December 12-én a KMKSZ Barkaszói Alapszervezete kézművesnapot rendezett a Barkaszói Líceum alsó tagozatos diákjai számára. A program középpontjában a mézeskalács-sütés állt: a gyerekek lelkesen gyúrták, nyújtották és formázták a tésztát, majd a kihűlt süteményeket saját ötleteik szerint díszítették fel. A vidám, közösségépítő foglalkozás nagy sikert aratott, olyannyira, hogy többen otthon is kedvet kaptak a mézeskalács-készítéshez, és családtagjaikat – különösen édesanyjukat – is bevonták a közös sütés örömébe.
Másnap, december 13-án az alapszervezet a barkaszói református parókára invitálta az asszonyokat, ahol adventi koszorúk és asztaldíszek készítésére volt lehetőség. A megjelenteket Bimba Éva, a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy a magyarországi Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően van lehetőségük a kézművesnap megszervezésére.
Mivel advent harmadik vasárnapja előtt szervezték meg a programot, a résztvevők többsége kopogtatókat és asztaldíszeket készített. Az alapszervezet elnöke tudósítónknak elmondta: „A mai alkalom fő célja az volt, hogy egy kicsit együtt legyünk, alkossunk és egy picit tudjunk leülni, őszintén beszélgetni egymással egy sütemény és tea mellett.”
Bimba Éva elmondta még, hogy a résztvevők közül nem mindenkinek volt nagy gyakorlata a díszek készítésében, de a kiemelkedően ügyes kezű helyi fiatalasszony, Szanyi Éva útba igazította a tanácstalanokat, megmutatta, hogyan készíti ő az asztaldíszeket, hogy minél kreatívabb dekorációk készüljenek. Ehhez különböző díszítő alapanyagokat használtak, például kötött manókat, hóembereket, őzikét, különböző méretű és színű karácsonyfadíszeket, szalagokat, fenyőágakat, óriásgömböket stb.
Az alkalom közös fotózással és szeretetvendégséggel zárult, ahol mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánt a szervező, Bimba Éva, aki megköszönte a támogatást a Bethlen Gábor Alapnak és a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének.
Hosszas tervezgetés után sor került a KMKSZ barkaszói és szernyei alapszervezeteinek közös honismereti kirándulására, melynek szervezésébe a református egyház is besegített.
Bimba Éva, a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének elnöke elmondta: „Célunk az volt, hogy kiszabadítsuk a kirándulni vágyókat a mindennapok mókuskerekéből, a monoton munka és a stressz világából. Rácsodálkozhassanak a természet teremtette szépségre, friss levegőn legyenek, beszélgessenek egymással és kicsit összekovácsolódjanak az itthon maradottak, erősödjenek hitükben, megmaradásukban.”
Az 53 kiránduló első úti célja a festői szépségű Sipot-vízesés volt. Ez vidékünk legismertebb és talán legszebb vízesése, ahol 14 méter magasból ömlik alá a víz. A kirándulók a vízeséshez gyaloglás közben különféle helyi jellegzetességnek számító italokat és ételeket is megkóstoltak. Többek között megállapították, hogy a saslik íze is nagyon változatos lehet, függően attól, hogy hogyan pácolják a húst.
A kirándulók a vízeséstől Alsókalocsára (Колочава) buszoztak, ahol megtekintették a verhovinai építészetet és életmódot bemutató „Sztare szelo” nevű skanzent. A falumúzeumban számos magyar vonatkozású emlék is van a jellegzetes, XIX. századi, kárpátaljai faépületek mellett, például egy egykori magyar csendőrőrs is megtekinthető, iskolamúzeum palatáblával, tintatartóval, Magyar Királyi Állami Népiskola feliratú tál, valamint Egán névre keresztelt vasúti resti és a helyi keskeny nyomtávú vonatközlekedés más emlékei. A fából készült épületek között van többek között egykori malom, tímárműhely és az akkori bíró háza.
A verhovinai településen számos, vasbeton bunkere fennmaradt az egykori Árpád-vonalnak is, amelyeket ugyancsak bejártak.
A kirándulók a tartalmas nap végére kellemesen elfáradtak. Lapunkon keresztül is szeretnék köszönetüket kifejezni a kirándulás támogatóinak, a KMKSZ-nek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.
