Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MjAwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NzIzO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 154593
[content] =>
32, katona családból származó gyermek indult a napokban Lengyelországba két hetes üdülésre. Ez már a harmadik turistacsoport, amely a kárpátaljai megyei vezetés és a Lublini vajdaság közreműködésével pihenhet külföldön. Idén a tervek szerint összesen 150 gyermek lengyelországi üdülését kívánják megszervezni. A gyerekek egy várban fognak lakni és számos kiránduláson és foglalkozáson fognak részt venni, valamint lengyel gyerekekkel is megismerkednek majd. A kárpátaljai gyerekek mellett belső ukrajnai fiatalok is részt vesznek a programban. Makszim 10 éves. Stábunknak nyilatkozva elmondta, hogy már járt külföldön, de most utazik először a szülei nélkül. Mint fogalmazott: tudja, hogy mit fog ott csinálni. Galina és férje a Csapi Határrendészeti Egységnél szolgál. Elmondása szerint örül, hogy a gyermekének lehetősége nyílt a mostani körülmények között, hogy külföldre utazhasson, mivel ők a háború miatt nem hagyhatják el az országot. Az üdülésre 10 és 15 év közötti gyermekek jelentkezhettek. Többségük először utazik külföldre szülők nélkül. Viszont Lengyelországban biztos kezekben lesznek, így bár némi aggodalommal a szívükben, de a szülők mégis elengedik a csemetéket. A 10 éves Násztya, állítása szerint nem fél egyedül utazni. Azt reméli, hogy tartalmas pihenés vár rá és élményekkel, illetve új barátságokkal gazdagodhat. A két hetes üdülés az ukrajnai katona- és rendőr családok számára ingyenes. A lengyelországi tartózkodást és annak minden költségét a lengyel fél vállalta magára, az utazást pedig a kárpátaljai megyei vezetés finanszírozza. A tervek szerint a nyár végéig még két, ukrajnai katonák gyermekeiből álló csoport fog pihenni a lublini vajdaságban.
[type] => post
[excerpt] => 32, katona családból származó gyermek indult a napokban Lengyelországba két hetes üdülésre. Ez már a harmadik turistacsoport, amely a kárpátaljai megyei vezetés és a Lublini vajdaság közreműködésével pihenhet külföldön. Idén a tervek szerint össze...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1689515400
[modified] => 1689514971
)
[title] => Ukrán katonák gyermekei indultak pihenni Lengyelországba (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=154593&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154593
[uk] => 154424
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 154595
[image] => Array
(
[id] => 154595
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19.jpg
[original_lng] => 306029
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/a-19.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1689504171:14
[_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] =>
[_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1689503924
[_thumbnail_id] => 154595
[_edit_last] => 14
[views_count] => 4607
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9ec1a1381509e4aba84edc8eaf05552f] =>
[_oembed_time_9ec1a1381509e4aba84edc8eaf05552f] => 1689504606
[_oembed_877d939c196f224f18606d6a8a3a54d0] =>
[_oembed_time_877d939c196f224f18606d6a8a3a54d0] => 1689504606
[_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690453755
[_oembed_ccd62d0b389a3e69871946150a74c26a] =>
[_oembed_time_ccd62d0b389a3e69871946150a74c26a] => 1691768493
[_oembed_0c734f0f94e255d96186ce261ab7a975] =>
[_oembed_time_0c734f0f94e255d96186ce261ab7a975] => 1693325598
[_oembed_440d913192060583c6df2d243f54f94d] => I awarded our defenders who have changed the situation in the Black Sea in Ukraine's and the world's favor.
The battle for the Black Sea continues. But Russia won't win it.
The Black Sea will serve as an example of how Ukraine can restore security for itself and its partners. pic.twitter.com/3CbBkGOSGQ
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 31, 2023
[_oembed_time_440d913192060583c6df2d243f54f94d] => 1699111777
[_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 21, 2023
[_oembed_time_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] => 1704475656
[_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] =>
[_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1705141522
[_oembed_82a595e4e5cf955fba62834c1c7649b7] =>
[_oembed_time_82a595e4e5cf955fba62834c1c7649b7] => 1709236389
[_oembed_ede6f9ce6bf77659e786a7613faccb84] => {{unknown}}
[_oembed_635a53a7b2b62fc804ce468883d5c3ea] =>
[_oembed_time_635a53a7b2b62fc804ce468883d5c3ea] => 1730485069
[_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => Miło, że rząd dostaje 5% podwyżki.
Dobrze, że wzrasta też płaca minimalna. pic.twitter.com/8g0R8NIHgF
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) December 30, 2024
[_oembed_time_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => 1737735202
[_algolia_sync] => 1202927637001
[_oembed_f677e35027963b503b8533b37ad7c00d] => {{unknown}}
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751736136
[_oembed_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] =>
[_oembed_time_128d093afe14c84d9f9e5a6959e42b0c] => 1751736136
[_oembed_ef072bd58f59a4773757c62800304bc1] =>
[_oembed_time_ef072bd58f59a4773757c62800304bc1] => 1756830782
[_oembed_c7c6bb5c308e7adcb8e79485ea758e0d] =>
[_oembed_time_c7c6bb5c308e7adcb8e79485ea758e0d] => 1756830795
[_oembed_1e39d649322f98e7ebca903617d5a4e6] =>
[_oembed_time_1e39d649322f98e7ebca903617d5a4e6] => 1759482189
[_oembed_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] =>
[_oembed_time_c4fbf0b91b42011610d3bf9ce1e7ea79] => 1760205686
[_oembed_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] =>
[_oembed_time_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] => 1770125431
[_oembed_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => Witajcie w Polsce! 🇵🇱
Trzy F-35 wspólnie na niebie z naszymi F-16… pic.twitter.com/5U4l9IaZmI
— Władysław Kosiniak-Kamysz (@KosiniakKamysz) May 22, 2026
[_oembed_time_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => 1780581366
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 57463
[1] => 723
[2] => 430055
[3] => 100699
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyermekek
[1] => Lengyelország
[2] => pihenés
[3] => ukrán katonák
)
)
[1] => Array
(
[id] => 154446
[content] =>
Ungváron, a Népi téren gyülekeztek a frontvonalon harcoló kárpátaljai rendőrök és határőrök gyermekei, akik kéthetes üdülésre utazhatnak Lengyelországba.

A gyerekek Lublinban pihennek majd 15 napot, összesen 32 gyerek vehet részt a programon. A kirándulókat számos érdekesség, kirándulások, fürdőzés, táncoktatás, művészeti foglalkozások és más érdekes programok várják.
A hírt a megyei katonai adminisztráció közölte.
