A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanévnyitó ünnepsége idén is ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, amelynek a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus templom adott otthont. A több mint egy évtizede működő intézménybe idén több mint ötven új hallgató nyerhetett felvételt. A vezetőség köszöntő beszédeiben a diákok bátorító, támogató és inspiráló üzeneteket hallhattak, amelyek az előttük álló tanévre adhatnak erőt és lendületet. Az intézmény életében ettől az évtől kezdve fontos változások is megkezdődtek, amelyek új lehetőségeket biztosítanak.
Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a Munkácsi Szent István Líceum tanévnyitó rendezvénye a Szent Márton Székesegyházban. Az intézmény közössége idén több mint húsz új diákkal bővült, akik izgatottan várták, hogy bekapcsolódhassanak a líceumi élet mindennapjaiba. Mihalovics Attila az intézmény igazgatója köszöntő beszédében kiemelte a hit, becsület, szorgalom és tudás fontosságát, valamint hangsúlyozta, hogy a különféle nehézségek ellenére bizakodással és elszántsággal tekintenek az új tanév elé.
Légvédelmi riadó szakította félbe az Ungvári Dayka Gábor Líceum tanévnyitó ünnepségét. Az alsó tagozatos diákok az intézmény óvóhelyén, a szülők és a meghívott vendégek az iskola területén kívül várták, hogy véget érjen a riadó és folytatódhasson az esemény. Idén 25 elsős kezdi meg tanulmányait az oktatási intézményben.
2024. október 12-én kezdetét vette a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetségpontjainak 2024/2025-ös tanéve. Az ünnepélyes megnyitót az Ungvári Dayka Gábor Líceumban tartották. Az eseményre előzetesen 82 oktatási intézményből összesen 1 386 gyermek jelentkezett.
A Kárpátalja-szerte 15 helyszínen működő hálózat az évek során kiemelkedő szerepet játszott a tehetséges fiatalok támogatásában és fejlődésének elősegítésében. Váradi Natália, a jótékonysági alapítvány igazgatója elmondta: „Új korosztályi bontásban tanulnak ettől az évtől a fiatalok, külön tanulnak a 3. és 4., az 5–6., 7–8. és 9–10. osztályosok. Különböző új tantárgyi blokkjaink is vannak, így a kicsik tanulnak anyanyelvet, a felsőbb évesek biológiát, kémiát, földrajzot, történelmet és honismeretet, irodalmat. A nyelvek egy külön blokkot képeznek. Legtöbben az 5–6. osztályosok vannak. Továbbra is hálásak vagyunk a magyar kormánynak, a Miniszterelnökségnek a támogatásért. Kollégáink a nyár folyamán előre kidolgozták a tantervet, amely alapján minden tehetségpontban ugyanazt tanulják majd a diákok, az esélyegyenlőség érdekében.”
Az alsó tagozatos diákok számára a foglalkozások 4×45 perces időtartamban zajlanak, míg a felsőbb évfolyamok esetében 3×60 percesek. A tantárgyak és korosztályok szerinti bontásban a következő területekre terjednek ki: matematika, anyanyelv, népi kultúra, természetrajz, történelem és honismeret, bölcsészet, természetismeret, angol, magyar és urán nyelv, informatika, valamint fizika.
Kulin Judit, az Ungvári Dayka Gábor Líceum igazgatója a megnyitón köszöntötte a tanulni vágyó fiatalokat. Az esemény kapcsán adott interjújában kiemelte: „Örömmel konstatáltam azt a helyzetet, hogy a GENIUS Alapítvány ebben az évben is meg tudta hirdetni és meg tudta szervezni ezeket a tehetséggondozó hétvégéket, melyeket 15 tehetségközpontban szervezünk. Számomra és a GENIUS Alapítvány számára is fontos az, hogy valamilyen szinten a gyerekeket bevonjuk abba – és megpróbáljuk ösztönözni őket –, hogy tanulni jó, tanulni érdemes, tanulni érdekes. Ezeknek a hétvégéknek ez a célja. Tehát minden egyes tantárgyi tananyagot úgy dolgoztak ki, hogy egy kicsit eltérjen az iskolai tananyagtól, egy kicsit érdekesebb legyen, játékosabb. Másik fő cél, hogy a gyerekek ismerkedjenek is. Ezek a tehetséggondozó hétvégék a GENIUS Alapítvány által 15 tehetségközpontban szerveződnek évről évre. A tehetségközpontok környezetéből, vonzáskörzetéből az iskolákat csoportosítjuk, ami azért fontos, hogy a dákok megismerjék a korosztályukat a környező iskolákból is. Itt az Ungvári Dajka Gábor Líceum körzete Homok, Sislóc, a Drugeth Gimnázium, Szerednye. Ezekből az iskolákból várjuk a jelentkezőket. Ebben az évben, a 2024/25-ös tanévben 106 tanuló jelentkezett be hozzánk. Ennek mi örülünk, ez szép eredmény.”
