Az egykori brit uralkodó dédunokája, Viktória királynő gyászékszereit bocsátották eladásra. Háromszor akkora bevételt hoztak a különleges ékszerek mint remélték.
Fotó: Sotheby’s
Ezek az ékszerek generációkon keresztül a brit királyi család tulajdonában voltak, egészen a mostani árverésig.
Az első gyászékszert a királynő férjétől, Alberttől kapta, mikor meghalt édesanyja. A medál egy fényképet és egy hajtincset tartalmaz a hercegnétől és 32.760 fontért kelt el. A maradék három ékszer a királyi pár harmadik gyermeke halála után készült. Alice hercegnő torokgyíkban halt meg 35 évesen. A gomb melyben a hercegnő miniatűr portréja van 18.900 fontért (mintegy 7,6 millió forint) talált új tulajdonosra a becsült 1500 font helyett. A maradék két ékszer is a hercegnőnek állít emléket.
Fotó: Sotheby’s
Az ékszerek így együtt több, mint százezer fontot (kb. 42,5 millió forint) hoztak a néhai királynő dédunokájának. A magas árak természetesen az ékszerek különlegességének voltak köszönhetők. Nem mindennapi alkalom ugyanis, amikor egy közember is hozzájuthat a királyi család ékszereihez.
Fotó: Sotheby’s
Az aukción a királynő ékszerei mellett a burmai II. Mountbatten grófnő családi relikviái is új gazdára találtak. A rengeteg festmény, bútor és porcelán közül a legmeghökkentőbb darab egy disznó formájú estélyi táska volt, mely végül 109 ezer fonttért kelt el.
It is with deep sorrow that Her Majesty The Queen has announced the death of her beloved husband, His Royal Highness The Prince Philip, Duke of Edinburgh.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG

Overflowing with love and joy to be able to welcome Athena Elizabeth Rose into the world. She is already so adored and I’m incredibly blessed to be a Granny once again. So proud of Edo, Beatrice and the rest of my little 5-a-side team! ❤️ pic.twitter.com/l7wlJpH4tK
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Március 31-én a Sotheby’s patinás aukciósház egy kivételes, aranyozott sárgaréz asztrolábiumot bocsát licitre, melyért 1,1 millió dollárt, azaz nagyjából 330 millió forint leütési árat várnak – közölte a Bloomberg.
Az asztrolábumok azok a tájékozódási eszközök voltak, melyeket a korai idők emberei közül a tájékozódásra használtak a szeksztáns feltalálása előtti időkben. A matematikai alapjai az ókori görög világból származnak, de igazán a középkor időszakában terjedt el. Állítólag Kolumbusz Kristófnál is volt egy ilyen tárgy, amikor először kelt át az Atlanti-óceánon.
Ezeknek az eszközöknek volt egy gyakorlati, valamint egy vallási vonatkozású alkalmazása is. Utóbbi esetében az iszlám követői ilyen, egyszerűbb kivitelű eszközöket használtak annak meghatározására, merre van Mekka. A szakértők szerint valószínű, hogy a most árverésre küldött, aprólékosan megmunkált aranyozott eszköz is hasonló célokat szolgált. Az asztrolábumoknak, ezeknek a különféle csillagászati számítások elvégzésére tervezett eszközöknek igen széles felhasználási módját ismerték. Ugyanakkor nem mindegyik volt ilyen egyedi darab, egyes asztrolábumok papírból készültek, amik megsemmisültek az évszázadok során.
A mostani egyedi darabra megmunkálással felkerült tulajdonosának neve (Ahmad ibn Abi ‘Abdallah al-Qurtubi al-Yamani), valamint keletkezésének dátuma is (1336-37), és az, hol készült (a mai Spanyolország területén, Tudela városában. A kicsiny eszköz egy szokatlanul kialakított csillagtérképet tartalmaz, melynek forgatásával a felhasználó pozíciójához viszonyítva válik alkalmassá a helymeghatározásra – ebben az esetben a készítő Córdoba szélességi vonalait használta kiindulásnak.
A tárgy minden négyzetcentimétere díszített, asztrológiai jegyekkel, a Nap, a Hold és a bolygók szimbólumaival, némelyiket szabad szemmel szinte észre sem lehet venni. Ugyanakkor a tárgy sérült, egyes részeiben hiányos – így vélhetően ma már nem lehetne annak segítségével pontos helyzetmeghatározást végezni, vagyis e célra maradnak a már bevált okostelefonok.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
A becslések szerint akár a 15 ezer font leütési árat is elérheti Winston Churchill egy pár bársonyból készült papucsa, amelyet kedden árvereznek el Nagy-Britanniában.
