Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke, magas rangú állami kitüntetésekkel tüntetett ki öt kárpátaljai magyart. Az elismeréseket szeptember 18-án ünnepélyes keretek között a beregardói Perényi Kultúrkúriában adta át Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja, valamint Gyebnár István, a beregszászi ügyvivő.
A kitüntetésátadó ünnepség a beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes műsorával indult, a Várady Enikő és Orosz Péter által felkészített fiatalok nagydobronyi és szilágysági táncokat mutattak be.
Bacskai József ungvári magyar főkonzul köszöntötte a kitüntetetteket, hozzátartozóikat és a megjelenteket. A magyar diplomata elmondta: „Az elmúlt évszázadban zajló, súlyos történelmi eseményekből fakadó következmények miatt Magyarország és a magyar nemzet határai nem esnek egybe, ezért a mindenkori magyar kormány fontos, alkotmányban rögzített feladatának tekinti és szívén viseli a határokon kívül és a diaszpórában élő, több millió lelket számláló magyar közösségek óvását, megerősítését és segítését, gyakorlatias példát mutatva ezzel a világban szétszóródott menekültekkel rendelkező, szomszédos Ukrajnának is. Ezért tehát a magyar külpolitikai gondolkodás egyik középpontjában a nemzetpolitika áll, minden lépésünket, intézkedésünket az anyaországban egyedül a nemzeti érdek motiválja, és ennek képviselete érdekében fel is lépünk bármilyen nemzetközi fórumon” – szögezte le Bacskai József. Az ungvári magyar főkonzul hangsúlyozta továbbá: „Nagyon örülök annak, hogy ma itt olyan nagyszerű kárpátaljai emberek kaphatnak magyar állami elismerést, akik nagyon sokat tettek a közösségükért. Büszkén tekintünk önökre és hálásak vagyunk azért, hogy szakmai rangot, hírnevet szereztek nemcsak maguknak, családjaiknak, szülőföldjüknek, hanem nekünk is, az egész magyar nemzetnek.”
Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke Sin Józsefet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét és a Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, a Beregszászi Járási Tanács „KMKSZ” UMP frakciójának vezetőjét a kárpátaljai magyarság szülőföldön maradása érdekében, az anyanyelvű oktatás fejlesztése és a magyar népi hagyományok megőrzése terén is példaértékű munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki.
Sin József a kitüntetés átvétele után visszaemlékezett arra, hogy hétéves korában valaki arról győzködte az édesanyját, két testvére után őt ne magyar iskolába adják, mert csak úgy tud majd nagy karriert befutni. Sin József, aki volt kultúrházvezető, iskolaigazgató, polgármester, a járási közigazgatás vezetésében is dolgozott, majd volt a Beregszászi Járási Tanács elnöke is, akkor, kisgyerekként maga dönthetett, és a magyar iskolát választotta. Mint elmondta, ez a döntése később sokszor eszébe jutott, de visszatekintve helyesnek gondolja, hisz nagyon fontos, hogy mindig tudjuk, hová tartozunk. Néhány napja a Nemzeti Összetartozás Kupa elnevezésű focitornán, ahol képviseltette magát minden határon túli közösség, illetve a Magyar Országgyűlés csapata, az esténkénti beszélgetések során ismételten megtapasztalhatta a magyar összetartozást, s hogy mi, magyarok mennyire egyformán gondolkodunk, mennyire közösek a céljaink.
Reskó-Papp Angéla, a Tiszacsomai Művelődési Ház és a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett, több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
A kitüntetett hangsúlyozta, hogy örül a nehéz körülmények között végzett munkájuk elismerésének: „Hitünkbe kapaszkodva, hagyományainkat ápolva maradunk, és ez a kitüntetés is megerősít bennünket abban, hogy ezt tovább kell folytatnunk” – fogalmazott Reskó-Papp Angéla az ünnepi pillanatban.
Kékesi Sándor, a Técsői Városi Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Técsői Alapszervezetének elnöke és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány Felső-Tisza-vidéki Regionális Irodájának főreferense a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át a kárpátaljai magyarság, különösen a técsői magyar közösség fennmaradását, valamint a helyi népi hagyományok megőrzését szolgáló, odaadó munkája elismeréseként.
Kékesi Sándor a köszönet szavai után kijelentette: „Ez a kitüntetés nemcsak engem illet, hanem közösségünk tagjait is, azokat az embereket, akik segítették a munkánkat.”
Ugyancsak a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át id. Pocsai Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió alapítója és vezetője a több mint három évtizedes lelkipásztori szolgálata, valamint a Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió keretében végzett áldozatos és odaadó karitatív munkája elismeréseként.
Id. Pocsai Sándor elmondta, hogy 20 évig volt szobafestő, majd az Úristen elhívta a lelkipásztori szolgálatra. Nyolc évig dolgozott ifjúsági táborokban, 1997-ben fordult a perifériára szorult emberek felé. Azóta több ezer ember megfordult a missziójukban, akiknek újra értelmet kapott az élete, családot kaptak vissza, gyermekek szülőket, szülők gyermekeket. Húsz emberrel dolgozik együtt, s mint fogalmazott: a közösen elért eredményeiknek szól ez a kitüntetés. Örömmel tölti el, hogy családtagjai mind abban az áldásban részesültek, hogy Isten gyermekei, s az unokáiért imádkozik, hogy ők is az Isten munkatársai legyenek – mondta el a kitüntetés átvételét követően.
Szabó Tibornak, az Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes vezetőjének tevékenységét ugyancsak a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el Sulyok Tamás köztársasági elnök, a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett, több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként.
„Különleges dolgot nem tettem, nem teszünk. Csak azt tesszük, amit szeretünk, és amit kell Kárpátalján – terjesztjük a magyar kultúrát. Az együttes ebben az évben ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Sajnos a kulturális minisztérium által népi együttes címre felterjesztettek közül a négy magyar együttesből csak egyedül maradtunk, de mi még maradunk és továbbra is tesszük a dolgunkat, szerte Ukrajnában és a Kárpát-medencében” – fogalmazott Szabó Tibor.
Első hivatalos kárpátaljai látogatásán a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség központi tanévnyitóját követően, személyes találkozót tartott Ferenc Viktória, a FIDESZ listájáról az Európai parlamentbe bejutó kárpátaljai magyar képviselő. A találkozóra, melyre a kárpátaljai magyar érdekvédelmi, társadalmi, karitatív és egyházi szervezetek vezetőit várták a képviselő asszony egykori alma materében, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor. Ferenc Viktória a megbeszélés elején elmondta, hogy munkájában kiemelt hangsúlyt szeretne fektetni a kárpátaljai magyarságot érintő kérdésekre, ezért is szeretne kialakítani jó kapcsolatot minden egyes meghívott szervezettel és annak vezetőivel. Az egyeztetés központi témája az ukrajnai magyar oktatási és a nyelvhasználati helyzet és annak problémás kérdései voltak, ugyanakkor érintették azokat a kérdéseket is, amelyek a helyi kistérségek fejlődését segítenék elő. Az Európai Unió parlamentjében különböző bizottságokban foglalkoznak egy-egy témakörrel, ezen bizottságok közül háromban is fog tevékenykedni a képviselő asszony. A kárpátaljai magyarság számára kiemelten fontos, hogy minden egyes fórumon be tudjuk mutatni a helyzetünket, ezért is fontos számunkra az, hogy Ferenc Viktória által képviseltetve vagyunk az Európai Parlamentben, emelte ki stábunk kérdésére Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. Az előttünk álló 5 évben kiemelt hangsúlyt fog kapni Ukrajna közeledése az Európai Unióhoz, ezen az úton viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzeti közösségek, így a Kárpátaljai magyarok helyzetét és a problémás kérdések megoldását, véli a képviselő. A tervek szerint az egyeztetéseknek ez csupán az elő lépése volt, hiszen a pontos helyzetfelméréssel lehet objektíven és hatékonyan tolmácsolni a kárpátaljai magyar közösségek akaratát Brüsszel felé.
