Idén sem maradnak el a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezet tantárgyi és tanulmányi vetélkedők. A Covid–19-vírus okozta járványügyi helyzetre való tekintettel a versenyekre online kerül sor. A vetélkedők helyszíneit és időpontját a karantén helyzettől és a jelentkezők számától függően jelölik ki, és teszik közzé a szövetség honlapján március 10-ig.
Az Oktatási Minisztérium nyilvánosságra hozta ajánlásait az iskolák működését illetően február 24-től, amikor is újra bevezetik az adaptív karantént Ukrajnában – számolt be a tárca sajtószolgálata február 22-én, hétfőn.
„Az oktatási intézmények működésének megszervezésében továbbra is az országos tiszti főorvos 2020. augusztus 22-i, 50-es számú határozatában jóváhagyott járványellenes intézkedések szigorú betartása élvez prioritást” – áll a közleményben.
Ukrajna területén szerdától a járványveszély „sárga” szintje lép hatályba, aminek megfelelően tilos:
tilos az oktatási intézmény működése abban az esetben, ha az oktatási intézmények tanulói és a személyzet több mint 50%-a karanténban van megerősített Covid-fertőzött beteggel való érintkezés miatt;
tömeg rendezvények szervezése (előadásokat, ünnepeket, koncerteket) tartani 1 csoportnál (osztálynál) több fő és nézők részvételével;
tömeg (kulturális, sport-, tudományos, oktatási, szakmai tematikus és egyéb) rendezvények megtartása 4 négyzetméterenként egynél több fő részvételével az épületben vagy az iskola területén (ha az eseményt a szabadban tartják), a termek kihasználtsága az minden egyes esetben nem haladhatja meg az 50%-ot.
Abban az esetben, ha a régióban „vörös” szintet állapítanak meg, akkor tilos az oktatási intézmények működése, függetlenül tulajdonjogi formájától, kivéve az óvodákat, speciális oktatási intézményeket és az általános iskolák 1–4. osztályos tanulóit.
Távoktatás esetében az oktatási intézménynek a gyermek érdekében kell eljárnia. Az oktatási folyamat megszervezésében biztosítani kell a tanárok és tanulók rendszeres és tartalmas együttműködését. Ezenkívül meg kell teremteni az teljes értékű oktatás feltételeit a speciális módszereket igénylők számára, figyelembe véve a kötelező egyéni fejlesztési programot.
Az oktatási intézménynek rendszeresen felügyelnie kell a diákok tanulási eredményeit, valamint szükség esetén támogatást kell nyújtania számukra az oktatási folyamatban. Azoknak a tanulóknak, akik a technikai eszközök hiánya miatt nem tudnak részt venni a távoktatásban, az intézménynek biztosítania kell a számára elérhető egyéb kommunikációs eszközök felhasználásával az oktatást – telefon, postai küldemény stb.
Az időjósok szerint az időjárás jelentős romlása várható Ungváron február 11–12-én, emiatt a város iskolái áttérnek a távoktatásra. A döntést a városi rendkívüli helyzeteket kezelő bizottsága hozta meg az Ungvári Városi Tanácsban megtartott ülésén. Egyben megvitatták a rossz időjárás lehetséges következményeit megelőző intézkedéseket, valamint a város közműszolgáltatóinak felkészültségét az időjárás viszontagságai okozta problémák kiküszöbölésére.
Az illetékes alosztályokat utasították az alábbi melegedők működésének biztosítására: Terv (Projektna) utca 3, Lehoczky Tivadar utca 15, az Olekszandra Gribojedov 20 B alatt éjjel-nappal működő, a hajléktalan emberek számára éjszakai tartózkodást biztosító pontokon.
A kárpátaljai megyei járőrszolgálatát felkérték a város közműszolgáltatói támogatására, többek között azokban az esetekben, amikor speciális járművek dolgoznak az utcákon.
Magyarországon online oktatással kezdik meg az új félévet februárban a felsőoktatási intézmények, de egyes gyakorlati képzések továbbra is a hallgatók jelenlétével zajlanak majd.
Az egyetemek folyamatosan figyelemmel kísérik a kormány járványhelyzetre vonatkozó intézkedéseit és ezek függvényében alakítják az oktatást.
