Az Amerikai Egyesült Államok felszólította az állampolgárait, hogy ne utazzanak Ukrajnába, az ott tartózkodók pedig haladéktalanul hagyják el az országot a brutális orosz támadások és a kiszámíthatatlan biztonsági helyzet miatt – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál a kijevi amerikai nagykövetség sajtóközleményére hivatkozva.
Mint az amerikai közlemény leszögezte, „a biztonsági helyzet Ukrajnában továbbra is brutális és kiszámíthatatlan a folyamatos orosz katonai támadások, az országban zajló harci cselekmények és a bizonytalan biztonsági feltételek miatt. Az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége arra kéri az amerikai állampolgárokat, hogy ne utazzanak Ukrajnába, az Ukrajnában tartózkodókat pedig arra, hogy azonnal hagyják el az országot privát szárazföldi utasszállító eszközök igénybe vételével, amennyiben az biztonságos.”
A nagykövetség emellett arra kéri az amerikaiakat, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket és szervezett eseményeket, mivel ezek Ukrajnában bárhol, így a nyugati régiókban is az orosz hadsereg célpontjává válhatnak. Ezenkívül az amerikai külképviselet útmutatást adott ki rakétatámadás esetére. Ez a következőket tartalmazza:
ha hangos robbanást vagy szirénázást hall, azonnal keressen fedezéket. Ha egy házban vagy épületben van, menjen az építmény legalacsonyabb szintjére, ahol a legkevesebb külső fal, ablak és nyílás található;
ha a szabadban tartózkodik, azonnal keressen menedéket egy erős létesítményben; ha ez nem lehetséges, feküdjön le, és fedje be a fejét a kezével;
legyen tudatában annak, hogy még ha egy becsapódó rakétát vagy drónt le is lőnek, a lehulló törmelék jelentős kockázatot jelent;
ágyúzás után kerülje a törmeléket, és kövesse a fő hírközlő eszközök hivatalos utasításait.
„A biztonsági helyzet Ukrajnában rendkívül ingadozó, és a körülmények előjelek nélkül romolhatnak. Az amerikai állampolgároknak továbbra is ébereknek kell lenniük, és meg kell tenniük a megfelelő lépéseket biztonságuk növelése érdekében” – áll a kijevi amerikai nagykövetség felhívásában.
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
The official stamp contains a blistering message for the Russian president on the one-year anniversary of the invasion of Ukraine. https://t.co/B2fUZXCmfF
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Ukrajna Külügyminisztériuma hétfőn, a menekültek világnapja alkalmából a nemzetközi szervezetekhez fordult, hogy segítsenek az akaratuk ellenére Oroszországba evakuált ukránoknak– áll külügyminisztérium a menekültek világnapja alkalmából kiadott közleményében.
A tárcánál közölték, június 20. a menekültek világnapja, amelyet az ENSZ Közgyűlésének határozat alapján hirdettek ki azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a menekültek és a belföldi, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek helyzetére.
„2022-ben a világot sokkolta az a példátlan humanitárius katasztrófa, amelyet Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborúja okozott. Állampolgáraink csaknem egyharmada kénytelen volt elhagyni otthonát. A háború elől menekülve 7,5 millió ember lépte át Ukrajna nemzetközi határát. További 7,1 millió ukrán vált belföldi menekültté. Minden harmadik gyermeket fosztottak meg annak a lehetőségétől, hogy a saját ágyában hajtsa álomra fejét” – áll a közleményben.
A Külügyminisztérium köszönetet mondott az ENSZ Ukrajnai Koordinátori Irodájának, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosi Hivatalának, az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodájának, az ENSZ Fejlesztési Programjának, az UNICEF-nek, az ENSZ Népesedési Alapjának, és azoknak a nemzetközi szervezeteknek és ügynökségeknek, amelyek humanitárius segítséget és támogatást nyújtottak az ukrajnai menekülteknek.
„Az ENSZ Menekültügyi Főosztályának tevékenysége Ukrajnában és külföldön különösen fontos az orosz invázió miatt otthonuk elhagyására kényszerült ukránok helyzetének enyhítése, valamint a jószolgálati nagykövetek bevonása annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet hazánk humanitárius szükségleteire” – áll a közleményben.
A Külügyminisztérium egyúttal köszönetet mondott azoknak az adományozóknak, akik már most részt vesznek az ENSZ Ukrajnát támogató humanitárius programjaiban.
