Véglegesítette a magyar kormány azokat az új szabályokat tartalmazó rendeleteket, amelyek azután lépnek érvénybe, hogy a koronavírus ellen beoltottak száma eléri a négymilliót.
A kormany.hu oldalra hétfőn feltöltött közlemény szerint a magyar oltási program európai összehasonlításban is kiemelkedően eredményes. „Ez lehetővé teszi, hogy újabb lépéseket tegyünk a mindennapi élet és a gazdaság újraindítása érdekében” – írták.
Hozzátették: amikor a beoltottak száma eléri a 4 milliót, új intézkedések lépnek életbe, amelyek jelentős része védettséghez – védettségi igazolványhoz – kötött. A védettségi igazolvány használatáról a magyar emberek döntöttek az újraindításról szóló online konzultáció során: a kitöltők 65 százaléka támogatta, hogy a védettek felmentést kapjanak egyes korlátozások alól – tudatták.
Az új szabályok szerint a kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul. Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni. Akiknek védettségi igazolványuk van, este 11 óráig a vendéglátóhelyek belső terében is tartózkodhatnak és szállodába is mehetnek, ezekre a helyekre gyermekeiket is magukkal vihetik.
A novemberben bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Ezek közé tartoznak például az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik és a könyvtárak is. Edzőterembe, uszodába, jégpályára ezentúl csak a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek. A védettek és a felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják. A védetteknek és a felügyeletük alatt álló kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken.
A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata. Amennyiben az üzemeltető, szolgáltató ennek nem tesz eleget, 100 ezer és 1 millió forint közötti bírsággal, vagy akár egyéves bezárással is sújtható – ismertették.
Közölték: mivel a járvány továbbra is jelen van, a fokozatos újraindítás mellett is fenn kell tartani bizonyos biztonsági intézkedéseket. Így egyes helyszíneken a védettséget nem szerzett dolgozóknak továbbra is maszkot kell hordaniuk, valamint fennmaradnak a magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatban novemberben elrendelt korlátozások.
A közterületen, a tömegközlekedési eszközökön, boltokban – azokon a helyeken, ahol nem csak beoltott vagy a fertőzésen átesettek tartózkodhatnak – továbbra is kötelező a maszkhasználat, továbbá kerülendő a csoportosulás és a gyülekezés – írták, kiemelve: ez a még be nem oltott állampolgárok védelmét szolgálja. Hozzátették: az oltási program előrehaladtával további döntések születhetnek majd az élet újraindításáért.
Kedves Maszk, goodbye! Megvan az ötmilliomodik beoltott, közterületen nem kell többé maszkot viselni // Dear Mask, goodbye! We have vaccinated 5 million Hungarians. Mask-wearing is no longer obligatory in public spaces
Soron kívüli ülést tartott április 24-én a technogén-ökológiai biztonság és rendkívüli helyzetekkel foglalkozó állami bizottság.
A járványügyi illetékesek által elfogadott rendelet értelmében április 25-től Odessza megye kikerül a vörös zónából, s a régió területén a sárga zónára vonatkozó korlátozások lesznek érvényben.
A hírt Oleh Nemcsinov, a Miniszeteri Kabinet minisztere jelentette be.
More good news. #Spain increasing its supply of air defenses to #Ukraine. It's training of ?? military on the Aspide anti-aircraft missile system finishes tomorrow (first pic). And today #NATO announced Spain will also provide 4 Hawk missile launchers. https://t.co/L22CfCPZPfpic.twitter.com/vTrGFiXjup
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
A cseh kormány elfogadott egy rendeletet, mely szerint hat szakaszban fog enyhíteni az országban bevezetett karanténkorlátozásokon.
A hírt a Jevropejszka pravda közölte a Novinky-re hivatkozva. A hír szerint az üzletek, a piacok és egyes szolgáltatások már május 3-tól működhetnek az országban.
„Amennyiben a kedvező tendenciák megmaradnak május 3-ig, megnyitjuk a boltokat, a piacokat – szigorú higiéniai ellenőrzések mellett –, valamint beindulnak a testápolási, állatokkal kapcsolatos és szanatóriumi kezeléssekkel kapcsolatos szolgáltatások is” – közölte a cseh miniszterelnök-helyettes.
