Miután megszakadtak a szerződéses tárgyalások a stúdiókkal, minden esély meg van arra, hogy már ezen a héten leálljon a teljes hollywoodi filmipar, amennyiben a több mint 160 ezer televíziós és filmszínészt képviselő SAG-AFTRA szakszervezet sztrájkot hirdetve csatlakozik a május óta tiltakozó forgatókönyvírókhoz.
Az amerikai szakszervezet országos testülete csütörtökön, magyar idő szerint 18 órakor ülésezik, és szavaz a sztrájkról. Fran Drescher, a SAG-AFTRA elnöke „sértőnek és tiszteletlennek” nevezte a stúdiók eddigi válaszait.
A vállalatok megtagadták, hogy érdemben foglalkozzanak bizonyos témákkal, mások pedig teljesen megköveztek minket. Amíg nem tárgyalnak jóhiszeműen, addig nem tudunk megegyezni – nyilatkozta a szakszervezeti főnök.
Színészek és forgatókönyvírók nem sztrájkoltak egyszerre 1960 óta, amikor még Simone Signoret és Charlton Heston kapta a legjobb alakításért járó Oscar-díjat. A mostani kettős sztrájk gyakorlatilag leállítaná a szórakoztató üzletágat, több mint 160 ezer dolgozót állítva szembe a stúdiókkal.
Mélyen csalódottak vagyunk amiatt, hogy a SAG-AFTRA úgy döntött, hogy eláll a tárgyalásoktól. Ez a szakszervezet döntése, nem a miénk – nyilatkozta a hollywoodi cégek nevében alkukat folytató Film- és Televíziós Producerek Szövetsége.
A színészek követelései közül egyébként sok az írók kívánságait tükrözi, beleértve a magasabb béreket, jogdíjakat és kevesebb élő meghallgatást.
A produceri szövetség közölte, hogy a színészek szakszervezete „elutasította az ajánlatunkat a fizetésemelésre, a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulások lényegesen magasabb felső határaira, a meghallgatásra vonatkozó védelemre, a sorozatopciók lerövidítésére, illetve a színészek digitális hasonmását védő mesterségesintelligencia-javaslatra” – számolt be róla a The New York Times.
Újjáéledő munkásmozgalom
A színészek utoljára 1980-ban rendeztek nagyszabású tiltakozást, akkor a tisztázatlan, kialakuló otthoni videókölcsönzés és értékesítés hatásai miatt. Legújabb akciójuk egy újjáéledő munkásmozgalom része, különösen Kaliforniában, ahol az elmúlt hónapokban a szállodai dolgozók, az iskolabusz-sofőrök, a tanárok és a kávézók dolgozói is beszüntették már ideiglenesen a munkát.
Az előzményekhez tartozik, hogy egy hónapja több mint ezer színész, köztük olyan sztárok, mint Meryl Streep, John Leguizamo, Jennifer Lawrence, Constance Wu és Ben Stiller is aláírta a sztrájkkal fenyegető tiltakozó levelet. Így az A-listás sztárok is csatlakozhatnak majd a többi munkát beszüntetőhöz.
A kettős sztrájk óriási csapás lenne a kaliforniai szórakoztatóipar számára, amelyet az elmúlt években amúgy is megrázott a világjárvány és az elsöprő technológiai változások. A hollywoodi stúdiók vezetése rémülten érzékeli, hogy a részvényárfolyamaik zuhannak, a haszonkulcsaik zsugorodnak, mivel a kábel- és hálózati televíziók nézettsége, valamint a pénztárak hozama összeomlott a streaming szórakoztatás robbanásszerű növekedése miatt.
Megkezdődött Romániában hétfőn a köziskolák végzőseinek, valamint a korábban végzetteknek a beiratkozása a nyári érettségi vizsgára, de az egy hete tartó pedagógussztrájk miatt kétségessé vált, hogy tartható-e a záróvizsgára korábban megszabott menetrend – közölte a Digi24.ro hírportál.
A jelentkezési időszakot egy miniszteri rendelettel meghosszabbították ugyan június hetedikéig, mivel június elsején – a gyermeknapot és az ortodox pünkösdöt magába foglaló – ötnapos hosszú hétvége kezdődik Romániában, sokhelyütt nem tudják a szükséges iratokat leadni a diákok, mivel a tanárok és az iskolai személyzet több mint kétharmada sztrájkol, nem minden tantárgynál kapták meg az évvégi értékeléseket, nem lehet kiállítani ki a 12. osztály elvégzését tanúsító bizonyítványt.
