Budapesti és Pest vármegyei, más magyarországi vidéki ukrán nemzetiségi önkormányzatok, civil egyesületek és iskolák, illetve a Kárpátaljai Katonai Közigazgatás képviselői közösen emlékeztek meg a budapesti Holodomor emlékműnél az 1933-as nagy ukrajnai éhínségről és az ártatlan áldozatokról. 1932-től 1934-ig tartott az ukrán történelem egyik legnagyobb tragédiája, a Holodomor, amely egyes számítások szerint közel 8 millió áldozatot követelt. A nagy ukrajnai éhínséget bizonyítottan a sztálini diktatúra idézte elő. 2006-banaz ukrán parlament elfogadta azt a törvényt, amely szerint a Holodomor az ukránok ellen elkövetett szándékos népirtás volt.A magyar Országgyűlés 21 évvel ezelőtt ismerte el határozatban népírtásként a Holodomort.
Egy év telt el azóta, hogy eltávozott közülünk – örökre, egy jobb helyre. Az iskolaigazgató, aki egy szép, korszerű iskolaépülettel gazdagította közösségét. A politikus, aki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökeként és a KMKSZ alelnökeként, valamint különböző képviselő-testületek tagjaként, vezető pozíciókban is mindig vidékünk magyarságának szolgálatában állt. Egy olyan ember, aki ezekben a nehéz időkben különösen hiányzik nemzetrészünk számára. Ő volt Barta József, aki Salánkon született, és itt is talált végső nyugalmat. Rá emlékeztek 2024. november 24-én az ugocsai község református templomában és temetőjében.
Az istentiszteleten Balogh Attila salánki református tiszteletes a bibliai Dávid életét elevenítette fel, aki Istenben bízva állt ki Góliát ellen, s egy kövecskével győzte le felfegyverzett ellenségét. S bár később kilátástalan helyzetbe került a rá féltékeny Saul király üldözése miatt, Isten akkor sem hagyta el. Az igehirdető közös vonásokra mutatott rá Dávid és Barta József sorsának alakulásában, hisz életük folyamán mindkettőjüket a halál torkából menekítette ki Isten – Barta József hosszú évekkel elhunyta előtt halálos betegségből gyógyult fel, így még sokáig szolgálhatta közösségünket –, amellett mindkettőjüket érték veszteségek, de megnyugvást találtak, s mindkettőjüknek voltak életcéljaik, melyekért munkálkodtak. Barta József a kárpátaljai magyarságért…
A prédikáció után Bacskai József ungvári magyar főkonzul szólt a gyülekezethez. Kitért az 1944. őszi deportálások áldozatairól az elmúlt napokban lezajlott megemlékezésekre, s kifejtette, miszerint az elhurcoltak emlékét örökre megőrizzük. Majd felidézte megismerkedését Barta Józseffel, aki közösségét segítette munkálkodásaival. Végezetül pedig biztosította a megjelenteket arról, hogy az anyaország a jövőben is támogatni fogja a kárpátaljai magyarságot.
Az istentiszteletet követően a község református temetőjében megkoszorúzták Barta József sírját. Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke pedagógusként, építőként, politikusként közösségét szolgáló emberként méltatta a KMKSZ volt alelnökét. Kiemelte, hogy közéleti személyiségként képes volt lecsitítani a legindulatosabban fellépő személyeket is, tehetsége volt ahhoz, hogy békét teremtsen az egymásnak feszülő emberek között. Balogh Attila tiszteletes pedig rámutatott, hogy Salánk egyik legkiemelkedőbb szülötte volt, akit politikusként sok nemes ügy előmozdítójaként őrzünk emlékezetünkben. Térségünk kiemelkedő alakjaként a magyarság érdekében munkálkodott.
A megemlékezést a fent említettek mellett jelenlétével megtisztelte dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Gulácsy Géza, a KMKSZ általános alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője, Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke és Petei Judit valamint más megyei tanácsi képviselők.
