Röviddel az első eset után regisztrálták a második majomhimlős fertőzést Ukrajnában, a beteg augusztus végén vette észre magán a kiütéseket – közölte hétfőn az Egészségügyi Minisztérium Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint „szeptember 19-én a második majomhimlős esetet regisztrálták Ukrajnában. Ezúttal a következő tünetekkel került kórházba a beteg: láz, kiütések az arcon, a szájon, a kezeken.”
A páciens elmondása szerint a kiütések a testén augusztus végén kezdtek megjelenni, de csak néhány napja ment orvoshoz. „Ezért arra kérünk mindenkit, akinél majomhimlőszerű tünetek jelentkeznek, hogy azonnal forduljon orvoshoz, és izolálják magukat. Ez azért fontos, hogy ne veszélyeztessenek másokat” – figyelmeztetett az Egészségügyi Minisztérium.
Mint hírportálunk szeptember 15-én beszámolt róla, Ukrajnában laboratóriumilag igazolták az első majomhimlős esetet, a fertőzöttet kórházban ápolják, de könnyű lefolyású a betegsége. A fertőzés diagnosztizálása PCR-tesztelésnek köszönhetően volt lehetséges, amelyet Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma Regionális Betegségdiagnosztikai és Megelőzési Központja végzett. Az eset járványügyi vizsgálata jelenleg is folyik – közölte az egészségügyi hatóság akkor.
À vomir ce torchon. La Vierge Marie traitée de "salope", "trainée", "truie" et "putain" : polémique après le dessin du jour de Charlie_Hebdo qui se paie et insulte les Chrétiens en associant, sans aucune raison, la Vierge Marie à la Variole Du Singe. pic.twitter.com/Zdbhh6pBIZ
Aujourd’hui, 11 février, Notre-Dame de #Lourdes est fêtée à travers le monde. Aujourd’hui, toucher le rocher de la Grotte des Apparitions, s’approcher de la source et prier au pied de Marie est enfin possible. pic.twitter.com/F3cuIM9Rui
Le virus de la variole du singe se propage à travers le monde, et c’est directement lié à la déforestation et à l’exploitation de la nature ⬇️ pic.twitter.com/O51dFriUJH
Bár egyelőre csak egy esetet találtak az országban, a hatóságok szerint tanácsos kerülni a külföldieket. Problémát okoz az is, hogy az ország még a koronavírus-járványon sem tudott felülkerekedni.
Kína, amely a koronavírussal szemben a mai napig szigorú lezárásokkal harcol, sokáig sikeresen tartotta távol a majomhimlőt az országtól, ám ennek mára vége. Szombaton a helyi járványügyi hivatal élén álló Vu Cunju a Twitter kínai megfelelőjén, a Weibón közölte, hogy az országban is megjelent a betegség.
Az első esetet a délnyugati Csungking területén észlelték, egy külföldről érkező esetében, ám azt nem árulták el, hogy a fertőzött kínai vagy külföldi állampolgár. Ugyanakkor Vu öt tanácsot is közzétett bejegyzésében, hogy hogyan kerülhető el a betegség, melyek közül az első az volt, hogy kerüljék az érintkezést a külföldiekkel.
Bár sokan a tanács hatására megkönnyebbülésüknek adtak hangot, mondván, nem ismernek sok külföldit, mások felhívták a figyelmet arra, hogy a javaslat a koronavírus kezdeti időszakát idézi, amikor sokan kerülték a kínaiak közelségét a fertőzéstől való félelem miatt – írja a CNN.
A bejegyzések között pedig sokan kritizálták a koronavírus-járvány kapcsán tett kínai intézkedéseket is, melyek a kezdeti sikerek ellenére mára a legszigorúbbak között találhatók, a lakosság rosszallását kiváltva ezzel. A drákói szigor miatt a járvány harmadik évében a helyi járványügyi hatóságokba vetett bizalom is egyre inkább megrendülni látszik, miközben a lezárások a gazdasági célok elérését is nehezítik az országban.
Gyakorlatilag már senki sem bízik abban, hogy a hivatalos célként megjelölt 5,5 százalékos növekedést sikerül elérnie Pekingnek, különösen annak tükrében, hogy az ország gazdaságának mintegy negyedét kitevő ingatlanszektor területén egyre nagyobb problémák tapasztalhatók.
