Egy szakértő szerint nincsen védelmi terve az emberiségnek.
Az elmúlt években hatalmas népszerűségnek örvendenek a katasztrófafilmek, és az apokalipszisről szóló jóslatok és fenyegetések. Ezekben általában az ufók, az árvizek, a meteorok, vagy a háború szerepel mint a végítélet. Most azonban tudósok egy csoportja megrázó tanulmánnyal állt elő: azt állítják, hogy egy kevésbé ismert veszély fenyegeti az emberiséget, ami nem az űrből érkezik, nem a vízhez van köze, és nem is egy betegség. Ez nem más mint a világszintű vulkánkitörések.
A DailyStar számolt be róla, hogy a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ebben az évszázadban egyre gyakoribbá fognak válni a vulkánkitörések és a legnagyobb probléma ezzel az, hogy jelenleg nincsen semmilyen védelmi terv ez ellen. Dr. Markus Stoffel klímakutató szerint a klímakatasztrófa nem csak árvizet, vagy a növény- és állatvilág kipusztulását okozhatja, hanem az eddig szunnyadó vulkánok kitörését is okozhatja.
„1815-ben az indonéziai Tambora-hegy kitörése 24 köbmérföldnyi gázt, port, és kőzetet lövellt a levegőbe, és a hőmérséklet tartós csökkenését okozta. Ennek eredményeként emberek ezrei haltak meg, a termelés elpusztult, és betegségek sora terjedt. Azonban ha egy hasonló eset megismétlődne, az még rosszabb lenne, tekintettel a társadalom egészségtelen fosszilis tüzelőanyag-függőségére” ‒ árulta el a szakértő.
Dr. Michael Rampino geológus is osztja kollégája véleményét, szerinte a hatások sokkal rosszabbak lennének világszerte, mivel a mostani légkör gyorsabban terjesztené a kén-dioxid gázt, és a szulfát aeroszolokat, ami brutálisan rontaná a levegő hőháztartását, mivel ezek az apró szemek csökkentik a Föld felszínét érő napsugárzást.
Dr. Stoffel hozzátette: „A tudósok csak az elején járnak a vulkánok vizsgálatának. A jelenlegi ismereteink kevés adatból állnak, ami nehezíti a védekezés kidolgozását, emellett azt sem tudjunk pontosan meghatározni, hogy mekkora hőmérséklet változást idézne elő egy szuper-vulkán kitörése.”
A szakértő rámutatott arra is, hogy jelenlegi ismereteik szerint egy-egy nagyobb vulkán kitörése akár átmenetileg 1‒1,5 Celsius fokkal is lehűtötték a bolygót, aminek napjainkban brutális következményei lehetnének. Egy másik indonéz vulkán, a Samalas 1257-es kitörése állítólag egy több száz éves mini jégkorszakot idézett elő, de hogy ne menjünk ennyire a múltba, egy 1991-es Pinatubó-hegy kitörése is fél fokkal lehűtötte a Földet a kén-dioxid vizsgálatok alapján.
A brazil tudósok vakcinát fejlesztettek ki a kokain- és crack-függőség kezelésére, amely megakadályozza a kábítószer bejutását az agyba. A vakcinát már sikeresen tesztelték állatokon, és áttérnek az embereken való kísérletekre, számolt be a Science Alert.
A brazil tudósok egy új, innovatív módszer kifejlesztését jelentették be a kokain- és crack-függőség kezelésére – ez egy vakcina.
A Calixcoca nevű tesztoltóanyag, amely az állatokon való kísérletek során ígéretesnek bizonyult olyan immunválaszt vált ki, amely megakadályozza a kokain és a crack bejutását az agyba, ami a kutatók reményei szerint segít a felhasználóknak megtörni a függőség körforgását.
Egyszerűen fogalmazva, a szenvedélybetegek többé nem lesznek „feldobottak” a drogoktól.
Ha a készítmény megkapja a hatósági engedélyt, ez lesz az első olyan eset, amikor a kokainfüggőséget vakcinával kezelik – mondta Frederico Garcia pszichiáter, a gyógyszert kifejlesztő csapat koordinátora a Minas Gerais Szövetségi Egyetemen.
A múlt héten a projekt elnyerte az 530 000 dolláros fődíjat a latin-amerikai egészségügyi Euro Health Innovation Awards-on, amelyet az Eurofarma gyógyszergyár szponzorált.