[type] => post
[excerpt] => Ungváron, a Népi téren gyülekeztek a frontvonalon harcoló kárpátaljai rendőrök és határőrök gyermekei, akik kéthetes üdülésre utazhatnak Lengyelországba.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1689413520
[modified] => 1689382043
)
[title] => Kárpátaljai rendőrök és határőrök gyermekei utaztak Lengyelországba
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=154446&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154446
[uk] => 154350
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 154349
[image] => Array
(
[id] => 154349
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256.jpeg
[original_lng] => 220804
[original_w] => 1176
[original_h] => 768
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256-300x196.jpeg
[width] => 300
[height] => 196
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256-768x502.jpeg
[width] => 768
[height] => 502
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256-1024x669.jpeg
[width] => 1024
[height] => 669
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256.jpeg
[width] => 1176
[height] => 768
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256.jpeg
[width] => 1176
[height] => 768
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/140720231689333256.jpeg
[width] => 1176
[height] => 768
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1689371244:5
[_thumbnail_id] => 154349
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3494
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e36677620c4de118293d0c6f61c3d6d4] =>
[_oembed_time_e36677620c4de118293d0c6f61c3d6d4] => 1689402727
[_oembed_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] =>
[_oembed_time_3869144cfb988ed62b2f21c0d78fadfa] => 1689402727
[_oembed_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] =>
[_oembed_time_d306e6a6437173fb6b2d75aab76f519e] => 1689402727
[_oembed_3597de484003dff7b62259590d2b08d0] =>
[_oembed_time_3597de484003dff7b62259590d2b08d0] => 1689402727
[_oembed_352d4335951cca77fa3e8eb986064a67] =>
[_oembed_time_352d4335951cca77fa3e8eb986064a67] => 1689416574
[_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] =>
[_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1689695132
[_oembed_36645b21a8aae6aef6449847b543f1eb] =>
[_oembed_time_36645b21a8aae6aef6449847b543f1eb] => 1689695132
[_oembed_4dfdb936e0266603528465a404ea0009] =>
[_oembed_time_4dfdb936e0266603528465a404ea0009] => 1689952366
[_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690224011
[_oembed_26fe258211ba4ae32660a9e3d757bbdc] =>
[_oembed_time_26fe258211ba4ae32660a9e3d757bbdc] => 1690224011
[_oembed_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] =>
[_oembed_time_1db7745c7b059a1e7140df5ba84ab64d] => 1690224011
[_oembed_4439e542f281be0830a613be94a21a39] =>
[_oembed_time_4439e542f281be0830a613be94a21a39] => 1690474533
[_oembed_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] =>
[_oembed_time_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => 1690474533
[_oembed_064237a12b5035603420c76914d7e72c] =>
[_oembed_time_064237a12b5035603420c76914d7e72c] => 1690867852
[_oembed_d953b35ee1e9ecf226a2822563b6ab45] =>
[_oembed_time_d953b35ee1e9ecf226a2822563b6ab45] => 1690867852
[_oembed_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] =>
[_oembed_time_f1db53bd9bc1a9f3f1e8b6b07c303d0e] => 1690867852
[_oembed_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] =>
[_oembed_time_a32fb56f5c8a303f6a0e497848a42b75] => 1691593876
[_oembed_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] =>
[_oembed_time_87252255f1a742d4e1eba7aa0c25dccc] => 1691593877
[_oembed_b6f50aa748136eb53acbacd6b4b3acec] =>
[_oembed_time_b6f50aa748136eb53acbacd6b4b3acec] => 1691593877
[_oembed_72557ac34a1b93d12eaea5fbf2a3f9a1] =>
[_oembed_time_72557ac34a1b93d12eaea5fbf2a3f9a1] => 1691593877
[_oembed_3c36e0e8e633af36ea7b833966b3c7f4] =>
[_oembed_time_3c36e0e8e633af36ea7b833966b3c7f4] => 1691932299
[_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] =>
[_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1691932299
[_oembed_60c86e873ca09a52a94b4ca001a3295d] =>
[_oembed_time_60c86e873ca09a52a94b4ca001a3295d] => 1692019522
[_oembed_a6c5046704fd6f47425aa7f34ae916cc] =>
[_oembed_time_a6c5046704fd6f47425aa7f34ae916cc] => 1692295054
[_oembed_f45f12a5d63e4a49f33f7bb84b98c0d7] =>
[_oembed_time_f45f12a5d63e4a49f33f7bb84b98c0d7] => 1692295055
[_oembed_03f2bb448f4df9a640e30350f506d119] =>
[_oembed_time_03f2bb448f4df9a640e30350f506d119] => 1692295055
[_oembed_506c8f63b64b1dc2511554e6312a532a] =>
[_oembed_time_506c8f63b64b1dc2511554e6312a532a] => 1693381066
[_oembed_ea9255390d6d4bd8de90b91b7af2dfd6] =>
[_oembed_time_ea9255390d6d4bd8de90b91b7af2dfd6] => 1693381066
[_oembed_460ef2bc335568a9d537915bdb6fc499] =>
[_oembed_time_460ef2bc335568a9d537915bdb6fc499] => 1693381066
[_oembed_c60a5afc8530da41d5bbfc1ab768a8a4] =>
[_oembed_time_c60a5afc8530da41d5bbfc1ab768a8a4] => 1694782209
[_oembed_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] =>
[_oembed_time_bc64ff666fc42eccbd5a470cc9573cb4] => 1694782209
[_oembed_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] =>
[_oembed_time_afccfd9b316e609159d3ff5b90cf8362] => 1697193110
[_oembed_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] =>
[_oembed_time_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => 1697193110
[_oembed_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] =>
[_oembed_time_67295cc11698037e4c5643f756797d9e] => 1697193110
[_oembed_7f752e67854d07165f75688af4a19393] =>
[_oembed_time_7f752e67854d07165f75688af4a19393] => 1698217957
[_oembed_50ef5508e6bec7200cb7168a9cdce6ba] =>
[_oembed_time_50ef5508e6bec7200cb7168a9cdce6ba] => 1698217957
[_oembed_c58ababebde5dd6c248d3127fd9aa7bc] =>
[_oembed_time_c58ababebde5dd6c248d3127fd9aa7bc] => 1698500696
[_oembed_276fc2d954eeedf8aed5285e1a03b265] =>
[_oembed_time_276fc2d954eeedf8aed5285e1a03b265] => 1699042543
[_oembed_7be139695c8e3c85c2af86b90a4ee3eb] =>
[_oembed_time_7be139695c8e3c85c2af86b90a4ee3eb] => 1699042543
[_oembed_04125fc282a961069a57886e7fdea1eb] =>
[_oembed_time_04125fc282a961069a57886e7fdea1eb] => 1699042543
[_oembed_d18f58465a5c80f6f606ec7be0ef33fe] =>
[_oembed_time_d18f58465a5c80f6f606ec7be0ef33fe] => 1699042543
[_oembed_8556b80e892098a68fe4d4fc1f10d04a] =>
[_oembed_time_8556b80e892098a68fe4d4fc1f10d04a] => 1699042543
[_oembed_2879f931e6c1868fc0ffdc1d2e3a688b] =>
[_oembed_time_2879f931e6c1868fc0ffdc1d2e3a688b] => 1699042543
[_oembed_8e8ce078ebfa1018fa9bce832fade0f2] =>
[_oembed_time_8e8ce078ebfa1018fa9bce832fade0f2] => 1702112709
[_oembed_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] =>
[_oembed_time_caab104e5ee3a634665e383ad45052c6] => 1703006869
[_oembed_b91583c155863b2d1e6ed6bb2dfbac91] =>
[_oembed_time_b91583c155863b2d1e6ed6bb2dfbac91] => 1703006869
[_oembed_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] =>
[_oembed_time_9888f927af1ba66d8f65c56c25d1632d] => 1703006869
[_oembed_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] =>
[_oembed_time_32e4fc366b1c4b67125205ce58c8ec75] => 1703006870
[_oembed_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] =>
[_oembed_time_84be1e611556810fdc7ceb2f5a84ae4c] => 1703400831
[_oembed_7300431b35e895ded00b636dced8f690] =>
[_oembed_time_7300431b35e895ded00b636dced8f690] => 1703400831
[_oembed_693b98d52525a97e2b5bf4b5f48d3088] =>
[_oembed_time_693b98d52525a97e2b5bf4b5f48d3088] => 1703400832
[_oembed_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] =>
[_oembed_time_08d535aaba1f4c2339ea955d48bd9475] => 1703400832
[_oembed_cfcd6c63a81e40d8f113174f984deba8] =>
[_oembed_time_cfcd6c63a81e40d8f113174f984deba8] => 1703400832
[_oembed_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] =>
[_oembed_time_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] => 1705321085
[_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] =>
[_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1705321085
[_oembed_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] =>
[_oembed_time_03afab76fa27fb3690b0ea06fe8a005e] => 1705321085
[_oembed_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] =>
[_oembed_time_ce324ad4a6bbad0729a00fd5daa81abd] => 1705321085
[_oembed_012ee84a6781711b39f554dfb227d33a] =>
[_oembed_time_012ee84a6781711b39f554dfb227d33a] => 1707161839
[_oembed_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] =>
[_oembed_time_3553b716add65b10555cb6cd31e9a1d9] => 1707161839
[_oembed_6a54d80dfac1f77f14472d33a61bd00d] =>
[_oembed_time_6a54d80dfac1f77f14472d33a61bd00d] => 1707161839
[_oembed_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] =>
[_oembed_time_a21aea37d51a70f2a389796011ec995a] => 1707161839
[_oembed_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] =>
[_oembed_time_e3201aa526401c46326709890c4f5a2d] => 1707161839
