Tarasz Kreminy, az államnyelv védelméért felelős biztos kijelentette, hogy Ukrajnában csaknem 415 platform működik az ukrán nyelv elsajátítására.
„A közelmúltban a biztos honlapján frissítettük az ukrán nyelvtudás elsajátítására és fejlesztésére szolgáló ingyenes tanfolyamokról, képzésekről, társasági klubokról, internetes forrásokról szóló információkat. Ez körülbelül 415 helyszín, amelyeket Ukrajna polgárainak tudunk ajánlani” – idézte Kreminy szavait az államnyelv védelméért felelős biztos sajtószolgálata.
Az ingyenes nyelvtanfolyamokról szóló frissített információk megtalálhatóak a nyelvi ombudsman honlapján.
A háború kezdete óta különböző intézetek által végzett szociológiai kutatások adatai azt mutatják, hogy az ukrán állampolgárok több mint 80 százaléka államnyelvre váltott, vált, vagy legalább is követeli, hogy államnyelven kommunikáljanak velük – jelentette be hétfőn Tarasz Kreminy államnyelvvédelmi ombudsman, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Kreminy a Dumszka című odesszai kiadványnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy az ukrán nyelvhasználat szintje jelentősen megnövekedett az Ukrajna elleni teljes körű Orosz invázió kezdete óta. Ukrajna állampolgárai egyre többször követelték az államnyelvű tájékoztatást – tette hozzá.
Mint az államnyelvi őr rámutatott, a háború az egyik tényező, ami hatással volt az ukrán nyelv népszerűségének a növekedésére. Ennek kapcsán „fegyvernek” nevezte az ukrán nyelvet. Szerinte ha az ukrán állampolgárok több mint 80 %-a osztja az ukrán nyelv működéséről szóló törvény előírásait, akkor a „hadseregünk több tízmillió ukrán állampolgárból áll”.
Az ombudsman azt is kijelentette, hogy szerinte a nyelvtörvény „a hadiállapot fő törvénye”. „Minden lehetőségünk megvan arra, hogy végre megszabaduljunk a gyarmatosítás atavizmusaitól, és valóban nagy nemzetté váljunk, a ragyogó ukrán dallamos nyelvvel, a rendkívül hősies ukrán néppel és a fegyveres erőinkkel” – mutatott rá Tarasz Kreminy.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post
[excerpt] => A háború kezdete óta különböző intézetek által végzett szociológiai kutatások adatai azt mutatják, hogy az ukrán állampolgárok több mint 80 százaléka államnyelvre váltott, vált, vagy legalább is követeli, hogy államnyelven kommunikáljanak velük.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1661807460
[modified] => 1661807564
)
[title] => Az ukránok több mint 80 százaléka már átállt az ukrán nyelvre, vagy igyekszik – államnyelvvédelmi ombudsman
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=116484&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116484
[uk] => 116477
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116485
[image] => Array
(
[id] => 116485
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy.jpg
[original_lng] => 44158
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/08/kreminy.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1661796765:12
[views_count] => 3067
[_thumbnail_id] => 116485
[_edit_last] => 12
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_6358d6f58475ea3fdc2fc44cb863bddd] =>
[_oembed_time_6358d6f58475ea3fdc2fc44cb863bddd] => 1661796792
[_oembed_698dc86bc1e3f54e39973ca18abcfce5] =>
⚡️ More than 1,000 Ukrainians have been returned from Russian captivity since Feb. 24.
Ukraine’s Intelligence Directorate’s press officer Andriy Yusov said on Oct. 29 that almost 30 exchanges have already taken place since the beginning of Russia’s full-scale invasion.
⚡️A sapper of the 128th separate mountain assault brigade of the Armed Forces of ??Ukraine in mine-resistant boots of the Ukrainian manufacturer pic.twitter.com/NCxSfuwl1e
Tarasz Kreminy államnyelvvédelmi biztos egy sajtótájékoztatón kijelentette, július 16-tól a nyelvtörvény megsértését a nyelvi ombudsman döntése értelmében figyelmeztetéssel vagy pénzbírsággal sújtják – számolt be az Interfax-Ukrajna.