A digitális világ uralta hétköznapokban valódi kincs, ha a legkisebbek élő előadásban, saját anyanyelvükön hallhatnak klasszikus népmesét. A Csodaszarvas Bábszínház vándorelőadása, A holló és az egér lakodalma éppen ezt az élményt nyújtja – nevetést, tanulságot, nyelvi és érzelmi fejlődést egyszerre. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával megvalósuló kezdeményezésének célja, hogy visszahozza a bábozás örömét a gyerekek életébe, és újra helyet adjon a meséknek az óvodai hétköznapokban.
A színes karakterekkel, játékos humorral és tanulságos történettel fűszerezett előadás július 31-én a Csongori Misi Mókus és a Barkaszói Kacor Király Óvodákba is megérkezett. A gyerekek gyorsan befogadták az állatmesét, amely a barátság, az elfogadás és a különbözőségek tiszteletének fontosságáról mesél könnyed, szórakoztató formában.
Az előadás végén az óvodások kérdéseket kaptak, hogy megmutathassák, mennyire figyeltek – a helyes válaszokat mosolygós matricával jutalmazták. Ez nemcsak örömteli pillanatokat hozott, hanem az élmény tanító jellegét is megerősítette.
A program sikerét az óvodapedagógusok és a helyi KMKSZ-alapszervezeti elnökök is megerősítették. Pap Bettina, a Csongori Misi Mókus Óvoda óvónője szerint: „Ez felejthetetlen élmény lesz a gyerekeknek – a tévé és a telefon helyett most élő mesében merülhettek el.”
„Régen ezek az előadások a gyerekek világának természetes részei voltak. Most szinte eltűntek – pedig látható, mekkora igény lenne rájuk. Itt az idő, hogy újraélesszük ezt a hagyományt” – nyilatkozta Nagy Sándor, a csongori KMKSZ elnöke.
A barkaszói előadáson Bimba Éva, a helyi KMKSZ-elnök köszöntötte a bábszínházat és az óvodásokat, majd köszönetet mondott a felejthetetlen délelőttért.
„A gyerekeknek nehéz bárhová eljutni, ezért különösen fontos, hogy a kultúra eljön hozzájuk. A bábszínház nemcsak örömöt ad, de segíti a beszédkészségük fejlődését is” ‒ hangsúlyozta az óvoda vezetője, Baksa Natália.
Mester Viola, a Csodaszarvas Bábszínház vezetője elmondta: „Már a nyolcadik helyszínre látogattunk el, mindenhol rendkívül pozitív visszajelzéseket kapunk. Az óvónők szerint csodálatos, hogy a gyerekek mennyire tudnak figyelni és mennyire élvezik az előadást. Egyértelmű az igény. Bár más mesék feldolgozását is tervezzük, most A holló és az egér című produkcióval járjuk végig a húsz kijelölt helyszínt.”
A Csodaszarvas Bábszínház az elmúlt napokban már több kárpátaljai településen is vendégszerepelt, többek között Csepén, Nevetlenfaluban, valamint a Munkácsi 17. és 14. Számú Óvodákban – és mindenhol mosolyt varázsoltak a gyerekek arcára.
A turné a közeljövőben további helyszíneken folytatódik, hogy minél több kárpátaljai gyermek találkozhasson a mesék világával – élőben, anyanyelven.
Megtartotta évértékelő közgyűlését a KMKSZ alapszervezete Barkaszón. Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta, nem a növekedés, hanem a megmaradás ideje van, a megmaradás pedig a mai körülmények között nagy eredmény. A háború okozta nehézségek ellenére a helyi közösség hálával tekint vissza az elmúlt időszakra, hiszen számos kulturális és szabadidős programot sikerült megtartani. Az országban kialakult helyzet sok tekintetben rányomta bélyegét a település lakóira, így a kulturális szövetség tevékenysége egyben közösségformáló- és megtartó erővel is bír az itt élők számára. A barkaszói alapszervezet reményekkel tekint az előttük álló évre és azon lesz, hogy továbbra is olyan rendezvényeket szervezzen, amelyek segíthetik az itteni magyarság szülőföldjén való megmaradását. A közgyűlésnek idén is a helyi kultúrház adott otthont.
Kárpátalján nagy múltra tekint vissza a galambászat, sokaknak gyermekkortól a sírig tartó hobbija volt ez a tevékenység. De vajon mi a helyzet ma?
