A frissítések biztonságosabbá, jobbá teszik az eszközeinket, legalábbis az esetek túlnyomó többségében. Időnként azonban gondok is akadhatnak ezekkel, mint például a legutóbbi Windows 10 frissítésnél, ami a rettegett „kékhalált” hozhatja magával.
A Microsoft maga is elismerte, hogy nincs minden rendben a legutóbbi, Windows 10-es eszközökre készült frissítéssel. A KB5021233 frissítés telepítése után néhány Windows 10-es gép 0xc000021a hibával indul el, amelyet a BSOD, azaz a rendszerösszeomlásra utaló kék képernyő (kékhalál) kísér. A probléma oka a system32 és a system32/drivers mappában található hidparse.sys fájlverziók közötti eltérés. Mindez csak a Windows 10 rendszeren jelentkezik, viszont a Windows 10 20H2-től egészen a legújabb Windows 10 22H2-ig érintettek a gépek.
A Microsoft már dolgozik a javításon, és hamarosan ki is adja azt. Ez azonban kevéssé vigasztalja azt, akinek a számítógépe a frissítést követően meghibásodott. Szerencsére a Microsoft részletes leírást adott, hogyan lehet az új frissítés megjelenéséig orvosolni ezt a gondot. E szerint mindenekelőtt be kell lépni a Windows helyreállítási környezetbe, majd a Hibaelhárítást, utána pedig a Helyreállítás, hibaelhárítás és diagnosztikai eszközök indítása gombot kell választani. Ezután a Speciális beállítások funkció következik. Válasszuk a Parancssor gombot, és várjuk meg, amíg az eszköz újraindul, ha szükséges.
Az eszköznek újra kell indulnia egy parancssor ablakban. Előfordulhat, hogy az ablak megnyitása előtt be kell jelentkeznie az eszközre a jelszavunkkal. Ezután futtassuk az xcopy C:\windows\system32\drivers\hidparse.sys C:\windows\system32\hidparse.sys parancsot (természetesen meg kell változtatnia ezt az elérési utat, ha a Windows nincs telepítve a C meghajtóra). A parancs befejezése után írjuk be: exit, majd válasszuk a Folytatás gombot. A Windowsnak most már a várt módon el kell indulnia. A Microsoft hangsúlyozza, hogy ez az egyetlen célravezető megoldás, és a másmilyen kísérletek, például a hidparse.sys törlése több problémát okoz, mint amennyit megold.
Logikusnak tűnhet a tanács, hogy ha még nem telepítette ezt a frissítést, akkor várja meg a Microsoft javítását. Másfelől viszont a legutóbbi összesített frissítések kritikus biztonsági javításokat tartalmaznak, ami nagyon kell a gépre. Amíg tehát várunk a Microsoft megoldására, a felhasználók kénytelenek meghozni egy nehéz döntést.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Hogy a Microsoft immár teljesen a Windows 10-re és a Windows 11-re fókuszál, annak ékes bizonyítéka, hogy nagyjából fél év múlva (a jövő év elejétől) már a Windows 8.1-ről is leveszi a kezét. Arra is van ötlete, hogy mit tegyenek azok, akik most ezt a rendszert használják.
Jövő januárban (január 10-én) a Microsoft megszünteti a Windows 8.1 támogatását, hogy azután kizárólag a Windows 10-re (2025-ig), de még inkább a Windows 11-re koncentrálhasson. De mi lesz azokkal, akik ma még Windows 8.1-et használnak?
Természetesen továbbra is lehet használni a Windows 8.1-et futtató számítógépeket, de mivel ezek már nem kapnak szoftver- és biztonsági frissítéseket, nagyobb kockázatnak vannak kitéve a vírusokat és egyéb rosszindulatú programokat illetően – figyelmeztet a Microsoft. Azt is javasolja, hogy a felhasználók frissítsenek a Windows egy olyan verziójára (elsősorban persze a Windows 11-re), amely továbbra is támogatott.