November 23-án Görögországban a helyi kommunisták megzavarták a holodomor áldozatai emlékére tartott rendezvényt – számolt be Ihor Poszolenik, az ukrán görögkatolikus egyház helyi papja, írta az LB.ua.
Elmondása szerint szombaton a holodomor ukrajnai áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett békés rendezvényen agresszív egyének csoportja kommunista zászlókkal és jelszavakkal támadt az ukránokra, akik között nagy számban voltak ukrán iskolák tanulói, különböző egyesületek női tagjai (Madras, Görögország).
Az incidens Tarasz Sevcsenko emlékművénél történt, ahol összegyűltek az ukránok, hogy megtartsák a bejelentett eseményt, és imádkozzanak a holodomor áldozataiért.
Ukrán egyházi, oktatási és kulturális szervezetek tagjai, gyerekek és felnőttek érkeztek az emlékműhöz, hogy méltassák a 20. század egyik legnagyobb emberiesség elleni bűne, a holodomor idején elhunyt emberek milliói emlékét. Rendezvényüket azonban ismeretlenek egy csoportja megszakította.
A résztvevők vallomásai szerint a kommunista jelképekkel felvértezett támadók lezárták az emlékműhöz vezető utat, és agresszív tettekhez is folyamodtak. Sértések és fenyegetések következtek.
Az nagykövetség egyik diplomatája is van a sérültek között. (Az ukrán nagykövetség az erre vonatkozó közlemény kiadására készül).
A helyi ukrán közösség felszólítja a görög hatóságokat, hogy vizsgálják ki az esetet, azonosítsák a tetteseket, és garantálják az ilyen események biztonságát a jövőben.
Emellett felvetődik a kérdés, hogy az európai oroszbarát propaganda egyes csoportjainak támogatása valódi veszélyt jelenthet-e a polgári békére.
A Budapesten élő ukránok és a magyar fővárosba menekültek közösen emlékeztek meg a háború kitörésének vagyis, az agresszor Oroszország által indított teljes körű katonai invázió 1000. napjáról. A megemlékezők 1000 másodperc néma csenddel emlékeztek a háború 1000. napjára. A Deák téri gyertyás megemlékezést a Nova Hvylja ukrán egyesület szervezte. Emellett az Egység egyesület szervezésében egy emlékmenetet is tartottak a háború 1000. napja alkalmából. Kedd este a Lánchíd is kék-sárga fénybe borult Ukrajna mellett való kiállásként.
Nyolcvan éve, 1944. november 12-én írták alá azt szigorúan titkos hadi parancsot, amely a német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek hadifogolytáborba, kényszermunkára való elhurcolásáról rendelkezett. A Kárpátalja etnikai megtisztítására irányuló kegyetlen hadiparancsot a szovjet biztonsági szolgálat speciális egységei érvényesítették: 18-tól ötven éves korig több mint 30 ezer kárpátaljai magyar és német férfit deportáltak a szovjet hatóságok málenykij robotra, azaz a 3 napos munkára. Közülük mintegy 12 ezren soha nem tértek haza. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közösen emlékeztek meg az sztálini rezsim áldozatairól, valamint megkoszorúzták Matl Péter 2021-ben, a főiskola udvarán felállított Gúzsban című alkotását.
Nagyszabású megemlékezést tartottak Beregszászon a teljes körű háború ezredik napján. A tiszteletadáson megemlékeztek arról a 28 beregszászi katonáról, akik a háborúban vesztették életüket. Nevüket és rövid életrajzukat Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere olvasta fel, ezt követően a helyi iskolások elhelyezték mécseseiket az emlékobeliszknél azt hangsúlyozva, hogy a fiatalok nem feledkeznek meg az elesett honvédekről és arról az áldozatról, amit szeretteikért és az országért hoztak. A magyar kormány támogatásával felújított Hősök terén, az obeliszk talapzatán nem csupán a város, de a környékbeli elesett katonák nevei is felkerültek a márványtáblára. Az ezer napja tartó háború hőseit méltató megemlékezés nem csak a gyászról, a köszönetnyilvánításról is szólt. A város polgármestere háláját fejezte ki a helyi lakosoknak, vállalkozóknak, a civil és karitatív szervezeteknek, valamint a testvértelepüléseknek, akik támogatják a közösség megmaradását és a menekültek ellátását. Az alkalom az elesett katonák hozzátartozóinak megemlékezésével zárult. A megemlékezéshez csatlakoztak a város különböző felekezetű templomai: imát mondtak az elesettek lelki üdvéért, a közösség megmaradásáért és kitartásáért.
