Az Egészségügyi Minisztérium elfogadta az oktatási ombudsman javaslatát, miszerint megengednék a szülőknek a belépést az oktatási intézmények területére, természetesen, a járványmegelőzési szabályok szigorú betartása mellett.
New York városa azt tervezi, hogy több mint egy évvel a koronavírus miatti bezárások és korlátozások elrendelése után, július 1-jén „teljesen újranyílik” – jelentette ki Bill de Blasio polgármester az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában.
Bill de Blasio New York polgármestere
„Készen állunk, hogy újra megnyíljanak az üzletek, a vállalkozások, az irodák és a színházak is” – fogalmazott de Blasio. A demokrata párti polgármester nagy sikernek nevezte az oltakozás terén elért eredményeiket, ugyanis – mint mondta – a 8,3 millió lakosú városban már 6,3 millió adag vakcinát adtak be. „Rendkívül sok embert beoltottak már (.), de továbbra is keményen kell dolgoznunk” – fűzte hozzá. A polgármester nem részletezte, hogy az újranyitás után vonatkoznak-e majd speciális szabályok azokra az éttermekre, vagy a színházakra, amelyek zárt térben szolgálják ki közönségüket.
Jelenleg az észak-amerikai profi baseballbajnokság (MLB) két New York-i csapata, a Yankees és a Mets is megköveteli a szurkolóktól, hogy a stadionba lépés előtt gyorstesztet végezzenek, vagy igazolják, hogy már megkapták az oltást. A város a stadionok kapacitását 20 százalékra korlátozta. A Broadway színházai is fogadnak már közönséget, de szintén csak korlátozott számban.
Andrew Cuomo, New York demokrata párti kormányzója szerdán jelentette be, hogy véget vet az éttermekre és bárokra vonatkozó nyitvatartási korlátozásoknak. Az eddigi szabályok szerint ugyanis a vendéglátóhelyek éjfél után nem szolgálhattak ki vendégeket. „A nyitvatartási korlátozások május 17-én érnek véget a teraszokat működtető éttermek, és május 31-én az embereket beltéren kiszolgáló vendéglátó egységek esetében” – mondta Cuomo.
Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden jelentette be, hogy akik a védettséghez szükséges összes, koronavírus elleni oltást megkapták, maszk viselése nélkül is tartózkodhatnak kültéren, de legfeljebb kisebb csoportokban. A CDC új útmutatása egy színkódokkal ellátott táblázat segítségével magyarázza el, hogy a beoltott és a be nem oltott emberek mit tehetnek beltéren és szabadtéren, maszkot viselve és maszk nélkül. Eszerint például mostantól azoknak, akik a védettséghez szükséges összes oltást megkapták, nem kell maszkot viselniük kisebb, szabadtéri összejöveteleken. Még akkor sem, ha be nem oltott emberek közé vegyülnek.
Az új szabályok ugyanakkor arról is rendelkeznek, hogy a beoltott embereknek is maszkot kell viselniük, ha szabadban, zsúfolt nyilvános térben, zárt nyilvános helyiségekben – például bevásárlóközpontokban, imaházakban – vagy akár kisebb beltéri összejöveteleken oltakozott és be nem oltott emberekkel találkoznak.
A CDC legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államokban csütörtök reggelig 237 360 493 adag új típusú koronavírus elleni vakcinát adtak be. 143 793 565 ember kapott legalább egy oltást és 99 668 945-en a védettséghez szükséges összes adag szérumot megkapták.
MTI
[type] => post [excerpt] => New York városa azt tervezi, hogy több mint egy évvel a koronavírus miatti bezárások és korlátozások elrendelése után, július 1-jén "teljesen újranyílik" - jelentette ki Bill de Blasio polgármester. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1619801400 [modified] => 1619795343 ) [title] => New York polgármestere: Július elsejétől feloldjuk a korlátozásokat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=54647&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 54647 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 54648 [image] => Array ( [id] => 54648 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio.jpg [original_lng] => 177951 [original_w] => 770 [original_h] => 433 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio.jpg [width] => 770 [height] => 433 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio.jpg [width] => 770 [height] => 433 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio.jpg [width] => 770 [height] => 433 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/blasio.jpg [width] => 770 [height] => 433 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1619784544:5 [_thumbnail_id] => 54648 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3150 [_oembed_6323d03b0100ea117d0c9c3b375c6df2] => [_oembed_time_6323d03b0100ea117d0c9c3b375c6df2] => 1619790608 [_oembed_8dfba689a7d58da8f4ed7114c3d26461] =>
This is US Space Force Commander Matthew Lohmeier
The Pentagon just CANCELLED him for blowing the whistle on Marxism in the military
The State of Health for Blacks in Chicago is a stark reminder of the legacy of unacceptable inequities that continue to plague our city and country to this day. pic.twitter.com/mtrc9SYM4v
— Mayor Lori E. Lightfoot (@chicagosmayor) June 17, 2021
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
Today, the United States donated nearly 500,000 COVID-19 vaccine doses to Ukraine. We are proud to support the people of Ukraine in their fight against COVID-19. pic.twitter.com/d9ugSA0N2G
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
FOX EXCLUSIVE: Video shows the plane carrying 90-100 Ukrainian soldiers landing at Fort Sill regional airport to begin training on the Patriot missile system this week at Fort Sill, Oklahoma @WestfallAustinpic.twitter.com/z46YaPzzOF
The United States deployed a "doomsday plane" to Europe
E-6B Mercury air command post arrived in Iceland. The aircraft is designed to communicate with nuclear submarines, it can take part in exercises in the Arctic. pic.twitter.com/OcxJ12d2aM
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
A magyar kormány felhatalmazta a külügyi tárca vezetőjét, hogy kétoldalú megállapodásokat kössön a védettségi igazolványok elismeréséről – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Gulyás Gergely azt mondta, hogy szeretnék kölcsönösen elismertetni a vakcinaigazolványokhoz fűződő jogokat. Magyarország kétoldalú megállapodásokat köt majd minden olyan állammal, amely nyitott erre. Így a magyar védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek ugyanolyan előnyei lesznek az érintett országokban, mint a helyi védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek. Ugyanez fordítva is igaz lesz: a magyar kormány is elfogadja más államok védettségi igazolványait – mondta.
A miniszter hozzátette: négymillió beoltott után a magyar védettségi igazolvánnyal rendelkezők karanténmentesen beutazhatnak Magyarországra.
Az ukrán fővárosban május 1-től enyhítenek a szigorú karanténintézkedéseken. Újra működni fog a tömegközlekedés, a bevásárlóközpontok, az üzletek, a piacok, a várások, az éttermek, az edzőtermek és az adminisztratív szolgáltatást nyújtó központok.
A kijevi iskolások május 5-től visszatérhetnek az intézményekbe, az óvodák és a felsőoktatási intézmények is megnyitnak.
Kijev utcáin szigorítanak a járványmegelőzési szabályok betartásának ellenőrzésén, a rendet járőrök felügyelik majd.
VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Bécsben május 3-án feloldják az egy hónapig tartó – a koronavírus-járvány megfékezését célzó – teljes zárlatot, és újra kinyithatnak az üzletek és a szolgáltatók.
Michael Ludwig, Bécs polgármestere hangsúlyozta, hogy a teljes zárlat hatásosnak bizonyult, hiszen javultak a járványügyi mutatók. Mind a napi új fertőzések, mind a kórházban, illetve intenzívosztályokon ápolt koronavírusos betegek száma csökkenő tendenciát mutat. Megköszönte az orvosok és ápolók elmúlt hetekben folytatott fáradhatatlan munkáját, de óva intett attól, hogy túlértékeljék a jelenlegi helyzetet, hiszen a járvány még nem múlt el.
A bejelentés értelmében hétfőn újra kinyitnak az üzletek, a szolgáltatók, a múzeumok és az állatkert is. Mindenütt kötelező lesz az FFP2-es maszkok viselése, továbbá a fodrászatokban, kozmetikákban, masszázsszalonokban a szolgáltatás igénybevételének feltétele a negatív koronavírusteszt felmutatása lesz.
Az éttermek, valamint a mozik, színházak és sportlétesítmények május 19-éig még biztosan zárva maradnak. Ludwig az óvatos és hosszú távon fenntartható nyitás híve, éppen ezért visszafogottan nyilatkozott a kormány által május közepére bejelentett széleskörű lazító intézkedésekről.
Jelenleg a polgármester még arra hajlik, hogy a fővárosban csak az éttermek teraszait és kerthelységeit nyitják meg majd május 19-én, de azt ígérte, hogy folyamatosan figyelik a járványügyi mutatókat – azon belül is elsősorban az intenzív kapacitás leterheltségét -, jövő héten újra tanácskozik a szakértőkkel, és amennyiben a helyzet megengedi, Bécs is az országosan bejelentett nyitást választja majd. Nem zárta ki azonban, hogy romló adatok esetén szigorítások is lehetnek.
Die private Wohnsituation der geflüchteten Menschen aus der Ukraine spitzt sich zu. Jetzt sollen 350 Frauen und Kinder im Hotel de France Platz finden.https://t.co/S4zosgLD5fpic.twitter.com/oTCNeWWVnH
? Bei der Station Hietzing und vorm Schloss Schönbrunn bringen wir den Verkehr friedlich zum Stillstand.
‼️ Wir alle sind die letzte Generation, die eine Klimahölle noch verhindern kann – wenn wir jetzt entschlossen handeln. #Tempo100pic.twitter.com/BaPyWMIIeC
🚧 Bei der Station Hietzing und vorm Schloss Schönbrunn bringen wir den Verkehr friedlich zum Stillstand.
‼️ Wir alle sind die letzte Generation, die eine Klimahölle noch verhindern kann – wenn wir jetzt entschlossen handeln. #Tempo100pic.twitter.com/BaPyWMIIeC
Keddtől azok az emberek, akik a védettséghez szükséges összes koronavírus elleni oltást megkapták, maszk viselése nélkül is tartózkodhatnak kültéren, de legfeljebb kisebb csoportokban – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója.
Ma egy lépést tehetünk a korábbi normális állapotok felé – fogalmazott Walensky. A szakember hozzátette: „Az elmúlt év során sok időt töltöttünk azzal, hogy elmondjuk az amerikaiaknak, mit nem tehetnek, mit nem szabad. Most elmondok néhány dolgot, amit megtehetnek, ha minden szükséges oltást megkaptak”.
Az Egyesült Államokban – a CDC által meghatározott szabályok szerint – két héttel azután tekinthető valaki „teljesen beoltottnak”, hogy megkapta a Pfizer-BioNTech vagy Moderna vakcinák második dózisát, illetve a Johnson & Johnson oltás egyetlen dózisát.
Az új útmutatás egy színkódokkal ellátott táblázat segítségével magyarázza el az embereknek, hogy a beoltott és a be nem oltott emberek mit tehetnek beltéren és szabadtéren, maszkot viselve és maszk nélkül. Eszerint például mostantól azoknak az embereknek, akik az összes védettséghez szükséges oltást megkapták, nem kell maszkot viselniük kisebb, szabadtéri összejöveteleken. Még akkor sem, ha be nem oltott emberekkel keverednek.
„Ezeknek az új irányelveknek a kiadása az első lépés annak elősegítésében, hogy a teljesen beoltott amerikaiak folytathassák azt, amit a pandémia miatt abba kellett hagyniuk. Mindezt önmagukra nézve alacsony kockázattal tehetik, miközben szem előtt tartják a vírus másoknak történő átadásának potenciális kockázatát” – fogalmazott Walensky.
Az új szabályok ugyanakkor arról is rendelkeznek, hogy a beoltott embereknek is maszkot kell viselniük, ha szabadban, zsúfolt nyilvános térben, zárt nyilvános helyiségekben – például bevásárlóközpontokban, imaházakban – vagy akár kisebb beltéri összejöveteleken oltott és be nem oltott emberekkel találkoznak.
Egyes tanulmányok megállapították, hogy a Covid-19 vírus átvitelének kockázata jelentősen csökken a szabadban, különösen akkor, ha az egyének betartják az előírt szociális távolságot. Az amerikai szakértők az utóbbi időben többször megkérdőjelezték a szabadban való maszkviselés szükségességét, tekintettel arra, hogy nagymértékben nőtt a beoltott emberek száma. A CDC adatai szerint az Egyesült Államok lakosságának több mint 42 százaléka kapott legalább egy oltást, közülük pedig 30 százalék az összes szükséges szérumot megkapta.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Ház kertjében tartott sajtótájékoztatóján arra hívta fel a fiatal amerikaiak figyelmét, hogy az egészségügyi tisztviselők új útmutatásai is ösztönözhetik őket arra, hogy oltassák be magukat a Covid-19 ellen. „A lényeg egyértelmű: ha beoltják, több dolgot is tehet. Biztonságosabban, kültéren és bent egyaránt. Tehát azoknak, akik még nem kapták meg az oltást ez egy újabb ok, hogy beoltassák magukat” – fogalmazott az elnök.
Jesus loved us so much, that he died for us. He took our place and all the punishment we deserved. By his wounds we are healed!! Today we remember and honor the death of our savior Jesus Christ!
The State of Health for Blacks in Chicago is a stark reminder of the legacy of unacceptable inequities that continue to plague our city and country to this day. pic.twitter.com/mtrc9SYM4v
— Mayor Lori E. Lightfoot (@chicagosmayor) June 17, 2021
Vaccinated, pre-flight tested Europeans will again be able to travel to the US from November, just as vaccinated Americans are today allowed to travel to the EU. https://t.co/XPwtvlMBWw…
INL is pleased to support border guard partners & the #Ukraine national police by providing vehicles to protect its citizens. In addition to recent armored vehicles, INL has donated 25 Mitsubishi L200 pick-ups, 35 Renault Duster SUVs, 16 4x4 personnel carriers, & 13 cargo trucks. pic.twitter.com/eSrWBdhX5T
⚡️ Over 82,000 Ukrainians have fled to US via state refugee program.
The U.S. Citizenship and Immigration Services said over 82,000 Ukrainians and their immediate family members have been paroled into the U.S. under the Uniting for Ukraine (U4U) process.
Oakland County, Michigan sheriff Michael Bouchard says migrant gangs are coming through our borders primarily from South America. The gangs are forming robbery crews throughout the US-casing and targeting high end homes and neighborhoods. ENOUGH! pic.twitter.com/HycxcY5AQq
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
Once again, our joint interagency forces sent a clear message this morning: “there is no safe haven for criminals.”
In a pre-dawn action, Marines and Sailors from Joint Task Force Southern Spear, in support of the Department of Homeland Security, launched from the USS Gerald R.… pic.twitter.com/StHo4ufcdx
In a legal first, a jury in New York awarded $2 million in damages to a 22-year-old woman over her gender transition surgery that took place when she was a teenager. The plaintiff accused her psychologist and plastic surgeon of violating standard practices in their fields.… pic.twitter.com/PQ8Ea0rk19
Csehországban hétfőn tovább lassult a járvány terjedése, de változatlanul lassan halad az oltási folyamat is – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedd reggel megjelent legfrissebb kimutatásokból.
A laboratóriumi szűrések hétfőn 2560 új, igazolt koronavírus fertőzést mutattak ki, ami 780-al, azaz mintegy 25 százalékkal kevesebb, mint egy hete. A járvány terjedését jelző reprodukciós szám már két hete egy alatt (0,88) mozog, ami szintén a lassulást bizonyítja. A kórházakban kezelt betegek száma 3200-ra csökkent, ez 1100-zal kevesebb, mint egy hete. Az elhalálozások száma napi 40-50 körül mozog. Eddig összesen 29 075 ember halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben Csehországban.
Hétfőn 53 115 adag oltószert adtak be az orvosok, ami tíz százalékkal kevesebb, mint egy hete. A vakcináció kezdete óta 2,88 millió adag oltóanyagot adtak be. Mindkét dózist eddig 954 656 személy kapta meg. Az oltási folyamatot elsősorban a vakcinahiány hátráltatja. A kormány korábbi bejelentése, miszerint húsvét után napi százezerre emelkedik az oltások száma, egyelőre nem teljesült. Csehországban változatlanul csak az Európai Unióban elfogadott vakcinákat használják. Az orosz Szputnyik V oltószer esetleges beszerzése a múlt heti cseh-orosz diplomáciai konfliktus következtében lekerült a napirendről.
Csehországban a kormány hétfő esti döntése szerint május 3-án megnyílnak a női és a férfi fodrászatok, valamint a testápolással összefüggő további szolgáltatások. Igénybevételükhöz negatív antigén- vagy PCR-koronavírus-teszt lesz szükséges. A már beoltottak, illetve mindazok, akik nem több, mint 90 nappal korábban gyógyultak ki a betegségből, teszt nélkül vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat.
Petr Arenberger egészségügyi miniszter elmondta, hogy az üzletek újranyitásáról csütörtökön dönt a kormány. Ennek feltétele, hogy az utolsó héten a százezer lakosra kivetített napi új fertőzések száma 100 alá essen. Hétfőn ez a száma 156-ra csökkent.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
Lazítják az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat Németországban a vírus által okozott betegség (Covid-19) elleni teljes védőoltással rendelkezők és a fertőzésen átesett emberek esetében – jelentette be Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben.
A kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy a beoltottak az utolsó adag oltás utáni 15. naptól, valamint a fertőzésen a megelőző hat hónapban átesett emberek és a fertőzésen korábban átesett, de egy adag oltással már legalább két hete rendelkező emberek szabadon felkereshetik az aktuális járványügyi szabályok alapján működő üzleteket, vendéglátóhelyeket, sport, kulturális vagy egyéb intézményeket, amelyeket mindenki más csak a – hetente egyszer ingyenes – antigén gyorsteszt elvégzése után, friss negatív lelet felmutatásával látogathat. További könnyítés a beoltottaknak és gyógyultaknak, hogy külföldi útról hazatérve nem kell negatív tesztet felmutatni vagy karanténba vonulni, kivéve, ha a SARS-CoV-2 valamely fokozottan veszélyes új változata által sújtott területen jártak.
Angela Merkel ismertette, hogy a tervek szerint a második negyedévben 80 millió adag oltás érkezik az országba, köztük 50 millió a Pfizer/BioNTech-féle vakcinából. Ebből a készítményből igen megbízhatóan érkeznek a szállítmányok, ezért azzal lehet számolni, hogy legkésőbb júniusban befejezik a kiemelt csoportok beoltását az első adaggal és visszavonják az oltási kampányt szabályozó elsőbbségi sorrendet. Így legkésőbb júniusban mindenki előtt megnyílik a védőoltás megszerzésének lehetősége – mondta Angela Merkel, kiemelve: ez nem azt jelenti, hogy rögtön mindenkit be is oltanak, hanem azt, hogy bárki jelentkezhet oltási időpontért. Aláhúzta, hogy viszonylag kevesen rendelkeznek teljes oltással, és „nem lesz egyszerű” a közösségi immunitáshoz szükséges átoltottságig tartó átmeneti időszak. Az oltási kampány ugyan gyorsul, de még akkor is a fenyegetheti a túlterhelődés veszélye az egészségügyi ellátórendszert, ha elérik az 50 százalékos átoltottságot. Mint mondta, hetekig tart még az „erőfeszítések” – a napokban bevezetett úgynevezett vészfékrendszerrel járó szigorú szabályok, köztük éjszakai kijárási korlátozások – időszaka, és egyelőre nem tudni, hogy mennyire lesz szabad az élet a nyári szabadságolások idején. Rámutatott, hogy tavaly nyáron, amikor több hónap kényszerszünet után megnyithattak a szállodák, 2 és 5 között volt az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma -, amely a legutóbbi adatok szerint 165 körül van. Az oltási kampány ugyan javít a helyzeten, így nem kell feltétlenül a tavalyi szintre szorítani a – legfontosabb járványügyi mutatóként számon tartott – hétnapi fertőzésgyakoriságot, de az biztos, hogy „ma még azt sem lehet megmondani, hogy mikor mérlegelhetjük a szállodák újranyitását”.
Németországban egyelőre a Pfizer/BioNTech-, az AstraZeneca- és a Moderna-féle vakcinával igyekeznek elérni a Covid-19-cel szembeni közösségi immunitást. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint vasárnapig a lakosság 7,2 százaléka – 5 960 243 ember – kapta meg mindkét adagot valamelyikből. Legalább egy adagot a lakosság 23,4 százaléka, 19 486 698 ember kapott.
Mein lieber Gott, wieso fällt es dem Bundespräsidenten so schwer zu erkennen, dass solange russische Bomben auf ??Städte fallen und Tausende Zivilisten Tag und Nacht ermordet werden, wir Ukrainer keinen Bock auf “große russische Kultur” haben. Basta https://t.co/nPYe7fup3a
Sehr geehrter Herr Botschafter @MelnykAndrij , wir bedauern Ihre Absage auf unsere Einladung zu dem Solidaritätskonzert der Berliner Philharmoniker für die Ukraine. Umso mehr, weil ukrainische, deutsche, russische, belarussische und weitere MusikerInnen miteinander auftreten, 1/6
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)
I'm currently scrolling through part of the redacted Epstein Files and see a picture that looks familiar. EFTA01645970 PDF (https://t.co/vGxMb7NPje) Does anyone have any idea why Angela Merkel's photo from her GDR days is in the Epstein files? pic.twitter.com/0qrQOBh5Ho
Megnyitottak Lembergben az éttermek, a bevásárlóközpontok, edzőtermek, múzeumok, színházak és a mozik. A városban április 26-án enyhítettek a szigorított karanténon az állami járványügyi bizottság döntése alapján.
A hírt a városi tanács közölte. Kiemelték, hogy ami a kulturális intézményeket illeti (mozi, színház, stb.), azok csak 50%-os látogatószámmal működhetnek, továbbá hozzátették, hogy a gyerekek május 5-től visszatérnek az iskolákba.
109 kids. 109 kids have been killed by Russians since the day one of full-scale Russian invasion of Ukraine.
Empty prams on Rynok Square today symbolize the lives of little angels. They are now defending Ukraine’sky instead of decisive actions of the world. pic.twitter.com/x4sIs8fAbh
At the Medyka border in Poland I met families who fled the war in Ukraine, leaving loved ones behind, with no idea when they will be able to return home. I’m so impressed w/@refugees representatives & how committed they are to supporting people on their journeys.#WithRefugeespic.twitter.com/buxUIIqilU
President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
I filmed these videos in Lviv two days ago. I was about 300 meters from the church hit by a Russian drone and witnessed the moment of impact. Putin’s war machine is once again targeting civilians— not even a place of worship is safe. This must not be forgotten. #Lvivpic.twitter.com/Mp0cVOYjef
Görögország újabb országok turistái számára oldja fel a karantén-kötelezettséget hétfőtől – jelentette be a görög közlekedési minisztérium.
Athén az Európai Unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia állampolgárai esetében már a hónap közepén feloldotta az egyhetes karanténkötelezettséget azok számára, akik be vannak oltva a koronavírus ellen vagy negatív teszteredményt igazolnak. Hétfőtől ugyanez vonatkozik majd Szerbiára, Izraelre, az Egyesült Arab Emírségekre, Ausztráliára, Oroszországra, Új-Zélandra, Dél-Koreára, Thaiföldre, Ruandára és Szingapúrra.
Görögországban is súlyos a járvány harmadik hulláma, de Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök közölte, hogy a hullám már tetőzik, és tartani akarják azt a tervet, amely szerint május 15-re ismét nyitva lesz az ország minden külföldi turista előtt.
Eddig 333 ezer megfertőződést regisztráltak, és a halálos áldozatok száma vasárnap átlépte a 10 ezret Görögországban.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R