Janócsi Zoltán barkaszói hobbitenyésztő gyermekkora óta foglalkozik galambokkal, de komolyabban kb. 25 éve fogott bele a tenyésztésükbe. A hátsó udvarba érve büszkén mutatja állományát, mely elmondása szerint nagyobb is volt, ám a mostani terményárak mellett kénytelen volt csökkenteni a létszámot. A kiállításra szánt egyedeknél szinte minden külső tulajdonság mérvadó. A szárnyak tetszetőségétől, a tollazaton és kiálláson át, a pupillával bezárólag mindent szemügyre vesznek egy mustrán. Az igazi értékét azonban egy postagalambnak a röpképessége adja. Apropó, érték: nálunk inkább eszmei értékük van ezeknek a galamboknak, mivel kevés a verseny, a kiállítás, melyek növelnék értéküket. Nyugatabbra azonban – Magyarországon, Lengyelországban, Hollandiáról, Belgiumról már nem is beszélve – sokkal nagyobb értéket képviselnek, akár több ezer eurót is fizethetnek egy-egy kiemelkedő példányért.
– Működik még az egyesület? Hol találkoznak a galambtenyésztők?
– Három éve, amikor még aktívan versenyeztem, 80-an voltunk tagok az egész Kárpátalját lefedő egyesületben. Évente fizetünk tagsági díjat, így részt tudunk venni kisebb-nagyobb versenyeken. Egy speciális autóval szállítják a versenyeztetni kívánt galambokat előbb pár száz, később azonban 800–1000 km-es távokra. Ez utóbbi nagy távokat csak speciális, maratoni galambok képesek teljesíteni. A versenyző galamb lábán egy gumigyűrű található, mely egyben egy kulcs is. Ugyanis amikor a galambot elindítják, idehaza is elindítunk egy órát, melyet csak a galamb lábán lévő kulccsal tudunk megállítani. Fontos tehát, hogy a galamb egyenesen a dúcba repüljön, s ne a ház tetején pihenjen. Ma már modernebb technikával, GPS-szel is mérik a galambok gyorsaságát.
Ezenkívül a gyűrűket is az egyesülettől kapjuk, melyeken szerepel a származási ország, a születési év, valamint a galamb azonosító száma. Minden évben összegyűlünk, megbeszéljük a versenyeket, eredményeket. Ungváron kiállításokat is szerveznek.
– Hogyan tartja karban a galambok egészségét?
– Évente kétszer szoktam oltani a galambjaimat. Nálunk nem lehet oltóanyaghoz jutni, ismerőseim hozzák Csehországból a vakcinát. A betegségek megelőzése érdekében almaecetet is adagolok a galambjaim ivóvizébe. Ezenkívül egy különleges festékkel is festjük a szárnyuk belső részét, melynek láttán a héja elriad tőlük.
– Milyen versenyzési módszereket ismerünk?
– A legelterjedtebb az özvegymódszer, amikor a hím egyedek csak kevés ideig (kb.1 óra) vannak a tojóval, s így küldjük őket versenyre. Ilyenkor az motiválja őket, hogy párjukat újra láthassák, s ezért minél gyorsabban igyekeznek hazafelé. A természetes módszerrel hímeket és nőstényeket egyaránt lehet versenyeztetni. Ilyenkor a fiókák nevelése jelenti a motivációt a mielőbbi visszarepülésben.
– Ön sokat versenyzett. Mi a legjobb eredménye?
– Nyáron született egy hosszú távban teljesített szép eredményem, sajnos, nem hivatalosan versenyeztem. Sikerült holland és belga galambokat beszereznem, s ki akartam próbálni, hogy mégis mire képesek. Reggel 7.00 órakor engedték ki őket Kijevben, s már 15.27-kor itthon volt a tojó. Nagyon örültem, amikor megláttam a hazatérő madarat, hiszen annyi veszély leselkedik az úton. A Kárpátok hegyein 150–200 km-en keresztül fokozott veszélynek vannak kitéve, hiszen a ragadozó madaraknak könnyű prédát jelentenek a fáradt galambok, melyek addigra már 300-400 km-t repültek.
– Van olyan galambja, melyhez különleges emlék köti?
