Írország pályázatot tervez a menedékkérők úszó szállodákban és hajókon történő elhelyezésére. Minderre azért van szükség, mert a menekültek beáramlása miatt nincs elég hely az országban – írta a Reuters híreire hivatkozva az Ukrajinszka Pravda.
Az elmúlt egy évben mintegy 100 ezer ember érkezett az országba az ukrajnai háború és más konfliktusok elől menekülve.
Ez huszonötször annyi, mint a korábbi években átlagosan.
Írország lakásállománya képtelen volt ennyi embert befogadni, így az elmúlt hetekben sokan közülük kénytelenek voltak sátrakban aludni az utcán.
Május 25-én életbe lépett Ukrajna új, A postai szolgálatról szóló törvénye, amelynek elfogadása lehetővé tette a nemzeti jogszabályok összehangolását az uniós jogszabályokkal a postai szolgáltatások terén – jelentette az Ekonomicsna Pravda az Ukrposta sajtószolgálatára hivatkozva.
„A postai szolgálatról szóló új törvény lesz az alapja az informatikai technológiákkal kapcsolatos új szolgáltatások bevezetésének, különös tekintettel az új fizetési módokra és a küldemények kézbesítésére. Ezenkívül az új törvénynek megfelelően az Ukrpostának módja lesz munkája során a folyamatok és szemléletmód megváltoztatására, minőségileg új szolgáltatást nyújtani ügyfeleinek, egyszerűvé és érthetővé téve azt” – áll a közleményben.
A törvény meghatározza az univerzális szolgáltatások listáját, amelyek maximális díját az állam határozza meg: a belföldi egyszerű és azonosított, nem értéknyilvánított (ajánlott) levelek, legfeljebb 50 gramm súlyig és a képes levelezőlapok.
„A törvény ezenkívül lehetővé teszi az elektronikus bélyegzők használatát, és legalizálja a postai automatákat az Ukrposta számára” – jelezte a cég.
Az újítások között szerepel a legfeljebb 600 g súlyú, nyomtatott anyagok továbbítására szolgáló küldeménytípus („бандероль”) megszűnése: 2023. július 1-jétől az Ukrposta nem fogad és kézbesít ilyen küldeményeket. A cég arra kéri ügyfeleit, hogy akik kifejezetten ilyen küldemények feladására vásároltak bélyeget, július 1-jéig használják fel azokat.
Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújára válaszul, az ukrajnai menekültek befogadásának megkönnyítése érdekében még rugalmasabbá váljon a kohéziós alapok felhasználása.
Az elfogadott jogszabály-módosítási csomag arra irányul, hogy az uniós kormányok és régiók kezelni tudják Oroszország Ukrajna elleni háborújának hatásait. Az uniós kohéziós alapok felhasználásának rugalmassága azt a célt szolgálja, hogy forrásokat lehessen juttatni a menekültek támogatására, figyelembe véve egyúttal a tagállamok költségvetési korlátait és biztosítva a támogatás hatékonyságát.
Az intézkedések 3,5 milliárd euró összegű előfinanszírozást tesznek lehetővé azért, hogy további likviditást lehessen biztosítani a 2014–2020-as programokból a menekültek megsegítésére. Százszázalékos társfinanszírozási lehetőséget teremtenek az unión kívüli országok állampolgárainak társadalmi és gazdasági beilleszkedésének előmozdítását célzó beruházások esetében. Lehetővé teszik a menekültekkel kapcsolatos szükségletekkel foglalkozó, már lezárult kezdeményezések költségeinek visszamenőleges hatályú megtérítését, továbbá elkülönítik a menekültekkel kapcsolatos kiadások 30 százalékát a helyi önkormányzatok és a helyi közösségekben tevékenykedő civil társadalmi szervezetek számára.
Az intézkedések megkönnyítik a háború elől menekülők támogatását célzó intézkedések széles körének finanszírozását, az érkezési befogadástól és elszállásolástól kezdve a menekültek egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésének és a munkaerőpiacra való belépésének biztosításáig. Biztosítható lesz az is, hogy elegendő közvetlen támogatásban részesüljenek azok, akik a helyi közösségekben támogatást nyújtanak a menekülteknek – írja az MTI.
A jogszabályi változtatások a hivatalos közzétételt követően azonnal hatályba lépnek.
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
A fűtési időszak Ukrajnában akkor fog elkezdődni, amikor a levegő hőmérséklete 8 Celsius-fok alá süllyed. A lakásokban télen nem lehet kevesebb 18 foknál – jegyezte meg a Regionális Fejlesztési Minisztérium kommunális szolgáltatásokért felelős főosztálya, tájékoztatott az RBK-Ukrajina.
A fűtési időszak kezdetéről és végéről szóló döntést a helyi önkormányzatok hozzák meg. A fűtési szezon legkésőbb akkor kezdődik el, amikor a napi átlaghőmérséklet három napon keresztül +8°C vagy ennél alacsonyabb, és legkorábban akkor ér véget, amikor a napi átlaghőmérséklet három napon keresztül meghaladja a +8°C-ot.
„A helyi önkormányzatok a fűtési időszak kezdetéről és végéről szóló döntését az éghajlati viszonyok figyelembevételével hagyja jóvá annak érdekében, hogy a lakosságot az állami egészségügyi normáknak és szabályoknak megfelelő a hőszolgáltatással biztosítsák, elsősorban a szociális objektumokról – óvodákról, oktatási és egészségügyi intézményekről van szó. A jelenlegi jogszabályok értelmében nincs szó más objektumokról” – áll a levélben.
A Regionális Fejlesztéséért Felelős Minisztérium közölte, a jelenlegi szabályozás előírja, hogy a lakóhelyiségekben (hőszigetelés esetén) a levegő hőmérsékletét +18°C-on, a sarokszobákban pedig +20°C-on kell tartani.
„E mutatóktól való eltérés esetén a hőszolgáltató vállalat köteles az eltérés időtartamára újraszámolni a fűtési díjat” – áll a levélben.
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Október 1-től Ukrajnában a nőket kötelezően katonai nyilvántartásba veszik. A regisztrációt követően a nő sorkötelessé válik, és minden, a hadköteles férfiakra vonatkozó törvény és korlátozás vonatkozik rá.
Ukrajnában a hadköteleseknek a törvény értelmében:
regisztrálnia kell a lakóhelyén, külföldön konzuli nyilvántartásban kell lennie Ukrajna diplomáciai intézményeiben;
a sorozási központok behívásaira a dokumentumokban feltüntetett időpontnak és feltételnek megfelelően kell megjelennie;
háborús időben nincs joguk lakóhelyet változtatni a katonai biztos engedélye nélkül;
ha lakóhelyet kell változtatnia, üzleti útra, tanulásra, szabadságra vagy külföldi kezelésre kell mennie nem több, mint három hónapra, akkor egy héttel előtte a területi központban ki kell jelentkeznie a katonai nyilvántartásból;
egészségi állapot rosszabbodása esetében, diploma, új munkahely vagy beosztás, családi állapot megváltozása esetén a területi toborzóközpontot 7 nappal előtte értesítenie kell;
a katonai regisztrációs okmány elvesztése esetén a sorozási központot azonnal értesíteni kell.
A nők csak önkéntes alapon lépnek be a hadseregbe
A katonai nyilvántartásba való felvétel után a következő szakasz a mozgósítás útján történő katonai szolgálatra való behívás lehet. Az igazságügyi minisztérium nyugati regionális lembergi osztályának magyarázata szerint háború idején a nők csak szerződés alapján és önkéntes alapon teljesíthetnek katonai szolgálatot.
A katonai regisztráció még nem mozgósítás
Kiskorú gyermeket nevelő nőket mozgósítás időszakában nem hívják be katonai szolgálatra. Viszont a katonai nyilvántartásba való felvételre továbbra is jelentkezniük kell. Kivételt csak a 18 év alatti gyermeket önállóan nevelő, fogyatékos gyermeket nevelő, illetve három vagy több gyermeket nevelő nők képeznek. A kivételek teljes listája A mozgósítási képzésről és mozgósításról szóló törvény 23. cikkelyében olvasható.
A katonai regisztrációt nem lehet visszautasítani
A nők nem tagadhatják meg a katonai nyilvántartásba való felvételt. Hiszen az egészségileg és életkoruk révén, megfelelő szaktudással rendelkező nők katonai regisztrációját a Katonai kötelességről és a katonai szolgálatról szóló törvény írja elő.
A törvény megsértéséért a 2022-es év végéig nem jár felelősségre vonás: nem büntetik sem a nőket, sem a cégvezetőket. A határidő lejárta után a vállalkozásokra 5500–8500 hrivnya, a nőkre 510-850 hrivnya, illetve ismételt szabálysértés esetében 850–1700 hrivnya közötti összegű bírság szabható ki.
A nyilvántartásba vétel alóli kibúvás – kényszermunka vagy pénzbírság
Ha egy hadköteles elkerüli a katonai nyilvántartásba vételt, akár egy éves javítóintézeti munkára fogható vagy 5100–8500 hrivnya összegű pénzbüntetéssel sújtható– számolt be a Szuszpilne.
A vezérkar közleménye értelmében a nőket csak az ő beleegyezésük révén vehetik katonai nyilvántartásba. A nők regisztrációját pedig legkorábban egy hónappal a különleges időszak vége után kezdik meg az országban, olvasható a vezérkar Facebook-oldalán. Ennek a bejelentésnek azonban jelenleg nincs jogalkotási alátámasztása. Hozzá kell tenni, hogy 2014 óta különleges időszak van érvényben Ukrajnában, amit nem szabad összetéveszteni a hadiállapottal.
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Július 24-től módosítanak Ukrajnában a leendő sofőrök képzésén. A hírt a Belügyminisztérium szolgáltatási központja közölte.
A sofőröknek ezentúl:
el kell végezniük egy elméleti képzést az autósiskolában, melyről egy egy évig érvényes oklevelet kap
le kell adniuk az elméleti vizsgát a Belügyminisztérium szolgáltatási központjában, melyet követően engedélyt kap a gyakorlati oktatáson való részvételre
ki kell választania az autósiskolát, ahol részt kíván venni a gyakorlati oktatáson
le kell adnia a gyakorlati vizsgát, melyről egy két évig érvényes oklevelet kap
le kell adnia a gyakorlati vizsgát a Belügyminisztérium szolgáltatási központjában, s ezt követően veheti át a jogosítványát.
Ukrajna „A mozgósítási képzésről és mozgósításról” szóló törvényének megfelelően.
Az állampolgárok kötelesek megjelenni, ha behívót kapnak:
a területi toborzási és szociális támogatási központtól (a sorkötelesek valamint az Ukrán Biztonsági Szolgálat tartalékosai)
az Ukrán Biztonsági Szolgálat Központi főosztályától vagy regionális szervétől (a sorkötelesek valamint az Ukrán Biztonsági Szolgálat tartalékosai)
Ukrajna Külföldi Hírszerző Szolgálatától a sorkatonák vagy tartalékosok katonai nyilvántartásba vétele valamint meghatározott időre szóló kinevezésük céljából.
2. A mobilizáció ideje alatt, a meghatározott eljárásnak megfelelően, kötelesek átadni a tulajdonukban lévő épületeket, építményeket, járműveket és egyéb ingatlanokat az Ukrán Fegyveres Erőknek, más katonai alakulatoknak, a Polgári Védelmi Mentőszolgálatnak. Azok értékét, a törvénynek megfelelően az állam utólag megtéríti.
3. A mozgósítás ideje alatt az állampolgárok kötelesek megjelenni az átvett dokumentumokban (mozgósítási rendeletben, a területi toborzási és szociális támogatási központ vezetője behívójában) meghatározott katonai egységeknél vagy a toborzási és szociális támogatási területi központ gyülekezési pontjain, vagy az alábbiak által meghatározott időpontban:
katonai egységek parancsnokai (a sorkötelesek, az Ukrán Biztonsági Szolgálat tartalékosai)
azon szervek vezetői behívójára, amelyek a katonai nyilvántartásban szerepelnek (sorkötelesek, az Ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat tartalékosai)
az Ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat illetékes alegységeinek vezetői és a Polgári Védelmi Mentőszolgálat behívójára
a központi végrehajtó szerv azon illetékes szervei vezetőinek behívójára, amelyek az állami politika kialakítását és végrehajtását biztosítják a polgári védelem területén.
Mentesülnek a katonai szolgálat alól a mozgósítás idején azok a katonaköteles személyek:
akit az állami hatóságok, az állami szervek, önkormányzatok, vállalatok, intézmények és szervezetek foglalnak le a mozgósítás és a háborús időszak idejére az ukrán kormány által meghatározott eljárás szerint;
akit a katonai-orvosi bizottság határozatának megfelelően egészségi állapota miatt átmenetileg alkalmatlannak nyilvánítottak a katonai szolgálatra maximum hat hónapos időtartamra (ezt követően újabb egészségügyi vizsgálatra kerül sor);
azok a férfiak és nők, akik három vagy több, 18 éven aluli gyermeket nevelnek (behívásukhoz a hozzájárulásuk kell és csak a lakóhelyükön tölthetik a katonai szolgálatot);
azok a nők és férfiak, akik egyedül nevelnek 18 év alatti gyermeket (gyermekeket) (behívásukhoz a hozzájárulásuk kell és csak a lakóhelyükön tölthetik a katonai szolgálatot);
azok a férfiak és nők, akik 18 éven aluli, A csoportba tartozó fogyatékkal élő gyermeket tartanak el;
azok a férfiak és nők, akik a kormány által meghatározott kritériumok alapján III-IV. fokú rendellenességgel rendelkező, fogyatékkal élő valamint II-III. fokú fogyatékkal élő gyermeket tartanak el (behívásukhoz a hozzájárulásuk kell és csak a lakóhelyükön tölthetik a katonai szolgálatot);
azok a férfiak és nők, akik I. vagy II. csoportba tartozó fogyatékkal élő felnőtt korú gyermeket tartanak el (gyermek 23 éves koráig);
örökbefogadó szülők, gyámok, gondnokok, nevelőszülők, akik 18 év alatti szülői gondozástól megfosztott vagy árva gyermeket nevelnek (behívásukhoz a hozzájárulásuk kell és csak a lakóhelyükön tölthetik a katonai szolgálatot);
akik állandó jelleggel gondoznak arra rászoruló személyt ellátást biztosító személy hiányában az ukrajnai jogszabályoknak megfelelően;
parlamenti képviselők;
akik Ukrajna védelmi minisztériuma katonai igazgatási szerveinek, katonai egységeinek (alegységeinek), vállalatainak, intézményeinek és szervezeteinek, Ukrajna Fegyveres Erőinek, Ukrajna Speciális Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálatának, Ukrajna Biztonsági Szolgálatának, Ukrajna Külföldi Hírszerző Szolgálatának, Ukrajna Nemzeti Gárdájának, az Állami Határőr Szolgálatának, a Nemzeti Rendőrség, az Adórendőrség, a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda, az Állami Nyomozói Iroda, Ukrajna Állami Végrehajtó Szolgálatának, Ukrajna Államvédelmi Minisztériumának alkalmazottai, valamint a törvényben meghatározott esetekben a katonaköteles személyek valamint az állampolgárok bizonyos kategóriái.
Mentesülnek a katonai szolgálat alól a mozgósítás idején:
a szakmai felsőfokú képzés résztvevői, gyakornoki asszisztensek, posztgraduális hallgatók, akik nappali tagozaton vagy duális képzés részesülnek;
felsőoktatási és tudományos intézmények és szervezetek tudományos alkalmazottai és pedagógusai, akik tudományos címmel és/vagy tudományos fokozattal rendelkeznek, az általános középfokú oktatási intézmények pedagógiai dolgozói, feltéve, hogy felsőoktatási intézmény illetve tudományos intézmény és szervezet, általános középfokú oktatási intézmény főállású munkatársai (az alap óraszámnál nem kevesebb, mint 0,75%).
azok a nők és férfiak, akiknek közeli hozzátartozói (férj, feleség, fia, lánya, apja, anyja, nagyapa, nagymama, féltestvére) meghaltak vagy eltűntté lettek nyilvánítva a terrorellenes művelet során, beleértve:
Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását védő katonai alakulatok katonái, Ukrajna törvényeinek megfelelően megalakult katonai alakulatok alkalmazottai, akik a terrorellenes műveletben való közvetlen részvétel, annak végrehajtásának biztosítása, végrehajtása során közvetlenül a terrorizmusellenes művelet területén tartózkodva halt meg vagy tűnt el;
a terrorellenes művelet végrehajtásának biztosításában részt vevő vállalatok, intézmények, szervezetek alkalmazottai, akik a terrorellenes akció során közvetlenül annak területén, illetve annak végrehajtása során meghaltak vagy eltűntek;
akik a terrorellenes műveletben való közvetlen részvétel során illetve annak végrehajtását biztosítva haltak meg vagy tűntek el, azon önkéntes alakulatok tagjai voltak, amelyeket Ukrajna függetlenségének, szuverenitásának és területi integritásának védelme érdekében hoztak létre vagy szerveztek meg feltéve, ha hogy ezen önkéntes alakulatokat a későbbiekben az ukrajnai törvényeknek megfelelően katonai alakulatok és rendfenntartó testületek közé sorolják;
akik a terrorellenes műveletben való közvetlen részvétel során illetve annak végrehajtását biztosítva haltak meg vagy tűntek el, azon önkéntes alakulatok tagjai voltak, amelyeket Ukrajna függetlenségének, szuverenitásának és területi integritásának védelme érdekében hoztak létre vagy szerveztek meg viszont ezen önkéntes alakulatokat a későbbiekben az ukrajnai törvényeknek megfelelően nem sorolták katonai alakulatok és rendfenntartó testületek közé, de együttműködve az ukrajnai törvényeknek megfelelően megalakult katonai alakulatokkal és rendvédelmi szervekkel ellátták a terrorellenes művelet feladatait.
Ezen cikkely második része 4-8. bekezdésében említett személyek ebben az időszakban csak hozzájárulásukkal hívhatóak be katonai szolgálatra.
A katonai szolgálatból való elbocsátásától számított hat hónapon belül mozgósítás során nem köteles katonai szolgálatra jelentkezni az a hadköteles személy, aki a mozgósítás ideje alatt szolgált a hadseregben és ez idő alatt lett tartalékos, kivéve azt a személyt, akit az operatív tartalékosok első körébe soroltak be. Ezeket a személyeket a mozgósítás ideje alatt csak személyes hozzájárulásukkal hívhatnak be katonai szolgálatra.
Területvédelem:
Ukrajna területvédelme a békeidőben és különleges időszakokban megvalósított nemzeti, katonai és különleges intézkedések rendszere a katonai fenyegetések leküzdésére, valamint a lakosság, a területek, a természeti környezet és a vagyon vészhelyzetekkel szembeni védelmére.
Ukrajnának az „Ukrajna védelméről” szóló törvénye szerint a területvédelmet Ukrajna teljes területén Ukrajna Fegyveres Erőinek Vezérkara, a megyék területén pedig a megyei állami közigazgatások (a hatáskörükön belül) szervezik.
A területvédelem katonai, polgári és katonai-polgári összetevőkből áll.
A nemzeti ellenállás általános vezetését Ukrajna honvédelmi miniszterén keresztül Ukrajna Fegyveres Erőinek Legfelsőbb Főparancsnokaként Ukrajna elnöke gyakorolja.
A területvédelem közvetlen irányítását az alábbi szervek és személyek végzik:
1) Ukrajna teljes területén – az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erőinek parancsnokán keresztül;
2) a katonai szárazföldi övezeten belül – az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erői katonai irányítási regionális szervének vezetője az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erői regionális katonai irányítási szervén keresztül;
3) a területvédelmi övezeten belül – a területvédelmi övezet vezetője a területvédelmi övezet parancsnokságán keresztül;
4) a területvédelmi körzeten belül – a területvédelmi körzet vezetője a területvédelmi körzet parancsnoksága útján.
A területvédelem kiépítésének alapja a területi-övezeti elv, figyelembe véve Ukrajna területének katonai-közigazgatási felosztását.
A területvédelmi egységek kialakítása és állományának feltöltése.
A területvédelmi feladatok végrehajtásában hatáskörükön belül részt vesznek:
– Ukrajna Fegyveres Erői, egyéb katonai alakulatok, a megfelelő rendvédelmi szervek,
– Ukrajna Különleges Kommunikációs és Információvédelmi Állami Szolgálatának regionális szervei és területi alosztályai,
– az Állami Különleges Közlekedési Szolgálat egyesített osztagai.
A területvédelmi rendszer megszervezése céljából Ukrajna „A nemzeti ellenállás alapjairól” szóló törvénye értelmében Harkiv megyében két területvédelmi dandár jön létre: egy a megyében, amely 7 különálló területvédelmi zászlóaljból áll (egy zászlóalj közigazgatási körzetenként), a másik Harkiv városában.
A területvédelmi dandárok kizárólag Harkiv városában és Harkiv megyén belül vesznek részt a területvédelmi intézkedések végrehajtásában.
A mozgósítás kihirdetésével és a területvédelmi dandárok megalakításáról szóló utasítás kézhezvételével katonai szolgálatra hívják be, és szolgálati jogviszonyt nyer a kinevezett állomány.
A területi közösségek önkéntes alakulatai az adott területi közösségek erőforrás- és humánképességeinek figyelembevételével jönnek létre.
A területi közösségek önkéntes alakulatainak teljes számát és elhelyezkedését az Ukrán Fegyveres Erők Területi Védelmi Erőinek Parancsnoksága határozza meg az érintett falusi, városi, városi tanácsok részvételével, és Ukrajna fegyveres erőinek főparancsnoka hagyja jóvá.
A területi közösségek önkéntes alakulataira vonatkozó rendeleteket Ukrajna Miniszteri Kabinetje hagyja jóvá.
A területi közösségek önkéntes alakulatainak tevékenysége az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erői katonai alakulata parancsnokának közvetlen irányítása és ellenőrzése mellett folyik territoriális alapon.
Az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erőinek Parancsnoksága az adott területvédelmi övezet területén található helyi önkormányzati szervekkel közösen egységes jelképeket dolgoz ki és hagy jóvá az adott területi közösségek minden önkéntes alakulata számára, amely az adott területvédelmi övezet területén működik.
Az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erőinek és a területi közösségek önkéntes alakulatai állományának feltöltése.
A katonai igazgatási szervek, az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erői katonai egységeinek feltöltése az alábbiak szerint történik:
1) békeidőben – szerződéses katonák és tisztek behívása alapján;
2) különleges időszakban – szerződéses katonák, tisztek behívása és territoriális tartalék révén.
A hadkötelesek a katonai képesítési szakterületeknek megfelelően kerülnek besorolásra a területvédelmi egységekhez.
A területi közösségek önkéntes alakulatainak feltöltése önkéntes alapon, az Ukrajna Miniszteri Kabinetje által jóváhagyott eljárás szerint történik.
A területi közösségek önkéntes alakulataiba Ukrajna azon állampolgárait veszik fel, akik megfelelnek a Területi közösségek önkéntes alakulatairól szóló szabályzatban meghatározott követelményeknek, átestek az orvosi, szakmai és pszichológiai kiválasztáson és aláírták a területvédelem önkéntesének szerződését.
Nem lehet a területi közösségek önkéntes alakulatainak tagja olyan személy, akit korábban súlyos vagy különösen súlyos bűncselekmény miatt – a rehabilitáltak kivételével – szabadságvesztésre ítéltek, vagy akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt kétszer vagy többször elítéltek.
A területi közösségek önkéntes alakulatainak alapját Ukrajna azon állampolgárai képezik, akik az ukrán fegyveres erőknél és/vagy más katonai alakulatoknál és rendfenntartó szerveknél szolgáltak.
Azok az ukrán állampolgárok, akik nem szolgáltak az ukrán fegyveres erőknél és/vagy más katonai alakulatoknál és rendfenntartó szerveknél, a területvédelem önkéntese eskü letétele után bekerülnek a területi közösségek önkéntes alakulataiba.
A területi közösségek önkéntes alakulatainak parancsnokait az Ukrán Fegyveres Erők Területvédelmi Erőinek parancsnoka nevezi ki az Ukrán Fegyveres Erők Különleges Műveleti Erők parancsnokával egyetértésben, a Területi Védelmi Erők parancsnokának előterjesztésére a területi közösségek önkéntes alakulatainak legfelkészültebb és legmotiváltabb tagjai közül.
A területi közösségek önkéntes alakulatainak parancsnoki posztjára jelentkezők személyét egyeztetik azzal a helyi önkormányzattal, amelynek területén az önkéntes alakulat működik, és az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál és az Ukrán Nemzeti Rendőrségnél kötelező különleges ellenőrzésen esnek át az Ukrajna törvényei által meghatározott rendben.
15-й день великої війни у Європі. Жодних значних успіхів у росіян по всій 700-кілометровій лінії фронту немає. А однією з причин цього є правда про війну в онлайн-режимі. Майже 2000 іноземних журналістів щодня перебувають у найгарячіших точках цієї війни. Дякую! pic.twitter.com/4ubEFYehAG
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Ukrajnát a béranyaság „mekkájának” nevezik. És ez így is van. Számos közvetítő és egészségügyi központ aktívan „toboroz” ukrán nőket az interneten, mintegy 25 000 eurót kínálva egy gyermek születéséért.
Aktív reklámkampány folyik a potenciális szülők körében. A hirdetések azt állítják, hogy Ukrajnában a béranyaság nagyon egyszerű! Hogy az erre vonatkozó megállapodás nem tartalmaz korlátozásokat, nem kell hozzá az illetékes állami szervek engedélye, nincs örökbefogadási procedúra, mert a születési anyakönyvi kivonatban a vér szerinti szülők neve szerepel, illetve a béranyának nincs joga a gyermekhez.
És az előnyök között van még a nagyon is megfizethető ár: Ukrajnában egy nő minimum 20 ezer dollárt kap a béranyaságért, az Egyesült Államokban (egyes államokban, ahol megengedett a kereskedelmi béranyaság) – 100 ezer dollár.
Ugyanakkor a legtöbb fejlett országban a béranyaság vagy tiltott, vagy nem kereskedelmi alapon engedélyezett, vagyis ingyenes. Például Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Japánban tilos más gyermekét megszülni. Az Egyesült Királyságban, Dániában, Izraelben, Spanyolországban, Kanadában és Hollandiában csak a „nonprofit” béranyaság legális.
Miért van így? Nyilvánvalóan azért, mert a béranyaság nem a legjobb munkavállalás a nők számára. Nem is beszélve számos etikai, erkölcsi és jogi vonatkozásról, amelyek a „nem genetikai” anyától való gyermek születésével kapcsolatosak.
Így vagy úgy, a 2000-es évek elején Ukrajna úgy döntött, hogy a Családi törvénykönyv módosításával legalizálja a kereskedelmi anyaságot. És valószínűleg ez volt a helyes lépés: különben ez a szféra egyszerűen „árnyékba kerül”. Jelenleg a reprodukciós technológiákat kormányrendeletek, a Család- és Polgárjogi kódex szabályozza.
A Családjogi törvénykönyv előírja, hogy ha egy gyermek kisegítő reproduktív technológiák eredményeként születik, a szülei egy párnak minősülnek. A Polgárjogi törvénykönyv pedig lehetővé teszi, hogy egy nagykorú nő részt vegyen a kisegítő reprodukciós technológiai programokban.
A kormányrendelet meghatározza a béranyaság alkalmazásának eljárását: a genetikai szülőknek rendelkezniük kell a reproduktív technológiára vonatkozó javallattal, és a béranya nem állhat genetikai kapcsolatban a gyermekkel. Nem tervezzük gyökeresen megváltoztatni az állam jelenlegi hozzáállását a béranyasághoz. De a részletes és átfogó jogszabályok hiánya számos olyan problémához vezetett, amelyeket már nem lehet elviselni.
Van például olyan eset, amikor a genetikai szülők nem vihetik haza a gyereket, mert ott tilos a béranyaság, és a gyerek ukrán adófizetők által támogatott árvaházban kerül. Vagy egy csecsemő genetikai hibával születik, és akkor lemondanak róla.
A béranya jogai és érdekei sem védettek – néha egy nő, akinek nincs pénze egy hivatásos ügyvédre, egyszerűen nem érti, mit ír alá. Becslések szerint évente több mint 1500 gyermek születik béranyától, de Ukrajnában nincs pontos statisztika az asszisztált reprodukciós technológiákról.
Jelenleg a Parlamentben négy törvényjavaslat van bejegyezve, amelyek a reprodukciós technológiák területét szabályozzák: a 6575-ös számú, az Egészségügyi Minisztérium, a 6575-1-es számú – a Nép Szolgája frakció munkatársai, 6571-es és № 6571-2-es számú, amelyet a szakbizottságunk dolgozott ki.
Véleményem szerint valamennyi szerzőnek közös elképzelése van a reprodukciós technológiák törvényi szabályozásának alapelveiről. A bizottsági törvényjavaslat ugyanakkor számos alapvető rendelkezést tartalmaz számunkra.
Első. A reprodukciós technológiák reklámozásának és az abban való közvetítés tilalma
A béranyaság a társadalmi kapcsolatok azon területe, amelyben az üzleti komponens nem játszhat kulcsszerepet. Javasoljuk, hogy tiltsák be a közvetítést (különböző ügynökségek, amelyek a leggyakrabban vonnak be külföldieket a béranyaságba), valamint a reproduktív sejtek, szövetek adományozásának és a leendő béranyák ösztönzésének kereskedelmi reklámozását.
Második. Külföldi szülők kötelező regisztrációja.
Ha külföldiek kívánják a béranyasági szolgáltatásokat igénybe venni, regisztrálniuk kell Ukrajnában. Hivatalosan meg kell, hogy erősítsék, a reprodukciós technológia engedélyezett országukban, és rendelkeznek engedéllyel a béranya által világra hozott gyermek az országba való beutaztatására. Egyszerűen fogalmazva: garanciákra van szükségünk arra vonatkozóan, hogy a gyermeket nem hagyják el Ukrajnában.
Harmadik. A petesejt donor és béranya életkorának növelése
Logikus, hogy érett embereket vonjunk be a reprodukciós technológia folyamatába, akik tisztában vannak tetteikkel és azok következményeivel. Petesejt donorok esetében 20-36, sperma donorok esetében 20-40, béranya esetében 21-35 éves korhatárt javasolunk meghatározni.
Negyedik. A béranya érdekeit védő biztosítékok meghatározása
A reprodukciós technológia csak az erre vonatkozó engedéllyel rendelkező klinikákon végezhető el, amelyek felelősséget vállalnak az eljárás betartásáért. A kormány határozza meg a reproduktív sejtek adományozásáért járó (minimális) pénzbeli ellentételezés összegét. Valójában a szolgáltatásért való garantált minimális befizetésről beszélünk. Szükség esetén a genetikai szülők nem csak az orvosi ellátást, hanem a gyermek születését követően a béranya pszichológiai támogatását is kötelesek kifizetni.
Ötödik. Állami program bevezetésének lehetősége a reprodukciós technológia területén
A kis vagyonnal rendelkező ukrán pároknak is lehetőséget kell kapniuk arra, hogy szülőkké váljanak. Javasoljuk, hogy deklarálják a nemzeti programok létrehozásának lehetőségét a reprodukciós technológia területén. A korábbi években a költségvetési források között szerepeltek olyan programok, mint a meddőség kezelése vagy a szülővé válás lehetősége azoknak, akiknek egészségügyi ellenjavallata van a gyermekvállaláshoz. Demográfiai válság idején szükség van ilyen programokra.
Hatodik. Büntetőjogi felelősség bevezetése a reprodukciós technológia területén
Az eljárás megsértése esetében a tisztviselők és az egészségügyi dolgozók 2 évig terjedő szabadságvesztéssel és bizonyos tevékenységek végzésének jogától való megfosztással büntethetőek. A reprodukciós technológia alkalmazására vonatkozó információk, az abban résztvevő személyek akarata ellenére történő nyilvánosságra hozatala, 1,7 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírsággal vagy 240 óra közmunkával, vagy két évig terjedő javító-nevelő munkával büntethető.
Tervben vannak a törvényjavaslatok szerzőivel való közös egyeztetések. A reprodukciós technológia folyamata nem maradhat jogalkotási vákuumban. Hiszen az újszülöttek sorsáról és az ukrán nők testi-lelki egészségéről van szó.
Mihajlo Raduckij, az ukrán Parlament egészségügyi és egészségbiztosítási bizottságának elnöke
15-й день великої війни у Європі. Жодних значних успіхів у росіян по всій 700-кілометровій лінії фронту немає. А однією з причин цього є правда про війну в онлайн-режимі. Майже 2000 іноземних журналістів щодня перебувають у найгарячіших точках цієї війни. Дякую! pic.twitter.com/4ubEFYehAG
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Módosította az országba érkező utasoktól tavaly december 20-a óta megkövetelt PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot csütörtöki ülésén a román kormány és pontosított néhány, a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozást.
Az új szabályozás szerint az adatlapot a határátlépést megelőző 72 órában bármikor ki lehet tölteni, eddig erre csak az utolsó 24 órában volt lehetőség. A PLF-be ezentúl a román személyi számot, vagy a külföldi hatóságok által kibocsátott utazási okmány sorszámát is be kell vezetni.
A kormány közlése szerint PLF-ben megadott személyes adatokhoz csak a közegészségügyi hatóságok férnek hozzá, és azokat kizárólag a fertőzöttekkel érintkezők keresésére és figyelmeztetésére használhatják fel.
A plf.gov.ro kormányzati honlapon elérhető PLF adatlapot – néhány kivétellel – minden, Romániába utazónak a határátlépés előtt ki kell töltenie, függetlenül attól, hogy közúti, vasúti, légi, vagy vízi járművel érkezik-e az országba. A kötelezettség alól felmentést kapnak a határt gyakran átlépő hivatásos járművezetők és ingázók, valamint a külföldi gyógykezelésre vitt páciensek szállításában részt vevő személyek.
Belépéskor az úti okmányok ellenőrzésekor a határrendőrség informatikai rendszerében megjelenik, hogy az adatlapot előzetesen kitöltötték-e. Az utast ennek hiányában is beengedik az országba, azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha 24 órán belül pótolja a mulasztást, akkor 500-tól 3000 lejig terjedő bírságra számíthat. Eddig a legkisebb bírság 2000 lej volt.
A csütörtöki kormányülésen sürgősségi rendeletet fogadtak el arról, hogy nemzetközi viszonylatban Románia is érvényesíti azt az uniós előírást, miszerint csakis az minősül beoltottnak, aki az oltás megerősítő (harmadik) adagját is megkapta, vagy kilenc hónapnál nem régebben kapta meg az oltás második dózisát. Ez azonban csak a külföldi utazásokra, illetve külföldről érkezőkre lesz érvényes, a jogszabályban ugyanis a romániai oltási igazolványok belföldi érvényességét meghosszabbították az év végéig.
A bukaresti kormány február 7-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbította a 2020 májusa óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet. Az erről szóló határozat szerint a korlátozások többsége érvényben marad. Továbbra sem szabad orvosi vagy FFP2-es maszk nélkül közterületre menni, de ezentúl nem kötik a Covid-igazolvány felmutatásához a belépést azokban a bevásárlóközpontokban üzemelő élelmiszerüzletekben, amelyeket elkülönített útvonalakon lehet megközelíteni. Az engedménynek az is feltétele, hogy minden vásárlóra legalább 4 négyzetméternyi helynek kell jutnia, és a bevásárlókosarak számát az így megszabott maximális befogadóképességnek megfelelően korlátozzák.
Az ausztrál kormány a hétvégén közölte, hogy a közösségi oldalak üzemeltetőit – a Facebook esetében például a Metát – tennék felelőssé az online trollok azonosításáért egy új jogszabállyal, amit jövőre terveznek elfogadni – írta meg a Yahoo.
A törvényt azzal indokolják, hogy „az online világ nem lehet vadnyugat”, a trollok nem járkálhatnak név nélkül és zaklathatnak bárkit, mert „ez a való világban nem történhetne meg”.
A Yahoo idézi Scott Morrison ausztrál miniszterelnököt, aki szerint a törvény képes lesz megvédeni az internetezőket az online visszaélésektől és zaklatásoktól.
Az új jogszabályhoz egy panasztételi rendszer is tartozik, melynek értelmében bárki megkövetelheti majd a közösségi médiás cégektől, hogy a lejáratónak vagy támadónak ítélt anyagokat eltávolítsák az érintett felületről. Ha a szolgáltató ezt megtagadja, az ügyet bírósági útra terelhetik, amely során arra kényszeríthetik a vállalatokat, hogy adják ki a komment írójának adatait.