„A Windows 11 az eddigi legbiztonságosabb Windows, olyan átfogó, végponttól végpontig terjedő biztonsági szolgáltatásokat tartalmaz, mint például a víruskeresőt a tűzfal és az internetes védelmi funkciók. Mindez a korábbinál több biztonsági funkciót, irányítópultos megjelenítést és folyamatos frissítést jelent Önnek, védelmet biztosítva ezáltal a jelen és a jövő veszélyei ellen. Mindez beépítve, további költségek nélkül” – olvasható a Microsoft közleményében.
Azonban van itt kis bökkenő. Az eredetileg Windows 8.1 operációs rendszert futtató számítógépeket körülbelül 10 éves technológiával tervezték, így alkalmatlanok a Windows 11 futtatására. Nincs más megoldás tehát, mint beszerezni egy új, a Windows 11 futtatására alkalmas eszközt. Ez már csak azért is kedvező a Microsoft szerint, mert a Windows számos aspektusa megismerhető, fontos szoftver- és hardverújításokkal és képességekkel is, amelyek egy évtizeddel ezelőtt még nem voltak elérhetők.
Viszont egy ilyen számítógép nem két fillér, így bizonyára lesznek olyanok, akik inkább kockáztatják gépük biztonságát, és megmaradnak a „kivénhedt” Windows 8.1 mellett.
[type] => post
[excerpt] => Hogy a Microsoft immár teljesen a Windows 10-re és a Windows 11-re fókuszál, annak ékes bizonyítéka, hogy nagyjából fél év múlva (a jövő év elejétől) már a Windows 8.1-ről is leveszi a kezét.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1656541680
[modified] => 1656537047
)
[title] => Üzeni a Microsoft, ha túl régi Windows fut a gépén, inkább vegyen új PC-t
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=108746&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 108746
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 108747
[image] => Array
(
[id] => 108747
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win.jpg
[original_lng] => 66991
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/win.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1656526247:12
[_thumbnail_id] => 108747
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2370
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
A kedden este elérhetővé vált Microsoft biztonsági frissítései egyes felhasználóknál bajt okoztak a Windowsok legújabb javításai. A szoftvercég által megerősített panaszok szerint a telepítésük után a wifi hotspot funkció halálozik el, az aktiválása után nem működik az internetkapcsolat a számítógépen.
A hotspot funkció segítségével rögtönzött vezeték nélküli routerként használhatóak a számítógépek, megosztható rajtuk keresztül más eszközökkel az internetkapcsolat. Ez akkor jöhet jól, ha például csak Ethernet kábelen vagy USB-s külső modemmel érhető el a világháló, a notebookon létrehozott wifihálózaton keresztül netkapcsolat biztosítható mobilokhoz vagy tabletekhez hasonló eszközöknek.
A Windows 7 / 8.1 / 10 / 11 operációs rendszereket érintő legújabb hiba okát már vizsgálja a Microsoft, egyelőre nem adott információt arról, hogy mikorra készülhet el a javítással.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Egy nagyon összetett támadást lepleztek le a Kaspersky kutatói: a hackerek a Windows eseménynaplóit használták fel rosszindulatú kódjaik elrejtésére.
A Windows eseménynaplója igen hasznos eszköz az operációs rendszer hibáinak feltárása során, ugyanis megjeleníti az alkalmazás- és rendszerüzenetek naplóját, benne a hibákkal, figyelmeztetésekkel. Egy új, összetett támadás során, amelyre a Kaspersky kutatói figyeltek fel, éppen ezt az eseménynaplót használták fel alantas céljaikra hackerek.
A Kaspersky – írja a Bleeping Computer – részletes elemzést közölt egy összetett támadásról, amely tavaly ősszel kezdődött. Különféle technikák és szoftverek kombinációját foglalta magában, de a Kaspersky biztonsági kutatói újdonságként emelték ki a Windows eseménynaplóinak használatát. A hacker kampány egyik szakaszában a támadó shellkódot szúrt be a célpont Windows eseménynaplójába. A rosszindulatú programok tárolásának ez a módszere azért is veszélyes, mert nem hagy a víruskeresők számára észlelhető fájlokat.
