Olyan új Chrome-variánst fejlesztett a Google, amely jelentős teljesítménynövekedést hoz a Qualcomm Snapdragon processzorokkal szerelt windowsos laptopok számára.
Kiadta a Google a Chrome böngésző újfajta, kifejezetten Qualcomm Snapdragon processzorai által meghajtott laptopokra optimalizált verzióját. Bár ilyenek már most is kaphatóak a piacon, a szoftvernek azok örülhetnek majd igazán, akik Snapdragon X Elite processzorral szerelt eszközt vásárolnak.
A böngészőt innen lehet letölteni, a Windows 11 ARM verziót kell keresni.
A Google az elmúlt hónapokban tesztelte a fejlesztését a Chrome fejlesztői változatában, a Canaryban, az eredményekkel pedig a jelek szerint elégedett a vállalat. A cég szerint az újfajta böngésző teljesítményében az eddigi változatokhoz képest „drámai” növekedés tapasztalható.
A Qualcomm szerint ezt nem volt nehéz összehozni, hiszen az androidos mobilokban régóta ott vannak a chipjeik, és a Google mérnökeivel már 16 éve dolgoznak ilyesmi optimalizáláson.
A Snapdragon X Elite-tel szerelt PC-k a tervek szerint az év második felében kerülnek majd fel a boltok polcaira. A chipet 12 Oryon mag hajtja, és a Qualcomm szerint kétszer nagyobb teljesítményre képest, mint az Intel 13. generációs Core i7-1360P és i7-1355U processzorai – ám eközben 68 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt azokhoz képest. A 4 nm-es technológiával készülő chip órajele 3,8 GHz-ről indul, és elérheti a 4,3 GHz-et is.
A Qualcomm szerint a windowsos játékok szinte teljes sebességgel futnak majd a gépen anélkül, hogy bele kellene nyúlni a kódjukba.
A Google egy hackerversenynek köszönhetően szerzett tudomást azokról a biztonsági résekről, amiknek javítását most adta ki a vállalat.
Érdemes lehet mielőbb frissíteni a Google Chrome-ot, a vállalat ugyanis hét biztonsági rést is javított a böngészőben.
Egyik közülük a CVE-2024-2887 jelzésű hiba, melyre a Pwn2Own Vancouver 2024 nevű hackerversenyen egyik résztvevője talált rá. Bemutatója szerint egy fertőzött weboldal segítségével képes a rosszindulatú fél távolról megfertőzni a Chrome-ot és a Microsoft böngészőjét, az Edge-et is.
A szintén a megmérettetésen leleplezett CVE-2024-2886 a webalkalmazások által audio- és videotartalmak kódolására és dekódolására használt WebCodecs API-ban található hibát használja ki. Segítségével egy fertőzött weboldalon keresztül az adatokat írni és olvasni lehet egy távoli számítógépen. Ez is alkalmas arra, hogy távolról futtatható kódot telepítsen a fertőzött eszközre.
A hibákat a windowsos és Mac számítógépeken elérhető Chrome a 123.0.6312.86/.87-es verziója javítja, a linuxos gépeken pedig a 123.0.6312.86-os verzió. Hogy melyik verzió fut a számítógépen, azt a Beállítások – Súgó – A Google Chrome névjegye menüpontok alatt lehet megnézni. Amennyiben nem a legfrissebb van fent a gépen, a böngésző automatikusan letölti az új változatot, majd a szoftver újraindítása után telepíti is.
Súlyos hibák is voltak a Windows operációs rendszerekben, amelyeket egy kattintással javíthat – érdemes elvégezni őket.
A Microsoft a napokban valamennyi termékéhez kiadta a februári frissítőcsomagot. Ezek összesen 73 biztonsági rést foltoztak be, kettő nulladik napi (zero-day) volt, melyeket már a támadók is aktívan kihasználtak – írja a Bleeping Computer.
A két nulladik napi hiba egyike a Windows biztonsági rendszereit érintette: a támadó, ha rávette egy fertőzött fájl megnyitására a felhasználót, és a hiba révén könnyedén megkerülhette a Windows beépített védelmét. A másik súlyos hiba mélyebben érintette a rendszert, de ebben az esetben is egy speciálisan a sérülékenység kihasználására szabott fájt kellett megnyitnia a felhasználónak.
A hibajavító frissítése – Windows 10 és 11 rendszeren egyaránt – a Gépházban, a Windows Update menüpontban telepíthetőek.