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
À vomir ce torchon. La Vierge Marie traitée de "salope", "trainée", "truie" et "putain" : polémique après le dessin du jour de Charlie_Hebdo qui se paie et insulte les Chrétiens en associant, sans aucune raison, la Vierge Marie à la Variole Du Singe. pic.twitter.com/Zdbhh6pBIZ
Aujourd’hui, 11 février, Notre-Dame de #Lourdes est fêtée à travers le monde. Aujourd’hui, toucher le rocher de la Grotte des Apparitions, s’approcher de la source et prier au pied de Marie est enfin possible. pic.twitter.com/F3cuIM9Rui
Le virus de la variole du singe se propage à travers le monde, et c’est directement lié à la déforestation et à l’exploitation de la nature ⬇️ pic.twitter.com/O51dFriUJH
Ukrajnában csütörtökön laboratóriumilag igazolták az első majomhimlős esetet, a fertőzöttet kórházban ápolják, de könnyű lefolyású a betegsége – számolt be az rbc.ua hírportál az Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint az első majomhimlős ukrán beteget kórházban kezelik, a betegsége enyhe lefolyású. A fertőzés diagnosztizálása PCR-tesztelésnek köszönhetően volt lehetséges, amelyet Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma Regionális Betegségdiagnosztikai és Megelőzési Központja végzett. Az eset járványügyi vizsgálata jelenleg is folyik.
A páciens elmondása szerint nem volt kapcsolata majomhimlős betegekkel, és nem utazott külföldre. Ennek ellenére a betegség tüneteinek megjelenése és a járványügyi anamnézis felvételének előzetes eredményei arra utalnak, hogy a beteg az ország egyik nagyvárosában fertőződött meg.
„A betegség tünetei közé tartozik a magas a láz és kiütések a testen” – áll az Egészségügyi Minisztérium közleményében.
A hírportál korábban arról írt, hogy Ukrajnában valószínűleg meg fognak jelenni majomhimlős fertőzéses esetek. Az Egészségügyi Minisztérium azonban bízik abban, hogy elkerülhető lesz a járvány.
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
A brit egészségügyi szolgálat képviselői a majomhimlővírus új törzsének felfedezéséről számoltak be – írja a Sky News.
Nagy-Britannia Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége szerint egy Nyugat-Afrikából nemrég hazatért férfinál a majomhimlővírus új törzsét diagnosztizálták. A törzs eltér attól, ami jelenleg az országban kering.
A szakemberek vizsgálják, kivel érintkezhetett a férfi. A páciens kórházi kezelés alatt áll.
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
À vomir ce torchon. La Vierge Marie traitée de "salope", "trainée", "truie" et "putain" : polémique après le dessin du jour de Charlie_Hebdo qui se paie et insulte les Chrétiens en associant, sans aucune raison, la Vierge Marie à la Variole Du Singe. pic.twitter.com/Zdbhh6pBIZ
Aujourd’hui, 11 février, Notre-Dame de #Lourdes est fêtée à travers le monde. Aujourd’hui, toucher le rocher de la Grotte des Apparitions, s’approcher de la source et prier au pied de Marie est enfin possible. pic.twitter.com/F3cuIM9Rui
Le virus de la variole du singe se propage à travers le monde, et c’est directement lié à la déforestation et à l’exploitation de la nature ⬇️ pic.twitter.com/O51dFriUJH
A német kormány a jövő héten 19 500 adag majomhimlő elleni oltóanyagot oszt szét az ország különböző pontjain. Júniusban mintegy 40 ezer, júliusban pedig további 5300 adagot szállítottak Németország tartományaiba. A szövetségi kormány összesen 240 ezer adag Imvanex vakcinára kötött szerződést – tudatta az egészségügyi tárca.
Karl Lauterbach miniszter szerint a betegség terjedését minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell akadályozni. ,,Ez magában foglalja az egészségügyi hivatalok általi jó kapcsolatfelvételt, az átfogó felvilágosítást és a különösen veszélyeztetett emberek beoltását” – mondta.
Németországban május óta 3405 majomhimlős megbetegedést jelentettek.
A majomhimlő vírusa általában csak enyhe tüneteket okoz, például lázat, fejfájást, izomfájdalmat és bőrkiütést. Ritka esetekben azonban halálos kimenetelű is lehet.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a jelenlegi globális majomhimlőjárvány kitörése óta az esetek többségét a férfiakkal szexuális kapcsolatot tartó férfiaknál találták, különösen azoknál, akiknek több partnerük van.
[type] => post
[excerpt] => A német kormány a jövő héten 19 500 adag majomhimlő elleni oltóanyagot oszt szét az ország különböző pontjain. Júniusban mintegy 40 ezer, júliusban pedig további 5300 adagot szállítottak Németország tartományaiba. A szövetségi kormány összesen 240...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1661761560
[modified] => 1661649355
)
[title] => Majdnem húszezer majomhimlő-vakcinát oszt szét a német állam
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=116274&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116274
[uk] => 116452
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 116275
[image] => Array
(
[id] => 116275
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld.jpg
[original_lng] => 31550
[original_w] => 850
[original_h] => 477
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld.jpg
[width] => 850
[height] => 477
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld.jpg
[width] => 850
[height] => 477
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld.jpg
[width] => 850
[height] => 477
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kcwktkpturbxy84nmqymtkzn2qzzjk3mguynjhhm2vhm2mynmjmm2rimi5qcgeslqmaqs0ir80ep5uczqnsamld.jpg
[width] => 850
[height] => 477
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1661776490:8
[_thumbnail_id] => 116275
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 2400
[translation_required_done] => 1
[_oembed_61b335edea0d6677dd434a056156dc4d] =>
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)
41 ezernél is több majomhimlős esetet tartanak nyilván a világ 96 országában – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben.
A legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokból jelentették. A majomhimlő szövődményeibe eddig tizenkét ember halt bele. Ugyanakkor a fertőzés globális terjedése ötödével csökkent az előző héten, a járványgörbe egy hónapig tartó felfelé ívelését követően.
„Vannak arra utaló jelek, hogy a majomhimlő terjedése Európában lassul” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, aki hozzátette, hogy ez a közegészségügyi intézkedéseknek, a viselkedési szokások megváltoztatásának és az oltásoknak köszönhető.
Az Afrika egyes részein évtizedek óta ismert és ritkán előforduló majomhimlő május óta Európában, Észak-Amerikában és más térségekben is terjed. A WHO július 23-án jelentette be, hogy a majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár „rendkívüli helyzetet” eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt globális vészhelyzetnek kell tekinteni.
⚡️ More than 1,000 Ukrainians have been returned from Russian captivity since Feb. 24.
Ukraine’s Intelligence Directorate’s press officer Andriy Yusov said on Oct. 29 that almost 30 exchanges have already taken place since the beginning of Russia’s full-scale invasion.
This is not an ordinary cargo, it carries 37 metric tons of life-saving: ◾critical trauma kits ◾medical supplies ◾medicines to be distributed to health facilities in #Türkiye & #Syria.@WHO has released $16+ million from the Contingency Fund for Emergencies for the response. pic.twitter.com/2AjgFPYk67
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
À vomir ce torchon. La Vierge Marie traitée de "salope", "trainée", "truie" et "putain" : polémique après le dessin du jour de Charlie_Hebdo qui se paie et insulte les Chrétiens en associant, sans aucune raison, la Vierge Marie à la Variole Du Singe. pic.twitter.com/Zdbhh6pBIZ
Aujourd’hui, 11 février, Notre-Dame de #Lourdes est fêtée à travers le monde. Aujourd’hui, toucher le rocher de la Grotte des Apparitions, s’approcher de la source et prier au pied de Marie est enfin possible. pic.twitter.com/F3cuIM9Rui
Le virus de la variole du singe se propage à travers le monde, et c’est directement lié à la déforestation et à l’exploitation de la nature ⬇️ pic.twitter.com/O51dFriUJH
Szombaton késő este jelentették be a kubai egészségügyi hatóságok, hogy a szigetországot is elérte a majomhimlő fertőzés: az első megbetegedést egy, a hét elején érkezett olasz turistánál igazolták – adta hírül a Reuters.
Az olasz férfi egy bérelt házban szállt meg, és a karibi szigetország nyugati tartományainak különböző célpontjaira utazott, mielőtt megbetegedett – áll az egészségyi tárca rövid közleményében.
A férfi csütörtökön fordult orvoshoz, miután a tünetek, köztük bőrelváltozások jelentkeztek nála, majd szívmegállás lépett fel nála, amiből sikerült visszahozni, azonban a beteg továbbra is kritikus állapotban van.
Az Egészségügyi Világszervezet globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlő-járványt, amelynek 40 ezer megerősített megbetegedése, köztük néhány haláleset is van, több mint 80 olyan országban, ahol a vírus nem endémiás.