„Reméljük, hogy ezek a programok a jövőben is támogatják Ukrajnát, mivel az agresszor állam nem hagy fel azon szándékával, hogy megsemmisítse az ukrán államot és népet. Nagyra értékeljük azt a vendégszeretetet és szívélyességet, amellyel polgáraink millióit fogadták Lengyelországban, Moldovában, a balti államokban, Romániában, Szlovákiában, Magyarországon és sok más országban” – közölte a minisztérium.
Ukrán diplomaták felszólították a nemzetközi humanitárius és emberi jogi szervezeteket, hogy különös figyelmet fordítsanak a nemzetközi humanitárius jog ellenére az agresszor államba erőszakkal áttelepített több százezer ukrán állampolgár és ukrán gyerekek sorsára: „Polgáraink nem válhatnak az agresszor állam túszaivá, jogaikat és érdekeiket meg kell védeni.”
Війна не буває дешевою. Хтось втрачає на ній життя, хтось – дім, а хтось – комфорт. Агресія Рф змінює правила гри для всіх європейців. Ця зима змусить переглянути свої звички. Але ми вдячні кожному, хто розуміє пріоритети: обов’язково – вільна Європа та кінець газового ru-шантажу
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
😱Снежный апокалипсис на Камчатке: в магазинах — пустые полки, на улицах из громкоговорителей предупреждают о возможном сходе лавин с крыш pic.twitter.com/EEcxtxH9no
Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes arra szólította fel Luhanszk, Donyeck és Harkiv régió lakosait, hogy meneküljenek biztonságos területekre.
Elmondása szerint a katonai adminisztrációk mindent megtesznek annak érdekében, hogy az evakuáció szervezett legyen.
„Erre most van szükség, mert akkor az embereket támadás alá és életveszélybe kerülnek. Semmit nem tudnak tenni ellene, mi pedig nem fogunk tudni segíteni. Mert a támadásokat szinte lehetetlen lesz megállítani. Ki kell menekíteni az embereket, amíg van rá lehetőség. Most még van” – közölte.
Az ukrajnai „mészárlás” és az „elfogadhatatlan fegyveres támadás” leállítását követelte vasárnap a pápa.
Az Úrangyala-imádság után mondott beszédében Ferenc pápa elítélte a „gyermekek és civilek legyilkolása jelentette barbárságot”.
„Fivéreim és nővéreim. Most imádkoztunk Szűz Máriához. Ezen a héten a város, amely a nevét viseli, az Ukrajnát elpusztító kegyetlen háború vértanúja lett” – mondta a pápa a Szent Péter téren az áldását váró ezrek előtt Mariupol azovi-tengeri városra utalva.
A pápai palota ablakából szólva az egyházfő kijelentette: „A gyermekek, ártatlanok és védtelen civilek barbár legyilkolásának nincs semmilyen stratégiai értelme. Az elfogadhatatlan fegyveres agressziót egyszerűen le kell állítani, mielőtt temetővé változtatja a városokat”.
A pápa az elmúlt napokban számos alkalommal szólt a konfliktusról, és szólított fel a harcok beszüntetésére.
„Fájdalommal a szívemben csatlakozom a hétköznapi emberekhez, akik a háború végéért könyörögnek. Az Isten nevében, hallgassátok meg a szenvedők kiáltását, kérlek benneteket: állítsátok le a harcot és a bombázást, hogy a humanitárius folyosók hatékonyak és biztonságosak legyenek” – kérte vasárnap a pápa.
„Állítsátok le ezt a tömeggyilkosságot” – tette hozzá.
A pápa számos alkalommal fejezte ki aggodalmát az ukrajnai háború miatt. Személyesen is ellátogatott az Apostoli Szentszékhez akkreditált orosz nagykövethez egy nappal az orosz invázió kezdete, február 24. után, és két bíborosát – a lengyel származású Konrad Krajewskit és a Michael Czernyt – Ukrajnába küldte segítséget nyújtani a lakosságnak. A Vatikán felajánlotta közvetítését is a béke érdekében.
15-й день великої війни у Європі. Жодних значних успіхів у росіян по всій 700-кілометровій лінії фронту немає. А однією з причин цього є правда про війну в онлайн-режимі. Майже 2000 іноземних журналістів щодня перебувають у найгарячіших точках цієї війни. Дякую! pic.twitter.com/4ubEFYehAG
109 kids. 109 kids have been killed by Russians since the day one of full-scale Russian invasion of Ukraine.
Empty prams on Rynok Square today symbolize the lives of little angels. They are now defending Ukraine’sky instead of decisive actions of the world. pic.twitter.com/x4sIs8fAbh
Только что я встретился с Папой Римским в Ватикане.
