Az ukrán katonai repülőterek jól védettek, ezért nehéz megsemmisíteni az ukrán vadászgépeket – jelentette ki vasárnap Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnoka egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Olescsuk az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy vannak védett létesítmények, amelyekben repülőgépeket tárolnak, ráadásul a légierő a szórvány elve szerint működik, így a küldetés teljesítése után nem egy repülőtéren állomásoztatják a gépeket. Példaként említette Oroszország legutóbbi támadását a Hmelnickij megyei sztarokosztyantinovkai katonai repülőtér ellen.
„Jelenleg a repülőtér harcra kész, a reptéren tartózkodó gépek sértetlenek maradtak, és továbbra is ellátják a harci feladataikat” – mutatott rá Mikola Olescsuk légierő-parancsnok.
A Kercsi-szoros közelében megtámadták és mozgásképtelenné tették az orosz Sig kereskedelmi tartályhajót (MT) egy legénység nélküli felszíni hajó segítségével (USV) – írja a brit védelmi minisztérium.
Ez egy nappal az Olenegorszkij Gornyak partraszálló hajó elleni hasonló támadás után történt, és két nappal azután, hogy a jelek szerint meghiúsult egy orosz járőrhajók elleni támadás, miközben azok valószínűleg az orosz Szpartak IV kereskedelmi hajót (MV) kísérték.
A brit védelmi minisztérium szerint az orosz katonai hajók nem tudnak áthaladni a Boszporuszon, így a szíriai és a földközi-tengeri orosz katonai erők nagymértékben a Sig, a Sparta IV és egymaroknyi más polgári hajóra vannak utalva.
Az USV műveletek azt mutatják, hogy egyre inkább a modern tengeri hadviselés egyik fő elemévé válnak, és Oroszország tengeri ellátási útvonalainak leggyengébb láncszemei ellen is bevethetők.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A Kercsi-szoros közelében megtámadták és mozgásképtelenné tették az orosz Sig kereskedelmi tartályhajót (MT) egy legénység nélküli felszíni hajó segítségével (USV) – írja a brit védelmi minisztérium. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691687400 [modified] => 1691662358 ) [title] => Az orosz katonai hajók nem jutnak át a Boszporuszon [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=157261&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157261 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 157262 [image] => Array ( [id] => 157262 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo.jpeg [original_lng] => 195067 [original_w] => 2009 [original_h] => 929 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo-300x139.jpeg [width] => 300 [height] => 139 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo-768x355.jpeg [width] => 768 [height] => 355 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo-1024x474.jpeg [width] => 1024 [height] => 474 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo-1536x710.jpeg [width] => 1536 [height] => 710 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo.jpeg [width] => 2009 [height] => 929 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hajo.jpeg [width] => 2009 [height] => 929 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1691651559:12 [_thumbnail_id] => 157262 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2736 [translation_required_done] => 1 [_oembed_aafeecfbe4ff6f1286452b544ba81bb9] =>
Some say the Swedish police convoy (100 officers) protecting Israeli singer Eden Golan at the Eurovision Song Contest in Malmö today is exaggerated
Let’s remind them that a mob of 300 tried to storm the stadium when Israel came to play Davis Cup tennis in Malmö in 2009
A brit védelmi minisztérium pénteken is közzétette hírszerzési jelentését az ukrajnai háborúról.
A jelentés ezúttal arról ír, hogy az elmúlt 20 évben egyre több paramilitáris alakulat jött létre Oroszországban a reguláris erőkön túl. A folyamat drámaian fölgyorsult az ukrajnai háború kitörése óta, és különösen a megszállt Krím félsziget számára bír jelentőséggel.
A félsziget Moszkva által kinevezett vezetője, Szergej Akszjonov jelentős szerepet játszott számos helyi egység létrehozásában, amelyek előszeretettel hivatkoznak a kozák hagyományokra.
A legtöbb ilyen csoport félhivatalos státuszt kapott a reguláris erők tartalékos egységeként.