[_oembed_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] =>
[_oembed_time_560c88ea8a6b327072e7f834a97de091] => 1707161839
[_oembed_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] =>
[_oembed_time_e01df416eb3220aff4802b3653a64382] => 1707161839
[_oembed_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] =>
[_oembed_time_d47234c6671f07254de93c424fa0540b] => 1707161840
[_oembed_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] =>
[_oembed_time_ba0a0278b1d7500cbfe7912f077569c5] => 1708442433
[_oembed_dc808311ff271dc7731a9e8d74e74a7c] =>
[_oembed_time_dc808311ff271dc7731a9e8d74e74a7c] => 1708442433
[_oembed_7512c4731f9924ec4261dff799e1f176] =>
[_oembed_time_7512c4731f9924ec4261dff799e1f176] => 1708442433
[_oembed_11b69db809d1b68f61212cce57471854] =>
[_oembed_time_11b69db809d1b68f61212cce57471854] => 1708442433
[_oembed_448321f32774077222757dd9e645206e] =>
[_oembed_time_448321f32774077222757dd9e645206e] => 1708442434
[_oembed_4393d0e5850dcf4ee87002f622f6eee2] =>
[_oembed_time_4393d0e5850dcf4ee87002f622f6eee2] => 1708442434
[_oembed_009d651bc727a1c5374945029fdcead5] =>
[_oembed_time_009d651bc727a1c5374945029fdcead5] => 1711357400
[_oembed_75e8d8c52d3853cfba0f3036d7000557] =>
[_oembed_time_75e8d8c52d3853cfba0f3036d7000557] => 1713513350
[_oembed_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] =>
[_oembed_time_71b1d841a792ad8d57f53635fa344835] => 1716209479
[_oembed_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] =>
[_oembed_time_a1659dbd5312d2ff48053ae94b208fe5] => 1716701345
[_oembed_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] =>
[_oembed_time_39a922d9d6cf45f3dc65e50cdc3cc978] => 1721389921
[_oembed_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] =>
[_oembed_time_0a1fdcdc3225b34ede4b980ad5f67149] => 1721389921
[_oembed_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] =>
[_oembed_time_038c42b420dda8c6486d9fc8a1cea1f2] => 1721389921
[_oembed_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] =>
[_oembed_time_e9c5af713c3cb3539ebb9590bc379e8f] => 1722696044
[_oembed_649d59f0032fdd6df98517285efb28f3] =>
[_oembed_time_649d59f0032fdd6df98517285efb28f3] => 1723118734
[_oembed_2f32ea291c4770ff4cc9f9da727045e7] =>
[_oembed_time_2f32ea291c4770ff4cc9f9da727045e7] => 1724219145
[_oembed_506485b2605a627d9e72df38eb8ccc57] =>
[_oembed_time_506485b2605a627d9e72df38eb8ccc57] => 1724219145
[_oembed_8fb139c602b23cb2ad76e0f25b42375b] =>
[_oembed_time_8fb139c602b23cb2ad76e0f25b42375b] => 1724219145
[_oembed_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] =>
[_oembed_time_a9bf65a1d6aeb240a26bd861ec9f33dc] => 1724219146
[_oembed_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] =>
[_oembed_time_2bf8d9bd25218a9f71dfb51e408d7729] => 1724219146
[_oembed_eba1f891fdea77dc9d5da8a74eb569a1] =>
[_oembed_time_eba1f891fdea77dc9d5da8a74eb569a1] => 1724219146
[_algolia_sync] => 1202927587001
[_oembed_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] =>
[_oembed_time_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] => 1748453353
[_oembed_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] =>
[_oembed_time_6f70f4b3a1f4ccf2ee87e849ab677a04] => 1748453353
[_oembed_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] =>
[_oembed_time_bde3e8fd5bc21de720349080133dd6ed] => 1748453354
[_oembed_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] =>
[_oembed_time_81c1510eb6dc7da0798dc61e9c3fb8ec] => 1748453354
[_oembed_651ba9b86911db5275910993988fe796] =>
[_oembed_time_651ba9b86911db5275910993988fe796] => 1748855557
[_oembed_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] =>
[_oembed_time_f49fb929692d77c1bb1558af50d664f5] => 1748855557
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1748855557
[_oembed_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] =>
[_oembed_time_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] => 1748855557
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1749034932
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1749034932
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749034932
[_oembed_112d0887d318e0f59c0f0ddecbe151b1] =>
[_oembed_time_112d0887d318e0f59c0f0ddecbe151b1] => 1749034932
[_oembed_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] =>
[_oembed_time_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] => 1749034933
[_oembed_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] =>
[_oembed_time_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] => 1749034933
[_oembed_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] =>
[_oembed_time_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] => 1749034933
[_oembed_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] =>
[_oembed_time_4399102a2035ec9f73d4b127e71869c1] => 1749217684
[_oembed_0b04ad71756cecc6d1ec09f680ddc463] =>
[_oembed_time_0b04ad71756cecc6d1ec09f680ddc463] => 1750850741
[_oembed_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] =>
[_oembed_time_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] => 1751032894
[_oembed_800affc1b9f8f35e55ed0861df8679e4] =>
[_oembed_time_800affc1b9f8f35e55ed0861df8679e4] => 1751032895
[_oembed_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] =>
[_oembed_time_0b2565e4c95009229e151999bffb8b14] => 1751032895
[_oembed_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] =>
[_oembed_time_b13d8cb0bcbf3e6a65b3c91ddc373a51] => 1751032895
[_oembed_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] =>
[_oembed_time_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => 1756149291
[_oembed_ff09979786935fd1ce32aca60c846737] =>
[_oembed_time_ff09979786935fd1ce32aca60c846737] => 1756149291
[_oembed_249041bc97382775e0e3b02840141452] =>
[_oembed_time_249041bc97382775e0e3b02840141452] => 1757509844
[_oembed_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] =>
[_oembed_time_38ad6d6faeb83e8a3eb08c9eccada66f] => 1757509844
[_oembed_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] =>
[_oembed_time_14124ba36774fc37809d46ece9e3151d] => 1757509844
[_oembed_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] =>
[_oembed_time_246555a4398974dd72c52286a2af1c59] => 1757509844
[_oembed_305ede6c52fd74153337638315e67d7d] =>
[_oembed_time_305ede6c52fd74153337638315e67d7d] => 1757509844
[_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] =>
[_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762192513
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762192513
[_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] =>
[_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762192513
[_oembed_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] =>
[_oembed_time_a8c06e73683021ba350cb2e691426333] => 1762192513
[_oembed_45eb9ddce824a84ff0ebd42158a79a1f] =>
[_oembed_time_45eb9ddce824a84ff0ebd42158a79a1f] => 1762192513
[_oembed_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] =>
[_oembed_time_634b17e51faab0766e7e6425acfe4a1c] => 1763709073
[_oembed_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] =>
[_oembed_time_6da4b7bb85ec6f066f09a704f88ef5e5] => 1763709073
[_oembed_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] =>
[_oembed_time_108866a9153154e6b67ac7cb47046bc5] => 1763709073
[_oembed_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] =>
[_oembed_time_59888d23e576ec294faadc72bc1ba379] => 1763709073
[_oembed_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] =>
[_oembed_time_f1dc62c8aeb9117faf4d49d3c19d3837] => 1763709073
[_oembed_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] =>
[_oembed_time_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] => 1763709073
[_oembed_7a81a95a015ef6aca8d1f3ca986e5f60] =>
[_oembed_time_7a81a95a015ef6aca8d1f3ca986e5f60] => 1764427972
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764427972
[_oembed_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] =>
[_oembed_time_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] => 1764427972
[_oembed_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] =>
[_oembed_time_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => 1764427972
[_oembed_761ffd93e08c9150c12d1dc917ec3e91] =>
[_oembed_time_761ffd93e08c9150c12d1dc917ec3e91] => 1765262792
[_oembed_de86ca02411ec0ec5df92a4aa62d8f20] =>
[_oembed_time_de86ca02411ec0ec5df92a4aa62d8f20] => 1765262792
[_oembed_fb444cd02c06bc955920c27021045e04] =>
[_oembed_time_fb444cd02c06bc955920c27021045e04] => 1765262792
[_oembed_e03599950d731ccd3484b021663f1a3c] =>
[_oembed_time_e03599950d731ccd3484b021663f1a3c] => 1765262792
[_oembed_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] =>
[_oembed_time_6f91ad6269db34fdbe768039cc6ec58b] => 1765262793
[_oembed_39b496d0f8130e5c1dcb8a0517c49174] =>
[_oembed_time_39b496d0f8130e5c1dcb8a0517c49174] => 1765262793
[_oembed_665fc1fc39122a2d9020f240d21cffb2] =>
