Csütörtökre virradóra az orosz megszállók a 15. hatalmas rakétatámadást indították Ukrajna területe ellen, de a bevált műszaki megoldásoknak köszönhetően az ország energiarendszere kiállta a sokkhatást – jelentette ki Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Haluscsenko az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Ez már a 15. nagy támadás, mégpedig rakétatámadás, mert voltak dróntámadások is. A 2022 október 10-ike óta kidolgozott technikai megoldásokkal már alkalmazkodtunk.”
Az energiaügyi miniszter hozzátette: a műszaki megoldások lehetővé teszik az energiarendszer épségének és egységességének megőrzését. „Ez történt ma is, mert reggel sértetlen maradt a rendszer” – mutatott rá Herman Haluscsenko.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy csütörtök éjjel az orosz megszállók újabb hatalmas rakétatámadást intéztek Ukrajna ellen. Megelőző intézkedésként az ország számos városában kikapcsolták az áramszolgáltatást. Az Volodimir Kudrickij Ukrenergo állami áramszolgáltató vállat vezetője szerint az ellenség nem érte el a céljait, mivel az energetikai rendszer továbbra is működik.
Ukrajnában 620 támadás érte az egészségügyet a háború februári kitörése óta – közölte az Egészségügyi Világszervezet.
A Sky News arról ír, hogy májusban a szakértők azt sugallták, hogy a kórházak elleni támadások a nemzetközi jogot sértő terrorbombázás oroszországi kampányának részét képezték.
Az Insecurity Insight kutatócsoport és a WHO adatai szerint a támadások között legalább négy szülészeti és négy gyermekkórházat érő bombázás volt, ahol minimum 73 egészségügyi dolgozó és beteg halt meg.
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This is not an ordinary cargo, it carries 37 metric tons of life-saving: ◾critical trauma kits ◾medical supplies ◾medicines to be distributed to health facilities in #Türkiye & #Syria.@WHO has released $16+ million from the Contingency Fund for Emergencies for the response. pic.twitter.com/2AjgFPYk67
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Skóciában lehetővé tennék, hogy pszichiátriai igazolás nélkül, önbevallás alapján bárki megváltoztassa a hivatalos nemét, ráadásul 18 helyett akár már 16 éves kortól. A Harry Potter írója tiltakozik.
J. K. Rowling egy Twitteren a minap közzétett fotóján olyan pólóban látható, amely szerint Nicola Sturgeon, Skócia miniszterelnöke eltiporja a nők jogait. A póló és a fénykép apropója egy törvényjavaslat, amely Skóciában lehetővé tenné a transzneműek számára, hogy önbevallás alapján, orvosi, pszichiátriai igazolás nélkül is meg tudják változtatni a nevüket, illetve hivatalos nemi hovatartozásukat, ráadásul 18 helyett akár már 16 éves koruktól.
A Harry Potter írója posztjával szolidaritását fejezte ki az új törvény ellen tiltakozó nőkkel, így ismét tűzvonalba került, hiszen a mainstream média a tervezetet a transzemberek életét megkönnyítő, pozitív javaslatként kezeli. A tiltakozók szerint azonban visszaélésekre adna lehetőséget, alapvetően megváltozna az, hogy kik férhetnek hozzá a csak nők számára elérhető szolgáltatásokhoz, kik léphetnek be például a női mosdókba, öltözőkbe. Aggályosnak tartják a korhatár leszállítását is.
Annaliese Dodds: Well, I have to say that there are different definitions legally around what a woman actually is. I mean you look at the definition within the Equality Act and I think it just says… https://t.co/su448ikI2V
📕 With a shared passion for books and a deep commitment to children reading for pleasure, The Queen and author J.K. Rowling have met at the Palace of Holyroodhouse in Edinburgh.
Her Majesty and Ms Rowling discussed the importance of ensuring that young people have access to… pic.twitter.com/Yx1Xy6olqC
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette be, hogy az orosz hadsereg közel 4000 rakétát lőtt már ki Ukrajnára február 24. óta.
„De egyetlen rakéta sem viszi közelebb Oroszországot a céljához, ami Ukrajna leigázása. És minden egyes rakéta közelebb viszi Oroszországot a nagyobb nemzetközi elszigeteltséghez, a nagyobb gazdasági leépüléshez és a még egyértelműbb történelmi elítéléshez” – tette hozzá Zelenszkij.