A vakcina úgy fejti ki hatását, hogy serkenti a betegek immunrendszerét, hogy olyan antitesteket termeljenek, amelyek a vérben lévő kokainmolekulákhoz kötődnek, így túl nagyok lesznek ahhoz, hogy bejussanak az agy mezolimbikus rendszerébe vagy az úgynevezett „jutalomközpontba”, ahol a gyógyszer általában magas dopaminszintet serkent, örömet okoz.
A kutatók felfedték, hogy az oltóanyag a patkánymagzatokat is megvédte a kokaintól, ami arra utal, hogy embereknél is felhasználható terhes, kábítószer-függő nők születendő csecsemőinek védelmére.
Most a vakcina a kísérletek utolsó szakaszában van: a kutatók embereken való tesztelésre készülnek.
A kutató elmondása szerint a Calixcoca fontos eszköz lehet a gyógyulás kritikus szakaszában, például a rehabilitációt követően. Tekintettel a tétre, a vakcinával kapcsolatos elvárások nagyon magasak. Több mint 3000 ember vette fel a kapcsolatot Garcia csapatával, hogy önkéntesen vegyen részt a klinikai vizsgálatokban.
[type] => post
[excerpt] => A brazil tudósok vakcinát fejlesztettek ki a kokain- és crack-függőség kezelésére, amely megakadályozza a kábítószer bejutását az agyba. A vakcinát már sikeresen tesztelték állatokon, és áttérnek az embereken való kísérletekre, számolt be a Scienc...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1698702660
[modified] => 1698717665
)
[title] => Brazil tudósok létrehozták a világ első vakcináját a kokainfüggőség ellen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=167044&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 167044
[uk] => 166845
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 166846
[image] => Array
(
[id] => 166846
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0.webp
[original_lng] => 29894
[original_w] => 960
[original_h] => 640
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/248617-vaccination-covid-new-960x380-0.webp
[width] => 960
[height] => 640
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1698710465:5
[_thumbnail_id] => 166846
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2627
[_oembed_ad3eaaa9e168e7d8b63720532232cde6] =>
[_oembed_time_ad3eaaa9e168e7d8b63720532232cde6] => 1698648922
[_oembed_d37d57f5f63ff538d3b332fc3d2aa8f2] =>
WATCH: Revelers fill the Sambadrome in Rio de Janeiro as they rehearse for the Rio de Janeiro carnival pic.twitter.com/gtXNsaSNV9
Ukrán tudósok felszólították a 23 tagállam képviselőiből álló CERN tanácsát, hogy szakítson meg minden tudományos együttműködést Oroszországgal és azzal az ezer orosz tudóssal, aki a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriumában kutat.
A három Nobel-díjas felfedezést felmutató, Genf melletti világhírű részecskegyorsítóban jelenleg negyven ukrán fizikus dolgozik, és többen jelezték, hogy fel kell függeszteni minden kapcsolatot az orosz intézményekkel, „mert különben kormányuk és fegyveres erejük minden bűncselekményét és igazságtalanságát legitimnek fogják tekinteni… Ha ezeket a kapcsolatokat még tudományos szinten is megtartjuk, ezek a gengszterek lehetőséget adnak arra, hogy tovább manipulálják és terrorizálják hazánkat és egész Európát” – mondják.
Az eset meglehetősen kényes, már csak azért is, mert az 1954-ben alapított CERN a kezdetektől a világháború utáni békés együttműködést támogatta, a szuperlaboratórium egyik mottója is úgy szól, hogy „tudomány a békéért”.
A nagy hadronütköztető valójában a szovjet, amerikai és európai tudósok találkozóhelye volt.
Az ilyen kapcsolatok fenntartása pedig különösen fontos konfliktusok idején. Nem utasították el az orosz tudósokat 1968-ban sem, amikor a Szovjetunió megszállta Csehszlovákiát, és 1979-ben sem, Afganisztán szovjet megszállása idején – mondja a negyven éve a CERN-ben kutató John Ellis, a King’s College London elméleti fizikusa.
Nem kevesebb mint 12 ezer tudós dolgozik együtt az intézményben, nyolc százalékuk orosz. Hirtelen távozásuk miatt a laboratórium működésképtelenné válhat. Bonyolítja a helyzetet, hogy Ukrajna a CERN társult tagja, és bár nem képviselteti magát a tanácsban, de fizet. Oroszország viszont csupán megfigyelő nemzet, nem finanszíroz semmiféle költséget, ugyanakkor tudományosan jelentősen hozzájárul több kísérlethez, hasonlóan az Egyesült Államokhoz.