Вместе с Катей Прокопенко, женой командира защитников Мариуполя на Азовстали, и Юлей Федосюк, женой другого бойца, мы встретились с Папой, чтобы просить его участвовать в судьбе защитников Азовстали pic.twitter.com/RKYvHy8Et9
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Vatican announces new rules to authenticate miracles such as weeping statues, visions of the Virgin Mary and unexplained stigmata as social media sees apocalyptic prophecies spread faster than ever The Church is stepping in amid a boom in claims of supernatural events pic.twitter.com/0LQMfWcR0B
Az orosz állítás szerint Ukrajnában működő biológiai laboratóriumok biztonságának garantálását sürgette Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján Pekingben.
A kínai külügyi szóvivő annak kapcsán beszélt erről, hogy az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajnában amerikai finanszírozású katonai biológiai kísérletek folytak. Orosz állítások szerint egy több mint 30 biológiai laboratóriumból álló ukrajnai hálózat egyebek között mikrobák patogén tulajdonságainak felerősítésén dolgozott. Csao arra kérte a feleket, hogy gondoskodjanak az intézmények biztonságáról. Washingtont pedig felszólította, hogy hozzon nyilvánosságra minden részletet a laboratóriumokról, egyebek mellett azt, hogy milyen vírusokat raktároznak az intézményekben, és milyen kísérleteket folytattak. A kínai külügyi szóvivő szerint az Egyesült Államok mind ez idáig akadályozta egy, a biológiai fegyvertilalmi egyezményhez igazodó, nemzetközi ellenőrzési mechanizmus kialakítását, és nem járult hozzá a saját területén, illetve külföldön működtetett biológiai laboratóriumok ellenőrzéséhez. Csao Li-csien említést tett a marylandi Fort Detrick katonai bázisról is, ahol szerinte az Egyesült Államok nagy mértékben folytatott katonai biológiai tevékenységet. A Fort Detrick bázissal kapcsolatban kínai diplomaták, valamint a kínai sajtó rendszeresen fogalmazott meg hasonló állításokat a koronavírus-járvány kapcsán is, azokra az amerikai állásfoglalásokra reagálva, hogy a világjárványt okozó koronavírus egy vuhani laboratóriumból szabadulhatott el. Kína elutasította az „invázió” megjelölést az orosz hadsereg Ukrajnában folytatott katonai hadműveleteit illetően, és arról biztosította Moszkvát, hogy megérti „jogos biztonsági aggályait”. Peking mindazonáltal az ukrajnai válság tárgyalásos megoldását szorgalmazza, és minden érintettet mérsékletre intett a feszültségek további mérgesedésének elkerülésére. Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn elmondta: Kína szükség esetén készen áll arra, hogy részt vegyen az ukrajnai helyzet megoldását célzó, nemzetközi közvetítő tevékenységben.
A szlovák külügyminisztérium felszólította az ország állampolgárait, hogy tartózkodjanak az ukrajnai utazástól, mert a tárca szerint ott továbbra is kiszámíthatatlan a biztonsági helyzet – közölte a strana.news hírportál hétfőn a TASR szlovák hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Szlovákia külügyminisztériuma felszólította a köztársaság lakóit, hogy tartózkodjanak az Ukrajnába, így a Krímbe történő utazástól. „A biztonsági helyzet Ukrajna-szerte kiszámíthatatlan. Minden nagyon gyorsan változhat” – közölte a tárca. A külügyminisztérium úgy véli, hogy a szlovákoknak most csak a legsürgősebb esetekben szabad Ukrajnába utazni.
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák kölcsönös elismerésére szólított fel szombaton Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A kínai elnök szerint azoknak a védőoltásoknak az esetében, amelyeknek vészhelyzeti alkalmazását a WHO jóváhagyta, „egyenlő bánásmódra” lenne szükség annak érdekében, hogy „még inkább hozzáférhetőbbé válhassanak a fejlődő országok számára”. A WHO eddig két kínai védőoltás, a Sinovac és a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását hagyta jóvá.
Hszi – aki a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el Kínát – közölte, hogy országa több mint 1,6 milliárd adag védőoltást bocsátott a világ rendelkezésére, és 16 országgal működik együtt a közös vakcinagyártásban. A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Hszi azt mondta: országa hajlandó együttműködni minden féllel annak érdekében, hogy a fejlődő országok még könnyebben hozzájuthassanak a koronavírus elleni védőoltásokhoz. A kínai elnök kijelentette: támogatják, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a lehető leghamarabb döntést hozzon a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogi védelmének feloldásáról, egyúttal felszólította a vakcinagyártó cégeket, hogy bátran bocsássák a technológiát a fejlődő országok rendelkezésére.
