A besorolás élén Izland végzett, amely azonnal nyolc pozíciót emelkedett tavalyhoz képest.
Tekintettel a világ jelenlegi kihívásaira – háborúk, terrorizmus, gazdasági válság – a turisták egyre inkább a biztonságra gondolnak, amikor új útnak indulnak.
2024-ben Izlandot ismerték el a világ turisták számára legbiztonságosabb országaként, amely a rangsorban azonnal nyolc helyet emelkedett tavalyhoz képest – írja a Time Out a Berkshire Hathaway Travel Protection friss tanulmányára hivatkozva.
A rangsor vezetőjének meghatározásához a szakértők megkérdezték az Egyesült Államokból érkező utazókat az elmúlt öt évben meglátogatott helyekről, valamint elemezték a legfrissebb Global Peace Indexet és a GeoSure biztosító adatait is.
A második helyen Ausztrália végzett, amely tavaly tizedik volt, a harmadikon pedig Kanada végzett, amely tavaly első volt.
A világ 15 legbiztonságosabb országa a turisták számára 2024-ben:
A brit külügyminisztérium többtucatnyi országot szerdán levett azoknak a célállomásoknak a listájáról, amelyek felkeresésétől a koronavírus-járvány miatt eddig eltanácsolta az utazókat.
A tárca 32 ország esetében vonta vissza ezt az útmutatást. Ezekbe az országokba a minisztérium eddig – egészen kivételes és elengedhetetlen indokoktól eltekintve – semmilyen céllal nem javasolta az utazást.
A listáról levett országok között szerepel mások mellett Fehéroroszország, Koszovó, Algéria, Örményország, Kazahsztán, Banglades és Malajzia.
Az intézkedés jelentőségét egyebek mellett az adja, hogy az utazástól eltanácsoló listáról levett országok felkereséséhez a nagy-britanniai biztosítótársaságoknál immár lehet utazási biztosítást kötni. A brit biztosítók gyakorlatszerűen elutasítják az utazási biztosítások megkötését olyan országokra, amelyek felkeresésétől a brit külügyminisztérium eltanácsolja az utazókat.
A minisztérium szerdán közölte: az utazástól eltanácsoló ajánlást azért oldotta fel az érintett országok esetében, mert ezekben az országokban javul a közegészségügyi helyzet, emellett a szakértők egyre inkább kiismerik a koronavírus természetét, és a nagy-britanniai oltási kampány eredményeként csökkent a brit utazókat fenyegető kockázat.
A tárca hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a vörös kategóriás – vagyis járványügyi szempontból a legkockázatosabbnak tartott – országok felkeresésétől továbbra is eltanácsolja az utazókat.
A szerdai tájékoztatásban a brit külügyminisztérium kiemeli azt is, hogy a nem vörös kategóriás országokra a továbbiakban nem ad ki olyan útmutatást, amely a koronavírus-járvány miatt tanácsolná el ezeknek az országoknak a felkeresésétől a briteket.
Hétfőtől megszűnt a brit kormány által a külföldi országokra májusban érvénybe léptetett zöld és sárga járványkockázati besorolás is – az utóbbiba tartozott Magyarország –, és csak a vörös kategória maradt meg.
Ugyancsak hétfő óta nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták, és nem a brit kormány által vörös kategóriába sorolt országokból utaznak Angliába.
Október végétől a nemzetközileg elismert vakcinákkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból Angliába utazók számára megszűnik az angliai érkezés utáni második napon elvégzendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett az olcsóbb gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges lesz.
Mindez azokra vonatkozik, akik az angliai érkezés előtt legalább 14 nappal az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából kapták meg mindkét adagot, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból részesültek.
UK promised, UK delivered! ????? More M270 MLRS arrived in Ukraine. Thanks to @BWallaceMP and all the ?? people! Your support is amazing and so important for Ukraine. Our #UAarmy will skillfully use this "replenishment" at the battlefield. P.S. More “gifts” will arrive soon. pic.twitter.com/DvVIpz6XjK
"The moment I've been dreading. Try and keep going."
King Charles met with Prime Minister Liz Truss for the first time on Friday.
The monarch also told the PM that the crowds that greeted him and the Queen consort as they arrived at Buckingham Palace were “so touching”. pic.twitter.com/bg04i7bEOF
Ukrainian tank crews have arrived in the UK to begin training for their continued fight against Russia.
The UK will provide Challenger 2 tanks to Ukraine alongside global partner nations - demonstrating the strength of support for Ukraine, internationally.#StandWithUkrainepic.twitter.com/OLKtllePzN
It was a pleasure to take the first Ukrainian Challenger 2 MBT for a spin. Such tanks, supplied by the United Kingdom, have recently arrived in our country. These fantastic machines will soon begin their combat missions. Thank you, @RishiSunak, @BWallaceMP, and the ?? people. pic.twitter.com/zoCRmKdBnN
Crowds lining the route in St James’s Park watch on as @KingsTroopRHA make their way around the Queen Victoria Memorial ahead of Trooping the Colour. pic.twitter.com/EDzaoWoA8v
God Save The King. HM King Charles III becomes the first monarch in decades to ride on horseback during Trooping the Colour, His Majesty’s Official Birthday. pic.twitter.com/V4oLbvTPyW
The @rafredarrows bring the curtain down on a very special tri-service flypast above central London, the culmination of King Charles III's first Official Birthday Parade as monarch.
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Huge security issue as Larry the Downing St. cat shelters under Donald Trump’s limo ‘’the Beast’ & refuses to move. #TrumpinUKpic.twitter.com/i9w4B6w8FK
Five lions rescued from Ukraine have arrived at a new centre in Kent.
Today was the official opening at The Big Cat Sanctuary, joined by their ambassador Paul Hollywood and the Ukrainian Ambassador to the UK, General Valerii Zaluzhnyi.