A szeptember számunkra mindig pozitív és nosztalgikus emlékeket, az iskolát és a tanévkezdést juttat eszünkbe. De idén nem – és mindennek oka – a koronavírus világjárvány. Sokáig fogjuk „enni” ennek a fertőzésnek a gyümölcseit, amely életünk abszolút minden területét érintette, sőt azokat is, amelyekről még nem is tudunk.
De küzdeni kell ellene, ami meg is tesznek a tudósok világszerte, akik oltóanyag és egyéb védekezési módszer kutatásával keresik a kiutat. A Kaliforniai Egyetem tudósai nemrégiben arról számoltak be, hogy a legveszélyesebb csoport, amely a fertőzés terjedését okozhatja, azok a felső osztályos tanulók. Tanulmányukat a MedRxiv honlapján tették közzé.
A kutatás során iskolai, karantén utáni helyzetet szimuláltak és megállapították, hogy ősszel jelentősen megnőhet a fertőzöttek száma a tanárok és a felső osztályosok körében: 40,7%-nál jelentkezhetnek a Covid-19 tünetei.
Szakértők szerint a kórokozó terjedése a kisgyermekek között alacsonyabb, mint az idősebb diákok csoportjában. Az előrejelzés olyan adatokon alapul, amelyek szerint a 10 év alatti gyermekek kevésbé érzékenyek a kórokozóra, mint az idősebb gyermekek.
Megjegyezték, hogy a fertőzés szintjét az osztálylétszám csökkentésével lehet. A kutatók szerint a közép- és felső-iskolában a kedvező forgatókönyv szerint a tanulók száma nem haladhatja meg a 10 főt. Ugyanakkor az elemi iskolákban maximum 20 tanuló lehetne egy osztályban.
Néhány nappal ezelőtt ismertté vált, hogy a koronavírus fertőzöttek 90%-nak nincsenek tünetei és nem jelentek veszélyt másokra. Az Egyesült Államok szakértői kijelentették, hogy a teszt-vizsgálatok azt mutatták, hogy számos olyan ember van, aki hordozója jelentéktelen számú vírusnak. A tanulmány eredményeit a The New York Times kiadvány tette közzé.
Ez a helyzet felkeltette a szakértői kör érdeklődését. Véleményük szerint a hagyományos tesztek sokaknál diagnosztizálják a fertőzést, akik jelentéktelen számú vírus hordozói. Így a Covid-pozitív eredménnyel rendelkező emberek túlnyomó többsége nem jelent kockázatot a környezetében élők számára, mert nem biztos, hogy elegendő számú vírussal rendelkeznek ahhoz, hogy másokat is megfertőzzenek.
A kutatók megjegyezték, hogy ez megnehezíti a fertőző esetek azonosítását. Egyben pontosítják: nem az a megoldás, hogy kevesebb tesztet végezzenek vagy a tünetmentesek hagyják ki, hanem ellenkezőleg- az új adatok azt mutatják, hogy szélesebb körben kell használni az express-teszteket, még ha azok kevésbé érzékenyek, írja a The New York Times.
Mint tudjuk, ma a diagnosztizálás terén a legelterjedtebb a PCR-teszt. Arra a kérdésre, hogy fertőzött beteg-e, egy ilyen teszt egyértelmű választ ad – „igen” vagy „nem”.
„Egyetlen mutató van – ez csak egy »plusz« vagy egy »mínusz« – ez minden” – mondta dr. Michael Mina, a Harward egyetem járványügyi szakembere. Hozzátette, hogy az ilyen mutatók nem elégségesek – szerinte sokkal fontosabb lenne meghatározni a beteg fertőzésének mértékét.
Megfertőződött koronavírussal és kórházba került Filaret, az ukrán ortodox egyház tiszteletbeli pátriárkája – hozta nyilvánosságra az általa vezetett egyházi szervezet, a kijevi patriarkátus pénteken a Twitteren.