[type] => post
[excerpt] => Első hivatalos kárpátaljai látogatásán a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség központi tanévnyitóját követően, személyes találkozót tartott Ferenc Viktória, a FIDESZ listájáról az Európai parlamentbe bejutó kárpátaljai magyar képviselő.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1725900180
[modified] => 1725899932
)
[title] => Ferenc Viktóriával találkoztak a kárpátaljai magyar szervezetek képviselői (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=214095&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 214095
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 214099
[image] => Array
(
[id] => 214099
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1.jpg
[original_lng] => 134154
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-7-1.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725889132:16
[_oembed_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] =>
[_oembed_time_5c9354509708d4469f41a77952c700bf] => 1725889036
[_thumbnail_id] => 214099
[_edit_last] => 16
[views_count] => 658
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] =>
[_oembed_time_ef4966fa0acb89574f7495c5cca2027d] => 1725889386
[_oembed_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] =>
[_oembed_time_06da9ac229d25e244dda54fe3554988e] => 1725889386
[_oembed_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] =>
[_oembed_time_199ff9043d6cad4bad7f12f438b7b4fc] => 1725889386
[_oembed_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] =>
[_oembed_time_45db4d69dfb4869dda104912485ffa9d] => 1725889387
[_oembed_b334bcbb534193a37949006866309d04] =>
[_oembed_time_b334bcbb534193a37949006866309d04] => 1725957382
[_oembed_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] =>
[_oembed_time_45ce68e41f3dd068ef28dc4b1b365924] => 1725957382
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2226
[1] => 3536
[2] => 966208
[3] => 178730
[4] => 7885
[5] => 121516
[6] => 192365
[7] => 14020
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Brüsszel
[1] => Európai Parlament
[2] => Ferenc Viktória
[3] => FIDESZ
[4] => II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
[5] => Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség
[6] => Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség
[7] => Sin József
)
)
[3] => Array
(
[id] => 211900
[content] =>
A KMKSZ Kárpátalja szerte szentmisék, koszorúzások keretében méltatta a magyar államalapítás és Szent István napját. Tiszacsomán, a honfoglalás kori temető helyén KMKSZ által létesített Honfoglalási Emlék- és Szoborparkban Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője rámutatott: a kárpátaljai magyarok a továbbiakban is számíthatnak a nemzeti magyar kormány, a magyar emberek, Magyarország támogatására. Sin József, a KMKSZ alelnöke kiemelte: Tiszacsomán különös érzés a honalapításról, a kereszténység felvételéről, nemzeti örökségünkről beszélni, hiszen itt vannak bizonyságul őseink sírjai. Dobos András, a Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora mielőtt áldását kérte a jelenlévőkre az államalapító Szent István király Istenbe vetett szilárd hitéről beszélt. Az egybegyűltek ezután elhelyezték az emlékezés koszorúit Árpád fejedelem és Szent István király szobránál. A megemlékezés kulturális műsorral zárult többek között a sárosoroszi Hangraforgó citeraegyüttes, a tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport valamint a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely énekegyüttesének közreműködésével.
Kárpátalja szerte szentmisék, koszorúzások keretében méltatták a magyar államalapítás és Szent István napját. A KMKSZ a görögkatolikus egyházzal és több más szervezettel együttműködve koszorúzást tartott Tiszacsomán, ahol 108 sírból álló honfoglalás kori temetőt tártak fel. Ennek helyén a KMKSZ 1996-ban Honfoglalási Emlék- és szoborparkot létesített. A résztvevők itt helyezték el a tisztelet koszorúit Árpád fejedelem és Szent István király szobránál.
