Ukrajnában a Belügyminisztérium Szolgáltató Központja alegységeinek digitalizálásán dolgoznak. A polgároknak várhatóan lehetőségük lesz online vizsgázni a vezetői engedély elméleti részét illetően a Gyija alkalmazásban – jelentette be Mihajlo Fedorov, az innovációért, az oktatásért, a tudományért és a technológia fejlesztéséért felelős miniszterelnök-helyettes, Ukrajna digitális átalakításáért felelős minisztere a televízió egyik adásában, számolt be az Ukrinform.
„Jelenleg a szolgáltatói központok digitalizálásán dolgozunk, ezek azok a központok, amelyek a sofőröknek nyújtanak szolgáltatásokat. A miniszterrel (Ihor Klimenko belügyminiszter – szerk.) egy meglehetősen forradalmi dologban is megegyeztünk – ez egy pilot-projekt lesz, először egy béta teszt – online járművezetői vizsgák, tesztek, az elméleti részre vonatkozóan. A »mesterséges intelligenciát« is alkalmazzuk, amely kialakítja a személy viselkedési modelljét is. Minden lehetőséget elérhető lesz a jogosítvány megszerzéséhez, postai úton való kiküldésére, vagyis meg akarjuk szüntetni az emberek kommunikációját a szolgáltatói központokkal”, mondta Fedorov.
Hozzátette: a szolgáltatások egy részét már elindították, második rész véglegesítése folyamatban van.
Az alkalmazásban beszerezhető lesz az erre vonatkozó dokumentum, amelyet szükség esetén be lehet mutatni.
Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes bejelentette, a „Fegyverengedély” szolgáltatás hamarosan elérhető lesz a Gyija alkalmazásban. A béta tesztelés nemsokára befejeződik, és elérhető lesz a lakosság számára, közölte Fedorov a „Digitális lehetőségek a veteránok számára: hozzáférhetőség és tisztelet” tájékoztatón, számolt be az Ukrinform.
„Szeretnék bejelenteni egy olyan szolgáltatást a Gyijában, amely nem csak a veteránokat érinti, habár szerintem a veteránok körében is népszerű lesz. Ez a „fegyverengedély”. A közeljövőben remélem, hogy még ebben a hónapban elindítjuk. Jelenleg a béta tesztelés van folyamatban”, jegyezte meg Fedorov.
A miniszter szerint ez egy olyan átfogó szolgáltatás lesz, amely szerint nem csak a védelmi minisztériumhoz lehet majd benyújtani a fegyver tárolására, -szállítására, és -vásárlására vonatkozó engedélyre való kérelmet.
Az alkalmazásban is beszerezhető lesz az erre vonatkozó dokumentum, amelyet szükség esetén elegendő lesz bemutatni. Fedorov elmagyarázta, hogy semmilyen más engedélyt nem kell magánál tartania, kivéve a Gyijában szereplő QR-kódot.
A Gyija állami portálon már két újabb szolgáltatás érhető el a veteránok és családtagjaik számára – a háború következtében fogyatékossá vált személy státuszának nyilvántartása és az elhunyt katona családtagjának státusza – jelentette be Mihajlo Fedorov, a digitális átalakításért felelős minisztérium vezetője Telegramon.
Ezek a szolgáltatások elérhetőek:
a fogyatékosságot igazoló dokumentummal rendelkező veteránok számára;
az elesett honvédek férjei, feleségei, szülei és gyermekei számára, ha rendelkeznek a harci cselekményekben részvételt, a halálesetet és a családi köteléket igazoló dokumentumokkal.
„A státusz megszerzéséhez néhány kattintással be kell nyújtani a kérelmet a Gyijában. Nem kell további dokumentumokat begyűjteni, órákig sorban állni, és bürokratikus eljáráson keresztül menni, ahogy az korábban volt”, jegyezte meg Fedorov.
A Gyija állami alkalmazásban is elérhetőek a szakorvosokhoz szóló elektronikus beutalók, gyógyszerrecepteket és egyéb orvosi üzeneteket, beleértve a vény számát, a beváltási kódot és az orvosi beutaló kódját. Az alkalmazás lehetővé teszi továbbá az adatokhoz való hozzáférést, a személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulást, a gyógykezelési terv jóváhagyását stb., jelentette be Mihajlo Fedorov, a digitális átalakításért felelős miniszter. Az erre vonatkozó változtatásokat kormányhatározat hagyta jóvá. Olekszandr Packan elmondása szerint a Gyija alkalmazást minden második ukrán állampolgár használja. Ez egy kényelmes és gyors szerviz, amely lehetővé teszi a szükséges szolgáltatás online elérését. Ugyanakkor, ha valaki hozzászokott az E-Health egészségügyi alkalmazáshoz, ott is megkaphatja az orvosi beutalót. Emellett a hackertámadást követően felfüggesztett nyilvántartások munkájának újraindulásával a Gyijában újra elérhetőek olyan szolgáltatások, mint a járművek regisztrálása, egyéni vállalkozás bezárása, házasságkötése és más népszerű szolgáltatások, amelyek már megszokottá váltak a lakosság számára.
