99a6889140ac] => 1759516039
[_oembed_87f93d73cfbf2f943526b38e39ab22a9] =>
[_oembed_time_87f93d73cfbf2f943526b38e39ab22a9] => 1760247348
[_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] =>
[_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760433741
[_oembed_8e5999aead340a9fd699d2fd3d44d30e] =>
[_oembed_time_8e5999aead340a9fd699d2fd3d44d30e] => 1760965883
[_oembed_caf342d8337acd4c70aed9ced8374c00] =>
[_oembed_time_caf342d8337acd4c70aed9ced8374c00] => 1761138046
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1762175656
[_oembed_e1af62a769b0fa994136d831b8e85319] =>
[_oembed_time_e1af62a769b0fa994136d831b8e85319] => 1762538363
[_oembed_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] =>
[_oembed_time_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] => 1763298367
[_oembed_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] =>
[_oembed_time_7e1ec0bdf9409a7ea5d54d8f10a0a7dc] => 1763298367
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 854
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => vallás
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 18859
[1] => 1013139
[2] => 540565
[3] => 58804
[4] => 1013135
[5] => 53889
)
[tags_name] => Array
(
[0] => családi nap
[1] => Csóri Sándor program
[2] => Demkó Ferenc
[3] => Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye
[4] => pünkösdi hazaváró
[5] => Tiszacsoma
)
)
[7] => Array
(
[id] => 160413
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Szolyvai Alapszervezete idén negyedik alkalommal szervezte meg az immáron hagyományosnak mondható családi napot szeptember 3-án. Az esemény célja, hogy összehozza a helyi szórványmagyarság kicsiny közösségét, és olyan alkalmat biztosítson számukra, melyen minden korosztály megtalálja a számára érdekes szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget.

A szolyvai szórványmagyarság a helyi lakosság alig két százalékát teszi ki, azonban a településen magyar óvoda és elemi iskola is működik, valamint az ukrán iskolában a magyart mint idegen nyelvet is oktatják. A hegyek gyűrűjében elterülő festői település cseppnyi magyarsága hűen kötődik gyökereihez. A KMKSZ által éltere hívott családi nap népszerű esemény az ott élők körében, hiszen ilyenkor van igazán lehetősége a családoknak nagy létszámban találkozni, közösen megélni programokat.
Az esemény során az alsósokat népi gyermekjátékkal kecsegtették, a fiatalokat Ki mit tud?-ra invitálták, ahol volt, aki énekben, prózában vagy hangszeren mutatta meg tehetségét. A családi nap során sportvetélkedőt is tartottak, ahol a családok közösen is részt vehettek a sportjátékokon, míg a felnőttek számára Szakál Imre, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára tartott történelmi előadást Szolyva életéről a két világháború között. A nap zárásaként táncházi alkalomra került sor Várady Enikő és Orosz Péter vezetésével. Ezt követően a szervezők mindenkit bográcsgulyással kínáltak.












Szokolova Henrietta, a KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének ügyvezető elnöke elmondta: „Immáron hagyományosnak mondható a családi nap közösségünkben. Idén negyedik alkalommal szerveztük meg az eseményt. A program által több generációt próbáltunk megszólítani: az óvodás és alsós korosztályt, a középiskolásokat, valamint a felnőtteket is. Ennek érdekében különböző programot szerveztünk. Úgy vélem, ez a program azért is népszerű, mert mindenki megtalálhatja a maga számára érdekes kikapcsolódási lehetőséget. Ezenfelül a családok is kiveszik erejükhöz mérten az esemény szervezéséből is a részüket, így abszolút közösségkovácsoló szerepe is van. Sajnos az időjárás nem volt túl kedvező számunkra, de ettől függetlenül közel hetven fő vett részt az idei családi napunkon, ami a jelenlegi körülményekhez képest örömteli.”
ev
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Szolyvai Alapszervezete idén negyedik alkalommal szervezte meg az immáron hagyományosnak mondható családi napot szeptember 3-án.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1693904880
[modified] => 1693878652
)
[title] => Családi nap Szolyván – negyedszer
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=160413&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 160413
[uk] => 160470
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 160422
[image] => Array
(
[id] => 160422
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11.jpg
[original_lng] => 261345
[original_w] => 1199
[original_h] => 539
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11-300x135.jpg
[width] => 300
[height] => 135
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11-768x345.jpg
[width] => 768
[height] => 345
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11-1024x460.jpg
[width] => 1024
[height] => 460
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11.jpg
[width] => 1199
[height] => 539
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11.jpg
[width] => 1199
[height] => 539
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/11.jpg
[width] => 1199
[height] => 539
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1693901449:3
[_thumbnail_id] => 160422
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 5131
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c19563a5b64cbf52c415f1308ac4b633] =>
[_oembed_time_c19563a5b64cbf52c415f1308ac4b633] => 1693894087
[_oembed_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] =>
[_oembed_time_8bc33b7524653cb1fc3a0886387ae40f] => 1693894087
[_oembed_6e98308c9b5aeeb6d99559a68ac4eb6f] =>
[_oembed_time_6e98308c9b5aeeb6d99559a68ac4eb6f] => 1693894087
[_oembed_eff27f0d2169029d60a47e9c5c4aaf8e] =>
[_oembed_time_eff27f0d2169029d60a47e9c5c4aaf8e] => 1693894087
[_oembed_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] =>
[_oembed_time_e695c9956785aadd07c145c34c936dbb] => 1693894088
[_oembed_e5dcc3efb8232b31920779de0ec8b84a] =>
[_oembed_time_e5dcc3efb8232b31920779de0ec8b84a] => 1694088309
[_oembed_7e91e8648f18ab757a4f64e9c8b0b31d] =>
[_oembed_time_7e91e8648f18ab757a4f64e9c8b0b31d] => 1694445121
[_oembed_00a28c63d98ec7eab33e28e91c8eea35] =>
[_oembed_time_00a28c63d98ec7eab33e28e91c8eea35] => 1695635412
[_oembed_d955c32a2f699f979f6889b0f8e54cda] =>
[_oembed_time_d955c32a2f699f979f6889b0f8e54cda] => 1696269963
[_oembed_d67fba45db6983c3dab7de27968b456d] =>
[_oembed_time_d67fba45db6983c3dab7de27968b456d] => 1696696784
[_oembed_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] =>
[_oembed_time_32a8df19ec4bcbeafcd2ec35ec08d01f] => 1697537738
[_oembed_7b9ac2076472c71efb686179294894e5] =>
[_oembed_time_7b9ac2076472c71efb686179294894e5] => 1698913485
[_oembed_8173123d4028c59e89d4af041a1d5ae7] =>
[_oembed_time_8173123d4028c59e89d4af041a1d5ae7] => 1698913485
[_oembed_ff455290f6f50444eefbf7dc073dcb2d] =>
[_oembed_time_ff455290f6f50444eefbf7dc073dcb2d] => 1699451560
[_oembed_2b2b5c354bb392bb3a6cdab1cc6b4704] =>
[_oembed_time_2b2b5c354bb392bb3a6cdab1cc6b4704] => 1699451560
[_oembed_2a8165f48c5f871311bb18cc1bb18a97] =>
[_oembed_time_2a8165f48c5f871311bb18cc1bb18a97] => 1699551123
[_oembed_d39e618e3906234f3b5a18e524f9fdfe] =>
[_oembed_time_d39e618e3906234f3b5a18e524f9fdfe] => 1700403064
[_oembed_4399e815bbd6d891311a46e01321d9cc] =>
[_oembed_time_4399e815bbd6d891311a46e01321d9cc] => 1701096989
[_oembed_3d72977900b80e73bb1faa7222c1dbd6] =>
[_oembed_time_3d72977900b80e73bb1faa7222c1dbd6] => 1701096989
[_oembed_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] =>
[_oembed_time_ae0e35e9831850d8af84f2db8264c279] => 1701447422
[_oembed_29ad1f65176a505187e4dc929037949c] =>
[_oembed_time_29ad1f65176a505187e4dc929037949c] => 1701447422
[_oembed_17c5298d389d9ea8af3d8e50226be796] =>
[_oembed_time_17c5298d389d9ea8af3d8e50226be796] => 1701447422
[_oembed_4f395ea2294f923ebf0b098132c81cd7] =>
[_oembed_time_4f395ea2294f923ebf0b098132c81cd7] => 1701447423
[_oembed_aab1299783889b0629b83a78aa517d52] =>
[_oembed_time_aab1299783889b0629b83a78aa517d52] => 1701447423
[_oembed_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] =>
[_oembed_time_68aea576c0dd5a961e08821c932b522b] => 1701706390
[_oembed_84dce18b8d61403311076461c7d35978] =>
[_oembed_time_84dce18b8d61403311076461c7d35978] => 1702135043
[_oembed_0cb59f40161403cb0e4b2f449475f7be] =>