[type] => post
[excerpt] => Szombaton késő este jelentették be a kubai egészségügyi hatóságok, hogy a szigetországot is elérte a majomhimlő fertőzés: az első megbetegedést egy, a hét elején érkezett olasz turistánál igazolták – adta hírül a Reuters.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1661079900
[modified] => 1661097976
)
[title] => Már Kubában is felbukkant a majomhimlő
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=115438&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115438
[uk] => 115528
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 106160
[image] => Array
(
[id] => 106160
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa.jpg
[original_lng] => 57924
[original_w] => 470
[original_h] => 290
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa-300x185.jpg
[width] => 300
[height] => 185
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa.jpg
[width] => 470
[height] => 290
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa.jpg
[width] => 470
[height] => 290
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa.jpg
[width] => 470
[height] => 290
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa.jpg
[width] => 470
[height] => 290
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ospa.jpg
[width] => 470
[height] => 290
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1661150824:3
[views_count] => 2130
[_thumbnail_id] => 106160
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_1c8da2681efd609840acf7a94d88be84] =>
Ganó el Sí. Se ha hecho justicia. Aprobar el #CódigoDeLasFamilias es hacer justicia. Es saldar una deuda con varias generaciones de cubanas y cubanos, cuyos proyectos de familia llevan años esperando por esta Ley. A partir de hoy seremos una nación mejor. #ElAmorYaEsLey ❤️?? pic.twitter.com/O5o0Hi2cm1
Ganó el Sí. Se ha hecho justicia. Aprobar el #CódigoDeLasFamilias es hacer justicia. Es saldar una deuda con varias generaciones de cubanas y cubanos, cuyos proyectos de familia llevan años esperando por esta Ley. A partir de hoy seremos una nación mejor. #ElAmorYaEsLey ❤️🇨🇺 pic.twitter.com/O5o0Hi2cm1
À vomir ce torchon. La Vierge Marie traitée de "salope", "trainée", "truie" et "putain" : polémique après le dessin du jour de Charlie_Hebdo qui se paie et insulte les Chrétiens en associant, sans aucune raison, la Vierge Marie à la Variole Du Singe. pic.twitter.com/Zdbhh6pBIZ
Aujourd’hui, 11 février, Notre-Dame de #Lourdes est fêtée à travers le monde. Aujourd’hui, toucher le rocher de la Grotte des Apparitions, s’approcher de la source et prier au pied de Marie est enfin possible. pic.twitter.com/F3cuIM9Rui
Le virus de la variole du singe se propage à travers le monde, et c’est directement lié à la déforestation et à l’exploitation de la nature ⬇️ pic.twitter.com/O51dFriUJH
Fertőzött gazdáitól kapta el a majomhimlőt egy olasz agár Franciaországban – jelentették be tudósok a Live Science szerint. A lap hozzáteszi: ez az első olyan dokumentált majomhimlős eset, amikor emberről háziállatra terjedő betegségről számoltak be.
A The Lancet című folyóiratban megjelent kutatási anyag szerint a kutya attól betegedhetett meg, hogy a vírussal fertőzött gazdái ágyában aludt. A két férfi nyitott kapcsolatban él, ők harmadik féltől kaphatták el a betegséget. A Live Science ezzel kapcsolatban hangsúlyozza: a majomhimlő nem nemi betegség, a fertőzést pedig bárki elkaphatja, akár úgy is, hogy olyan felülettel vagy anyaggal érintkezik (például ágynemű, ruha), amin megtalálhatók a fertőzött személy testnedvei.
Az emberekhez hasonlóan a kutyán is megjelentek a majomhimlő kiütéses tünetei. Ezek az elváltozások 12 nappal azután jelentkeztek az állaton, hogy gazdái tüneteket kezdtek mutatni. Ezután tesztet végeztek, ami azt mutatta, hogy az állat pozitív, és a vírus, ami megbetegítette, megegyezik a gazdáit megfertőző vírussal.
Az amerikai betegségellenőrzési (CDC) központ augusztus 12-i ajánlásában már felhívta rá a figyelmet, hogy a kutyák is megfertőződhetnek majomhimlővel. Ugyanezen az oldalon számos más állatot is felsorolnak, amelyekről ismert, hogy fogékonyak a majomhimlőre. Ilyenek például a mókusok, a csincsillák és a sünök is.
Rosamund Lewis, a WHO majomhimlővel foglalkozó szakértője azt mondta: arra egyelőre semmilyen bizonyíték nincs, hogy a fertőzés visszafelé is működik, azaz hogy az állatok is képesek továbbadni a betegséget embernek.