A Kaspersky vizsgálata feltárta, hogy a malware egy „célzott” kampány része volt, és számos kereskedelmi forgalomban kapható és egyedi eszközre támaszkodott. A támadás egyedisége azt jelzi, hogy egy adott célrendszerre szabták. Az első lépés a „social engineering” volt, amelynek során a támadó meggyőzte az áldozatot, hogy töltsön le és futtasson egy .rar fájlt a file.io legitim fájlmegosztó webhelyről.
A Kaspersky nem tudta összekapcsolni a támadást egyetlen ismert gyanúsítottal sem, és nem tudta meghatározni annak végső célját. A kutatók azonban elmondták a támadást részletesen leíró BleepingComputernek, hogy a hasonló támadások célja általában értékes adatok megszerzése a célpontjaiktól. A kutatók egyelőre SilentBreak néven követik az új tevékenységet, a támadás során leggyakrabban használt eszköz neve után.
Alig egy hete derült ki, hogy komoly sebezhetőség van a Windowsban, amire egyelőre nincs orvosság. A Windows Print Spooler nevű szolgáltatásban megbújó hibát PrintNightmare néven emlegette a cég, a segítségével pedig a hackerek képesek távolról rendszerszintű jogosultságokat igénylő kódokat futtatni a célszemély számítógépén.
A hibára véletlenül derült fény, ám a Microsoft már akkor jelezte, hogy dolgozik a biztonsági rés befoltozásán. A redmondi cég most bejelentette: elkészült a soron kívüli vészfrissítéssel, amit
a Windows Server 2019,
a Windows Server 2012 R2,
a Windows Server 2008,
a Windows 8.1,
a Windows RT 8.1, valamint
a Windows 10 különböző verziói
kaptak meg. Hogy mekkora a baj, azt jól jelzi, hogy a Microsoft még a Windows 7-hez is készített egy javítást, pedig az operációs rendszer kezét már 2020 elején elengedte a vállalat.
A cég emellett jelezte, készül a javítás
a Windows Server 2012,
a Windows Server 2016, valamint
a Windows 10 1607-es verziószámú változata számára is.
A mostani frissítéssel a Microsoft szerint megszűnik a PrintNightmare.
[type] => post
[excerpt] => Alig egy hete derült ki, hogy komoly sebezhetőség van a Windowsban, amire egyelőre nincs orvosság. A Windows Print Spooler nevű szolgáltatásban megbújó hibát PrintNightmare néven emlegette a cég, a segítségével pedig a hackerek képesek távolról re...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1625697120
[modified] => 1625692626
)
[title] => Vészfrissítést adott ki a Windowshoz a Microsoft
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=63179&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 63179
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 63180
[image] => Array
(
[id] => 63180
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft.jpg
[original_lng] => 30842
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/microsoft.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1625681828:5
[_thumbnail_id] => 63180
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3475
[_oembed_3bd05c6acdc98d342343ca1b67785e6a] =>
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
A PrintNightmare nevű sebezhetőség kihasználásával a hackerek programokat telepíthetnek a felhasználók számítógépére.
Súlyos gond keletkezett egy félreértésből, kínai biztonsági kutatók publikálták a Windowsban található Nyomtatási várólista (Print Spooler) szolgáltatás egy nulladik napi sebezhetőségét. A Microsoft júniusban javított egy csúnya hibát a komponensben, a Sangfornál pedig azt hitték, hogy az általuk jelentett bugot orvosolták, de az erről való meggyőződés nélkül hozták nyilvánosságra a leírását.
Ugyan gyorsan kiderült, hogy a Microsoft valójában egy másik sérülékenységet javított, azonban a kutatók nem tudták elég gyorsan törölni a hiba leírását az internetről, a hackerek pedig máris megkezdték a kritikus sebezhetőség kihasználását. A hibával helyi vagy távoli kódfuttatás érhető el, méghozzá rendszergazdainak megfelelő jogosultsággal, a behatolók szabadon garázdálkodhatnak az elesett számítógépeken.
A Microsoft szerint a PrintNightmare névre keresztelt sebezhetőség a Windows összes támogatott verzióját érinti, azonban csak úgy használható ki, ha sikerül távoli nyomtatási parancsot küldeni a számítógépeknek. Emiatt elsősorban olyan vállalatok ellen vethető be, akik belső hálózatokon tartják a PC-ket, miután hackeléssel vagy lopott belépési információkkal sikerül belépni a rendszereikbe.