A középiskolák végzőseiknek pénteken ér véget a tanév, az eredeti menetrend szerint június 12-én kezdődik a szóbeli, 26-án az írásbeli érettségi vizsga, ezt azonban nagy valószínűséggel el kell halasztani, ha egy-két napon belül nem ér véget a pedagógussztrájk.
A Digi24 szerint az oktatási minisztérium az iskolaigazgatókra hárította az érettségi beiratkozás felelősségét, nekik kell a „szükséges munkaerőről” gondoskodniuk, de ez csak nagyon kevés tanintézményben lehetséges.
Múlt hétfőn a három legnagyobb tanügyi szakszervezet felhívására a több mint 300 ezer embert foglalkoztató romániai közoktatási rendszer mintegy 150 ezer pedagógusa és az iskolai kisegítő személyzet 60-70 ezer tagja szüntette be meghatározatlan időre a munkát legalább 25 százalékos bérfejlesztést követelve, oly módon, hogy a pedagógusok bértáblája az országos átlagbérnél kezdődjék, valamint törvényi garanciát követlenek arra, hogy béreiket a továbbiakban az infláció mértékében emeli a kormány.
A Digi24 szerint jelenleg a nettó átlagbér meghaladja a 4000 lejt Romániában, míg egy kezdő pedagógus mintegy 2500 lejes nettó fizetést kap. A kormány két alkalommal, csütörtökön és vasárnap az év végéig két részletben folyósítandó, együttesen 2500 lej értékű juttatások ígéretével próbálta rávenni a tanügyi szakszervezeteket a sztrájk beszüntetésére. A kormánykoalíció vezetői és Klaus Iohannis államfő is jogosnak minősítették a tanárok elvárásait, ugyanakkor türelemre intették a tiltakozókat, kilátásba helyezve, hogy bérköveteléseikre az ősszel a parlament elé kerülő új közalkalmazotti bértörvény fog választ adni.
Az oktatási szakszerbezetek azonban elutasították a kormány ajánlatait, mondván, hogy nem „borravalóért”, hanem az oktatás társadalmi jelentőségével arányos bérekért sztrájkolnak, és csütörtök óta utcai demonstrációkat szervezve próbálják elérni céljaikat. Keddre a fővárosban is újabb nagyszabású tüntetést helyeztek kilátásba az elnöki hivatal elé.
A román kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői pénteken közölték: elhalasztják az eredetileg május 26-ára tervezett kormányfőcserét, a kabinet átalakítására csak a tanügyi sztrájk befejezése után kerülhet sor.
Párizsban több ezer tonna elszállítatlan szemét rohad az utcákon, de hasonló a helyzet más francia városokban is, a köztisztasági vállalat dolgozói ugyanis kilencedik napja sztrájkolnak a nyugdíjreform miatt.
A fény városa kezdi elveszíteni a csillogását, több millió tonna rothadó szemét halmozódott fel ugyanis Párizs utcáin. A köztisztasági alkalmazottak kilencedik napja sztrájkolnak tiltakozásul a nyugdíjreform ellen, amely egyebek között két évvel emeli a nyugdíjkorhatárt.
Az AP tudósítása szerint hétfőre több mint 5600 tonna hulladék halmozódott fel a fővárosban. Kedd reggelre valamennyi eltűnt belőle, mert a BFMTV beszámolója szerint magáncégek begyűjtötték a szemét egy részét. Bár más francia városokban is hasonló a helyzet, a párizsi szemét vált a sztrájkolók elégedetlenségének emblémájává. A szemétszállítók mellett ráadásul beszüntették a munkát az utcaseprők és a csatorna-karbantartók is, a bűz lassan kezd elviselhetetlenné válni. „Rosszul vagyok tőle – idézett az amerikai hírügynökség egy párizsit. – Mindenhol szemeteskukák, kifolyik belőlük a szemét. Alig lehet elmenni mellettük” – folytatta a panaszkodást, de hozzátette, hogy Emmanuel Macron elnöknek csak vissza kellene vonnia a törvényjavaslatot, és „Párizs három nap alatt ismét tiszta lenne”.
