Ismét nőtt Brazíliában az erdőirtás mértéke; az elmúlt egy évben 13 ezer négyzetkilométer erdő semmisült meg – derül ki az ország Nemzeti Űrkutatási Intézetének (Inpe) helyi idő szerint csütörtökön közzétett adataiból.
A brazil űrkutatási hivatal, az Inpe jelentése szerint az erdőirtás 22%-kal nőtt egy év alatt. Ez különösen rémisztő adat, főleg ha azt is hozzávesszük, hogy Brazília egyike annak a 135 országnak, amelyek a COP26 klímacsúcson aláírták azt a megállapodást, ami alapján 2030-ig meg kell állítani, sőt, vissza kell fordítani a nagyipari méretű erdőirtást és a vele járó talajerózió folyamatát. Az országok a megvalósulásra csaknem 19,2 milliárd dolláros állami és egyéb forrásokat szánnának; ennek egy része a fejlődő országokba kerül majd, hogy helyreállítsák a sérült területeket, leküzdjék az erdőtüzeket és támogassák az őslakos közösségeket.
Az Amazonas vidéke – amely körülbelül hárommillió növény- és állatfajnak, valamint egymillió őslakosnak ad otthont – egy létfontosságú szénelnyelő, amely lassítja a globális felmelegedés ütemét.
A legfrissebb adatok szerint a 2020–21 közötti időszakban mintegy 13 235 négyzetkilométer erdő semmisült meg, ami 2006 óta a legmagasabb érték.
Jair Bolsonaro brazil elnök uralma alatt jelentősen nőtt az erdőirtás a területen, lévén az államfő ösztönözte a mezőgazdasági és bányászati tevékenységeket az esőerdőkben.
A politikus korábban az Inpe-vel is összetűzésbe került a kérdés kapcsán, és 2019-ben azzal vádolta az ügynökséget, hogy rontotta Brazília hírnevét.
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
Jair Bolsonaro brazil elnök nem tudott részt venni a Santos és a Gremio közötti labdarúgó mérkőzésen, mivel csak a koronavírus ellen beoltott személyek léphettek be a stadionba – számolt be az RBK-Ukrajina a Reuters-re hivatkozva.
„Meg akartam nézni, hogyan játszik a Santos, de azt mondták, fel kell vennem a védőoltást. Miért? Több ellenanyagom van, mint azoknak, akiket beoltottak” – mondta az elnök. Megjegyzendő, ez a mérkőzés volt az első Santosban, ahol a szurkolók is részt vehettek a mérkőzésen a koronavírus járvány kezdete óta.
A klubnál kijelentették, csak azok a szurkolók lehetnek a stadionban, akik felvették a COVID elleni védőoltást vagy negatív PCR-tesztet tudnak felmutatni. Maga Bolsonaro, aki megtagadta az oltást, másokat is felszólított, hogy kövessék példáját, azt állítva, hogy vannak antitestei, mivel már átesett a koronavírus fertőzésen.
[type] => post [excerpt] => air Bolsonaro brazil elnök nem tudott részt venni a Santos és a Gremio közötti labdarúgó mérkőzésen, mivel csak a koronavírus ellen beoltott személyek léphettek be a stadionba. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1633967460 [modified] => 1633961576 ) [title] => Brazília elnökét nem engedték be a focimeccsre COVID elleni oltás nélkül [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=75075&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 75075 [uk] => 75034 ) [trid] => ild5234 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 75035 [image] => Array ( [id] => 75035 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1.jpg [original_lng] => 48837 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/bolsonaru-prezident-brazilii-gettyimages-1232710430-650x410-1.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1633950779:5 [_thumbnail_id] => 75035 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4037 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6cb3d76e1ed49f3fe7baf08432b61fce] =>
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
- Comecei a passar mal após o almoço de domingo. - Cheguei ao hospital às 03h00 de hoje. - Me colocaram sonda nasogástrica. - Mais exames serão feitos para possível cirurgia de obstrução interna na região abdominal. pic.twitter.com/NPgv6HwoHj
Hivatalossá vált az ukrán a portugál állami nyelv mellett a brazíliai Prudentópolis városban, a döntést egyhangúlag szavazták meg a helyi önkormányzat képviselői – adta hírül az rbc.ua hírportál csütörtökön az Ukránok Világkongresszusának Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a prudentópolisi városi képviselőtestület október 5-én voksolt az ukrán nyelv hivatalos státusra emeléséről. A jogszabálytervezetet Vitório Sorotiuk, a Brazíliai Központi Ukrán Képviselet elnöke dolgozta ki. A testület elé az indítványt Maurício Bosak képviselő nyújtotta be. Elmondása szerint az ukrán nyelv hivatalos használatának engedélyezése hatalmas mértékben hozzájárul a város kulturális, tudományos és idegenforgalmi életének a fejlődéséhez.