„A törvény által előírt algoritmus a következő. A nyelvi ombudsman képviselői sajnos nincsenek jelen minden régióban, adminisztratív jegyzőkönyvet készítenek, én biztosként ezeket megvizsgálom, és határozatot hozok, figyelmeztetés vagy bírság jár a törvénysértésért” – közölte Kreminy.
Július 16-tól lép hatályba a nyelvtörvény Záró és átmeneti rendelkezések című részének 7. pontjának 1. alpontja, amely módosítja Ukrajna közigazgatási szabálysértési törvénykönyvét.
Ettől a pillanattól kezdve a nyelvi ombudsman bírságot szabhat ki az állami szervek és az önkormányzatok tisztségviselőire, a vállalkozások, intézmények és szervezetek vezetőire és munkatársaira, valamint a nyelvtörvényt megsértő személyekre.
Az adminisztratív szabálysértésről kiállított jegyzőkönyvnek megfelelően az első szabálysértés esetén figyelmeztetés vagy 3400–8500 hrivnya közötti pénzbüntetés kiszabása lehetséges. Ha egy éven belül megismétlődik a szabálysértés, a pénzbírság 8500 és 11900 hrivnya közötti összegre nő. Ezenkívül 1700 és 3400 hrivnya közötti pénzbírságot szabnak ki a követelmények ismételt elmulasztása esetén.
Pénzbírsággal sújtják a nyelvtörvény megsértését az alábbi ágazatokban: oktatás, tudomány, kultúra, könyvkiadás, felhasználói felületek, tájékoztatás, nyilvános rendezvények, reklám, műszaki és projektinformáció, egészségügy, sport, távközlés, postai szolgáltatások, telekommunikáció és közlekedés.
A nyelvi ombudsman ugyanakkor megjegyezte, hogy a bírság kiszabása ellen bíróságon lehet fellebbezni.
Ukrajna fokozatosan ukrán nyelvűvé válik. Július 16-án lép hatályba Ukrajna „Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról” szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell megcélozni. Ezen kívül a web- és közösségi oldalak, a YouTube, a Viber, a Telegram – csatornák, a mobilalkalmazások és más szoftvertermékek nyelve az ukrán, amelyet alapértelmezés szerint kerül letöltésre a felhasználók számára. Az ukrán nyelvre való átállást a vállalkozásoknak kell biztosítaniuk. Az az áru, amelyek jelenleg már Ukrajna területén van, megmaradhat a korábbi formájában, de minden másnak, ami július 16-át követően jelenik meg hazánkban, ukrán felülettel kell rendelkeznie. A törvény betartását az államnyelv védelméért felelős biztos felügyeli. A felület ukrán nyelvű változatának hiánya esetében első alkalommal három és fél ezer hrivnyától hét és fél hrivnyáig terjedő pénzbírság szabható ki. A jogszabályi normák ismételt be nem tartásáért 7500-tól csaknem 12 ezer hrivnyáig terjedő pénzbírságot kell fizetnie a szabálysértőnek.
https://youtu.be/XIaEzgWROBc
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna fokozatosan ukrán nyelvűvé válik. Július 16-án lép hatályba Ukrajna „Az ukrán nyelv államnyelvként való működésének biztosításáról” szóló törvényének második és hatodik cikkelye. Ennek értelmében minden árunak az ukrán fogyasztókat kell me...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1655752500
[modified] => 1655758665
)
[title] => Július 16-tól Ukrajnában minden termék megnevezése és felület ukrán nyelvű kell legyen (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=107553&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107553
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 107554
[image] => Array
(
[id] => 107554
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[original_lng] => 260038
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/ukkkrrrr.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1655747866:5
[_oembed_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] =>
[_oembed_time_d6c5f952900df5af1a1e73cdab88f43f] => 1655738546
[_thumbnail_id] => 107554
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2628
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5b1738bb789f9f6ff949989ee143aeff] =>
[_oembed_time_5b1738bb789f9f6ff949989ee143aeff] => 1656428858
[_oembed_e2d3254ba6034916910474838ee80c33] =>
[_oembed_time_e2d3254ba6034916910474838ee80c33] => 1657176041
[_oembed_3b06fc111973a50dcf454464646ef8e7] =>
[_oembed_time_3b06fc111973a50dcf454464646ef8e7] => 1657266962
[_oembed_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] =>
[_oembed_time_bd78b130c9cd3c273cddb6721d133588] => 1657811999
[_oembed_84d538c22b15a3872da3449182210a98] =>
[_oembed_time_84d538c22b15a3872da3449182210a98] => 1658729129
[_oembed_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] =>
[_oembed_time_c1c30b6ceb8c466abd88db65307ef3d4] => 1660151792
[_oembed_a7ea1bf090da64719a67ec275da40794] =>
A final ovation for ballet dancer Oleksandr Shapoval at the Kyiv Opera House.