2024. november 19-én, kedden volt 1000 napja, hogy az országban kitört a teljes körű orosz invázió.
Ungváron ezen alkalomból megemlékezést tartottak, melyen részt vett a város és a megye vezetősége, a rendészeti és ellenőrző struktúrák vezetői, a katonaság képviselői és a régió lakossága. A koszorúzást követően a jelenlévők egyperces néma csenddel tisztelegtek az elesett hősök előtt, majd felcsendült Ukrajna himnusza.
Ma van az 1000. napja a teljes körű inváziónak. 1000 nap fájdalom, vér, könnyek és kitartás, bátorság és államegyesítés, öröm az elért eredményekből. Ezt az életet éltük, de senki sem hitte el. Mert mindannyian emlékszünk arra, hogy különböző szakértők azt mondták, hogy pár napig tart majd. Megváltoztattuk a világ véleményét
– hangsúlyozta Miroszlav Bileckij, a megyei OVA vezetője.
Roman Szarah, a Kárpátaljai Megyei Tanács vezetője megjegyezte, hogy ezer nappal a teljes körű orosz invázió kezdete után Ukrajna példás ellenálló képességről tett tanúbizonyságot, visszaverve a világ egyik legnagyobb hadseregét.
Mikola Pavlov főtörzsőrmester, aki jelenleg az ungvári toborzóközpontnál teljesít szolgálatot, elmondta, 1000 nap egy nehéz időszak, hiszen sokak az életüket adták értünk.
November 19-én a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Beregszászi Polgármesteri Hivatal, valamint a történelmi egyházak a hagyományt követve idén is közösen emlékeztek meg a 80 évvel ezelőtt történt szörnyűségek sorozatáról, azokról az emberekről, akiknek életét a sztálinizmus totális diktatúrája oltotta ki, azokról, akiket igazságtalanul hurcoltak el és tettek ki felfoghatatlan borzalmaknak a málenkij robot néven álcázott szovjet haláltáborokban.
Kárpátalja történelmében az egyik legnagyobb tragédia a málenkij robot, melynek ürügyén a rendelkezésre álló adatok alapján vidékünkről mintegy negyvenezer személyt deportáltak szovjet munkatáborokba, akiket később kínoztak, börtönbe zártak, vallattak, üldöztek, megbélyegeztek. A kommunista elnyomás áldozatait megfosztották a szabad cselekvés és választás lehetőségétől, s megnyomorították őket testileg és lelkileg egyaránt.
A magyar és német nemzetiségű férfiak 1944. november 18-án indultak el a szolyvai gyűjtőtábor felé, amely körülményeiben már önmagában is megfelelt egy haláltábornak. Akik túlélték az ottani rendkívüli megpróbáltatásokat, azokat Sztarij Szamborig vezették, ahonnan marhaszállító vagonokban szállították őket a céltáborokba. A málenkij robotra elhurcolt emberek közül több mint tízezren soha nem tértek haza szeretteikhez, a kényszermunka alatti embertelen körülmények, az éhezés és a betegségek jelentős számú áldozatokat követeltek.
Ezek az események fontos részét képezik történelmünknek. A tragédia emlékezete ma is él a helyi közösségben, melynek tagjai fontosnak tartják az odaveszettek emlékének őrzését, hiszen a múlt tragédiáiból való tanulás hozzájárulhat ahhoz, hogy elkerülhessük azok megismétlődését a jövőben.