[_oembed_time_665fc1fc39122a2d9020f240d21cffb2] => 1770978550
[_oembed_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] =>
[_oembed_time_05a6480e677c9c38607012fa3a73ff00] => 1770978551
[_oembed_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] =>
[_oembed_time_17426a0b4127b5c160c7ff6feb1d1815] => 1770978551
[_oembed_7cf088700522730447d2cb33fb5789e8] =>
[_oembed_time_7cf088700522730447d2cb33fb5789e8] => 1774357995
[_oembed_71c71b155d0a05708cb9653b6a9f8bc2] =>
[_oembed_time_71c71b155d0a05708cb9653b6a9f8bc2] => 1774357995
[_oembed_99924ead5b62d38e3cb27d373be63b49] =>
[_oembed_time_99924ead5b62d38e3cb27d373be63b49] => 1774357995
[_oembed_9dfd80cd9065f2e8640e9b182847131b] =>
[_oembed_time_9dfd80cd9065f2e8640e9b182847131b] => 1774371696
[_oembed_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] =>
[_oembed_time_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] => 1774371696
[_oembed_2d455c554cb26717ffa0a9513deea910] =>
[_oembed_time_2d455c554cb26717ffa0a9513deea910] => 1774371696
[_oembed_594a84f5aae61a39f692529b1647680e] =>
[_oembed_time_594a84f5aae61a39f692529b1647680e] => 1774371697
[_oembed_0389dabee2044aceedd541576d942774] =>
[_oembed_time_0389dabee2044aceedd541576d942774] => 1776842601
[_oembed_5718fff7e86003fd6f132206dfd82589] =>
[_oembed_time_5718fff7e86003fd6f132206dfd82589] => 1776842601
[_oembed_a159e5c14597f8e6ab808eb9d7f8776e] =>
[_oembed_time_a159e5c14597f8e6ab808eb9d7f8776e] => 1776842601
[_oembed_185e276414dbb6b1253bf44f211d9899] =>
[_oembed_time_185e276414dbb6b1253bf44f211d9899] => 1776842601
[_oembed_3b8fbf2f5bdb5a53f09c16256f051333] =>
[_oembed_time_3b8fbf2f5bdb5a53f09c16256f051333] => 1781538514
[_oembed_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] =>
[_oembed_time_89ba8c254fca9799592e561fda855a43] => 1781721009
[_oembed_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] =>
[_oembed_time_51bf40a737999b8ac9945c57c291edf9] => 1781721009
[_oembed_34c08bf44f4e299eff9dfbaf58e2bb16] =>
[_oembed_time_34c08bf44f4e299eff9dfbaf58e2bb16] => 1781721009
[_oembed_8e7ad3267163ba92f753aeeff2516f21] =>
[_oembed_time_8e7ad3267163ba92f753aeeff2516f21] => 1784787251
[_oembed_475d05cd8ab1fc42dfa9af60eb082fb6] =>
[_oembed_time_475d05cd8ab1fc42dfa9af60eb082fb6] => 1784787251
[_oembed_0612f0869444f2c01dcac723a4c5e590] =>
[_oembed_time_0612f0869444f2c01dcac723a4c5e590] => 1784787251
[_oembed_e9e3980f718a1efaec6f77efe153546a] =>
[_oembed_time_e9e3980f718a1efaec6f77efe153546a] => 1784787251
[_oembed_997094b048597051f0ff3ac496b0f197] =>
[_oembed_time_997094b048597051f0ff3ac496b0f197] => 1784787252
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 83915
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Megyei katonai közigazgatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 1030
[1] => 723
[2] => 400692
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kárpátalja
[1] => Lengyelország
[2] => üdültetés
)
)
[2] => Array
(
[id] => 154148
[content] =>
A Lengyelországban tartózkodó ukrán gyerekek több mint fele nem jár iskolába, ez azt jelenti, hogy 200–300 ezer iskoláskorú ukrán van az ország iskolarendszerén kívül, és az ENSZ felszólítja a szülőket, hogy írassák be gyermekeiket a lengyel iskolákba, a hatóságok pedig azt fontolgatják, hogy kötelezővé teszik a tanintézetek látogatását a menekültek számára – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a notesfrompoland.com lengyel weboldalra hivatkozva.

Az UNICEF és az UNHCR jelentése szerint a tanév végén a középiskolás korú menekültek mindössze 22%-a járt lengyel iskolákba. Összesen mintegy 180 000 ukrajnai gyermek járt lengyelországi iskolákba és óvodákba. A hatóságok becslése szerint 200–300 ezer gyerek volt a lengyel oktatási rendszeren kívül.
Az ENSZ szervezetei arra figyelmeztetnek, hogy az online oktatás rövid távú megoldás, hosszú távon nem járul hozzá a társadalmi fejlődéshez, és gyakran alacsony tudásszintet eredményez. A hivatalok közleménye szerint a biztonságos térben, társaikkal és tanárokkal való tanulás nemcsak a menekültek oktatása, hanem szocializációja, mentális egészsége és jólléte szempontjából is fontos. „Az iskolák biztonságérzetet adnak azoknak a gyerekeknek, akik már megtapasztalták a veszteséget, a kitelepítést és az erőszakot, lehetőséget teremt a barátkozásra és a tanárok segítségére, valamint lehetőséget a befogadó közösségekbe való beilleszkedésre” – mondta Rashed Mustafa Sarvar, az UNICEF lengyelországi irodájának koordinátora
Az okok, amiért az ukrán gyerekek többségét nem íratják be iskolába: a lengyel osztályok gyakran túlzsúfoltak, a nyelvi akadály továbbra is fennáll, és a menekültek gyakori vándorlása Ukrajnába és vissza Lengyelországba.
Korábban Przemysław Czarnek lengyel oktatási miniszter kijelentette, hogy ha a háború folytatódik, Lengyelországban bevezethetik a menekült gyerekek kötelező beíratását lengyel oktatási intézményekbe. „Ha ez így folytatódik, be kell vezetnünk bizonyos oktatási elemeket, még akkor is, ha ezek a gyerekek nem akarnak lengyel iskolába járni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Ukrajnából több százezer gyerek egy, két, három évre kikerüljön az oktatási rendszerből” – tette hozzá. A tárcavezető jelezte, hogy a szeptember 1-jei tanévkezdéssel bevezethető egy ilyen mechanizmus.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A Lengyelországban tartózkodó ukrán gyerekek több mint fele nem jár iskolába, ez azt jelenti, hogy 200–300 ezer iskoláskorú ukrán van az ország iskolarendszerén kívül, és az ENSZ felszólítja a szülőket, hogy írassák be gyermekeiket a lengyel iskol...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689186600
[modified] => 1689179078
)
[title] => Lengyelországban kötelezővé teszik az ukrán gyerekek iskolalátogatását, mert a fele részük nem jár iskolába
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=154148&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154148
[uk] => 154158
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 154149
[image] => Array
(
[id] => 154149
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[original_lng] => 57956
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/oktatas-lengyel-ukran-kulfoldi-oktatas.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1689170322:8
[_thumbnail_id] => 154149
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4153
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_922ade17e2064e408fb862c9525a6257] => The destruction of the #KakhovkaDam, a consequence of Russia’s invasion of Ukraine, has led to a dire humanitarian crisis in flooded communities downstream, compounding existing war effects.
It will have also significant long-term impacts on a larger area and population.
?1/4 https://t.co/pQvyRh6Vea
— UN Ukraine (@UN_Ukraine) June 14, 2023
[_oembed_time_922ade17e2064e408fb862c9525a6257] => 1689168170
[_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] =>
[_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1689789751
[_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690312115
[_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] =>
[_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1705664131
[_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => Miło, że rząd dostaje 5% podwyżki.
Dobrze, że wzrasta też płaca minimalna. pic.twitter.com/8g0R8NIHgF
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) December 30, 2024
[_oembed_time_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => 1736854398
[_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] =>
[_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1737370205
[_oembed_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] =>
[_oembed_time_704d8aeeeb0388948bcdade4c2b8a7d2] => 1737966757
[_oembed_2e9a9accf19266ee6038097b2a09fdb0] =>
[_oembed_time_2e9a9accf19266ee6038097b2a09fdb0] => 1738310969
[_oembed_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] =>
[_oembed_time_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] => 1739960338
[_algolia_sync] => 1202927305001
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752836100
[_oembed_3ff53e098e61c2e181e1f939dfcd8f45] =>
[_oembed_time_3ff53e098e61c2e181e1f939dfcd8f45] => 1765702517
[_oembed_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => Witajcie w Polsce! 🇵🇱
Trzy F-35 wspólnie na niebie z naszymi F-16… pic.twitter.com/5U4l9IaZmI
— Władysław Kosiniak-Kamysz (@KosiniakKamysz) May 22, 2026
[_oembed_time_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => 1780152968
[_oembed_4a985be463a167e56fb4bb5cd686f9dc] => Under a scenario of a so-called “fragile peace” between Ukraine and Russia, more than half of Ukrainian refugees could remain in Europe until at least the end of 2029. This is according to a study by the Office of the United Nations High Commissioner for Refugees.