A rendelet értelmében a fodrászatokba negatív teszttel lehet majd belépni, s az ügyfelek között kötelező lesz a másfél méteres távolság betartása.
Czechia just decided to send machine guns, sniper rifles,handguns and ammunition worth EUR 7,6 mln to Ukraine.
Unlike Germany, the Czechs aren’t afraid of entering Ukraine as the Czech Defense Ministry will provide immediate transport to any place chosen by Ukraine. pic.twitter.com/akt6KM1RRI
Novojičínský vojenský opravárenský podnik zahájí v nejbližší době opravy ukrajinských tanků T-64, které zamíří přímo na bojiště. Smlouvu na opravu a modernizaci tanků T-64 uzavřely státní podniky ?? VOP CZ a ?? @ukroboronprom letos v únoru.
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Javulni látszik a járványhelyzet Ukrajnában, ahol az elmúlt napokban már nem érte el a tízezret sem az új fertőzöttek száma. Az ország nyugati régiói sorra lazíthattak: így például Kárpátalján is kinyithattak az éttermek, az edzőtermek, és már a hivatalos sportrendezvényeket is meg lehet tartani a nézőtér 50 %-os kihasználtságával.
https://youtu.be/1rNNHouDFyY
[type] => post [excerpt] => Javulni látszik a járványhelyzet Ukrajnában, ahol az elmúlt napokban már nem érte el a tízezret sem az új fertőzöttek száma. Az ország nyugati régiói sorra lazíthattak: így például Kárpátalján is kinyithattak az éttermek, az edzőtermek, és már a h... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1619001600 [modified] => 1618996984 ) [title] => Kevesebb az új fertőzött Ukrajnában (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=53446&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 53446 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 53447 [image] => Array ( [id] => 53447 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12.jpg [original_lng] => 501471 [original_w] => 1521 [original_h] => 856 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12.jpg [width] => 1521 [height] => 856 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12.jpg [width] => 1521 [height] => 856 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-12.jpg [width] => 1521 [height] => 856 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1618987455:10 [_oembed_c5fdc96277c4036c5b0570a16143b470] => [_oembed_time_c5fdc96277c4036c5b0570a16143b470] => 1618985294 [_thumbnail_id] => 53447 [_edit_last] => 10 [views_count] => 3184 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e449b2d9f007202db5074448029d4f6e] => [_oembed_time_e449b2d9f007202db5074448029d4f6e] => 1618990810 [_oembed_e08113608f9ca4efd36b9592d1daadfc] => [_oembed_time_e08113608f9ca4efd36b9592d1daadfc] => 1618990810 [_oembed_fef0f75ac325e0b687b5bfb67f93d10f] => [_oembed_time_fef0f75ac325e0b687b5bfb67f93d10f] => 1619254526 [_oembed_d9cc3b22dc6a2496a3449dc5dd04b4bf] => [_oembed_time_d9cc3b22dc6a2496a3449dc5dd04b4bf] => 1619254526 [_oembed_ec87f59664e636d4384548a16277e392] => [_oembed_time_ec87f59664e636d4384548a16277e392] => 1629959721 [_oembed_3aa6a08ee76c49acc683952500fdae73] => [_oembed_time_3aa6a08ee76c49acc683952500fdae73] => 1633971696 [_oembed_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] => [_oembed_time_fbf2db2dc636be836b5d2786cebdb0cb] => 1640756048 [_oembed_501bdc29fd50c14c97e01e8d736bf570] => [_oembed_time_501bdc29fd50c14c97e01e8d736bf570] => 1641155532 [_oembed_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] => [_oembed_time_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] => 1643200305 [_oembed_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] =>
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Az országban megnyitottak az edzőtermek, az uszodák, a könyvtárak, üzletek, azonban több intézménybe csak negatív koronavírus-teszttel lehet belépni.