– Egyszer vadászni indultunk. A folyó megáradt, és óriási területet öntött el a víz. Bár látszott a száraz fű, de helyenként térdig is ért a víz. Egyszer az öreg vadászkutyám jelzett, hogy valamit lát a vízen. Utánaküldtem, s csak akkor láttam, mikor közel ért, hogy egy postagalambot hoz a szájában. Csodálkoztam is, hiszen a még mozgó vadat általában megroppantja a kutya, s úgy hozza vissza, a galambot viszont nem bántotta. Talán ragadt rá valami a gazdájáról. Egy különleges versenygalambot találtunk, mely már szinte teljesen kimerült. A víz lassan kezdett átszivárogni a tollazatán. Hazahoztam, ápoltam, s kis idő múlva teljesen felépült. Most szeretném bevonni a tenyésztésbe is.
A hazafelé vezető úton látva az üres házakat, ahol már villanyt sem kapcsolnak, azt kívántam: bárcsak fordulna egyet a világ kereke, hogy azok az emberek, akiket a nehéz körülmények a messzi távolba repítettek, de még szívük hazahúz, hazarepülhetnének, miként a postagalambok, erdőn, hegyen át, nem számolva veszéllyel, karanténnal, több órás várakozással!
A KMKSZ közbenjárásának és a magyar kormány támogatásának köszönhetően ismét egy felújított családorvosi rendelőt adtak át Kárpátalján. A barkaszói rendelőintézet két település lakóit, közel 5000 embert képes ellátni.
Bimba Éva, a KMKSZ munkácsi járási képviselője a Híradónak elmondta, hogy a beruházás nagyon sokat jelent a helyiek számára, hiszen az elmúlt évtizedekben az állam nem tudta felújítani az intézményt.
Már korábban is beszámoltunk a barkaszói és környékbeli emberek összefogásáról, mely összefogást a katasztrofális állapotban leledző bekötőút járhatóvá tétele „ihlette”.
Már az aszfaltzúzalékot terítették a helyiek, amikor valóságos csoda történt: megjelent az útkarbantartó vállalat munkagépe, és nagy erővel kezdte meg a tengernyi kátyú javítását. Sokan biciklire pattantak, autóba ültek, hogy megcsodálják a napfogyatkozásnál is ritkább jelenséget. A recept egyszerű: kifújták a vizet a gödrökből, egy réteg bitumen, majd jött az apró kaviccsal kevert szurok, amit az autók hengereltek be véglegesen a gödrökbe. Hogy ez mennyire életszerű egy kb. 20 éve nem javított út esetében, azt sokan vitatják, abban viszont mindenki egyetért, hogy a jelen helyzetben a semminél minden jobb. A kátyúzás befejeztével a 15-20 perces menetidő 3-4 percre csökkent a közel 3 km-es szakaszon. Azonban köztudott, hogy a kátyúzás egy forgalmas út esetében igencsak rövid életű. Látva az állami útkarbantartók munkájának eredményét, a község lakosai úgy döntöttek, az útjavításra gyűjtött összeg maradék részéből megkezdik a bekötőút felének aszfaltozását. Szombaton, szeptember 12-én sikerült is mintegy 150 méter hosszan elteríteni az aszfaltot. Már a reggeli órákban gyülekezni kezdtek az emberek. Lécekből készítettek támasztékot, hogy egyenesen és megfelelő mennyiségben tudják szétteríteni az útburkolati anyagot. Sikerült is két teherautónyi aszfalttal leburkolni az utat. A példás összefogásból a női lakosság is jelentős mértékben kivette a részét. Szendvicset, kávét, üdítőt készítettek és osztottak a nap hevében dolgozó önkénteseknek, bográcsgulyást készítettek a Majoros István által felajánlott nagy mennyiségű húsból, emellett a gyűjtés lebonyolításában is oroszlánrészt vállaltak. Hétfőn aztán folytatódott a munka, a falu pénzéből 60 tonna aszfaltot sikerült vásárolni. A Nagydobrony Térség Fejlesztéséért civil szervezet Nagy Ferenc vezetésével és Ráti József közreműködésével 30 tonna aszfaltot adományozott, hogy még hosszabb lehessen az a bizonyos aszfaltcsík (így összesen 340 métert borít aszfalt). A hatvanezer hrivnya értékű nagylelkű felajánlás sok ember szívét indította hálára. Ebben a nehéz, válság sújtotta időszakban talán senki sem gondolta, hogy ilyen sikereket él meg az összefogás. Hogy a nagylelkű felajánlás mennyire nem természetes a mai világban, azt jól példázza az AgroLucski mezőgazdasági nagyvállalkozás esete, amely a környék földjeit műveli, és nagy tömegű gépei rendszeresen közlekednek az utakon. A helyiek őket is felkeresték támogatásért, de csak ígéreteket kaptak. Épp az aszfaltrakás közben azonban magam is megfigyelhettem, hogy az említett cég milyen mezőgazdasági gépekkel rendelkezik. A 3–5 méter magas bokrokat, melyek a szántóterületre terjedtek, percek alatt zúzta össze a hatalmas traktor. Jogosan merül fel a kérdés: nem lehetne/lehetett volna ezt a technikát az útszéleken kamatoztatni, hogy ne karcolja össze a gépjárműveket a temérdek bokor?