In a scenario… pic.twitter.com/OJKsP8TAmH
— Межа (@mezha_net) May 17, 2026
[_oembed_time_4a985be463a167e56fb4bb5cd686f9dc] => 1780152969
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83884
[3] => 600
[4] => 17
[5] => 592
[6] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek
[3] => Oktatás
[4] => Sürgős
[5] => Társadalom
[6] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2803
[1] => 590211
[2] => 723
[3] => 541172
)
[tags_name] => Array
(
[0] => ENSZ
[1] => külföldön tanulás
[2] => Lengyelország
[3] => ukrán diákok
)
)
[3] => Array
(
[id] => 154044
[content] =>
A megkérdezett ukrán menekültek 79%-ánál a visszatérésről szóló döntés a háború végétől függ.

Lengyelországban minden hatodik menekült azt tervezi, hogy három hónapon belül visszatér Ukrajnába. Erről az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége számolt be.
A felmérés eredményei szerint az ukránok 88%-a azt tervezi, hogy visszatér Ukrajnába. Általánosságban elmondható, hogy a válaszadók szándékai a következők:
- 17% – tervezi a visszatérést a következő három hónapon belül;
- 71%-uk szándékozik visszatérni a jövőben;
- 8% – bizonytalan a kérdést illetően;
- 4% – nem tervez visszatérni.
[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690740497 [_oembed_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => [_oembed_time_6d1916de94ef62b8a25cbe331a983521] => 1691096950 [_oembed_c487258d93a042fbc3b1f91f4712caf2] => [_oembed_time_c487258d93a042fbc3b1f91f4712caf2] => 1694823040 [_oembed_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => [_oembed_time_497fcedefc097fe4d5fc975716cd90a3] => 1696447574 [_oembed_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] => [_oembed_time_dd53b089a14126b8582e06274d7018e4] => 1696447574 [_oembed_bebba1e7b08a5c5828c05501774f258c] => [_oembed_time_bebba1e7b08a5c5828c05501774f258c] => 1699613711 [_oembed_de3f40f5b91b7b4acdc239892a502f22] => [_oembed_time_de3f40f5b91b7b4acdc239892a502f22] => 1703063506 [_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => [_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1705592338 [_oembed_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => [_oembed_time_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => 1710677361 [_oembed_7c96c04e8d8e5dbb11263ea8d063b83a] => [_oembed_time_7c96c04e8d8e5dbb11263ea8d063b83a] => 1715965875 [_oembed_fdd3989997cb3f9684922c71b2b3d082] => [_oembed_time_fdd3989997cb3f9684922c71b2b3d082] => 1719652298 [_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] =>Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => 1737869127 [_algolia_sync] => 1202927276001 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>Miło, że rząd dostaje 5% podwyżki.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) December 30, 2024
Dobrze, że wzrasta też płaca minimalna. pic.twitter.com/8g0R8NIHgF
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752576506 [_oembed_99195a29cca8a5524e482c17ad954df1] => [_oembed_time_99195a29cca8a5524e482c17ad954df1] => 1776838993 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 11262 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => menekültek ) ) [4] => Array ( [id] => 153090 [content] =>For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
Lengyelország még több rendőrt irányít a fehérorosz határ őrzésére. Ezt Mariusz Kaminski belügyminiszter jelentette be a Twitteren.

„A fehéroroszországi határon kialakult feszült helyzet kapcsán úgy döntöttem, hogy 500 lengyel rendőrrel erősítjük meg erőinket a megelőző és terrorelhárító egységekből” – áll a bejegyzésben.
[type] => post [excerpt] => Lengyelország még több rendőrt irányít a fehérorosz határ őrzésére. Ezt Mariusz Kaminski belügyminiszter jelentette be a Twitteren. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1688384760 [modified] => 1688380203 ) [title] => Lengyelországban megerősítik a fehérorosz határ védelmét: további 500 rendőrt küldenek ki a helyszínre [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=153090&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 153090 [uk] => 153045 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 153046 [image] => Array ( [id] => 153046 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8.jpg [original_lng] => 41984 [original_w] => 740 [original_h] => 359 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8-300x146.jpg [width] => 300 [height] => 146 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8.jpg [width] => 740 [height] => 359 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8.jpg [width] => 740 [height] => 359 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8.jpg [width] => 740 [height] => 359 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8.jpg [width] => 740 [height] => 359 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/original-8.jpg [width] => 740 [height] => 359 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1688369403:5 [_thumbnail_id] => 153046 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4393 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1690122641 [_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] =>[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690471653 [_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => [_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1704632524 [_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] =>Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => 1737734671 [_algolia_sync] => 1202926610001 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>Miło, że rząd dostaje 5% podwyżki.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) December 30, 2024
Dobrze, że wzrasta też płaca minimalna. pic.twitter.com/8g0R8NIHgF
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752915026 [_oembed_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] =>For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
[_oembed_time_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => 1780579685 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 63871 [1] => 723 ) [tags_name] => Array ( [0] => lengyel–fehérorosz határ [1] => Lengyelország ) ) [5] => Array ( [id] => 151818 [content] =>Witajcie w Polsce! 🇵🇱
— Władysław Kosiniak-Kamysz (@KosiniakKamysz) May 22, 2026
Trzy F-35 wspólnie na niebie z naszymi F-16… pic.twitter.com/5U4l9IaZmI
A lengyel ombudsmani hivatal másodszor fordult az ukrajnai menekültekkel foglalkozó kormánybiztoshoz, Pawel Šefernakerhez az UKR-státuszukat elvesztő menekültek, valamint az ország 30 napnál rövidebb időre történő elhagyása által biztosított kiváltságok miatt. Erről a Yavp.pl számolt be.

Az ombudsman hivatalához számos panasz érkezett az ukrán állampolgároktól az UKR-státusz indokolatlan elvesztésével kapcsolatban. Elmondták, hogy a határátlépés után 30 napon belül visszatértek Ukrajnából Lengyelországba, de így is elvesztették az ingyenes gyógyszerre és a szociális ellátásra való jogukat. Emellett több olyan eset van, amikor az UKR-státuszt visszavonták, annak ellenére, hogy egy személy folyamatosan Lengyelországban tartózkodott.
[type] => post [excerpt] => A lengyel ombudsmani hivatal másodszor fordult az ukrajnai menekültekkel foglalkozó kormánybiztoshoz, Pawel Šefernakerhez az UKR-státuszukat elvesztő menekültek, valamint az ország 30 napnál rövidebb időre történő elhagyása által biztosított kivál... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1687530900 [modified] => 1687448522 ) [title] => A lengyelországi ukránok tömegesen vesztik el UKR-státuszukat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=151818&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 151818 [uk] => 151796 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 151797 [image] => Array ( [id] => 151797 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033.jpg [original_lng] => 117510 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/2837033.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1687437722:5 [_thumbnail_id] => 151797 [_edit_last] => 5 [views_count] => 5416 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1690043498 [_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] =>[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690294054 [_oembed_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] =>Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_a03e56bda15083468c6a81d9388804b9] => 1692300972 [_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => [_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1705759875 [_algolia_sync] => 508338142000 [_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] => [_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1749209797 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>? On 30 June 2023, almost 4.07 million non-EU citizens who fled ?? Ukraine had temporary protection status in EU countries.
— EU_Eurostat (@EU_Eurostat) August 9, 2023
Main countries hosting:
?? Germany (1 133 420 people; 28% of the total)
?? Poland (977 740; 24%)
?? Czechia (349 140; 9%)
? https://t.co/TBuAOFzFuw pic.twitter.com/68L70oWKwf
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751474109 [_oembed_4a985be463a167e56fb4bb5cd686f9dc] =>For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
[_oembed_time_4a985be463a167e56fb4bb5cd686f9dc] => 1780083511 [_oembed_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] =>Under a scenario of a so-called “fragile peace” between Ukraine and Russia, more than half of Ukrainian refugees could remain in Europe until at least the end of 2029. This is according to a study by the Office of the United Nations High Commissioner for Refugees.