A brit védelmi minisztérium szerint Akszjonov részben hazafiasságát akarja demonstrálni, ugyanakkor valós lehet az aggodalma amiatt is, hogy a reguláris erők képesek lesznek-e megvédeni a szigetet.
Az orosz helyőrség legfontosabb eleme, a 22. hadtest jelenleg nagyrészt a Krímen kívül állomásozik, és súlyos veszteségeket szenvedett – írja a hírszerzési jelentés.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Akszjonov saját krími zsoldoshadsereget hozott létre Konvoj néven.
Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziójának kezdete óta a megszállók több száz rakétát lőttek ki az ország területére, miközben az ukrán légvédelem sikeresen tud megbirkózni bizonyos típusú orosz fegyverekkel, azonban vannak olyan rakéták is, amelyeket a légvédelem nem tud lelőni – jelentette ki csütörtökön Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Ihnat a 24 Kanal tévécsatornának nyilatkozva elmondta, hogy szerint Ukrajna most már le tudja lőni azokat a cirkálórakétákat, amelyek taktikai és műszaki jellemzői lehetővé teszik, hogy az ukrán hadrendben lévő Buk-M1 és Sz-300 komplexumokkal lelőjék őket. Ezek légvédelmi irányított rakéták, amelyek képesek repülőgépeket és cirkálórakétákat is lelőni – tette hozzá.
A szóvivő közölte, hogy Ukrajna a következő orosz rakétákat tudja lelőni: Kalibr (3M14) tengeri cirkálórakéta, X-101/X-555/X-55 légi cirkálórakéták, R-500 (9М728) szárazföldi cirkálórakéta az Iszkander-K komplexumból (hasonló a Kalibrhoz), X-59 levegő-föld irányított rakéta, X-35 légi, tengeri vagy parti hajó elleni rakéta.
Jurij Ihnat egyúttal felsorolta azokat a rakétákatis, amelyeket az ukrán légvédelem nem tud lelőni, nevezetesen: Iszkander-M – 9M723 ballisztikus rakéták, Szmercs rakétavetők, Sz-300 légvédelmi irányított rakéták, amelyeket a megszállók a frontzónában lévő földi célpontok ellen használnak 150 kilométeres távolságig, X-22, R-800 Onyx, X-31P és hasonló rövid hatótávolságú levegő-föld rakéták, X-47 Dagger, hiperszonikus aeroballisztikus rakéta, a MiG-31K repülőgépekről lövik ki.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziójának kezdete óta a megszállók több száz rakétát lőttek ki az ország területére, miközben az ukrán légvédelem sikeresen tud megbirkózni bizonyos típusú orosz fegyverekkel, azonban vannak olyan rakéták ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1678992600 [modified] => 1678990358 ) [title] => Az ukrán légierő-parancsnokság megnevezte, milyen orosz rakétákat tud lelőni, és milyeneket nem [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=140408&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 140408 [uk] => 140420 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 140409 [image] => Array ( [id] => 140409 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3.jpg [original_lng] => 241184 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/ihnat-3.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1678987259:2 [_thumbnail_id] => 140409 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4950 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_7c37c12cf0e72487e6bb846d0d1ea862] => [_oembed_time_7c37c12cf0e72487e6bb846d0d1ea862] => 1678983187 [_oembed_aafeecfbe4ff6f1286452b544ba81bb9] =>
Some say the Swedish police convoy (100 officers) protecting Israeli singer Eden Golan at the Eurovision Song Contest in Malmö today is exaggerated
Let’s remind them that a mob of 300 tried to storm the stadium when Israel came to play Davis Cup tennis in Malmö in 2009
Semmilyen forgatókönyv sem zárható ki a Donyeck megyei Bahmut körüli helyzet alakulását illetően, de az ukrán harcosok jelenleg mindent megtesznek, hogy a várost ne foglalják el a megszállók – jelentette ki kedden Pavlo Kirilenko, Donyeck megye katonai kormányzója egy rádióinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kirilenko a Szabadság Rádió ukrán adásának nyilatkozva elmondta: „Nem zárunk ki semmilyen forgatókönyvet. De kizárólag parancsláncnak megfelelően cselekszünk. Minden katona a védelmi vonalon van.” És minden maximális erőfeszítést megtesznek, hogy ez ne forduljon elő – hangsúlyozta Kirilenko arra a kérdésre válaszolva, hogy készül-e arra, hogy az orosz csapatok esetlegesen elfoglalják Bahmutot.