A parlament felsőháza, a szenátus azonban első olvasatban szombaton már megszavazta a reformot, amelyet a két ház közös bizottsága szerdán vizsgál felül, majd végső jóváhagyásra visszakerül a törvényhozók elé, akik csütörtökön szavaznak róla. Bár egyelőre nem tudni, hogy az alsóházban lesz-e Macronnak elég támogatása az elfogadásához, az elnök anélkül is keresztülviheti az akaratát.
„Macron úr azt akarja, hogy belehaljunk a munkába” – értékelte a nyugdíjkorhatár 64 évre emelésének tervét Frederic Aubisse csatornamunkás, a sztrájk egyik fő szervezőjének, a CGT szakszervezetnek az egyik képviselője. Az érdekképviseletek szerdán tartják a nyolcadik országos tiltakozó megmozdulást január óta és a harmadikat az elmúlt kilenc napban – az akciót a közös bizottság ülésére időzítették. A tiltakozást azonban azután is folytatni fogják, ha esetleg elfogadják a törvényt.
Semmi sincs kőbe vésve
– hangsúlyozta Aubisse, aki emlékeztetett arra, hogy 2006-ban Dominique de Villepin akkori kormányfő a hatalmas tiltakozások ellenére elfogadtatott egy népszerűtlen törvényt a fiatalok foglalkoztatásának elősegítésére, ami politikai válsághoz vezetett, és hónapokkal később a kabinet le is mondott róla. „Ugyanez fog történni, ha megszavazzák a nyugdíjreformot, ez biztos” – állítja a szakszervezeti vezető.
I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
I never forgot the pain of watching Notre Dame burn, the anger of hearing others cheer as the spire collapsed, and the relief of seeing many of the relics be saved. Have you? pic.twitter.com/H1ZBS3Tqnj
— Napoleon Bonaparte Appreciator (@NapoleonBonabot) December 24, 2023
Az utóbbi évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött szerdán Angliában és Walesben a meredeken emelkedő megélhetési költségek miatt.
A legnagyobb számban ezúttal a tanárok sztrájkolnak, de a szerda délutáni adatok alapján rajtuk kívül 124 állami fenntartású vagy kormányzati intézmény 100 ezer munkavállalója csatlakozott az akcióhoz.
Ismét sztrájkolnak a brit határrendészeti hatóság (UK Border Force) alkalmazottai. Az ő munkabeszüntetésük érinti a külföldről érkezők útlevélellenőrzését, bár a legnagyobb brit repülőtér, a London nyugati határában működő Heathrow szerdán arról számolt be, hogy ezúttal minimális mértékű a fennakadás.
London öt nemzetközi repülőtere közül négyre – Heathrow mellett Gatwickre, Lutonra és Stanstedre – érkeznek menetrendszerű járatok Magyarországról.
Nagy-Britannia három éve kilépett az Európai Unióból, így az uniós országokból érkezőkre ugyanazok a beléptetési szabályok érvényesek, mint a világ más térségeiből beutazókra. A UK Border Force alkalmazottai a karácsonyi és az újévi időszakban is szinte folyamatosan sztrájkoltak.
A vasúti dolgozók sztrájkja miatt szerdán nem közlekedtek a Heathrow-t és Gatwicket London belvárosával közvetlenül összekötő expresszvonatok sem.
Az általános és középfokú oktatási intézmények tanárainak sztrájkja miatt szerdán a legtöbb angliai és walesi iskolában nem volt tanítás, bár sok helyen erre a napra távolléti online oktatást szerveztek, és az általános iskolák gyermekfelügyeleti feladatokat is ellátnak.
A közoktatási dolgozók legnagyobb érdekképviselete, a National Education Union (NEU) szerda délutáni tájékoztatása szerint több mint 150 ezer tanár csatlakozott a munkabeszüntetéshez.
A tanároknak a kormány 5 százalékos béremelést ajánlott, de a szakszervezet érvelése szerint a jelenlegi inflációs környezetben ez jelentős reálbércsökkentésnek felel meg.
Nagy-Britannia évtizedek óta példátlan sztrájkhullámot él át ezekben a hetekben, mindenekelőtt a megélhetési költségek negyven éve nem tapasztalt ütemű emelkedése miatt.
A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint októberben 11,1 százalékos, novemberben 10,7, decemberben 10,5 százalékos volt a tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában.
Az elmúlt hetekben is sztrájkoltak a vasutasok, a tanárok, a kórházi ápolók, a mentősök, a buszsofőrök és határrendészeti dolgozók, és a szakszervezetek a következő hónapokra hasonló akciókat hirdettek meg a bérkövetelések teljesítésének elmaradása esetére.