A szavazás után a képviselőtestület tagjai közös fényképet készítettek az ukrán ábécét ábrázoló táblázattal. Prudentópolisban a portugál mellett a legelterjedtebb nyelv az ukrán. Néhány városi lakos Ukrajnába látogatott, hogy ott tanulmányokat folytasson, és most a település fejlesztésével foglalkoznak. Prudentópolis Ternopillal tart fenn baráti kapcsolatokat.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Hivatalossá vált az ukrán a portugál állami nyelv mellett a brazíliai Prudentópolis városban, a döntést egyhangúlag szavazták meg a helyi önkormányzat képviselői. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1633639620 [modified] => 1633639978 ) [title] => Hivatalossá vált az ukrán nyelv egy brazíliai városban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=74682&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 74682 [uk] => 74569 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 74683 [image] => Array ( [id] => 74683 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [original_lng] => 46553 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/prudentopolis.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1633629180:12 [_thumbnail_id] => 74683 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4250 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6cb3d76e1ed49f3fe7baf08432b61fce] =>
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
Titokzatos ládákat sodort partra a víz Brazília északkeleti partjainál. Egy hónap alatt több mint 350 láda került elő az északkeleti Serpige állam különböző strandjairól.
Az állam környezetvédelmi hatósága, az Adema egy forródrótot is életre hívott, ahol az emberek jelezhetik, ha újabb ládát találnak.
Minden nap újabb partszakaszról érkezik telefonhívás – mondta Jefferson Torres, a forródrót munkatársa.
Tudósok megállapítása szerint nagy valószínűséggel egy német hajóról származnak, mely 1944-ben süllyedt el a brazil partoknál.
Először a tengeri makkok jelenléte tűnt fel
Az elszíneződött, barna tárgyakat titokzatos dobozoknak (portugálul: caixas misteriosas) nevezik, valójában azonban kaucsukbálák, amelyek az elsüllyedt hajó fedélzetén lehettek – vélik Luis Bezerra tengerbiológus, a Ceará Állami Egyetem munkatársa és kollégái.
Egy-egy ilyen bála átlagosan 80 kilogrammos.
Luis Bezerra, Carlos Teixeira és Rivelino Cavalcante kutatók kezdtek foglalkozni a bálák rejtélyével. Bezerra már 2019-ben talált egy ilyen „dobozt”.
Ami elsőként feltűnt a biológusnak, az a dobozon élő tengeri makkok jelenléte volt: ezek az állatok csak a nyílt vízben élnek meg. És mivel kifejlett állapotban voltak, valószínűleg már régóta úton lehettek. A dobozon a Product of French Indochina (Francia-Indokína terméke) felirat állt.
Ebből is látható volt, hogy a bálák régiek. A mai Laosz, Kambodzsa és Vietnam területén lévő francia gyarmat ugyanis 1954-ig létezett.
Carlos Teixeira és munkatársai ezt követően gyűjtöttek információt a Rio Grande elsüllyedéséről. A német blokádtörő 80 éve Japánból indult és Brazília partjaitól ezer kilométerre süllyedt el, miután a szövetségesek egy hajója felfedezte.
Pontos helyét Daved Mearns brit hajóroncskutató határozta meg: a Rio Grande Recife városhoz közel fekszik. A hajó időközben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mint a legmélyebbre elsüllyedt hajó: 6000 méteres mélységben található.
Matematikai modellekkel a szél és áramlatok alapján a tudósok kiszámították, hogy a bálák valóban erről a hajóról származhatnak. A különleges rakomány már három éve, minden év második felében tünedezik fel rendszeresen Brazília északkeleti részén, mintegy 1600 kilométeren.
Azt, hogy ez több mint 80 évvel a Rio Grande elsüllyedése után történik, Bezerra a hajóroncs természetes szétesésére vezeti vissza.
A tengeri teknősök védelmével foglalkozó brazil Projeto Tamar szervezet szakértői aggódnak amiatt, hogy a kaucsukbálák veszélyt jelenthetnek a teknősökre, mivel azok „megehetik a gumit és megfulladhatnak tőle” – véli Fábio Lira biológus.
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
Szárazság sújtja Latin-Amerika legnagyobb gazdaságát, ha ez így folytatódik, félő, hogy leállnak a vízerőművek is. Bolsonaro brazil elnök fontos üzenetet intézett az emberekhez.