During Volodymyr Zelenskyy's speech in #Izium an explosion was heard, but the president of #Ukraine did not even interrupt his speech. pic.twitter.com/aJtEq0Dy6Z
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
In 6 months, @u24_gov_ua united hundreds of thousands of people from all over the world in helping ??. We are grateful to everyone for supporting our values, for believing in ?? and our victory. We feel that the world is supporting ??, and this gives us strength in our struggle. pic.twitter.com/gNj0ZeCjmz
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
Ukrajna vállalta, hogy nem alkalmaz nyugati fegyvereket Oroszország területe ellen, de a partnerek nem korlátozták a megszállt Krím félszigeten lévő orosz katonai létesítmények elleni csapásokat – jelentette ki OlekszijReznyikov védelmi miniszter egy rádióinterjúban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a védelmi miniszter az Amerika Hangja rádióállomásnak nyilatkozva riporteri kérdésre, hogy Ukrajnának vannak-e olyan fegyverei, amelyek alkalmasak célpontok eltalálására a megszállt Krím félszigeten, és vannak-e megállapodások az Egyesült Államokkal a Krím elleni támadások jogosságát illetően elmondta: „megállapodásaink vannak az Egyesült Államokkal, hogy nem használjuk az USA és partnerei által rendelkezésünkre bocsátott fegyvereket az Oroszországi Föderáció területén.” Ezzel kapcsolatban rámutatott, „de ha ma az ideiglenesen elfoglalt területek megszállásáról beszélünk Ukrajnában, ahol az ellenség található, akkor ennek megfelelően nincsenek ilyen korlátozásaink.”
A fegyvereket illetően kifejtette, hogy minden fegyvernek megvan a megfelelő hatótávolsága. Ezért az, hogy honnan, milyen helyről hajtják végre vagy tervezik a csapást, attól függ, sikerül-e elérni egyik vagy másik célt – tette hozzá. „Sokan nem hittek a Moszkva orosz cirkáló elsüllyesztésének lehetőségében, de az Oroszországi Föderáció Fekete-tengeri Flottájának zászlóshajóját már elsüllyesztettük” – emlékeztetett Olekszij Reznyikov.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna vállalta, hogy nem alkalmaz nyugati fegyvereket Oroszország területe ellen, de a partnerek nem korlátozták a megszállt Krím félszigeten lévő orosz katonai létesítmények elleni csapásokat – jelentette ki Olekszij Reznyikov.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1660743000
[modified] => 1660741436
)
[title] => Ukrajnát semmi nem korlátozza a Krímben lévő ellenségre mért csapásokat illetően – védelmi miniszter
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=114965&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 114965
[uk] => 114971
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 114966
[image] => Array
(
[id] => 114966
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5.jpg
[original_lng] => 23761
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/reznyikov-5.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1660730637:5
[_thumbnail_id] => 114966
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4516
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_9c2322ea291e57ae2e12b3f7840df894] =>
The Netherlands has joined the UK-led program of training servicemembers of #UAarmy. Dutch personnel will start their mission this August. The more well-trained fighters we have, the closer our victory. Thanks to @KajsaOllongren for friendship and support. ?????
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
A year ago, the russian cruiser “moskva”, with the help of @UA_NAVY, completed its last and most successful operation. It underwent a transformation from the Black Sea's largest tin can into its best diving attraction. We’re not going to stop.russians have 3 options: flee,… pic.twitter.com/mNWVLUSQFJ
Az amerikai Gatestone
Institute elemzése szerint 2019-ben rekord számú, háromezer támadás történt az
öreg kontinensen. A szervezet kutatása szerint a legtöbb támadást
Franciaországban és Németországban követték el – közölte a V4N4 Hírügynökség.
A New York-i székhelyű Gatestone Institute politikai
elemzőintézet döbbenetes jelentést publikált a tavalyi évben elkövetett
keresztényellenes támadásokról. A szervezet több ezer újságcikk, rendőrségi
jelentés és témába vágó blogbejegyzés elemzése alapján megállapította, hogy
2019-ben háromezer keresztény templomot, iskolát, temetőt gyaláztak meg bűnözők
Európában.
A jelentés szerint a támadók gyújtogatnak, fosztogatnak,
sátánista rajzokat festenek fel, lopnak, rongálnak, de az is előfordult, hogy
szükségleteiket végezték el a kegyhelyeken.
Az amerikai elemzőintézet szerint muszlim bevándorlásnak is
köze van a támadásokhoz, de anarchisták is kiveszik a részüket az
atrocitásokból.
A legtöbb támadás Franciaországban történt, ahol az intézet
számításai szerint naponta nagyjából három keresztény iskolát, templomot, vagy
emlékművet rongáltak meg. A francia kormány adatai szerint 2018-ban 1063
keresztényellenes támadást regisztráltak, 2017-ben 1038-at míg 2016-ban 949-et.