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Körülbelül 1000 útlevélkezelő sztrájkolt a karácsonyi ünnepek alatt, és újra akarják kezdeni a munkabeszüntetést a szilveszteri hétvégén is. De nem ők az egyetlenek, akik magasabb bérekért tiltakoznak a szigetországban.
A szakszervezetnek májusig van felhatalmazása sztrájkok szervezésére, amennyiben a kormány nem hajlik a megegyezésre – mondta a szakszervezet vezetője.
„Akár hat hónapos is lehet a munkabeszüntetés, ha a kormány nem tárgyal” – hangsúlyozta Mark Serwotka, aki utalt rá, hogy más közalkalmazottak is beszüntethetik a munkát, mert béremelést követelnek a rekordot döntögető infláció miatt.
Rishi Sunak miniszterelnök a fenyegetésre így válaszolt: „csökkentjük az inflációt, amely részben kiváltja a sztrájkokat.” A politikus az is hozzátette azonban: „ő mindent megtett a közszolgálati dolgozók fizetéséért, de a kormány lehetőségei korlátozottak.”
A polgári útlevélkezelők munkáját a sztrájkok idején katonákkal pótolják. A hadsereg bónuszt fizet azoknak, akik a repülőtereken dolgoznak. Napi 20 font jár nekik a karácsonyi, illetve a szilveszteri műszakért.
A legnagyobb repülőtéren, Heathrow-n a csomagkezelő dolgozók szakszervezete lefújta a sztrájkot a szilveszteri hétvégére, mert elfogadta a kormány ajánlatát.
Sztrájkhullám várható
A repülőtéri útlevélkezelők szakszervezetének vezetője nem a levegőbe beszélt, amikor nagyszabású munkabeszüntetéssel fenyegette meg a kormányt. A BBC hosszú listát állított össze azokról a területekről, ahol hosszabb-rövidebb időre sztrájkok várhatók:
a postások és a vasutasok már karácsonykor is beszüntették a munkát, és további akciókat készítenek elő;
a sztrádaellenőrök egy része sem dolgozik tiltakozásul az alacsony bérek miatt;
a mentősök is beszüntetik a munkát Angliában és Walesben, a kórházi nővérek Angliában, Walesben és Észak-Írországban sztrájkolnak;
egyes helyeken a buszsofőrök sem dolgoznak;
Skóciában tanár sztrájk van.
Nagyon nehéz tájékozódni, mert sok szakszervezet van, ezért nem könnyű kiszámítani, hogy a munkabeszüntetés miképp érinti a szolgáltatásokat. A BBC mindenkinek azt tanácsolja, hogy mielőtt útnak indul, alaposan tájékozódjon.
„Nem tudom, hogy feljutok-e a repülőgépre, amely hazavisz Costa Ricából Londonba. A jegyem ugyan nem sztrájknapra szól, de figyelmeztettek, hogy problémák lehetnek, mert a sztrájknapokról sokan tették át a jegyüket olyan napra, amikor nincs munkabeszüntetés a repülőtereken Nagy-Britanniában” – nyilatkozta egy utas a BBC tudósítójának.
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.
Görögország nagy légitársaságai bejelentették, hogy az országos sztrájk miatt belföldi és nemzetközi járatokat törölnek, valamint módosítják a szerdai járatokat.
A hírt a Jevropejszka pravda közölte az AP hírügynökségre hivatkozva.
A szakszervezetek a jelenleg havi 700 euró feletti minimálbér emelését és az adók csökkentését követelik.
„Országunk munkavállalói mind az állami, mind a magánszektorban magas árakkal küzdenek, amelyek fojtogatják a háztartásokat és a polgárokat” – nyilatkozta az ADEDY, a közszféra szakszervezeteinek szövetsége.
Philadelphiában sztrájkot hirdetett szombaton a több ezer iskolai dolgozót képviselő szakszervezet egy héttel a tanév megkezdése előtt a tarthatatlan munkakörülményeikre hivatkozva.
A philadelphiai iskolakerület szakszervezetét tagjai arra hatalmazták fel, hogy kezdjen sztrájkot, ha nem sikerül megállapodnia munkaszerződéseik megújításáról. A munkavállalók érdekképviselete elfogadhatatlannak tartja a munkakörülményeket, valamint magasabb béreket, és megfelelő képzési programokat követel tagjai számára.
