Január elsején nyugdíjba vonult az MTI ungvári tudósítója, Varga Béla, ebből az alkalomból Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a Kárpátaljával foglalkozó magyar kormánybiztosság emlékplakettel ismerte el munkásságát. A Kárpátalja hetilap újságírója eszenyi otthonában beszélgetett vele.
Az Eszenyben élő Varga Béla 25 éven át tudósította Kárpátaljáról a Magyar Távirati Irodát (MTI), az általa leírt mondatokat hallhattuk a tévéhíradóban, a rádióban, olvashattuk a magyarországi és hazai lapokban is, ha vidékünkkel kapcsolatos eseményekről volt szó. Ezzel együtt 33 éven át dolgozott az ungvári magyar tankönyvszerkesztőségben, amelynek 20 évig volt a vezetője.
– Fiatal korában is mindig érdekelte, hogy mi történik a világban, még biciklizés közben is hallgatta a rádiót…
– Ötéves koromtól rendszeres rádióhallgató voltam, máig nem telik el úgy nap, hogy ne figyelném, mi történik a világban. Ez a véremben van, mindig érdekelt. Azért is lettem híríró, mert rögzültek bennem azok a szófordulatok, klisék, ahogy fel kell vezetni egy hírt.
– Egy három oldalról határkerítéssel körülzárt zsákfaluban, Szalókán született 1956-ban. Édesapja vasutas, édesanyja háztartásbeli volt, és van két húga is. Mivel magyarázná, hogy mégis a világra nyitott gyerek, majd felnőtt lett?
– Móré Szabó Ferenc nevű dédnagyapám 20 évig élt és dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban, és a szomszédban is több idős amerikás lakott. Engem hétéves koromig lényegében a dédnagyapám nevelt, ő vitt mindig óvodába, sokat voltam vele. A másik dédnagyapám, Somogyi Péter sok évet töltött Argentínában. Ők állandóan az amerikai élményeikről beszélgettek, hogy merre dolgoztak, mely városokban éltek, illetve folyton politizáltak, megvitatták a világ eseményeit. Akkor volt a hidegháború, a kubai válság, ma is emlékszem, ahogy a kapuban pipáztak, és megbeszélték a híreket. A határsávban lévő, mindentől elszigetelt szülőfalumban ezek az idős emberek ösztönöztek olvasásra és rádióhallgatásra, hogy ismerjem meg a világot, szabaduljak ki ebből az elzártságból. A másik a láger. Ha Szalókán három férfi összejött, ott tíz percen belül a lágerről kezdtek beszélni. Nem is értettem a rendszerváltás után, amikor mindenütt azt állították, hogy a szovjet időkben ez tabutéma volt. Szalókán nem volt az, inkább a fő beszédtémának számított, amiről esküvőn, disznótoron, a mezőn munka közbeni pihenőidőben mindig és mindenhol beszéltek. Ami azzal magyarázható, hogy Szalóka akkori lakosságának közel 14%-át vitték el az oroszok 1944-ben, szinte minden munkaképes férfit, közülük pedig 44-en jöttek csak haza. Szinte nem volt olyan család, amelyiket ne érintette volna ez a tragédia, s ez meghatározó élmény volt számomra, kisgyerekkoromtól gyűlöltem a kommunistákat és a Szovjetuniót, amit nem is nagyon tudtam titkolni.