He’d performed for 28 seasons before volunteering to fight in the east.
While Ukraine enjoys successes on the battlefield, his death is a reminder of the enduring, awful cost of this war. pic.twitter.com/6V1m2vVFlr
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
A társadalom példátlan egysége a háború tükrében drámaian befolyásolta a nyelv státuszához való viszonyulást, ma az abszolút többség, 83% támogatja, hogy Ukrajnában az ukrán legyen az egyetlen államnyelv – adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken egy frissen végzett közvélemény-kutatás adataira hivatkozva.
A Rating Szociológiai Csoport mérése szerint a háború előtt az ukránoknak még mintegy 25%-a akart, hogy az orosz államnyelvi státuszt kapjon, miközben mára ez az arány mindössze 7%-ra zuhant. A szociológusok szerint békeidőben a déli és keleti régiók lakosai hagyományosan támogatták az orosz államnyelvi státuszát. De itt is csak egyharmados volt az orosz mint lehetséges államnyelv támogatottsága, ami mostanra a felére csökkent.
A közvélemény-kutatást 2022. március 19-én végezték Ukrajna egész területén, kivéve az ideiglenesen megszállt Krím félszigetet és Donbászt, 1000 válaszadó telefonos megkérdezésével. A mintavételi hibahatár nem haladta meg a 3,1%-ot.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A társadalom példátlan egysége a háború tükrében drámaian befolyásolta a nyelv státuszához való viszonyulást, ma az abszolút többség, 83% támogatja, hogy Ukrajnában az ukrán legyen az egyetlen államnyelv.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1648215360
[modified] => 1648212021
)
[title] => Az ukránok több mint 80 százaléka támogatja, hogy az ukrán legyen az egyetlen államnyelv
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=96404&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 96404
[uk] => 96412
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 96405
[image] => Array
(
[id] => 96405
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv.jpg
[original_lng] => 58075
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/ukran-nyelv.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1648205118:2
[_thumbnail_id] => 96405
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4137
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7ccf9dc5b2ff49ffcd700a2e6f02c93a] =>
[_oembed_time_7ccf9dc5b2ff49ffcd700a2e6f02c93a] => 1648206036
[_oembed_53632dd85f754d02e940f7e502b2c5db] =>
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
A hét végén, 2022. január 16-án hatályba lép az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvény 25. cikkelye, amely az államnyelv használatát szabályozza a nyomtatott sajtóban – adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a kormányportálra hivatkozva.
A kormányközlemény szerint vasárnaptól kezdve Ukrajnában az országos és regionális nyomtatott sajtótermékek államnyelven jelennek meg. A törvény szerint a nyomtatott sajtó az államnyelvtől eltérő nyelven is megjelenhet, feltéve, hogy az idegen nyelvű kiadvány a példányszámának megfelelő példányszámot egyidejűleg államnyelven is közzéteszi. Valamennyi nyelvi változatnak azonos néven kell megjelennie, tartalmilag, terjedelmében és nyomtatási módjában egymásnak meg kell felelnie, a sorszámozásuknak azonosaknak kell lenniük és ugyanazon a napon kell megjelenniük. Ezek a követelmények nem vonatkoznak az Európai Unió nyelvein és a krími tatár nyelven megjelenő kiadványokra, valamint 2024 júliusáig a helyi sajtóra.
Mint Tarasz Kreminy államnyelvvédelmi biztos közölte, „figyelmeztettük az összes országos és regionális szintű nyomtatott sajtókiadványt a törvénynek erre normájára. Az információs kampány részeként a múlt évben minden, a könyvkamarai nyilvántartás szerint csak orosz nyelven megjelenő sajtóorgánum alapítójának levelet küldtünk, és külön-külön figyelmeztettük a jelentősebb kiadványok vezetőit és nyomtatott sajtót terjesztő szervezeteket, például az ukrán posta vezetését. Remélem, senkit nem érnek meglepetések, és mindenki betartja a jogszabályokat, és ami a legfontosabb, biztosítja az állampolgárok jogát az államnyelvű tájékoztatáshoz és szolgáltatásokhoz.”