A katonai kormányzó szerint Bahmut most még tartja magát. „De természetesen figyelembe véve azt a tényt, hogy a hadsereg, a hadvezetés számára minden bizonnyal a szülőföld, a területek, az állami szuverenitás védelme a legfontosabb, ugyanakkor megértjük, hogy az élet, ill. védőink egészsége az egyik fő prioritás, de bocsánat, senki sem fogja ágyútöltelékként használni a védőket” – mutatott rá.
Kirilenko hozzátette, hogy az ukrán katonák jelenleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ellenséget a lehető legnagyobb mértékben megsemmisítsék, hogy elvegyék a támadástól a kedvét. Az ellenség márciusi, Donyeck megye elfoglalására irányuló terveit kommentálva megjegyezte, hogy nem szabad alábecsülni az ellenséget. „Az ellenség májusban próbálta elérni a Luhanszk megye határát, és legkésőbb júliusig elfoglalni az egész Donyeck megyét. A feladat az volt, hogy minél előbb elfoglalják Bahmutot, és 2022 szeptemberében volt. Csak a tényeket ismertettem” – emelte ki.
Donyeck megye katonai vezetője kifejtette: elvárja, hogy „amennyire csak lehetséges”, a védelmi erődítésekre összpontosítják az erőfeszítéseket, a katonai parancsnoksággal „világos, összehangolt fellépést” hajtanak végre a térség védelme érdekében. „És ami júliusi, szeptemberi terveket illeti, azt mondhatom, hogy Donyeck megye nagyobb részét elfoglalták. De figyelembe véve a jelenleg Ukrajna ellenőrzés alatt álló limani és szvjatohirszki közösségek felszabadítását, az ukrán hatóságok, a fegyveres erők ellenőrzése alatt van Donyeck megy közel 52%-a. Ezért addig fogunk kitartani a földünkön, ameddig csak szükséges” – zárta szavait Pavlo Kirilenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Semmilyen forgatókönyv sem zárható ki a Donyeck megyei Bahmut körüli helyzet alakulását illetően, de az ukrán harcosok jelenleg mindent megtesznek, hogy a várost ne foglalják el a megszállók – jelentette ki kedden Pavlo Kirilenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1675783380 [modified] => 1675780773 ) [title] => Egyetlen forgatókönyv sem zárható ki Bahmut helyzetével kapcsolatban – Donyeck megyei katonai kormányzó [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=136329&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 136329 [uk] => 136334 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 136330 [image] => Array ( [id] => 136330 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko.jpg [original_lng] => 31112 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/pavlo-kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1675773516:2 [_thumbnail_id] => 136330 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3378 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8f8ccbf1345b897e0043c4b2067644b1] =>
Russia brought war back to Europe, but Ukraine keeps fighting back. Glad to announce to PM @Denys_Shmyhal that EU Military Assistance Mission #EUMAM will train additional 15.000 Ukrainian soldiers, taking the total number of EUMAM trained personnel to 30.000. (1/2) pic.twitter.com/cLTspN6MBz
Окрім того, що ці позиції мають апокаліптичний вигляд, тут ще й весь час гупає, шарахає і гуде.