Október 2-án rendezték meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrumának központi tanévnyitó ünnepségét, amely idén a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumban zajlott. Az eseményen a beregszászi, nagydobronyi, tiszapéterfalvai és viski képzési központok oktatói és hallgatói mellett jelen voltak a magyarországi partnerintézmények képviselői, valamint számos kárpátaljai egyházi és önkormányzati vezető, illetve közéleti szereplő is.
A Rákóczi-főiskola hagyományainak megfelelően az ünnepség kezdetén régi magyar viseletbe öltözött diákok ünnepélyesen bevonultak a vidékünkhöz köthető történelmi zászlókkal, miközben Schreiner Sándor klarinétművész, a Kárpátaljai Akadémikus Állami Népi Együttes tagja Rákóczi-kori dallamokat játszott tárogatón.
Házigazdaként Marosi István görögkatolikus parókus, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium vezetője köszöntötte a közös tanévnyitó résztvevőit. Az ökumenikus istentiszteleten Marosi István atya mellett Szemere Judit beregszászi református lelkész és Bán Zsolt Jónás római katolikus plébános hirdette Isten igéjét.
Csirpák Zoltán, az Egán Ede Szakképzési Centrum igazgatója ünnepi beszédében elmondta, hogy már hatodik alkalommal ünnepelték idén a szakképzési centrum tanévnyitóját, amely a magyar kormány támogatásával jött létre, magyarországi és kárpátaljai oktatási intézmények összefogásával és szoros együttműködésével. Az alapvető cél: minél több érettségizett kárpátaljai magyar fiatalt segíteni abban, hogy korszerű, európai színvonalú szakmai ismereteket szerezhessen. A Mátészalkai Szakképzési Centrum, az Északi Agrárképzési Centrum, a Sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola között az együttműködés eredményeként hatékony tudásszerzés és tudáscsere valósul meg, mely mindkét félnek hasznára válik. Az igazgató elmondta, hogy ezen tanévben olyan szakmákat sajátítanak majd el diákjaik, mint gépjármű-mechatronikai technikus, szakács, pék, cukrász, vendégtéri szaktechnikus, fodrász, kozmetikus technikus, informatika és rendszeralkalmazás-üzemeltető, ipari informatikai technikus, mezőgazdasági gépésztechnikus, hegesztő, villanyszerelő, divatszabó, általános ápoló. A 2024–25-ös tanév diáklétszáma 331, ebből 194 elsős kezdi el tanulmányait, míg 137 második évfolyamos diák folytatja azt. A képzési idő ezen szakoknál általában két év – mondta el az intézmény igazgatója.
Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke kijelentette: „Az egy csoda, hogy a háború harmadik esztendejében, Kárpátalján, egy nemzeti őshonos kisebbség iskolákat, oktatási rendszert tart fenn, ahol beiratkozó gyerekek vannak. Ez nem egyszerűen egy új tanévnek a kezdete, nem csupán az oktatási folyamatnak a kezdete, hanem a kitartás, az összefogás, a megmaradás ünnepe. Ez reményt, hitet és elkötelezettséget ad…” – fogalmazott a Fideszes országgyűlési képviselő. A benei Ferku Szilveszter az Egri csillagok című musical egyik betétdalát énekelte, majd köszöntötte a tanévnyitó résztvevőit két magyarországi társintézmény vezetője: Rostás János, Mátészalkai Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Papp Zoltán atya, a Sátoraljaújhelyi Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója. Dr. Csernicskó István professzor, a Rákóczi-főiskola rektora ünnepi beszédében elmondta: „Amikor ez a képzés elindult, senki nem tudta, hogy itt nem csak szakképzésről lesz szó, hanem tulajdonképpen embermentésről is. A magam és azon több száz kárpátaljai diák és kolléga nevében szeretném megköszönni a partnerintézményeink humanitárius akcióját, akik nemcsak képzési helyet, hanem otthont is biztosítanak azoknak, akik tanulmányaikat Mátészalkán, Nyírbátorban, Sátoraljaújhelyen folytatják.” A rektor igyekezett megnyugtatni a jövő mesterembereit, hogy nincs okuk félni a mesterséges intelligenciától, mert az egy dolognak nincs és nem is lesz a birtokában, ez pedig az emberi józan ész. Csákány Marianna, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola tanára egy megzenésített verset adott elő, majd az elsőéves diákok ünnepélyes fogadalomtétele következett. Az eskü szövegét előolvasta Mindák Richárd első évfolyamos diák. Az említett intézményvezetők kézfogással avatták jelképesen is diákká az elsőéveseket. Végül az Egán Ede Szakképzési Centrum vándorbotjára a diákok felkötötték az általuk tanult szakmák szalagját.
Színesítette a programot a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola növendékeinek és felkészítő tanáraiknak, Sipos Nikolettának és Halász Bertalannak a virtuóz harmonikajátéka.
Zárszót Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke mondott: „Egymásba kapaszkodva tudjuk csak elviselni saját terhünket és egymás terhét. Ezért tanuljanak meg segítséget kérni és segítséget nyújtani, hogy elbírják azt a terhet, amit az Úristen ezekben a nehéz években ránk rótt” – kérte a képzést elkezdő diákoktól.
A tanévnyitó végén a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték az új tanévre és a jelenlévőkre, majd az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.
Ünnepélyes keretek között tartották meg a Técsői Református Líceum tanévnyitó ünnepségét. Az intézmény működtetését 2023 január elsejétől vette át a kistérségtől a Kárpátaljai Református Egyház és a Técsői Református Gyülekezet. Azóta jelentős fejlesztések, külső és belső felújítási munkálatok zajlottak a líceumban nagyrészt a magyar állam támogatásával. A técsői református templomban megtartott ünnepségen László Károly, lelkész-igazgató az intézmény történetéről elmondta, hogy 1823-ban nyitotta meg kapuit a városban a református iskola. Ezt a szovjet hatalom bezáratta és csak 1997-ben indulhatott újra az egyházi oktatás. Igehirdetésében a tanévnyitó kapcsán Zán Fábián Sándor, püspök egy jézusi példáról, az okos és hű szolgáról beszélt. Kiemelve a diákok és a tanárok felelősségét azért, hogy a líceumból nagy tudású, jól felkészült ifjak kerüljenek ki. Técső, a técsői magyar líceum végvár, a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar identitás szellemi, lelki végvára. Ezt Panyi Miklós, államtitkár mondta a tanévnyitón. Kiemelte: a magyar kormány számtalan formában támogatja a kárpátaljai magyar közösségeket, egyházakat, családokat és kiemelt figyelmet fordít az anyanyelvű oktatásra. Ennek jó példája a Técsői Református Líceum. Hiszen az osztálytermek felújítása mellett 24 új számítógépet is kapott az intézmény magyar kormánytámogatással és a régi épületszárny modernizálása is folyamatban van. Técső anyaországi civileknek is szíve csücske. Sokan már évtizedek óta igyekeznek segíteni az itt élő magyaroknak. A técsői líceum tehát szépül, bővül. Minden bizonnyal ez is közrejátszik abban, hogy két év alatt csaknem megduplázódott az intézmény diákjainak a száma.
Técső, a técsői magyar líceum végvár, a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar identitás szellemi, lelki végvára. Ezt Panyi Miklós, államtitkár mondta a kárpátaljai szórványmagyarság oktatási központjának számító Técsői Református Líceum tanévnyitó ünnepségén. Kiemelte: a magyar kormány számtalan formában támogatja a kárpátaljai magyar közösségeket, egyházakat, családokat és kiemelt figyelmet fordít az anyanyelvű oktatásra. Azt gondolom, hogy ezekben a nehéz időkben a családoknak az anyagi megerősödés mellett a lelki, szellemi megerősödésre is szüksége van – fogalmazott.