John Bynum, a szakszervezet elnökhelyettese azzal is vádolta a kerület intézményeit, hogy nem készítették fel a tanárokat arra, hogy miképpen kezeljék az iskolákban kialakuló „súlyos helyzeteket”, ide értve azt is, ha valaki lövöldözni kezd valamelyik iskolában.
A szakszervezet elsősorban iskolai személyzetet – buszvezetőket, takarítókat és egyéb iskolai dolgozókat – képvisel.
A philadelphiai iskolakerület reményét fejezte ki, hogy sikerül megfelelő szerződési feltételekben megállapodni, ami megfelelően értékeli és támogatja a dolgozókat.
Az Egyesült Államok államaiban a következő hetekben kezdődik a tanév, államonként eltérő időpontban. Az iskolák nagy része krónikus munkaerőhiánnyal küzd, részben tanárhiánnyal, de sok buszvezető is hiányzik. Az Egyesült Államokban a gyerekek nagy részét iskolabuszok szállítják a tanintézményekbe és onnan haza – számolt be az MTI.
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Belgiumban kedden általános sztrájk lép életbe a közszférában, a munkabeszüntetés várhatóan nagy fennakadásokat okoz majd az ország minden részén – számolt be hétfőn az MTI a belga sajtóra.
A Le Soir című, francia nyelvű belga napilap tudósítása szerint a sztrájkot a szakszervezetek együttesen és az egész országra kiterjedően hirdették meg, a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeni nyugdíjakat követelnek a közszférában. A szakszervezetek bírálják, hogy a hatóságok nem ruháznak be elég forrást a közszférába és nem folytatnak ágazati szociális párbeszédet annak képviselőivel.
Az általános munkabeszüntetés kiterjed valamennyi közszolgáltatásra, szövetségi és regionális szinten egyaránt. Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint hétfő este 10 órától kedd estig fennakadások lesznek a vonatközlekedésben. A vasúti hálózatot lezárják Liege, Luxembourg és Namur tartományokban, az ország többi részén csak a vonatok egynegyede fog közlekedni.
Zárva lesznek a regionális és az önkormányzati hivatalok, szünetel a szemétszállítás, és zavarok várhatók az állami iskolák oktatási rendjében is. Részt vesznek a munkabeszüntetésben a tűzoltók is, hogy tiltakozzanak a veszélyeztetett területeken dolgozók iránti kormányzati „közömbösség” ellen.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => A Le Soir című, francia nyelvű belga napilap tudósítása szerint a sztrájkot a szakszervezetek együttesen és az egész országra kiterjedően hirdették meg, a tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeni nyugdíjakat követelnek a k...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1653948060
[modified] => 1653942260
)
[title] => Holnap általános sztrájk lép életbe a közszférában Belgiumban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=104697&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 104697
[uk] => 104836
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 104710
[image] => Array
(
[id] => 104710
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk.jpg
[original_lng] => 50835
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/sztrajk.jpg
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1654005499:3
[_thumbnail_id] => 104710
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3457
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a21a30d1a3ebd9258df6810a8de33f19] =>
Több ezren hagyhatják abba 24 órára a munkát március 1-én és 13-án a londoni metró dolgozói közül – írja a Bloomberg. A vasúti, tengeri és szállítmányozási dolgozók szakszervezete (RMT) szerint mintegy tízezren vesznek részt a sztrájkban.
A szakszervezet a munkahelyekkel, fizetéssel, nyugdíjakkal és munkakörülményekkel kapcsolatban szeretne biztosítékokat kapni, mert attól félnek, hogy a kormányzat a londoni tömegközlekedés támogatásán kíván spórolni.
A szakszervezet főtitkára, Mick Lynch elmondta, hogy a londoni metrót érintő pénzügyi válságot a kormány tudatosan hozta létre, hogy a megszorításokat keresztül tudja vinni. Ez azonban a szolgáltatások és a biztonság rovására menne, miközben a dolgozók munkakörülményei romlanának a nyugdíjak csökkenése mellett.
Kiemelte, hogy a sztrájkolni készülő munkások ugyanazok, akiket korábban hősként magasztaltak, amiért a koronavírus-járvány két éve alatt – gyakran komoly személyes kockázatot is vállalva – mozgásban tartották a várost. Hozzátette, hogy a közlekedési dolgozók nem fogják megfizetni a cinikusan létrehozott válság árát és az RMT más szervezetekkel is együttműködik, melyek hasonló fenyegetésekkel néznek szembe.
