A Microsoft a Windows 11 csütörtöki bemutatása során több másik mellett a rendszer egy olyan fejlesztését is leleplezte, ami nem szivárgott ki az esemény előtti időszakban. Ennek értelmében az új asztali operációs rendszer képes lesz az eredetileg Androidra kifejlesztett alkalmazások futtatására – méghozzá helyből, külön segédprogram letöltés nélkül is.
A fejlesztésnek köszönhetően lehetővé fog válni, hogy pl. valaki Windows-t futtató PC-je előtt rögzítsen és töltsön fel a TikTok-ról, vagy éppen a Khan Academy Kids segítségével virtuálisan tanulhat majd – amikre eddig okostelefon használatára volt szüksége. Az androidos programok közvetlenül a Microsoft saját alkalmazásboltján keresztül lesznek felfedezhetők, de letöltésükben az Amazon is segédkezdik majd.
A Microsoft ezen kívül egyelőre semmit nem árult el a fejlesztésről, de azt ígéri, hogy további részleteket oszt meg majd hamarosan.Az eredetileg más operációs rendszerekre írt alkalmazások futtatásának képessége nem idegen a Windows családtól, hiszen a rendszerek már korai kiadásaikban is képesek voltak a DOS, illetve az OS/2 1.x változataira írt programok végrehajtására. Ezen kívül az NT eredeti változatai a Unix-ra írt programok használatára is adtak lehetőséget, amit a Windows 10 a kvázi natív Linux futtatás lehetőségével bővített ki – a Windows 11-ben pedig az Android is csatlakozni fog az említett rendszerek sorához.
Over 200 #SquidGame related apps are available on Google Play
Seems like a great opportunity to make money on in-app ads from one of the most popular TV show without official game. The most downloaded of them reached 1M installs in 10 days. Its game play is not that well handled pic.twitter.com/gCOYXXaVHY
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Bár a Windows 11-re elvileg ingyenesen frissíthetnek majd a Windows 10-et használók, közülük valójában egyesek nem fogják az áttérés pénzbefektetés nélkül megúszni.
Az új rendszer ugyanis elődjeinél komolyabb elvárásokat támaszt a hardverrel szemben, így számos, a Windows 10-et futtatni képes eszközön nem lesz majd hajlandó működni.
Csak 64-bites gépekre
Ezek közül az egyik legfontosabb és egyben legsúlyosabb változás, hogy a Windows 11 teljesen dobja a 32-bites processzorok támogatását, és 64-bites chipet igényel majd a neki otthont adó gépben. Ez elsősorban az egy évtizednél is régebbi, és/vagy ultrakönnyű laptopok tulajdonosait érinti majd, amik egy részében elképzelhető, hogy valóban csak 32-bites működésre alkalmas processzor található meg – ami ne tudja majd a Windows 11-et futtatni.Érdekes, hogy a magok számát vagy processzor sebességét illetően nem lesz ilyen finnyás az új rendszer, és simán megelégszik majd egy alig 1 GHz-es és mindössze csak kétmagos chippel is, ahogy a Windows 10 is. Bár ilyen lapkán vélhetően elég élvezhetetlen lesz a használata, viszont a rendszer maga nem fogja a működést megtagadni mindössze a processzor paramétereinél fogva.
Memóriából is több kell majd
Ugyanakkor sokak számára lesz problémás az is, hogy a Windows 11 memóriaigénye is magasabb lesz a Windows 10-nél. Ugyanis míg utóbbi még 64-bites kiadásában is megelégedett a 2GB RAM-mal, utódja már legalább 4 GB memóriát fog igényelni. Ez megint csak elsősorban a hordozható gépek esetében jelenthet problémát, amiknél a memória bővítésének lehetősége megakadályozhatja az áttérést az új rendszerre.
Az SSD is cserére szorulhat majd
Végül pedig tárhelyből is jóval több kell majd a Windows 11-hez, mint anno a Windows 10-hez kellett. Utóbbi hivatalosan 20 GB-nyi szabad merevlemezzel vagy SSD-vel is megelégszik, utódja viszont már több mint háromszor annyit: 64 GB-ot követel majd magának a háttértárolóból, ami szintén akadályt jelenthet majd, vagy legalábbis az SSD lecserélésére kényszerítheti a frissítőket.Ezen kívül a rendszer otthoni (Home) kiadása esetén kötelező lesz az internetkapcsolat és a Microsoft-fiók létrehozása is, de a platformmegbízhatósági modul (TPM) is elkerülhetetlen lesz azokban a gépekben, amire fel akarják majd rakni.Azokon a masinákon, amik nem felelnek meg az új minimumkövetelményeknek, legfeljebb a Windows 10-et lehet majd csak továbbra is futtatni, amihez viszont a Microsoft a jelek szerint egy ideig még szintén fog frissítéseket kiadni.