A Budapesti Corvinus Egyetem távoktatásban, online kezdi meg a tavaszi félévet. Ha a járványügyi helyzet kedvezően alakul, átállnak hibrid oktatásra, de azok a külföldi diákok, akik nem tudnak beutazni Magyarországra, a teljes félévet teljesíthetik online formában. Az épületekbe csak időponthoz kötött ügyintézés, személyes konzultáció vagy munkavégzés céljából lehet belépni, testhőmérséklet-mérés után, maszkban, betartva a másfél méteres védőtávolságot.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az oktatás a második félévben – eltérő intézkedésig – január 25-től február 21-ig online folytatódik. A hadtudományi és honvédtisztképző, valamint a rendészettudományi kar nappali munkarendű hallgatóinak egyes gyakorlati foglalkozásait és a fizikai felkészítéshez kötött rendszeres felméréseit – a fenntartó engedélyével – jelenléti formában tartják. A későbbi oktatási rendről a kormányzati járványügyi intézkedések alapján döntenek.
A Semmelweis Egyetem a tavaszi szemeszterben is úgynevezett hibrid oktatásra készül: az elméleti oktatás online, a gyakorlati képzés személyes jelenléttel folytatódik. A Nemzeti Népegészségügyi Központ oltási terve alapján az orvostanhallgatók és az egészségügyi felsőoktatásban részt vevő hallgatók is megkapják a koronavírus elleni védőoltást. Amint a járványügyi helyzet és a beoltottak száma lehetővé teszi, az intézmény visszaáll a hagyományos oktatásra.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) novemberben rendelték el az online oktatást, ez továbbra is hatályban van. A tavaszi szemeszterben teljes körű jelenléti oktatással nem számolnak, az aktuális járványhelyzet alapján a félév második felében a vegyes (hibrid) működési modellt tartják megvalósíthatónak.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – amíg nincs változás a kormányzati szabályozásban – digitális oktatással tervezi a következő félévet. Ha lehetővé válik, akkor a cél a fokozatos átállás a vegyes oktatásra, még kedvezőbb körülmények esetén a jelenléti oktatásra visszatéréssel is terveznek.
A Budapesti Gazdasági Egyetem is arra készül, hogy a tavaszi félévet online oktatással kezdi meg. A hibrid, illetve a normál oktatásra való későbbi áttérés a járványhelyzettől és a kormányzati intézkedésektől függ. Az órákat online tartják meg, de kivételes esetben egyes (például konyhai, laboratóriumi, éttermi) gyakorlatokat a biztonsági intézkedések betartása mellett jelenléti formában szerveznek meg. Jelezték, hogy a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzetben az átlagosnál nehezebb szakmai gyakorlati helyeket találni, egyes képzéseiken pedig különösen korlátozottak a lehetőségek. A szakmai gyakorlatokkal kapcsolatos szabályokat ezért a szokásosnál rugalmasabban kezelik, például nem várják el a szoros szakmai összhangot az elméleti képzés és a szakmai gyakorlat között.
Az Óbudai Egyetemen a fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztérium ajánlásának visszavonásáig a második félévben is digitális tanrendben folyik az oktatás. A hallgatók – a rektori engedéllyel rendelkező PhD-hallgatók és a munkaszerződéssel rendelkezők kivételével – nem léphetnek be az egyetem területére, de az oktatók és más munkatársak normál munkarendben végzik munkájukat.
A Szegedi Tudományegyetemen online formában kezdődik a második félév, kivéve azokat a gyakorlatigényes kurzusokat – egyes egészségügyi képzések, gyógyszerészeti laborok, zenei oktatás -, ahol az ettől való eltérést a fenntartó engedélyezte. A félév elejére hozták az ismeretanyag online formában történő átadását, és rugalmasan tervezik a jelenléti oktatás visszaállítását, amint erre lehetőség lesz.
A Pécsi Tudományegyetemen a tavaszi félév az őszi rend szerint folytatódik, így a digitális távolléti oktatás mellett azokon a képzéseken, ahol azok jellege megköveteli – az ágazati ajánlásoknak megfelelően – jelenléti formában is zajlik majd az oktatás.
A győri Széchenyi István Egyetemen az új félévben egy szak, a zeneművészeti képzés kivételével távolléti oktatásban folytatódik a nappali és levelező tagozatos oktatás. A hallgatók az épületekben csak akkor lehetnek jelen, ha záróvizsgát tesznek, kutatás, szakdolgozat vagy doktori disszertáció ügyében konzultálnak, szakmai gyakorlaton, kutatási projektben, doktori szigorlaton, komplex vizsgán, műhelyvitán vagy doktori védésen vesznek részt.