A málenkij robot áldozataira való emlékezés a Rákóczi-főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a jelenlévők megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című háromalakos szoborkompozícióját, melyet 2021. február 25-én, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján avattak fel.
Ezt követően az emlékezők a Vérke-parti város református templomában gyűltek össze ökumenikus istentiszteletre, melyen Molnár János római katolikus püspöki helynök, Marosi István görögkatolikus áldozópap és Margitics János református lelkipásztor hirdette Isten igéjét, s a jelenlévőkkel együtt emlékeztek meg azokról, akik a legnehezebb időkben sem tagadták meg keresztény hitüket és büszkén vállalták nemzetiségüket.
„A málenkij robot áldozatai nemcsak a harcok során elvesztett katonákat jelentik, hanem mindazokat, akik a háború következményeként szenvedtek, akiket elhurcoltak, megkínoztak, és akik a legnagyobb méltóságot, az emberi élet tiszteletét nélkülözve, kényszerítve dolgoztak idegen földeken, hogy teljesítsék egy gyarló és kegyetlen diktatúra szándékait. Az ő történetük nemcsak fájdalmas, hanem tanulságos is. Tanulságos abban az értelemben, hogy fel kell hívnunk a figyelmet a háborús áldozatok szenvedésére, és meg kell értenünk, hogy soha többé nem engedhetjük meg, hogy az emberi jogok semmibe vétele bárhol is előforduljon a világban” – emelte ki beszédében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője. „Ma, miközben itt emlékezünk és tisztelgünk a málenkij robot áldozatai előtt, nemcsak a múlt árnyait hívjuk életre, hanem elköteleződünk egy olyan jövő mellett is, ahol az ilyen borzalmak soha nem ismétlődhetnek meg. Ahogyan a túlélők történetei, úgy az ő áldozatuk is segít abban, hogy a jövő generációi tisztán lássák, milyen súlyos következményekkel járhat a háború, és milyen értékek mentén kell élniük ahhoz, hogy a világ egy jobb, békésebb hely legyen” – húzta alá a diplomata.
Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense, az Apáczai Csere János Könyvtár igazgatója felszólalásában a nyolcvan évvel ezelőtt Beregszászban lezajlott eseményeket elevenítette fel: felidézte a szovjet megszállás körülményeit, az emberek nemzetiség alapján történt szétválogatásának folyamatát, a magukat magyar nemzetiségűnek valló fogva tartott férfiak tragikus élethelyzeteit, az 1944. november 18-a reggelén elindult deportálás szörnyű körülményeit. A statisztikák, a fennmaradt egyéni és családtörténetek alapján elmondható, hogy „a deportálás a beregszászi magyarság egyik legmeghatározóbb, máig ható egyéni és közösségi traumája volt” – jelentette ki a történész.
„Miután nincs olyan kárpátaljai magyar, német, sváb család, akinek a családjában ne lett volna érintett, ezért az utánuk jövő generációnak, így a mi nemzedékünknek és az utánunk következőknek is emlékezniük kell ezekre a tragikus eseményekre, az elhurcoltakra, és emlékeztetni, hogy még egyszer ilyen elő ne forduljon” – fogalmazott dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke.
Ezután az esemény résztvevői felolvasták a beregszászi elhurcolt áldozatok neveit, majd megkoszorúzták a templom bejáratánál található emléktáblát. Ezt követően az emlékezők gyertyával a kezükben vonultak a Kossuth térről az elhurcoltak Széna téri emlékművéhez, s útközben a Tarasz Sevcsenko-líceum falán lévő emléktáblánál is elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A hírt Babják Zoltán polgármester közölte Facebook-oldalán.
„Ma van az ezredik napja a kitartásnak és állhatatosságnak, az erőnek és az egységnek.
Ezer napja zajlik a háború, amelyet Ukrajna a függetlenségéért vív. E szimbolikus dátum alkalmából gyűlt össze kistérségünk a Hősök terén, ahol megemlékezést tartottunk.