A hagyományoknak megfelelően a beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a harmincadik születésnapját méltató a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Csernicskó István, rektor beszédében elmondta: a Rákóczi-főiskola egy biztos pont a régió magyar közössége számára. Az intézmény folyamatosan fejlődik, a képzések száma bővül. Köszöntőjében Varga- Bajusz Veronika államtitkár kiemelte: a Rákóczi-főiskola Kárpátalján az egyetlen olyan tanintézmény, amely az itt élő fiatalok számára magyar nyelvű felsőoktatást és felsőfokú szakképzést biztosít. Ezért a magyar kormány minden lehetséges segítséget megad a főiskola működésének biztosításához. Úgy fogalmazott: külön öröm számunkra, hogy a beregszászi főiskola a magyar társadalmi, gazdasági és kulturális élet szervező központjává vált Kárpátalján. Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően átadták az intézmény legrangosabb kitüntetését, a Rákóczi-díjat. Az elismerést minden évben egy olyan kárpátaljai és egy anyaországi közéleti személyiségnek ítélik oda, aki sokat tett a főiskola fejlődéséért. A magyarországi kitüntetett idén Szili Katalin, miniszterelnöki főtanácsadó lett, aki beszédében kiemelte: az összmagyarság számára is fontos, hogy van egy olyan nemzeti intézménye, amely a legfontosabb feladatának tartja az identitás megőrzését tekinti. Hozzátette: a beregszászi főiskola a magyar megmaradás bázisává vált Kárpátalján. A kárpátaljai kitüntetett Tóth Mihály, Ukrajna Tudományos Akadémiája Koreckij Állam és Jogtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke lett. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke felidézte az intézmény megalakulásának történetét és egy Ákos dalszöveg részlettel bocsátotta útjára az elsősöket. ,,Azért vagy itt, hogy mindent láss, hogy értsd a szót, olvasd az írást. Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj, hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj”. A főiskolára az idén 508 diák nyert felvételt. Az egyikük Túróczi Antónia, aki Kárpátalján tervezi a jövőjét. A tanévnyitón „Az év középiskolája” címet is kiosztották. A címet azok a középiskolák kaphatják meg, amely intézményekből a legtöbb felvételiző iratkozott be a főiskolára. Ezek az idén a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, a Beregszászi Platán Líceum, a főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete és a Tiszapéterfalvai Református Líceum.
A beregszászi református templomban került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) ünnepélyes tanévnyitójára szeptember 27-én. A régió meghatározó felsőfokú oktatási intézménye 508 elsőssel kezdte meg a 2024/2025-ös tanévet.
A tanévnyitó ünnepség kezdetén a főiskola kuruc kori viseleteibe öltözött hallgatói elhelyezték a történelmi és nemzeti lobogókat, valamint a főiskola zászlóját a templomban. Mindezt Schreiner Sándor tárogatóművész a Rákóczi-nótával tette felemelővé. A jelenlévőket ezután Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze köszöntötte a Jeremiás siralmai 3. fejezetének 20–24. verséből vett igeszakasszal.
A Himnusz, majd Rákóczi imájának – mely az intézmény himnusza is – eléneklése után Csernicskó István, a II. RF KMF rektora köszöntötte az egybegyűlteket. A rektor ünnepi beszédének kezdetén rámutatott, hogy a háború harmadik évében vagyunk, amely továbbra is tele van bizonytalansággal, s ebben a helyzetben mindenkinek szüksége van egy biztos pontra. „Azt hiszem, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az egyik ilyen biztos pont a régió magyar közössége számára” – jelentette ki Csernicskó István, hozzátéve: „A főiskola szakmai alapja stabil, és egyre szorosabban kapcsolódunk az európai felsőoktatási térhez. Mi vagyunk az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény egész Ukrajnában, amely rendelkezik intézményi akkreditációval. Az intézmény képzési kínálata egyre bővül, tanári gárdánk folyamatos szakmai fejlődésen megy keresztül, s eredményeink alapján észrevettek bennünket a hazai és nemzetközi egyetemi rangsorok is, melyekben évről évre egyre előrébb tartanak számon bennünket.” Kiemelte továbbá, hogy míg 2020-ban csupán 19-féle képzést hirdettek az alap- és mesterképzés szintjén, erre a tanévre már 30 képzési programra várták a jelentkezőket. Az intézmény hallgatói létszáma is fokozatosan gyarapodik: miközben 2020-ban 939 hallgatóval kezdték a tanévet, a 2023/2024-es év már 1 371 diákkal indult, idén szeptemberben pedig már 1 388 hallgatóval kezdték el az oktatást-tanulást. Ez a növekedés meghaladja a 30 százalékot.