A Könyvkamara adatai szerint 2021-ben Ukrajnában nem államnyelven, ukrán nyelvű változat nélkül 217 újsággal és 107 folyóirat jelent meg.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A hét végén, 2022. január 16-án hatályba lép az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvény 25. cikkelye, amely az államnyelv használatát szabályozza a nyomtatott sajtóban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1641910800
[modified] => 1641909977
)
[title] => A hét végétől már csak államnyelven jelenhetnek meg a nyomtatott sajtótermékek Ukrajnában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=86624&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 86624
[uk] => 86641
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 86626
[image] => Array
(
[id] => 86626
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1.jpg
[original_lng] => 58578
[original_w] => 700
[original_h] => 429
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1-300x184.jpg
[width] => 300
[height] => 184
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1.jpg
[width] => 700
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1.jpg
[width] => 700
[height] => 429
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1.jpg
[width] => 700
[height] => 429
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1.jpg
[width] => 700
[height] => 429
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/sajto-ujsag-olvasas-1.jpg
[width] => 700
[height] => 429
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1641913303:8
[_thumbnail_id] => 86626
[_edit_last] => 12
[views_count] => 6624
[_hipstart_feed_include] => 1
[_red_post] => 1
[_oembed_170ee3d4ec4f3614a23d4ea21a14a178] =>
[_oembed_time_170ee3d4ec4f3614a23d4ea21a14a178] => 1642605993
[_oembed_960aecaee66622e95e7ba905515abcad] =>
[_oembed_time_960aecaee66622e95e7ba905515abcad] => 1642651231
[_oembed_f6fbeb5b370ebfc3f671fd1293311751] =>
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
The official stamp contains a blistering message for the Russian president on the one-year anniversary of the invasion of Ukraine. https://t.co/B2fUZXCmfF
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
A hatályos törvényeknek megfelelően, az államnyelv szabványainak kérdéseivel foglalkozó Nemzeti Bizottság szervezésében szeptember 14-től tehetik le az ukrán nyelv ismeretet minősítő vizsgát a köztisztviselői állásra pályázók, valamint ukrán állampolgárságot igénylők az Ungvári Nemzeti Egyetemen működő vizsgaközpontban.
Az erre a célra kialakított teremben minden megfelel a követelményeknek: korszerű számítógépek, az átláthatóságot és objektív értékelést videokamerák biztosítják.
Ukrajnában a nyelv kérdésében a mézeskalács és nem a korbács politikáját kellene követni, az ország egész nyugodtan ellene bizonyos nyelvpolitikai állami tisztségek nélkül is – jelentette ki Dmitro Razumkov, a Legfelső Tanács elnöke egy televíziós interjúban, adta hírül hétfőn a strana.news hírportál.
A házelnök Vaszil Apaszov újságírónak és televíziós műsorvezetőnek nyilatkozva elmondta, hogy az ukrán nyelv népszerűsítésére a lakosság körében bizonyos bónuszokat kellene alkalmazni. Mint kifejtette: „mi gyakran a korbács politikáját követjük, amikor a mézeskalácsét kellene. Ha az ukrán nyelvet akarjuk népszerűsíteni a nép között, a mindennapokban, a médiában, a kultúrában, akkor ennek érdekében bónuszokat, előnyöket kellene felajánlani.” Szerinte az ilyen megközelítés elősegítette volna az ukrán nyelv használatát az üzleti életben és a hétköznapokban, mert ezért valamilyen jutalom járt volna.
Razumkov hangsúlyozta, azt szeretné, ha az ukrán kulturális örökséget helyesebb, a világban már bevált módszerekkel népszerűsítenék. Riporteri kérdésre válaszolva, miszerint a vázoltak tükrében szükség van-e egyáltalán az államnyelvvédelmi biztos munkájára, aláhúzta: az állam ellenne bizonyos (nyelvpolitikai) tisztségek nélkül is.