– A Szalókai Elemi Iskola is különleges volt abban az időben…
– A ruszin származású Román Vladimir volt az iskola igazgatója, aki öt nyelven beszélt, nagy műveltségű, világot járt ember volt. Prágában végzett jogi egyetemet, majd a bátyja budapesti ügyvédi irodájában volt ügyvédbojtár. Közben egy évig a Strasbourgi Egyetemen volt vendégdiák. Anyanyelvi szinten beszélt magyarul, ruszinul, ukránul, oroszul és franciául. Otthon a családban – az iskolában laktak – öt nyelven beszélgettek egymással, az anyósával és a feleségével kamarakoncerteket is adtak a tanulóknak, komolyzenei darabokat és népdalokat is játszottak. A szalókai iskolában mintagazdaság, méhészet, galamb- és nyúltenyészet is volt, példás sportélet, szánkó- és síversenyekkel, sportpályákkal és felszerelésekkel, ma már sokan el sem tudják képzelni, mi minden volt akkor ott. Hétéves voltam, amikor először repültem – sétarepülést szervezett az ungvári repülőtérről az iskolások számára. Román Vladimir, ha valakiben látott egy kis tehetséget, azt biztatta, ezzel magyarázható, hogy azokban az időkben sok magasan képzett, vezető ember került ki ebből a kis Tisza-parti magyar faluból.
Az általános iskolát aztán Eszenyben, a középiskolát pedig Csapon végeztem, azokban az iskolákban is kivételes képességű és felkészültségű tanárok tanítottak. A csapi Kárpátalja egyik legjobb magyar iskolája volt a hetvenes években.
– Ön volt az ungvári magyar főkonzulátuson az első tolmács és fordító, ahol ukrán, magyar és orosz nyelvek között tolmácsolt. Németül, valamint angolul is tud. Hogyan és mikor sikerült ezeket a nyelveket megtanulnia?
– Németül már Csapon, középiskolás koromban megtanultam. Német szakra akartam felvételizni az észtországi Tartui Egyetemre. Középiskolásként részt vettem küldöncként a Tartuban végzett Fodó Sándor aláírásgyűjtő akciójában, oroszul nem tudtam, így bár jó tanuló voltam, biztos lehettem benne, hogy Ungváron nem vesznek fel egyetemre. Csapon rendszeresen kijártam a vasútállomásra a nemzetközi gyorsvonat Bécs–Moszkva kocsijához, amíg kereket cseréltek a vagonok alatt, az osztrák utasok kiszálltak és sétáltak a peronon. Szóba elegyedtem velük, és kértem őket, hogy tanítsanak a szavak helyes kiejtésére. Egészen jól megtanultam a német nyelvet.
1973-ban váratlanul – Fodó aláírásgyűjtésének köszönhetően – megengedték a magyar nyelvű felvételit Ungváron, Tluszti Borbála volt a biológiatanárom, és az ő hatására váltottam, meg második helyezett is voltam a megyei biológiaolimpián. Kitűnő eredménnyel felvettek az Ungvári Állami Egyetem biológia szakára, nappali tagozatra. A csapi iskola erősségét jól jellemzi, hogy az osztálytársaim nagy része egyetemet végzett.
Az egyetem kezdetben nehéz volt, mert nem tudtam oroszul. Viszont az sokat segített, hogy tudtam már németül, és annak alapján hamar érteni kezdtem a nyelvtant. Egyszerre kezdtem tanulni az oroszt és az ukránt. Második évfolyamon már az orosz nyelvű előadásokat is ukránul jegyzeteltem, sőt pedagógiai gyakorlatra is nem orosz, hanem ukrán iskolába jelentkeztem, mert magyarba akkor nem engedtek.
Iskolásként kezdtem ismerkedni az angollal is, mert óriási rock- és bluesrajongó voltam, érteni akartam a szövegeket, az Amerika Hangja és a BBC angol nyelvű adásait is naponta hallgattam, de igazából nem sikerült megtanulnom a nyelvet.
– Egyetemi évei alatt nyaranta idegenvezető volt, majd műszaki tolmács-ügyintézőként dolgozott Csernyihiv megyében, a határon karanténfelügyelő, Csapon a vízmű laboratóriumának munkatársa volt, majd Szalókán lett a biológiai víztisztító állomás vezetője, de áruszakértőként is dolgozott a Kereskedelmi és Iparkamaránál Ungváron. Hogyan lett tankönyvfordító és szerkesztő, majd végül hírügynökségi tudósító?