A kárpátaljaiak ismét megmutatták egységüket és rendíthetetlenségüket. 2014-ben és most sem maradtak tétlenek. Bátorságuk közösségünk erejének és egységének alapját képezi.
Az esemény a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola kamarakórusának megható előadásával kezdődött, a kórus Ukrajna Állami Himnuszát adta elő.
A jelenlévők csendben, fejet hajtva, egyperces néma főhajtással tisztelgett a hősök emléke előtt.
Ezt követően felcsendült a harctéren elesett 28 hősünk neve, büszkeséget és fájdalmat ébresztve a megjelentek szívében.
Diákjaink minden egyes emléktáblánál gyertyát helyeztek el. E megható pillanat azt szimbolizálja, hogy a jövő generációja sem feled el egyetlen védőt sem.
Köszönetet mondtam mindazoknak, akik jelenleg védik szülőföldünket, valamint az adófizetőknek, akik nehéz körülmények között dolgoznak.
Az esemény virágok elhelyezésével zárult. Minden elhelyezett virág a háborúban életüket áldozó hősök iránti hála, gyász és örök emlékezet jelképe. A rendezvényen részt vettek a Kárpátaljai Megyei Tanács, a Beregszászi Járási Állami Adminisztráció, a helyi önkormányzatok, a rendvédelmi szervek és a biztonsági erők képviselői, valamint a szomszédos kistérségek vezetői, a civil, vallási és önkéntes szervezetek képviselői, pedagógusok, fiatalok és diákok, kistérségünk tagjai és a sajtó képviselői.
Az esemény bizonyítja, hogy Beregszász mindig is az erő, az egység és a remény közössége lesz.
Ma a közösség különböző vallási felekezetű templomaiban imákat tartanak mindazokért, akik életüket áldozták a hazáért” – olvashatjuk a bejegyzésben.
November 16-án a Szolyvai Emlékparkban a kárpátaljai magyarság történetének legnagyobb tragédiájára emlékeztek. A 80 évvel ezelőtti események máig mélyen élnek a közösség kollektív emlékezetében. Az elhurcolások és kegyetlenségek szinte minden kárpátaljai magyar családot érintettek; alig akadt olyan család, amelynek valamely hozzátartozóját ne hurcolták volna el az úgynevezett „háromnapos munkára.” Ez azonban gyakran évekké nyúlt, és sokan sohasem tértek haza.
A II. világháború után zajló tömeges, etnikai alapon való elhurcolásokra Kárpátalja-szerte minden éven emlékezik magyar közösségünk. A jelenlegi kutatások alapján közel 40 000 férfit hurcoltak el háromnapos munkára, azaz málenkij robotra a szovjetek. Az idei megemlékezésre az egykori szolyvai gyűjtőláger területén létrehozott emlékparkba most is Kárpátalja több szegletéből érkeztek tiszteletadók.
Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke köszöntve a megjelenteket kiemelte, a kegyeleti megemlékezés immáron harmadik éve zajlik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja árnyékában: „A magyar és német férfilakosság elhurcolásának 80. kerek évfordulóján szívünk és lelkünk fájdalmával kell gondolnunk arra is, hogy immáron 1000 napja országunkban újra háború dúl. Azonban a háborús helyzet ellenére az emlékparkbizottság sikeresen folytatta tovább kutatásait a málenkij robot áldozatainak feltárását illetően.” Megjegyezte: féléves kényszerszünet után újra látogatható a munkácsi vármúzeumban a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak állandó emlékkiállítása. Köszönetet mondott a kárpátaljai és anyaországi kutatóknak, hogy folytatják ezt a nem egyszerű kutatási munkát, valamint a magyar kormánynak, amely lehetővé teszi a munkát és az emlékhelyek, publikációk megjelentetését, fenntartását. Majd egyperces csendes emlékezésre szólította fel a jelenlévőket.