Bármilyen döntést is hoz a CERN tanácsa a napokban, az nem a fizikusok kívánságaitól függ majd, mondják a kutatók. Elmondhatják véleményüket, de a döntés alapvetően politikai verdikt lesz.
Titokzatos jelenségre lettek figyelmesek az ausztrál Curtin Egyetem tudósai a világűr tanulmányozása közben. A szakemberek egy olyan objektumra bukkantak, ami 20 percenként felvillan – vagyis rádióhullámokat bocsát ki magából. Natasha Hurley-Walker, az egyetem Nemzetközi Rádiócsillagászati Kutatóközpontjának munkatársa szerint a dolog azért is kísérteties, mert még soha nem találkoztak olyan égitesttel, ami így viselkedik.
A kutatók a Nature hasábjain jelentették meg a felfedezésüket leíró publikációt, amelyben azt is leszögezik: bár a jel valóban furcsa, minden bizonnyal egy forgó objektumtól, nem pedig egy technológiailag fejlett civilizációtól származik.
A The Guardian beszámolója szerint a tudósok még 2018 elején észlelték az ismétlődő jeleket. A csapat úgy véli, hogy az objektum a lassan forgó neutroncsillagok új osztálya lehet, amely rendkívül erős mágneses mezővel rendelkezik. Mivel a jel a megfigyelés óta eltűnt, úgy vélik, hogy a villogás egy drámai, egyszeri eseményhez köthető, például egy csillagrengéshez.
A legvalószínűbb az, hogy a Földtől nagyjából 4000 fényévre – vagyis meglehetősen közel –, a Tejútrendszerben lévő objektum egy korábban már megjósolt, ám eddig még egyszer sem detektált égitest, egy ultrahosszú periódusú magnetár lehet. Ez egy nagyon lassan forgó neutroncsillag, ami a jelenleg ismert világegyetemben a legerősebb mágneses mezővel rendelkezik.
A kutatók számára a legnagyobb rejtély, hogy miért tudták észlelni a jelenséget. A neutroncsillagok ugyanis azok a csillagmaradványok, amelyek egy szupernóva-robbanás után hátramaradnak. A gyorsan forgó neutroncsillagok pulzárként viselkednek – ezek periodikusan bocsátanak ki jeleket magukból –, ám másodpercenként vagy milliszekundumonként villannak fel.
A neutroncsillagok az idő múlásával lassulnak, ám ha egy bizonyos szint alá esik a sebességük, elvileg nem szabadna őket látni. Emiatt nem értik, hogy egy magnetár hogyan volt képes még mindig annyi energiát kibocsátani magából, hogy látni lehetett. Hurley-Walker szerint az égitest valahogy sokkal hatékonyabban alakítja át a mágneses mezőt rádióhullámmá, mint bármi, amit eddig láttunk.
Mexikói ügyészek 31 ismert mexikói tudós börtönbe vetésére tettek javaslatot a bíróságon, jóllehet az ügyet tárgyaló bíró már kétszer elutasította a kezdeményezést, jelezve, hogy a vád nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot a törvénysértésekre, ám a kormány szerdán jelezte, hogy újra elküldi kérését a bíróságra – írja a The Wall Street Journal.
A tudósok elleni vád szervezett bűnözés és pénzmosás, ám a háttérben Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök és kormánya illetve a 2002-ben – jóval Obrador hatalomra jutását megelőzően – alapított Tudomány és Technika Nemzeti Tanácsa (Conacyt) közötti ellentét áll. Az elnök 2018 végi hatalomra kerülését követően a tanács gyakori vitába keveredett az elnök által kinevezett vezetőjével, a biológus María Elena Álvarez-Buylla-val, azzal kapcsolatban, hogy a tudomány kormányzati támogatásának politikamentesnek vagy épp ellenkezőleg, politikai és társadalmi célúnak kell-e lennie.
Az új vezető erőteljesen visszafogta a fiatal kutatók számára biztosított, külföldi elitegyetemeken történő tanulását támogatni hivatott ösztöndíjak kiosztását, azzal érvelve, hogy a diákoknak otthon kellene tanulnia és a kutatásaikat is vagy spanyolul vagy valamilyen őslakos nyelven kellene publikálniuk az angol helyett, ami kiváltotta a tanácsadó testület – melyben többek között asztrofizikusok és mikrobiológusok is vannak – haragját.