Egy uniós jogszabálynak megfelelve fontos frissítést kap jövőre a legújabb Windows-verzió, mellyel gyakorlatilag bármit törölhetünk majd, amit szeretnénk.
Apró, mégis nagy jelentőségű frissítés fut be 2024 elején, február-március környékén a Windows 11-hez: a Moment 5 nevű frissítőcsomag elsősorban az uniós, digitális piacokról szóló uniós jogszabályhoz (DMA) fogja igazítani az operációs rendszert.
De mit hoz ez a gyakorlatban? Nos, mások mellett nagyobb döntési szabadságot: sokkal több, előre telepített programot törölhetünk majd, melyek eddig csak a helyet foglalták, noha sosem használtuk őket.
Egyebek mellett ide sorolható az Edge böngésző, a Kamera, a Cortana, a Fényképek, vagy éppen a Bing hírek – írja saját értesülései nyomán a Windows Central.
Az újdonságok közé sorolható még az is, hogy a várakozások szerint a tálcán lévő keresőmezőben kicserélhető lehet a Bing egy másik keresőre, például a Google-re.
A portál szerint a Moment 5 egy kumulatív frissítéssel fog megérkezni, melyek telepítése előbb-utóbb elkerülhetetlen – a Microsoft ugyanis kényszertelepíti azt idővel. A Moment 5 ugyanakkor megköveteli majd a Windows 11 23H2-es verzióját, tehát addig célszerű telepíteni a legújabb Windows-verziót.
Érdemes azonban kiemelni, hogy a fenti módosítások nem általánosak, kizárólag az uniós felhasználókra szabja azt a Microsoft a DMA-nak megfelelve. Ez lesz azonban az első alkalom, hogy végérvényesen törölhetünk majd olyan programokat a számítógépről, amelyeket eddig akarva-akaratlanul meg kellett tűrnünk.
Évente lehet majd szükség a koronavírus elleni védőoltások frissítésére – nagyjából úgy, ahogy az az influenza elleni vakcinák esetében is van. A cél, hogy minden mutáció ellen védelmet nyújtson az oltás.
Engedélyt adott az amerikai gyógyszerészeti hatóság (Food and Drug Administration, FDA) a Modernának és a Pfizernek, hogy frissítsék az mRNS-alapú, koronavírus elleni védőoltásukat. A cél, hogy a szérumok a vírus újfajta mutációival is el tudjanak bánni.
Az IFLScience megjegyzi: bár a fertőzés miatt már jóval kevesebben veszítik életüket, vagy kerülnek kórházba az elmúlt évekhez képest, a járvány ha enyhébb tünetekkel is, de ugyanúgy terjed. A megbetegedések számának emelkedése pedig aggodalomra adhat okok.
Az olyan variánsok, mint az Eris (EG.5) és a Pirola (BA.2.86) megjelenése szükségessé tette, hogy frissítsék a védőoltásokat. A hatóság csak azután adott jóváhagyást, amíg nem bizonyosodott meg a két cég arról, hogy az újabb mutációk ellen valóban hatékonyan védhet az oltás.
A szakemberek úgy vélik, ha nem jelenik meg a Covid egy merőben új mutációja, akkor a vakcinafrissítésre – az influenza elleni védőoltáshoz hasonlóan – évente kerülhet majd sor.
[type] => post
[excerpt] => Évente lehet majd szükség a koronavírus elleni védőoltások frissítésére – nagyjából úgy, ahogy az az influenza elleni vakcinák esetében is van. A cél, hogy minden mutáció ellen védelmet nyújtson az oltás.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1696110360
[modified] => 1696070947
)
[title] => Frissít a Pfizer és a Moderna, jön az új oltás a koronavírus ellen
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=163445&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 163445
[uk] => 163810
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 163446
[image] => Array
(
[id] => 163446
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas.jpg
[original_lng] => 39630
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/covioltas.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1696318116:2
[_thumbnail_id] => 163446
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4650
[_oembed_389daa1f535b43424cf7e3ad79d07244] =>
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
A Google havonta ad ki biztonsági frissítéseket az Android rendszerhez, ezek a frissítések időről időre tartalmaznak javításokat a legmagasabb súlyossági besorolású problémákra. Most a legfrissebb biztonsági közleményében a Google azt írta, hogy bizonyíték van arra, hogy a magas súlyossági besorolású (név szerint a CVE-2023-35674 hiba) „korlátozott, célzott kihasználás alatt állhat” – számolt be a Zdnet.com.