Szent István napi megemlékezést tartott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az ünnep előestéjén Guton. A Bereg vidéki településen 2000-ben állítottak emlékhelyet államalapító királyunk tiszteletére, Veres Péter festőművész tervei alapján. Közösségünk számára kiemelten fontos az, hogy őrizzük hagyományainkat, aminek majd 25 éve része az államalapítónkról történő megemlékezés, emelte ki Peres László, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke. Az alkalmi műsorral egybekötött csendes megemlékezést és koszorúzást követően kezdetét vette az immár hagyományos Szent István torna, ahová a környező települések csapatait invitálták. A Bereg vidéken mindig is nagy hagyománya volt az augusztus 20-i megemlékezéseknek, Guton pedig immáron ötödik alkalommal kötjük ezt össze egy barátságos foci tornával is, hangsúlyozta Sin József, a KMKSZ alelnöke. Az idei Szent István tornára 2 ifjúsági, valamint 5 öregfiú csapat érkezett. A résztvevők között voltak a kígyósiak is. Csapatkapitányuk, Derceni Béla szerint ez a torna nem csak a fociról, hanem a barátságról is szól. A Bereg vidéken szinte már csak két település van, ahol rendszeresen szerveznek kisebb közösségépítő tornákat. Az V. Szent István labdarúgó torna is jó alkalom volt arra, hogy a közösség sportkedvelői együtt emlékezzenek meg nemzeti ünnepünkről.
Központi szerepet játszott az ukrajnai háború témája, a békekeresés, illetve a kárpátaljai magyarság helyzetének kérdése az idei Tusványoson. A nyári szabadegyetemen idén is több kárpátaljai előadó vett részt, akik a maroknyi közösség jelenlegi helyzetéről számoltak be. A kárpátaljai magyarság idén is a KMKSZ-en keresztül képviseltette magát Tusványoson. Az első kárpátaljai vonatkozású kerekasztal beszélgetés szerdán volt, amikor „Kárpátalja híd szerepe Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése fényében” címmel Sin József, a KMKSZ alelnöke, illetve Brassói Attila, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kabinetfőnöke folytattak eszmecserét. A pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel a határon túli vezetők. Kárpátalja itt is kiemelt szerepet kapott. Sin József, a KMKSZ alelnöke elmondta, hogy a több mint két éve tartó háború miatt több százezer ember és vállalat költözött át Kárpátaljára Kelet-Ukrajnából. Fontos eredménynek nevezte, hogy a KMKSZ a helyzet ellenére is megtartotta intézményeit a magyar kormány támogatásának köszönhetően. Darcsi Karolina, a KMKSZ szóvivője, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Járási Középszintű szervezetének vezetője, illetve Orosz Ildikó a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vezetője is több panelbeszélgetésen vett részt. A KMPSZ elnöke a pályaorientációról és a tudatos iskolaválasztásról szóló eszmecserén a jelenlegi kárpátaljai oktatási helyzetet ismertette. Szerinte a mostani nehéz helyzetben a legfontosabb, hogy, ha kis lépésekkel is, de lehessen előre haladni. Fontos például a magyar nyelvű szakképzés fejlesztése. Természetesen nemcsak a szakirányú, de a kulturális programokból is kivették a részüket a kárpátaljaiak. A Kriza János Csűrben többek között Várady Enikő, Balogh Marianna és Pál István Szalonna közreműködésével mutatták be Kárpátalja népművészetét.
Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel. A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a Hányadán állunk? címmel tartották a hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalt. Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke elmondta: Kárpátalja „a helyén van”, „a béke szigete”, mivel egyetlen rakétatámadás érte, amiért sokan irigylik. Ezért több százezer ember és vállalat költözött át a térségbe Kelet-Ukrajnából, és munkaerőhiány van. Fontos eredménynek nevezte, hogy a KMKSZ a helyzet ellenére is megtartotta intézményeit a magyar kormány támogatásának köszönhetően. A 33-ik Tusványos szombaton, Orbán Viktor miniszterelnök beszédével zárul.
Kedden kezdődött Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén Tusványos. Az idei rendezvényen is a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselte a kárpátaljai magyarságot.