Egyelőre nem világos, hogy mikor válhat elérhetővé a hiba javítása, a rendszergazdák addig is a Windowsban lévő Nyomtatási várólista szolgáltatás leállításával, vagy a kívülről jövő nyomtatási parancsok csoportházirenden keresztüli letiltásával védhetik meg a számítógépeket.
A Microsoft a napokban egy új bejegyzéssel bővítette egy hónappal ezelőtt kiadott KB4535996 frissítésének „ismert problémái” szekcióját. Ezek szerint a február végén publikált folt elronthatja a Windows 10 internet-elérését – méghozzá elsősorban pont azoknak, akik otthonról kényszerülnének dolgozni a koronavírus-járvány miatt.
A bug ugyanis elsősorban azoknál a felhasználóknál jelentkezhet, akik a virtuális magánhálózati (VPN) kapcsolaton át jelentkeznek be a céges intranetre, és valamilyen proxy-t használnak az internet elérésére. Nekik a hiba miatt azt jelezheti a gépük, hogy nem él az internet-kapcsolatuk, miközben valójában azzal semmi probléma sincs, ezt leszámítva.
A probléma ugyanakkor nem csak azt jelenti, hogy a felhasználók egy téves hibajelzést kapnak, hanem működési rendellenességet is okozhat az olyan alkalmazásokban, amik a WinHTTP vagy WinInet felületeken keresztül próbálják elérni az internetet. Ezek ugyanis nem lesznek hajlandók kapcsolódni a világhálózathoz, annak ellenére sem, hogy valójában semmi nem akadályozná ezt – azért, mert a rendszer az internet-kapcsolat (hamis) szakadását jelzi nekik.
Ilyen, érintett alkalmazás a számtalan harmadik fél által gyártott mellett a Microsoft saját Office, Outlook és Internet Explorer szoftvere, sőt, a Teams csomagja is, aminek zavartalan működése szintén kritikus fontosságú lenne a járvány idején az otthonról történő bedolgozás esetén.
A Microsoft azt mondja, hogy dolgozik már a probléma elhárításán, és hogy amint sikerül megoldania azt, egy javított változatot fog elérhetővé tenni a frissítésből. Az ugyanakkor még kérdés, hogy erre mikor kerül majd sor, hiszen a cég éppen a napokban jelentette be azt is, hogy leáll a Windows-okhoz készült frissítések kiadásával, és határozatlan ideig kizárólag csak biztonsági javításokat fog azokhoz publikálni.
Egy Windows-hiba miatt a hackereknek hozzáférhetnek a felhasználók számítógépéhez –közöltea Microsoft.
A vállalat tisztában van a Windows-hibával, melyet az Adobe Type Manager problémája okoz, de egyelőre még nem sikerült kijavítania. A Microsoft elmondta, a hackerek kihasználják a biztonsági rést, arról azonban nem számolt be, hogy kik állhatnak a támadások mögött – írta az Independent.
A cég állítása szerint már dolgozik a probléma kijavításán, de a becslése szerint legkorábban csak a következő hónapban esedékes frissítéssel hárulhat el a veszély.
A tech óriás ugyanakkor kiemelte: a Windows 10-ben a legalacsonyabb a támadás esélye, mert az operációs rendszer új verziója erősebb védelemmel rendelkezik.
Állításuk szerint a Windows 10-et futtató számítógépek közül még nem jelentettek illetéktelen hozzáférést, ezért azt javasolták, aki csak teheti, frissítse eszköze operációs rendszerét.
A hibát a Microsoft a lehető legmagasabb szintű „kritikus” osztályba sorolta, és ennek megfelelően értesítést küldött a felhasználóknak a lehetséges veszélyről.
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
A Microsoft által múlt hét végén kiadott vészfrissítés inkább gyorsra sikerült, mint jóra – derül ki a különböző internetes fórumokból. A Redmond által az SMBv3 megosztási protokoll egy veszélyes sebezhetőségére kiadott javítás ugyanis állítólag lassulást, sőt, összeomlást okoz sok Windows 10-felhasználónak.