Az említett probléma egy nulladik napi sebezhetőség, ami azt jelenti, hogy korábban senki sem ismerte, aki képes lett volna a javítására, és amíg a fejlesztők nem tudják megoldani a problémát, addig a hackerek kihasználhatják azt.
Ez a nulladik napi sebezhetőség lehetővé teszi számukra a jogosultságok kiterjesztését anélkül, hogy felhasználói beavatkozásra lenne szükség.
A szakportál szerint a jó hír az, hogy a Google nagyon jól megtalálja és befoltozza ezeket a hibákat, a rossz hír az, hogy a Google szeptemberi biztonsági frissítésének megjelenéséig várni kell a hiba javítására.
Az Android-eszköz értesítést küld a felhasználónak, ha a frissítés készen áll a telefonra, és az egyetlen dolog, amit tenni kell marad, hogy újraindítjuk a készüléket. Ezt érdemes azonnal megtenni, amint megjelenik az értesítés.
A Microsoft által a héten kiadott legújabb frissítőcsomag megint számos problémát okozott a felhasználók egy részénél – derül ki az internetszerte az elmúlt napokban megjelent posztokból. Ezek szerint sokaknál drámaian belassult a Windows 11 indulása, míg mások hálózati hibák megjelenésére panaszkodnak a KB5028185 telepítését követően.
„Ennek a frissítésnek köszönhetően az újraindítási és indítási időm egyaránt sokkal hosszabb. Az eddig kb. 4 és fél másodperc helyett 17 másodpercet kell várnom az üdvözlőképernyőn. A leállási idő is hosszabb, de azt nem mértem le”, panaszkodik az egyikük.
„Ugyanez történt velem”, csatlakozik társához egy másik panaszos. „Hihetetlen, hogy mennyire rossz lett a teljesítmény. Eltávolítottam a frissítést, és visszaállt a normál állapotba. Utálom, ahogy a Microsoft folyamatosan erőlteti az ilyen hibás frissítéseket a Windows 10/11 rendszerekre”.
„A számítógépem most nem hajlandó kapcsolódni az internetre. Nincs Wi-Fi vagy Ethernet. És a tűzfalam nem indul el. A frissítés előtt minden működött”, panaszkodik egy harmadik érintett a frissítésre, akinek élményeit mások is megerősítik. „Az Ethernetem nem igazán működik a tegnapi frissítés óta… De Miután eltávolítottam a KB5028851, KB5028185 frissítéseket, újra működik az internetkapcsolatom”, írja egy további pórul járt felhasználó.
A Microsoft maga a hibák még egyikét sem erősítette meg a Windows 11 ismert problémáinak listájában, de a panaszok számából arra lehet következtetni, hogy ez hamarosan meg fog történni. Az ugyanakkor még kérdés, hogy a cég mikorra fogja kijavítani a rendellenességeket, amiket a rekordsok javítást tartalmazó foltcsomagja okozott.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Ismét súlyos hibákat javított a Chrome böngészőben a Google, ugyanakkor a problémák más böngészőket is érintenek.
Fontos frissítést adott ki a Google a Chrome böngészőhöz, a 114-es verziószámú változat összesen négy biztonsági hibát orvosol a világ legnépszerűbb böngészőjében.
A probléma a Chrome asztali és androidos változatát érinti, és az egyéb, Chromium webmotort használó böngészőket (Edge, Opera, Brave, Vivaldi) is érinti.
A négyből három hiba súlyossági besorolása magas, arról pedig nem tettek említést a Google-nél, hogy a rosszindulatú felek esetleg aktívan kihasználták volna már.
Ettől függetlenül célszerű minél hamarabb elvégezni a frissítést, ami ugyan automatikusan letöltődik, de csak akkor települ, ha a felhasználó kézzel újraindítja a böngészőt – ha nem szoktuk gyakran bezárni a Chrome-ot, célszerű ezt mihamarabb megtenni, amint látható a frissítés.
A frissítés elvégzése után a következő verziószámokat kell látnunk az egyes operációs rendszereken:
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
A Google hétfőn ismét soron kívüli frissítést volt kénytelen kiadni Chrome böngészőjéből, miután ismertté vált, hogy azt egy súlyos sebezhetőségen át támadják a hackerek. Az ún. zero day biztonsági résnek a keresőóriás a „magas” veszélyességi besorolást adta, mert annak kihasználásával a támadók tetszőleges kódot futtathatnak a webezők gépein.