– 1986-ban lettem, Debreceni Mihály barátom ajánlásával, az akkor még Ragyanszka Skola nevű, kijevi központú tankönyvkiadó ungvári szerkesztőségének a munkatársa, ahol később 20 éven át, mostanáig én voltam a szerkesztőség vezetője.
A Szovjetunió szétesése után, 1991-ben nem volt elég munkánk és fizetésünk. Szóltak Kijevből, hogy mindenki keressen magának valamilyen másodállást. Akkortól kezdtem írni magyarországi lapoknak. Néhány évig a Magyar Hírlapot tudósítottam, írtam elemzéseket a Magyarország, a Világszövetség és a Magyar Narancs című hetilapoknak. A kolozsvári Krónikát is tudósítottam indulása után egy évig. A politikai elemzés műfaját én honosítottam meg újra Kárpátalján az akkor indult Kárpátaljai Szemlében. Emlékszem, kollégák megkérdezték: „Hogy mersz te ilyen kényes témákról írni?”
– 1995-ben kezdte a Magyar Távirati Irodát tudósítani…
– Az MTI első kárpátaljai tudósítója ugyancsak egy szalókai születésű ember volt, Szabó Béla, a Kárpáti Igaz Szó korábbi főszerkesztő-helyettese. Amikor ő váratlanul áttelepült Magyarországra, Brenzovics László megkeresett, hogy nem vállalnám-e a magyar hírügynökség tudósítását. A Magyar Hírlapban írt korábbi cikkeim tetszettek az MTI vezetőinek, és felvettek. Végig a tenyerükön hordoztak az MTI-nél, ezt elmondhatom.
– A hírügynökségi tudósító munkája miben más, mint az az újságírás, amit korábban csinált?
– Nagyon kellett figyelni arra, nehogy olyat írjak, ami gondot okozhat a két ország kapcsolatában. Bonyolult dolgokat, eseményeket és beszédeket az átlagolvasó számára is érthetően és röviden kellett megfogalmazni. Szabály, hogy a fontos eseményekről fél órán belül, ha röviden is, de hírt kell adni. Sokszor volt olyan rendezvény, hogy amikorra véget ért, én már el is küldtem a tudósítást – a hírügynökségi munka lényege a pontosság, megbízhatóság mellett a gyorsaság. 2006-tól több évig nem volt az MTI-nek kijevi tudósítója, abban az időszakban én tudósítottam az országos eseményekről is. Említésre érdemes talán az is, hogy mintegy 30 év óta tudósítóként szinte az összes magyar és ukrán elnökkel, miniszterelnökkel, vezető politikussal személyesen találkozhattam, beszélhettem, és – nem mellékesen – kapcsolataimat a kárpátaljai magyar tankönyvkiadás javára is hasznosíthattam.
– 1995 még az újságírás hőskorában volt, nem volt internet. Hogyan lehetett akkor eljuttatni a híreket Budapestre?
– Írógépen kezdtem írni a tudósításaimat és faxon küldtem, de 1996-ban már laptopon dolgoztam. Az akkor az MTI által nekem adott fekete-fehér laptop olyan drága volt, hogy az áráért egy új autót lehetett volna vásárolni. Én voltam az első kárpátaljai újságíró, beleértve az ukránokat is, akinek volt ilyen eszköze. Kezdetben nem volt internet, de volt a laptopban modem, amellyel rákapcsolódva a telefonhálózatra le tudtam adni a tudósítást.
– Jól tudom, hogy a Schmitt Pál köztársasági elnök kétnapos kárpátaljai látogatásakor küldött tudósításait az MTI-ben a kezdő tudósítók figyelmébe ajánlják?