[_oembed_time_0cb59f40161403cb0e4b2f449475f7be] => 1702135043
[_oembed_430e3c6b3438523bb33a7acbb7b14f20] =>
[_oembed_time_430e3c6b3438523bb33a7acbb7b14f20] => 1702563973
[_oembed_147418b5feb5f07ed9234b96e6a1f70d] =>
[_oembed_time_147418b5feb5f07ed9234b96e6a1f70d] => 1703269723
[_oembed_dced71770753c7186170c07037cf8901] =>
[_oembed_time_dced71770753c7186170c07037cf8901] => 1703579446
[_oembed_9ee58a7706332773128b2a775af9a762] =>
[_oembed_time_9ee58a7706332773128b2a775af9a762] => 1703579446
[_oembed_2af0c496dbda8f9afbb6a758264e09e3] =>
[_oembed_time_2af0c496dbda8f9afbb6a758264e09e3] => 1703579446
[_oembed_ef234e32fca80e28333f566383573305] =>
[_oembed_time_ef234e32fca80e28333f566383573305] => 1704092965
[_oembed_ed24767c20db5799e7100faa4dafe247] =>
[_oembed_time_ed24767c20db5799e7100faa4dafe247] => 1704092965
[_oembed_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] =>
[_oembed_time_410f5d711dc039e3d396f447543a7d37] => 1706188049
[_oembed_0c4630974c5d30863b3e13c1eb2e08ba] =>
[_oembed_time_0c4630974c5d30863b3e13c1eb2e08ba] => 1706188049
[_oembed_adc8bcc25bec238036c2287c78477e86] =>
[_oembed_time_adc8bcc25bec238036c2287c78477e86] => 1707138655
[_oembed_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] =>
[_oembed_time_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] => 1707138655
[_oembed_9916b54a68229c6ee7fc99267c01030d] =>
[_oembed_time_9916b54a68229c6ee7fc99267c01030d] => 1707138655
[_oembed_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] =>
[_oembed_time_5c072fd47e32a22c824865f6b57682d5] => 1707409440
[_oembed_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] =>
[_oembed_time_8851d2ea89a35081af5d50df4c9b7992] => 1709023335
[_oembed_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] =>
[_oembed_time_49d3e3bcfd2efc5cd1f6cd3b1f6bb153] => 1709023335
[_oembed_d28daff786701c098dc904de522a95d9] =>
[_oembed_time_d28daff786701c098dc904de522a95d9] => 1709023335
[_oembed_175e565dd62fde7ddd2ea1c0a9ce6703] =>
[_oembed_time_175e565dd62fde7ddd2ea1c0a9ce6703] => 1709023335
[_oembed_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] =>
[_oembed_time_5cde703261583f9bdbf84a8db8cba3a8] => 1710138644
[_oembed_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] =>
[_oembed_time_605f8ce0259ebbe94942eb957ae730d4] => 1710138644
[_oembed_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] =>
[_oembed_time_446fc9cdeeaf7ec6e0e17969fbc511db] => 1710138644
[_oembed_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] =>
[_oembed_time_64bc7c7efa8afe99a0fe3d8bf25d7755] => 1710138644
[_oembed_db8f405ec87d0d1699b8ef042d4b9e31] =>
[_oembed_time_db8f405ec87d0d1699b8ef042d4b9e31] => 1710577679
[_oembed_e776269fe49243b77110b57775f8b66c] =>
[_oembed_time_e776269fe49243b77110b57775f8b66c] => 1710577679
[_oembed_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] =>
[_oembed_time_89e8c9f5ff0af267c3c2f4d3b0659113] => 1711388700
[_oembed_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] =>
[_oembed_time_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => 1711388700
[_oembed_bbc54b3b151a0d6550ac643fea181a34] =>
[_oembed_time_bbc54b3b151a0d6550ac643fea181a34] => 1711613410
[_oembed_805487eb8b36b60702b52d564d69abab] =>
[_oembed_time_805487eb8b36b60702b52d564d69abab] => 1711613410
[_oembed_93fca41e6ed07b6c7d1d1a6fec4cb6e5] =>
[_oembed_time_93fca41e6ed07b6c7d1d1a6fec4cb6e5] => 1711613410
[_oembed_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] =>
[_oembed_time_522a057405d24474be63537dd5a00eeb] => 1711613410
[_oembed_2fa7c91940fd9523f122231fc2d25bd6] =>
[_oembed_time_2fa7c91940fd9523f122231fc2d25bd6] => 1712313930
[_oembed_046ac07f680b72ddf336e1dcbdc58055] =>
[_oembed_time_046ac07f680b72ddf336e1dcbdc58055] => 1712516709
[_oembed_09ede3245ad44a2b614e2f46af2a86d5] =>
[_oembed_time_09ede3245ad44a2b614e2f46af2a86d5] => 1713424244
[_oembed_af35deb208c322dd2d50c488b7423c27] =>
[_oembed_time_af35deb208c322dd2d50c488b7423c27] => 1713778553
[_oembed_8d44bfc32ed5e969290fc8dc034e5b03] =>
[_oembed_time_8d44bfc32ed5e969290fc8dc034e5b03] => 1713778553
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] =>
[_oembed_time_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => 1713794293
[_oembed_76adc8a1dbb98a61518dfb225f4ecc22] => {{unknown}}
[_oembed_af03ea43b2c0b1421f39ebe8f296e68c] => {{unknown}}
[_oembed_723e84bcc430b511589338fd97d09d7c] => {{unknown}}
[_oembed_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] =>
[_oembed_time_068ad803a6264f678e03e6b5009b2812] => 1715333353
[_oembed_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] =>
[_oembed_time_ed36f6913d20dd7b9b932508a2631f07] => 1716141524
[_oembed_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] =>
[_oembed_time_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] => 1716476404
[_oembed_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] =>
[_oembed_time_a7c3e9527f909686407048cdef8a3985] => 1716476404
[_oembed_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] =>
[_oembed_time_1a244f3367133e54ad561c37a52ab932] => 1716476404
[_oembed_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] =>
[_oembed_time_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] => 1716476404
[_oembed_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] =>
[_oembed_time_e1abd5b4d9f3ad29d1acef802d5fb6ff] => 1716476405
[_oembed_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] =>
[_oembed_time_18d8eb74a88c984115d7bda626d2c813] => 1716476405
[_oembed_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] =>
[_oembed_time_d1c654ecd65247fcb5aed90adfa18378] => 1717342251
[_oembed_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] =>
[_oembed_time_89492fc0729d82040b08e239b1c35755] => 1717608775
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1717947308
[_oembed_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] =>
[_oembed_time_8a79e097a619b17bf219b2d04ef98b0e] => 1718203556
[_oembed_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] =>
[_oembed_time_2efcc159bb6085e2d0931591b0846aa0] => 1718203556
[_oembed_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] =>
[_oembed_time_213f5f5ee8e2538dfd144ceea78a3b65] => 1718203556
[_oembed_ae2ecd9fa304ff17b1285a50d8a73bb8] =>
[_oembed_time_ae2ecd9fa304ff17b1285a50d8a73bb8] => 1718203556
[_oembed_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] =>
[_oembed_time_937973a29e211cd55bbeb2fbe45c92b2] => 1718203556
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1718534780
[_oembed_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] =>
[_oembed_time_ac2b264fb3420005a9cf396ab28112a0] => 1718534780
[_oembed_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] =>
[_oembed_time_5bd6a9604c82025b0b1d5a912ffa32d7] => 1718691235
[_oembed_3adbfea811413a113780c4d3db1b38ea] =>
[_oembed_time_3adbfea811413a113780c4d3db1b38ea] => 1719340708
[_oembed_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] =>
[_oembed_time_1d5df155a85e1e2c0f6eebcade2c49b8] => 1719482818
[_oembed_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] =>
[_oembed_time_08b320f567a2a8a88a73e7af8fcef326] => 1719482818
[_oembed_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] =>
[_oembed_time_9ed607bf59abca2256139337bfa2b7a2] => 1719482818
[_oembed_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] =>
[_oembed_time_c4363fb0e91494ac426a6ab31a560f04] => 1719482818
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1719482818
[_oembed_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] =>
[_oembed_time_6fbe28c7d880ab99db87745decce9872] => 1719482818
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1721138784
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1721138784
[_oembed_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] =>
[_oembed_time_4a684381b525c1e73c0b4664a8e46ca8] => 1721138784
[_oembed_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] =>
[_oembed_time_f6730f9d540f8726465a36d95c9af9d2] => 1721644190
[_oembed_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] =>
[_oembed_time_cf95f1df25803cd86bf5e61055899d0c] => 1721644190
[_oembed_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] =>
[_oembed_time_6327017fea8ca30bdecd0ce1629a10d9] => 1722264791
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1723283100