Поза камерами хлопці діляться фронтовими історіями – скільки втрат, поранених, на якому адреналіні і що доводиться робити в Бахмуті. Обійняв, побажав успіху і перемог. А вони будуть! pic.twitter.com/3PkYzDO8fI
Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Ukrajina prožila již třetí Vánoce ve válce. Zatímco mnozí z nás trávili vánoční svátky v hojnosti, vojáci 10. ukrajinské brigády v zákopech bránili svou zem. Dobrovolníci Paměti národa si za tu dobu na Donbase vyslechli desítky příběhů statečných lidí, kteří jsou za svou zemi… pic.twitter.com/CAHMCRngSP
Nemzetközi workshopot szerveztek Varsóban az UNESCO közreműködésével, ennek során az Ukrajnával szomszédos országok bűnüldöző és igazságügyi tisztviselőit képezik ki a kulturális javak illegális kereskedelme elleni küzdelem terén.
A Rzeczpospolita című lengyel lap hírportáljának beszámolója Krista Pikkatot, az UNESCO kultúráért és vészhelyzetekért felelős igazgatóját idézi, aki szerint a februári orosz támadás óta több mint 230 kulturális létesítményt rongáltak meg vagy semmisítettek meg Ukrajnában.
Pikkat felidézte: az UNESCO felszólította a kulturális javak kereskedelmében érintett szakembereket és a nyilvánosságot, hogy tartózkodjanak a kulturális javak beszerzésétől, amennyiben alapos okuk van feltételezni, hogy e javakat ellopták vagy illegálisan exportálták Ukrajnából. „A közös erőfeszítések ellenére a helyzet nagyon nyugtalanító” – hangsúlyozta az igazgató.
Katarzyna Zalasinska, a lengyel kulturális és örökségvédelmi tárca által felügyelt Nemzeti Örökségvédelmi Intézet igazgatója kiemelte: az Ukrajna területén folytatott háború a világ kulturális örökségére jelent fenyegetést, ezért a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) az illegális kereskedelem által érintett ukrán kulturális javak úgynevezett vöröslistáját tette közzé. A lista információs forrást nyújt a vámszolgálatoknak is azon műtárgyakról, amelyeket a leginkább érint az illegális kereskedelem – tette hozzá Zalasinska.
Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter a rendezvény szerdai megnyitóján Lengyelország tapasztalatát emelte ki a háborús vesztességek kezelésében. Rámutatott: a második világháborúban becslések szerint több mint 500 ezer műalkotás veszett oda a lengyel gyűjteményekből, 22 millió könyvet és mintegy 40 kilométernyi levéltári iratanyagot is elveszettnek tekintenek.
A pénteken véget érő háromnapos képzéseket az UNESCO és a lengyel Nemzeti Örökségvédelmi Intézet társszervezésében tartják. A varsói kulturális minisztérium közleménye szerint a kiképzésben lengyel, szlovák, magyar, román és moldovai tisztviselők vesznek részt.
Előadásokat ukrán művészettörténészek és régészek, az Interpol, az UNESCO, a Vám Világszervezet (WCO) és az ICOM szakértői tartanak, valamint a lengyel ügyészség, a rendőrség és a határőrség képviselői is.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
Russia brought war back to Europe, but Ukraine keeps fighting back. Glad to announce to PM @Denys_Shmyhal that EU Military Assistance Mission #EUMAM will train additional 15.000 Ukrainian soldiers, taking the total number of EUMAM trained personnel to 30.000. (1/2) pic.twitter.com/cLTspN6MBz
Wysunięte dowództwo @VCorps USA, funkcjonujące w ??od 2020 r., otrzymało nazwę „Camp Kościuszko" w lipcu 2022. Jego głównym zadaniem jest koordynacja działań i nadzór nad siłami lądowymi USA w Europie oraz współpraca i synchronizacja działań sił amerykańskich z wojskami NATO. pic.twitter.com/A2CxivuCks
— Ministerstwo Obrony Narodowej ?? (@MON_GOV_PL) March 21, 2023
Ukrajna háromosztatú stratégiát dolgozott ki az energetikai infrastruktúra létesítményeinek védelmére az állandó orosz támadásokkal szemben – közölte vasárnap a Financial Times című brit lap, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint az újság jelezte, Oroszország szisztematikus kampányt folytat, amely a villamosenergia-elosztó rendszer kulcsfontosságú csomópontjaiban található transzformátorok megsemmisítésére összpontosít, nem pedig magukra az erőművekre. Energetikai szakértők szerint a cél az, hogy elszigetelt szigetekre bontsák fel a hálózatot, és megakadályozzák az áram régiók közötti átvitelét. Így a rendszer működőképes állapotban tartása a tél beálltával Ukrajna és nyugati szövetségesei számára egyaránt elsődleges feladattá vált.