A gépkocsik regisztrációja szolgáltatás visszakerült a Gyija alkalmazásba. Mostantól újra lehet vásárolni vagy eladni autót az alkalmazás segítségével, számolt be a Gyija sajtószolgálata és Mihajlo Fedorov, az innovációért, az oktatás, a tudomány és a technológia fejlesztéséért felelős miniszterelnökhelyettes, Ukrajna digitális átalakításáért felelős minisztere.
„Megbeszélhetik találkozójukat a vevővel vagy az eladóval egy megfelelő időben és helyen. Néhány perc a Gyijában, kulcs és pénz átadása – és készen van. Az új műszaki igazolvány azonnal megjelenik a Gyijában, a kártya alapú pedig postai úton érkezik meg”, közölte Fedorov.
A Belügyminisztérium szolgáltató központja online fogadja a kérelmet, a műszaki igazolvány feltöltésre kerül a Gyijába, a kártya alapú műszaki igazolvány és az új rendszám pedig a postán vehető át.
A szolgáltatás igénybevétele néhány kattintás a Gyijában, és a megfelelő időpontra lehet tervezni az autó kifizetését. A szolgáltatás automatikusan ellenőrzi a gépkocsit, a vevőt és az eladót, a Gyija nem engedi át lopott vagy körözés alatt álló gépkocsi eladását. „A Gyija alkalmazás használatával való autóvásárlás azt is jelenti, hogy exkluzív DI sorozatú rendszámot lehet igényelni. Ezt csak akkor kaphatja meg a vevő, ha a Gyiján keresztül vásárol autót”, tette hozzá Fedorov.
Újra megjelent a digitális tanúsítványokhoz való hozzáférés a Gyija alkalmazásban. Átmenetileg elérhetetlenek voltak az állami nyilvántartásokat ért nagyszabású orosz kibertámadás miatt – jelentette be Mihajlo Fedorov digitális átalakulásért felelős miniszterelnök-helyettes Telegramon.
„Eltehetik polcaikra a papíralapú dokumentumokat, a születési, válási, házassági és névváltoztatási tanúsítványok nyilvántartása ismét elérhető a Gyijában” – mondta Fedorov.
Arra kérte a polgárokat, hogy lépjenek be az alkalmazásba, és ellenőrizzék.
Megjegyezte, hogy a Gyija alkalmazásban újra elérhető a születési, házassági, válási és névváltoztatási tanúsítványok nyilvántartása.
Az alacsony jövedelmű gyermekes családok, a belső menekültek közül azok a gyermekes családok, akik az államtól kifizetéseket kapnak, valamint az I. csoportba tartozó fogyatékkal élő személyek egyszeri pénzügyi támogatást kapnak az államtól 6500 hrivnya összegben minden gyermek után. Jelenleg a régióban több mint 110 ezer ember részesül különféle állami támogatásban, ami több mint 20 támogatási programot jelent. További 126 ezer embert hivatalosan belső menekültként tartanak nyilván, közülük 18 500-an jogosultak kifizetésekre. Ezenkívül Kárpátalján több mint 7000 alacsony jövedelmű család részesül állami támogatásban. Ezek közül a családok közül kerülnek ki azok, akiknek 6 és fél ezer hrivnyát utalnak majd át. A kiberrendőrség szerint a „Meleg tél” program kormányzati támogatásával párhuzamosan a csalók is aktívabbá válhatnak. Az idei év első 11 hónapja alatt Kárpátalján több mint háromezren váltak a csalók áldozatává. A bűncselekmények 40 százalékát sikerült felderíteni. A rendőrök hangsúlyozzák, hogy a tolvajok fő célja a személyes adatokhoz és a banki információkhoz való hozzáférés. Ehhez adathalász linkeket és pszichológiai manipulációt használnak. Annak érdekében, hogy ne dőljenek be a csalóknak, a kiberrendőrség nyomatékosan ajánlja, hogy ne kattintson kétes linkekre, csak megbízható online forrásokat és a kormányhivatalok és strukturális osztályok hivatalos oldalát használja, az engedélyezési folyamatot kizárólag a biztonságos Gyija alkalmazásban végezze el, és ne adja ki a bankkártya adatait harmadik félnek. Ezenkívül a csalók gyakran a közösségi médiából szereznek információkat az adott személyről. A „Meleg tél” program keretében nyújtott kifizetés nem célzott, vagyis a kedvezményezett saját belátása szerint használhatja fel a pénzt. Nem tévesztendő össze az ezer hrivnyás „Téli támogatással”, amely Ukrajna minden állampolgára számára elérhető. A szociális támogatási programokra szánt forrásokat elkülönítették az állami költségvetésben. A megye évente mintegy 4 milliárd hrivnyát kap ezek kifizetésére az állami büdzséből.