— Межа (@mezha_net) May 17, 2026
In a scenario… pic.twitter.com/OJKsP8TAmH
[_oembed_time_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => 1780420293 [_oembed_4b84dcf602ee05942efee0c6f45e5b4d] => [_oembed_time_4b84dcf602ee05942efee0c6f45e5b4d] => 1783323367 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 83884 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 82890 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => ukrán menekültek ) ) [6] => Array ( [id] => 149879 [content] =>Witajcie w Polsce! 🇵🇱
— Władysław Kosiniak-Kamysz (@KosiniakKamysz) May 22, 2026
Trzy F-35 wspólnie na niebie z naszymi F-16… pic.twitter.com/5U4l9IaZmI
Lengyelországban ötszörösére nőtt a gyermekkel érkező ukrán állampolgárok aránya. Míg 2021-ben 11%-ot, 2023-ban már 50%-ot tesznek ki.

Az Ukrajna polgárai a lengyel munkaerőpiacon című tanulmány szerint a Lengyelországban élő ukrán állampolgárok fele 18 éven aluli gyermekekkel érkezett az országba. A felmérésben részt vevő válaszadók harmada azt mondta, hogy gyermekei kizárólag a lengyel oktatási rendszert használják. Ugyanakkor a válaszadók 38%-a jelezte, hogy a gyerekek egyszerre tanulnak a lengyel és ukrán iskolákban. Az ukránok 27%-a csak az ukrán oktatási rendszert használja.
[type] => post [excerpt] => Lengyelországban ötszörösére nőtt a gyermekkel érkező ukrán állampolgárok aránya. Míg 2021-ben 11%-ot, 2023-ban már 50%-ot tesznek ki. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685960460 [modified] => 1685903007 ) [title] => Ötszörösére nőtt a gyermekkel Lengyelországban élő ukránok száma [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=149879&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149879 [uk] => 149630 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 149631 [image] => Array ( [id] => 149631 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1.jpg [original_lng] => 61349 [original_w] => 715 [original_h] => 400 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1.jpg [width] => 715 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1.jpg [width] => 715 [height] => 400 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1.jpg [width] => 715 [height] => 400 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1.jpg [width] => 715 [height] => 400 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/dsc05363-715x400-1.jpg [width] => 715 [height] => 400 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1685892208:12 [_thumbnail_id] => 149631 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3630 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7967818cac3c166dae376365460fa1c9] => [_oembed_time_7967818cac3c166dae376365460fa1c9] => 1685949668 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1689684566 [_oembed_35eaad079cb8182de227ee3a83d8c4a6] =>[_oembed_time_35eaad079cb8182de227ee3a83d8c4a6] => 1697829143 [_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => [_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1706143836 [_oembed_58d5a92d80e11bb2761e3510ce56adbb] => [_oembed_time_58d5a92d80e11bb2761e3510ce56adbb] => 1727608670 [_algolia_sync] => 831767578002 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
— ??Ukrainian Front (@front_ukrainian) September 1, 2023
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1752415001 [_oembed_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] =>For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
[_oembed_time_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => 1780750756 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 1995 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => statisztika ) ) [7] => Array ( [id] => 149193 [content] =>Witajcie w Polsce! 🇵🇱
— Władysław Kosiniak-Kamysz (@KosiniakKamysz) May 22, 2026
Trzy F-35 wspólnie na niebie z naszymi F-16… pic.twitter.com/5U4l9IaZmI
Lengyelország június 1-jétől lezárja a határt az orosz és belorusz teherautók előtt. Az erről szóló rendeletet Mariusz Kaminski lengyel belügyi és közigazgatási miniszter május 29-én, hétfőn írta alá – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.

Ennek értelmében június 1-jétől Lengyelország nem engedi át a Belarusz és Oroszország területén bejegyzett teherautókat, vontatókat, pótkocsikat és félpótkocsikat.
[type] => post [excerpt] => Lengyelország június 1-jétől lezárja a határt az orosz és belorusz teherautók előtt. Az erről szóló rendeletet Mariusz Kaminski lengyel belügyi és közigazgatási miniszter május 29-én, hétfőn írta alá. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1685439180 [modified] => 1685411730 ) [title] => Lengyelország lezárja a határait az orosz és belorusz teherautók előtt [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=149193&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 149193 [uk] => 149178 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 149179 [image] => Array ( [id] => 149179 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4.webp [original_lng] => 59860 [original_w] => 1044 [original_h] => 587 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4.webp [width] => 1044 [height] => 587 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4.webp [width] => 1044 [height] => 587 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/c9fa86c1-5f64b5fcc0358558825a0c1fb94cbcf4.webp [width] => 1044 [height] => 587 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1685400930:12 [_thumbnail_id] => 149179 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3425 [_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] =>[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690450099 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1690450099 [_oembed_5d39b93233f5574eaf8e0a998c223371] =>Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_5d39b93233f5574eaf8e0a998c223371] => 1702505094 [_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => [_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1705394108 [_algolia_sync] => 831767205002 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => {{unknown}} [_oembed_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] =>2. The length of the traffic jam reaches 10 kilometers.#Hungary has not officially announced any restrictions.#OrbanPutinDoll#Hungary #russiaIsATerroristState #PutinDolls pic.twitter.com/NeB7Bs39Ej
— Alf Really 🇺🇦🇺🇸🇬🇧🇨🇦🇵🇱🇬🇪🇪🇺🇩🇪🇫🇮 (@vik8867dn) December 2, 2023
[_oembed_time_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => 1780480676 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 3650 [1] => 723 [2] => 30684 ) [tags_name] => Array ( [0] => határzár [1] => Lengyelország [2] => lezárás ) ) [8] => Array ( [id] => 148421 [content] =>Witajcie w Polsce! 🇵🇱
— Władysław Kosiniak-Kamysz (@KosiniakKamysz) May 22, 2026
Trzy F-35 wspólnie na niebie z naszymi F-16… pic.twitter.com/5U4l9IaZmI
A háború által veszélyeztetett ukrán kultúra támogatásáról állapodtak meg kedden a lengyelországi Krakkóban a lengyel, a litván és az ukrán kulturális tárca vezetői – közölte a varsói kulturális és örökségvédelmi minisztérium.
A Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter, Olekszandr Tkacsenko kultúráért és információs politikáért felelős ukrán miniszter, valamint Simonas Kairys litván kulturális miniszter által jegyzett dokumentum szerint Lengyelország és Litvánia támogatni fogja az ukrán kulturális örökség megőrzését, valamint lehetőséget nyújt az ukrán művészeknek, hogy lengyel és litván földön alkossanak.

A krakkói miniszteri találkozó során kétoldalú lengyel–ukrán együttműködési megállapodást is aláírtak az orosz invázió által az építészeti és régészeti műemlékeken, műtárgyakon okozott veszteségek számontartásáról.
A megállapodásban műemlékvédelmi tevékenységet is támogatnak, ebben különös tekintettel lesznek az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyekre.
A miniszterek a Lublini Háromszög nevű csoport keretében tárgyaltak Krakkóban. A lengyel–litván–ukrán együttműködési formátumot 2020-ban hozták létre, hogy együttműködjenek a koronavírus-járvány leküzdésében, valamint Ukrajna európai és euroatlanti törekvéseinek támogatásában.
A tárcavezetők a krakkói Wawel királyi várban megtekintették Johann Georg Pinsel Galíciában letelepedett XVIII. századi szobrász alkotásait is, amelyeket az ukrajnai háború miatt a lembergi nemzeti képzőművészeti galériából menekítettek át Lengyelországba.
A háború kitörése óta több gyűjteményegyüttest szállítottak Lengyelországba Ukrajnából, múlt héten például a kijevi Bohdan és Varvara Hanenko Nemzeti Képzőművészeti Múzeum 38 legértékesebb műtárgya, köztük holland, olasz és spanyol mesterek alkotásai kerültek a varsói Királyi Vár múzeumába.
