Az olasz egészségügyi tárca számításai szerint az új típusú koronavírus omikron variánsa okozta járványhullám a következő napokban érheti el a tetőzését, és az esetszámok csak márciustól csökkennek majd. Január 20-tól kötelező az oltás vagy a negatív teszteredmény a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is.
Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár a la Repubblica című napilap internetes televízió-csatornájának nyilatkozva szerdán kijelentette, hogy a következő két-három hétben a napi esetek, valamint a kórházban kezelt betegek száma „nagyarányú csökkenését várják”.
Hozzátette: hamarosan Olaszországban is elérik a közösségi immunitást (más néven: nyájimmunitást), amelynek köszönhetően „talán februárban lehetőség lesz a járványkorlátozások enyhítésére, ahogyan ez az Egyesült Királyságban most történik”. A sebészorvosból lett politikus emlékeztetett, hogy a járvány mostani hulláma sokkal később kezdődött el Olaszországban, mint az északabbra fekvő európai térségekben.
A SkyTG24 hírtelevíziónak nyilatkozó egészségügyi szakértők szerint az omikron variáns okozta negyedik hullám tetőzése január 23. körül várható. Hangsúlyozták, hogy az utóbbi napok esetszámai ingadozást mutatnak, ezért szerintük az esetszám lényeges süllyedése márciustól kezdődik el. A számítások szerint a tetőzést egyedül a gócpontként ismert Lombardia tartományban érték el, a délolasz régiókban azonban még távol vannak tőle.
Az utóbbi huszonnégy órában több mint 192 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, és 380 olasz hunyt el a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményei következtében. Hétfőn kevesebb mint százezer új fertőzöttet és 287 halottat regisztráltak, kedden 228 ezer új beteget diagnosztizáltak, és 434 volt a halottak száma.
A Draghi-kormány decemberi rendelkezései szerint csütörtöktől kötelező a védettségi igazolás a fodrászatokban és a kozmetikai szalonokban is, vagyis a vendégeknek bizonyítaniuk kell a legalább egy adag oltás felvételét. Annak hiányában negatív teszteredmény szükséges.
Február elsejétől kötelezővé válik az oltás az 50 év felettiek számára, valamint kizárólag oltottsági igazolással lehet majd belépni a közhivatalokba, bankokba, postára és az üzletekbe. Kivételt egyedül a gyógyszertárak és az alapvető árucikkeket áruló boltok jelentenek.
Olaszországban nem tették kötelezővé az oltakozást, az oltás nélküliek mindennapi élete mégis jelentős korlátozásokba ütközik a tömegközlekedéstől kezdve a munkavégzésig. Az oltás nélküliek számát 5,5 millióra teszik.
[type] => post [excerpt] => Az olasz egészségügyi tárca számításai szerint az új típusú koronavírus omikron variánsa okozta járványhullám a következő napokban érheti el a tetőzését, és az esetszámok csak márciustól csökkennek majd. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1642681860 [modified] => 1642642549 ) [title] => Már fodrászhoz is csak negatív teszttel mehetnek az oltatlanok Olaszországban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=87431&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 87431 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 87432 [image] => Array ( [id] => 87432 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588.jpg [original_lng] => 177020 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/fodrasz-covid-korona-429588.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1642635356:12 [_thumbnail_id] => 87432 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 3265 [_oembed_1aad0e21de0ac885c81ca2bb856d9ca9] => [_oembed_time_1aad0e21de0ac885c81ca2bb856d9ca9] => 1642635354 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c61f9b9906d9401dfaf4c1dc0d34e5cd] =>
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
A súlyos koronavírus-fertőzést követő évben megduplázódik a halál kockázata és a fertőzés hosszú távon is károsítja az egészséget – figyelmeztet egy amerikai kutatás. A halálozás megnövekedett kockázata a 65 év alatti betegek esetében volt nagyobb. A kutatás szerint a betegek egészségi állapota általánosságban véve romlott.
„Egy korábbi tanulmányban kimutattuk, hogy a súlyos állapotú koronavírusos betegeknél felépülésüket követően jelentősen nagyobb volt a kockázata annak, hogy a következő hat hónapban kórházba kerüljenek. Az új tanulmány ezt terjesztette ki a következő 12 hónap halálozási kockázatának vizsgálatára” – mondta Arch Mainous, a Floridai Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.