Az egykori brit miniszterelnök monogramjával díszített lábbeli az 1950-es években készült – írja a BBC News. Churchillt számos alkalommal lencsevégre kapták a papucsban második miniszterelnöksége idején, 1951 és 1955 között.
„Az ember könnyen maga elé tudja képzelni őt, ahogy a házában járkál ebben a papucsban” – mondta Katherine Carter, Churchill egykori kenti rezidenciájának, a ma már Nagy-Britannia történelmi épületei közé tartozó Chartwellnek a kurátora.
„Rengeteg képen látható rajta ez a cipő, amelyet gyakran viselt együtt az egyik kezeslábasával. Ez a két ruhadarab egy szettet alkotott” – jegyezte meg Carter.
A 29 centiméter hosszú, bőrtalpas és bőrbéléses cipőt N. Tuczek, korának egyik híres cipésze készítette. A jövő keddi árverést bonyolító sussexi aukciósház, a Bellmans szerint a sarkak körül ugyan látni a viselés nyomait, de a lábbeli „csodálatos állapotban van”.
A papucs mellett egy ugyancsak Churchill monogramjával ellátott konyakoskehelyre is licitálhatnak majd az érdeklődők. Az 1960-as évekből való pohár leütési árát 10 ezer fontra becsülik.
Mindkét tárgyat Churchill családja árverezte el először 1998-ban, jelenlegi tulajdonosuk akkor vásárolta meg őket.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
Igazi ritkaság a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árverésén: Formula- versenyautókra lehet licitálni. Az árverés március 26-án indul és március 29-ig tart – derült ki Varga Mihály, Magyarország pénzügyminiszterének Facebook-posztjából.
A két Formula Renault 2000-es autó kikiáltási ára 25 millió forint egyenként, míg a Formula BMW esetében 10 millió forint, de ideális esetben akár ennek feléért, azaz 12,5–12,5, valamint 5 millió forintért is hozzájuthatnak a licitálók.
Az Elektronikus Árverési Felület (EÁF) olyan virtuális árverési csarnok, ahol a NAV végrehajtási eljárásai során lefoglalt és a hivatal birtokában lévő ingóságok és ingatlanok árverése történik.
Az árverésen résztvevők – ideértve annak nyertesét is – az árverés befejezéséig anonim módon árvereznek. Árverési vevő lehet bárki, aki regisztrálta magát az Ügyfélkapun és az árverés szabályait elfogadja. Egy árverési tételre vonatkozó árverés az árverés kezdődátumtól a végdátumig tart, ez alatt kell az ajánlatokat megtenni.
Az árverés nyertese az árverési vételár fejében az illetékes adóigazgatóságnál veheti át az ingóságot. Ingatlan árverés esetén a részvétel előfeltétele a hirdetményben szereplő előleg megfizetése átutalás útján az árverés kezdetéig – írja az adóhatóság honlapján.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
Világrekordot jelentő áron, 262 ezer fontért árverezték el a Victoria Beckham után Poshspice-nak nevezett tehenet Közép-Angliában – közölte a brit Limousin Cattle Society tenyésztőegyesület.
A világon ekkora összeget sosem adtak még ennek a marhafajtának egy egyedéért, az ár a korábbi brit és európai rekord dupláját is meghaladta.
A kilencvenes évek angol sztárbandája, a Spice Girls egyik tagját, Victoria Beckhamet hívták annak idején Posh Spice-nak, róla nevezték el a limousin fajtájú üszőt. A fiatal állatot a közlemény szerint egy hete, pénteken árverezték el – írták a helyi lapok.
A Shropshire-ben nevelt tehén, melynek teljes neve Wilodge Poshspice, rekorder állatok családjából származik. Anyja, Milbrook Gingerspice – melyet szintén az egyik Spice Girlről neveztek el – a brit és az európai rekordot is tartotta 2014-es eladását követően.
„Olyan volt az árverés, mint egy ötös a lottón” – mondta Poshspice tenyésztője, Christine Williams a BBC-nek. A győztes licit összegét észbontónak nevezte. Williams szerint a rekorder egyéves állat „elegáns volt és stílusos”, a hatalmas vételárat „annak a bizonyos x-faktornak” tulajdonította.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
@TheLastLeg#isitok is it OK that residents of Bell End in Rowley Regis have taken inspiration from dick of the year to name Putin Bellend of the year & even put this statue of him on Bell End. pic.twitter.com/Rvq3KInLzG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Elárverezik január végén azt a demókazettát, amelyet a még középiskolában alapított On A Friday nevű zenekarként vettek fel a később világhírűvé vált Radiohead brit rockegyüttes tagjai.