A veszprémi központú Pannon Egyetem a tavaszi félévben is folytatja a hibrid oktatást. Az intézmény és a könyvtárak épületei a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett továbbra is látogathatók.
A Debreceni Egyetemen február 8-tól távolléti oktatás formájában folytatódik a tanév. Több területen, például az orvosképzésben azonban vannak olyan gyakorlatok, amelyeknél elengedhetetlen a jelenlét, ezt a járványügyi előírások szigorú betartásával meg tudják oldani. Arra is felkészültek, hogy ha enyhülnek a szigorítások, akkor rövid időn belül átálljanak a jelenléti oktatásra.
A Miskolci Egyetem a jelenlegi szabályozás szerint készül a második félévre. Folyamatosan figyelemmel kísérik a kormány intézkedéseit és ezek függvényében alakítják az oktatást.
A gödöllői Szent István Egyetem átalakulásával februártól működő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem azt közölte, a veszélyhelyzet miatt az oktatás digitális formában folytatható az új félévben. Ha a járványügyi intézkedések enyhülnek, azonnal a jogszabályhoz igazítják az oktatás rendjét.
Kevés vakcina érkezett eddig Magyarországra, a vírushelyzet pedig Európában továbbra is súlyos, ezekkel indokolta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a jelenleg érvényben lévő járványügyi intézkedéseket február elsejéig meghosszabbították. Péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában arról is beszélt, hogy mivel lassú az uniós vakcinabeszerzés, ezért Magyarország megpróbál máshonnan, hatékony, kipróbált, biztonságos vakcinát szeretni.
80 ezer vakcina érkezett Magyarországra, ami túl kevés, ezért az Operatív Törzs február elsejéig meghosszabbítja a fennálló szabályokat, így a középiskolákban is marad az online oktatás és az éjszakai kijárási tilalom is. „Más a mi válságkezelésünk, mint a nyugat-európaié, ahol gyakran változnak a szabályok, Magyarországon ezzel szemben kiszámítható rendszer van” – tette hozzá a miniszterelnök.
Kórházban 5297 embert kezelnek, lélegeztetőgépen 372 ember van, 2907 új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában, 115-en haltak meg – ismertette a mai adatokat a miniszterelnök.
Elmondta, minden ország máshogy kezeli a halottak statisztikáját, ezért nehéz összehasonlítani a számokat. Úgy látja, hogy a 2020 és a 2019-es évek halálozási adatainak különbsége adja a koronavírus miatt meghaltak számát. Ezek alapján Magyarország jobban áll, mint Belgium, Spanyolország, Hollandia, Svédország.
Az uniós vakcinabeszerzés nagyon lassú, ezért tárgyal az ország Izraellel, Oroszországgal és Kínával.
Azokat kell elsőként beoltani, akiket elvihet a vírus, az oltási terv is ennek megfelelő – mondta Orbán Viktor. Ezért első helyre a leginkább veszélyeztetetteket kell helyezi. Vigyázni kell, nem tudunk még mindenkit beoltani, akiknek a vírus elveheti az életét, ezért tartsuk be a szabályokat – kérte a miniszterelnök, aki kiemelte az egészségügyben dolgozók rendkívüli munkáját. Ugyanígy kiemelte, hogy az iskolák hatékonyan, gyorsan álltak át a digitális oktatásra. A tanárok is kiválóan teljesítenek.
Ha várunk, akkor fennmarad a mostani kiszolgáltatott helyzet, reagált a keleti vakcinatárgyalásokra a miniszterelnök. Ahelyett, hogy az országok saját maguk szerezték volna be a vakcinákat, az uniós országok ezt Brüsszelre bízták, ezért áll most jobban Nagy-Britannia – kommentálta. Szerinte csak azokat a jogköröket szabad átadni Brüsszelnek, amelyekben biztosak vagyunk, hogy jobban kezelnek, mint nemzeti alapon.