A hiba egyébként a Chrome V8 nevű JavaScript-motorjában található meg, és típusok összekeveréséből adódik. Ez idén zsinórban már a sokadik hasonló biztonsági rés az ismert böngészőben, amit csak azt követően zárt le a Google, hogy azt hackerek aktívan elkezdik használni a programot futtató felhasználók gépeinek megtámadására.Az említett mellett egyébként a Google több másik apró hibát is kijavított a Chrome új frissítésében, amik mibenlétét azonban egyelőre nem részletezte. Az új verziót – mint mindig – a felhasználók automatikusan megkapják az elkövetkező napokban, de aki meg akarja siettetni azt, az a szoftver Névjegyének felhívásával teheti ezt meg.
[type] => post
[excerpt] => A Google hétfőn ismét soron kívüli frissítést volt kénytelen kiadni Chrome böngészőjéből, miután ismertté vált, hogy azt egy súlyos sebezhetőségen át támadják a hackerek. Az ún. zero day biztonsági résnek a keresőóriás a "magas" veszélyességi beso...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1686258840
[modified] => 1686181111
)
[title] => Frissíteni kell a Chrome-ot a hackertámadások miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=150293&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 150293
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 150294
[image] => Array
(
[id] => 150294
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image.jpg
[original_lng] => 303511
[original_w] => 1024
[original_h] => 536
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image-768x402.jpg
[width] => 768
[height] => 402
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/google-delaet-srochnoe-obnovlenye-image.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1686170313:4
[_thumbnail_id] => 150294
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3663
[translation_required_done] => 1
[_oembed_389daa1f535b43424cf7e3ad79d07244] =>
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Két kisebb új funkciót is tesztel a Windows 10 előzetes kiadásában a Microsoft, így a jövőben is érkezhetnek még kisebb ráncfelvarrások a rendszerbe. Nagy változásokra azonban már nem érdemes számítani, és hamarosan a 21H2-es változat támogatása is megszűnik. Ami a lényeg: egyelőre nem engedi el teljesen a rendszert a Microsoft.
Néhány hete derült ki, hogy már nem érkezik új verzió a Microsoft 2015-ben debütált operációs rendszeréhez, a Windows 10-hez. A jelenlegi, 22H2 lesz az utolsó változat, ami megjelent, ezzel is fog kifutni, amikor – jelen állás szerint – 2025 októberében majd befejezik a támogatását.
Biztonsági frissítések természetesen az utóbbi dátumig még zökkenőmentesen érkeznek majd a rendszerhez, és a jelek szerint teljesen még az új funkciókról sem kell majd lemondaniuk azoknak, akik nem szeretnének – vagy nem tudnak – a Windows 11-re váltani.
Úgy tűnik ugyanis, hogy apróbb ráncfelvarrásokra a Windows 10-felhasználók is számíthatnak majd – bár ezek értelemszerűen eltörpülnek a korábbi, nagyobb funkciófrissítések mellett, a 11 új funkcióit pedig jó eséllyel hiába keressük majd a 10-ben.
A Windows 10 ezen a héten közzétett, előzetes fejlesztői kiadása két apróbb újdonságot is tartogat a funkciók tekintetében, és maga a Microsoft is megerősítette, hogy ilyen kisebb újdonságok még a jövőben is előfordulhatnak majd – írja a gHacks.
A most 19045.3030 buildszám alatt tesztelés alatt álló újdonságok egyike a tálcán lévő keresés funkciót fejleszti, így az már a tálca felső és oldalsó pozícióiban is működni fog, ahogyan a normál vagy nagy méretű tálcaikonok esetében is.
A második újdonság az értesítéseket érinti, a jövőben egyszerre három magas besorolású értesítést is meg tud majd jeleníteni egyidejűleg. Összesen ez egyszerre négy értesítést enged majd, lévén a három fontos mellé egy normál is kikerülhet majd a jobb alsó sarokban.
Szintén a Windows 10-felhasználókat érinti, hogy mint arról korábban már beszámoltunk, hamarosan megszűnik a 21H2-es verzió támogatása, ami június 13. után már biztonsági javításokat sem kap majd. Bár a legújabb, 22H2 számozású variánst alapértelmezetten kényszerítetten telepíti majd a Microsoft, egyes számítógépek – melyeken valamilyen okból le van tiltva mindenféle frissítés, vagy ahhoz rendszergazdai beavatkozás szükséges – nem tudják elvégezni azt. Célszerű lehet a fenti dátum előtt elvégezni a váltást, hogy a biztonsági javítások továbbra is megérkezzenek az eszközre.
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR