Oroszországban a Betuvax nevű, új Covid-19 elleni vakcina tesztelése kezdődik meg októberben, ennek első és a második szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be – közölte hétfőn az orosz Egészségügyi Minisztérium.
A tárca által hétfőn jóváhagyott tesztelést a szentpétervári, Anatolij Szmorogyincev Influenzakutató Tudományos Intézet és az Ökobiztonság Gyógyászati Központ, valamint a permi Professzionális Gyógyászati Központ laboratóriumbázisán fogják végrehajtani, 170, 18-60 éves önkéntes bevonásával. Az első szakaszban az oltóanyag biztonságosságát, a másodikban az adagolását fogják vizsgálni.
Az orosz Humán Őssejt Intézet (ISZKCS) által kifejlesztett Betuvax egy rekombináns alegységvakcina, amely nem tartalmazza a vírus élő komponenseit, csak SARS-CoV-2 gömb alakú részecskéire hasonlító összetevőket, amelyek felszínén a vírusfehérje található. Az ilyen oltóanyag beadása után a szervezet immunitást fejleszt ki ezzel a fehérjével szemben, és ezt követően készen áll majd a SARS-CoV-2 elleni küzdelemre. A fejlesztők feltételezése szerint ezt az oltóanyagot a veszélyeztetett emberek oltására, valamint újraoltásra is lehet majd használni.
Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács hétfői ülésén utasításba adta, hogy az új koronavírus-járvány során levont tanulságokat felhasználva dolgozzanak ki cselekvési algoritmust a hasonló helyzetek megismétlődésének esetére. Oroszországban egyébként a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma 22 236-tal 7 443 149-re emelkedett.
A napi növekmény 0,3 százalék, az új esetek 8,8 százaléka volt tünetmentes. Az országban 620 353 aktív esetet tartanak számon. A halottak száma 779-cel – ez a szám szeptember 20. óta először csökkent 800 alá – 204 679-re, a felépülteké pedig 13 513-mal 6 618 117-re nőtt. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 190,2 millió, az elmúlt napon pedig 418 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 257 326 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
Russian youth in St. Petersburg party to anti-war music
Videos circulating on social media show crowds of young Russians singing along to banned anti-war songs — and have already sparked outrage among pro-Kremlin “Z-patriots.” So far, no arrests have been reported.
In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣 The result is on video. These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles... Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
😱Снежный апокалипсис на Камчатке: в магазинах — пустые полки, на улицах из громкоговорителей предупреждают о возможном сходе лавин с крыш pic.twitter.com/EEcxtxH9no