Az első kárpátaljai vonatkozású kerekasztal-beszélgetésre csupán szerdáig kellett várni, amikor Kárpátalja híd szerepe Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése fényében címmel Sin József, a KMKSZ alelnöke, illetve Brassói Attila, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettesének kabinetfőnöke folytattak eszmecserét.
Sin József, a KMKSZ alelnöke rövid történelmi összefoglalása szerint a Szovjetunió felbomlása után Ukrajna egy olyan országként indult, aki megbecsülte a kisebbségeket, jobb gazdasági pozíciója volt, mint az akkori Lengyelországnak, mégis egy háború kellett ahhoz, hogy európai uniós tagjelölt ország legyen.
Amikor Gorbacsov kiengedte a palackból a szabadság szellemét és elkezdődött a függetlenségek kikiáltása a tagállamok között, akkor Ukrajna egy óriási országként hatalmas, dolgos lakossággal rendelkezett. A KMKSZ pedig a megalakulása után kiépítette a saját intézményrendszerét és az érdekvédelmi szervezeteit.
Brassói Attila a jelenre történő reflektálása kapcsán elmondta, hogy a nemrégiben megvalósult találkozó Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij között hosszas előkészítő munka eredménye.
A kabinetfőnök emlékeztetett, hogy a rendszerváltoztatás óta mindig a jobboldali kormányoknak jutott osztályrészül, hogy háborús időkben védjék meg hazánk nemzetpolitikai, nemzetstratégiai és külpolitikai érdekeit, itt egy rövid történeti kitekintésben utalt az Antal-kormány időszaka alatt kitört balkáni háborúra, az első Orbán-kormány alatt, Magyarország friss NATO-tagsága után a Belgráddal szembeni NATO-hadműveletekre, a 2014-es krími válságra, valamint a 2022-ben kitört orosz‒ukrán háborúra.
Az Ukrajnát segítő munkát nagyban megnehezítik azok az állami rendelkezések a fogadó fél részéről, amelyek folytán korlátozzák azon vállalatok munkásainak Ukrajna területére való belépését, amelyek közreműködnek a segítségnyújtásban.
„Alkotmányos kötelezettségünk segíteni a kárpátaljai magyarságot, mindeközben meg kell találnunk az egyetértési pontokat az ukrán‒magyar kétoldalú kapcsolatokban” – húzta alá Brassói Attila
Meglátása szerint a kárpátaljai magyarság megmaradásához a háború utáni időszakban a KMKSZ szerepe kulcsfontosságú és elengedhetetlen lesz. „Bizonyosan irányváltásra lesz szükség a KMKSZ működésében a háború lezárta után, tekintettel a szemünk előtt zajló demográfiai átalakulásra, spontán lakosságcserére. Fontos, hogy a KMKSZ intellektuális szempontból képes legyen megérteni és lekövetni a háború után várható kárpátaljai életet, ehhez egy új stratégiára lesz szükség, és fontos az is, hogy a szervezet rendelkezzen az önreflexió képességével” – emelte ki a kabinetfőnök.
A vasárnap hajnalig tartó rendezvényt az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért ‒ Pro Minoritate Alapítvány szervezi. Az idei mottó „Jobb pályán”, és a szervezők 76 partnerrel közösen 34 sátrat működtetnek. Több mint ötszáz program és ezer előadó várja az érdeklődőket az Olt partján.
Elkezdődött Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, közismertebb nevén Tusványos. A vasárnagig tartó rendezvényt az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezi. Az idei mottó „Jobb pályán”, és a szervezők 76 partnerrel közösen 34 sátrat működtetnek. Több mint ötszáz program és ezer előadó várja az érdeklődőket az Olt partján. Mint minden éven, úgy idén is a kárpátaljai magyarság a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségen keresztül képviselteti magát. Az első kárpátaljai vonatkozású kerekasztal beszélgetés szerdán volt, amikor „Kárpátalja híd szerepe Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése fényében” címmel Sin József, a KMKSZ alelnöke, illetve Brassói Attila, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kabinetfőnöke folytattak eszmecserét.