Az statisztikát folytatva a rektor kifejtette: a főiskola alap- és mesterképzéseire idén 508-an, a felsőfokú szakképzőbe 61-en, a szakmunkásképzőbe 190-en, a líceumba 150-en, a főiskola által fenntartott óvodai hálózatba 63-an nyertek felvételt. Mindez nem lenne lehetséges az oktatói gárda munkája nélkül. „Őszintén köszönöm, hogy munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a főiskola stabil és biztos pont lehessen a sarkából kifordult világban” – szólt munkatársaihoz Csernicskó István, majd az elsős hallgatókhoz fordulva megjegyezte: „Minden elsősnek köszönöm, hogy minket választottak, köszönöm az önök, illetve szüleik bizalmát! Mindenkinek sikerekben, eredményekben gazdag és főként békés tanévet kívánok!”
„A mai nap ünnep. A kárpátaljai magyar felsőoktatás ünnepe, hiszen éppen harminc esztendeje született meg a gondolat a kárpátaljai felsőoktatási képzés megteremtésére. Ünnep ez a nap az alapítóknak, mert immár majd három évtizednyi évnyitó jelzi, hogy helyes döntést hoztak az intézmény létrehozásakor. Ünnep ez a nap az újonnan belépő hallgatók számára, valamint az egész kárpátaljai magyar közösségnek, hiszen a jövő értelmisége kerül ki e falak közül: az az értelmiség, mely megtartja a nemzetet, formálja a világot” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, a Magyar Országgyűlés volt elnöke. „A főiskola a kárpátaljai magyarság életének olyan sarokköve, súlypontja, gerince, melyen az egész közösség jelene és jövője nyugszik” – jelentette ki.
„Ez a közösség olyan, mintegy nagy család, amely nemcsak tudást, biztonságot ad a mai időkben, hanem tartást és küzdeni tudást is. Egyben a szülőföld megbecsülésére, szeretetére nevel. Ez az iskola segíti önöket, hogy megszilárdítsák gyökereiket, hisz ez fogja meghatározni egész életüket; bárhova viszi önöket a sors, ezek az évek meghatározóak lesznek” – szólt a hallgatókhoz, majd hozzátette, az ő feladatuk az anyaországban az, hogy „felelősen, minden eszközzel segítsük önöket ezen az úton”. Felszólalásának végén Szili Katalin külön köszönetet mondott Orosz Ildikónak, a Rákóczi-főiskola elnökének, Csernicskó István rektornak és minden oktatónak a kitartó munkájukért.
A tanévnyitó keretében sor került az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételére. Az eskü szövegét Svetku Cintia magyar szakos hallgató olvasta elő diáktársainak. Az eskütételt követően Csernicskó István rektor és Orosz Ildikó elnök kézfogásukkal szimbolikusan az intézmény diákjaivá avatták a szakonként felvonuló diákokat.
Az ismert diákhimnusz eléneklése után az elsősöket Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára köszöntötte, aki beszédében aláhúzta: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kárpátalján az egyetlen olyan tanintézmény, amely az itt élő fiatalok számára magyar nyelvű felsőoktatást és felsőfokú szakképzést biztosít, széles körű tevékenységének köszönhetően pedig „biztos szellemi bázisát képezi a kárpátaljai magyarságnak, és jelentős szerepet vállal a magyar identitástudat megőrzésében, a magyar nyelvű oktatás biztosításában és a magyar anyanyelv továbbörökítésében is” – fogalmazott.