Jair Bolsonaro brazil elnök arra kéri az embereket, spóroljanak az energiafelhasználással, hogy így előzzék meg a vízerőművek áramkimaradását.
Bolsonaro Facebook-bejelentkezése szerint kritikusan alacsony szinten van a vízerőművekben lévő víz mennyisége, elmondása szerint 10-15% környékén.
Ha folytatódik ez a vízkrízis, néhány vízerőmű teljesen leállhat – mondta az elnök a lakosságnak címzett beszédében.
Az extrém időjárás idén a világ több pontján is érezteti negatív hatásait. A duzzasztógátak nemcsak Brazíliában, hanem az USA nyugati részein is kezdenek kiürülni a nagy szárazságok miatt, mindeközben a Himalája környékén lévő árvizek egy indiai duzzasztógátat rongáltak meg, Németországban pedig majdnem tönkre is tettek.
Brazília energiaellátásának több mint 60%-át a vízenergia adja, de a nagy szárazságok miatt kénytelen volt az ország sokkal drágább, földgáz és dízel forrásokból biztosítani energiaszükségletét. Mindez viszont az inflációt is felfelé hajtja az országban, jelenleg több mint 9%-ot tesz ki az éves drágulás, ami a jegybankot a további kamatemelési lépések felé kényszerítheti.
Aggódó hangok szerint, ha novembert követően is fennáll a száraz időjárás, az országnak el kell kezdenie a villamosenergia-arányosítást (tehát központilag szabályoznák az áram kereslet-kínálatát).
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
A térségben több mint negyven városból jelentettek havazást vagy ónos esőt késő este – közölte a Climatempo brazil meteorológiai szolgálat.
A helyi televízió felvételein a brazilok hóembert építettek és hógolyócsatát vívtak Rio Grande do Sul államban. A Santa Catarina államban lévő Sao Joaquimban a fák ágai is eljegesedtek.
„62 éves vagyok, de még sosem láttam havat” – mesélte egy teherautósofőr a Rio Grande do Sul állambeli Cambara do Sul településen egy brazil tévécsatornának.
Brazíliában szokatlan a havazás a déli féltekén lévő régiókban. Az utolsó nagy hóvihart 1957-ben jegyezték fel, amikor 1,3 méter magas hó esett Santa Catarina állam egy városában.
A hőmérséklet várhatóan tovább csökken, és még több hó fog esni. A brazil kormány meteorológiai intézete szerint az alacsony hőmérséklet augusztus elejéig kitart.
Move along, people, nothing to see here. Just a common July snow in Brazil (which is still harvesting #corn)
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
La semana pasada nevó en partes del Sáhara, en Ain Sefra (Algeria) y en la región de Tabuk en Arabia Saufí. Si bien es inédito ver nieve en el desierto, lo cierto es que es el segundo año consecutivo, en mucho tiempo, que ocurre.
A light layer of ice on the sands in Ain Sefra, Algeria, as temperatures fell below -3 degrees celsius. The town has experienced snow only three other times in 1979, 2017 and 2018. 2017 also saw a blizzard dumping snow up to a meter thick in Ain Sefra. pic.twitter.com/KA8rcHaoP2
I know 75cms is a lot of snow, but I feel like we’ve had bigger dumps of it before. Tip: never buy a corner lot in Labrador. Never. #nlwx#regretspic.twitter.com/u7cml6iEOQ
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
Kórházba szállították Brazília elnökét, Jair Bolsonarót, írja a Guardian. A lap szerint a 66 éves politikus több mint tíz napja küzd szűnni nem akaró csuklással és hasi fájdalommal, szerda hajnalban vitték be 48 órás megfigyelésre. Az elnök rövid közleményt adott ki az esetről, amelyben azt írta, jól érzi magát.
A brazil újságíró, Christina Lemos szerint feltehetőleg bélelzáródásról lehet szó, de nem ez az első eset, hogy a média Bolsonaro egészségéről spekulál. Az elnök az elmúlt hetekben több nyilvános beszédén is láthatóan zavart volt, múlt pénteken pedig egy vacsorát kellett megszakítania rosszullét miatt. Bolsonaro a csuklást egyelőre egy júniusi fogműtét miatt felírt gyógyszerekre fogta.
Bolsonarónak több műtétje volt az elmúlt években, miután a 2018-as választási kampányának egyik turnéján egy tüntető hasba szúrta – az incidens jó eséllyel szerepet játszott a megválasztásában. Az elmúlt hetekben egyre jobban esik vissza az elnök népszerűsége, leginkább a koronavírus-járvány kezelése miatt: Brazíliában már több mint 535 ezren meghaltak a betegségben, amelyet Bolsonaro „kis influenzaként” bagatellizált el.
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
Szokatlanul hideg idő és havazás csapott le a Brazília déli részén található Santa Catarina tartományra, mely leginkább a napos tengerpartjairól vált híressé.
A három napig tartó havazás több város hóval takart be, a helyi lakosok nagy örömére. Brazíliában ritka a havazás, Santa Catarina államban utoljára 2000-ben hullott hó. A hőmérséklet a hajnali órákban több településen is mínusz három fok alatt van.
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
A Brazília Mantiqueira-hegységben élő sütőtök varangy lett e hónap újonnan felfedezett organizmusa. A faj neve: Brachycephalus rotenbergae. Mint a sütőtök varangyok, ők is mérgezőek. A fajt Ivan Nunes a Sao Paolo Egyetem kutatója és kollégái írták le.
Ivan Nunes a Sao Paolo Egyetem kutatója és kollégái írták le a fajt, neve: Brachycephalus rotenbergae.
Nunes és kollégái gyanították egy helyi varangyfajról (Brachycephalus ephippium), hogy több, mint amilyennek tűnik. A sütőtök varangyokhoz képest szokatlanul elterjedtek, a fajt megtalálták Brazília délkeleti partvonalán végig. A csapat gyanította, hogy a széles körben elterjedt békák valójában sok faj kisebb hatótávolsággal. Nunes és csapata varangyokat gyűjtött a Sao Paolohoz közeli Project Denis természetvédelmi területről. Megmérték és összehasonlították 276 béka fizikai jellemzőit és 76 helyszíni vizsgálatot végezek 2018. október és 2019 szeptember között, hogy tanulmányozzák a varangy viselkedését és az élőhely használatot. Belevettek 200 km-rel arrébb gyűjtött múzeumi fajokat is.
Analizálták 71 varangy DNS mintáját és feljegyezték számos hím nászhangját, hogy megnézzék hasonlítanak-e közeli rokonaikhoz. A legtöbb sütőtök varangy meglehetősen csendes és kivételesen kicsik, a világ legkisebbjei közt vannak, csak épp hogy meghaladják az 1 cm hosszúságot. Gyakran ragyogó mandarin bőre van, ami erős neurotoxint szekretál.
De ez a most felfedezett béka eltér szomszédaitól. A Mantiqueira-hegység olyan diverz békákban, amit sehol másutt nem találtak. A most felfedezett faj kisebb, mint a halvány fekete foltos Brachycephalus ephippium és DNS-e 30%-kal eltér. Ezen eltérések indokolják, hogy új fajként osztályozzák őket.
Mint más közeli rokon fajoknak, neki is csontos lemeze van a koponyáján és a hátán, ami UV fény alatt fluoreszkál és ragyog. Nem ismert, mire való, de lehet, a kommunikációban van szerepe. Mint a sütőtök varangyok, ők is mérgezőek.
Nunes azt mondja, relatíve védelmet élveznek a természetvédelmi területen, de az élőhely vesztés potenciális fenyegetés. Oda kell figyelni az urbanizációra és monitorozni kell a varangyokat, hogy többet megtudjunk a szaporodásukról és táplálkozásukról.
A win for science: our partners at @Zoetis, a veterinary pharmaceutical company, developed a vaccine for SARS-CoV-2 (the virus that causes COVID-19) that we used to vaccinate great apes at the Zoo. The vaccine was created specifically for animals. @NatGeohttps://t.co/ZpM5QVD4pl
— San Diego Zoo Wildlife Alliance (@sandiegozoo) March 5, 2021
Moss on ice: Indian scientists’ discovery may change what we know about Antarctica ?❄️
A team of scientists from Punjab has discovered a new moss species in eastern Antarctica and named it Bryum bharatiensis as a tribute to goddess Saraswati. pic.twitter.com/83vGQqKIns
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ
This is what it looks like when you remove the inter-digital flesh from a whale’s flipper. Amazing to see how well the pentadactyl limb is retained! pic.twitter.com/GPu602wXz5
This is that flipper now! Mikkel carefully tied each bone to a lattice so that the precise arrangement is kept through maceration. Look at those articular cartilages! pic.twitter.com/TG7GXikKzQ
A very rare sighting! Marine biologist @jacintashackleton was at the right place at the right time to capture footage of the extremely rare 'rainbow-like' blanket octopus on the Great Barrier Reef. ? by @jacintaskackleton #LovetheReef#EyeontheReef#GreatBarrierReefpic.twitter.com/poDAIdSdhB
— Great Barrier Reef Marine Park Authority (@gbrmarinepark) January 13, 2022
Volume up to hear the first ever recording of the Hill's horseshoe bat (??????????? ?????) echolocation call. This recording was taken during our expedition to find the "lost" species which had only been seen twice, last in 1981.