December 1-től az alkalmazottak mozgósítás alóli felmentése csak a Gyija állami programon keresztül történik, közölte Mihajlo Fedorov digitális transzformációért felelős miniszter Telegramon.
Megjegyezte, hogy az alkalmazottaknak ehhez nem kell ledolgozniuk hónapokat – a vállalat azonnal kérelmezheti felmentésüket, miután állományba kerültek. Ugyanakkor az ilyen alkalmazott fizetésének meg kell haladnia a 20 ezer hrivnyát.
A vállalkozásoknak pedig február 28-ig kell megerősíteniük a kritikus infrastruktúra státuszukat. Ennek megerősítéséhez három feltételnek kell megfelelniük:
a vállalatban az átlagfizetés minimum 20 ezer hrivnya;
adótartozás hiánya;
harmadik kritériumot a vállalkozás választja ki: a Gyija alkalmazás adófizető rezidense /évi 1,5+ millió euró befizetett adó/32+ millió euró bevétel/a nemzetgazdaság vagy a kistérség szükségletei szempontjából fontos vállalkozás.
Fedorov hozzátette, hogy a dokumentumcsomagot az illetékes állami szervhez kell benyújtani.
A kormány ellenőrzést tart a kritikus infrastruktúra kulcsfontosságú vállalkozásainál a felmentett munkavállalók számának hirtelen növekedése miatt.
A Gyija honlapján közzétett bejegyzés értelmében a hadkötelesek felmentése ideiglenesen felfüggesztésre került az alkalmazásban a korábban felmentett állampolgárok ellenőrzése miatt.
Október 20-a reggele óta hibaüzenetet kaptak azok a felhasználók, akik megpróbálták igénybe venni az erre vonatkozó szolgáltatást a Gyijában.
„A rendszer az alábbi üzenetet adja ki: »A szolgáltatás ideiglenesen bezárt.« A hadkötelesek ellenőrzése november 15-ig folytatódik. A szolgáltatás visszaállítását illetően értesítést küldünk, figyeljék a frissítéseket”, áll a közleményben.
Az ukrán védelmi minisztérium korábban figyelmeztetett a kritikus infrastruktúra vállalkozásai auditálásának tervére a felmentett alkalmazottak számának hirtelen növekedése miatt.
A tárca hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés nem érintheti az új kérelmek jóváhagyásának folyamatát.
Augusztus 5-ig csaknem 120 000 ukrán hadköteles mentettek fel a mobilizáció alól a kritikus fontosságú vállalkozásokat a Gyija alkalmazásban, közölte az adatokat az ukrán Gazdasági Minisztérium sajtószolgálata.
„Az elektronikus felmentés automatizálta ezt a folyamatot, kényelmesebbé tette az üzleti élet résztvevői számára, és jelentősen csökkentette a várakozási időt. Folyamatban van a kritikus fontosságú vállalkozások listájának frissítési rendszere” – mondta Julija Szviridenko, a Gazdasági Minisztérium vezetője.
A tárca ismertette az alkalmazottak a Gyija alkalmazásban történő felmentésének algoritmusát:
a minisztériumok, a megyei adminisztrációk regisztrálják azon intézmények (hatóságok, vállalkozások, szervezetek), vállalkozások és szervezetek listáját az Egységes nyilvántartásba, amelyek a jogszabályoknak megfelelően felmenthetik munkavállalóikat a mobilizáció alól;
a cég vezetője a Gyija alkalmazáson keresztül nyújtja be a felmenteni kívánt alkalmazottak listáját, és elektronikus aláírással igazolja a kérelmet;
a rendszer automatikusan ellenőrzi, hogy a személy hivatalosan dolgozik-e, és hogy az adatai szerepelnek-e az Oberih-nyilvántartásban;
pozitív döntés esetén a rendszer a felmentett hadkötelest automatikusan áthelyezi a speciális katonai nyilvántartásban a felmentés idejére.
A gazdasági tárca hozzátette, hogy papír alapú dokumentumok alapján is lehet igényelni a felmentést.