Varga-Bajusz Veronika rámutatott: a magyar kormány számára rendkívül fontos – a nemzeti összetartozást szem előtt tartva – „felelősséget vállalni a magyar testvéreink sorsáért Kárpát-medence-szerte, hiszen a magyar nyelv, oktatás és kultúra ápolása közös, nemzeti érdekünk”. Ehhez elengedhetetlen a magyar nyelvű felsőoktatás megerősítése és versenyképessé tétele, „mi is ennek segítésén dolgozunk folyamatosan” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: az a cél, hogy a magyar felsőoktatás külhoni rendszere versenyképes életpályát jelentsen az oktatóknak és a kutatóknak, hogy a magyar nyelvű felsőoktatás kiszolgálja a külhoni magyarság egész életen át való tanulásának igényeit, hogy a magyarok társadalmi, gazdasági, kulturális és művészeti érvényesüléséhez szükséges képzések, oktatási kapacitások legyenek helyben biztosítva.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai támogatásával a főiskola 2022-ben együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel és a Nyíregyházi Egyetemmel úgynevezett double degree képzések indítására, mely képzések lényege, hogy a hallgatók az egyeztetett programok és mintatantervek alapján folyó képzéseken egyszerre szerezhetik meg a főiskola és a partneregyetem oklevelét – emelte ki Varga-Bajusz Veronika.
A köszöntőket követően átadták a főiskola által 2014-ben alapított Rákóczi-díjat, melyet minden évben két olyan, az intézmény megmaradása és fejlődése szempontjából döntő szerepet vállaló személy kap, akik jelentősen hozzájárultak több ezer kárpátaljai magyar fiatal képzéséhez, ezzel is segítve boldogulásukat szülőföldjükön. A Rákóczi-főiskola legmagasabb kitüntetésének idei díjazottjai Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó és Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia V. M. Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke.
A tanévnyitó keretében elsőként adták át Az év középiskolája dicsérő oklevelet. Az elismerést a főiskolával együttműködő kárpátaljai középiskolák kaphatják meg, amelyekből az elmúlt felvételi időszak során a legtöbb jelentkező iratkozott be a Rákóczi-főiskola által meghirdetett képzési programokra. Idén Az év középiskolája elismerő oklevelet a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, a Péterfalvai Református Líceum, a Beregszászi Platán Líceum, valamint a II. RF KMF Felsőfokú Szakképzési Intézete érdemelte ki.
Záróbeszédében Orosz Ildikó, a főiskola elnöke az Edda Művek Álmodtam egy világot című közismert dalának refrénjét idézte: „Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy be tudjak lépni, van hitem a magas falak előtt.” A népszerű dal soraival arra biztatta az elsősöket, hogy merjenek nagyot álmodni, s Istenbe vetett hittel felvértezve valósítsák meg az együttműködésre, a közös gondolkodásra és közös cselekvésre épülő új világot.
Felidézve az intézmény harminc évvel ezelőtti alapításának körülményeit, az elnök asszony elmondta: „Sokan nem hittek és nem bíztak abban a tervben, amelyet akkor elkezdtünk, de akadtak, akik az ügy mellé álltak, és saját lehetőségeik szerint, saját helyükön támogatták azt – mint a mai nap kitüntetettjei is. […] Ők is, mi is és önök is, kedves elsősök, álmodtunk egy világot magunknak, és csak Isten segítségével sikerülhet megvalósítani azt, különösen ebben a változó világban.”
A tanévnyitó ünnepség zárásaként a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a főiskolára, annak minden munkatársára és diákjára, majd a jelenlévők elénekelték a Szózatot.
A hagyományoknak megfelelően a beregszászi református templomban tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, ahová idén 508 diák nyert felvételt. Köszöntőjében Varga- Bajusz Veronika államtitkár kiemelte: a Rákóczi-főiskola Kárpátalján az egyetlen olyan tanintézmény, amely az itt élő fiatalok számára magyar nyelvű felsőoktatást és felsőfokú szakképzést biztosít. Ezért a magyar kormány minden lehetséges segítséget megad a főiskola működésének biztosításához. Úgy fogalmazott: külön öröm számunkra, hogy a beregszászi főiskola a magyar társadalmi, gazdasági és kulturális élet szervező központjává vált Kárpátalján.