Az ukrán csapatok már 3800 négyzetkilométert és 300 települést szabadítottak fel az orosz megszállás alól Harkiv megyében – jelentette be kedden Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a helyettes védelmi miniszter az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy „több napja tart a Harkiv megye felszabadítására irányuló hadművelet, amit több napra is terveztek.” Szeptember 6-tól a mai napig 3800 négyzetkilométer, több mint 300 település és mintegy 150 ezer ukrán állampolgár szabadult fel az orosz megszállás alól – tette hozzá. „A hadművelet folytatódik, a tervek szerint Harkiv megye teljes felszabadításáig, ami a remények szerint a lehető leghamarabb megtörténik” – hangsúlyozta Hanna Maljar.
Mint hírportálunk szeptember 4-én beszámolt róla, Maljar azt közölte, hogy az ukrán hadsereg tervei szerint alakulnak a fejlemények a fronton, a fegyveres erők sikeres támadó és védekező műveleteket hajtanak végre. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy „a frontvonal nagyon széles, 2500 kilométer. 1300 kilométeren aktív hadműveletek zajlanak. Egyes irányokban és területeken visszaverjük az ellenséges támadásokat, máshol pedig előre nyomulunk, mert egy védelmi művelet különféle intézkedések összessége, és állandó dinamika. A mai napon a fejlemények a tervek szerint alakulnak.”
Az ukrán csapatok hatalmas vereséget mértek Oroszországra, a gyors ellentámadásukkal szinte az egész Harkiv megyét visszafoglalták, ez a siker egy olyan kampány eredménye volt, amely magában foglalta a nyugati fegyverrendszerek maximális használatát – számolt be hétfőn az rbc.ua hírportál az amerikai Háborús Tanulmányok Intézetének (ISW) jelentésére hivatkozva.
Az intézet közlése szerint a hosszas vita, majd Kijev bejelentése a Herszon térségét célzó ellentámadásról, elvonta az orosz csapatokat azoktól a szektoroktól, ahol az ukrán erők az elmúlt napokban döntő támadásokat intéztek. Az ukrán fegyveres erők HIMARS-okat és más nyugati rendszereket használták az orosz szárazföldi logisztikai vonalak elleni támadásra Harkiv és Herszon megyékben, megteremtve a feltételeket a művelet sikeréhez. Az ukrán vezetés demonstratívan tárgyalta a déli csapásokat, és ezzel sikeresen elterelte az oroszok figyelmét a Harkiv térségében tett ellentámadási előkészületeiről.
Az ISW szakértői szerint a jelenlegi ellentámadás nem vet véget a háborúnak. Az északkelet-ukrajnai hadjárat véget ér, ami lehetővé teszi az orosz csapatok számára, hogy helyreállítsák a stabil védelmi vonalaikat, és esetleg helyi ellentámadásokat is végrehajtsanak. Ukrajnának új ellentámadást kell indítania az oroszok által megszállt területek felszabadításának befejezéséhez, és a háború valószínűleg 2023-ig elhúzódik.
Ukrajna a maga javára fordította a háború menetét. Kijev valószínűleg egyre inkább megszabja a fontos harcok helyszínét és jellegét, Oroszország pedig egyre gyakrabban fog reagálni az Ukrajna részéről egyre erősödő fizikai és pszichológiai nyomásra – összegezték az amerikai szakértők.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán csapatok hatalmas vereséget mértek Oroszországra, a gyors ellentámadásukkal szinte az egész Harkiv megyét visszafoglalták, ez a siker egy olyan kampány eredménye volt, amely magában foglalta a nyugati fegyverrendszerek maximális használatát.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1662981780
[modified] => 1662980863
)
[title] => Ukrajna megfordította a háború menetét, de az akár 2023-ig is elhúzódhat – ISW
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=118147&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 118147
[uk] => 118142
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 118148
[image] => Array
(
[id] => 118148
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1.jpg
[original_lng] => 70326
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1662970087:12
[_thumbnail_id] => 118148
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4726
[translation_required_done] => 1
[_oembed_351818da7c2a352c4cbb35cac537804b] =>
[_oembed_time_351818da7c2a352c4cbb35cac537804b] => 1664364796
[_oembed_8c6e460ca69f9717844602767014a62d] =>
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
😱Снежный апокалипсис на Камчатке: в магазинах — пустые полки, на улицах из громкоговорителей предупреждают о возможном сходе лавин с крыш pic.twitter.com/EEcxtxH9no
Az állam vezetése minden reggel jelentést kap a fronton és a csapatoknál lévő helyzetről, de ennek az információnak a 90%-a zárolva van az ukrán társadalom előtt – jelentette ki szerdán Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára egy rádióinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Danilov az Ukrajinszke Rádiónak nyilatkozva elmondta: ezek az adatok rendkívül kényesek, a helytelenül, idő előtti és hibásan nyilvánosságra hozott információk az ukrán fegyveres erők veszteségeihez vezetnének. „Szeretném, ha mindenki megértené, hogy ez egy nagyon komoly probléma. És higgyék el, hogy az online rendszerben a frontról közzétett információk túlmutatnának a folyamatokon” – magyarázta.
Az RNBO-titkár hangsúlyozta, hogy „kategorikusan ellenzi a háborúval kapcsolatos közvetítéseket és egyéb dolgokat”. Hozzátette, hogy meg lehet nézni a felvételeket, amikor a csapatok és a haditechnika már biztonságos távolságra távozott arról a helytől, ahonnan az ellenséget lőtte. Emlékeztetett arra is, hogy Szergej Sojgu, Oroszország védelmi minisztere elrendelte az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek nyomon követését és megsemmisítését minden lehetséges módon.
„És amikor csapataink támadnak, különösen azokkal a fegyverekkel, amelyeket nemrégiben kaptunk a partnereinktől, ne feledjék, hogy az oroszok vadászatot indítottak ezen fegyverek után” – mondta el Olekszij Danilov, rámutatva ugyanakkor, hogy az orosz megszállók egyetlen fegyvert sem semmisítettek meg az ukrán hadsereg vagy média hibájából.