[_oembed_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] =>
[_oembed_time_5bdaafde68d4d5b2ab0aac577686dad8] => 1724568339
[_oembed_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] =>
[_oembed_time_d11755cd8ee9db9f61fcaf7a12c30ec5] => 1725195515
[_oembed_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] =>
[_oembed_time_aaaa0c6b70dfbe943cae27e3e9e25f0f] => 1725195515
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1725379259
[_oembed_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] =>
[_oembed_time_826f527eee84f2764bf0e81c9c07cd59] => 1725379260
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1725379260
[_oembed_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] =>
[_oembed_time_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => 1725379260
[_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] =>
[_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1725379260
[_oembed_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] =>
[_oembed_time_c7062d86dca5fdc9f3c46e3179bea5c3] => 1727681059
[_oembed_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] =>
[_oembed_time_0108d01348150e09e6fdba1f067817b1] => 1728465194
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1728465194
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1728465194
[_oembed_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] =>
[_oembed_time_17519cdd0da32c03465cc3cb12328efe] => 1728465194
[_oembed_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] =>
[_oembed_time_dce833c3870f289bfb0622ca5f051d7f] => 1728465194
[_oembed_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] =>
[_oembed_time_5db7cbdf2ccd9dfa4242caa0b0a30561] => 1728465195
[_oembed_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] =>
[_oembed_time_792d09dfae142fd8ce1a05852d724497] => 1728465195
[_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] =>
[_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1728465195
[_oembed_3559b20f0a2f7e4bb420535883e4ab53] =>
[_oembed_time_3559b20f0a2f7e4bb420535883e4ab53] => 1729251115
[_oembed_751823d3bec0325dc9bb0b4480b33705] =>
[_oembed_time_751823d3bec0325dc9bb0b4480b33705] => 1729251116
[_oembed_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] =>
[_oembed_time_cc7e34d99471f3141ed48cfebcba969f] => 1729279332
[_oembed_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] =>
[_oembed_time_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] => 1729703613
[_oembed_484fd21da4d8e87e2fb74c5a72af1fc5] =>
[_oembed_time_484fd21da4d8e87e2fb74c5a72af1fc5] => 1730310287
[_oembed_52e897564540f7cc40ff74bb6125fea2] =>
[_oembed_time_52e897564540f7cc40ff74bb6125fea2] => 1730310287
[_oembed_2713b73eb1d0c3ac230f592d6113f0f8] =>
[_oembed_time_2713b73eb1d0c3ac230f592d6113f0f8] => 1730667239
[_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] =>
[_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1730892709
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730892710
[_oembed_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] =>
[_oembed_time_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => 1731262585
[_oembed_8d3a7359f70d1de1c001506b669fedcd] =>
[_oembed_time_8d3a7359f70d1de1c001506b669fedcd] => 1732274558
[_oembed_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] =>
[_oembed_time_967603ece3365e36bcc80c5e7caac6ff] => 1732476503
[_oembed_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] =>
[_oembed_time_92f5b9aacf253dac845507e38462be53] => 1732476503
[_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] =>
[_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1733837787
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733837787
[_oembed_3d55e496be3f497ddebda6694b6dde13] =>
[_oembed_time_3d55e496be3f497ddebda6694b6dde13] => 1733837787
[_oembed_03681406db4630bf47573ea037932ce5] =>
[_oembed_time_03681406db4630bf47573ea037932ce5] => 1733837787
[_oembed_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] =>
[_oembed_time_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] => 1734718089
[_oembed_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] =>
[_oembed_time_bd332bdef59c1b70fbcea0b43431f95b] => 1734718089
[_oembed_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] =>
[_oembed_time_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] => 1735063834
[_oembed_4f2959a4b32f1b1b7652a913e9ae05d7] =>
[_oembed_time_4f2959a4b32f1b1b7652a913e9ae05d7] => 1735063834
[_oembed_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] =>
[_oembed_time_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] => 1735063834
[_oembed_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] =>
[_oembed_time_12049fa30a84a8d749c69fac21d5a1e4] => 1735302064
[_oembed_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] =>
[_oembed_time_a2ac40efbe50d1b09cd743947643b768] => 1735302064
[_oembed_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] =>
[_oembed_time_348cc77ca4f4f9da46513e45a757b9b7] => 1735897972
[_oembed_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] =>
[_oembed_time_2edcd0d790f066c242c7d8b2e48df327] => 1736855726
[_oembed_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] =>
[_oembed_time_3e26c7aaeaadbaea98a8f055b7c3e39b] => 1736855726
[_oembed_e77a735488fc97195a839021e2549704] =>
[_oembed_time_e77a735488fc97195a839021e2549704] => 1737720782
[_oembed_f081d437cf9f831d57e8a3ead6c13f14] =>
[_oembed_time_f081d437cf9f831d57e8a3ead6c13f14] => 1737720782
[_oembed_122fbda601980856e714b5be92780799] =>
[_oembed_time_122fbda601980856e714b5be92780799] => 1737720783
[_oembed_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] =>
[_oembed_time_feaa23690a40a0ebc919522fa5d77ea4] => 1738672443
[_oembed_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] =>
[_oembed_time_bc33c879564262a98b6fd8e46cc9b337] => 1738672444
[_oembed_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] =>
[_oembed_time_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] => 1738672444
[_oembed_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] =>
[_oembed_time_050c7466d55fb1544f92ed6e3433ed0e] => 1738672444
[_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] =>
[_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1738672444
[_oembed_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] =>
[_oembed_time_e270ea9aaa46aa4552b72eae13fa56b0] => 1739208496
[_oembed_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] =>
[_oembed_time_d0d8e9ea94df577d379d2b7956948b08] => 1739208496
[_oembed_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] =>
[_oembed_time_0292794c07341aff090b928d4c72bcbd] => 1739208496
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1740259159
[_oembed_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] =>
[_oembed_time_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => 1741021705
[_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] =>
[_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1741021705
[_oembed_7556af6165c210249575336a109ba2ee] =>
[_oembed_time_7556af6165c210249575336a109ba2ee] => 1741021705
[_oembed_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] =>
[_oembed_time_ed54ddaaf7318e8b8ab038b11585b455] => 1741021705
[_oembed_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] =>
[_oembed_time_c131da7275cc47c7db14c6e4a550335a] => 1742659723
[_oembed_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] =>
[_oembed_time_77ac52d72188f5eab12bae3cb6f24126] => 1743314997
[_oembed_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] =>
[_oembed_time_a3ad0f05fe74aac700473600bd904de6] => 1743314997
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1743419110
[_oembed_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] =>
[_oembed_time_050bf5306ebdb06be7029de4a8a1ee54] => 1744050500
[_oembed_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] =>
[_oembed_time_0c85c970c206f8ac241a531b44e1207a] => 1744050501
[_algolia_sync] => 508371279000
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1745229235
[_oembed_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] =>
[_oembed_time_376a2ea587470ba0c1bc14825004a911] => 1745229236
[_oembed_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] =>
[_oembed_time_a24db33f772c27ab417d56cafeb35913] => 1745229236