Thom Yorke, Jonny és Colin Greenwood, Ed O’Brien és Philip Selway az oxfordshire-i Abingdon fiúiskolába jártak az 1980-as években, amikor megalapították az On A Friday nevű bandát, a hét azon napjára utalva (péntek), amelyen mindig próbáltak.
A demó, amely várhatóan kétezer fontért cserél gazdát az Omega Auctions január 26-i online aukcióján, hat számot tartalmaz, köztük három olyat, amelyet még sohasem hallott a nagyközönség. – írja a BBC News.
A kazettán Yorke kézzel írt jegyzetei láthatóak és a frontember tervezte a borítót is.
A demót az iskola befejezése után vették fel a fiúk, de még azelőtt, hogy leszerződtek volna az EMI Recordsszal és 1991-ben Radioheadre változtatták volna a nevüket. Az eladó, aki nem szeretné nyilvánosságra hozni kilétét, ismerte a bandát az 1990-es évek elején és az egyik tagtól kapta a kazettát.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
A most elárverezett képregény először 1940-ben jelent meg, egy évvel a karakter debütálása után a Detective Comics # 27-ben. A Batman első címkiadása mellett a példány olyan ikonikus karaktereket is bemutat, mint a Joker és a Macskanő.
„Nagyon jól megőrzött gyűjteményi darab, kisebb kopással, apró gyártási hibákkal.”
Billy T. Gates gyűjtő korábban több mint 40 évig birtokolta a füzetet, miután 1979-ben megvásárolta. Állítólag akkor 3000 dollárért vásárolta, ami jelenleg 11 000 dollár lenne. Halálát követően Gates fiára hagyta a könyvet, aki most egy aukciós eseményen kínálta eladásra a képregényt amely 2,2 millió dollárért talált új gazdára!
Forrás: propeller.hu
[type] => post [excerpt] => A most elárverezett képregény először 1940-ben jelent meg, egy évvel a karakter debütálása után a Detective Comics # 27-ben. A Batman első címkiadása mellett a példány olyan ikonikus karaktereket is bemutat, mint a Joker és a Macskanő. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1611004200 [modified] => 1610916278 ) [title] => Döbbenetesen magas 2,2 millió dolláros áron kelt el egy korai Bataman képregény. [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=42849&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 42849 [uk] => 43168 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 42850 [image] => Array ( [id] => 42850 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman.jpg [original_lng] => 78153 [original_w] => 800 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/batman.jpg [width] => 800 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1611125176:8 [_thumbnail_id] => 42850 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 5443 [_oembed_12feb19ce05e608fdfe04c0e210d1d63] => [_oembed_time_12feb19ce05e608fdfe04c0e210d1d63] => 1610881217 [_oembed_00650b04e2ac330af834745ad9e039b6] => [_oembed_time_00650b04e2ac330af834745ad9e039b6] => 1610881217 [_oembed_6622f5a6df204e0faaec1365852e524d] =>
In video meetings it's a hassle to unmute just to say one word especially if someone else is speaking. I created a video lens that uses hand gestures to show comic-book style messages instead. So far it's been pretty fun! pic.twitter.com/wp6XO5QDQc
Longest single-volume book in the world goes on sale – and is impossible to read The 21,450-page volume of manga series One Piece is physically unreadable, to highlight how comics now exist as commodities. Priced at €1,900 (£1,640)
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
Egy izraeli luxusékszer-márka készített egy maszkot, és mindössze egyetlen darabot gyártottak belőle. A nem mindennapi darabért 1,5 millió dollárt, azaz közel félmilliárd forintot fizettek – olvasható a Business Insider oldalán.
Az összeg jó helyre kerül, hiszen a Yvel nevű cég vezérigazgatója, Isaac Levy az alkalmazottjainak ajánlotta fel. A koronavírus a céget is megtépázta, ezért Levy írt egy levelet a törzsvásárlóinak, amiben közölte, hogy: amennyiben szeretnék, hogy a márka túlélje a világjárványt, rendeljenek tőlük egyedi ékszereket.
Majd a neve elhallgatását kérő üzletember 100 ezer és 10 millió dollár közötti összegben megbízta a céget azzal, hogy készítsenek el egy drágakövekkel díszített maszkot.
Ennek pedig eleget tettek, és megalkották a maszkot, amit 18 karátos fehérarany berakások és 3608 darab fekete, illetve fehér gyémántok díszítenek. A maszk 3 rétegből, egy külső aranyozott, gyémántokkal kirakott, egy középső csak aranyozott részből áll.
A befolyt összeg egyébként teljes egészében fedezi a cég 150 alkalmazottjának bérkiegészítését – így pedig olyan, mintha számukra nem is lett volna járvány.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
Egy amerikai árverésen a vártnál több mint négyszeres áron, 275 ezer dollárért kelt el Ludwig van Beethoven (1770–1827) egyoldalas levele. Ez az egyik legmagasabb ár, amelyet az elmúlt években megadtak a német zeneszerző – a zenetörténet egyik legjelentősebb klasszikus komponistája – írásáért – közölte helyi idő szerint pénteken a texasi Dallasban a Heritage Auctions aukciósház.
„Beethoven ritkán kerül piacra, de ez a levél izgalomba hozta a gyűjtőket, mert a zenéjéről beszél benne” – közölte az aukciósház ritka kéziratokért felelős kurátora, Sandra Palomino.
Az egyoldalas levélben a német zeneszerző egy zongoratrió kottájának a visszaadására kér egy bizonyos von Baumann urat, és megígéri neki, hogy azt néhány napon belül visszaadja neki egy zongoraszonátával együtt.
Az aukciósház közleménye szerint a vásárló egy zongoraművésznő, aki egyelőre titokban akarja tartani a kilétét, és akinek nagyon fontos a kézirat, mert gyerekkorában Beethoven jelentette számára a menedéket. A zongoraművésznő két éve megvásárolta a zeneszerző egyik hajtincsét is.
A vevő a levelet egy New York-i zeneiskolára akarja majd hagyni, ahol hajdan a tanulmányait végezte.
Charles Darwin's original hand-written document with rare complete autograph for article published in 'The Autographic Mirror' in 1865 up for auction @Sothebys
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
VIDEO: One of the world's largest rhino conservation farm is going up for auction in South Africa. After a 30-year quest to save the endangered species, owner John Hume has no choice but to throw in the towel. pic.twitter.com/sH3S7UhtSG
Petit tour à Jurassic Park (Zurich), où ce squelette de T-Rex nommé "Trinity" sera vendu mardi prochain. Estimation: entre 5 et 8 millions de francs pic.twitter.com/mfAwQ8NKvU
Akár az 50 ezer font (20 millió forint) leütési árat is elérheti egy ritka William Shakespeare-kötet a Rugby School előkelő angliai magániskola könyvritkaságait felvonultató jövő heti aukción, amelynek bevételeit a bentlakásos intézmény diákjainak támogatására fordítják.
Shakespeare drámáinak 1685-ben kiadott negyedik gyűjteménye (Negyedik Fólió) csupán egyike az iskola könyvtárából összeválogatott 300 könyvnek, amelyre november 18-án licitálhatnak az érdeklődők a Forum Auctions online árverésén – írja a BBC hírportálja. A bárd egy másik kötete is szerepel a tételek között: első fóliójának, a Mr. William Shakespeare vígjátékai, királydrámáinak és tragédiáinak egy 1632-es második kiadása a becslések szerint 20 ezer és 30 ezer font közötti áron fog gazdát cserélni.
Az aukció további izgalmasabb tételei közé tartozik Arisztotelész Politikájának egy 1598-as kiadása, valamint Daniel Defoe Robinson Crusoe-jának egy 1719-es példánya. Mindkét könyv leütési ára elérheti a hatezer fontot.
Charles Dickens Karácsonyi énekének 1843-as első kiadása a várakozások szerint akár négyezer fontot is megérhet egy licitálónak.
A Rugby School Group igazgatója, Peter Green szerint a szépirodalmi művek mellett egyebek között hegymászással, botanikával és hadtörténettel is foglalkozó könyvek gyűjteményét két okból bocsátják árverésre.
Egyrészt ezek a könyvek megérdemlik, hogy különleges körülmények között óvják, őrizzék és élvezzék őket. Másrészt regisztrált jótékonysági intézményként az iskola elkötelezte magát, hogy erőforrásait felhasználva támogassa jelenlegi és jövőbeli diákjait – mondta az igazgató. Hozzátette: „a Rugby School jelentős ösztöndíjrendszert működtet. Az intézmény szellemiségéhez illően ennek a gyűjteménynek az eladásából befolyó összeget az iskola által nyújtott lehetőségek tovább gyarapítására fordítjuk.”
Az iskola szóvivője hangsúlyozta, hogy az intézmény „nem küzd anyagi nehézségekkel”.
A Mail Online 2018-as beszámolója szerint a magániskola csaknem 15 millió fontot gyűjtött számos műalkotás, köztük egy több mint 11 millió fontért elkelt mű eladásával.