A kormányzat szerint a tanácsadó testület illegálisan használt fel 12 millió dollárnak megfelelő kormányzati pénz, míg a Conacyt szerint ez nem igaz, elfogadott és auditált kiadásokról van szó. A kormány a kutatókat olyan, legmagasabb fokozatú börtönökbe küldené, mint amilyenben például a hírhedt kábítószer kereskedőt, El Chapo-t is őrzik és köszönhetően a drasztikus vádaknak, néhány tudós elítélése esetén akár 80 éves börtönbüntetést is kaphat.
A pénzmosás és a szervezett bűnözés kapcsán emelt vádak esetén óvadékra sincs lehetőség, miközben az országban a büntetőügyek gyakran évekig is elhúzódhatnak.
Jogi szakértők szerint a jelenlegi mexikói kormány az igazságszolgáltatási rendszert ellenségei üldözésére és félelemkeltésre használja. Sokan szívesebben vennék, ha az ügyészség és a bűnüldöző szervek inkább az erőszakos drogkartellek ellen lépnének fel.
A főügyész hivatala ugyanakkor a testület olyan dolgokra költötte el a 12 millió dollárt, melynek nincs köze a mandátumához, így fizetésekre, irodákra, mobilszolgáltatásra, eseményekre és hasonlókra, ám José Franco, a legnagyobb mexikói állami egyetem, az UNAM vezető asztrológus kutatója szerint a bizottság költségvetését minden évben auditálta és elfogadta a Conacyt, beleértve a jelenlegi kormányzat időszakát is.
A vádakat abszurdnak tartja az UNAM rektora, Enrique Graue is, míg az elnök szövetségese, Mexikóváros polgármestere Claudia Sheinbaum túlzottnak nevezte azokat. Ricardo Monreal, aki Obrador pártjának szenátusi frakcióját vezeti, teljes mértékű szolidaritásáról biztosította a tudományos közösséget.
Obrador azonban védelmébe vette főügyészét és a tanácsadó testületet bírálta, amely szerinte túlságosan nagy hatást gyakorolt az őt megelőző kormányzatokra és luxuscikkekre és külföldi utakra lobbizott ki magának pénzt, zsarolásra emlékeztető módszerekkel.
Olyan bevonatot fejlesztettek ki a portugál Coimbrai Egyetem (UC) tudósai, amely még a legellenállóbb baktériumokat is 15 perc alatt elpusztítja.
Olyan anyagot kerestek, amellyel „biztonságosan és hatékonyan megelőzhetők és legyőzhetők a kórházi fertőzések.”
„Az új, intelligens bevonat nagy antimikrobiális hatékonysággal bír, melyet fehér fénnyel lehet aktiválni, emberre ártalmatlan” – írta hétfői közleményében az UC.
Eredményeiket az ACS Applied Materials & Interfaces című szaklapban tették közzé.
A tudósok kationos polimerek új generációját fejlesztették ki és tesztelték, amelyek különböző baktériumok elleni antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkeznek, és a kurkuma egy vegyületén, a kurkuminon alapuló fényérzékenyítő anyaggal kombinálták őket.
„Amikor fehér fény alatt egyesítettük őket, a két vegyület hatásosan és biztonságosan távolította el a baktériumok sok faját, köztük az Escherichia colit, vagyis az E.colit” – írták a tudósok.
Ezt a két vegyületet egy poliuretán alapú, ipari körülmények között készülő bevonóanyagba keverték.
A portugál tudósok szerint az új bevonat „hatékony megoldás a kórházi fertőzések ellen, mivel megakadályozza, hogy a baktériumok a felületeken szaporodjanak.”
Magyarországon, a Semmelweis Egyetem (SE) kutatóinak a világon az elsők között sikerült megvizsgálniuk az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét – közölte Magyarország Innovációs és Technológiai Minisztériuma (ITM) az MTI-vel hétfőn.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak vizsgálata egy jelentős lépéssel visz közelebb a koronavírus megismeréséhez. Az intézmény Általános Orvostudományi Karának dékánja, Kellermayer Miklós által vezetett munkacsoport a Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumának szakértőivel működött együtt. Az ITM által támogatott kutatás bebizonyította, hogy a koronavírus könnyen összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetében, tartalmában a fizikai behatás nem tesz kárt. Az organizmus mechanikai és öngyógyító tulajdonságai biztosíthatják az alkalmazkodást a környezeti körülmények széles köréhez. Ezek a sajátosságok különlegesen ellenállóvá teszik a koronavírust, közrejátszhatnak szokatlanul nagy fertőzőképességében is.