She’s back! #Melani, who has just turned 10, has once again returned to Akrotiri. She is a black, i.e. melanistic, female Flamingo (Phoenicopterus roseus), presumably the only one in the world! Great to see she is doing well! You can see Melani at #AEEC. pic.twitter.com/Z98Wn58JWK
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr
Morning! It's your final song suggestion game of not just the week...but also the year...and today we're tackling a prickly issue...or maybe not...as I'm after songs to go with this story please... Five new soft-furred hedgehog species discoveredhttps://t.co/dzpoBP90rc
Los gimnuros o ratas lunares son los "otros" erizos. Pertenecen a la familia Erinaceidae pero subfamilia Galericinae, del SE de Asia. Ejemplos: - Gimnuro de orejas largas (Hylomys megalotis, izq Laos) - Gimnuro de orejas cortas (H. suillus, Indochina, Borneo, Java, Sumatra, dcha) pic.twitter.com/UaSqTeHFjr
A brazil kormányzók kérése ellenére az ország nem fog orosz vakcinát importálni, mivel a brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) egyelőre nem hagyta jóvá a Szputnyik V vakcina hazai alkalmazását.
Brazília egyike azoknak az országoknak, ahol a legsúlyosabb a koronavírus-járvány okozta helyzet. Ennek oka főképpen egy új, erősen fertőző vírusváltozat megjelenése, a vakcinák lassú és hiányos bevezetése, valamint a kórokozó terjedésének megfékezését segítő korlátozások egyenlőtlensége.
Brazíliában a CoronaVac az oltási hadjárat fő vakcinája, amelyet a kínai Sinovac Biotech cég fejlesztett ki, de oltanak az amerikai Pfizer és a német BioNTech cég közös fejlesztésű vakcinájával is. Mindazonáltal kevés az oltóanyag az országban, emiatt a brazil vezetés már az ENSZ-től is kért segítséget.
Az Anvisa öttagú igazgatótanácsa egyhangúlag döntött úgy hétfőn este, hogy nem hagyja jóvá a Szputnyik importját, mert a hivatal szakértői szerint nem áll rendelkezésükre megfelelő információ az oltóanyag biztonságáról, minőségéről, hatékonyságáról, és ez túl nagy kockázatokat rejt magában. A legsúlyosabb érvük, hogy a vektor típusú Szputnyik vakcinában egy adenovírus a genetikai információ szállítója, és ez az Anvisa orvosai szerint súlyos rendellenességeket okozhat.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői május 10-én kezdik meg közösen az Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) az orosz Gamaleja intézet által kifejlesztett oltóanyag gyártási eljárásának vizsgálatát, jelenleg a klinikai gyakorlatot ellenőrzik – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A brazil kormányzók kérése ellenére az ország nem fog orosz vakcinát importálni, mivel a brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) egyelőre nem hagyta jóvá a Szputnyik V vakcina hazai alkalmazását. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1619542140 [modified] => 1619536682 ) [title] => Brazília nem engedélyezi az orosz Szputnyik V vakcina importálását [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=54266&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 54266 [uk] => 54247 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 51659 [image] => Array ( [id] => 51659 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas.jpg [original_lng] => 92705 [original_w] => 999 [original_h] => 749 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas-300x225.jpg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas-768x576.jpg [width] => 768 [height] => 576 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas.jpg [width] => 999 [height] => 749 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas.jpg [width] => 999 [height] => 749 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas.jpg [width] => 999 [height] => 749 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/szputnyik-v-vakcina-koronavirus-elleni-oltas.jpg [width] => 999 [height] => 749 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1619525883:5 [_thumbnail_id] => 51659 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4813 [_oembed_0b67e7aba3b18975ec899b74183957cf] => [_oembed_time_0b67e7aba3b18975ec899b74183957cf] => 1622600626 [_oembed_df926a23b17da6092db707f26c5f9c16] => [_oembed_time_df926a23b17da6092db707f26c5f9c16] => 1625338813 [_oembed_9c400c29e149f8c3da6c01aa12aec981] =>
Move along, people, nothing to see here. Just a common July snow in Brazil (which is still harvesting #corn)
IMAGEM | A tecnologia de drones, indisponível no mercado nas grandes ondas de frio do passado, hoje nos permite ver a neve em toda a sua dimensão. Veja este incrível vídeo de Cambará do Sul via Instagram de williameduardofilms. pic.twitter.com/tqvJbylKfJ