– Sűrű volt a programja a köztársasági elnöknek, emiatt nagyon rákészültem. A két nap alatt vagy 7–8 tudósítást küldtem a helyszínekről, a kapcsolódó eseményekről pedig háttereket is írtam. Budapestről akkor nagyon megdicsértek, ami nem kis dolog, hiszen az MTI mind a mai napig sajtóetalonnak számít Magyarországon. Jó érzéssel és hálával tölt el, hogy a 25 év alatt végig megbecsültek, sok elismerést kaptam. Az meg külön hab a tortán, hogy most decemberben munkámat emlékéremmel ismerte el az ungvári magyar főkonzulátus és Grezsa István miniszteri biztos, aki méltatta is a tevékenységemet. Ezt életem egyik legnagyobb elismerésének tartom.
Varga Béla (középen) az emlékplakett átvétele után Magyarország Ungvári Főkonzulátusán
– Ma már sokan tudják önről, hogy a ’70–’80-as években nyugati rádióknak írogatott…
– Igen, éjjel-nappal nyugati adókat hallgattam. De Kárpátaljáról egyszerűen reménytelen volt levelet kijuttatni Nyugatra, sokszor próbálkoztam. Azonban elég hamar rájöttem, hogy Moszkván keresztül hogyan lehet célba juttatni a küldeményeket. Jeligével írogattam a Szabad Európa és az angol BBC zenei műsorainak több mint másfél évtizeden keresztül. Én voltam az egyetlen, aki a Szovjetunióból írt a két rádió magyar osztályának. A leveleim rockzenei témájúak voltak, de az írásaimba mindig beleszőttem a szovjetrendszer bírálatát. Ma már el sem tudják képzelni, mekkora szenzáció volt, hogy a világtól elzárt Szovjetunóban élő magyar rock-rajongó jelentkezett. A leveleimet rendszerint teljes egészében beolvasták. Később személyesen is találkozhattam az akkori műsorvezetőkkel, sőt 1989-ben még a BBC magyar osztályának akkori vezetőjével is. Külön büszke vagyok rá, hogy a baráti körömből senki nem jelentett fel, pedig tudták, ki írogat Münchenbe és Londonba Kárpátaljáról. De sajnos, el kell mondanom, akadt olyan iskolatársam – nem osztálytársam–, aki soha nem titkolt antikommunista nézeteim miatt „dobott fel” a KGB-nél, amikor egyetemre jártam.
– Fiatal korától gyűlölte a szovjetrendszert. Miért maradt mégis itthon?
– Mert nem tudtam elmenni. Fiatal koromban, elsősorban politikai okokból, mindig Nyugatra vágytam, de Varsónál és Budapestnél nyugatabbra soha nem jutottam. A Szovjetunión belül sokfelé jártam, aztán szétesett a gyűlölt rendszer, utána meg már nem volt értelme elmenni. Amire mindig vágytam, az itthon is megvan, hiszen hozzájutok minden információhoz, azt olvasok, amit akarok. Eszenyben, a szobámban az internet révén huszonhárom éve előttem van az egész világ, és most, 64 évesen már nem vágyom sehová.
– Nyugdíjas lett, de a munkát nem hagyta teljesen abba, most is dolgozik újságíróként?
– Igen, megkért Debreceni Mihály barátom és Kulin Zoltán, hogy szálljak be a most induló karpat.in.ua honlap munkájába, így január eleje óta napi 5-10 anyagot írok, főként ukrán belpolitikáról. Harminc éve ebben élek, ráadásul most ismét óriási átalakulás van a világban, nem tudom egyik napról a másikra abbahagyni, már csak azért sem, mert bízom benne, hogy még egy igen nagy, az 1989–1991-eshez fogható váltást meg fogok élni.
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
Bard is an experimental conversational AI service, powered by LaMDA. Built using our large language models and drawing on information from the web, it’s a launchpad for curiosity and can help simplify complex topics → https://t.co/fSp531xKy3pic.twitter.com/JecHXVmt8l
2020. január 1-jén hivatalosan is beindult a KMKSZ magyar és ukrán nyelvű gyűjtőhírportálja, amely a legszélesebb körű tájékoztatást igyekszik nyújtani a kárpátaljai és az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban magyar és ukrán nyelven egyaránt. Kulin Zoltánnal, az új honlap beindítójával, szervezőjével, aki egyben a TV21 Ungvár igazgatója, ismert kárpátaljai magyar médiaszakember, Badó Zsolt, a Kárpátalja hetilap újságírója készített interjút.