A vírussal kelek és fekszek, de a gazdaságra is figyelni kell – mondta. Több tucat olyan gazdasági intézkedést hoztak, amelyek működnek. Legfontosabb tájékoztatási pontnak a foglalkoztatási adatokat mondta, amelyek szerint az elvesztett munkahelyek száma 26 ezer, majdnem 4,5 millió ember dolgozik. Ez mutatja a válság kezelésének a sikerességét. Nagyon kevés olyan ország van, amely 4,5 millió munkahelyből 26 ezret veszített el. Nem csak visszaállítjuk a munkahelyek számát, hanem többet fogunk teremteni, mint amennyit a vírus tönkretett – emelte ki.
Az eredményesség mértékét befolyásolja, hogy mikor tudjuk feloldani a korlátozásokat, amely a vakcinával függ össze. Más az eredmény, ha már márciusban visszatérhetünk a normális élethez, mint ha csak májusban.
Van egy menetrend, hogy melyik hónapban, melyik gyártó, mennyi vakcinát szállít. Ezek nagyon kicsi számok – mondta Orbán Viktor. Ha csak a nyugati vakcinákra támaszkodunk, akkor több hónapig kell még a korlátozásokat fenntartani. Ha találunk máshol kipróbált, biztonságos vakcinát, akkor fel tudjuk gyorsítani a folyamatot – mondta a miniszterelnök.
Az iskolás korú gyerekek kétharmadának világszerte nincs otthon internet-elérése – állapította meg az ENSZ kedden közzétett jelentésében, holott a pandémia miatti iskolabezárások miatt ez létfontosságú lenne az online oktatásukhoz.
Összességében mintegy 1,3 milliárd három és 17 év közötti gyermeknek nincs az otthonában internet. De a 15 és 24 év közötti korosztályba tartozók 63 százalékának otthonában szintén hiányzik az internet – emelte ki az UNICEF és a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) közös jelentése, amiről a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál számolt be.
Ez már „több mint digitális szakadék, ez már inkább digitális kanyon” – figyelmeztetett Henrietta Fore, az UNICEF elnöke közleményében. Az internetkapcsolat hiánya megakadályozza, hogy a fiatalok a modern gazdaságban versenyezhessenek, és elzárja őket a világtól – tette hozzá.
A jelentés megállapításai különösen aggasztóak a jelenlegi helyzetben, amikor a pandémia miatt bezárnak az iskolák, és több százmillió gyereknek virtuálisan kellene tanulnia. „Ne kerteljünk: az internethozzáférés hiánya a következő generáció jövőjébe kerül” – fogalmazott.
A jelentés szerint a digitális szakadék már a világjárvány kitörése előtt egyre mélyítette az egyenlőtlenségeket, a legszegényebb háztartásokból, valamint távoli vidékekről vagy alacsony jövedelmű országokból származó gyermekek egyre inkább lemaradtak társaiktól és vajmi kevés esélyük volt a felzárkózásra.
A szegény országokban minden húsz iskolás közül egynek volt otthon internet-hozzáférése, míg a gazdag országokban élő iskolásgyerekek közül tízből kilencnek. A Szaharától délre fekvő afrikai országokban és a Dél-Ázsiában élő gyerekek jutnak a legkisebb számban internethez: az ezekben a régiókban élő gyerekek közül tízből kilencnek nincs az otthonában internet.
A koronavírus egyre jobban terjed, ezért az iskoláknak azt javasolják, hogy váltsanak át távoktatásra. A tanév kezdete óta 24 496 tanár esett át a Covid betegségen. Jelenleg körülbelül 10 000 tanár szenved koronavírusban, nyilatkozta Viktor Ljasko, országos tiszti főorvos tájékoztatóján.
Elmondása szerint jelenleg csaknem 5,2 ezer Covid beteg tanulót tartanak nyilván, a tanév kezdete óta mintegy 12 ezer tanuló betegedett meg.
Emellett jelenleg 9600 tanár betegeskedik. Összesen 24 496 tanár betegedett meg szeptember 1-je óta. Ezen kívül 121 000 tanuló és 7800 tanár van házi karanténban Covid-19 beteggel való érintkezés miatt, hangsúlyozta Ljasko.
Azon oktatási intézmények a munkatársai, amelyek távoktatás formájában tanítanak, fizetési pótlékot kaphatnak. Ezt az Oktatási és Tudományos Minisztérium jelentette be az Oktatási Dolgozók Szakszervezetének kérelmére válaszolva. „Azon az oktatási intézmények a tanárainak, akik előadásaikat távoktatás formájában tartják meg, az intézmény vezetője akár 50%-os bérpótlékot állapíthat meg a munkavégzés összetettsége és intenzitása okán” – közölte az oktatási minisztérium. A juttatást az intézmények vezetőinek a jóváhagyott fizetési alapból kell biztosítania.
Külföldi diákok ősztől nem tanulhatnak tovább olyan egyetemeken, amelyeken a koronavírus-járvány miatt csak online oktatás folyik; vagy elhagyják az Egyesült Államokat, vagy átiratkoznak személyes oktatást folytató egyetemekre – jelentette be hétfőn az amerikai bevándorlási hivatal (ICE).
A döntés érvényes azokra a külföldi diákokra is, akik még csak most érkeznének az amerikai egyetemekre. Ők nem kapnak beutazó diákvízumot, ha a 2020–2021-es tanévre csakis online kurzusokat hirdető egyetemeken tanulnának. A rendelkezés az F-1, M-1 típusú vízummal az Egyesült Államokban tartózkodókra vonatkozik. Ezekkel a vízumokkal tudományos munkát végző kutatók és diákok jogosultak. Egyelőre nem tudni, hogy a döntés hány diákot érinthet, az ICE adatai szerint azonban 2019-ben 388 ezer 839 F-vízumot, és 9 ezer 518 M-vízumot adtak ki. Az intézkedés nem vonatkozik azokra a diákokra, akik olyan intézményekben tanulnak vagy kutatnak, ahol teljes egészében, vagy részben személyesen folytatódik az oktatás. A részben személyesen, részben digitálisan kurzusokat tartó egyetemeknek azonban igazolniuk kell, hogy az oktatás részben személyesen folyik. Az amerikai egyetemek és főiskolák az elmúlt napokban kezdték meghirdetni a 2020-as őszi szemesztereikre vonatkozó terveiket. A legtöbb intézmény távoktatást tervez, legalább az első félévre, de például a Harvard Egyetem valószínűleg az egész tanévet online bonyolítja majd.
Two major US food companies have said they would change the Aunt Jemima and Uncle Ben's brands, both of which feature African American mascots https://t.co/gPHyP5xIDd
Yesterday, 45 common dolphins stranded in Wellfleet, MA—one of the largest mass strandings on Cape Cod in 20 yrs. Though the majority of the dolphins were refloated when the tide came in, many were in compromised condition due to the heat, sun exposure & stranding-induced trauma. pic.twitter.com/8naaO58QMD
BREAKING: President Trump emerges from the White House in a mask, flashes a thumbs up, and boards Marine One on his way to Walter Reed. He looks good. @FOXLApic.twitter.com/StZhVAsBLs
Jesus loved us so much, that he died for us. He took our place and all the punishment we deserved. By his wounds we are healed!! Today we remember and honor the death of our savior Jesus Christ!
Recently, NPS staff saw a still smoldering and smoking giant sequoia tree from last year’s Castle Fire in the SW area of Sequoia NP. It's well away from any trails and poses no threats to life or property. Read full story: https://t.co/zXLPDKwTkypic.twitter.com/v6NkF8GMvM
— Sequoia & Kings Cyn (@SequoiaKingsNPS) May 5, 2021
It pains me to say this, but if you fear for your life or physical safety take off your kippah and hide your magen david. (Obviously, if you can, ask your rabbi first.) https://t.co/Dca2hpfY2s@shirahanau@BenjaminSales
The United States should not be rubber-stamping weapons sales to the Israeli government as they deploy our resources to target international media outlets, schools, hospitals, humanitarian missions and civilian sites for bombing.
The State of Health for Blacks in Chicago is a stark reminder of the legacy of unacceptable inequities that continue to plague our city and country to this day. pic.twitter.com/mtrc9SYM4v
— Mayor Lori E. Lightfoot (@chicagosmayor) June 17, 2021
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
The Pentagon has begun releasing new files on UFOs, saying members of the public can draw their own conclusions on “unidentified anomalous phenomena.” https://t.co/4IcXcOvien
Ukrajna ideiglenesen megbízott oktatásügyi minisztere, Szerhij Skarlet az LB.ua internetes hírportálnak nyilatkozva kijelentette, hogy amennyiben a 2020-as tanév kezdetére a járványhelyzet továbbra is fennáll, akkor valószínűleg Ukrajnában kombinált oktatási formát fognak alkalmazni.