[_oembed_675079efec3ab2867920a64011986855] =>
[_oembed_time_675079efec3ab2867920a64011986855] => 1745229236
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1745426890
[_oembed_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] =>
[_oembed_time_9ce8c394994bf2878ff541f6008d620e] => 1745426890
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746366504
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1746549945
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1747744383
[_oembed_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] =>
[_oembed_time_003b9b41f6a309ae0cbab861d78dbfa8] => 1747744383
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1749130546
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1749909216
[_oembed_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] =>
[_oembed_time_bfec068f82cd1c87dd4fe44b414e6dbf] => 1749909216
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1749909216
[_oembed_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] =>
[_oembed_time_552bff6d13525233227de3cf51f8cd65] => 1749909216
[_oembed_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] =>
[_oembed_time_28c2d4fd41b654e85429fa9ae97af84e] => 1749909217
[_oembed_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] =>
[_oembed_time_5c483ea59b377ff1ab95d897a06200b4] => 1749909217
[_oembed_96a1dbb98382de9683961016e7336560] =>
[_oembed_time_96a1dbb98382de9683961016e7336560] => 1751187619
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751187619
[_oembed_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] =>
[_oembed_time_92bb6f3c348cbcacb7aee7a21b2b027c] => 1751187620
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753361985
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1753361985
[_oembed_57528587d105f4b827f66c398c4db940] =>
[_oembed_time_57528587d105f4b827f66c398c4db940] => 1753361985
[_oembed_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] =>
[_oembed_time_73a12fa4b1a7878708c20f83f3ecf9cf] => 1753361985
[_oembed_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] =>
[_oembed_time_ecf2119b6fab16e2d6a633fcb8017070] => 1755422313
[_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] =>
[_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755689855
[_oembed_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] =>
[_oembed_time_7eaeff199916f0897b7d17d04fdb83b6] => 1755689855
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1756450445
[_oembed_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] =>
[_oembed_time_c111f5a78128b22bcf3745cbd8c57bf3] => 1756450445
[_oembed_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] =>
[_oembed_time_28f075b23bf177a3696e6a519311e56f] => 1756450445
[_oembed_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] =>
[_oembed_time_4a052b38e1abf423dfe976f52881bf60] => 1756450446
[_oembed_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] =>
[_oembed_time_3a6aa69447b1eae9bdf312121e294683] => 1756480071
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757345804
[_oembed_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] =>
[_oembed_time_9ee72726ed222aca944754ed63115f58] => 1757834477
[_oembed_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] =>
[_oembed_time_d6b206274433ae9d3da9cc09546b36ba] => 1758985947
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759409605
[_oembed_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] =>
[_oembed_time_e310b347c08b4baede7c6baa2e7481ea] => 1759409605
[_oembed_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] =>
[_oembed_time_c99cdd9d52a6b80a01c47e19aa2f2233] => 1760532387
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761307605
[_oembed_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] =>
[_oembed_time_b172b3fe7c5e4ceff36069cad5339115] => 1761307605
[_oembed_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] =>
[_oembed_time_92d9ea71bb68ee7344f0c8d33b5994a1] => 1761407391
[_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
[_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1761932387
[_oembed_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] =>
[_oembed_time_9fcf6c30a732121475d1008d531cc4fa] => 1762188597
[_oembed_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] =>
[_oembed_time_dbaf6e980759aa5c435bc3636f801924] => 1762188597
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1762188597
[_oembed_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] =>
[_oembed_time_45e6c3b854b983b332482ab3f7b2a685] => 1763629163
[_oembed_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] =>
[_oembed_time_76d3df0a1578b7cfceee654a1be04f7e] => 1763629164
[_oembed_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] =>
[_oembed_time_15e90dcdc5f2515436c297c5b6255196] => 1763629164
[_oembed_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] =>
[_oembed_time_e25f75194d5f11733408fcab9dfcae39] => 1763984858
[_oembed_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] =>
[_oembed_time_408971589f7e6e7117ecf63903cfcdde] => 1763984858
[_oembed_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] =>
[_oembed_time_0c3e6f00acbc87bf78b24df963cb3123] => 1763984858
[_oembed_54ee33f4670482594289918f98d4489a] =>
[_oembed_time_54ee33f4670482594289918f98d4489a] => 1763984859
[_oembed_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] =>
[_oembed_time_1dfe5b9c52bcea6ed0fb6087c130dddd] => 1763984859
[_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] =>
[_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764349084
[_oembed_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] =>
[_oembed_time_6eab90ec5f92d11696d628cdc014248c] => 1764349084
[_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] =>
[_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764349084
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1764349084
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 18859
[1] => 338
[2] => 16974
)
[tags_name] => Array
(
[0] => családi nap
[1] => KMKSZ
[2] => Szolyva
)
)
[8] => Array
(
[id] => 158724
[content] =>
A Mathias Corvinus Collégium Fiatal Tehetség Program kárpátaljai központjának vezetői szabadtéri családi napra és közös filmnézésre hívták össze a közösség tagjait Beregszászon a Barátság stadionban. Ezúttal a piknik mellett számos érdekes programmal is kedvesedtek az MCC-s fiataloknak. Az elmúlt években egyre kevesebb közösségi programot lehetet létrehozni, hiszen előbb a koronavírus, majd a háború árnyéka nehezítette meg a közösségépítést. Az MCC-sek ebben a nehéz időszakban is igyekeztek olyan programokat megvalósítani, amelyek a fiataljaik számára is építő jellegűek lehetnek.
[type] => post
[excerpt] => A Mathias Corvinus Collégium Fiatal Tehetség Program kárpátaljai központjának vezetői szabadtéri családi napra és közös filmnézésre hívták össze a közösség tagjait Beregszászon a Barátság stadionban.
[autID] => 13
[date] => Array
(
[created] => 1692722400
[modified] => 1692720786
)
[title] => MCC családi nap a Barátság stadionban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=158724&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158724
)
[aut] => zsuzsa
[lang] => hu
[image_id] => 158725
[image] => Array
(
[id] => 158725
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc.jpg
[original_lng] => 148526
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/mcc.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1692709989:13
[_oembed_c19563a5b64cbf52c415f1308ac4b633] =>
[_oembed_time_c19563a5b64cbf52c415f1308ac4b633] => 1692709975
[_thumbnail_id] => 158725
[_edit_last] => 13
[views_count] => 2051
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d20baf45630366a32b76894c55c71d79] =>
[_oembed_time_d20baf45630366a32b76894c55c71d79] => 1692711607
[_oembed_31ece0cdf42fc4561561040e97f8205b] =>
[_oembed_time_31ece0cdf42fc4561561040e97f8205b] => 1692711608
[_oembed_9fb1764a219915433bba82b8c7b3438e] =>
[_oembed_time_9fb1764a219915433bba82b8c7b3438e] => 1692711608
[_oembed_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] =>
[_oembed_time_83c4da76bd1036b8af8e3da03737bdb1] => 1692711608
[_oembed_4f1bd0415d21b97bcde01e1d59653bd1] =>
[_oembed_time_4f1bd0415d21b97bcde01e1d59653bd1] => 1692711608
[_oembed_a50f671478b47ba0af55003bbab54e47] =>
[_oembed_time_a50f671478b47ba0af55003bbab54e47] => 1697813169
[_oembed_70d9afc39745323eb7f30b307c9b38fa] =>
[_oembed_time_70d9afc39745323eb7f30b307c9b38fa] => 1700298323
[_oembed_dced71770753c7186170c07037cf8901] =>
[_oembed_time_dced71770753c7186170c07037cf8901] => 1703773356
[_oembed_5708e166ac89c2893decc43e60ce19af] =>
[_oembed_time_5708e166ac89c2893decc43e60ce19af] => 1708289057
[_oembed_93eadb973d13f1bdbc291a09c5d35bba] =>
[_oembed_time_93eadb973d13f1bdbc291a09c5d35bba] => 1709636176
[_oembed_988d4d5ae3b556a1a4eb600853f80fbb] =>
[_oembed_time_988d4d5ae3b556a1a4eb600853f80fbb] => 1711055375
[_oembed_b4cb3d026e595da24c24b7dfee3ab697] =>
[_oembed_time_b4cb3d026e595da24c24b7dfee3ab697] => 1711055375
[_oembed_4455b841ec5a414232d93159ab404fb4] =>
[_oembed_time_4455b841ec5a414232d93159ab404fb4] => 1711870672
[_oembed_2166f25b75b7c8a181b2fe423dc25303] =>
[_oembed_time_2166f25b75b7c8a181b2fe423dc25303] => 1713093791
[_oembed_6a7a1580b4abcc811da879d607f54f27] =>
[_oembed_time_6a7a1580b4abcc811da879d607f54f27] => 1713093791
[_oembed_616f36249a698392a6b4a7df85694e3e] =>
[_oembed_time_616f36249a698392a6b4a7df85694e3e] => 1713093791
[_oembed_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] =>
[_oembed_time_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] => 1716054594
[_oembed_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] =>
[_oembed_time_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] => 1716054595
[_oembed_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] =>
[_oembed_time_1b9c48eb66d0b6b401e2632b9992cd2c] => 1717147758
[_oembed_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] =>
[_oembed_time_43545da29c9ebce9377e1bd640f6d606] => 1717147758
[_oembed_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] =>
[_oembed_time_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] => 1717661840
[_oembed_89d3c545b741606371b76e0db4f54c74] => {{unknown}}
[_oembed_48adb925bf1da5700d7de1f8304c022c] =>
[_oembed_time_48adb925bf1da5700d7de1f8304c022c] => 1719519929
[_oembed_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] =>
[_oembed_time_56b8d3be8568796e6f6d518bf4cf9dc6] => 1719519929
[_oembed_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] =>
[_oembed_time_e14f41253afad04ab15b4104a41aaeb8] => 1719519929
[_oembed_88a9c3407871a2e232d7d40c83827ad1] => {{unknown}}
[_oembed_09da9affe7d2567a89af59704ef66c16] => {{unknown}}
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1719838440
[_oembed_705a4c496e2c5ee63dc91d78aee9f10b] =>
[_oembed_time_705a4c496e2c5ee63dc91d78aee9f10b] => 1719838440
[_oembed_5a9558721a4e7c41f7ae6f0db103cf59] =>
[_oembed_time_5a9558721a4e7c41f7ae6f0db103cf59] => 1720761864
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1721978408
[_oembed_49bb64c0bb66905efc7e69d9de399c15] =>
[_oembed_time_49bb64c0bb66905efc7e69d9de399c15] => 1722864109
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1726864780
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1729846707
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1729846707
[_oembed_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] =>
[_oembed_time_3613c1f8e02f7f23f1c21ff01ffd4449] => 1731514274
[_oembed_ca1f8bf7bbd534e20bcdf673a6414d73] =>
[_oembed_time_ca1f8bf7bbd534e20bcdf673a6414d73] => 1732262858
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733908482
[_oembed_b48dfc3e4dff968c3f1480dd5e349a14] =>
[_oembed_time_b48dfc3e4dff968c3f1480dd5e349a14] => 1733908482
[_oembed_79ce763f0b6d527f4cffdfd5a1f5c957] =>
[_oembed_time_79ce763f0b6d527f4cffdfd5a1f5c957] => 1735216732
[_oembed_7b02a3290165e36283dbf3e6fc89d4aa] =>
[_oembed_time_7b02a3290165e36283dbf3e6fc89d4aa] => 1735216732
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1740319723
[_oembed_15ae586a6b4763b1ad0e56e2b5489144] =>
[_oembed_time_15ae586a6b4763b1ad0e56e2b5489144] => 1741156280
[_oembed_ad4e3e0f1e433f100cd0fbca59618de9] =>
[_oembed_time_ad4e3e0f1e433f100cd0fbca59618de9] => 1744053017
[_oembed_93aaaf9d068ffa3b68294e1da6615b87] =>
[_oembed_time_93aaaf9d068ffa3b68294e1da6615b87] => 1744053018
[_oembed_7efffdb18ec5ad3d925eb66df307e7c9] =>
[_oembed_time_7efffdb18ec5ad3d925eb66df307e7c9] => 1744053018
[_oembed_8ac662b71d99e1d05cc76291830cede0] =>
[_oembed_time_8ac662b71d99e1d05cc76291830cede0] => 1744053018
[_algolia_sync] => 831788592002
[_oembed_7cc39fd35f1680d95dbcb6d280e81eb1] =>
[_oembed_time_7cc39fd35f1680d95dbcb6d280e81eb1] => 1746950292
[_oembed_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] =>
[_oembed_time_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] => 1746950292
[_oembed_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] =>
[_oembed_time_d6a2c4ae0e9065b25218018ffe35fe1f] => 1747928962
[_oembed_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] =>
[_oembed_time_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] => 1747928962
[_oembed_0698de9cb334a5111148f27c0a3fc29d] =>
[_oembed_time_0698de9cb334a5111148f27c0a3fc29d] => 1748796757
[_oembed_3c228819d1f5f9726edf056e51ed0cd8] =>
[_oembed_time_3c228819d1f5f9726edf056e51ed0cd8] => 1748796757
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1749999993
[_oembed_2696372684e40543b6263c2eacbcee56] =>
[_oembed_time_2696372684e40543b6263c2eacbcee56] => 1750933241
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1753509400
[_oembed_881eba77189dae37de8d72da1eda11d9] =>
[_oembed_time_881eba77189dae37de8d72da1eda11d9] => 1757159786
[_oembed_ecf93f0f46bc6dba9cf3c55c4378faa6] =>
[_oembed_time_ecf93f0f46bc6dba9cf3c55c4378faa6] => 1757605345
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1757605345
[_oembed_aa300d47076568a19e8ab398211c5e58] =>
[_oembed_time_aa300d47076568a19e8ab398211c5e58] => 1759226192
[_oembed_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] =>
[_oembed_time_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] => 1760166554
[_oembed_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] =>
[_oembed_time_823afc6319e726c170e7cbeea7af8854] => 1760530448
[_oembed_39eb426c5b962aec21ef316ef0a80329] =>
[_oembed_time_39eb426c5b962aec21ef316ef0a80329] => 1762559825
[_oembed_228785345b33e8db8bf46a3450817509] =>
[_oembed_time_228785345b33e8db8bf46a3450817509] => 1763554099
[_oembed_c03fc0c191cbbf78fa48231cb0b2ace2] =>
[_oembed_time_c03fc0c191cbbf78fa48231cb0b2ace2] => 1763554100
[_oembed_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] =>
[_oembed_time_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] => 1763554100
[_oembed_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] =>
[_oembed_time_5f6c0a3633c01a1751731a5a28d86af0] => 1764424813
[_oembed_17c20aeac4b6cf85209e4fd84fcfe18b] =>
[_oembed_time_17c20aeac4b6cf85209e4fd84fcfe18b] => 1764424814
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1764424814
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 596
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Érdekes
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 18859
[1] => 272210
[2] => 629115
)
[tags_name] => Array
(
[0] => családi nap
[1] => MCC
[2] => piknik
)
)
[9] => Array
(
[id] => 158636
[content] =>
A nyár végéhez – és az új tanév kezdetéhez – közeledve az MCC – Kárpátalja csapata úgy döntött, az egész családnak szóló közös alkalmat biztosít, így augusztus 20-án családi napot szerveztek a beregszászi Barátság Stadionban.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központjának programjai nagy népszerűségnek örvendenek a kárpátaljai fiatalok körében, kurzusaiknak köszönhetően pedig nemcsak a tudományos kifejezésektől, a különböző szakemberek érdekes előadásaitól és szórakoztató tehetséggondozó foglalkozásoktól hangos a környék, hanem vidámsággal és jókedvvel is hozzájárulnak a város sokszínű hangulatához.
A délutáni órákban egymás után sorra érkeztek meg a stadion területére az érdeklődők, akiknek számos lehetőség nyílt arra, hogy ebben a nehéz időszakban kicsit kikapcsolódjanak, minőségi időt töltsenek el egymás társaságában, barátkozzanak. A legfiatalabbakat hatalmas ugrálóvár, körhinta és arcfestés várta, de szabadon birtokba vehették a stadion játszóterét is, a kamaszok kipróbálhatták a lézerharcot, a darts- és buborékfocit, miközben a felnőttek megbeszélték egymással a mindennapi dolgokat.

„Az egész nyarat azzal töltjük, hogy a gyerekeket megpróbáljuk olyan táborozási lehetőségekkel ellátni, ahol valóban ki tudnak kapcsolódni és felkészülni az előttük álló következő tanévre” – magyarázta a sajtónak Dobsa Beáta, az MCC beregszászi régióvezetője, aki mint mondta, korábbi években rendszerint családi moziesttel zárták a nyarat, ezúttal viszont kibővítve a közös filmnézést, egy programokban gazdag családi délutánt szerveznek, ahol egyszerre ismerhetik meg az MCC tevékenységét, s melyen programokkal szolgálnak a gyerekek tehetségének fejlesztése, segítése és támogatása érdekében.
„Arra törekedtünk, hogy a rendezvénnyel mindenkit megszólítsunk a kisgyermekektől a nagyszülőkig, hogy mindenki megtalálhassa a számára legérdekesebb és legkellemesebb kikapcsolódási lehetőséget. Annak ellenére, hogy sajnos gondterhelt időket élünk, nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy látjuk, minden nehézség ellenére erősen él a kárpátaljai magyar közösség, hiszen most is nagyon szép számban tudtunk összegyűlni” – konstatálta Dobsa Beáta.


Érdemes azt is megjegyezni, hogy bár javában zajlanak az előkészületek a következő tanév programjai kapcsán, az MCC rendkívül erős tanévet zárt 234 diákkal. „Egy nagyon erős tanévet zárt az MCC Kárpátalján, de úgy érzem, a következőkben még intenzívebb és gazdagabb programsorozattal tudunk szolgálni. Nagyon sok élményprogrammal, rendezvénnyel készülünk. Olyan előadókat várunk, akiktől kicsik és nagyok egyaránt sokat tudnak tanulni” – fűzte hozzá a beregszászi régióvezető.
Szeptember minden évben egy meglehetősen aktív időszak a csapat számára, hiszen a hónap első hétvégén válogatják be azt az újabb szerencsés 25 FIT-es diákot, akik 2023-tól az MCC-család tagjai lehetnek. A leköszönő, volt Fiatal Tehetség Programban részt vevő fiatalokat pedig nagy szeretettel várják a Középiskolás Programba. Dobsa Beáta elmondása szerint bízik abban, hogy a programokhoz csatlakozók száma évről évre növekszik majd, és Beregszászon túl más kárpátaljai településekre is el tudják vinni programjaikat.


„Az MCC élethosszig tartó tanulást biztosít a diákok számára” – szögezte le a kárpátaljai régióvezető, ismertetve: ennek első foka a négy éven át tartó Fiatal Tehetség Program, melybe az 5. osztály elvégzése után lehet regisztrálni. A tanulók ezt követően bekapcsolódhatnak a Középiskolás Programba, mely szintén 3-4 éven át lehetnek részesei. Magyarországon ezután a fiatalok jelentkezhetnek az Egyetemista Programba. Erre nálunk eddig nem volt lehetőség, azonban tervben van a program elindítása vidékünkön is, hiszen azok a diákok, akik hét évvel ezelőtt az elsők között jelentkeztek az MCC Beregszászban elindult képzésére, a következő tanévben fejezik be a Középiskolás Programot. Emellett számos posztgraduális képzést biztosítanak diákjaiknak: több mint három éve működik a középiskolás mentorprogram, valamint ötödik éve nagy sikernek örvend a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző. „Bízom benne, hogy a jövőben más posztgraduális képzéssel is kedveskedhetünk a kárpátaljai közösségnek, hogy aztán néhány éven belül megvalósíthassuk a nagy álmunkat, hogy 10-től 99 éves korig mindenki megtalálhassa nálunk a számára megfelelő programot” – fogalmazott Dobsa Beáta. Mindemellett különböző programokat – könyvbemutatókat, konferenciákat, tartalmas előadásokat – szerveznek az MCC tevékenysége iránt érdeklődők számára is. Szeptember 24-én például dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó tart majd előadást az MCC új épületében.


A családi nap végül több száz látogatót vonzott. Napnyugta után a rendezvény szabadtéri filmvetítéssel zárult: a jelenlévők ezúttal az Indul a bakterház című ismert magyar tévéfilmet nézték meg.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A nyár végéhez – és az új tanév kezdetéhez – közeledve az MCC – Kárpátalja csapata úgy döntött, az egész családnak szóló közös alkalmat biztosít, így augusztus 20-án családi napot szerveztek a beregszászi Barátság Stadionban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1692702480
[modified] => 1692699107
)
[title] => Színes programokkal várták az érdeklődőket az MCC családi napján Beregszászban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=158636&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158636
[uk] => 158673
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 158638
[image] => Array
(
[id] => 158638
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 1384518
[original_w] => 2560
[original_h] => 1706
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/dsc-9345-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1706
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1692700593:2
[_thumbnail_id] => 158638
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4001
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1fe48b336555b5b11d44c3c0c96e4aeb] =>
[_oembed_time_1fe48b336555b5b11d44c3c0c96e4aeb] => 1692688275
[translation_required_done] => 1
[_oembed_c19563a5b64cbf52c415f1308ac4b633] =>
[_oembed_time_c19563a5b64cbf52c415f1308ac4b633] => 1692779739
[_oembed_9543b5095417d6155ee481cc8919c58f] =>
[_oembed_time_9543b5095417d6155ee481cc8919c58f] => 1694013432
[_oembed_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] =>
[_oembed_time_2a6ce97dc82e37ae7a5f32f2947d150b] => 1695982087
[_oembed_188877923b51c774021fd08a1fc93dba] =>
[_oembed_time_188877923b51c774021fd08a1fc93dba] => 1697015246
[_oembed_baa62a0a2a9f9d76de3880a2b32e2ca0] =>
[_oembed_time_baa62a0a2a9f9d76de3880a2b32e2ca0] => 1697468913
[_oembed_c6dcb2bdf0a23cbac9bbb47a236adb0f] =>
[_oembed_time_c6dcb2bdf0a23cbac9bbb47a236adb0f] => 1698218304
[_oembed_3421bc26073e7fa60dede21fa63d8cd8] =>
[_oembed_time_3421bc26073e7fa60dede21fa63d8cd8] => 1699453510
[_oembed_1db001c813941b0ae7a928355b5fbfdf] =>
[_oembed_time_1db001c813941b0ae7a928355b5fbfdf] => 1699453510
[_oembed_ac94499ee5a5fad4a4f36e5312075f51] =>
[_oembed_time_ac94499ee5a5fad4a4f36e5312075f51] => 1699453510
[_oembed_6717c0f6193aa9a7d3948270545d72b9] =>
[_oembed_time_6717c0f6193aa9a7d3948270545d72b9] => 1699453510
[_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] =>
[_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1699626872
[_oembed_4bc9e63e36930628ec2b1a926152170b] =>
[_oembed_time_4bc9e63e36930628ec2b1a926152170b] => 1700851944
[_oembed_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] =>
[_oembed_time_59b8fbc3813a240b3cd9ab2342926295] => 1702109156
[_oembed_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] =>
[_oembed_time_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] => 1703258724
[_oembed_89ff5a7cbbb0a4932d31fb72d3d8a7a0] =>
[_oembed_time_89ff5a7cbbb0a4932d31fb72d3d8a7a0] => 1703258725
[_oembed_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] =>
[_oembed_time_9f0fce1cb284dbbf6f8f33f8a5102b1a] => 1704393498
[_oembed_ec78b24775edc77c15596a51714d29ff] =>
[_oembed_time_ec78b24775edc77c15596a51714d29ff] => 1704393499
[_oembed_6973d7216bd16855a0eeb1a964d6887f] =>
[_oembed_time_6973d7216bd16855a0eeb1a964d6887f] => 1704393499
[_oembed_2e2626cf676f23dc3194c414d15e81ff] =>
[_oembed_time_2e2626cf676f23dc3194c414d15e81ff] => 1706603473
[_oembed_6c5c3b2fd7c111eda91344b3e546f924] =>
[_oembed_time_6c5c3b2fd7c111eda91344b3e546f924] => 1706603473
[_oembed_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] =>
[_oembed_time_c9280b97c401f9a4d457720f5a697726] => 1706688504
[_oembed_010bf4643501d1ce3ac762e9e1d3220f] =>
[_oembed_time_010bf4643501d1ce3ac762e9e1d3220f] => 1706956128
[_oembed_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] =>
[_oembed_time_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] => 1708029533
[_oembed_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] =>
[_oembed_time_5e32079abe56b4003dac35a709c7bed2] => 1709292841
[_oembed_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] =>
[_oembed_time_85ff1a2c95588a13414247d67fdf0b75] => 1710181564
[_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] =>
[_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1710181565
[_oembed_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] =>
[_oembed_time_d2f881ea2f8b4743800dec95e683a0c0] => 1711113803
[_oembed_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] =>
[_oembed_time_f3a8b1be004f5042349768009caca6fa] => 1711113803
[_oembed_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] =>
[_oembed_time_e0a3774200a65eb8f4449eb4e2bdb463] => 1712059604
[_oembed_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] =>
[_oembed_time_f88ae1b67d488103ccc71546de8613ef] => 1712059604
[_oembed_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] =>
[_oembed_time_bd5e77354177aa0af1c4562b501869fe] => 1712059605
[_oembed_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] =>
[_oembed_time_2027863da1dfff0307d1651a0e3a6c80] => 1712059605
[_oembed_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] =>
[_oembed_time_fbbf93096121beadd2c8491be2d7267d] => 1712151192
[_oembed_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] =>
[_oembed_time_043d244610db3ac0ef639f1a2ccd72d0] => 1713340884
[_oembed_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] =>
[_oembed_time_baea0d5102967f58389ef73bf931b26b] => 1713340884
[_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] =>
[_oembed_time_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => 1713456526
[_oembed_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] =>
[_oembed_time_5edf608944d566e9f539f5bfa9d68566] => 1713456526
[_oembed_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] =>
[_oembed_time_5de9535fe56e97bda67ea764cca222e2] => 1713792655
[_oembed_2eb3f94a7f44960c1e5aae75aef92fc8] =>
[_oembed_time_2eb3f94a7f44960c1e5aae75aef92fc8] => 1714658372
[_oembed_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] =>
[_oembed_time_4d3068c621f121a678036c9fc590c501] => 1714890119
[_oembed_824ede91e51221df718aa05de08ae009] =>
[_oembed_time_824ede91e51221df718aa05de08ae009] => 1714890119
[_oembed_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] =>
[_oembed_time_96d57f3c1544e290c1130f1e0c40e1a6] => 1714890119
[_oembed_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] =>
[_oembed_time_0571e8ac54ea7cb021d9ab3ee3d9ac3d] => 1714890120
[_oembed_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] =>
[_oembed_time_d04e70293856cb06dc73ea7015287b17] => 1714890120
[_oembed_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] =>
[_oembed_time_6d37a61ae72a2cef29d56788ac0a468b] => 1714890120
[_oembed_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] =>
[_oembed_time_ef468792971717a5e2e99add11ba1c61] => 1715518747
[_oembed_fed3bf51e4f9360dcc00960cd348c81d] =>
[_oembed_time_fed3bf51e4f9360dcc00960cd348c81d] => 1716793723
[_oembed_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] =>
[_oembed_time_e6e60a13af7f65e783cbf25811eda6ba] => 1717251900
[_oembed_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] =>
[_oembed_time_6a3de76e1d55510af79b56cfffb212c4] => 1717251900
[_oembed_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] =>
[_oembed_time_a652fffddb0034b33ca7f4e7049bb9f6] => 1717251900
[_oembed_981d6ab4e20d9253067b2fa85ecb7fc7] =>
[_oembed_time_981d6ab4e20d9253067b2fa85ecb7fc7] => 1717512955
[_oembed_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] =>
[_oembed_time_f5248ff3381bac46648167d18c940ca5] => 1717512955
[_oembed_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] =>
[_oembed_time_587d77263deb10fd1f5b412e3052f3bd] => 1717697756
[_oembed_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] =>
[_oembed_time_21a3572bc0503fb1716546d3e52a2f6d] => 1718201481
[_oembed_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] =>
[_oembed_time_7cd4433b524cd34d1fb460fd26b01006] => 1718549727
[_oembed_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] =>
[_oembed_time_90142ef9c6f242248d7eb1d4a813249e] => 1719405975
[_oembed_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] =>
[_oembed_time_f0c713d395d8eb15bad0e8daf083d8d3] => 1719409523
[_oembed_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] =>
[_oembed_time_edba9445e429821d0fcf3c4c41f6e6a0] => 1720000605
[_oembed_79f83570452ef797423f1a068723ca61] =>
[_oembed_time_79f83570452ef797423f1a068723ca61] => 1720000605
[_oembed_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] =>
[_oembed_time_fb911e1fa5d4aa388bbace3dc0017293] => 1720000605
[_oembed_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] =>
[_oembed_time_9dbf3ffc0aed311bb3b2ad5b3ab20f6f] => 1720000605
[_oembed_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] =>
[_oembed_time_d72b1ce081741e961eba2a916e5befa0] => 1720000605
[_oembed_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] =>
[_oembed_time_39cba78706542d231e05e42eac2b9292] => 1720810148
[_oembed_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] =>
[_oembed_time_3e7d510eaf34917c760f706d85727518] => 1720810149
[_oembed_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] =>
[_oembed_time_a2d1f0103ac9be461b472b88af8c527c] => 1720810149
[_oembed_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] =>
[_oembed_time_4b039a958edbd2305dae79a77a75f043] => 1720810149
[_oembed_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] =>
[_oembed_time_58b4d4dc294301cf4782c8b052f56a21] => 1722181526
[_oembed_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] =>
[_oembed_time_bb36ba10baeafb6ea8dfcbc0d2e8e276] => 1723311427
[_oembed_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] =>
[_oembed_time_bcf62c4dd7795367159d2e871ad7ab14] => 1723474069
[_oembed_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] =>
[_oembed_time_d64b6cc1d6e080dffd2d90819317d8d0] => 1724095945
[_oembed_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] =>
[_oembed_time_0b9328a8da4d21dc71657eee77f0aec8] => 1724488296
[_oembed_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] =>
[_oembed_time_a9d9374fa07fad981a2c15de95776e9a] => 1724488296
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1725102985
[_oembed_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] =>
[_oembed_time_878107462a6220f60c95eb230e6ab74a] => 1725393000
[_oembed_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] =>
[_oembed_time_35d334811b8036eed6109df8f7d36671] => 1725478489
[_oembed_6039df369bdc95302378526b4178ff95] =>
[_oembed_time_6039df369bdc95302378526b4178ff95] => 1726254104
[_oembed_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] =>
[_oembed_time_1a4dcf02a24b903bdfd80adee6a0d510] => 1726254104
[_oembed_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] =>
[_oembed_time_603e657a4091f24f2cecd5c91fd6b5f7] => 1726254104
[_oembed_f9bd578f4ecd378d98b65be3c1146c33] =>
[_oembed_time_f9bd578f4ecd378d98b65be3c1146c33] => 1728034544
[_oembed_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] =>
[_oembed_time_978a0c52c814582d38b96cacb3ab56f8] => 1729274251
[_oembed_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] =>
[_oembed_time_a06d6899b0c7b0a44e50f944ac6a7f88] => 1729276593
[_oembed_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] =>
[_oembed_time_3e815fe67f760e6199754d34aa0c2f69] => 1729591340
[_oembed_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] =>
[_oembed_time_63390ee880fd1dcec1a6c6a702b4e17f] => 1729768691
[_oembed_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] =>
[_oembed_time_5a4f25d35789e9cf44227ba12f3d4430] => 1729768691
[_oembed_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] =>
[_oembed_time_2830fb9a4c7871a25a4000f47944cb33] => 1732285834
[_oembed_318bec583b25369508083c293311816c] =>
[_oembed_time_318bec583b25369508083c293311816c] => 1732285834
[_oembed_56307b101e3562e087dadd35f51b3450] =>
[_oembed_time_56307b101e3562e087dadd35f51b3450] => 1734379127
[_oembed_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] =>
[_oembed_time_c2bf910f9fe4718a83cbf513b9e543d6] => 1737824143
[_oembed_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] =>
[_oembed_time_698a3735b6b80a49e177bb8ebc41a450] => 1738864729
[_oembed_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] =>
[_oembed_time_a612cd3c511214aeea744648ef561a32] => 1738864729
[_oembed_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] =>
[_oembed_time_2b0652d459f39b38cf3a07d6d98f04d1] => 1738864729
[_oembed_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] =>
[_oembed_time_38a6de09c080cbb500b75eaa97b83a2e] => 1740748149
[_oembed_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] =>
[_oembed_time_eee07ca78204e4973cf85343a6aab081] => 1740748149
[_oembed_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] =>
[_oembed_time_67b2918476f58f641b6be9526c395d78] => 1740748150
[_oembed_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] =>
[_oembed_time_d1de6dd0377eea104f82dd5231a5e301] => 1740768748
[_oembed_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] =>
[_oembed_time_5ea101be252f75a042619170c0d63ff1] => 1740768748
[_oembed_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] =>
[_oembed_time_fe16f226fa8de2b8600526af0f8cd5c3] => 1740768748
[_oembed_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] =>
[_oembed_time_bcd61043a31038f14c5efafe45ea18ff] => 1741594562
[_oembed_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] =>
[_oembed_time_ae711eed1f69f52dcda7a655ab628ef8] => 1742328703
[_oembed_bd25cef76f2620908f29ff40e44ef953] =>
[_oembed_time_bd25cef76f2620908f29ff40e44ef953] => 1742772073
[_oembed_9562e4f7c5a275b8d9a96c17fa111049] =>