[type] => post [excerpt] => A háború által veszélyeztetett ukrán kultúra támogatásáról állapodtak meg kedden a lengyelországi Krakkóban a lengyel, a litván és az ukrán kulturális tárca vezetői. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1684963200 [modified] => 1684943938 ) [title] => Az ukrán kultúrát is támogatják a lengyelek és a litvánok [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=148421&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 148421 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 148422 [image] => Array ( [id] => 148422 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza.jpg [original_lng] => 574510 [original_w] => 2560 [original_h] => 1440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza-2048x1152.jpg [width] => 2048 [height] => 1152 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/odessza.jpg [width] => 2560 [height] => 1440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1684933138:5 [_thumbnail_id] => 148422 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2744 [_oembed_bb1ff9cbda1218d4ae824022ab6b3a70] =>[_oembed_time_bb1ff9cbda1218d4ae824022ab6b3a70] => 1684914083 [_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => [_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684914083 [_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => [_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1684914084 [_oembed_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => [_oembed_time_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => 1685960982 [_oembed_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => [_oembed_time_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => 1687975266 [_oembed_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => [_oembed_time_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => 1687975267 [_oembed_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] => [_oembed_time_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] => 1688113407 [_oembed_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] => [_oembed_time_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] => 1689437133 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1690204666 [_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] =>?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
— Arvydas Anušauskas (@a_anusauskas) May 15, 2023
[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1690466320 [_oembed_cd54bf38be2940c8b209bcbb4a59e2f5] => [_oembed_time_cd54bf38be2940c8b209bcbb4a59e2f5] => 1691155632 [_oembed_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] =>Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] => 1691163360 [_oembed_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] => [_oembed_time_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] => 1692338980 [_oembed_506c8f63b64b1dc2511554e6312a532a] => [_oembed_time_506c8f63b64b1dc2511554e6312a532a] => 1693551979 [_oembed_a85d2f8537cb22a6e11b49127ced9457] => [_oembed_time_a85d2f8537cb22a6e11b49127ced9457] => 1694332172 [_oembed_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] => [_oembed_time_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] => 1694332172 [_oembed_61d0357313e4968ff5432cbf0ea6bb48] => [_oembed_time_61d0357313e4968ff5432cbf0ea6bb48] => 1694955672 [_oembed_82723bc16cf7615549c10ecae1e1aedf] => [_oembed_time_82723bc16cf7615549c10ecae1e1aedf] => 1695725009 [_oembed_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] => [_oembed_time_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] => 1695725009 [_oembed_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] => [_oembed_time_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] => 1695725009 [_oembed_fcb5670ad4dacb6f88db47bdeb5cd079] => [_oembed_time_fcb5670ad4dacb6f88db47bdeb5cd079] => 1697223645 [_oembed_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => [_oembed_time_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => 1697223645 [_oembed_75bb5ef2134dda5d71b674ca3e1d678a] => [_oembed_time_75bb5ef2134dda5d71b674ca3e1d678a] => 1697802361 [_oembed_3dfd0f2c2eb4cdf83689508d08ced24a] => [_oembed_time_3dfd0f2c2eb4cdf83689508d08ced24a] => 1697802362 [_oembed_1bce6f589d976140235745c69b48c4d7] => [_oembed_time_1bce6f589d976140235745c69b48c4d7] => 1697802362 [_oembed_4328ebaa99d2fe4a82ab73648d334fce] => [_oembed_time_4328ebaa99d2fe4a82ab73648d334fce] => 1697802362 [_oembed_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => [_oembed_time_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => 1700648759 [_oembed_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] => [_oembed_time_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] => 1704187541 [_oembed_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] => [_oembed_time_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] => 1705943069 [_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] =>We're donating €14 million to purchase school buses to bring Ukrainian children safely to school.
— European Commission (@EU_Commission) July 26, 2023
65 buses are currently on the way, with more to come.
An additional 205 buses have been offered by public and private partners in 11 countries via #EUCivPro.#StandWithUkraine
[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1705943069 [_oembed_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] => [_oembed_time_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] => 1708971406 [_oembed_29031b66e90f66dd62879edaae813510] => [_oembed_time_29031b66e90f66dd62879edaae813510] => 1708971406 [_oembed_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => [_oembed_time_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => 1708971406 [_oembed_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => [_oembed_time_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => 1710759258 [_oembed_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] => [_oembed_time_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] => 1713383821 [_oembed_ce09c520539f92a8ae2853523caf5703] => [_oembed_time_ce09c520539f92a8ae2853523caf5703] => 1713526351 [_oembed_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] => [_oembed_time_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] => 1713526351 [_oembed_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => [_oembed_time_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => 1718084263 [_oembed_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => [_oembed_time_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => 1719658883 [_oembed_1607b6a256769c996053408970cac32a] => [_oembed_time_1607b6a256769c996053408970cac32a] => 1724148427 [_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => [_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1726417376 [_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => [_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1726417376 [_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => [_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1726993141 [_oembed_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] => [_oembed_time_8388f27c565e06572fdb8d31e0d133ad] => 1729004100 [_oembed_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] => [_oembed_time_0501bf908978f4d5ae32a4e99526e368] => 1729004100 [_oembed_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] => [_oembed_time_4d51e5ba9f2ba82c48d93c92f5175581] => 1729845907 [_oembed_35439070aee12408d0c516ac90e55bfe] =>Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
[_oembed_time_35439070aee12408d0c516ac90e55bfe] => 1729845907 [_oembed_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] => [_oembed_time_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] => 1731221813 [_oembed_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] => [_oembed_time_9f50778c84266b9112728b2ee63ce006] => 1731221813 [_oembed_c66603898c51fe03945a13eabb7aa622] => [_oembed_time_c66603898c51fe03945a13eabb7aa622] => 1731221813 [_oembed_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => [_oembed_time_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => 1738327834 [_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => [_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1738327834 [_oembed_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => [_oembed_time_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => 1738327835 [_oembed_ce46ac02f24ac04887657233b7da9165] => [_oembed_time_ce46ac02f24ac04887657233b7da9165] => 1740850866 [_oembed_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => [_oembed_time_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => 1741705942 [_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => [_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1742136579 [_algolia_sync] => 1202912651001 [_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => [_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1745001962 [_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => [_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1745001962 [_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => [_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748280809 [_oembed_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] => [_oembed_time_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] => 1748280809 [_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => [_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748888118 [_oembed_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => [_oembed_time_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => 1749822455 [_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => [_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1750749925 [_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => [_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1752139251 [_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => [_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757180416 [_oembed_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => [_oembed_time_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => 1757180416 [_oembed_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => [_oembed_time_ac730f679e747a234d0aa9b484be8b7d] => 1757180416 [_oembed_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => [_oembed_time_e7fc9f1a92dccf68f369d9c5046fee24] => 1757507042 [_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => [_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1760690572 [_oembed_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => [_oembed_time_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => 1762111915 [_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => [_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1762111915 [_oembed_1a984805973fe0382dc9cd3a1c9629a8] =>Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt.
— Julian Röpcke🇺🇦 (@JulianRoepcke) October 12, 2024
Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdc pic.twitter.com/R7nk8DmyVO
[_oembed_time_1a984805973fe0382dc9cd3a1c9629a8] => 1762860976 [_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => [_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1763919140 [_oembed_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => [_oembed_time_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => 1764365426 [_oembed_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] => [_oembed_time_2149f4669b002aac118e68efffcee6db] => 1764365426 [_oembed_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] => [_oembed_time_d139aacb8194c53c8f51e9a35eadfc1a] => 1764714372 [_oembed_1b390159eaa958d80c0999efb7a5c94d] => [_oembed_time_1b390159eaa958d80c0999efb7a5c94d] => 1765892952 [_oembed_2e4a0e1a6ec09c6958bac1e7c61b16e7] => [_oembed_time_2e4a0e1a6ec09c6958bac1e7c61b16e7] => 1765892952 [_oembed_5f7f2829fdce1e3f384ede06906e6e81] => [_oembed_time_5f7f2829fdce1e3f384ede06906e6e81] => 1765892952 [_oembed_a4908467dd9e01578cd0824bdb529a71] => [_oembed_time_a4908467dd9e01578cd0824bdb529a71] => 1765892952 [_oembed_af353c7e4681e8d69ff4282f2a05b77b] => [_oembed_time_af353c7e4681e8d69ff4282f2a05b77b] => 1766682315 [_oembed_f9a76e7767c19217f08ef282c6c31ba3] => [_oembed_time_f9a76e7767c19217f08ef282c6c31ba3] => 1766682315 [_oembed_53215f31e83864322d3bd61243abecea] => [_oembed_time_53215f31e83864322d3bd61243abecea] => 1766682315 [_oembed_b8f0f97bcc06b19aea1e0cc0af5f0c40] => [_oembed_time_b8f0f97bcc06b19aea1e0cc0af5f0c40] => 1766682316 [_oembed_75d5398b2467dd4908765e370e317c70] => [_oembed_time_75d5398b2467dd4908765e370e317c70] => 1766682316 [_oembed_c06d329478d5e701d2bbad25a4d93d64] => [_oembed_time_c06d329478d5e701d2bbad25a4d93d64] => 1766682316 [_oembed_4a00d380d0caac4149352a7e2022bc34] => [_oembed_time_4a00d380d0caac4149352a7e2022bc34] => 1768737796 [_oembed_a416c9ce19ba480c69e62a2c32596717] => [_oembed_time_a416c9ce19ba480c69e62a2c32596717] => 1769762646 [_oembed_5c163f0ca1e3eade288c99d195e318a0] => [_oembed_time_5c163f0ca1e3eade288c99d195e318a0] => 1770472326 [_oembed_78a7b34771929bb449c29172ac5094ce] => [_oembed_time_78a7b34771929bb449c29172ac5094ce] => 1770472326 [_oembed_18c6e49d55c728b8dc0ae6dd3a6c63d6] =>✈️ Belarusian balloons once again paralyze Vilnius Airport
— NEXTA (@nexta_tv) October 27, 2025
Nearly 70 weather balloons launched from Belarus to smuggle cigarettes shut down Vilnius Airport overnight. It’s already the fifth forced closure of the airport this October. This time, the incident affected 95 flights… https://t.co/PlbM3Yqk1N pic.twitter.com/H8prAgni8u
[_oembed_time_18c6e49d55c728b8dc0ae6dd3a6c63d6] => 1771159775 [_oembed_7d3046eb649166dc9f823f0f552207d6] => [_oembed_time_7d3046eb649166dc9f823f0f552207d6] => 1775395549 [_oembed_8c75844196ae70a256764a79d48ae9e0] => [_oembed_time_8c75844196ae70a256764a79d48ae9e0] => 1775395549 [_oembed_2d455c554cb26717ffa0a9513deea910] => [_oembed_time_2d455c554cb26717ffa0a9513deea910] => 1775395549 [_oembed_f59d15b82739cb7aea783d25f5747da8] => [_oembed_time_f59d15b82739cb7aea783d25f5747da8] => 1775904415 [_oembed_0f2217618c5d24794111cf88816e660d] => [_oembed_time_0f2217618c5d24794111cf88816e660d] => 1775904415 [_oembed_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => [_oembed_time_bea99c46b6447bda759e372790791c2c] => 1777113817 [_oembed_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] =>🇺🇦🇱🇹 Ukraine has received 22 generators (13 MW total) to support hospitals and district heating and water utilities in Kyiv.