A szlovák kormány kissé enyhített a korlátozásokon, melyeket a koronavírus-járvány leküzdése érdekében vezettek be. Az információk szerint a szállodák is megnyithattak, azonban szigorú karanténintézkedések végrehajtása mellett. Az országban továbbá a lakosoknak engedélyezték a más régiókba való átutazást is.
Az állampolgárok csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával léphetnek a boltokba és templomokba, az éttermek zárt termeiben továbbra is tilos a vendégek fogadása.
Izraelben visszatértek a koronavírus-járvány előtti oktatási rendhez, vasárnaptól megszűnt a kiscsoportos és a távoktatás, valamint szabadtéren nem kötelező a maszkviselés, mert az oltási kampány nyomán visszaszorult a járvány – jelentette a helyi média.
Vasárnaptól ismét teljes létszámban tanulhatnak együtt az iskolák minden évfolyamán az osztályok, nem korlátozzák tovább az egy tanteremben együtt leültethető gyerekek számát, de a 12 éveseknél idősebb tanulóknak továbbra is kötelező a maszkviselés zárt térben. Emellett gyakran kell szellőztetni, és a szokásosnál távolabb helyezték el egymástól a padokat – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Visszaáll a hatnapos oktatás is, miután az elmúlt évben általában szünetelt pénteken a tanítás, és bizonyos évfolyamokon és intézményekben csak a hét egyik felében, felváltva vettek részt a jelenléti oktatásban a tanulók, a többiek otthonról, távoktatással próbálták követni a tanítás menetét. Az iskolaudvarokon tartják majd az uzsonnaszünetet, ott, valamint a testnevelés órákon nem lesz kötelező a maszkviselés. Csak szabadtéri osztálykirándulásokat szervezhetnek, melyeken már beoltott vagy felgyógyult szülők lehetnek a kísérők. Több napos, szállást igénylő kirándulásra csak a már oltható, 16 évesnél idősebb tanulók mehetnek, közülük is csak azok az osztályok, ahol már legalább 90 százalékban megkapták a vakcinát. A pedagógusok 81 százalékát vagy beoltották vagy igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, de azok is visszatérhetnek az osztályokba, akik még nem védettek a koronavírus ellen.
Vasárnaptól nem kötelező a szájmaszk viselése szabadtéren, miután jelentősen visszaesett az új koronavírus-fertőzések száma, de zárt térben továbbra is kötelező maszkot hordani mindenütt az országban. A könnyítéseket a rendkívül gyors és sikeres oltási kampánnyal érték el, amely jelentősen visszaszorította a koronavírus-járványt. Jelenleg az egészségügyi minisztérium adatai szerint nincs súlyosan fertőzött „piros” település, egy beduin törzs falva a Negev-sivatagban az egyetlen „narancssárga”, vagyis közepesen fertőzött hely, és csak tizenkét kissé fertőzött „sárga” települést tartanak nyilván a 267 „zöld” város és falu mellett, melyeken alig vagy egyáltalán nincsenek koronavírus-hordozók.
Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampányban eddig 5 543 094 embert legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, ez az ország lakosságának 57,46 százalékát jelenti.
A szombati munkaszüneti napon elvégzett, a szokásosnál csekélyebb számú, 11 085 teszt során mindössze 82 vírushordozót azonosítottak. A harmadik járványhullám mostani, leszálló szakaszában 2540 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836 926 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6334-en haltak meg Izraelben.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
Michael Douglas is a legend of the silver screen. What he saw today in the south of Israel however, is no movie set. It is the scene of one of the worst crimes against humanity, carried out against peace-loving people by brutal Hamas terrorists.
All the passengers of the ‘selfie yacht’ are safe and unharmed. They were provided with sandwiches and water. The show is over. pic.twitter.com/tLZZYcspJO
— Israel Foreign Ministry (@IsraelMFA) June 9, 2025
Olaszország enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon az ország nagy részén április 26-tól. A hírt Mario Draghi miniszterelnök jelentette be – közölte a Reuters.