– Mi a céljuk az új, a cikkeket és híreket párhuzamosan, ukránul és magyarul is közlő honlappal?
– A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) az elmúlt években hozzáfogott egy médiahálózat kiépítéséhez. Eddig is volt magyar, illetve ukrán nyelvű hetilapja a KMKSZ-nek, de két évvel ezelőtt a TV21 Ungvár csatornával egy hatalmas lépést tett. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a Rákóczi-főiskola, az Egán Ede-program, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány és más gazdaságfejlesztési programok mellett a televízió létrehozása mérföldkőnek számít a kárpátaljai magyarság életében. Végül a médiahálózat építésének a befejező lépése az idén indult kétnyelvű honlap.
A karpat.in.ua célja az, hogy reálisan, tényszerűen informáljuk az ukrán embereket a magyarsággal kapcsolatos eseményekről, folyamatokról és tényekről, mert pillanatnyilag az ukrán médiát ellepték a magyar közösségünk ellen uszító, sok esetben félretájékoztató írások. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy egy ukrán olvasónak érdekes lehet az is, ahogy mi látjuk a megyénkben és Ukrajnában zajló eseményeket, folyamatokat, mi, akik függetlenek vagyunk az ukrán honlapokat fenntartó politikai érdekcsoportoktól és oligarcháktól.
A magyar lakosság életében is fontos szerepet szánunk az új honlapnak, hisz a Google sok esetben magyar nyelven is olyan portálok közléseit osztja meg az első helyeken, amelyek a kárpátaljai és ukrajnai hírek esetében nem tartoznak a leghitelesebb hírforrások közé. Azt szeretnénk, ha mi lennénk a kárpátaljai hírek vonatkozásában a leghitelesebb hivatkozási alap.
Gyűjtőportálként működünk, átvesszük a mértékadó magyar és ukrán lapok, valamint hírügynökségek, blogok számunkra érdekes híreit és cikkeit. Ugyanakkor újságíróink révén saját cikkeket is közlünk, valamint együttműködünk a Kárpátalja és a Karpatszkij Objektív című hetilapokkal. A jövőben véleménycikkeket is közlünk majd, hisz olyan kitűnő elemzők is vannak a munkatársaink között, mint Varga Béla vagy Jurij Kopinec. Szeretnénk továbbá a TV21-gyel együttműködésben videós anyagokat is kapcsolni a hírekhez, illetve fotórovattal is tervezzük színesíteni a portált.
– Mind a két KMKSZ által alapított hetilapnak van saját honlapja. Miért tartották mégis szükségesnek az új kétnyelvű honlapot?
– A hetilapok online változatai a nyomtatott lapok szerkezetét tükrözik, elsősorban azok tartalmát teszik hozzáférhetővé az olvasók számára a világhálón keresztül is. Emlékszem, a tízes évek derekán a Magyar Médiatudományi Intézetnek végeztem egy a kárpátaljai médiával kapcsolatos kutatást, akkor még olyan kérdés is szerepelt, hogy: A lap hány százaléka tükröződik a honlapon? Ez öt éve általában 70-80%-volt, de akadt olyan lap is, ahol csak 23%. Most a honlapokon már több cikk is megjelenik, mint a lapokban. Az ukrán sajtóhelyzet olyan, hogy legfeljebb hetilapok tudnak megélni a kárpátaljai piacon, a napilapnak indult Kárpáti Igaz Szó is már csak egyszer jelenik meg hetente. Ennek köszönhetően az olvasók naprakész tájékoztatása az online felületekre szorult, nem beszélve arról, hogy ez egyébként világjelenség is. Ugyanakkor a hetilapok honlapjai nem voltak kellően operatívak, naprakészek és átfogóak. Ennek a kihívásnak szeretnénk megfelelni a karpat.in.ua honlappal, ahol minden magyar vagy ukrán nyelven írt tartalmat le szeretnénk fordítani a másik nyelvre is, ezzel mellesleg megfelelve az új ukrán médiatörvény elvárásainak is. Nem titkolt célunk, hogy rövid időn belül Kárpátalja tíz legolvasottabb honlapja közé szeretnénk bekerülni.
– Miután a KMKSZ-nek pályázati úton sikerült előteremtenie rá a szükséges anyagiakat, kísérleti jelleggel már novembertől elindult a honlap…
– Igen, ez alatt az idő alatt toboroztuk a munkatársakat, hogy január 1-től hivatalosan is beindulhassunk. A honlapot fejlesztő szakemberek közül elsőként a csapi Nyeste Zoltánt, majd a Karpatszkij Objektív jól működő honlapjának két fejlesztőjét, Oleg Szembert és Kiril Begyet kértem fel erre a munkára. Az ő segítségükkel tudtuk fokozatosan kialakítani az új portál arculatát. Egyébként a mai napig tart az alakítás, például a legutóbbi egyik probléma az, hogy a honlap 4/3-as képarányú fotókat fogad el, míg a honlap Facebook-oldalára 16/9-est lehet feltölteni. Emiatt a Facebook a feltöltött fotókat körülvágja, aminek a következtében még az is előfordulhat, hogy mondjuk egy politikusnak a feje hiányzik a képről. Ez megengedhetetlen, amit módosítani kell. Tehát a honlapon is 16/9-es formátumnak kell lennie, ami meg a feltöltési szempontokat módosítja. Egyébként még mindig keresünk munkatársakat, például magyar korrektorokat.
A honlapon egyelőre több az ukránról magyarra fordított cikk. Minden fontosabb tartalom megjelenik a másik nyelven is, összekapcsolva. Természetesen van némi időeltolódás is a feltöltésben, ami azzal magyarázható, hogy a fordítás és annak korrektor által történő ellenőrzése időt vesz igénybe. A kis érdekes híreket nem minden esetben fordítjuk le a másik nyelvre, mert az a tapasztalat, hogy sok esetben más az érdeklődése az ukrán és a magyar nyelvű olvasóközönségnek.
– Kik szerkesztik az új honlapot?
– A főszerkesztő Debreceni Mihály. Kapóra jött nekünk, hogy a magyar televíziótól őt most nyugdíjazták. A honlap tartalmi szempontból történő irányítása mellett a 21-es csatornához is bedolgozik, ezzel ugyancsak jól járunk, hisz nagy tapasztalatokkal rendelkező televíziós szakemberként tudja segíteni fiatal televíziós csapatunk munkáját.
Rajta kívül két társlapunknak, a Kárpátaljának és a Karpatszkij Objektívnek a főszerkesztőit, Darcsi Karolinát és Oleg Szembert kértük fel koordinátornak. Huszonegy személy dolgozik pillanatnyilag összesen a honlap ukrán és magyar változatán, munkatársaink beosztásának kialakítása jelenleg is zajlik.
– Mennyire olvasott az új honlap? Sikerült az elmúlt egy hónap alatt bekerülnie a hírek iránt érdeklődők köztudatába?
– Minden cigány a maga lovát dicséri – tartja a mondás. Nem tehetek másként én sem. A cikkeinket az elején legfeljebb 10-en, 20-an tekintették meg. Ma már van olyan cikkünk a magyar változatban, amely néhány nap alatt meghaladta az ötezres nézettséget, az ukrán változatban is akad olyan, amelyet több mint ötszázan láttak. Ez még mindig messze nem az, amit szeretnénk, de induló honlap lévén, egy hónap után a létrehozók elégedettek az olvasottsággal.
– Megyeszerte óriásplakátokon igyekeznek felhívni a potenciális olvasók figyelmét a honlapra. „Klikkelj! Böngészd! Olvasd!” – olvasható a szlogen…
– Ezen felül egy olyan hírmegosztó portállal is szerződést kötöttünk, mint az UkrNet, amely a hálózatában szerepeltetni fogja mint híreket közlő portált a mienket. Ez hatalmas lökést jelenthet a számunkra, hisz az UkrNet vállalta, hogy napi 1500 megtekintést biztosít a honlapunknak. Hozzájuk hasonló, híreket megosztó portált keresünk most Magyarországon, akikkel ugyancsak szeretnénk szerződést kötni.
A honlap tartalma máris érdekes és gazdag, hisz a magyar és az ukrán szerkesztőségben is három-három hírfeltöltő dolgozik, akik vállalták, hogy napi 12 írást töltenek fel, ami 72 cikk naponta, ha teljesítik a normát.
– Milyen célt tűztek ki rövid távon maguk elé?
– Szeretnénk a legolvasottabb kárpátaljai magyar hírportállá válni. Az ukránok között nehezebb lesz a vezető szerepet elcsípni, de ott is igyekszünk majd jó pozíciókat kiharcolni magunknak.
A legszervezettebb közösség Ukrajnában a kárpátaljai magyarság, ez egyeseknek nem tetszik. Ők, mintegy önigazolásként – elfedve a saját tehetetlenségüket – minden frontra kiterjedő támadást intéztek a magyarság szervezetei ellen. Valahogy védekezni kell. Közülünk sem mindenki látja, hogy mi áll emögött, mindenki nem tud mosolyogni rajta. Ezt nehéz is elvárni, ha folyton beidézik különféle hivatalokba, ha az összes jóindulatú törekvését kétségbe vonják, gáncsolják, ráakasztják a szeparatista jelzőt. Kijevben egy hamis kép alakult ki rólunk, most olyan emberek félnek tőlünk, akik néhány évvel ezelőtt még azt sem tudták, hogy Ukrajnában élnek magyarok. Nemrég Tóth Mihály alkotmányjogász nyilatkozta, hogy ma már felmérések igazolják azt, hogy az oroszok után a magyarok ellenségképe nőtt a legjobban az ukrán társadalomban. Mi igazolni szeretnénk, hogy nem vagyunk szeparatisták, az ukrán nép ellenségei, mi Ukrajna tisztességes adófizetői vagyunk. Azt szeretnénk, hogy Ukrajna teljesítse a vállalt euroatlanti kötelezettségeit. Emiatt kell ez a honlap! Hogy milyen ereje lesz, azt majd meglátjuk, hisz ez csak egy lesz a sok közül.
Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap
[type] => post
[excerpt] => 2020. január 1-jén hivatalosan is beindult a KMKSZ magyar és ukrán nyelvű gyűjtőhírportálja, amely a legszélesebb körű tájékoztatást igyekszik nyújtani a kárpátaljai és az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban magyar és ukrán nyelven egyaránt. Kulin ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1581604096
[modified] => 1581604097
)
[title] => Újévtől hivatalosan is beindult a karpat.in.ua – interjú Kulin Zoltánnal
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=4692&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 4692
[uk] => 4783
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 4693
[image] => Array
(
[id] => 4693
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan.jpg
[original_lng] => 83521
[original_w] => 1000
[original_h] => 668
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/02/kulin-zoltan.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1581667337:2
[_thumbnail_id] => 4693
[_edit_last] => 5
[views_count] => 9970
[_oembed_b94b2eb07b071edcc070947e866b6723] =>
[_oembed_time_b94b2eb07b071edcc070947e866b6723] => 1633125430
[_oembed_eff76c2fd66405795a7dc972efb0448a] =>
Asked by @GStephanopoulos how a real bullet got on the "Rust" set, Alec Baldwin says: “I have no idea. Someone put a live bullet in a gun. A bullet that wasn’t even supposed to be on the property.”
A lot has changed since the last time Meghan, The Duchess of Sussex, was on the Warner Brothers lot. Don’t miss the rest of our interview tomorrow. pic.twitter.com/pBihJLf0um