Le béluga a été sorti de l’eau après de longues heures de préparation et d’efforts. Bravo aux équipes impliquées d’avoir relevé ce défi.Les premiers examens médicaux ont été faits, les résultats seront bientôt connus. Le béluga va maintenant prendre la route vers Ouistreham. pic.twitter.com/Vc8aBMKf6r
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Les fonds de RT France sont gelés à la demande de la Direction Générale du Trésor, en raison du 9eme paquet de sanctions qui ne vise pas RT France. Notre chaîne ne peut plus poursuivre son activité. Voici notre communication. pic.twitter.com/aF3JUsqkLl
À vomir ce torchon. La Vierge Marie traitée de "salope", "trainée", "truie" et "putain" : polémique après le dessin du jour de Charlie_Hebdo qui se paie et insulte les Chrétiens en associant, sans aucune raison, la Vierge Marie à la Variole Du Singe. pic.twitter.com/Zdbhh6pBIZ
Aujourd’hui, 11 février, Notre-Dame de #Lourdes est fêtée à travers le monde. Aujourd’hui, toucher le rocher de la Grotte des Apparitions, s’approcher de la source et prier au pied de Marie est enfin possible. pic.twitter.com/F3cuIM9Rui
Le virus de la variole du singe se propage à travers le monde, et c’est directement lié à la déforestation et à l’exploitation de la nature ⬇️ pic.twitter.com/O51dFriUJH
Ukrajnában eddig még nem vettek nyilvántartásba majomhimlős esetet, azonban az ország rendelkezik minden szükséges felszereléssel a betegség kimutatásához.
A hírt az rbc.ua közölte Vitkor Ljasko egészségügyi miniszterre hivatkozva.
„Egyelőre nincs majomhimlős eset. De a diagnosztikai rendszer biztosított. Egy lépéssel előbbre léptünk, és minden betegségellenőrző és megelőzési központunkba tesztrendszereket telepítettünk a majomhimlő kimutatására. Emellett a kutatási tesztrendszereket is korszerűsítettük a polimeráz láncreakciós módszerrel” – közölte a miniszter.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a világ 92 országában több mint 35 000 majomhimlős esetet észleltek.
À vomir ce torchon. La Vierge Marie traitée de "salope", "trainée", "truie" et "putain" : polémique après le dessin du jour de Charlie_Hebdo qui se paie et insulte les Chrétiens en associant, sans aucune raison, la Vierge Marie à la Variole Du Singe. pic.twitter.com/Zdbhh6pBIZ
Aujourd’hui, 11 février, Notre-Dame de #Lourdes est fêtée à travers le monde. Aujourd’hui, toucher le rocher de la Grotte des Apparitions, s’approcher de la source et prier au pied de Marie est enfin possible. pic.twitter.com/F3cuIM9Rui
Le virus de la variole du singe se propage à travers le monde, et c’est directement lié à la déforestation et à l’exploitation de la nature ⬇️ pic.twitter.com/O51dFriUJH
Spanyolország a majomhimlő ellen használt oltás dózisainak megosztását kérte az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) – közölte az ABC országos spanyol napilap.
Az újság beszámolója szerint a spanyol egészségügyi minisztérium azért kérte, hogy egy-egy adag vakcinát több ember között lehessen megosztani, mert az oltóanyagból csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.
A kezdeményezés a madridi tartományi kormánytól származik, amely szerdán tette meg erről szóló javaslatát azzal, hogy a jelenleg előírt mennyiséget osszák öt részre, viszont egy oltás helyet kettőt adjanak be, a másodikat 28 nap elteltével.
Az Egyesült Államok után Spanyolországban regisztrálták a legtöbb majomhimlős esetet, számuk meghaladja az ötezret. Két ember belehalt a betegségbe.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án jelentette be, hogy a több mint 70 országban megjelent majomhimlő terjedése egészségügyi szempontból immár „rendkívüli helyzetet” eredményezett, amelyet álláspontja szerint emiatt mostantól globális vészhelyzetnek kell tekinteni.
Mivel Spanyolország az egyik leginkább érintett ország, elsőként kapta meg az uniós Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatóságon (HERA) keresztül az Imvanex nevű, feketehimlő elleni védőoltás 5300 adagját, mert tapasztalatok szerint az oltóanyagot eredményesen alkalmazzák a majomhimlő esetében is.
A nemrég kezdődött spanyol oltási kampányban az igazolt betegekkel szoros kapcsolatba került személyek kapják meg a vakcinát, amelyből az ABC információ szerint 12 ezer dózist szállítottak eddig Spanyolországba.
A központi uniós beszerzésből érkezett a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből is. Az antivirális szert elsősorban azoknál a betegeknél alkalmazzák, akiknél a kór súlyos tüneteket okoz.
More good news. #Spain increasing its supply of air defenses to #Ukraine. It's training of ?? military on the Aspide anti-aircraft missile system finishes tomorrow (first pic). And today #NATO announced Spain will also provide 4 Hawk missile launchers. https://t.co/L22CfCPZPfpic.twitter.com/vTrGFiXjup