A korlátozások, amik a vállalkozásokat és a közlekedést érintették, több mint egy évig tartottak. Április 26-tól sárga-fehér zónákat vezetnek be a jobb járványhelyzet-mutatókkal rendelkező régiókban. Ezeken a területeken az éttermek és a bárok kiszolgálhatják a vendégeket az asztaloknál, megnyithatnak a mozik és színházak, igaz, korlátozott látogatószámmal.
Az országban tervezik továbbá az uszodák és egyes edzőtermek megnyitását is május 15-től.
I'm finally done with my latest project: An isometric room style reconstruction of the so-called "Thermopolium of Regio V" recently uncovered at @pompeii_sites. This will be a thread about my reconstruction and the research behind it! pic.twitter.com/0aID9CANlz
Super Green pass, la conferenza stampa di Draghi con i ministri Gelmini e Speranza: segui la diretta tv: Il presidente del Consiglio, Mario Draghi dopo il Cdm per decidere delle nuove misure anti-Covid tra cui il super Green pass, tiene una conferenza… https://t.co/T8bBn9teKupic.twitter.com/gH4hiJfqv1
Confiscato a Torino il «Ritratto di Gentiluomo con berretto nero»: era scomparso dal 2004 e portato in Svizzera. I carabinieri l'hanno rintracciato in un laboratorio dov' era arrivato con un corriere: vale 7 milioni di euro pic.twitter.com/Uc9GBhrqWx
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
Siamo libere, e nessuno può toglierci quella libertà, nessuno può pensare che siamo nel loro possesso. Nella Giornata internazionale per l’eliminazione della violenza contro le donne, voglio dire alle donne italiane che non sono sole, e che quando hanno paura 1522 è il numero da… pic.twitter.com/AKJPtz2agN
A special moment for Their Majesties as they privately met His Holiness Pope Francis at the Vatican yesterday.
The King and Queen were deeply touched by The Pope’s kind remarks about their 20th wedding anniversary and honoured to be able to share their… pic.twitter.com/5WAZu9nN5q
Enyhülnek Szlovákiában hétfőtől a koronavírus terjedése kapcsán bevezetett korlátozások, bizonyos feltételek betartása mellett megnyithatnak az üzletek, és lehetővé válik a templomi istentiszteletek látogatása is – jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség Igor Matovic miniszterelnök-helyettes közlésére hivatkozva kedden.
A korlátozások enyhítését több feltételhez kötötték, elsődlegesen ahhoz, hogy az üzletekbe való belépéshez, illetve az istentiszteleten való részvételhez negatív Covid-teszttel kell rendelkezni. Ezenfelül mindkét esetben – tehát az üzletekben és a templomokban is – be kell tartani azt a korlátozást, hogy 15 négyzetméteres területen legfeljebb egy ember tartózkodhat. Hasonló feltételek mellett megnyithatják kapuikat a múzeumok, a könyvtárak és a szállodák is, utóbbiak viszont továbbra sem nyithatják meg éttermeiketю „Vékony jégen mozgunk (.) felelősségteljes hozzáállás nélkül visszatérhetünk oda, ahol voltunk” – mondta a korlátozások enyhítése kapcsán Igor Matovic, aki miniszterelnök-helyettesi posztja mellett a pénzügyi tárcát is vezeti.
Eközben Eduard Heger kormányfő Pozsonyban arról tájékoztatott, hogy adataik szerint javul a járványhelyzet, csökken a kórházban ápoltak száma, s így a jövő héttől már az ország egyetlen járása sem lesz „fekete” – vagyis a legrosszabb besorolású a járványhelyzetet jellemző úgynevezett „Covid-szemafor” szerint. A kórházban koronavírus-fertőzéssel kezelt betegek száma jelenleg közel két és fél ezer a múlt heti csaknem 3 ezerhez képest.
Szlovákiában már egy hónapja lassan, de folyamatosan csökken az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma, közel egy hete hasonló trend figyelhető meg a kór miatt kórházban ápoltak, illetve a kórnak tulajdonított új halálesetek tekintetében is. Az országban jelenleg a Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna oltóanyagait használják. A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ adatai szerint a már legalább egy védőoltással beoltottak száma kedden 870 ezer volt, közülük csaknem 300 ezren már a második adagot is megkapták.
Keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter bejelentette: elképzelhető, hogy feloldják az oltásra jelenleg vonatkozó életkori korlátozásokat, ami azt jelentené, hogy a 40 évnél fiatalabbak is regisztrálhatnának az oltóanyag beadására.
Hollandiában április 28-ig érvényben maradnak a lezárások és a kijárási tilalom a koronavírusos esetek növekvő száma és a kórházi telítettség miatt – közölte kedden a helyi sajtó.
A járványügyi intézkedések meghosszabbítását Mark Rutte ügyvivő miniszterelnök jelentette be. A kormányfő kedd esti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy országában várhatóan július elejére lehet teljes egészségben felszámolni a korlátozó intézkedéséket, addig a kormány fokozatos lazításokat tervez bevezetni egy ötlépcsős terv alapján.
A kormány tervei szerint április végén a vendéglátó egységek megnyithatják kültéri teraszaikat, még több üzlet kinyithat, továbbá a felsőoktatásban tanulók visszatérhetnek a normális tanrendhez. Május első hetében negatív koronavírus teszt birtokában látogathatók lesznek a nagyobb szabású sportesemények. A harmadik lépésre, május végén kerülne sor, amikor is újranyithatnak a kisebb éttermek és bárok. A kormány június közepétől július elejéig felszámolna minden korlátozó intézkedést.
„Erőteljes nyitást július első hetében tervezünk, amikor már szinte minden felnőtt állampolgár megkapta az oltóanyag első adagját. Reméljük, augusztusban már el lehet hagyni a társadalmi távolságtartás minden formáját – jelentette ki Hugo de Jonge egészségügyi miniszter. Hozzátette: a kormány terve teljes mértékben a járványügyi helyzet alakulásától függ.
A 17,5 milliós lélekszámú Hollandiában, az utolsó hét napban, 24 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek száma, napi átlagban 7361 ember betegedett meg. A kórházi felvételek száma naponta 300 körül volt, jelenleg 2554 ember szorul ellátásra egészségügyi intézményekben, ebből 800 embert intenzív osztályon ápolnak. Az országban 6,3 százalékos az átoltottság.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
Április 11-től Kárpátalja kikerült a vörös zónából, így Beregszászon is újraindult az oktatás, kinyithattak a boltok és kávézók is. A Beregszászi kistérség vezetése úgy döntött, hogy több mint egy hónap kényszerszünet után, hétfőtől az általános és középiskolai szinten is kinyitnak az iskolák.
https://youtu.be/FEdmfQuQ5MY
[type] => post [excerpt] => Április 11-től Kárpátalja kikerült a vörös zónából, így Beregszászon is újraindult az oktatás, kinyithattak a boltok és kávézók is. A Beregszászi kistérség vezetése úgy döntött, hogy több mint egy hónap kényszerszünet után, hétfőtől az általános é... [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1618308000 [modified] => 1618306476 ) [title] => Enyhítések Beregszászon (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=52514&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 52514 [uk] => 52557 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 52515 [image] => Array ( [id] => 52515 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak.jpg [original_lng] => 593986 [original_w] => 1536 [original_h] => 864 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/babjak.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1618310311:10 [_oembed_1bc07e215d80928bdae2ee8f4d538203] => [_oembed_time_1bc07e215d80928bdae2ee8f4d538203] => 1618295624 [_thumbnail_id] => 52515 [_edit_last] => 10 [views_count] => 3766 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_8e0bb310e7606860044c10d70acf612f] => [_oembed_time_8e0bb310e7606860044c10d70acf612f] => 1618297209 [_oembed_4de0745d86a4bc09103e0b5dc69e87c7] =>
Do tej pory w grupie ponad 5,5 mln zaszczepionych jedynie 51 tys osób wykazało dodatni wynik testu na #COVID19, czyli 0,9%. Ponad połowa tych zakażeń nastąpiła w okresie do 14 dni po pierwszej dawce. Oznacza to w uproszczeniu, że poziom ochrony przekracza 99%.#szczepimysiepic.twitter.com/qDnBtL8lw1