A Floridai Egyetemen a kutatók 13 638 tesztelt ember adatait vizsgálták, közülük 178 embernek súlyos fertőzése volt, 246 enyhe vagy közepes tünetekkel vészelte át a megbetegedést, a többiek pedig negatív eredményt produkáltak. A tanulmány szerint a súlyos állapotú betegeknél jelentősen nagyobb volt az esélye annak, hogy a következő egy év során meghalnak, és a tendencia különösen a 65 év alattiak körében volt szembetűnő.
Mivel ezek a halálesetek gyakran jóval a fertőzés elmúlása után következtek be, azokat sok esetben nem is hozták kapcsolatba a koronavírussal. A bekövetkezett halálesetek többsége nem a betegség gyakori szövődményeihez kapcsolódott, 80 százalékuknál legalábbis nem a vírussal összefüggésbe hozható halálokok következtében hunytak el a betegségen átesettek. Ez arra utal, hogy a betegek egészségi állapota általánosságban véve romlott.
„Mivel most már tudjuk, milyen jelentős a kockázata a koronavírus fel nem ismert szövődményének tekinthető halálozásnak, még éberebbnek kell lennünk a súlyos megbetegedések számának csökkentésében” – mondta Mainous. Erre jó módszernek tartja a védőoltás felvételét.
A koronavírus súlyos tüneteket és halált okozhat a veszélyeztetetteknél, különösen azoknál, akiknek alapbetegségük van. Egyeseknél a fertőzést követően hosszú Covid alakul ki, az olyan tünetek, mint a fáradtság és a légszomj, még hónapokkal a fertőzés elmúlása után is fennmaradhatnak.
Már két óra hosszat állnak sorban a halottaskocsik a kijevi krematórium előtt a koronavírus szövődményeiben elhunytak tetemével – közölte szerdán az ukrán parlament plenáris ülésén Mihajlo Raduckij, a törvényhozás egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajna az elhunytak számát tekintve szerdára már a második helyre került a világ országai között.
A politikus felszólította képviselőtársait, hogy járjanak elől jó példával, és aki még nem tette meg, oltassa be magát. Szavai szerint ugyanis a képviselőknek ha nem is a többsége, de sokan közülük még mindig nem vették fel a védőoltást. Hogy pontosan hányan, azt nem közölte. Raduckij szorgalmazta, hogy ismét szervezzenek oltást a parlament épületében a képviselőknek és az apparátus dolgozóinak. Ezenfelül rámutatott arra, hogy a képviselők 80 százaléka nem tartja be a kötelező maszkviselést az ülésteremben. Közben az egészségügyi minisztérium közzétette, hogy a múlt héten kórházba került Covid-betegek több mint 94 százaléka a védőoltás első dózisát sem kapta meg. Október 11–17. között 27 488 beteget szállítottak kórházba, közülük 25 893-an nem voltak beoltva.
Dmitro Kuleba külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján az ukrán oltáselleneseket tette felelőssé azért, hogy az Európai Unió Tanácsa nagy valószínűséggel ki fogja venni Ukrajnát a „zöld”, azaz biztonságos országok közül, amelyeknek állampolgárai szabadon utazhatnak be az EU területére. Szavai szerint az oltásellenesek felelőtlen magatartása miatt azok szenvednek, akik betartják az összes szabályt, és be vannak oltva, mégis megfosztják őket attól a lehetőségtől, hogy az uniós és más országokba utazhassanak.
Ukrajnában szerdára 18 912-vel 2 679 185-re nőtt az azonosított új fertőzöttek száma. A növekmény több mint 3300-zal haladja meg az előző napiét. Az elhunytaké 495-tel 61 843-ra, az aktív betegeké pedig csaknem 11 ezerrel 272 543-ra emelkedett. Az elmúlt napban 5468 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. Az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben egy nap alatt az elmúlt félévben a legtöbb, 1023 új beteget, valamint 29 elhunytat jegyeztek fel.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 658 010-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 549 891-en még csak az oltás első adagját vették fel. Kedden 226 587 embert oltottak be az országban, ami új rekordnak számít.
VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
Like millions of Ukrainians, our @USEmbassyKyiv team is once again taking shelter as Russia continues its callous and barbaric missile strikes on the people of Ukraine in an effort to leave the country cold and dark as we approach winter.
#Kyiv. Another high-rise residential building restored after #russian attack. ?? will never give up. We will spare no efforts to stop ?? aggression and not allow it to spread further. The more weapons we get, the more lives will be saved, the sooner justice will be served. pic.twitter.com/DydAPIH2eC
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Az adaptív karantén „sárga” zónáját vezethetik be szeptember 22-től Ukrajnában. Az erre vonatkozó kérdést szeptember 21-én vitatja meg a Technogén- és Környezetvédelmi és Rendkívüli helyzetek Állami Bizottsága, számolt be az Urjadovij portál.
Denisz Smihal kormányfő megjegyezte, egyben az adaptív karantén új szabályait is bevezetik, amelyek enyhítik a korlátozásokat azon gazdasági és oktatási intézményekben, ahol a személyzet 80%-a legalább első adaggal be van oltva.
„Megváltoztattuk a karanténhoz való hozzáállást, és engedélyeztük az ilyen intézmények működését, hogy ne fékezzük az országban a gazdasági és oktatási folyamatot. Az állam lehetővé tette, hogy minden állampolgárt ingyenesen olthassanak be különböző vakcinákkal. A védőoltás továbbra is prioritás a betegség terjedésének megakadályozásában” – mondta Smihal.
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
The official stamp contains a blistering message for the Russian president on the one-year anniversary of the invasion of Ukraine. https://t.co/B2fUZXCmfF
Ukrajnában a kórházak intenzív osztályain covidos betegek foglalják el az ágyak több mint 25%-át, de egyelőre ellenőrzés alatt van az egészségügyi rendszerre nehezedő terhelés az országban – közölte Mihajlo Raduckij, a Legfelső Tanács nemzetegészségügyi bizottságának elnöke, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Raduckij elmondta, hogy az országban az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás kontroll alatt van, az intenzíves ágyak 27%-a foglalt a kórházakban. Mint emlékeztetett, az oxigénnel ellátott ágyak 22 százalékát foglalják el koronavírusos betegek, míg a lélegeztetőgépek kihasználtsága jelenleg 10%.
A bizottsági elnök azt is elmondta, hogy az oxigénnel ellátott kórházi ágyak leginkább Csernyivci (55%) és Ternopil (40%) megyékben a legleterheltebbek.
President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
Ukrajnában jelenleg 161 000 aktív koronavírus fertőzöttet tartanak nyilván. A gyógyultak száma folyamatosan meghaladja az új fertőzöttekét. Az elmúlt 24 órában például 2600 új esetre 17500 gyógyult beteg jutott.
Választóvonalat húznak a kínai hatóságok a világ legmagasabb hegyének tetején, hogy megakadályozzák a 8848 méteres Mount Everestet (Csomolungma) kínai és nepáli oldalról meghódító hegymászók bármiféle keveredését és ezzel az esetleges koronavírus-fertőzés továbbadását, írja az MTI a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése alapján.
A közlemény szerint tibeti hegyi vezetők kisebb csoportja megy fel a csúcsra, hogy a már úton lévő alpinistákat megelőzve egy közelebbről nem részletezett elválasztóvonalat létesítsenek a talpalatnyi helyen a kínai és nepáli oldalról érkezők szétválasztására.
A kínai oldalon feljutó hegymászóknak szigorúan tilos átlépni a választóvonalat, bárkivel vagy bármivel érintkezni a nepáli oldalon.
Az Everest kínai – északi – oldaláról jelenleg 21 szigorúan ellenőrzött hazai hegymászó tart a csúcsra, további 17 kínai állampolgárnak az északi hegyoldalon való túrázásra adtak engedélyt. Elővigyázatosságból Kína idén nem engedte meg külföldieknek a Csomolungma megmászását a járványveszély miatt. Az országban gyakorlatilag felszámolták a pandémiát: pénteken 7, szombaton pedig csak 8 fertőzést jelentettek, mindet külföldről hazatérő kínaiak körében.