A WHO nemrég kezdte el ismét vizsgálni a Szputnyik V lehetséges vészhelyzeti alkalmazását, a Európai Gyógyszerügynökség (EMA) azonban továbbra sem engedélyezte a védőoltást, amelyet hónapok óta vizsgál. Putyin felelősségteljes fellépésre szólított fel az energiapiacon a magas gázárak tekintetében. Ezenkívül intézkedéseket is szorgalmazott világszerte, elkerülendő a magas inflációt.
A 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója szombaton vette kezdetét Rómában. A csoport vezetői először tartanak személyesen tanácskozást a koronavírus-világjárvány kezdete óta, ezen áttekintik, hogy milyen vállalásokat tesznek a tagállamok annak érdekében, hogy 2050-re felszámolják a szén-dioxid-kibocsátást, megvitatják a legalább 15 százalékos globális minimális társasági adó bevezetésének szükségességét, továbbá azt, hogy miként küldhetnének több, koronavírus elleni védőoltást a legszegényebb és legkevesebb forrással bíró országokba, illetve hogyan fokozhatnák a vakcinagyártást ezekben az országokban.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Not only does tobacco ? kill 8⃣ million people every year, the tobacco industry leaves a long trail of destruction on our environment long before tobacco & nicotine products are even sold.#TobaccoExposed
— World Health Organization (WHO) (@WHO) May 31, 2022
This is not an ordinary cargo, it carries 37 metric tons of life-saving: ◾critical trauma kits ◾medical supplies ◾medicines to be distributed to health facilities in #Türkiye & #Syria.@WHO has released $16+ million from the Contingency Fund for Emergencies for the response. pic.twitter.com/2AjgFPYk67
Nello scorso mese di marzo, Radio Liberty ha riferito che un sistema di difesa aerea Pantsir-S1 è stato installato sull'isola di Ryabinovy, a 3,7 chilometri dalla residenza di Putin a Valdai. Adesso questa installazione è visibile su Google Earth. #StandWithUkraine 🇮🇹 🇺🇦 pic.twitter.com/rpwevVXncQ
Vladimir Putin's secret daughter, Elizaveta Krivonogikh, is reportedly living under a pseudonym in the West during the ongoing conflict in Ukraine. Known as Luiza Rozova, she has largely disappeared from public view since the war began. #newspic.twitter.com/XM20jefk0D
— PEER COMMUNITY HUB, Our Empowerment Zone! 🇨🇦✌️ (@p_communityhub) November 28, 2024
Neither Svetlana nor daughter Elizaveta, who uses the fake name Luiza Rozova, are under any kind of sanctions to this day. They live in #Monaco & #Paris among other places. Our sanctions against the fascists have giant holes through which you could fly a jumbo jet. pic.twitter.com/WYyG2F08UY
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
‘I just underwent an annual check-up, it took me almost two days with an overnight stay at the clinic. I arrived there in the afternoon and left the next day. Thank God, everything is fine.’ - SK pic.twitter.com/W7dAx3HH6W
A bolgár egészségügyi miniszter arra szólította fel szerdán az AstraZeneca gyógyszergyártó céget, hogy tartsa be a vállalásait, de ha erre nem képes, akkor legalább 52 800 adag oltóanyagot azonnal szállítson le, ne halassza azt március 1-jére.
Kosztadin Angelov leveléről a NOVA tévé értesült, az egészségügyi minisztérium szóvivője pedig megerősítette a hírt.
A miniszter szerint a késés miatt az ország nem tudja folytatni a tömeges oltást, amelyet szombaton elkezdett.
Az Európai Unióban Bulgária áll a legrosszabbul a lakosság beoltottsága szempontjából.
Az AstraZeneca januárban közölte az EU-val, hogy termelési problémák miatt 60 százalékkal kell csökkentenie azt a vakcinamennyiséget, amelyet az év első negyedére ígért. Egy uniós tisztségviselő pedig kedden arról számolt be, hogy a cég a második negyedévben is kevesebb mint felét tudja csak leszállítani az ígért mennyiségnek. Az uniós közös tervben
Bulgária 4,5 millió adag vakcinát rendelt hét hónapra. Ebből februárban már meg kellett volna érkeznie 450 ezernek, de eddig csak 117 ezret kapott. Az AstraZeneca a február 15-re ígért 142 ezer adag helyett annak csak a harmadát tudja leszállítani, és azt is csak március 1-jéig. Angelov miniszter azt írta a levelében, hogy Bulgária vállalja az 52 800 adag oltóanyag szállítását saját költségén, csak kapja meg az ország ezt a mennyiséget.