— Denys Shmyhal (@Denys_Shmyhal) February 11, 2026
Since the start of the full-scale invasion, Lithuania has provided 348 humanitarian shipments - over 5,900 tonnes of energy equipment. Lithuania’s… pic.twitter.com/9noM8UxRsf
[_oembed_time_f59cdffdf73fe1b5687d00bf4934b524] => 1780728763 [_oembed_e88a80a9fe6993c7d4cec7b4eb0b7d5e] => [_oembed_time_e88a80a9fe6993c7d4cec7b4eb0b7d5e] => 1780732588 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 271 [5] => 592 [6] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Kultúra [5] => Társadalom [6] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 8716 [2] => 33156 [3] => 585447 [4] => 585448 [5] => 251 [6] => 585446 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => Litvánia [2] => Olekszandr Tkacsenko [3] => Piotr Glinski [4] => Simonas Kairys [5] => támogatás [6] => ukrán kultúra ) ) [9] => Array ( [id] => 147674 [content] =>Witajcie w Polsce! 🇵🇱
— Władysław Kosiniak-Kamysz (@KosiniakKamysz) May 22, 2026
Trzy F-35 wspólnie na niebie z naszymi F-16… pic.twitter.com/5U4l9IaZmI
Díjmentessé tenné a lengyel kormány a lengyelországi autópályáknak az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság által felügyelt szakaszait július 1-jétől – jelentették be a szerdai rendkívüli kormányülést követő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter részvételével tartott sajtóértekezleten.
Morawiecki a gazdasági mobilitás egyik akadályának nevezte az autópályadíjakat. Úgy vélte, ezek megszüntetésével a kormány növeli a vállalkozók esélyeit, hogy jó alkalmazottakat nyerjenek, a munkavállalók pedig jobb munkát kaphatnak. Kiemelte a közlekedésbiztonsági jelentőségét is annak, hogy a közúti forgalom az alternatív útvonalakról az ingyenes autópályákra terelődik majd át.

Adamczyk elmondta: az autópályadíjakat „remélhetőleg” július 1-jével szüntetik meg a 3,5 tonnánál kisebb tömegű járművek, vagyis a személyautók és motorkerékpárok számára az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság (GDDKiA) által felügyelt szakaszokon.
A miniszter által említett szakasz a Lengyelország nyugati és keleti határát összekötő A2-es és A4-es autópályán a Konin és Stryków közötti mintegy 100 kilométeres, illetve Wroclaw és Sosnica közötti 164 kilométeres rész. A lengyelországi sztrádák együttes hossza mintegy 1800 kilométer.
Ami a koncessziós szakaszokat illeti, ott a díjmentességről a kormány egy éven belül szeretne megegyzésre jutni a magántulajdonosokkal, és módosítani a vonatkozó törvényeken – közölte Adamczyk.
Az említett koncessziós szakaszok szintén az A2-es és az A4-es, valamint az északról délre haladó A1-es autópályán találhatók, összesen mintegy 400 kilométer hosszúak.
A díjmentes autópályák a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) őszi parlamenti választásokra szóló programjának egyik pontját képezik. Az eddig ismertetett további programpontok ingyenes gyógyszerekről, valamint a családi támogatások növeléséről szólnak.
Piotr Müller lengyel kormányszóvivő egy szerdai interjúban jelezte: a jövő év elejétől bővítik a 65 évesnél idősebbek számára ingyenes gyógyszerek listáját, és kidolgoznak hasonló listát a 18 évesnél fiatalabbaknak is. A PiS kormánya 2016 szeptemberében tett ingyenessé bizonyos gyógyszereket, ezek a lengyel egészségügyi tárca által készített listán szerepelnek, és jelenleg a 75 évnél idősebbeknek járnak.
A PiS szombati programkongresszusán azt is bejelentették: a jövő évtől a jelenlegi 500 zlotyról (41 ezer forint) 800 zlotyra (65 ezer forint) emelnék a 18 éven aluli gyermekek után fizetett havi támogatást. Az erről szóló tervezetet feltehetőleg júniusban bocsátják társadalmi konzultációra – jelezte a szerdai sajtókonferencián Mateusz Morawiecki.
Kedden a lengyel kormány azt a törvénytervezetet is elfogadta, amelynek értelmében állandóvá tennék a minimálnyugdíjjal egyenlő 14. havi nyugdíjat. Az évente folyósítandó 13. havi nyugdíjat 2019-ben vezették be Lengyelországban.
[type] => post [excerpt] => Díjmentessé tenné a lengyel kormány a lengyelországi autópályáknak az Országos Közúti és Autópálya Főigazgatóság által felügyelt szakaszait július 1-jétől. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1684413900 [modified] => 1684367382 ) [title] => Lengyelországban díjmentessé tennék az állami autópályákat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=147674&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 147674 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 147675 [image] => Array ( [id] => 147675 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya.jpg [original_lng] => 236800 [original_w] => 1023 [original_h] => 682 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya.jpg [width] => 1023 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya.jpg [width] => 1023 [height] => 682 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya.jpg [width] => 1023 [height] => 682 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/autopalya.jpg [width] => 1023 [height] => 682 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1684356583:12 [_thumbnail_id] => 147675 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2194 [translation_required_done] => 1 [_oembed_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] =>[_oembed_time_8744ac0a2dbaac9837b0e3ad526f6178] => 1691163035 [_oembed_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => [_oembed_time_e98e56243582f1819613dd28a31ab9b3] => 1691163036 [_oembed_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => [_oembed_time_d2ea0d46ea3cf17ebda80e4aaac1c5a6] => 1705768447 [_oembed_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] =>Hub remontowy w Gliwicach rozpoczął działalność! Dwa pierwsze Leopardy już przyjechały z Ukrainy do zakładów Bumar. pic.twitter.com/VvfZSzh7Jx
— Mariusz Błaszczak (@mblaszczak) July 22, 2023
[_oembed_time_02690a22cf2cd97ada9d9cfaf05b2890] => 1736863696 [_algolia_sync] => 1202912144001 [_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] =>Miło, że rząd dostaje 5% podwyżki.
— Radosław Sikorski 🇵🇱🇪🇺 (@sikorskiradek) December 30, 2024
Dobrze, że wzrasta też płaca minimalna. pic.twitter.com/8g0R8NIHgF
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1753365621 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 592 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Társadalom [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 200 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 723 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 200 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 723 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
Lengyelország (21 Oldal)