Így úgy tűnik, hogy a javítás kapcsán a Microsoft hibát halmoz hibára, amibe már annak megjelenése előtt belekezdett. A cég ugyanis véletlenül már a szokásos havi foltnapon is kikotyogta a sebezhetőség létezését – akkor, amikor még nem is adott ki javítófoltot ahhoz.
Végül pár nappal később ténylegesen is elérhetővé tette a KB4551762 számú foltot, ami azonban a jelek szerint – és mert a malőr miatt valószínűleg a Microsoft előbb adta ki, mint tervezte volna – nem sikerült túl jóra. Azt, hogy a javítás egyébként bizonyos körülmények között problémát okozhat, maga Redmond is elismeri a vonatkozó tudásbázis-bejegyzésében, de ő csak Windows Server containerek használata esetén említi ezt.
Az egyetlen jó hír, hogy a problémák a jelek szerint csak a felhasználók kis részénél jelentkezik, ami azonban még így is jelentős számú lehet, tekintve, hogy a Windows 10 állítólag már 1 milliárdnál is több gépen fut mostanra.
Forrás: pcforum
[type] => post
[excerpt] => A Microsoft által múlt hét végén kiadott vészfrissítés inkább gyorsra sikerült, mint jóra - derül ki a különböző internetes fórumokból. A Redmond által az SMBv3 megosztási protokoll egy veszélyes sebezhetőségére kiadott javítás ugyanis állítólag l...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1584646800
[modified] => 1584624170
)
[title] => Belassíthatja és összeomlaszthatja a rendszert a Windows 10 legújabb frissítése
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=8270&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 8270
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 8271
[image] => Array
(
[id] => 8271
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750.jpg
[original_lng] => 164851
[original_w] => 750
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/03/1559838996-sm-windows-10-750.jpg
[width] => 750
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1584616970:4
[_thumbnail_id] => 8271
[_edit_last] => 4
[views_count] => 8598
[_oembed_58788e8d7d4e961db61f5420d3a88653] =>
[_oembed_time_58788e8d7d4e961db61f5420d3a88653] => 1584639607
[_oembed_389daa1f535b43424cf7e3ad79d07244] =>
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
A Windows 10 még a tapasztalt felhasználók számára is tartogathat ismeretlen, de hasznos programfunkciókat. Az alábbiakban egy ilyet mutatunk most be.
Bármilyen számítógépet is használjunk, a rendszer egy idő után belassulhat, ennek pedig mi, vagyis a felhasználók lehetünk a vesztesei. Azért nem kell pánikba esni, hiszen rengeteg hasznos szoftver létezik, amivel optimalizálhatjuk PC-nk működését. Még a Windows 10 is rendelkezik ilyesmivel, de elképzelhető, hogy sokan nem is hallottak róla.
Egy rejtett rendszerkarbantartóról van szó, amit a keresőből lehet előcsalogatni, méghozzá a “rendszerkarbantartás” szó begépelésével. (Ez utóbbit a Windows gomb megnyomásával tudjuk elvégezni.) A kulcsszó beírása után a rendszer azonnal fel fogja dobni az Ajánlott rendszerkarbantartási feladatok automatikus végrehajtása parancsot, amit válasszunk ki és indítsunk is el.
A funkció a számítógép problémáinak megelőzése vagy megoldása céljából készült, és elsősorban arra jó, hogy a nem használt fájlokat és parancsikonokat beazonosítsa és eltávolítsa, de karbantartási feladatok elvégzésére is használhatjuk ezt a kis a trükköt, ha rányomunk a Tovább gombra. Ha így teszünk, a Windows keresni kezdi a rendszerrel kapcsolatos problémákat.
A vizsgálat után egy újabb ablak jelenik meg, amelyen a következő parancs lesz olvasható: a Hibaelhárítás megkísérlése rendszergazdaként. Ennek kiválasztása után a program még egy ellenőrzést hajt végre, majd pedig elvégzi az optimális működéshez szükséges lépéseket. A karbantartóra persze nem minden esetben van szükség, így, ha a rendszer jól működik, értelemszerűen nem is fog elvégezni semmit.