91 éves korában meghalt Csiang Jen-jung kínai orvos, aki a Tienanmen téri mészárlásról és a 2003-as kínai SARS-járványról is kendőzetlenül tájékoztatta a világot – írja a BBC.
A 2003-as SARS-járványban 8000 ember fertőződött meg és 774 halt meg. Csiang akkor egy pekingi kórházban dolgozott, és aggasztotta, hogy a kínai egészségügyi miniszter arról beszél, hogy csak maroknyi esetet találtak a potenciálisan halálos beteségből, hiszen a saját szemével látott több száz fertőzöttet.
Az orvos írt egy levelet a kínai vezetésnek, de a levél kiszivárgott a külföldi médiának, így az egész világ megtudhatta, hogy Kína titkolja a valós számokat. Az ország vezetése bocsánatot kért, beengedték az Egészségügyi Világszervezetet, és menesztették a minisztert, illetve Peking polgármesterét is. Csiang háziőrizetbe került.
Egy évvel később Csiang felszólította a Kommunista Pártot, hogy ismerje el: rosszul cselekedett a Tienanmen téri mészárláskor, amikor százával, ezrével ölte meg a katonaság 1989-ben a békés tüntetőket. Csiang akkor Pekingben dolgozott sebészként, és a saját szemével látta a mészárlást és annak a hatásait. „A pártunknak el kell ismernie a tévedését” – írta akkor. Csiangot és feleségét is őrizetbe vették, de az orvos még 2019-ben is írt Hszi Csin-ping elnöknek, hogy ismerje el, a mészárlás egy bűncselekmény volt.
BREAKING | President Hage Geingob, 82 has died. He died on Sunday at 00:04.
Vice President Nangolo Mbumba announced his passing on nbc.
President Geingob was admitted at Lady Pohamba Private Hospital’s Intensive Care Unit following a medical treatment for cancerous cells after… pic.twitter.com/5U8hWhvvrS
BREAKING | President Hage Geingob, 82 has died. He died on Sunday at 00:04.
Vice President Nangolo Mbumba announced his passing on nbc.
President Geingob was admitted at Lady Pohamba Private Hospital’s Intensive Care Unit following a medical treatment for cancerous cells after… pic.twitter.com/5U8hWhvvrS
Thank you Kiingi Tuheitia Pootatau Te Wherowhero VII for your service. May you find peace & rest now as you join your ancestors. 😢 pic.twitter.com/y7RGEwn2oD