Az első lépés az volt, hogy 50 kritikus helyszínt védenek nyugati légvédelmi rendszerekkel, például NASAMS föld-levegő rakétákkal. Ezenkívül régebbi, második világháborús stílusú megközelítéseket, például géppuskákat használnak a drónok lelövésére.
Ukrajna stratégiájának második iránya a támadások és a csapások előrejelzése. Az iparág vezetői napi videohívásokat folytatnak az Energiaügyi Minisztériummal és más kormányzati szervekkel, hogy lépést tarthassanak a gyorsan változó helyzettel.
Makszim Timcsenko, a DTEK energetikai holding vezérigazgatója közölte, hogy a rendszer sérülékenységének csökkentése érdekében az ukrán figyelmeztető rendszerek által biztosított legfeljebb 60 perces türelmi időt használják fel a rendszer ideiglenes kiesések esetén történő leállítására. Tehát, ha bármilyen rakéta elrepül, az energetikai mérnökök beállítják a rendszert és a légvédelmet a jobb védelem érdekében.
A harmadik irány a javítás. Ukrajna villamosenergia-hálózatának nagy része a régi szovjet rendszert használja. Az Európai Unióban rendszeresítettebbnél nagyobb feszültségen működik, így nem kompatibilis a nyugati berendezésekkel, amelyekkel aztán nem lehet cserélni a sérült berendezéseket. A legsúlyosabb hiány a 750 kV-os transzformátorokban van. Bár néhány pótlást a volt kommunista országokból, például Litvániából szereztek be, a lerombolt transzformátort többségét újjá kell építeni.
Ukrajna erőműveiben speciális kamerákat és szenzorokat helyeznek el, amelyek képesek az ellenséges rakéták és drónok észlelésére – jelentette be csütörtökön Andrij Nyebitov, Kijev megye rendőrparancsnoka, adta hírül a korrespondent.net hírportál a Belügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a parancsnok elmondta, hogy a Csernobili Atomerőmű területén már videokamerás megfigyelő berendezéseket telepítettek, aminek köszönhetően a rendfenntartók még éjszaka is rögzítik a helyzetet. „Különösen olyan speciális kamerák és hangérzékelők telepítésén dolgozunk, amelyek megvédik az erőműveket úgy, hogy bizonyos távolságból érzékelik az olyan repülő tárgyakat, mint a drónok vagy a rakéták, és értesítik ezekről a légvédelmi erőket” – mondta. Követjük a fejlődés útját, mert mögöttünk van a főváros, ahol a biztonsági innovációk történnek” – mutatott rá Andrij Nyebitov.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, az orosz megszállók szerda hajnalban iráni Shahed drónokkal támadták Kijevet és Kijev megyét, de az ukrán légvédelmi erők minden repülő szerkezetet lelőttek. Ezt Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján közölte, hozzátéve, hogy „ma reggel a terroristák 13 Shahed drónnal támadtak. De mind a 13-at lelőtték a légvédelmi erőink. Remek! Büszke vagyok! Kedves állampolgárok, köszönöm!” És ne feledkezzünk meg a szirénákról – tette hozzá az államfő.
Az Európa Tanács tagállamainak meg kell kettőzniük erőfeszítéseiket az ukrajnai háború sújtotta gyermekek védelme és támogatása érdekében – jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa pénteken, a gyermekjogok november 20-ai világnapja alkalmából.