Néhány franciaországi eset:
Március 5.: Reichstett-ben a támadók összetörték
a katolikus templom ólomüveg ablakait, és a „666” feliratot festették a
falakra.
Április 1.: muszlim kamaszok Hendaye város egyik
óvodájába törtek be. Nyolc osztálytermet kifosztottak, tönkretették a számítógépeket,
a falakra és a padlóra festéket öntöttek.
Május 5.: A Toulouse-i Notre Dae de Taur
templomba „Allahu Akbar!” kiáltással rontott be egy férfi és agresszívan lépett
fel az imádkozó hívekkel szemben.
Szeptember 6.: Marseilleben egy késsel felfegyverkezett
kamasz lépet be a La Pauine általános iskolába és azt kiabálta: „Muszlim
vagyok! Megölök minden keresztényt! Allahu Akbar!”
December 18.: A Saint-Éloy-les-Mines településen
felállított betlehemet rongálták meg ismeretlen vandálok.
A második helyen Németország található, ahol naponta kétszer
támadtak meg keresztény kötődésű helyeket. Megjegyzik, hogy a németeknél a
legtöbb támadást a katolikus egyház ellen követik el, de a protestáns
egyházakat sem kímélik az elkövetők.
Néhány a Németországban elkövetett támadások közül:
Február 24.: Stukenbrockban a támadók
megrongálták a Szent Ursula római katolikus templomot.
Február 26.: Hannoverben betörték az 1333-ban
felszentelt középkori templom ablakait.
Április 8.: Bremerhavenban betörtek a Szent
Mária katolikus templomba és több hét alatt összegyűjtött adományt loptak el.
Május 17.: Großholbachban megtámadták a
Szentháromság katolikus templomot és felgyújtották Jézus Krisztus szobrát.
Május 31.: a támadók betörtek nikolaikirchei
evangélikus templomba, felgyújtották a Bibliát és székletükkel
megszentségtelenítették az imaházat.
Június 1.: Ankumban kétszer is megpróbálták
felgyújtani a Szent Miklós templomot.
A Gatestone Institute szerint Franciaországban és
Németországban a keresztényellenes támadások összefüggésben vannak a muszlim
bevándorlással, azonban, mivel nem készítenek statisztikákat az esetekről,
lehetetlen megmondani, hogy pontosan hány incidens írható muszlim vagy
dzsihadista elkövetők számlájára.
Spanyolországban viszont a támadásokat legtöbbször
anarchisták, radikális feministák és más szélsőbaloldali csoportok hajtják
végre.
Egyes anarchista támadások Spanyolországban:
Február 14.: Madridban sírköveket törtek szét az
Almudena székesegyház temetőjében.
Március 8.: Sevilla városában egy feminista
csoport tagjai a Santa Maria de la Redonda székesegyház kerítésére abortuszt
támogató molinót helyeztek ki.
Július 26.: Jaénban egy férfi megszentségtelenítette
a Santuario de la Fuensanta de Villanueva templom oltárát és székletét a
Jézus-szoborra kente.
November 13.: Segoviában a Yesca nevű
antifasiszta csoport tagjai a XVI. századi San Agustin templomot festékkel
rongálták meg.
A jelentés szerint az elkövetőket ritkán fogják el a
hatóságok, ha mégis, akkor a rendőrség, illetve a média sok esetben nem ad
tájékoztatást a bűnözők származását illetően. Sok esetben a gyanúsítottak
mentális betegségre hivatkoznak, így az incidensek nem minősülnek
gyűlölet-bűncselekménynek.
A jelentés komoly kritikát fogalmaz meg azzal kapcsolatban
is, hogy míg az európai sajtó kiemelten foglalkozik azokkal az esetekkel,
amikor muszlimok ellen követnek el atrocitásokat, addig a keresztényellenes
támadásokat hajlamosak lekicsinyíteni.
A V4N4 hírügynökség kiemelt 286 támadást, amit térképen elhelyezve mutatja be a keresztényellenes támadásokat:
(vasarnap.hu)
[type] => post
[excerpt] => Az amerikai Gatestone Institute elemzése szerint 2019-ben rekord számú, háromezer támadás történt az öreg kontinensen. A szervezet kutatása szerint a legtöbb támadást Franciaországban és Németországban követték el – közölte a V4N4 Hírügynökség.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1580910390
[modified] => 1580910391
)
[title] => Háromezer keresztényellenes támadás történt 2019-ben Európában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=4003&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4003
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 4005
[image] => Array
(
[id] => 4005
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas.jpg
[original_lng] => 58718
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/keresztenytamadas.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1580903193:12
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4288
[_thumbnail_id] => 4005
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3667b942d836e450b0fadc04bdcb0f26] =>
Queste incredibili immagini non provengono da una sonda NASA su Marte ma bensì dalle Alpi svizzere!
Un enorme massa di aria calda si è mossa dal nord Africa fin verso l'Europa portando con sé un ingente quantità di sabbia del Sahara dando vita a paesaggi "alieni". pic.twitter.com/BxSVhtVcbE
Businesses required to demand customers present valid ‘corona passports’ under Denmark’s requirements for lifting restrictions could face heavy fines for not complying with rules. https://t.co/LoyZdcTIvM
Bundeskanzler Olaf #Scholz erholt sich gerade in Nesselwang mit seiner Frau von den Strapazen der Politik. Heute war er auf Bergtour im Ostallgäu und natürlich wurde der prominente Wanderer von vielen Menschen erkannt.https://t.co/YIjp2Bdufp
Dovolená v Chorvatsku se nám bohužel pomalu blíží ke konci. Jak tak ale sleduji dění na české politické scéně, je na návrat ten pravý čas. pic.twitter.com/P8OtPFkmx3
Війна не буває дешевою. Хтось втрачає на ній життя, хтось – дім, а хтось – комфорт. Агресія Рф змінює правила гри для всіх європейців. Ця зима змусить переглянути свої звички. Але ми вдячні кожному, хто розуміє пріоритети: обов’язково – вільна Європа та кінець газового ru-шантажу
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Under a scenario of a so-called “fragile peace” between Ukraine and Russia, more than half of Ukrainian refugees could remain in Europe until at least the end of 2029. This is according to a study by the Office of the United Nations High Commissioner for Refugees.
A kereszténység ellen elkövetett fizikai erőszak mellett folyamatos az ideológiai támadás is a kultúra minden területén. Ezek a támadások azonban azt bizonyítják, hogy a keresztény egyház nem veszített erejéből az évszázadok, évezredek során.
A héten Franciaországban feminista és LMBT- aktivisták ököllel és könnygázzal támadtak egy konzervatív életvédő szervezet konferenciájának résztvevőire, a rendőrségnek kellett közbelépnie.
Arról nem beszélve, hogy évente keresztény templomok százait gyújtják fel Franciaországban, de a fizikai erőszak mellett folyamatos az ideológiai támadás is a kultúra minden területén.
Egyre többen gúnyolják ki a kereszténységet
Maklári Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorában elmondta, megszaporodtak azok a jelenségek, amelyek kifejezetten a keresztény egyházat gúnyolják, a vallást ellenzik, illetve megpróbálják nevetségessé tenni azt.
Maklári Ákos kiemelte, ebben nincs semmi újdonság, Jézust már saját korában is kigúnyolták, csúfolták, verték, de elviselte, mivel fontosabb dolga volt annál, hogy visszavágjon a rajta gúnyolódóknak.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a legenda szerint már az első keresztábrázolások egyikén kigúnyolták Jézust. Elmondta, a legenda szerint 180 körül Rómában a császári fürdő egyik melléképületében egy szolga egy karikatúrát karcolt a falba, melyen Jézust szamárfejjel ábrázolta.
Rossz megoldás, ha áldozatként definiáljuk magunkat
Szilvay Gergely újságíró, a Mandiner főmunkatársa szerint embertársainkkal szemben mindig megértőek kell lennünk. Véleménye szerint politikai szinten fontos az erőteljes fellépés a vallást kigúnyolók, a vallást eltiporni akarókkal szemben. Hozzátette, rossz megoldás az, ha saját magunkat áldozatként definiáljuk, és nem teszünk semmit annak érdekében, hogy megvédjük magunkat és csökkentsük a támadások számát.
„Határozott fellépésre, egy progresszív cselekvési terve van szükség ahhoz, hogy meg tudjuk védeni keresztény értékeinket” – mondta Szilvay Gergely.
A vallás igazi erővel rendelkezik
Maklári Ákos elmondta, véleménye szerint azért támadják Jézust és a kereszténységet, mert a vallás igazi erővel rendelkezik. Ha a keresztényég, az egyház elgyengült volna az évszázadok, évezredek alatt, akkor nem pazarolnának időt és energiát arra, hogy bemocskolják azt. Maklári Ákos hozzátette, a támadások vérlázító tettek, de lényegében saját hitünkben erősítenek meg még jobban.
Azonban nem mindenki olyan szelíd, mint egy pap, sokakat sért, bánt az a tény, hogy olyan filmről beszélnek elragadtatással, olyan film kap Emmy-díjat, ami homoszexuálisként ábrázolja Jézus Krisztust az utolsó vacsora után, berúgott tanítványai körében – közölte.