A szűkszavú közlemény szerint pozitív lett a 91 éves egyházi vezető rutinszerűen elvégzett legutóbbi koronavírustesztje. Kórházban van, állapota jelenleg kielégítő. További részletet nem közöltek, kérték a híveket, hogy imádkozzanak a pátriárka egészségéért és gyógyulásáért.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a járvány kezdetén, tavasszal sok egyházi személy kapta el a vírust, főként az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű szárnyához tartozók közül, akik a kormány felhívása ellenére nem szüntették be a szertartásokat. A kijevi Pecserszka Lavrában például több mint százan fertőződtek meg áprilisban, és halálos áldozata is volt a betegségnek, egy időre a főváros vezetése karantén alá helyezte emiatt a templom- és kolostorkomplexumot. Egy másik, a Pocsajivi Lavrában is több szerzetes megbetegedett, és szintén történt haláleset is.
Filaret 1992-ben alapította meg az ukrán ortodox egyház szakadár szárnyát kijevi patriarkátus néven azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának önálló, Moszkvától független ortodox egyháza legyen.
A 2018 végén végbement egyházegyesítés során Filaret beleegyezett abba, hogy az új ukrán ortodox egyháznak Jepifanyij metropolita legyen az új vezetője, ő pedig elfogadta a tiszteletbeli pátriárka címet. Az új egyházban a kijevi patriarkátus és az úgynevezett autokefál ortodox egyház egyesült, a moszkvai patriarkátus azonban nem vett részt benne, innentől ez a szárny vált szakadárrá. Később Filaret összekülönbözött Jepifanyijjal, és kijelentette, hogy nem tekinti feloszlatottnak a kijevi patriarkátust az új egyesített ukrán ortodox egyház megalakulásával, amelyet pátriárkaként továbbra is ő vezet.
Vannak olyan tartományok, ahol javítani szükséges a járványkezelést, mondta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a Cadena Ser rádióadónak nyilatkozva kedden, és aggasztónak nevezte a fertőzések számának növekedését a madridi autonóm közösségben.
Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint fővárost is magában foglaló régióban 698 új fertőzöttet szűrtek ki az elmúlt 24 órában, amelyet Baszkföld és Andalúzia követ 420 és 309 új napi esettel az országban regisztrált 2731-ből.
A madridi tartományban a járvány kezdete óta több mint 128 ezer embernél igazolták a vírus jelenlétét az összesen kiszűrt csaknem 471 ezerből.
A spanyol fővárosban keddtől újabb járványügyi korlátozások léptek életbe, bezártak a strandok, és a közparkokat este 22 óra és reggel 8 óra között zárva tartják, hogy így csökkentsék a csoportosulások lehetőségét.
Szigorításokat jelentettek be Andalúziában, valamint Kasztília és Leónban is, ahol korlátozzák a résztvevők létszámát az esküvőkön, a temetéseken, a kulturális intézményekben és a sportközpontokban.
A koronavírus-fertőzés az elmúlt egy hétben 159 halálos áldozatot követelt a dél-európai országban, az eddig meghaltak száma meghaladja a 29 ezret.
More good news. #Spain increasing its supply of air defenses to #Ukraine. It's training of ?? military on the Aspide anti-aircraft missile system finishes tomorrow (first pic). And today #NATO announced Spain will also provide 4 Hawk missile launchers. https://t.co/L22CfCPZPfpic.twitter.com/vTrGFiXjup
A 10,6 millió lakosú Csehországban pénteken 486 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány tavaszi kezdete óta a második legnagyobb esetszám – derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel nyilvánosságra hozott adatokból.
Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, már 23 777 ember kapta meg a Covid-19 betegséget Csehországban. A legmagasabb napi esetszámot – 503 új igazolt beteg – augusztus 21-én regisztrálták. Egyébként az utóbbi két hétben mutatták ki a négy legmagasabb napi esetszámot, írja az MTI.
A betegek mintegy 75 százaléka már meggyógyult. A fertőzés miatt eddig 419-en haltak meg. A betegek jelenlegi száma 5861, kórházi kezelésre 139-en szorulnak, közülük 32 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. Az utóbbi napokban ezek a számok is mérsékelten növekedtek.
Bár a betegség lefolyása az érintettek többségénél nagyon enyhe, a napi esetek számának gyors növekedése aggodalmat váltott ki. Az iskolák szeptemberi megnyitásával a szakemberek a helyzet további romlására számítanak.