Mijatovic közleményében felszólította az Európa Tanács tagállamait, hogy a háború által sújtott gyermekek helyzetének javítását tekintsék a legfontosabb feladatuknak.
Hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak folyamatosan fenn kell tartaniuk a humanitárius segítség nyújtását az ukrán lakosságnak. Gondoskodniuk kell a lakhelyüket elhagyni kényszerültek megfelelő elszállásolásáról, egészségügyi ellátásáról, az iskoláskorú gyerekek oktatásáról és a menekültek egyéb alapvető szükségleteinek biztosításáról mindaddig, amíg korai volna hazatérniük a biztonság hiánya miatt.
Az emberi jogi biztos kijelentette: a háború elől menekülő gyermekeket meg kell védeni az emberkereskedelemtől, a kizsákmányolástól és a szexuális erőszaktól. Meg kell akadályozni a gyermekek emberi jogainak megsértését, bűncselekmények elkövetését ellenük, amit a háború nagyon megkönnyít. A bűncselekmények felelőseit el kell számoltatni – húzta alá Mijatovic.
Az Európa Tanács tagállamainak támogatniuk kell minden olyan erőfeszítést, amely a családjuktól vagy gondviselőiktől kényszerűen elválasztott ukrán gyermekek felkutatására és a családok újraegyesítésére irányul – tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.
A gyermekjogok világnapját november 20-án tartják annak emlékére, hogy az ENSZ 1959-ben ezen a napon fogadta el a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatot, 1989-ben pedig a Gyermekjogi Egyezmény
Ukrajnában az iskolákat, óvodákat és más oktatási intézményeket biztonsági kamerarendszerekkel, fémdetektorokkal és speciális kerítésekkel szerelik fel a közeljövőben, ami a gyermekek biztonságát szolgálja majd – jelentette be Szerhij Skarlet oktatási és tudományos miniszter egy szerdai konferencián, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tárcavezető a Biztonság új dimenziói: kihívások és megoldások elnevezésű fórumon felszólalva elmondta, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemrégiben kezdeményezte a biztonságos oktatási intézmény koncepciójának megalkotását. Ennek fejlesztésén jelenleg egy ágazatközi csoport dolgozik, amely elemzi a jelenlegi helyzetet, tanulmányozza a nemzetközi tapasztalatokat azzal a céllal, hogy azokat az ukrán valósághoz igazítsa, és végrehajtási mechanizmusokat dolgozzon ki.
Mint a miniszter vázolta, ennek a koncepciónak a végső célja, hogy biztonságos körülményeket teremtsen az oktatási intézményekben a hatékony jelenléti oktatási folyamat biztosítása érdekében. Mint jelezte, az oktatási intézményeket hamarosan elkezdik felszerelni riasztásjelző komplexumokkal, amelyek a központosított megfigyelési és reagálási pontokhoz kapcsolódnak, külső és belső videókamerás megfigyelő rendszerekkel, stacionárius fémdetektorokkal és kerítésekkel.
Emellett a tárcavezető megjegyezte, hogy a 2023-as állami költségvetés 1,5 milliárd hrivnyát biztosít az iskolai óvóhelyek építésére. Ezeknek minden oktatási intézményben készen kell lenniük az új tanév kezdete előtt. „Oroszország fegyveres agressziója még nagyobb figyelmet irányított a biztonság kérdésére. A megszállók folyamatos támadásai ellenére folytatjuk az oktatási folyamatot, közös erőfeszítésekkel legyőzzük az összes előttünk álló kihívást” – bizakodott. „Azok a pedagógusok, akik a háború első óráitól kezdve egységet, hajthatatlanságot és stabilitást tanúsítottak, egy egyszerű képlet teljesítésében látják fő céljukat: az oktatási intézmény biztonsági terület” – hangsúlyozta Szerhij Skarlet.