Az esemény kiemelt vendége volt Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés képviselője. A politikus emlékező beszédében kiemelte: „»Po pjáty«. Kárpátaljai emberek, magyarok, ruszinok, németek sorakoztak vezényszóra ötösével, akiket titkos parancs szerint vittek kényszermunkára. A II. világháború földi pokla után, mikor mindenki békére és nyugalomra vágyott, megkezdődött a közösség etnikai alapú tisztogatása.” A szovjet birodalom nagy gyakorlattal és tapasztalattal, megfontolt tudatossággal pusztította a magyar nemzetet. Sztálin szerint a „magyar kérdés vagonkérdés” volt. Kiemelte: Szolyva neve fájdalmas emléket idéz, egy olyan sebet, amely talán teljesen soha nem gyógyulhat be. Az itt felállított emlékpark emlékeztet minket arra, hogy soha nem felejthetjük el a múlt sötét napjait, mert azok figyelmeztetnek minket a béke és az emberi méltóság értékére. Az elhurcolt áldozatok példát mutatnak bátorságból, kitartásból és emberségből. Ők nem akartak hősökké válni, de azzá lettek. Történetük erőt ad ahhoz, hogy soha ne engedjük megismételni az igazságtalanságot és az embertelenséget – szögezte le a politikus, hozzátéve: sajnos a múlt borzalmaiból máig nem tanult Európa. Hiszen újra háború dúl Ukrajna területén. Több százezer halálos áldozat, szétvert családok, több millió menekült, szétvert ország, gazdaságilag hanyatló Európa. Ez a háború mérlege. A politikus kiemelte: a magyar kormány számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában újra béke legyen, s ez nemcsak politikai ok, hanem nemzeti ügy is, hiszen számos kárpátaljai magyar is részese a háborúnak. Hozzátette, hogy bízik benne, hogy a kárpátaljai magyarság kisebbségi jogai is hamarosan rendeződnek az európai uniós csatlakozási folyamatok során.
Ljah Sándor, a megyei nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője elmondta: végzettsége szerint történész, de a málenkij robotról először nem történelemkönyvekből hallott, hanem nagyapjától, aki egyszerű nagydobronyi magyar ember volt. Ő volt az, aki beszélt a sztálini rezsim szörnyűségeiről. Mint mondta, ez a megemlékezés számára is nagyon személyes, ahogyan számtalan kárpátaljai család számára is. „Ez a megemlékezés a mai napon is aktuális, hiszen országunkban háború zajlik, az orosz agresszor ismét támadja országunkat és népünket, azért, mert szabadon, békében szeretnének élni egy fejlődő országban, egy európai úton” – jegyezte meg. Köszönetet mondott a szervezőknek, hogy minden évben lehetővé teszik, hogy erre a tragédiára emlékezni lehessen, és a fiatalok is megismerhessék az egykori szörnyű történelmi eseményeket, az itt élő kárpátaljaiak közös történelmi fájdalmát.
Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke emlékező beszédében kiemelte: szívszorongva, félelemmel teli lélekkel várták a kárpátaljai magyarok az Erzsébet-estét 1944-ben, hiszen a kisbíró kidobolta november 14-én: jelentkezni kell minden férfinak háromnapos munkára. Sajnos az összeparancsolt embereket először Szolyvára vitték, ahol embertelen körülmények között tartották őket, már itt rengetegen elhaláloztak, a többieket pedig marhavagonokba pakolták és a sztálini lágerekbe küldték. 1989-ben, a KMKSZ megalakulásával elindult az elhurcoltak névsorainak összegyűjtése, és megszólaltak az ártatlan áldozatok is, akiket a mai napig nem rehabilitáltak. „Veszteségeinket kőbe, fába véstük. Minden magyarlakta településen és városban emlékművet állítottunk az elhurcoltaknak – jegyezte meg. – Akik ma itt vagyunk, ismerjük a háború igazságtalanságát, könyörtelenségét. Sok ezer ukrán katona, köztük magyar származású harcos védi az országunkat ma hősiesen. Sokan vágynak a békés időszak után, mi pedig koporsók helyett sok-sok bölcsőt, iskolát, óvodát szeretnénk látni. Az agresszor háborúja csak szenvedést, rombolást, pusztítást hozott Ukrajnának.” Babits Mihály szavait idézve úgy fogalmazott: „Legyen béke már!”
Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke beszédében visszaemlékezett arra az időszakra, amikor először találkozott túlélőkkel: „1997-ben, amikor Magyarország meghirdette a kárpótlási folyamatot, tanúja lehettem több száz olyan életnek, amely dokumentumba foglalta az 1944-es eseményeket. Sajnálatos, hogy akkor nem volt lehetőségünk rögzíteni azokat a történeteket, élethelyzeteket. Megrendítő történeteket hallhattam, amelyek mindenképpen megráztak, bár történészként arra tanítottak minket, hogy az ember mindig objektíven, külső szemlélőként kutassa és tárja fel a dolgokat. A kárpátaljai magyarok tragédiájáról és úgy általában a nemzeti kisebbségek tragédiájáról egyetlen ukrán nyelvű kiadvány sem jelent meg. Ekkor született meg a gondolat, hogy ezeket az embereket újra meg kell szólaltatni. S fel kell tárni a titkos vagy nem titkos levéltári adatokat is. Hogy az emberek ne csak hallomásból értesüljenek ezen szörnyűségekről. A napokban ezeket a köteteket lapozgatva azt kell mondjam, hogy a történészek közül már senki nem tud távolságtartóan hozzáállni a kárpátaljai magyarság sorstragédiájához. Mi is történhetett volna, ha ennek a 40 ezer embernek lehetősége lett volna arra, hogy utódokat nemzzen; a kárpátaljai magyarság valószínűleg egészen másképp állna” – fejtette ki Zubánics László.
Dupka György Gulág-kutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára az esemény zárásaként arról beszélt, hogy 1989. november 18-án, amikor a Kárpát-medencében először szervezték meg a sztálinizmus áldozatainak emlékkonferenciáját a beregszászi kultúrházban, több mint kétszáz túlélőt hívtak meg. Szerinte az elmúlt 35 év alatt teljesítették a túlélők kérését, az akkor megfogalmazott hat pontot sikerült megvalósítani. Az első pont az volt, hogy minden éven megemlékeznek. Második pedig, hogy gyűjtsék össze azok nevét, akik nem tértek haza. Mindebből 12 000 ezer nevet sikerült a Szolyvai Emlékpark tábláira felírni eddig. Azonban a magyar kormány a Covid-járvány előtt 700 000 kartont kivásárolt a moszkvai levéltárból. Ennek folyamatosan zajlik a feltárása, Kárpát-medencei szinten több történész dolgozik rajta. A jövő évtől kezdve már olvasható lesz az interneten – különösen Kárpátalja esetében – azok neve is, akik hazatértek. Ez nagyon nagy munka volt, ennek a feltárása hatalmas mérföldkő. A napokban Lemberg megyében sikerült felszentelni a Szolyvai Emlékpark mintájára a Sztarij Szambor-i parkot. „Azt is igyekeztünk teljesíteni, hogy összegyűjtöttük, kik voltak azok, akik bűnösök voltak, és elrendelték ezeket a pereket, történéseket. Jelenleg 80 százalékos szinten áll a kutatási feldolgozottság. Úgy gondolom, hogy a 35 évvel ezelőtt a kétszáz túlélőnek megígért munkát sikerült teljesíteni, a továbbiakban a fiatalokon múlik, hogy milyen mélyfúrásokat végeznek majd ezeken a kutatásokon” – jegyezte meg.
Az eseményen a nagydobronyi Zöldág Kórus szolgálatát hallgathatták meg az egybegyűltek, majd a történelmi egyházak képviselői által elmondott imádságokat követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit.