Az egészségügyi minisztérium hétfő este kiadott rendkívüli rendelete szerint szeptembertől kötelező lesz az arcmaszk használata az egészségügyi és a szociális intézményekben, a hivatalokban, a tömegközlekedési eszközökön és a választási helyiségekben. Ugyanakkor pozitív koronavírus-teszt esetében a kötelező karantén az eddigi két hétről 10 napra csökken.
Adam Vojtech, az egészségügyi tárca vezetője pénteken megerősítette, hogy újabb országos óvintézkedéseket, mint például a üzletek vagy a vendéglők nyitva tartásának korlátozását, a hatóságok nem terveznek. A miniszter szerint országos viszonylatban nincs ok az aggodalomra, mert a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a fertőzés terjedését.
Az országban jelenleg több mint 120 helyi fertőzésgóc van, ahol fokozott óvintézkedések érvényesek. A fertőzés az utóbbi időben leginkább Prágában terjed, ahol százezer lakosra jelenleg 39 beteg esik.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Koningin Máxima bezoekt de Sint Salvatorkerk waar de ‘Vrijheidsklok’ wordt onthuld, gezegend en geluid. Een Nederlandse klokkengieterij heeft de nieuwe klok gegoten waarbij ze Russisch wapenmateriaal gebruikte, dat is ingezet in de oorlog in Oekraïne. https://t.co/SPdrSr3CAVpic.twitter.com/jgsjFGWldM
A koronavírus miatt Kanada újabb egy hónapra meghosszabbította a határzárat, külföldiek továbbra sem léphetnek be az országba, írja az MTI.
Szeptember 30-ig továbbra is zárva lesz a határ a külföldieknek, kivéve egyes konkrét kategóriákba tartozókat (például külföldi állampolgárságú hozzátartozókat, rokonokat). A kanadai állampolgársággal, illetve az országban állandó bejelentett lakcímmel rendelkezők, akik külföldről utaznak be, tizennégy napos karanténra kötelezettek továbbra is.
Némileg eltér az Egyesült Államok állampolgáraira vonatkozó szabály. Az Ottawa és Washington között érvényben lévő kétoldalú szerződés értelmében a zárlat szeptember 21-ig szól a szomszédos országra vonatkozóan.
Kanada márciusban zárta le határát, azóta minden hónapban meghosszabbította a beutazási tilalmat. Az ország eddig több mint 127 ezer igazolt fertőzéses esetet könyvelt el, mintegy 9140 ember halt bele a betegségbe.
Forrás: index
[type] => post [excerpt] => A koronavírus miatt Kanada újabb egy hónapra meghosszabbította a határzárat, külföldiek továbbra sem léphetnek be az országba, írja az MTI. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1598712118 [modified] => 1598698041 ) [title] => Kanada újabb egy hónapig zárva tartja határait a külföldiek előtt [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=27439&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 27439 [uk] => 27494 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 27440 [image] => Array ( [id] => 27440 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar.jpg [original_lng] => 84533 [original_w] => 644 [original_h] => 429 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/kanadai-hatar.jpg [width] => 644 [height] => 429 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1598710416:8 [_thumbnail_id] => 27440 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 5631 [_oembed_dd902f19a9ee26958321879c1e0a1129] =>
I know 75cms is a lot of snow, but I feel like we’ve had bigger dumps of it before. Tip: never buy a corner lot in Labrador. Never. #nlwx#regretspic.twitter.com/u7cml6iEOQ
Az egészségügyi intézményeknek kifizetett pénzösszegek nagysága egyáltalán nem függ attól, hogy hány Covid-19-es beteget vagy koronavírus-fertőzés gyanújával beutalt pácienst kezelnek – jelentette ki csütörtökön Viktor Ljasko egészségügyi miniszterhelyettes, országos közegészségügyi főorvos az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva.
A helyettes tárcavezető hangsúlyozta, hogy a jelzett tényből adódóan az orvosok nem tudnak manipulálni a kórházi kezelésre utaltak számával a több pénzhez jutás érdekében. „Az úgynevezett Covid csomag keretében nem fizetnek többet a páciensek vagy a meggyógyított betegek száma után, ezért azonnal jelzem: a kórházba utaltak számával nem lehet manipulálni, sem több pénzhez jutni” – mutatott rá.
Ljasko jelezte, az egészségügyi hatóság épp fordított lépésre készül, csökkentő indexálást vezet be az alaptalannak bizonyuló kórházi beutalások utáni finanszírozásra vonatkozóan. Elmondása szerint jelenleg a kórházaknak az orvosi teamek száma után fizetnek. „Vagyis, ha például a kórházban 100 Covid-ágy van rendszeresítve, akkor bizonyos számú orvoscsoportra van szükség, amelyekben reanimatológusok, infektológusok, nővérek vannak” – mondta, kifejtve, hogy egy-egy orvosi teamre havonta 17 ezer hrivnyát utalnak ki. Amennyiben a kórházban 10 ilyen csoport van, akkor havonta összesen 1,7 millió hrivnyát kapnak. Az ilyen kórházak számára 15 milliárd hrivnyás kerete van az Egészségügyi Minisztériumnak – emlékeztetett a helyettes egészségügyi miniszter.
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, ha a világ összefog és sikerül kifejleszteni a védőoltást, akkor a koronavírus-járvány rövidebb lesz, mint az 1918-as spanyolnátha.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO etióp vezetője az optimista jövőkép mellett emberölésnek minősítette a védőeszközökkel kapcsolatos korrupciót, mivel azok hiányában az egészségügyi dolgozók és az általuk ápolt betegek élete kerül veszélybe.
A koronavírus péntek estig világszerte legalább 22 millió 754 ezer 63 embert fertőzött meg, a betegségbe eddig 794 ezer 814-en haltak beleés 14 millió 580 ezer 774-en gyógyultak meg a Baltimore-i John Hopkins Egyetem összesítése szerint.
Ami az egyes országok, részleteiben már közölt adatait illeti, a legtöbb új fertőzést Indiában (62 900), az Egyesült Államokban (46 700) és Brazíliában jelentették (39 600) az AFP francia hírügynökség számításai szerint. A fertőzések száma Etiópiában nő a leggyorsabban (napi 1400 új fertőzött). Európában 15 százalékkal több új fertőzöttet jelentettek, mint az előző héten.
Az európai orszgágok közül Franciaországban 4586 fertőzöttet jelentettek, a halálesetek száma 23-mal, 30 503-ra nőtt. Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár utazási korlátozásokról fog egyeztetni a járvány fékezése céljából. Pénteken 1033 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Nagy-Britanniából az előző napi 1182 után.
Pénteken lemondott az ír mezőgazdasági miniszter, mert részt vett egy rendezvényen, amely nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak. Dara Calleary egyike volt annak a nyolcvan vendégnek, akit az ír parlament golfegyesülete látott vendégül egy szállodában aznap este, amikor az ír kormány korlátozó intézkedéseket fogadott el.
Romániában megállt az új típusú koronavírussal diagnosztizált személyek napi számának növekedése. Az elmúlt 24 órában 1392-vel emelkedett az igazolt fertőzések száma.
A vírus megjelenése óta 76 355 ember fertőződött meg Romániában.
Jövő héten 40 ezer ember bevonásával kezdődik meg a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcina klinikai tesztelésének „posztregisztrációs” szakasza, ezzel párhuzamosan pedig az orosz egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett csoportok önkéntes alapon történő oltása is. Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 4870-nel 946 976-ra emelkedett az igazolt Covid-19-esetek száma, a halálozások száma 90-nel 16 189-re.
Az elmúlt napban Japánban legalább 1034 ember fertőződött meg az új koronavírussal, az összes fertőzött száma meghaladta a 61,7 ezret. A betegség halálos áldozatainak száma 15 új halálesettel péntekre 1188-ra nőtt.
Forrás: index
[type] => post [excerpt] => Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint, ha a világ összefog és sikerül kifejleszteni a védőoltást, akkor a koronavírus-járvány rövidebb lesz, mint az 1918-as spanyolnátha. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1598095200 [modified] => 1598054919 ) [title] => A WHO reményei szerint a járvány nem tart két évig [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=26503&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 26503 [uk] => 26552 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 26504 [image] => Array ( [id] => 26504 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3.jpg [original_lng] => 291522 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/08/who3.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1598099005:2 [_thumbnail_id] => 26504 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 7735 [translation_required_done] => 1 [_oembed_b587355578df9b887c79bebca3e8768a] => [_oembed_time_b587355578df9b887c79bebca3e8768a] => 1601553603 [_oembed_a6a8b2c8a007059f5645416ed1b312d2] => [_oembed_time_a6a8b2c8a007059f5645416ed1b312d2] => 1615632240 [_oembed_9155d16a098ee2e8c0e7208b95d566c3] =>
Our Asian small-clawed otters have tested positive for SARS-CoV-2, the virus that causes COVID-19. They began exhibiting...
Egy új, kétéves növekedési terv összeállítását jelentette be Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában.
A kormányfő szerint további korlátozó intézkedések is elképzelhetőek a járványügyben, mivel pandémiás szempontból a legnagyobb kockázat a koronavírus behurcolása az országba. A miniszterelnök arra is kiért: az iskolákban a valós osztálymunka visszaállítása a cél, a digitális oktatás nem válthatja ki azt teljes értékűen. Hazánknak a szomszédaihoz való viszonyát kulcskérdésnek nevezte.
– Szükség lesz új szigorításokra a járvány miatt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, és kiemelte: a legtöbb európai országban romlik a helyzet, ezért a fertőzés behurcolása a legnagyobb veszély Magyarország számára.
A kormányfő hangsúlyozta: a kórokozó behurcolásával szemben föl kell lépni.
– A nyáron átálltunk az új rendszerre, ahol színekkel jelöltük az országokat. Ennek vége, szeptember 1-jétől már más irány jön, nem lehet fenntartani a határátlépésnek ezt a módszerét, szigorúbb szabályok jöhetnek. Déli irányba ne foglaljon, ne szervezzen nyaralást szeptembertől senki – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor kiemelte: a digitális oktatás nem ugyanolyan jó, mint a hagyományos. Jelenleg még a személyes oktatáson alapuló rendszer az igazi, az online oktatás csak tartalékmegoldás, ezért mindent meg kell tenni a rendes iskolakezdésért, ami azt jelenti, hogy a járvány behurcolását kell megakadályozni.
Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország elég tapasztalatot szerzett a vírus első hullámakor, a védekezés következő szakaszát ezért saját tapasztalatainkra alapozva kezeljük.
Horizonton a vakcina
– A lényeg, hogy megmentsük az emberéleteket – emelte ki. Hozzátette: a betegségből meg lehet gyógyulni, azokra kell nagyon vigyázni, akiket ez a vírus elvihet. A legkiszolgáltatottabbak pedig az idősek.
Amikor kitört a járvány, a miniszterelnök számára kiderült, hogy a jó szakemberek azonnal segítenek és rendelkezésre állnak. A kormányfő háláját fejezte ki az egészségügyi professzoroknak. Elmondta: amíg nincs vakcina, a bizonytalan helyzet fenn fog maradni. Az első vakcina megjelenésétől nem megkönnyebbült a világ, hanem üzleti motivációjú támadássorozat kezdődött. – Zsibvásári hangzavar lesz emiatt – figyelmeztetett a kormányfő.
Orbán Viktor szerint közelebb vagyunk a vakcina felfedezéséhez, mint korábban, és jó esély van arra, hogy hamarosan tömegesen elérhető legyen egy védőoltás. – Hazánk minden irányba kinyújtja csápjait – mondta a miniszterelnök, megerősítve, hogy szerzünk majd a vakcinából. Kiemelte: a lélegeztetőgépekért háromszor ennyit is fizettek szükség esetén, mert a magyar emberek élete mindennél többet ér.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy hamarosan kezdődik az iskola, és a családoknak a legfontosabb, hogy az iskola és az óvoda rendben indulhasson. A kormányfő sikeresnek nevezte a digitális oktatásra való átállást, de elmondta, hogy annak is vannak árnyoldalai: tíz százalék fölötti diák eltűnt a rendszerből, nem kapcsolódott be az oktatásba, és a különbségek is nőttek. A pedagógusoknak ezért nehéz lesz szeptembertől ismét egységes osztálymunkát kialakítani.
A miniszterelnök szerint továbbra is a munkahelyek megvédése a kormány cselekvésének vezérfonala. – Ezt a célt nem adjuk fel. Amennyi munkahelyet a vírus elpusztít, annyit fogunk létrehozni – emelte ki Orbán Viktor. Hozzátette: hitelfizetési moratóriumot is bevezettek, a családok és a vállalkozók a hiteltörlesztés helyett magukra, családjukra tudják költeni a hitelekre szánt pénzt.
Új feladat
– Az új feladat egy kétéves növekedési terv összeállítása – mondta Orbán Viktor, aki kiemelte, hogy a védekezésre költött pénz egy részét is már a jövendő beruházások finanszírozására fordították. – Szeptember közepére minden szükséges fórumon átmegy az új gazdasági növekedést támogató terv – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy földönfutóvá tenné Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, Orbán Viktor arra emlékeztetett: amikor a kommunisták hatalomra kerültek, hasonló dolgokat tettek.
– A csendőrséget felszámolták, elvették a magántulajdont. Emlékszem Tamás Gáspár Miklós 1989-ből származó mondatára, amely szerint „kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”. Miért gondoljuk, hogy megváltozhat? Az ilyen támadásoknál érdemes észben tartani: aki kardot ránt, az kard által vész el – fejtette ki a miniszterelnök.
A kormányfő augusztus 20-a kapcsán arra is kitért, hogy végigtekintve a magyar politikai gondolkodás történetén, az látható, hogy az elmúlt százötven évben a közjogi gondolkodás került előtérbe, de volt másik 850 évünk is, amikor nagy, átfogó kérdésekről tudtunk gondolkodni a politikában: mekkora Magyarország, mekkora népessége van a szomszédokéhoz viszonyítva, kik jelentenek ránk fenyegetést, kik a nagyhatalmak a közelünkben – sorolta a kérdéseket a miniszterelnök, hozzátéve: szeretné visszahozni a politikába a geostratégiai tényezőkről való gondolkodást.
Jószomszédi viszony
– Körülöttünk a nagyhatalmak továbbra is a németek, az oroszok és a törökök, amit figyelembe kell venni.
A szomszédainkhoz való viszony szintén kulcskérdés a számunkra – mondta Orbán Viktor, és kiemelte, hogy tíz évet fektetett bele, hogy jó viszonyt alakítsunk ki velük és ne elszigetelni akarjanak bennünket, hanem készen álljanak az együttműködésre. A miniszterelnök szerint soha ilyen jó a viszonyunk a szerbekkel és a szlovákokkal nem volt.
– Kialakult egy közép-európai együttműködés, ezért nem kell védelmező nagyhatalmakat keresnünk egymással szemben, hanem itt a lehetőség, hogy megpróbáljunk együttműködni és a lehetőségeinket a szuverenitásunkat megőrizve összerendezni. Ehhez szükség lesz egy vezérhajóra, ami Lengyelország lehet, amely egy negyvenmilliós ország, hatalmas gazdasági potenciállal, erős hadsereggel.
Ha jól rendezzük el a hajóinkat a lengyelek körül, akkor Közép-Európa gazdagabb lesz és gyorsabban fog fejlődni, mintha külső védelmezőt keresne – húzta alá a miniszterelnök. – Nem kell félni ettől a gondolkodástól, mert nyolcszáz éven keresztül ugyanezt tették elődeink is – mutatott rá Orbán Viktor.
Karanténnapló - 17. nap, 4. részMegérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre. Most a magyar szakembereken a sor, kezdődhet a tanulmányozás a lehető legmegalapozottabb döntés érdekében.
Az első benyomás mindig fontos. Három éve októberben kezdtünk el ismerkedni a vadlovakkal vagy ők velünk - nézőpont kérdése. ? Először, amint látható, kamera nélkül. Csak leültem a fűbe és ők jöttek oda megszemlélni... akkor még nem tudták, hogy elég sokat fognak látni.? Én meg azt nem, hogy azért ez nem lesz olyan könnyű menet... Minden film kezdetekor csak ismerkedünk az állatokkal, a tájjal és ez esetben is meg kellett tanulnunk a vadlovakat, szociális viszonyaikat, ami nem volt egyszerű. Nem is ment volna a velük dolgozó kutatók, Kerekes Viola és Szabados Tímea segítsége nélkül, akik hatalmas türelemmel tanítgattak, sőt kérdeztek ki minket. Köszönjük (és remélem átmentünk a vizsgán ?). ? ? ? ?
HORTOBÁGYI FOGÓCSKA, VADLÓ CSIKÓ MÓDRA! ?? Nézzétek, ahogy egyszer az egyik csikó kergeti a másikat, aztán cserélnek. És ez így ment még jó ideig... ? De vajon mit akarhat azzal a nádszállal a szájában...? ?Különben a Przevalszkij-lovak idejük nagy részét legeléssel töltik, de nem a csikók, mivel ők még anyatejet is kapnak. Így egy csomó idejük marad, például játszani. Ez egyébként elég fontos momentum, mivel például ilyenkor alakulnak ki életre szóló barátságok is közöttük. ---(Még több kép és videó a vadlovakról (is) az instagramon: @wild.tales https://www.instagram.com/wild.tales/)---Filmezte: Jan Henriksson. Ez a jelenet nem került be egyébként a filmbe, sajnos, terjedelmi okok miatt, de örülök hogy itt megoszthatom veletek! ?
MÁSFÉL PERC REPÜLÉS A DARVAKKAL - ELSŐ RÉSZLET A FILMBŐL!! (HANGGAL ÉRDEMES NÉZNI) ?Ha tetszik megoszthatjátok, hogy sokan tudjanak erről a csodáról. Köszönjük!???Részletek:"De jó lenne velük szárnyalni!" - gondoltam tinédzserként, amikor barátommal minden ősszel levonatoztunk a Hortobágyra és a Nagy-Halastó nádrengetegében töltöttünk pár napot egy kis kunyhóban. Alig harminc évet kellett várni, mire most a VADLOVAK - HORTOBÁGYI MESE című filmünk forgatásakor ezt meg tudtam valósítani...? Mostanság rádásul 150,000 daru is megfordul egyszerre az őszi pusztán és ott eszegetnek, pihengetnek, sőt fürdenek ahol a mi főhőseink: a vadlovak. Nem volt kérdés, hogy ők is bekerülnek a filmbe. (Ha megnézitek, az első képen épp a vadlovak felett repülünk el. ? ?).Viszont mostanság gyönyörű videók születnek a darvakról, ezért ki kellett találni nekünk is valamit. A technikát és zenét hívtuk segítségül. Ahogy gyönyörködve néztem a beszálló madártömeget, rájöttem, hogy ez egy légi balett és nekünk is velük kell táncolni a levegőben, nem csak simán együtt repülni.És akkor innét a technikai rész: a drónunkra egy nagy gyújtótávolságú optikát szereltünk és a drónt és a kamerát külön ember kezelte így fantasztikusan összetett kameramozgásokat tudtunk csinálni ráadásul a madarak zavarása nélkül. (Amikor úgy látszik közel vagyunk, akkor is még nagyon messze volt a drón). És aztán "csak" egy szépséges zenét kellett komponálni hozzá. Remélem tetszik - ha igen köszi, ha megosztod. ?Drón pilóta: Badár BalázsDrón operatőr: Török ZoltánRed kamera operatőr: Jan HenrikssonTerepi segítők: Szilágyi Attila, Tar János (Hortobágyi Nemzeti Park)Hang: Ola EliassonZeneszerző: Oliver HeussZenekar: Budapest Art Orchestra Karmester: Peter PejtsikVágó: Hargittai LászlóFényelő: Benedek KabánSzervezés, producer: Nóra BotosExecutive producer: Tom SynnatzschkeRendezte: Török ZoltánA filmet a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Doclights GmbH NDR Naturfilm (Németország) és a Terra Mater Factual Studios (Ausztria) koprodukciójában készítjük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság segítségével, a Mozinet forgalmazásában.
COVID 2/147. 2,5 millió honfitársunk beoltva. Újraindulhatnak az üzletek és a szolgáltatások! // 2.5 million Hungarians vaccinated. Shops and services can reopen!
Kedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni // Dear Mask, goodbye! We have vaccinated 5 million Hungarians. Mask-wearing is no longer obligatory in public spaces
Hétfő éjféltől hatályba lépett a Horvátországra vonatkozó utazási figyelmeztetés Ausztriában. Rudolf Anschober egészségügyi miniszter bejelentésére mintegy 40 ezer osztrák megszakította horvátországi nyaralását, ezért több kilométeres kocsisorok alakultak ki Szlovénia és Ausztria határán – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint óvatosságra van ahhoz szükség, hogy ne kelljen újra lezárni a határokat. Ausztriában ismét emelkedésnek indult a koronavírusos betegek száma. Mint ismert, a nyaralási szezon miatt a legnagyobb veszélyt a behurcolás jelenti.
A hétfő éjféltől életbe lépett utazási figyelmeztetés (ez még nem utazási korlátozás) értelmében a Horvátországból érkezőknek 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk, vagy 48 órán belül Ausztriában kell elvégezniük a vírustesztet. Ennek elősegítésére az osztrák egészségügyi minisztérium több mint 40 laboratórium nevét és elérhetőségét adta meg honlapján.
Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap aggodalmát fejezte ki a vírusfertőzöttek számának három hete tartó emelkedése miatt. „A koronavírus autóval érkezik a határokon át Ausztriába, ezért szigorúbb határellenőrzést kell bevezetni” – jelentette ki vasárnap a kancellár, aki felszólította a lakosságot a maszkviselésre és a biztonsági előírások szigorú betartására. „A járvány még nem ért véget, ezért mindent meg kell tennünk az egészségünk védelme érdekében. Mindenekelőtt meg kell akadályoznunk egy második lezárást, hogy a munkahelyek és a gazdaság ne kerüljön veszélybe” – fogalmazott Kurz. Nem alaptalan Kurz félelme: a legnagyobb veszélyt a nyaralásból hazaérkezők fertőzése jelenti.
Az osztrák kormány óvintézkedése éppen azért indokolt, mert az elmúlt időszakban látványosan emelkedett Horvátországban a fertőzöttek száma. A horvát híradások kiemelik, hogy a legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a koronavírus legfőbb terjesztői, ezért a válságstáb ismét szigorításokat vezetett be.
A V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében megjegyzi, hogy a laboratóriumokban a leggyorsabb eredményt produkáló 24 órás koronavírusteszt 220 euróba kerül, de ha az eredmény nem olyan sürgős, akkor 100-150 euró közötti összegért is elvégzik a tesztet, számolt be az osztrák Kurier hírportál. Ausztriában vasárnapról hétfőre 164-gyel nőtt az új Covid-fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma pedig 729.
Ausztria – Németországgal ellentétben – eddig még nem adott ki utazási figyelmeztetést Spanyolországra, valamint Mallorca és Ibiza szigetére vonatkozóan. Alexander Schallenberg külügyminiszter szerint azonban az osztrákoknak fel kell készülniük további nyaralási célpontokra vonatkozó utazási korlátozásra is.
A halálesetek száma naponta 40–50-re nő, ha Ukrajnában naponta több mint 2000 koronavírus-esetet regisztrálnak. Ez a Volodimir Zelenszkij elnök vezette konferenciabeszélgetésen hangzott el, közölte a Jevropejszkaja Pravda. Többek között elmondták, hogy a koronavírus-járvány második hulláma már Németországban megkezdődött, és Lengyelországban, Franciaországban és Hollandiában is várható. „Az ukránoknak világosan el kell magyarázni a karantén szabályait és jellemzőit. Az itt élő emberek felelősségteljesek, de meg kell érteni, hogy mire kell felkészülni, mi is az az adaptív karantén. El kell magyarázni az embereknek, hogy miért az egyik város a „piros”, a többi pedig a „zöld” zónában” – mondta Zelenszkij.
В ефірі «Ранок з Україною» поговорили про початок вакцинації в Україні. Безумовно, МОЗ контрактує тільки безпечні та якісні вакцини. Українці отримуватимуть препарати на рівні з громадянами Великобританії, Південної Кореї, Канади та країн Європейського Союзу. Сам процес вакцинації іде планово. Вчора дзвонив по вайберу Євгену Горенку, лікарю-реаніматологу Черкаської обласної лікарні, якому першому в Україні зробили щеплення. Почувається добре. Про подробиці першого дня вакцинації, подальші плани МОЗ та як записатись на щеплення від COVID-19 - у відео.Вакцинуймося, бо ми того варті!
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
The official stamp contains a blistering message for the Russian president on the one-year anniversary of the invasion of Ukraine. https://t.co/B2fUZXCmfF
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR