India idős népessége 2050-re megduplázódik, amivel a gyermekek és fiatalok számát is meg fogja előzni, míg a munkaképes felnőttek aránya csökkenni fog – írta a CNBC.
A 60 éves és idősebb emberek száma a 2022-es 149 millióról 2050-re 347 millióra fog nőni – derült ki az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) a héten közzétett jelentéséből. A tanulmány azt is kimutatta, hogy 2046-ra az idősek száma Indiában meghaladja majd a 0-14 éves gyermekekét, és a 15-59 évesek száma is csökkenni fog. A dél-ázsiai ország a világ legnépesebb országa, és jelenleg az indiaiak 65 százaléka 35 év alatti.
Az ENSZ ügynökség előrejelzései azonban azt mutatják, hogy bár India teljes népessége 2022 és 2050 között 18 százalékkal fog növekedni – ebben az időszakban az idősek száma 134, ezen beül pedig a 80 év felettieké 279 százalékkal fog megugrani. Azaz három évtized múlva minden ötödik emberből egy idős lesz az országban.
India nincs egyedül, a világ többi részén is hasonló problémákkal kell majd szembenézni. Az UNFPA előrejelzése szerint a 60 éves és idősebb emberek száma világszerte megduplázódik, és 2050-re eléri a 2,1 milliárdot.
Az idősek számának és arányának növekedése a világ valamennyi régiójában megfigyelhető lesz, s bár a kevésbé fejlett régiókban ez alacsonyabb lesz, általánosságában kijelenthető, hogy az emberi társadalom elöregszik – állapította meg a jelentés. A fejlett országokhoz hasonlóan India idősödő népességének növekedése is számos társadalmi-kulturális és gazdasági kihívást fog okozni.
Az UNFPA kiemelte, hogy növekedni fog az özvegyek száma, mivel a nők általában tovább élnek, mint a férfiak, ezért a politikáknak és programoknak különösen ezeknek a nagyon idős nőknek a speciális szükségleteire kell összpontosítaniuk.
Egy, a jelentésében idézett 2018-as tanulmány szerint a 60 éves és idősebb férfiak 51 százaléka dolgozott, szemben a nők 22 százalékával. A vidéki Indiában élő nőket a városi régiókban élőkhöz képest ráadásul jobban érinti a betegség, az elszigeteltség, a rossz közlekedés és a jövedelmi bizonytalanság, valamint a megfelelő egészségügyi ellátás hiánya.
Az öregedés közvetlenül összefügg a gazdasági függőséggel, mivel a jövedelemkiesés a megnövekedett egészségügyi kiadásokkal párosul. A bejelentett munkaerőpiacon való alacsony részvétel korlátozza a fix nyugdíjhoz való hozzáférést és növeli a gazdasági bizonytalanságot – mondta az UNFPA. Ez a probléma sürgős megoldásokat fog megkövetelni, amely tovább erősíti Inda modernizálásra való törekvését.
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
In a tragic incident in southern India, a mother was arrested for allegedly throwing her six-year-old disabled son into a crocodile-infested canal following an argument with her husband.
This heartbreaking event underscores the critical need for increased care and empathy… pic.twitter.com/0quOrnKaTk
14th July 2023 will always be etched in golden letters as far as India’s space sector is concerned. Chandrayaan-3, our third lunar mission, will embark on its journey. This remarkable mission will carry the hopes and dreams of our nation. pic.twitter.com/EYTcDphaES
The @DRDO_India has successfully conducted a flight trial of its long range hypersonic missile on 16th Nov 2024 from Dr APJ Abdul Kalam Island, off-the-coast of Odisha.
– Minden ötödik lengyelországi lakos hatvan évesnél idősebb. Súlyos kihívás ez a társadalompolitika számára – közölte Dominik Rozkrut, a lengyel központi statisztikai hivatal (GUS) vezetője. A hivatal szeptember vége óta folyamatosan közli a tavalyi népszámlálás eredményeit. Az adatokból egyértelműen kitűnik: Lengyelország lakossága egyelőre megállíthatatlanul fogy és öregszik.
A lepedőnyi kérdőívre adott válaszok kiértékelése hosszú időt vesz igénybe, ezért a lengyelországi népszámlálás eredményeit folyamatosan hozzák nyilvánosságra. A legfrissebb adatok a népességszámra és a házakra, lakásokra vonatkoznak, de nem tartalmazzák az idei, hétmillió főhöz közelítő ukrán menekültáradat számait, amelyek különben is bizonytalanok, hiszen nem lehet tudni, hogy az érkezők közül hányan utaztak tovább vagy tértek vissza Ukrajnába, és hányan szándékoznak véglegesen Lengyelországban letelepedni.
Az adatokból egyértelműen kitűnik: Lengyelország lakossága egyelőre megállíthatatlanul fogy és öregszik.
Jelenleg az ország lakóinak száma 38,014 millió, az előző, 2011-es népszámláláshoz képest 476 ezerrel kevesebb. A férfi–nő arány 52:48 a nők javára. A legnagyobb népességfogyás a keleti országrészben – a Litvániával és Belarusszal határos Podlasiei, az Ukrajna és Belarusz nyugati szomszédságában fekvő Lublini és az Oroszország kalinyingrádi exklávéjától délre elhelyezkedő Varmia-mazúriai vajdaságokban – következett be. Az elmúlt tíz évben a munkaképes korú lakosság (18–64 év közöttiek) részaránya 5,1 százalékkal csökkent. Ráadásul a mobilis, produktív korban lévők (44 év alattiak) száma nagyobb mértékben apadt, mint a nem mobilis és nem produktív (44–65 éves) korcsoporté. Bár a munkanélküliek száma kisebb és a foglalkoztatottaké nagyobb lett, az utóbbi csoport idősebb a tíz évvel ezelőttinél: az 55 éves és afeletti aktív korcsoport aránya 7,2 százalékkal nőtt, míg a 34 éven aluliaké kilenc százalékkal csökkent. 2011-hez képest tíz százalékkal több férfi és 18,4 százalékkal több nő dolgozott.
„Minden ötödik lengyelországi lakos hatvan évesnél idősebb. Súlyos kihívás ez a társadalompolitika számára”– hívta fel a figyelmet Dominik Rozkrut, a GUS elnöke, akit a Sieci című hetilap idézett. Hozzáfűzte, legfőbb ideje elgondolkodni azon, hogyan szervezzék meg az egyre gyarapodó számú, nyolcvan éven felüli, egyedülálló öregek gondozását. A fiatalok aránya a 16 lengyel vajdaság közül az északi, Gdansk központú Pomerániai, és a Szlovákiával határos, Krakkó központú kis-lengyelországi vajdaságban a legmagasabb. Egyúttal ebben a két régióban él viszonylag a legkevesebb 65 éven felüli ember. A népesség csak négy vajdaságban – a kis-lengyelországiban, a Pomerániaiban, a Poznan központú nagy-lengyelországiban és a Varsó központú Mazóviaiban növekszik, az összes többiben fogy. Mazóvia a legnagyobb lengyel vajdaság, ott él a teljes népesség 14 százaléka, öt és fél millió ember. A második helyen a Katowice székhelyű Sziléziai (4,4 millió lakos), a harmadikon pedig a Nagy-lengyelországi vajdaság (három és fél millió ember) áll.
Legnagyobb ütemben a Kielce központú Szentkereszt vajdaságban fogy a népesség: az elmúlt tíz évben lakóinak csaknem hét százalékát elveszítette. A vajdaság lakóinak 55 százaléka falun él, de ez a népesség gyorsan öregszik, egyre több a nyugdíjas, és kevés gyerek születik. Hat-hétszázalékos népességfogyást szenvedett el az egykor legiparosodottabb és legnépesebb lengyel vajdaság, a Sziléziai, továbbá az északi, Bydgoszcz székhelyű Kujávia-pomerániai és a keleti, székvárosáról elnevezett Lublini vajdaság is. A legkisebb lakossággal a székhelyéről elnevezett délnyugati Opolei és a Zielona Góra központú, nyugati Lubusi vajdaság rendelkezik: mindkettőben egymilliónál kevesebben laknak, folyamatosan csökkenő létszámban.
Az összesen 37, százezernél több főt számláló város közül csak nyolcban nőtt, a többiben fogyott a lakosság száma.
A növekvő népességű városok: Zielona Góra, Varsó, Rzeszów, Wroclaw, Krakkó, Gdansk, Opole és Bialystok. Varsó lakóinak száma meghaladta az 1,86 milliót, a második helyen a történelmi főváros, Krakkó áll több mint nyolcszázezer lakossal.
Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb jelensége a nagyvárosok lakóinak elővárosokba költözése, ami arról tanúskodik, hogy az emberek tehetősebbé váltak, a társadalom gazdasági helyzete javult. Katowice, Lódz, Kielce, Czestochowa és Bydgoszcz veszítette el a legtöbb lakóját ebben az időszakban. A leglátványosabb fogyás Lódzban történt: ott több mint 58 ezerrel kevesebben élnek, mint tíz évvel ezelőtt. A városvezetés szerint azonban ez a szám valójában kisebb, mert sokan költöztek be munkavállalás vagy tanulmányok folytatása céljából, de nem jelentkeztek be állandó lakosokként.
2021-ben több mint 15,2 millió ember, az összlakosság 40,2 százaléka lakott falun.
Meglepő, hogy számuk tíz év alatt 180 ezerrel nőtt. Igaz, ez utóbbiak többsége jövevény, akik a városokban dolgoznak, de úgy döntöttek, hogy kiköltöznek az agglomerációba.
A szeptember végi adatok között a legörvendetesebb, hogy tíz év alatt 1,7 millió új lakás épült, ami 12,8 százalékos növekedést jelent. Lengyelországban jelenleg összesen 15,2 millió lakást tartanak nyilván. A lakások alapterülete is nőtt csaknem 175 millió négyzetméterrel (18,5 százalék). A lakások, egyéb építmények számának növekedése dinamikusabb volt a városokban, mint a falvakban, és számuk gyorsabban emelkedett, mint a népességé.
Az új lakásépítések tekintetében a Pomerániai (19,8 százalék) és a Kis-lengyelországi vajdaság (19,3 százalék) vezet, de több mint 17 százalékos növekedést tud felmutatni a Nagy-lengyelországi, a Wroclaw központú Alsó-sziléziai és a Mazóviai vajdaság is. Különösen dinamikus a főváros, Varsó és agglomerációjának fejlődése: gombamód szaporodnak az új városrészek, lakóövezetek, épülnek házak, utak, iskolák.
A háztartásokra vonatkozó adatokra – hányan élnek egy lakásban, mi az életkoruk, a tulajdonviszonyok, a lakások műszaki felszereltsége, stb. – még várni kell novemberig, amikor a népszámlálás következő részeredményeit közzéteszik.
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
Wysunięte dowództwo @VCorps USA, funkcjonujące w ??od 2020 r., otrzymało nazwę „Camp Kościuszko" w lipcu 2022. Jego głównym zadaniem jest koordynacja działań i nadzór nad siłami lądowymi USA w Europie oraz współpraca i synchronizacja działań sił amerykańskich z wojskami NATO. pic.twitter.com/A2CxivuCks
— Ministerstwo Obrony Narodowej ?? (@MON_GOV_PL) March 21, 2023
Kínában az új házasságkötések száma tavaly az eddigi legalacsonyabb szintre zuhant, ami a demográfiai trendek változásának jele. A kínai társadalom elöregedését nem tudták visszafordítani: a 2030-as évekre a mai munkaképes korú népesség rohamosan csökkenni fog.
A polgári ügyek minisztériuma által nemrég közzétett adatok szerint 2021-ben mintegy 7,6 millió házasságot jegyeztek be. Ez a legalacsonyabb szám 1985 óta, mióta a házasságkötésekre vonatkozóan a Nemzeti Statisztikai Hivatal nyilvántartást tesz közzé.
A házasságkötési ráta – vagyis az 1000 főre jutó házasságkötések száma – 5,4-re esett vissza, ami szintén új mélypont, és ez az arány a Bloomberg szerint csaknem a felére csökkent az egy évtizeddel ezelőtti arányhoz képest.
A kínai gazdaságra az emberek elöregedése és a születések számának csökkenése is nyomást gyakorol. A központi bank egyik tanácsadója márciusban arra figyelmeztetett, hogy a népesség száma valószínűleg idén tetőzik. Közel 1 milliárd fős a munkaképes korú népesség, amely az elmúlt négy évtizedben döntő szerepet játszott az ország gazdasági felemelkedésében, az ENSZ előrejelzései szerint a 2030-as években számuk rohamosan csökkenni fog, és az évszázad végére majdnem kétharmadával zsugorodik.
A házasságkötések csökkenése a születési ráta zuhanásával együtt valószínűleg a fiatalok számának csökkenésének tudható be. Hiába lazítottak a népességszabályozáson, a születésszám csökkenése részben a kínai egygyermekes politika eredménye, amely az 1980-as évektől 2016-ig tartott. A népszámlálási adatok szerint a 20 és 50 év közötti lakosok száma az egy évtizeddel ezelőtti 674 millióról 2020-ra 597 millióra csökkent.
Sokan a világ más részein tapasztalható tendenciákkal összhangban a házasságkötési és gyermekvállalási terveket is elhalasztják, többek között azért, mert a gyermeknevelés költségei emelkednek, és a világjárvány továbbra is bizonytalanságot okoz. Jiangsu tartományban például az első házasságot kötő nők átlagéletkora a 2010-es 23,8 évről 2020-ra közel 30 évre ugrott.
China has been the world’s most populous country for hundreds of years. But it is now suffering from a demographic slump #WorldAheadhttps://t.co/Y7x3r6zcJM
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
A China Daily című kínai lap kiadott, 2021-es statisztikai évkönyvre hivatkozva azt írta, hogy tavaly Kínában minden ezer emberre 8,52 születés jutott, ami a legalacsonyabb születési arány volt 1978 óta.
A születési és halálozási arány különbségét jelentő természetes népességnövekedés aránya ezer emberre vetítve 1,45-re zsugorodott, ami szintén az elmúlt 43 év legalacsonyabb adata volt.
Csaj Csen-vu, a pekingi Zsenmin Egyetem népességkutató központjának vezetője a China Daily szerint úgy vélekedett, hogy a csökkenő születési arány hátterében elsősorban a szülőképes korú nők számának visszaesése, valamint a hanyatló gyermekvállalási kedv áll. A szakértő előrejelzése szerint a koronavírus-járvány a tavalyi év után 2021-ben is rányomhatta bélyegét az ország születési arányának alakulására.
A társadalom elöregedésének, valamint a születési arány visszaesésének orvosolására a kínai kormányzat az utóbbi időben egy sor intézkedést hozott. Egy májusi döntés alapján például már engedélyezett a három gyerek vállalása páronként, a családokat pedig egyebek mellett adókedvezményekkel, és az óvodai, iskolai, valamint lakhatási szolgáltatások könnyebb elérhetőségével támogatják.
A statisztikai évkönyv szerint a születési arány mellett a házasságkötések száma is visszaesett 2020-ban. Ezzel ráadásul a hetedik egymást követő évben regisztráltak csökkenést. Tavaly 8,14 millió pár kelt egybe Kínában, 1,13 millióval kevesebb, mint 2019-ben. A trend várhatóan az idén is folytatódni fog, a polgári ügyek minisztériumának adatai szerint ugyanis az első három negyedévben a házasságkötések száma 17,5 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszaki adattól.
Egy, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szervezet alá tartozó kutatóközpont felmérése szerint különösen a fiatal nők körében alacsony a házasodási kedv. A 2900, 18 és 26 év közötti fiatal bevonásával készült felmérés női válaszadóinak 45 százaléka jelezte, hogy nem kíván házasodni, vagy még bizonytalan ezzel kapcsolatban. A férfiak között ugyanez az arány 24 százalékos volt. A felmérést végző kutatók szerint a jelentős különbség hátterében a gyermekvállalásnak a nők karrier- és fejlődési lehetőségeit érintő, negatív hatása állt.
A múlt évben csökkent mindazonáltal a válások száma is Kínában, miután bevezettek egy olyan rendelkezést, amely szerint a válókereset benyújtását követő 30 napon belül a keresetet a házaspár bármelyik tagja visszavonhatja. Tavaly 4,34 millió házasságot bontottak fel Kínában 361 ezerrel kevesebbet, mint 2019-ben.
Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
A pair of twins delivered at Virtua Voorhees Hospital has a story unlike any other, and they'll likely be explaining it for the rest of their lives. https://t.co/p4fFiQcbxe
Twin brothers Ezra and Ezekial of Merchantville have the rare fortune of being born not only on different days, but in different years. Ezra was born at 11:48 p.m. on Dec. 31, 2023, and Ezekial was born at 12:28 a.m. on Jan. 1, at Virtua Voorhees Hospital. https://t.co/DJK2mcuxqc
— The Philadelphia Inquirer (@PhillyInquirer) January 2, 2024
A pair of twins delivered at Virtua Voorhees Hospital has a story unlike any other, and they'll likely be explaining it for the rest of their lives. https://t.co/p4fFiQcbxe
Twin brothers Ezra and Ezekial of Merchantville have the rare fortune of being born not only on different days, but in different years. Ezra was born at 11:48 p.m. on Dec. 31, 2023, and Ezekial was born at 12:28 a.m. on Jan. 1, at Virtua Voorhees Hospital. https://t.co/DJK2mcuxqc
— The Philadelphia Inquirer (@PhillyInquirer) January 2, 2024