[_oembed_time_9562e4f7c5a275b8d9a96c17fa111049] => 1742772073
[_oembed_fa0a5abe377e0bc9a8122d05968039d4] =>
[_oembed_time_fa0a5abe377e0bc9a8122d05968039d4] => 1743420263
[_algolia_sync] => 831788566002
[_oembed_35346e95998997e75518568b666da2a6] =>
[_oembed_time_35346e95998997e75518568b666da2a6] => 1744205419
[_oembed_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] =>
[_oembed_time_9c974a6d45af2c42b9f6ff7227bf8570] => 1744205419
[_oembed_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] =>
[_oembed_time_c5aa250517db36044bf34e4f647db127] => 1744205420
[_oembed_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] =>
[_oembed_time_dfd00a2c812121227970cc2de4e90dd5] => 1744269859
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1744789545
[_oembed_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] =>
[_oembed_time_50a5471afa6bf40826cec29a3db0cf21] => 1744789545
[_oembed_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] =>
[_oembed_time_92f4c0193869d7fea533a624b813760f] => 1744789545
[_oembed_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] =>
[_oembed_time_cc19cbd7d6524848573756caa901bd45] => 1744789545
[_oembed_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] =>
[_oembed_time_1a9bdcccb9f8fdc73c4a336a46928312] => 1745744827
[_oembed_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] =>
[_oembed_time_326a5723e2f4c04ccf9977d4351d1240] => 1746349940
[_oembed_11dbc77fc24a8266e990eb967bbb7ac5] =>
[_oembed_time_11dbc77fc24a8266e990eb967bbb7ac5] => 1746349940
[_oembed_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] =>
[_oembed_time_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] => 1746349940
[_oembed_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] =>
[_oembed_time_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] => 1746349940
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1746349940
[_oembed_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] =>
[_oembed_time_752e15aaa2810a210a3e5f92c61e38ef] => 1746349940
[_oembed_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] =>
[_oembed_time_c28c59bcb5c0140c7445a7a104bb4cfc] => 1747392902
[_oembed_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] =>
[_oembed_time_2a006b147d34daa23acf739aff2d7d50] => 1747392902
[_oembed_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] =>
[_oembed_time_e982d0ab4459f314466e36e4ff16037d] => 1747392902
[_oembed_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] =>
[_oembed_time_fc72496835ac29fb9e75cd3cbc1e2f30] => 1747583413
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749303881
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1749303882
[_oembed_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] =>
[_oembed_time_6f026fe69e30226c0f8bf62660a087c1] => 1749303882
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1749303882
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1749303882
[_oembed_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] =>
[_oembed_time_8c3e6251311325317ed316d6d6a99fde] => 1749888728
[_oembed_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] =>
[_oembed_time_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] => 1751349737
[_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
[_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1751480975
[_oembed_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] =>
[_oembed_time_8bb0aa64f82001ff0e589a9ee9a94a30] => 1753467107
[_oembed_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] =>
[_oembed_time_b69d78b57a5e77d2156feff96f1954af] => 1753467108
[_oembed_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] =>
[_oembed_time_8e372ace6ecee0700bc47d7a6b3ff632] => 1753467108
[_oembed_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] =>
[_oembed_time_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => 1753467108
[_oembed_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] =>
[_oembed_time_1da862c57ffb7776993582abb0678e61] => 1753467108
[_oembed_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] =>
[_oembed_time_975fab465fc5a9d3824d571de34e3e1a] => 1754409493
[_oembed_93e63e202748aa56e78b31d4d8a3bab1] =>
[_oembed_time_93e63e202748aa56e78b31d4d8a3bab1] => 1754409493
[_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] =>
[_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1754633259
[_oembed_0194b7b4bec4972df5b9782ddd28f95a] =>
[_oembed_time_0194b7b4bec4972df5b9782ddd28f95a] => 1755020491
[_oembed_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] =>
[_oembed_time_666cd0c22cf47ec9103a568792c6a05c] => 1755020491
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1755020492
[_oembed_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] =>
[_oembed_time_84f8a11bc941696260f0d65c40c2fc02] => 1756905185
[_oembed_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] =>
[_oembed_time_5bdaa9c60978e0d789221f2ed16452d6] => 1756905186
[_oembed_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] =>
[_oembed_time_9a622a9c46a5e1197968a708eef7a046] => 1756906972
[_oembed_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] =>
[_oembed_time_31e3a86dbd002dbdf81737d12f3877aa] => 1756906972
[_oembed_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] =>
[_oembed_time_7c427f3115798c5e761aaed74e0d9e68] => 1756906972
[_oembed_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] =>
[_oembed_time_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] => 1758565193
[_oembed_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] =>
[_oembed_time_6e38f2c5a4b51b63a5268b876c901248] => 1759237201
[_oembed_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] =>
[_oembed_time_33125ddf1cc3cfcaaeaaf8d57233f10b] => 1759237201
[_oembed_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] =>
[_oembed_time_55d939f99c55d79089f0ae30533dcdbd] => 1759666215
[_oembed_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] =>
[_oembed_time_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] => 1759666215
[_oembed_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] =>
[_oembed_time_385f1c3ea936fb5dc80632c391a3d4e2] => 1759666215
[_oembed_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] =>
[_oembed_time_2a557f8b42cde8eb365da5a0fc9a59d6] => 1759666216
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1759666216
[_oembed_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] =>
[_oembed_time_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => 1761837238
[_oembed_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] =>
[_oembed_time_ce9bb0e4f8b6bd43d44750886a1db812] => 1761837238
[_oembed_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] =>
[_oembed_time_59a4e183b9093f5a80cc32df746b1cf3] => 1761837238
[_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
[_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1761837238
[_oembed_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] =>
[_oembed_time_5f19f71ffe8b5c9534816738e3db7dfa] => 1761837239
[_oembed_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] =>
[_oembed_time_c2c25f9f602b6ef8cab82b46e1a29505] => 1761837239
[_oembed_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] =>
[_oembed_time_14f6d52b24e794458985fa7711f69e00] => 1761837239
[_oembed_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] =>
[_oembed_time_9fde75db3b3ff3fd1f9ddee1b026ad0a] => 1761900128
[_oembed_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] =>
[_oembed_time_462507b4e2e756ef6fc646c4742cf4bc] => 1762612230
[_oembed_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] =>
[_oembed_time_3d1a4a3c2dceab4ab60c03b89dffdafd] => 1762612230
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762883790
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1763281808
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1763281808
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1763829652
[_oembed_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] =>
[_oembed_time_c81c11f4f8887e980499f3dbb3babfd8] => 1764141144
[_oembed_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] =>
[_oembed_time_11e791f4f6ef13f1dd8674a9a73e29ee] => 1764141144
[_oembed_222585cadec567c39c6381d51da61281] =>
[_oembed_time_222585cadec567c39c6381d51da61281] => 1764316018
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
)
[tags] => Array
(
[0] => 77
[1] => 18859
[2] => 2063
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszász
[1] => családi nap
[2] => Mathias Corvinus Collegium (MCC)
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 18859
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 10
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 18859
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
családi nap (2 Oldal)