A londoni közlekedési vállalat részéről Andy Lord működési vezető csalódását fejezte ki a sztrájk bejelentésével kapcsolatban, különösen azért, mert elmondása szerint a nyugdíjakkal vagy épp a munkakörülményekkel kapcsolatos javaslatok még meg sem születtek és nem terveznek leépítéseket sem. Hozzátette azonban, hogy a járvány pusztító hatással bírt a vállalat pénzügyeire, ami sürgős változtatásokat tesz szükségessé, ehhez azonban az RMT együttműködésére van szükség, London kilábalásának megszakítása helyett. Ezért a párbeszédet és a szükségtelen megmozdulást lemondását sürgette.
Go-Ahead’s purple buses that once shuttled passengers between @LDNLutonAirport and the nearby railway station have arrived in Eastern Ukraine after being donated to a charity supporting the Ukrainian war effort.
Mi nővérek nem könnyen sztrájkolunk, de most elegünk van – nyilatkozták az ápolók, akik úgy érzik, hogy Boris Johnson kormánya nem becsüli meg emberfeletti munkájukat, amelyet a pandémia idején végeznek.
Pedig a brit miniszterelnök életét is egy közkórházban mentették meg azt követően, hogy elkapta a koronavírust. Akkor név szerint köszönetet mondott ápolóinak, mert tudta, rajtuk múlt az élete. Most mégis csak 3%-os béremelést kínál nekik, holott az infláció ennél magasabb Nagy-Britanniában. A nővérek szakszervezete emiatt 12,5%-os béremelést követel.
Nővérhiány
40 ezer ápoló hiányzik a brit közegészségügyből annak ellenére, hogy a járvány kezdete óta létszámuk 10 ezerrel növekedett. A szakszervezet ideiglenes vezetője azzal érvelt, hogy a sztrájkkal a szakma becsületéért is küzdenek. Carol Popplestone elmondta, hogy azért is kellenek a magasabb bérek, hogy vonzóbbá váljon a szakma. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy egyre többen hagyják ott az egészségügyet Nagy-Britanniában.
A brit kormány kezdetben csak 1%-os béremelést ígért, de látva a tiltakozást, felemelte 3%-ra. Az 1% olyan volt, mintha az arcunkba vágtak volna – mondják az ápolók.
Mit mond a kormány? Egy ápoló a 3%-os béremeléssel átlagosan évi 1000 font pluszhoz jut – ez a hivatalos érv. Csakhogy ez a valóságban reálbércsökkenést jelent, mert az infláció jelenleg magasabb, és semmi garancia sincsen rá, hogy ez jövőre csökkenni fog – válaszolják az ápolók.
„Az ápolók nem könnyen választják a tiltakozás útját, de kiállnak a saját és a páciensek érdekeiért” – mondta a Daily Mailnek az ápolók szakszervezetének ideiglenes vezetője, aki elismerte, hogy a sztrájkról döntő szavazáson csak az ápolók egynegyede vett részt, míg a törvény szerint legalább a felének kell megszavaznia egy munkabeszüntetést.
Észak-Írországban 15 ezer nővér tartott munka lassító sztrájkot 2019 utolsó hónapjaiban. Mindent az előírások szerint csináltak, és a rendszer azonnal felborult. Kezelések maradtak el, sőt néhány kórházi osztályt be kellett zárni. Akkora volt a felháborodás, hogy a politikai huzakodást felfüggesztették a politikusok, Észak-Írország kormányzata orvosolta az ápolók panaszait.
Most Angliában és Walesben annál is kínosabb a helyzet, hogy a háziorvosok is tiltakoznak a nehéz munkafeltételek és az ehhez képest kis fizetések miatt. A kormány egy 250 millió fontos csomaggal próbálta meg orvosolni a helyzetet, de egyelőre nem sok sikerrel. Arra akarja ugyanis rávenni a brit kormány a háziorvosokat, hogy végezzenek el minél több diagnózist ők maguk, és ne terheljék ezzel a kórházakat.
A háziorvosok többsége nem kívánja nyilvánosságra hozni, hogy hány pácienst fogad személyesen. Azt pedig még inkább el akarják kerülni, hogy a kormány közzétegye a fizetési listákat, mert tartanak a közvélemény reakciójától. Ezért ők is tiltakozó akcióra készülnek éppúgy mint az ápolók – írja a jobboldali Daily Mail.