A szomszédos, valutahiánnyal küszködő Nepál 408 külföldinek adott ki engedélyt az Everest megmászására. Az országban jelenleg tombol a járvány: pénteken minden korábbinál több, 9023 új esetet regisztráltak. A nepáli hatóságok tagadják, hogy jelen lenne a koronavírus a Mount Everesten. Egy norvég hegymászó a múlt héten azt közölte az AP-vel, hogy covidos lett, ő azóta jobban van és elhagyta az országot.
A több évtizedes tapasztalattal rendelkező Ang Tshering nepáli serpa azt mondta az AP-nek, hogy lehetetlen bármiféle válaszfalat emelni a Csomolungma csúcsán, sőt az is elképzelhetetlen, hogy egy légzési problémákkal küszködő covidbeteg egyáltalán feljusson a csúcsra. A Mount Everest csúcsa körülbelül egy ebédlőasztalnyi terület, ahol a csúcshódítók rendszerint pár percet töltenek, fotókat készítve és gyönyörködve a 360 fokos panorámában.
VIDEO: ???? 'It was a beautiful flight down': S. African paraglider makes first legal flight off Everest
Daredevil Pierre Carter, 55, took off from near the summit of the world's highest mountain at an altitude of nearly 8,000 metres pic.twitter.com/Xgs6yHPZ8S
A vasárnapi adatok szerint Japánban ismét több hónapos rekordot döntött a súlyos koronavírusos fertőzöttek száma.
Január 27-én volt a legmagasabb – 1043 – a súlyos koronavírus-fertőzöttek száma, ez most az előző naphoz képest 30-cal, 1050-re emelkedett. Akkor tucatnyi prefektúrában kellett szükséghelyzetet kihirdetni. Most, a harmadszorra is elrendelt szükségállapot alatt Tokióban és néhány nyugati prefektúrában magas fertőzési arányokat mutatnak ki. Kivételt a hétvégék jelentik, amikor kevesebb tesztet végeznek el.
Vasárnap a fővárosban 879 új fertőzést regisztráltak. Ez három hónapja a legmagasabb szám. Oszaka 1057 esetet jelentett a szombati rekord 1262 után. Tokióban és három másik nyugati prefektúrában legalább május 11-ig szigorú korlátozó intézkedések vannak hatályban annak ellenére, hogy csütörtöktől tart az úgynevezett arany hét munkaszüneti napokkal járó ünnep.
Nisimura Jaszutosi, a kormány koronavírus elleni harccal megbízott minisztere kijelentette: túl korai megítélni azt, hogy ki kell-e terjeszteni a korlátozásokat. Hokkaido, Okajama és Isikava prefektúra is rekordszámú új vasárnapi fertőzésről adott ki jelentést.
The world's oldest person, Japanese woman Tomiko Itooka, died aged 116 on December 29 at a nursing home where she resided since 2019, the city where she lived, Ashiya, announced on Saturday. She was born on May 23, 1908. ➡️ https://t.co/9WxutZPRO1pic.twitter.com/ONkljQ3jqA
Ukrajnában jelenleg 363 000 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Az országban 6 napja a gyógyultak száma folyamatosan meghaladja az új fertőzöttekét. Az elmúlt 24 órában például 8 500 új fertőzöttre 15 000 gyógyult jutott. A koronavírus tavaly márciusi ukrajnai terjedése óta eddig összesen 2 millió embernél mutatták ki a koronavírust.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter az Ukrajina 24 tv-csatorna adásában elmondta, úgy véli, hogy húsvét után nem várható újabb Covid-19 hullám, de júniusra a megbetegedések számának némi növekedését jósolja.
„Előrejelzésünk szerint a betegek számának növekedésére valamikor 2021 júniusában számíthatunk, 3-4 héttel a májusi ünnepek után. Az, hogy mennyi lesz, az a lakosság mobilitásától függ, hogy hogyan fogják megünnepelni a húsvétot. De valami azt súgja, hogy nem lesz olyan erős kitörés, mint most, februártól kezdődően” – mondta az Egészségügyi Minisztérium vezetője.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.