De miért is kell ennyire ez a szakasz a környékbelieknek? Mert igaz ugyan, hogy sok helyen zavaró tényező a rossz út, de kevesen jutnak el odáig, hogy tegyenek is valamit az áldatlan állapotok ellen. Erre a kérdésre az egyik válasz a tömegközlekedés szerveződésében keresendő. Barkaszóra és Szernyére busz nem jár, a vonatközlekedés koporsójába pedig a koronavírus-járvány verte bele az utolsó szeget. Korán reggeltől késő estig kell Munkácson vagy Ungváron várakozni annak ellenére is, hogy sok esetben a tényleges ügyintézés akár egy óra leforgása alatt is lebonyolítódik. Ezenkívül a rossz út késlelteti a mentő, tűzoltó kiérkezését is, 20-30 perc késésen pedig életek is múlhatnak.
A környékbeliek őszintén remélik, hogy sikerül pénzt keríteni a teljes szakasz leaszfaltozásához, s hogy példájukon felbuzdulva mások is javítanak életkörülményeiken.
Barkaszón a mintegy három kilométernyi bekötőutat 18-20 éve nem javították. A barkaszói és szernyei autótulajdonosok emiatt több ezer hrivnya pluszköltséggel számolhatnak évente járműveik javításakor. Ha ezeket az összegeket az utak javítására fordították volna, már szinte mindenütt lenne aszfalt. Ám az útjavítás nem az átlagpolgár feladata! Ennek ellenére a napokban összefogtak a barkaszói és szernyei lakosok, sőt az utak karbantartásának érdekében Rafajnaújfaluból is érkeztek felajánlások.
Sütő Dezső barkaszói vállalkozó gondolt arra először, hogy Nagydobrony és Badaló példáján okulva a barkaszói emberek is kezdhetnének valamit az utakkal. És nem is tartotta magában gondolatait. Az ismert közösségi oldalon toborzott csapatot maga köré. Erre felfigyelve az ügy mellé állt Zsidik Sándor polgármester és Bimba Éva, a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének elnöke. Szó szót követett, mígnem augusztus 21-én pénteken, egy falugyűlésen tárták a nyilvánosság elé a szándékokat. Mindenki nagy megdöbbenésére az emberek pár nap alatt 48 ezer hrivnyával álltak a jó ügy mellé. A gyűlésen eldőlt, hogy aszfaltzúzalékot vesznek a tátongó lyukakba, de mindenekelőtt az emberek önerőből megtisztítják a bekötőutat. Már szombat reggel 22 lakos vonult ki láncfűrészekkel, motoros kaszákkal az útra, de ekkor még messze voltak az út végétől, és az is látszott, hogy a 2-3 méteres fákkal megbirkózni komolyabb erő kell majd. Hétfőn aztán hála Istennek nem csökkent az emberek munkakedve, hanem éppen hogy nagyobb lett. Szinte dupla annyian vonultak ki, mint a szombati napon, sőt, Szernyéről és Rafajnaújfaluból is érkeztek emberek. Hullottak is a méretes akácfák az útra, amelyeket több helyen is el kellett vágni, hogy emberi erővel el lehessen távolítani az útról. Az asszonyok kávét, vizet és szendvicset készítettek és osztottak. A reggel hét órától kezdődő munka pedig meg is hozta gyümölcsét, hiszen 11 óra magasságában az emberek elérték a Csap–Munkács főutat. Az esti órákra pedig a darált aszfalt is megérkezett. Reméljük, további sikerek követik majd az összefogást, s ezentúl nem a rossz útról fognak majd emlékezni Barkaszóra az átutazók.