A magyar kutatócsoport a vizsgálatban a mintegy 80 nanométer szélességű SARS-CoV-2 részecskét egy ettől is kisebb tűvel szúrta meg. A tű hegyét a vírus tetejétől az aljáig nyomták, amitől az összenyomódott, majd a tű eltávolításakor azonnal visszapattant. Ezt száz alkalommal megismételték ugyanazon az organizmuson, ám a vírus szinte teljesen sértetlen maradt. Mindez azt bizonyítja, hogy a SARS-CoV-2 lehet az ember által ismert fizikailag egyik legrugalmasabb és legellenálóbb vírus – olvasható az egyetem internetes oldalán (semmelweis.hu).
Az egyetem kutatóinak vizsgálata azért is számít egyedülállónak, mert a szakirodalomban a vírusról eddig megjelent cikkek mindegyike inaktivált, kémiailag kezelt vagy fagyasztott mintán készült. A magyar munkacsoport azonban aktív és fertőzőképes koronavírust vizsgált; erre a mérésre az intézmény atomi erőmikroszkópja adott lehetőséget. A vírusok a gazdatestet elhagyva általában sebezhetővé válnak, a SARS-CoV-2 azonban tárgyak felületén megtapadva is hosszú ideig fertőzőképes maradhat. A kutatás szerint ehhez a részecskét borító tüskék rugalmassága is hozzájárulhat. Az eddigi kutatások tükrében nem egyértelmű, hány ilyen koronaszerű tüske borítja a vírus külsejét: a Cambridge-i Egyetem tanulmánya szerint körülbelül 24, míg a németországi Max Planck Intézet 40-re becsülte a számukat. A magyar kutatók által vizsgált organizmus 61 tüskével rendelkezett. A kutatók szerint ez is bizonyítja, hogy a vírusszerkezet változékonysága nagyobb lehet, mint korábban gondolták.
A magyar tudósok a tüskéket alkotó fehérjéket is fizikai vizsgálat alá vetették. A koronaszerű alkotóelemek a tű fizikai behatására olyan magas frekvenciával lendültek ki, hogy a másodpercenkénti 300 felvétel készítésére is képes atomi erőmikroszkóp is csak elmosódott képet tudott készíteni róluk. A kutatók szerint ez a nagysebességű mozgás segíthet a vírusnak könnyebben megtalálni a gazdasejteket és összekapcsolódni azokkal. Szintén vizsgálták a SARS-CoV-2 hőellenállását: eredményük szerint megjelenését tekintve a vírus egyedülálló módon akkor alig változik, ha 10 percen át 90 Celsius-fokos hőnek van kitéve. Mindössze néhány tüskéjét veszítette el, de a szerkezete sértetlen maradt. Ez magyarázatot adhat arra is, miért maradt fertőzőképes a meleg éghajlatú országokban vagy a nyári időjárás ellenére is.
Az ITM közleménye szerint a program Magyarország minisztériumának támogatása mellett, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) finanszírozásával valósulhat meg. A tárca 25 kutatás-fejlesztési projekt létrejöttét segíti, amelyek a magyar tudományos élvonal szaktudására építve mérséklik a járvány egészségügyi és gazdasági kockázatait. A minisztérium által koordinált projektek között megtalálhatók a vírus terjedését vizsgáló, az operatív törzs döntéseit megalapozó mérések, a védekezést segítő eszközfejlesztések, a betegek felépülését támogató kutatások, fejlesztések is. Az elért eredmények hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország sikeresen küzdjön meg a koronavírus okozta válsághelyzettel – olvasható az ITM közleményében.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Amerikai kutatók egy csoportja a napokban számolt be arról, hogy sikerült létrehozniuk minden korábbinál kisebb méretű, ugyanakkor tömegesen gyártható, és mozgásra képes nanorobotokat. Az aprócska szerkezeteket a számítógépekben is használt integrált áramkörökéhez hasonló ún. litográfiai eljárással rendkívül olcsón és nagy mennyiségben lehet létrehozni.
A miniatűr robotok – amik olyan picik, hogy nem csak hogy szabad szemmel nem láthatók, de tucatjával férnek át egyszerre egy injekciós tű hegyén is – a kutatók szerint a későbbiekben, továbbfejlesztett változatban segíthetnek majd betegségek kezelésében, sőt, akár a rák gyógyításában is.
Ugyanakkor ehhez még nagyon komoly problémákat kellene megoldaniuk, a szerkezetek komplexitásának növelésén túl is, mint pl. azok energiaellátásának biztosítása, valamint a testen belüli tájékozódásának képessége, ami még óriási méretű berendezésekkel sem feltétlenül jól megoldott napjainkban.
A britek száma, akik az Európai Unióból való kilépéséről szóló népszavazás után az EU-ba költöztek – 30%-kal nőtt. Ezeket az adatokat az „Oxford-Berlin” és a berlini szociológiai kutatóközpont (WZB) tanulmánya tartalmazza, amelyeket a központ honlapján közöltek.
A kutatás szerzői szerint az EU-ba távozó britek száma átlagosan 73,6 ezer emberre nőtt 2016–2018-ban. A 2008 és 2015 közötti időszakban ez az arány évi 56,8 ezer volt. Az EU állampolgárságot megkapó britek száma több mint 500%-kal, német állampolgárság esetén – több mint 2000%-kal nőtt. A Brexit után 31 600 brit igényelte a német állampolgárságot – azaz a Németországban élő brit állampolgárok csaknem egyharmada. A németországi honosítást tekintve Nagy-Britannia Törökország után a második helyen áll: a felmérések szerint a britek kétharmada teljes mértékben készen áll arra, hogy felvállalja a költözéssel járó jövedelemvesztést, sokan munkahely megléte nélkül érkeztek Németországba. Mi több, minden harmadik válaszadó szerint a Brexitről való szavazás közvetlen hatással volt mentális egészségére, néha depressziót okozva. Ugyanakkor a kutatók megjegyzik, hogy a válaszadók egyre inkább hajlandók beilleszkedni a német társadalomba.
„A migráció növekedésének üteme és az állampolgárság kérvényezésének száma elérte azt a szintet, amely csak a jelentős gazdasági vagy politikai válságok hatásaira jellemző” – mondta Daniel Auer, a berlini szociológiai kutatási központ tudósa. Elmondása szerint a migráció más európai országokkal való összehasonlítása után a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a britek elvándorlásának fő ösztönzője a Brexit volt. A kutatók rámutattak arra is, hogy a magasan képzett brit állampolgárok, az „agyak” is az EU-ba települnek át. A kutatók szerint a kivándorlás fő oka az Egyesült Királyság gazdasági és társadalmi helyzetének bizonytalansága és a vágy, hogy enyhítsék a jövőbeli korlátozásokat a szabad mozgás és tartózkodás tekintetében. Azok, akik már Európában külföldön élnek, honosított állampolgárságúvá váltak, ami különösen fontos az Egyesült Királyság bizonytalan jövőjének fényében.
Jelenleg az Egyesült Királyság az EU-ból való kilépés átmeneti időszakát éli meg, amely 2020. december 31-én jár le. Erre azért van szükség, hogy az EU és az Egyesült Királyság nyugodtan folytathassa nehéz tárgyalásait és összeegyeztesse jövőbeli kapcsolatait. Az átmeneti időszak idején az Egyesült Királyság az Európai Vámunió és a közös piac tagja marad, megőrizve az Egyesült Királyság és az EU közötti mozgás szabadságát. Ugyanakkor az Egyesült Királyság elveszíti tagságát az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban, azaz be fogja tartani az EU szabályait és törvényeit, de ebben a nemzetközi szervezetben nem lesz szavazati joga. A fő kérdés, amiben Nagy-Britanniának és az Európai Uniónak meg kell állapodnia, az egy új gazdasági, vagy inkább kereskedelmi megállapodás. Ha ez nem történik meg, akkor az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmet a WTO szabályai szabályozzák, ami mindkét fél kárára lesz a „brit válás” szó szerinti fájdalmas folyamatában.
Because of coronavirus restrictions, it’s hard to know where you can travel, what rules you need to follow. We have to make life easier for Europeans & coordinate these measures. @EU_Commission put forward a proposal - its adoption by national governments will now bring clarity. pic.twitter.com/hblJRFYw0y